Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-02 / 79. szám
12 BSZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1961. április 3. Munkásakadémia Eltöprengek ennek az összetett szónak nyelvi vonatkozásain. Arra gondolok, hogy a múltban ilyesfajta szó csúíondáros nyelvöltögetésnek, vagy éppen rossz tréfának számított volna. A tiszteletreméltó intézmény neve mellett, amelynek vezetését egy időben, fűzfapoéta pályájának dele- lőjén József főherceg őkegyelmessége volt szíves vállalni, — szóval a tudósok nagytekintélyű gyülekezetének neve mellett ez a szó, hogy munkás, nem szerepelhetett volna. Ilyesmit a Horthy-rendszerben nem lehetett elképzelni. Művelődéspolitikai számvetéséből a munkások és parasztok teljességgel hiányoztak. Olyasfajta fogalommal, mint munkásakadémia, nem kellett , bíbelődniük a nyelvészeknek. Pedig az akadémiának, — ahogy azt jóval előbb a magyar felvilágosodás nagy úttörője, Bessenyei György ..Jámbor szándék” című iratában kifejtette, — a közműveltség, a nemzeti kultúra megteremtését és fejlesztését kellett szolgálnia. Ezt a célt tartotta szem előtt az 1825—27-i országgyűlésen az akadémia felállítását javasoló Felsőbükki Nagy Pál és a gondolat megvalósításához nemes felajánlásával hozzájáruló Széchenyi István is. Nyíltan később sem másították meg ezt a koncepciót, csak éppen, amikor a nemzetről szóltak, abba nem értették bele a munkást és a parasztot. A munkásakadémiák, amelyek kulturális forradalmunk újszerű, értékes eredményei, a modern műveltség istápolói és gyarapítói; elsősorban azokhoz juttatják el az általános és szakmai ismereteket, akiktől ezt a régi rendszer megtagadta. De korántsem a múlt hiányainak pótlására hivatott intézmények csupán. A legfrissebb tudományos és műszaki eredmények közvetítésének jól bevált fórumai is, amelyek hatásosan segítik elő a termelés kulturáltságának javítását. színvonalának emelését. rá, ha szakavatott kéz nyúl hozzá. Meg kell ismerni. Ez a vele való barátság alapja. Munkások nehezen válnak meg gépektől, amelyeken esztendőkön át dolgoztak. Hozzájuk nőttek. Mintha erre is érvényes lenne Babits Mihály egyik versének szép sora: „Sunt lacrima rerum” — „A tárgyaknak is van könnyük.” Sírnak, ha elválnak tőlük. Búcsúszó zenél a motorzúgásban, ha utoljára hajlik föléje a megszokott kéz. Üj, modernebb masinák jönnek a régiek helyére, új, fejlettebb termelési folyamatokat honosítanak meg az üzemekben. Munkásnak, mérnöknek egyaránt értenie kell az újhoz, a kor- szerűhöz, a technika friss csodáihoz. Ez pedig tanulást, szakadatlan tájékozódást, széleskörű áttekintést követel. Értik, tudják ezt a mi munkásaink. Ezért tapasztalható valóságos tanulási láz a borsodi üzemekben is. Az Ózdi Kohászati Üzemekben kohó-, gépész-, elektro- és közgazdász-mérnöki szakon egyetemi tanárok, kutatók, akadémikusok tartanak előadásokat a műszaki vezetőknek a legújabb tudnivalókról. A Miskolci Pa- mutfónéban 140 fonónő jelentkezett továbbtanulásra. Technikumok levelező tanfolyamain és szaktanfolyamokon sajátítják el a nélkülözhetetlen ismereteket. Az atomenergia fel- használásáról, a kibernetikáról s az űrhajózásról hallgatnak előadásokat a dolgozók. Gyakran emlegetjük, hogy a magyar szakmunkások már a Horthy- rendszer évtizedeiben megbecsülést, elismerést vívtak ki világszerte. Mennyivel inkább ígv lehet ez manapság, amikor szabadon szárnyalhat alkotó tehetségük és minden feltétel biztosítva van ahhoz, hogy tudásuk egész népünk javát szolgálja. Kinek van NKuksége mezőgazdasági szakműveltségre ? rült átrendezni a témaköröket és szervezetileg is megoldani a tsz-ek körében kifejtendő ismeretterjesztő tevékenység feladatát. Ehhez természetesen időre van szükség. Soká azonban nem lehet várni, mert az idő sürget. A korszerű agro- és zoo- technikai módszerek elterjesztésében, amely a mezőgazdasági terméshozamok növelésének fontos eszköze, a termelőszövetkezeti élet alapvető ismereteinek átadásában, a közösségi élet formáinak és normáinak bemutatásában rendkívül sokat tehet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és más népművelési szervek. Ügy tettük fel a kérdést: Kinek van szüksége mezőgazdasági szakműveltségre? Mindenesetre nemcsak az elnöknek, az agronómusnak. a brigádvezetőnek, hanem a tagoknak is, elvégre náluk „dől el a csata”. Most már nemcsak egyéni gond- íaik. hanem a közösségi felelősség is követeli a jól megalanozott. biztos, gazdag szaktudást. Méginkább, mint eddig! A fíaűaüok tudáspzornja Sok régi benyomással és élménnyel bizonyíthatnám, hogy ebben nem volt hiány a felszabadulás előtt sem. El lehetne mondani egyetsmást jéghideg szobák ifjonti lakóiról, alak gémberedett utakkal lapozgatták a klasszikus írók műveit. Megszólhatnánk ifjúmunkások képét, akik az elsők között nyitották rá az ajtót a kölcsönzési órákban a szakszervezeti könyvtárak könyvtárosaira. Beszélhetnénk tehetséges parasztfiatalokról, akik sovány keresetükből kis könyvtárat gyűjtöttek maguknak. Látom a munkás művelődési esteken ülő fiatalokat. akik. mint a levegőt, szívják magukba költők forradalmi szavát, gyújtó hatású sorait. Kell-e bizonyítani, hogy a Horthy- rendszer időszakában mennyi szép fiatalos vágy, akarás, terv és elképzelés szenvedett hajótörést? Még 1798-ban írta Csokonai Vitéz Mihály, de az ellenforradalom évtizedeire is érvényes maradt: „Hány jó ész lett vaddá, Hogy nem mívelték? Hány polgár bunyikká, Hogy jóba nem nevelték? Dudva lenne a dudvák Közt az ananász: Kanász marad, akinek A nevelője kanász. Hát már hogy A Somogy Ily tudatlan, Formálatlan, Kié a hiba?” Hadd erősítsük az egészséges borsodi lokálpatriotizmust annak leszö- gezésével, hogy ezek a munkásakadémiák elsőízben megyénkben kezdték meg működésüket. Ma már a borsodi példa és sikerek nyomán nagy népszerűségnek örvendenek országszerte. 1958- ban öt munkásakadémia .működött megyénkben, hat tagozattal. 1959- ben 32, 81 tagozattal, az elmúlt év őszén pedig 80 munkásakadémia 149 tagozatán kezdték el a tanítást. Hát ide jutottunk az akadémiával! Ugyan mit szólna ehhez József főherceg őfensége?! Bizonyára fájdalomtól megtört szívvel pengetné rozsdás lantját, Érteni a gépet... A vezérlő berendezések, az automatizált mechanizmusok, a gombnyomásra működő termelő apparátusok és gépsorozatok korszakát éljük, a töprengő s alkotó emberi elme csodáinak korát, A gép kezes báránnyá válik, ha figyelő és értő szem tapad A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat III. országos küldöttgyűlése előtt sokfajta érdekes és tanulságos számvetés készül arról, hogy az egyes tudományágak között folyó nemes versengésben melyik iránt nőtt meg legjobban az érdeklődés, milyen a különböző típusú előadások látogatottsága, hogyan törtek be az élet, fejlődésünk követelményei a szervezett ismeretterjesztés területeire. Érdemes utalni arra, hogy 1955-ben az előadások 13,6 százaléka agronómiái ismereteket közvetített, 1959-ben már csak 9 százaléka, az elmúlt esztendőben pedig 7,9 százaléka. Ezek az előadások jobbára az egyéni parasztgazdaságok termelési gondjaival, a belterjesség problémáival foglalkoztak, és elsősorban az egyéni jövedelem fokozásának vágya, igénye vonzotta oda a hallgatókat. A csökkenő számok lényegében a termelőszövetkezeti mozgalom előrehaladását, ugrásszerű fejlődését tükrözik, egyszersmind azt is, hogy az új helyzetnek megfelelően, még nem sikeNémethy Ferenc — Jászai-díjas A miskolci színházlátogató közönség őszinte egyetértésével találkozott a közlemény: Némethy Ferencet, a Miskolci Nemzeti Színház művészét, felszabadulásunk évfordulója alkalmából, kiváló művészi teljesítményének elismeréseként, a Jászai Mari-díj II. fokozatával tüntették ki. Némethy Ferenc magasfokú kitüntetése, elismerése annak a fáradhatatlanul végzett művészi munkának, amit ez a rendkívül sokoldalú, igen nagy tehetségű, rendkívül nagy közszeretetnek örvendő művész az elmúlt tíz esztendőben Miskolcon végzett. Ügy véljük, nem szükséges öt külön bemutatnunk ez alkalomból a miskolci közönségnek. A Miskolcon töltött évek alatt jobbnál-jobb alakítások tucatjaival lopta be magát a közönség szívébe, írta be nevét kitörölhetetlenül a miskolci színművészet történelmébe. Láttuk mint Luna: grófot és láttuk mint a Csárdáskirálynő Miska főpincérét, láttuk mint Katz tábori lelkészt a Svejkben, Peackok úr volt a Koldusoperában, ö volt a felejthetetlen Taláros úr Az ilyen nagy szerelemben, a sikkasztó géhás tiszt, a Néva partjánban, ő jelenítette meg Haynau kegyetlen alakját A kőszívű ember fiaiban és ő volt Harpagon, a fösvény. De láttuk őt Shakespeare Vízkeresztjének Malvolio szerepében is. Csak néhányat említettünk a sok-sok szerepből, hevenyészve. Ez a pár szerep is alkalmas azonban arra, hogy megmutassa: Némethy Ferenc otthon van az operában, az operettben, a vígjátékban, a komoly társadalmi mondanivalóid, nehéz szerepekben egyaránt. Tíz éve látjuk és tapsoljuk a miskolci színpadon Némethy Ferencet. Minden alakítása, minden szerepe élmény, legyen az akár a Taláros úr, akár pedig A három Robinson üzletember-fiacskája. Mélyen intellektuális színész. A Miskolci Nemzeti Színháznak évek óta — és hisszük, még nagyon hosszú ideig — egyik legerősebb művészi támasza. Sokoldalú, kiemelkedő művészi munkáját és társadalmi úton végzett tevékenységét kormányzatunk másfél évvel ezelőtt Munka Érdemérem kitüntetéssel jutalmazta. A most kapott magas művészi elismerés, a Jászai Mari-díj Némethy Ferenc művészetének újabb magasfokú elismerése. örömmel regisztráljuk, adunk róla hírt és további művészi munkájához sok sikert, erőt. egészséget kívánunk. Ugyan kié volt a hiba?! f A történelem válaszolt rá, amikor elsöpörte azt a rendszert, amelyben dolgos és dolgozó fiatalok százai s ezrei nem emelkedhettek magasba a megismerés, a tudás szárnyain. A mi fiataljainkat nem fenyegeti többé létbizonytalanság és tudatlanság. Eszükre és kezükre, műveltségükre és szilárd jellemükre számít, épít népi demokratikus rendszerünk. Egy céltudatosan élő. rendezett társadalom védi, istápolja, szereti őket, amelynek nőttön növekvő és emelkedő igényei és nőttön növekvő, erősödő törődése, formálja, serkenti ifjúságunkat. Olyan igények, amelyek fiatalságunk érdekeinek kifejezői is: a tisztult munkaerkölcs, a folytonos tanulás, a dolgozó nép üdve és jóléte. a tettek hazafisága. Jól ki kell használni az időt. Némelyek félreértik ezt a követelményt és a „carpe diem” üres filozófiáját vallják magukénak, amikor az élvezetek dőre halmozásával, egyéniségük túltengő érvényesítésével, az élet ajándékainak habzsolásával akarják meghosszabbítani életüket. ♦ Holott megrövidítik. Immár nem a kapitalizmus forgószele söpri őket félre az útból, hanem a fiatalok döntő többségének egészséges mozdulatai, amelyekkel a szerszámot vagy a tollat ragadják kezükbe, gépeket zaboláznak meg. vagy lecsapolják a Hanság mocsarait. Igen. meggyőző, beszédes tények bizonyítják, hogy fiatalságunk több-) sége így akar. csak így tud élni — ezért is olyan kíváncsi az igazságra, és ég benne a tudásszomj, a megismerés vágya. * Néhány képet villantottunk fel. íTények és adatok között tallóztunk. Mindmegannyi egyfelé mutat. Egy mélyreható, csodálatos, szívet-lelket örvendeztető átalakulás felé. amelynek nyomán- valósággá válik Széchenyi álma: a kiművelt emberfők sokasága. Magasabb szinten, teliesebben, korszerűbben, mint ahogy ő álmodhatta. A szocialista nemzeti műveltség ^gyönyörű épületéhez rakják a tégla- lót a tanfolyamokon, az iskolapadok- |ban. az esti egyetemeken, a szakmai Sovábbkéozőkön. s a meghitt sarkokban. ahol békés betűk fölé hajol a j'ieveié tekintet. • Milliók ügyévé vált hazánkban az lumber életét előrehajtó és megszépítő •tudás. ; Egy egész ország tamil. Sárközi Andor Három karéj kenyér Mozaikok egy asszony életéből AZ ASSZONY, aki sietősen nyitott be a kiskapun, fiatal volt még. Fiatal és erős, csak a szájaszöglete keserű. A gyerekek a homályba, burkolt konyhában várták. Világot gyújtott és lesimitotta ösz- szekócolódott hajukat. Elővette a kenyeret meg a kést, aztán ráncos, repedezett, agyonmosott kezével gyorsan leszelte a három karéj kenyeret ... Aztán nekilátott főzni, hogy legyen másnapra mit enni a gyerekeknek. Késő volt, amikor végre leülhetett, hogy megfoltozza a kis Béla nadrágját, megvarrogassa Jolika ruhácskáját. Ez volt az esti pihenése. Mert másnap már kora reggel folytatni kellett a nagymosást az idegen házban ... * ÖZVEGY TISZOLCZ1 Béláné azok közé tartozott, akikről azt mondták: „Asztalukra mások szelnek kenyeret.” Munkája arra volt elég, hogy enni tudjon adni a családjának. Verítékével mások vagyonát gyarapította. Vállalt mezei munkát, hajnaltól késő estig, naphosszat görnyedt a teknő fölött, fél élete abban telt, hogy kiszolgált másokat, örült, hogy olyan „jobb” helyen dolgozhat, ahonnan kerül néha egy-egy viseltes ruha a gyerekekre. Minden nap kijutott a gondból. Napközben a munka, este a gyerekekkel való ezer tennivaló, éjszakánként pedig, amikor pihenni kellett volna, elűzte szeméről az álmot az aggodalom. Vajon merre jár a férje, akit kiparancsoltak a lövészárokba, vajon hazatér-e, s ha hazatér, hogyan? Támasza, kenyérkeresője lesz-e a családnak, vagy ntegnyomo- rodott, beteg ember, árnyéka a réginek? Tiszolczi Béla nem tért haza. Csak egy értesítés jött helyette még jóval a háború befejezése előtt, amely a halálhírét hozta. A kis Ilonka nem is ismerte az édesapját... A jövő még sötétebb és kilátástalanabb lett. „Mi lesz velünk, mi lesz velünk” — egyre ez a gondolat kínozta. Az a legnagyobb csapás, hogy egyedül maradt, megrendítette erejét. A három kicsi gyerekért való aggódás, szüntelenül gyötörte. És gyötörte a fájdalom is fiatalon odaveszett férjéért. Ma így emlékezik erre: — Sokszor azt hittem, a szívem szakad meg. Nagy gond a szegénység. Ezerszer nagyobb gond az olyannak, aki úgy marad özvegyen, árván, mint én. * 1946-BAN HÁROM HOLD földet kapott. Álmodta-e valaha, hogy egyszer a sajátmaga gazdája lesz? Talán remélte, titkon dédelgette lelkében a gondolatot, de kimondani nem merte soha. Mázsányi teher esett le a szívéről, amikor leszúrta a föld végébe a. karót. Mi mindent jelentett ez a kis biztos talaj! Megtermett rajta a kenyérnek való, minden évben hizlalhatott még egy disznócskát is. A föld a létet jelentette, a hitét adta vissza. Élete már együtt haladt azokéval, akik vele együtt 1945 után lettek igazán emberek. Tiszolcziné levetette a cselédek szegényes ruháját, s maga gazdája, sorsának saját irányítója lett. Aztán hozzáragasztotla 3 holdját a közöséhez, ahol nincsenek szegények és gazdagok, hanem — emberek. Hét községben, amióta kitavaszodott, nap mint nap népes a határ: szálltának, vetnek, alakítják, formálják közös holnapjukat. * MI TÖRTÉNT a gyerekekkel? Béla, a fia, a bányába ment dolgozni. Az apja is bányász szeretett volna lenni, de annak idején nehéz volt oda bejutni. Tiszolcziéicnalc honnan lelt volna kukoricájuk, vagy egyebük ahhoz, hogy megnyerjék a felvételről döntők „jóindulatát.. Bélának már nem volt erre szüksége. Miután egy ideig dolgozott « bányában, iskolára küldték. Aknász lett. A cselédsorból felcseperedett fiú most munkája mellett tovább tanul, beiratkozott az egyetemre. Jolán férjhez ment, férje a Borsodi Hőerőműnél dolgozik. Három kis unokával örvendeztette meg az édesanyját. Ott laknak együtt a régi házban. Ilonka most IS éves, a héti postán dolgozik. — Aranyos jó gyerekeim vannak. Szeretettel, gondoskodással hálálják meg, amit értük tettem. Mindig mondják: mama, ne dolgozzon any- nyit! Dehát a munkával én összenőttem, a magamfajta asszony egy percig sem bír anélkül meglenni. * BESZÉLGETÉSÜNKRE felébredt az alvó kisunoka, a pufók, szöszi kis Zsuzsi. Eltört a mécses, s csak a nagymama ölében, babusgató karjai között nyugodott meg.-— Kell vajaskenyér, kislányom? A nagymama kenyere a kredenc egyik oldalában van, a lányáé a másikban. S a nagymama kenyere is a boltból való. De Zsuzsinak a nagymamáé kell, mert az a jobb... A nagymama mindig boldogan vágja le a három karéj kenyeret a három kis unokának. Meg is vajazza. mézet is csurgat rá... Borőczki Edit Az új miskolci hűtőhöz Foto: Szabados Romeo - másik szereposztásban A Miskolci Nemzeti Színház Romeo és Júlia — előadásán a férfi címszerepben Latinovits Zoltán után Verdes Tamást is láthattuk, — először március 30-án. Az a körülmény, hogy e szerepben csak most mutatkozott be, kissé ér- leletlennek tüntette még fel alakítását. Néhány előadás múlva bizonyára elmélyültebb, érzelmileg telítettebb lesz az ő Rómeója is! Kedves, közvetlen művész-egyénisége, a szerepek helyes értelmezése iránti jó érzéke most sem maradt hatástalanul. A közönség — melynek jórésze a fiatalság sorából került ki — szívesen fogadta Verdes Tamás Rómeóját. Az emberalakot, akit meg kell formálnia, ő kiegyensúlyozott, életvidám és küzdelmek árán is boldogan élni akaró fiatalembernek fogta fel. Ilyennek is, tehát valóban Mer- cutio és Benvolio barátjának ábrázolta. Ezzel a felfogással mindenesetre sikerült töretlenül egyenletessé és érthetővé formálnia Romeo egyéniségét és fejlődését, annak ellenére, hogy nem mindenütt láttsS eléggé mélynek és szárnyaiénak... (Gy. 0
