Észak-Magyarország, 1961. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-08 / 57. szám

Szerda., 1P6L március 8. ESZ AKM A GT ARORSZAG —HCTI H I ■PnadSSUSBUnaMam — A Bolyai János Matematikai Társulat borsodi tagozata március­ban több értékes előadást rendez Miskolcon és vidéken. Ma, március o-án 16 órakor az Egyetem III. sz. előadójában Kozák Imre a vékony­falú csövek képlékeny alakváltozá­sáról, március 10-én 14 óra 30 perc­kor Özdon, a gimnáziumban Salánki József az elektronikus számológé­pekről tart előadást. — Mérlegbeszámoló közgyűlést tartott a felsőzsolcai Ruházati és Szolgáltató Ktsz. A mérlegbeszámoló alapján megállapították, hogy a szö­vetkezet 1960. évben nyereségesen gazdálkodott. A tagokat, megjutal­mazták, majd a közgyűlés után csa­ládias hangulatú ünnepségre került sor. — A Miskolc TI. kerületében lakó' állattulajdonosokat értesíti a városi tanács mezőgazdasági osztálya, hogy a kerület állategészségügyeit a jövő­ben a most kinevezett dr. Pédery József állatorvos végzi. Lakása a Madarász Viktor u. 9. sz. alatt van, hivatalos óráit a II. kerületi tanács mezőgazdasági csoportjánál tartja naponként. 8—9 óra között. XmMMRMSim — Márciusban a megye 18 közsé­gében nagyszabású műsoros divat­bemutatót rendeznek a földműves- szövetkezetek. A legújabb tavaszi és nyári divatújdonságokat, amelyek bemutatásra kerülnek. — meg is vá­sárolhatók minden szövetkezeti szaküzletben. A divatbemutatók mű­során többek közölt, fellép Murányi Lili, Pesti Ella magyarnóta és opc- retténekcsnö, Fehér Tibor és Galam­bos György, a Miskolci Nemzeti Színház művészei, Mátyás Jenő táncdalénekes és Zarándi István pa- ródista. Közreműködik Balogh Gyu­la és tánczenekara. Az első szövet­kezeti divatbemutatókat március 9-én Mcgvaszón. 10-én Erdőbényén, 11-én Mádon. 12-én Tiszalúcon és 13-án Tokajban rendezik meg. (x) 1559 I áítaíiosó sikerrel szerepeltek as MISIVÉ : itsxtaliienissesöi a tavaszi forduló nyitányán szerezte a győzelme A MISKOLCI MOZIK MŰSORA BÉKE. Március 8: Mennyei pokol. Egyiptomi film. Kezdés: 4, 6, 8 órakor. KOSSUTH. Március ü-ig: Orvos a vá­laszúton. Csehszlovák film. Kezdés: lé) 4, háromnegyed 6 és 8 orakor. Március B—15-ig; Balti égbolt. Magyarul beszélő szovjet film. 10 éven alul nem ajánlott. Figyelem! Kezdés: március 9-én és 10-én fél 4, háromnegyed 6 órakor. Március 9, 10: Tisztes úri ház. Francia film. Csak 18 éven felülieknek! Széles változatban! Fi­gyelem! Kezdés: csak 8 órakor. Március 11—15-ig: Balti égbolt. Figyelem! Kezdés: Jl-én és 12-én 2 és 4 órakor, 13, 14, 15-én fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. HÍRADÓ. Március 8: Kocsubej. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kezdés: 0 órakor. Délelőtt 11 órától délután 3 óráig: Uj ma­gyar* híradó, Fidél Castro, Béke herceg­nő. Március 9: A kalandor. Német film. 14 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 9, 11 és 13 órakor. FAKLYA. Március 7; 8: öngól. Komán film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: fél 6, fél 8 órakor. MISKOLC-TAPOLCA. Március 7, 8: Nor- mandia-Nyeman. Szovjet—francia film. Korhatár nélkül. Kezdés: 7-én 6 órakor, B-án fél 4, és 6 órakor. MŰVELŐDÉSI HÁZ. Március 8-ig: Pró­baút. Magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. Kezdések: 5. 7 órakor. DIÓSGYŐRI DrADAL. Március 7, 8: Fa­tima. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kez­dés: 7-én fél 5, fél 7 órakor, 8-án fél 7 órakor. DIÓSGYŐRT PAPÍRGYÁR. Március 8: Vakmerő szív. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kezdés: 7 órakor. A Miskolci Rádió műsora: (A 188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Napi krónika. Népdalcsokor Orvos a mikrofon előtt. Sporthiradó. Kovács Erzsi énekel. Lesz Paol gitároz. A TELEVÍZIÓ MA! MŰSORA: TS.00: A kisfilmek kedvelőinek. 18.15: Lányok, asszonyok. 18.55: Rövid szünet. 19.00: Hatja Kabanova. Opera három fel­vonásban. KÖZLEMÉNY A BM. Borsod megyei Rondórfő- kapitányság felhívja a közlekedési vállalatok és magángépjármű veze­tők figyelmét, hogy március 8-tól 18-ig. szombat és vasárnap kivételé­vel, naponta 01—(13-ig Miskolc vá­ros belterületén az Eszperantó tér­től a. Marx Károly térig, a Győri­ka pn és Sztálin útvonalakat lezárja mindennemű gépjármű. villamos, autóbuszforgalom elől, mivel a fen­ti útvonalon a katonai egysegeit ké­szülnek az április 4-i díszszemlére. A fenti időpontokban a gépjármű­vezetők csak a • déli terelő úton közlekedhetnek Diósgyőr, illetve Miskolc felé. Megyei Rendörfőkapitányság Ankét a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottságon A Megyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság március 9-én reggel 9 órákor nnkétót rendez a megyei tanács klub- helyiségében „A munkarend változ­tatásának és a termelési kapacitás kihasználás fokozásának lehetőségei az iparban” címmel. Az ankétón vi­taindító előadást tart Valkó Márton elvtárs. a Lenin Kohászati Művek igazgatója. ESZ A KM AGY A KOKSZ AG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod tneeyet bizottságának lapja. Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztő Csala László Szerkesztőséé Miskolc. Tanácsház tűr i Teletonszámoki Titkárság: 16-888 pattrovat: 16-049 Ipari rovat: 14-092. Mezőgazdasági rovat: 16-078. Kulturális rovat 16-067 Sport, hírek levelezés: 16-046. Kiadja: Az Eszakmacvaro-sznei Lapkiadó Vállalat Feleié« iclPdo: Birő Péter. Kladőhl-'atal Széehenv: u 15—17. Hirdetésfelvétel- 10-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Készüli a Borsod megyei Nyomdában Felelős vezetői Kárpáti György. SZÍNHÁZ MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ: Március 7, 8. 9: Hajnali túz (7). 7-én bérletszünet, 8-án Móricz-bérlet, 9-én bérletszünet. Március 10: Sybiil (7). Bérletszünet. Március 11: Tamás bátya kunyhója (3). József Attila Ifj. bérlet, 5. előadás. — Sybiil (7). Bérletszünet. Március 12: Sybil] (3). Bérletszüncl. — Hajnali tűz (7). Katona-bérlet. KAMARASZINHÄZ: Március 7, 8: Nincs előadás: Március 9: Nebáncsvirág (7). Március 10. 11: A fösvény (7). Március 12: Pinokkiö. Délelőtt 10 óra­kor. — A fösvény (3). — Ncbáncsvjrág (7). i o°~~ Megkezdődött az asztalitenisz sportágban is a „második félidő”. Az MMTE ’férfi és női felnőtt és if­júsági együttese szombat-vasárnap a fővárosban játszott bajnoki mérkő­zéseket. Eredmények: MMTE—Magyar Posztó 8:8 NB I. férfi felnőtt. Oprável (8^. Nemesi. Thury (2—2), dr. Megadja (1) mérkőzést nyert. MMTE—Magyar Posztó 5:0 NB I. férfi ifjúsági. ;; Engi, Tálas (2—2). Engi—Talas pá­ros győzött. Bp. KÖZÉRT—MMTE 16:0 NB I. női felnőtt. A női csapatnak ezen a mérkőzé­sen nem sikerült egyetlen találkozón sem győznie. MMTE—Bp. KÖZÉRT 5:0 NB I. női ifjúsági. Kozma, Lukács (2—2), Kozma­TIT-HIREK Előadások: MISKOLCON: Délután 2 órakor az LKM próba meg­munkálóban: Lányok, asszonyok. Előadó: Kordos László glmn. igazgató h. Délután 1 órakor a Kohóipari Techni­kumban: Elkerülhető-e a harmadik világ­háború? Előadó: Déri Ernő újságíró. 4 órakor a József Attila Művelődési Házban: A müveit ifjú kulturált maga­tartása. Fél 5 órakor az LKM garadnavölgyi munkásszállójában: Mitől szép az ember élete? 8 órakor a diósgyőri Ady leültúrotthon­ban: Nők a magyar irodalomban. Elő­adó: dr. Pluszt! Vilmosné tanár, az Értelmiségi klubban : Szabad klubest;. A TIT Filmművészeti Körének mai műsora: A levél. (Amerikai film). Előadások: 5 és 7 órakor. Bevezető előadást tart Szi­li etár György. író. ÖZDON: Fél 8 órakor a kohászati üzemekben: A/. 1848-as forradalom és szabadságharc. Előadó: Füköh Levente. Este 6 órakor az Ady Művelődési Ház­ban: A haditechnika fejlődése. Elő­adó: Semsei Gyula. A miskolci IBUSZ első tavaszi utazásai az ünnepek alatt: 1. Háromnapos túra, ápr. 2-3-4-én: A Bükkön át a Mátrába. Miskolc— Lillafüred — Eger—Párád —Galya­tető — Kékestető — Mátraháza — Gyöngyös — Visonla — Miskolc. — Szállás: Egerben és Gyöngyösön. Utazás, két szállás, két ebéd és két vacsora, borkóstolóval 233.— Ft 2. Háromnapos utazás az ismeret­lenbe. 3 ebéd, 2 vacsora és két szál­lás, turista elhelyezésben, útközben földrajzi fejtörő, értékes díjakkal 288.— Ft 3. Kétnapos túra: Hortobágy — Hajdúszoboszló — Debrecen — To­kaj útirányon. Hortobágyi csárdá­ban borkóstoló, Hajdúszoboszló fe­dett fürdőben fürdés, ebéd. Vacsora és szállás Debrecenben, ahol más­nap félnapos városnézés. Délután Tokaj megtekintése, halászlé a Ha­lászcsárdában. Az utazás dátuma: április 3—4. 189.— Ft 4. Egynapos túrák: április 2-án, 3-án és 4-én: Aggtelek—Jósvafö, egy belépő a barlangba és egy ebéd az IBUSZ Tengerszem Szálló éttermé­ben 66.— BT Jelentkezés a többnapos túrákra március 17-én délig, a részvételi díj befizetésével lehet jelentkezni. Az egynapos utakra pedig március 30-ig veszünk fel jelentkezéseket. Csak kellő számú jelentkező esetén in­dulnak a túrák. IBUSZ: Kazinczy utca 2. Miskolc. Telefon: 16-440. 1510 IDŐJÁRÁS Várható időjárás szerda estigt FeThő- átvonulások. legfeljebb a keleti me­gyékben néhány helyen kisebb fntóesó. Mérsékelt, időnként, élénk északnyugati szél. A hőmérséklet kissé csökken, vér­ható legalacsonyabb éjszakai hőirérc.o-. lel mínusz 1—plusz 3. legma''"1 pali hőmérséklei szerdán keleten fi pv nyugaton ií Xok kötőtű Az Menyi Bányász kerül! a megyei labdarúgó bajnokság élére A megyei labdarúgó bajnokság má­sodik fordulóját a végig hatalmas küzdelmek jellemezték. Különösen a bajnokság élcsoportjába tartozó és a bajnokságra esélyes csapatok mérkő­zései voltak küzdelmesek és hoztak egygólos győzelmeket. A bajnokság eddigi éllovasa, a Szuhavölgyi Bá­nyász a DVTK II. csapatával játszott, az eredmény tudvalévőleg nem szá­mit a feljutást, illetően. így az eddigi második Edelény a Tiszapal konyán Op­Lukács-páros kot. MMTE—Egyetértés 8:8 NB I. férfi felnőtt. Nemesi, dr. Megadja, Thur.v. rável (2—2) győzelmet szerzett. MMTE—Egyetértés 4:1 N B I. férfi ifjúsági. Engi (2), Tálas (1) és az Engi— Tálas páros nyert. MMTE—Pálma 12:4 NB I. női felnőtt. A női csapat, nagy fölénnyel nyerte a találkozót. Grigássy (41. Weiszné, dr. Adorjánná (3—3). Klimont. (2) győzelmet aratott. MMTE—Pálma 5:0 NB I. női ifjúsági. Kozma, Lukács (2—2), Kozma— Lukács páros szerezte a győzelme­ket JNB HL Északkeleti csoport Az NB III. Északkelen csoportjá­ban a listavezető DEAC csak ‘nehéz küzdelem után, az utolsó 15 percben rúgott két góljával tudta otthontar­A sportoló nők köszöntése Ma az egész világon a nőket ün­nepük. A nőket köszöntik hazánk­ban is. akik ma már az élet min­den területén megállják a helyü­ket. A sportemberek ezen a napon szeretettel gondolnak azokra a magyar sportoló nőkre, akik a sportpályákon, tornatermekben bi­zonyították be rátermettségüket. A magyar sportoló nők a felsza­badulás előtti időben is értek el eredményeket, de női sportunk fejlődése a felszabadulás után ha­ladt töretlen ívben fölfelé. Olim­piai-. világ- és Európa-bajnoksá- gok fémjelzik azt a nagyszerű utat, amelyet eddig nősportolóink megtettek. Elek Hona, K. Med- nyánszky Mária. Csák Ibolya mél­tó utódai azok a női sportolók, akik kiváló eredményeikkel öreg­bítették a magyar sport hírnevét. Pap .Tenőné, Körmőczi Zsuzsa, Madarász Csilla. Kóczián Éva. to­vábbá kiváló vivónőink, tornász­nőink. Közülük mindjobban is­ii mértté válnak a Borsod megyei és a miskolci sportoló nők is. Gri­gássy Enikő, Brosszmann Zsóka, Monori Judit, Káló Mária és Hona, Kamarás Istvánné, Lévai Marika, Sülő Vera. Igaz Judit, Vadász Éva, Papp Tünde, Tóth Emilia és a töb­biek szereplésére büszkén tekint sportköz, véiv meny iink. Ünnepeljük sportoló asszonyain­kat, leányainkat, akik családi kö­rükben, munkahelyükön, vagy ép­pen a sportpályán egyaránt helyt­állnak. Köszöntjük megyénk és Miskolc valamennyi női sportoló­ját, további sok sikert kívánunk nekik az élet minden területén. (L) tani mindkét pontot a szívósan vé­dekező Egercsehi Bányász ellen. A borsodi csapatok, közül a Miskolci Bányász lelkes és gólratörő játéká­val hozta el a Debreceni Kinizsitől •mind a két pontot. A Somsályi Bá- tnyász jobb első félidei játékának jköszönheti a biztosnak látszó 3 gó- ilos győzelmet. A második félidőben Za vendégcsapat is sokat támadott, de Zcsatárai nqm tudták bevenni a som- Zsályiak kapuját. A Rudabánya rég ♦nem látott gyenge játékkal maradi tálul a S5 percig 10 emberrel játszó ZDebreceni Építőkkel szemben. Ért- Zhetetlen a rudabányaiak lélek nélkii- Z’i gyenge játéka. ♦ * Tiszalöki ÉnítSk — Miskolci MTE 1:0 (1:0) ♦ A forduló legnagyobb meglepeté­ssé t az MMTE csapaté szolgáltatta. •Annak ellenére, hogy végig többet ítámadott ellenfelénél, gólképtelen «csatársora miatt végül is kénytelen • volt. vereséggel elhagyni a játékte­rvet. Az első 25 perc MMTE-támadá- •solckal telt el. A mezőnyben szépen • adogattak, a kapu előtt azonban el­őtűnt a csatárok tudománya. Váratlan »támadásból. szerezte a vendégcsapat 1 egyetlen és a mérkőzés sorsát is el­ődöntő gólját, jobbszélsője révén. A %gol után is a helyi csapat maradt tá- •madásban, de meddő csatársora nem %boldogult a jól tömörülő és szívósan jvédekező, lelkes tiszalökiekkcl. A já­tékidő második felében tervszerüt- ♦ten, csapkodó játék folyt. A helyi 2csapat többet, a vendégek veszélye- Zsebben támadtak. Az MMTE csatá- Zi'ai ekkor is több gólhelyzetei hagy­2 talc kihasználatlanul, ■» J Z A forduló többi eredményei: DE- ZAC — Egercsehi Bányász 2:0 (0:0). ZD- Gördülöcsapágy-gyár — Piispök- % ladány 2:0 (0:0). Kisvárdai Vasas — ZGyöngyös 4:1 (3:1), Egri Vasas — ZDebreceni Honvéd 3:0 (3:0), Debrc- Zcctií Építők — Rudabányai Bányász %1:0 (1:0), Somsályi Bányász — Rózsa - Zszentmártoni Bányász 3:0 (3:0). Mis- Zkolci Bányász — Debreceni Kinizsi %2:1 (0:0). $ G. S. elért: győzelmével a bajnokság élére került. Ami nem sikerült az elmúlt vasár­nap a listavezető Szu ha völgynek, most sikerült az edelény iekneik. Ha­talmas küzdelemben otthonában fek­tették kétvállra a Tiszapalkonyai Vasas csapatát. Ugyancsak nagy küz­delmet és a helyi csapat egygólos győzelmét hozta a Kazincbarcika— Farkaslyuk rangadó is. Mindkét csa­pat egyformán kivette részét a táma­dásokból s végül a kazincbarcikaiak­nak egyetlen góllal sikerült, mindkét — igen értékes — pontot otthon tar­taniuk, A Borsod nádaséi Vasas—Pufc- nöki Bányász mérkőzésen is igen változatos küzdelem volt. Az erősen megfiatalított helyi csapat végig egyenlő ellenfele volt az elmúlt év­ben még az NB 111-ban szereplő puL nokiaknak, sőt. a mezőnyben még többel is támadott. Fiatal csatáraik azonban több igen nagy gólhelyzetet hagytak ki s végül is a nagyobb ta­pasztalattal rendelkező vendégcsa­patnak sikerült mindkét pontot meg­szereznie. A helyi csapat kétszer is vezetett, s eléggé szerencsétlen kö­rülmények között hagyta el vesztesen a játékteret. Sajnálatos, hogy a mér­kőzés végén néhány néző és vezető, sportszerűtlen magatartásával meg­zavarta a mérkőzés sportszerű be­fejezését. Gólnélküli döntetlen eredményé: hozott az Ormosbánya—Felsőzsolca mérkőzés. Kétgólos győzelem szülé- fett a Sárospatak—Rudolftelep és a Hejöcsaba-—Sátoraljaújhely mérkő­zéseken. Mindkét esetben a helyi csapat győzött. Eredmények: Kazi ncbarcikai MTK—Farkaslvukl Bányász 1:0. Tiszapalkonyai Vasas— Edelényi Bányász 1:2, Borsodnádascft Vasas—Putnoki Bányász 2:3, Ormos- hánvai Bámősz—Felsőzsolcai ME- n.OSZ 0:0. Szerencsi Kinizsi—Mező- tövesdi Spartacus t :2, Heiőcsabai Építők—Sátoraliaúihelvi MÁV AC 3:1. Sárospataki VSE—Rudolft eiepi P.-mvász 2:0. DVTK IT.—Szuhavöleyt Bányász 6:1. A Miskolci Erdész sza­badnapos volt.-------------------­N B 11. KELETI CSOPORT 1. G.-MA VÁG 17 8 9 __ 3 1:10 25 2. BVSC 17 9 4 4 33:16 23 3. Ózd 17 9 5 3 24:16 23 4. Szolnok 17 9 4 4 36:19 22 5. Cegléd 17 6 7 4 20:25 19 6. Egyetértés 17 6 6 5 21:17 18 7. Pénzűgyör 17 6 6 5 22:23 18 8. Miskolc 17 7 3 7 20:25 17 9. Kecskemét 17 5 6 6 17:21 16 10. Nyíregyháza 17 5 6 6 10:15 16 11. Bp. Spart.. 17 5 5 7 22:21 15 12. SZVSE 17 6 2 9 18:23 14 13. Diósgyőr 17 4 6 7 20:26 14 14, Bp. Élői-e 17 4 4 9 21:27 12 15. Borsodi B. 17 3 5 9 13:22 11 16. Jászberény 17 3 3 11 13:35 9 NB III. Északkeleti csoport: Az MVSC női kézilabda csapata 1. DEAC 17 11 6 — 35:10 20 2. M. Bányász 17 11 3 3 38:24 25 3. D. Gcs. Gy. 17 9 6 2 32:15 24 4. Rbánya 17 8 5 4 34:23 21 5. Eger 17 9 1 7 46:26 19 6. Egercsehi 17 7 4 6 21:18 10 7. Gyöngyös 17 6 5 6 24:29 17 8. Tiszalök 17 6 3 8 29:27 15 9. D. Kinizsi 17 6 3 8 20:27 13 10. MMTE 17 4 7 6 19:27 Í5 11. D. Honvéd 17 5 4 8 20:26 14 12. Kisvárda 17 5 4 8 20:26 14 13. Somsálv 17 5 4 8 23:30 U 14. D. Építők 17 4 5 8 17:27 13 15. P. MÁV. 17 4 3 10 22:43 11 16. Rszt. Bány. 17 4 1 12 21:41 9 Megyei I. o. bajnokság állása: 1. Edelény 17 12 1 4 53:18 25 *• 2. Szuhavölgy 16 11 2 3 30:13 24 : 3­K.-barcika 17 11 2 4 28:13 24 4. Putnok 17 9 5 3 32:12 23 ■; 5­Farkaslvuk 16 8 6 2 19:11 22 ■ 6. M.-kövesd 17 8 5 4 24:17 21 :: 7. Hejöcsaba 17 8 5 4 26:27 21 8. Ormosb. 17 8 3 6 35:19 19 o. Felsőzsolca 17 6 5 6 23:20 17 ::io. M. Erdész 16 7 3 6 28:25 1' ;ii. T.-palkonya 17 6 1 10 24:35 13 12. S.-ujhely 17 4 4 9 21:38 i? :i3. Bnádasd 17 4 1 12 19:39 9 ,14. Rudolftelep 17 2 4 11 16:37 8 15. Szerencs 16 i 5 10 21:35 7 16. Sárospatak 17 2 2 13 10:56 6 DVTK II. 16 14 2 2 90:23 3Í Veretlenül tett első az MVSC női kézilabda csapata a tm-embajnokságban. Képünkön a csapat tagjai és vezetői láthatók a díjkiosztás után. Fotó; Szabó 1st vön Vasárnapi sporteredmenyele MVSC—Győri Kinizsi 3:1 (6. 3, —9. 5) Röplabda NB I. női. ÉVTTERV— DVTK 3:2 (14. —13, —11, 10, 14) Röplabda NB I. női. DVTK—Szombathely 61:40 Kosár­labda NB I. férfi. Biztos győzelem. Bp. Vörös Meteor—DVTK 68:55 (30:291 Kosárlabda NB I. női. A rangadó mérkőzés első félidejében •kiegyenlített 'volt -a játék. Szünet után a fővárosi együttes sikeres tá­voli dobásokkal nyert

Next

/
Thumbnails
Contents