Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
4 ESZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1961. április 36. A szakszervezeti természetbarát mozgalom ez évi tervei Kedden délután, az SZMT székházában tartott értekezleten megvitattak a Természetbarát Bizottság 1961. évi munkaprogramját. A szakszervezeti bizottságok felügyelete alatt ebben az évben továbbá 10 új szakosztályt szándékoznak létrehozni. A taglétszámban 50 százalékos emelkedést akarnak elérni. A természetbarát osztályok fő feladatuknak tekintik az üzemek, hivatalok, vállalatok dolgozóinak nyári szórakozását, a természetjárásba való bevonásukat, hazánk tájainak, műemlékeinknek, űj szocialista létesítményeinknek megismertetését. Fellendítik a nyári táborozásokat is. Természetjáró sportunk záloga az ifjúság, éppen ezért szorosabbra kell vonni az üzemi osztályoknak a KISZ-szervezetekkel való kapcsolataikat. Védnökséget vállalnak úttörő csapatok felett, munkatúrákkal adnak segítséget a nyál- folyamán a bükki ifjúsági sátortáborok felállításához. A természetbarát mozgalom vezetői, aktivistái minden segítséget megadnak a Kilián jelvényszerző mozgalom bevezetéséhez és sikeres elterjesztéséhez a dolgozók körében. Túrák, kirándulások megrendezésével adnak lehetőséget a vándor sportágakban való minél nagyobb számú részvételre. A®* értekezleten megjelent MTSZ Borsod megyei Szövetségével és a KISZ megyei táborozási bizottságával megállapodtak abban, hogy a Jövőben szorosabb egységet alakítanak ki mindenkitől! S mi a béretek? A halál! A munka szakadásig... Ne hidd, hogy a városi munkás is ilyen. Ő is szolga, kizsákmányolt, proletár, de azért nem hajtja fejét a nyaktiló alá. Ha kell, kinyitja a száját, ha már mást nem tehet __ T i meg csak hallgattok, mintha rendjén menne az életetek ... Legalább gondolkodnátok... Ve nem! Gyávák, alázatos szolgák vagytok! Pedig nemsokára új világ lesz itt, mester! — Új világ? — nézett rá az öreg kerékgyártó, s úgy hallgatta szavait, mint a templomos ember a papot. — Persze, te sem tudod... hiszen rádió is csak egy van ezen az elátkozott tanyán, és az is a nagyságos úré... Már menekülnek a németek ... az oroszok kiűzik őket... Felszabadul Ukrajna, aztán Románia., ... Magyarország__ mi is ... É s lesz földetek... A kizsákmányo- lók. pusztulnak innen... Ezért mondom év., hogy belenyugodtatok... Pedig már a Iciiszöbön van az a világ ... Csak ti még nem vettétek észre... Na, érted már ? — Értem... Ugy-e, te városi «agy?.■. — Az... — És ... és ... — És? — lépett elébe Magyart. ‘— És... ismerem a titkodat . . . mesterember vagy ... Most már tudom — szólt az öreg határozottan. — Az vagyok ... asztalossegéd. — És hogyan kerülsz te ide, erre a tanyára? •— Hosszú sora van ennek.., holnap majd elmesélem ... Várj csak! Kinyitotta a szerszámosládát, s egy kis dobozból kiemelt egy könyvet. — Nesze, odaadom, ha akarod ... Olvasd el, sokat tanulhatsz belőle... Benne van az urak minden gazembersége. De vigyázz! Ez titok legyen! Uiell? — Elolvasom! Gyűlölöm én ezt az átkozott életet, az urakkal együtt... Csak... — Csak? Nem volt, áld megmagyarázza a dolgot... Jó, hogy itt vagy, majd megtanítol... — Megtanít ez a könyv is... Csak nagyon vigyázz rá. Annak mutasd csak, akiben igen megbízol ... Különben csendörkézre jutsz. . . — Különös könyv... Még ma éjjel elolvasom — szólt a meglepett mester. — Nem olyan sürgős... kétszer is elolvashatod ... — Megértem én azt egyszer is .. . de most már megyek, várják a lőcsöket... este viszik a Kerekes tanyára. — A jármot is elviheted... készen van... A mester felemelte, nézegette. — Remek munlca — dicsérte Magyarít s az ajtóból még visszaszólt: — Reggel megkereslek, s ha esik, együtt dolgozunk! Magyart összeseperte az üvegdarabokat s elindult, hogy a lovak elé tegye az abrakot. A kerékgyártó konyhájában egész éjjel égett a lehúzott kanócos lámpa. Besötítette ,az abla.kot, nehogy meglássák, hogy könyvet olvas éjnek idején. Hajnalodott, mire az utolsó oldalhoz ért. Végigdűlt az ágyon, de már nem jött álom a szemére. A kizsákmányolok és kizsákmányoltak viszonyát értelmezte, ma- gyarázgatta magának, ki tudja hányadszor. S újból elővette, lapozgatta, amíg egész kivilágosodott. Reggel egyenesen Magyarít kereste. Zörgött, de nem kapott feleletet. Benyitott. Az ágyat is üresen találta. liörülnézett s mindjárt rádöbbent: Magyart elköltözött, talán még az éjszaka. Mindenét magával vitte. Sehogyan sem értette a dolgot. A gazda is Magyarít kereste, de annak hűlt helye volt- Senki sem látta. Pár óra múlva két kerékpáros csendőr érkezett. Magyartért jöttek elfogató paraccsal. Senki sem értette, mi történt. Hová tűnhetett a kocsislegény? Csak egy ember, a kerékgyártómester mosolygott a bajusza alatt. Akkor már tudta, hogy Magyarinak el kellet.' mennie, mert nyomára akadtak < zsandárok. S örült, hogy hopp maradták. De honnan neszelte m ezt Magyart? Ez titok maradt. Másnap az öreg odaadta a kü nős könyvet szomszédjának, ha nyissa fel szemét annak is... Szegedi László Nikiai Adam REGGEL Nyomokba fagyva szutykos szalmaszálak, csapzott pihék. A színben, mint nagy állat teteme, oszló félhomány hever. Vásott rakoncák, rossz bádogveder; küllője-hullt kerékagy: béna orsó; a jászolban — fedetlen, bús koporsó — petrence-rúd pihen: rozzant saroglya rajt’ a szemfedő. Soványka boglya, váliába dróton vág két tégla terhe: megállt, mint régi vándorok, merengve az ismeretlen-ívű út előtt. Ó, mozdulatlant-örző háztetők! Konok falak: megannyi méla homlok! — belül levedlő éj — és néma tornyok, darabka föld s óriás idő között tébláboló töprengés, gyűrt körök: a hajnal-ékes Föld-arc új egekbe tekint! A táj hatalmast lélegezve nyújtózik: izmos, tárt karján a Nap piros-zománcú gombja leszakad s tavaszba-tárult melle-dombján szinte feszül, reped nyűtt, mezsgye-csíkos inge. TőajnaU idea A villamos-sínek vakító élein csak mozdulatra vár a csend szívós hasábja. Pár porc — s majd szertehulí, mint jói-hasadt akácfa s ropogva ég a Nap pirosló fényein. A járdán szürke szél söpör: feléje int büszkén mutatva új rügyéi a hársfa ága. Sok ablakon kileng álom-szárnyát kitárva i a lomba éj-meleg s a hűvös mélybe? ring. Idom és lépteim az út — komoly vonalzó —- szelíd szigorral, lm, kiméri. Messzchangzó zajokra jól simul az ember szíve itt. Mint szétnyiíotl körző tündöklő sárgarézből: két tárt napfény-nyaláb acclkék messzeségből felírja most fölélik békénk nagy iveit. ® £ l§ Feledy Gf/tua rajza — Nem akarok én semmit! — nézett rá csodállcozva a lcerékgyár- tó. — Ez a bajod!... Te is belenyugodtál ... A mester hirtelen elvörösödött, mintha, a becsületében sértették volna meg. A kocsis elé lépett: — Mibe? Mi?! — Hogy az éjszaka sötét... — Ne beszélj már butaságokat! — csattant az öreg hangja. — Tudom, mit beszélek! Sötétségben éltek valamennyien. Belenyugodtatok, hogy az éjszaka sötét és megszoktátok a kenyérhéjat, a hajnali felkelést, ebben az istenháta- mögötti tanyában... — Mit tehetünk ellene1 — Legaíább bízzatok. Bízzatok, hogy egyszer eltakarodnak ezek a kizsákmányoló urak. Legalább legyen reményetek! Ne egymást marjátok szüntelen__Igaz, azt is nyom orúságában teszi a szegény... A mesterben derengeni kezdett valami. Valahol már hallotta ezt a szót: kizsákmányoló. Igen, tizenkilencben __ Úgy nézett Magyarira, m intha most látná először. Most értette meg Magyart egész magatartását, azt, miért beszél mindig az urak ellen, s miért kérdezte egyszer: nem gondoltál még arra, milyen jó lenne, ha mi magunk gazdálkodnánk ezen a hatalmas birtokon? Magyart folytatta: — Az öreg Kádas miért tűrte, hogy a lányát csúffá tegye az a városi csavargó, aki itt henyélt éveken át a tanyán? A Szekeres gyerekét megverte az intéző fia, s mit tett az apja? Semmit! Mindenki beszéli, hogy a Tóth Károly feleségét is kerülgeti az intéző, csak éppen ő nem látja, mi történik a. hátamö- gött? Mert gyáva! A te lányodat is szeretné a fiatalúr. Azt hiszed, nem beszélnek róla? Vigyázz a lányodra, amíg baj nincs! — Mit beszélsz? — Igazat!... Féltek az úrtól, az intézőtől, a feleségétől, a gazdától. Mindenki ismerte hirtelen, lobbanékony természetét. Nem félt senkitől. Az intéző meg a gazda is tartott tőle. Mások ügyében is vitába szállt az urakkal. A tanyasiak hozzámen- tek tanácsért. Igaz, ő is járom alá hajtotta a fejét, de titokban, meg nyíltan is megmondta: lerázzuk egyszer ezt a jármot, mely évszázadok óta a földre görnyeszti a szegényt. — Az ökörnek is jobb dolga van, mint nektek — magyarázta egyszer kocsis cimborájának —, mert amikor eljön az este, Leveszik nyakából a jármot. A cseléd meg sohasem szabadul meg tóle. Még álmában is nyomja, vágja a vállát. Egyszerű kocsis volt, két lóval dolgozott, mégis oly ügyesen bánt a szerszámokkal, hogy akár egy mesternek is dicséretére vált. volna. Készített szekérlőcsöt, küllőt, Icapa-, meg kaszanyelet, s még a, kovácsmunkához is értett. Az uradalom kerékgyártóműhelyében is gyakran segédkezett az öregedő mesternek. Egészen jó barátok lettek. Gyorsan hire ment, hogy Magyari milyen ügyes, olcos ember. Éppen úgy dolgozik, mint egy vizsgázott mester. Kár, hogy kocsis az ilyen jókezű, jófejű ember. A kerékgyár- tómester nem egyszer csodálkozva nézte a Magyari keze alól kikerült munkát: — Olyan ez, mintha egy kiváló mester készítette volna... Külö- lönös ... különös — mondogatta. Magyari legjobban azt szerette, ha egyedül dolgozik, úgy fúr, farag, hogy senki sem látja. Egyszer kettérepedi az egyik járom alsó foglalata, Éppen esős idő volt, Magyari- na.k igy nem volt különösebb dolga, elment a kerékgyártóhoz. Az mindjárt kezébe nyomta a jármot. — Segíts már, .jókomám... használható még ez. csak éppen ki kellene cserélni az alsó részét... — Szíves-örömest, de elviszem innét, oda a szerszámosba, majd ott javítom meg. Olyan szép járomfát faragott, hogy maga se hitte volna. Forgatta, nézegette s egyszeresek elöntötte az indulat. A fejébe szökött a. vér, villámgyorsan felkapta a jármot és teljes erejéből az ablakba hajította. Csörömpölt, hullt az üveg a lábai elé. A járom beszorult az ablakba, a vasrács nem engedte, hogy az udvarra zuhanjon. — Járom... járom ... járom — lüktetett az agyában a szó, s arra gondolt, darabokra kellene törni ezt az átkozott tákolmányt. Fellángolása gyorsan lecsillapodott. A beszorult jármot jobb kezével kezdte feszíteni. Mire észbekapott, már ömlött a vére. Az üvegtábla felhasította a könyökét. Ekkor lépett be a kerékgyártó. — Mit tettél? — kérdezte ijedten. — Semmit! — szólt Magyari közömbösen, s ' a szaja szegletében megjelent egy kesernyés mosoly. — Semmit?! — nézett rá amaz értetlenül, — Hiszen a véred is folyik ... — Semmit! — mondta megint, miközben egy deszkával, a sarokba lökdöste az üvegdarabokat. — Beszélj már! — sürgette a •mester, mert valami nagy dolgot sejtett. Magyari elnevette magát. — Belevágtam ... Láthatod ... — Láttam, csak nem értem... — Pedig egyszerű... — Miért tetted? — Mert járom! Azért, mert. járom! Csak azért! Ez alatt nyögünk év, is ... te is ... mindenki... hát csak ezért... Fogtam és belevágtam.! Érted? — szólt gúnyoros hangom — Még jó, hogy van üveg és becsinálhatod __ — Jó ... becsinálom ... — Titokzatos ember vagy te, Magyart ... — igy a kerékgyártó s fürkészve nézett a szemébe. — Miért lennék? — Tudod te azt... minek mondjam ... én megértelek... akkor is megértettelek, amikor kettétörted a villanyelet... — Mit értei? Dehogy értet! Olyan kukac vagy te is, mint a többi, pedig mester vagy ... rendes munkás ember ... új kocsikat is csinálsz ... ha akarod ...
