Észak-Magyarország, 1961. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-28 / 74. szám
<5 ESZAKMAGYARORSZÄG Kedd, 1961. március 28. I R K “ HAMAROSAN átadják rendel- — KIÁLLÍTÁST RENDEZTEK a tetősének az Erdőbényén épülő új napolíban a hegyaljai festőművészek kultúrházat, amely több mint egy- alkotásaiból Erdőbényén, amelyet millió forint költséggel épült s Bor- számosán tekintettek meg. sód megye egyik jelentős kulturális — 140 szövetkezeti lakást építenek létesítménye lesz. — a terv szerint — ez évben Ózdon. — Kazincbarcikán Béke-város A modern szövetkezeti házakat be- új és első gyógyszertárát csütörtö- ton elemekből, középblokkokból álkön ünnepélyes keretek között ad- . ,, _ ják át rendeltetésének. Az új gyógy- „NŐK IS KO!.AJA című eloszertár átadása után Kazincbarci- «yjas-sorozatban március 29-én. szer- kán 3 gyógyszertár működik í aT1 delutan fel 3 órai kezdettel Ta__ kacs István gimnáziumi tanár ..A UJ ALLAMI ÁRUHÁZ építését béke legyőzi a háborút” címmel tart kezdik meg Ózdon. A mintegy 20 előadást az ózdi Liszt Ferenc Művc- millió forint költséggel épülő üzlet- lődési Otthonban. Az előadás után ház helyét a jövő hónap 6-án jelölik „A béke első napja” című szovjet ki. Az épületet egyébként 1964-ben filmet vetítik le a hallgatók, illetve adják át rendeltetésének. a nézők előtt. A MISKOLCI MOZIK MŰSORA BEKE. Március 29-ig: Házasodni akarunk. Olasz film. Széles változatban. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 4, 6, óra. KOSSUTH Március 29-ig: Warrenné mestersége. Nyugatnémet film. Széles változatban. Csak 18 éven felülieknek, Kezdés: fél 4, háromnegyed 0 és 0 óra HÍRADÓ. Március 28, 29: Délelőtt 9 órakor: Warrenné mestersége. Széles változatban. Nyugatnémet film. Csak 18 éven felülieknek. Délelőtt 11—3 óráig: Uj magyar híradó, Világhíradó, Szeged, Rákóczi induló, Vendégek Ausztriából. SZIKRA. Március 28: Ingovány. Csehszlovák film. Korhatár nélkül. Kezdés: 5 és 7 óra. FÁKLYA. Március 29-ig: A Noszty-fiú esete Tóth Marival. Magyar film. Széles változatban. 10 éven alul nem ajánlott. Rendkívüli kezdés: fél 5, fél 7, fél 9 óra. TÁNCSICS. Március 28: Elloptak egy villamost. Olasz film. Korhatár nélkül. Kezdés: 5 és 7 óra. ÉPITÖMUNKÁSOK MŰVELŐDÉSI OTTHONA. (Magyar-Szovjet Barátság tér 4.) Március 28: Meghasonlás. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kezdés: 5 és 7 óra. ADY. Március 28-án: A nagy Carusó Kezdés: 6 óra. . MISKOLC-TAPOLCA. Március 29-ig: Rózsák az államügyésznek. Nyugatnémet •film. 14 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 28- án 6 órakor, 29-én fél 4 és este 6 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Március 29-ig: A t>alti égbolt. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kezdés: 5 és 7 óra. DIÓSGYŐRI SÁGVARI. Március 28: Zápor. Magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 5 és 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Március 28, 29-én: Itt oroszlánok vannak. Csehszlovák film. 14 éven alul nem ajánlott. Kezdés: március 28-án fél 5 és fél 7 óra, március 29- én fél 7 óra. DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁR. Március 29: A mi kis családunk. Nyugatnémet film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: hétköznap 7 órakor. TANÁCSTAGI FOGADOORAKi Megyei tanácstagok: Március 28-án: Majik András, Selyeb. tanácsháza, 18 órától. Március 29-én: Tímár Árpád, Gagyvendégi, tanácsháza, 16 órától; Timár Árpád, Gagybátor, tanácsháza, 17 órától. Városi tanácstagok: Március 28-án: Radvánszky István, Fürst S. pártszervezet, 17 órától; Szolga István, Miklós u. ált. iskola, 17 órától: Vincze Sándor, Nagyváth* u. 4sko1a. 18 órától; Feszner Jakab, V.. házkezelőség, III. kér., Munkácsy u. 1., 1G órától; dr. Árokszállásy Zoltán, Csabai-kapu 19., 1D órától. Március 29-én: Gaál János, Stromfeld- laktanya, 16 órától; Gál Imre, Tapolca, Kiss József u. pártszervezet, 17 órától. I. kér. tanácstagok: Március 28-án: Deák Lajos, Szeles u. ált. iskola, Szeles u. 71., 18 órától; Szőke Andor, Szeles u. ált. iskola, 17 órától; Szabó Endre. Nagyvathy u. ált. iskola, 17—19 óráig; dr. Répássy Károly, Nagy- váthy u. ált. iskola, 18 órától. Március 29-én: Petrozsényi Sándor, Tanácsház tér 8., III. sz. udvar, munkaerőgazdálkodás, 17—18 óráig. II. kér. tanácstagok: Március 28-án: Ihring Antal, nyírj esi pártszervezet, 17 órától; Lasztóczi László, Marx K. u. 100., III/5., 16 órától; Bózsik Pál, Nemzetőr u. 14., 18 órától. Március 29-én: Ferenczi Zoltán, Sztálin u. 39., I. em., 1. ajtó, 16—18 óráig. IV. kcr. tanácstag: Március 29-én: Gadó Barna, Templom utca 2., 18 órától. SZin HÄZ MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ: Március 28-án: Nebáncsvirág (7) a MÄV Erkel Ferenc kultúrotthonban. Március 39-án: Sybill (7). Bérletszünet. Március 30-án: Romeo és Julia (7). Er- lcel-bérlet. Március 31-én: Romeo és Julia (7). Vörösmarty-bérlet. Április 1-én: Nincs előadás. Április 2-án: Romeo és Júlia (3). Bérletszünet. — Sybill (fél 8). Bérletszünet. KAMARASZINHÄZ: Március 28, 29: Nincs előadás. Március 30: Nebáncsvirág (7). Március 31: Nebáncsvirág (7). Április 1: Nincs előadás. Április 2: Pinoltkió (délelőtt 10 óra). — Nebáncsvirág (3). — A fösvény (fél 8 óra). A Miskolci Rádió műsora: (A 188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Napi krónika. Építőipari problémáinkból. Lehár: Luxemburg grófja — részletek. Asszonyok műsora. Jónás Jancsi és népizenekara muzsikál. Állas Képesített vizsgával és nagy gyakorlattal rendelkező, jói gépíró könyvelőt írásbeli jelentkezés alapján felvesz a Hejő- csabai Cement- és Mészmű. . 2291 Építőipari technikusokat felvesz a Miskolci Építőipari Vállalat, József Attila u. 44. sz. 2027 Középfokú képesítéssel rendelkező építőipari, vagy építőanyagipari normást felveszünk. Miskolci Cementáruipari V., Miskolc, József Attila u. 25— 27. szám. 1911 VASCSŐ, í colos, normál falvastagságú, II. a. minőségű, nagy mennyiségben kapható. Állami vállalatok, ktsz-ek. csepeli csőgyári utalványra, magánosok tanácsi igazolásra vásárolhatják. MÉH Vállalat haszonvastele- pe, Béke tér 12. sz. 1790 „KPM Közúti Igazgatóság központi raktára” felirású négyszögletes bélyegző elveszett. Az igazgatóság hirdetés útján hívja fel mindazon vállalatokat és intézményeket, ahol ezen bélyegzővel történt bélyegzést f. hó 20-tól megszünteti. Az elveszett bélyegző használatáért az igazgatóság felelősséget nem vállal. 2016 Mélyépítésben jártas épftés- és munkavezetőt felvesz a Borsod megyei Vízművek. Miskolc, Vörösmarty u. 10. 1987 Jóminőségű 1. osztályú gö- römbölyi cserép ezidőszerint korlátozás nélkül beszerezhető. Megrendelések TÜZÉP V. Megrendelő Irodája, Miskolc, Széchenyi u. 90. sz. alatt esz- közölhetők. 1960 A miskolci 31. sz. Autóközlekedési Vállalat értesíti kedves megrendelőit, hogy PIJTNOK és SZENDRÖ községekben TEHERTAXÍ SZOLGÁLATOT létesített. Fuvardíj: kilométerenklnt 4.— forint. — Állásidő: 2 perc 1.— forint. A tehertaxi megrendelhető: Putnok, Postaköz 4. Telefon: 23. — Szendrő. Piac tér. 1639 Az ÜVÉRT Vállalat Miskolc, Baross Gábor u. 15. sz. alkalmaz értelmiségi nyugdíjast, irattár rendezésre. 2049---------000--------T IT-HIREK Előadások: MISKOLCON: Reggel 9 órakor az Értelmiségi Klubban: A csillagászati szakosztály megyei plenáris ülése. Beszámolót tart: Apostol Ince szakosztályelnök és »Szabó Gyula szakosztálytitkár. Utána (kb. 11 órai kezdettel) dr. Kulin György és Róka Gedeon tart előadást „Csillagászat és világnézet” címmel. MEZŐKÖVESDEN: Reggel 9 órakor a tanács kultúrtermében: Korszerű állattenyésztés. Előadó: dr. Fülöp László, a megyei agrártudományi szakosztály elnöke. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: Erős, helyenként viharos északnyugati szél. Fel- hőátvonulásolc, többfelé kisebb eső, a magasabb hegyeken hó. A nappali fel- melegedés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 4 fok között, a szélvédettebb helyeken gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 8—12 fok között. Távolabbi kilátások: A hét közepén többfelé hajnali fagy. Statisztikust, férfit, legalább alapfokú iparstatisztikusi képesítéssel alkalmaz a megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. sz. Telefon: 34-201. 2001 Kazánok, nagyobb tűzhelyek begyújtásához igen alkalmas, papírgyártásra alkalmatlan hulladék (zsírpapír, pergament, celofán, indigó, stb.) bálázott állapotban 8.90 Ft/q egységáron kapható. MÉH Vállalat, Miskolc, Sajópart. 1789 Á Kohászati Alapanyagellátá Vállalat 24/53-as és 24/56-os ke. anyagátvételi bélyegző elveszett. Megsemmisítjük. SOOÖ INGATLAN Vegyészmérnököt, vagy vegyésztechnikust laboratórium vezetésére azonnali belépéssel keresünk. Jelentkezés: Miskolci Üveggyár, Miskolc, Tatár u. 28. sz. 2028 adas-vétel Fiatal értelmiségi, gyermektelen házaspár különbejáratú bútorozott szobát keres a belvárosban. Címet a Kiadóhivat&i- ba kérünk. ______________________________2010 800 négyszögöl szőlő eladó a Honvéd Kórháznál. Érdeklődni: Csabai-kapu 56. _______________________________________ 2205 K étszobás családi ház, 300 négyszögöl telekkel eladó. Kisfaludy u. 13. 1992 Házhely eladó a Martintelepen, a Dé- mel-parcellán. Érdeklődni: 16-085. 2174 Szép új sötét diófa telehálószobabútor, toalett-tükör eladó. Kazinczy utca 30. ___________________________________________2168 Fiatal házaspárnak üres szoba kiadó. Kinizsi utca 10-, földszint 1,___________2325 Szép háromszobás lakást elcserélném egyszobás összkomfortosért. Telefon: 34-509, 8—4 óráig.__________________ 2323 B oldván félkész ház (falak tetővel), 600 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni: Boldva, Felszabadítók u. 2G. 2325 1000 négyszögöles ház körüli konyhákért — részben gyümölcsös — bérbe, vagy részes művelésre kiadó. Kertészetnek is kiválóan alkalmas. Sztálin u. n., délután 3-tól. 2319 Értesítjük megrendelőinket,, hogy a mezőkövesdi és a me- zőcsáti járásban üzemelő hűtőberendezések karbantartása és javítása szervizünkhöz tartozik. Üzemzavar esetén kérjük megrendelésüket Eger, 19-34-es telefonszámon szíveskedjenek leadni. Ugyancsak hozzánk tartósnak a Lőportár u.-i Hűtőgépgyár által gyártott hűtőgépek beszerelése és garanciális javítása is a fenti két járás területén. Címünk: Egri Vas és Fém Ktsz hűtőgépjavító részlege, Eger, Macky Valér u. 3. sz. ________ Üres szoba kiadó. IV. kér., Virág KáS zép hálószobabútor eladó. Madarász roly u. 4. (Bónis-teiep).________________1317 V iktor u. 23. (Bizony Ákos u.) 2252 Fiatal értelmiségi házaspár üres alEladásra kínálunk égetett téglából és cserépből készült őrleményt, ESZAKMAG YARORSZAQ A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja. Felelős szerkesztő Sárközi Andor Szerkesztő Csala László Szerkesztősön Miskolc Tanacsház tér 2. Teleronszámokt Titkársági 16-886. Partrovat: 16-049 Ipari rovat: 14-082. Mezőgazdasági rovat: 16-078 Kulturális rovat 16-067 Sport, hírek, levelezési 16-046. Kiadja» Az Eszakmagyaro-.szazp Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó» Bíró Péter. KladOhi"atal Széchenyi u 15—lf, Hirdetésfelvétel i 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Készült a Borsod megyei Nyomdában. Felelős vezető) Kárpáti György. Kisfiú ruha, hosszú, v. rövid nadrággal, 2—6 éves korig sport és kasha szövetből 140—280 Ft-ig kamgáru szövetből 180—380 Ft-ig Szép új hálószobabútor éladó. Szent d*- bérleti szobát keres. Címet Széchenyi u. teri-kapu 11. sz. 2180 4-< Kovácsékhoz kérjük.________________2244 Szikszó, Temesvári u. 85. sz. családi ház (két szoba, konyha és mellékhelyiséggel), 354 négyszögöl telekkel, azonnali beköltözéssel, sürgősen 55 ezerért eladó._____________________________________2021 Bútorozott szoba kiadó, ház eladó. Ujdiósgyőr, Fazola u. 28._________________2020 Különbejáratú üres szobát keresünk, több havi lakbért előre fizetünk. Hejőcsaba, Antal János u. 4. sz. __________2019 E rnődön a Deák u. 9. sz. alatti 470 négyszögöles házhely eladó. Érdeklődni: Ernőd, Szilfa utca 10. sz,_____________2017 B eköltözhető családi ház, konyhabútor, házhely, két hold gyümölcsös, házzal, pincével, mellékhelyiséggel eladó. Miskolc, ül., Ibolya u. 5. 201G mely kiválóan alkalmas teniszpályák és parkok útjainak burkolataként. Ára: telepünkön vagonba rakva, mázsánként 12.— forint. Ugyancsak eladásra kínálunk 1L és III. osztályú hornyolt égetett tetőcserepet, mely kiválóan alkalmas felvonulási épületek és melléklétesítmények lefedésére. Megrendeléseket Mályi Téglagyár (Mályi, Borsod megye) szállítási oszt. címére kérjük feladni. 1957 KÖ S ZÖNETNYILV ANITAS Ezúton mondunk köszönetéi azoknak a kedves barátainknak* ismerőseinknek, akik drága édesanyánk, özv. Galvács Andrásné temetésén ré3Ztveltek, sírjára virágot hoztak, közöttük a Nehézszerszámgépgyár szerszámszerkesztésének és az Egészségügyi Szakiskola dolgozóinak és az asz- szisztensi tanfolyamok hallgatóinak. Gyermekei: Galvács Márta és ApotSónSa 2277 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, özv. Tályai Kálmánné temetésén résztvettek, sírjára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Eladó családi ház, 363 négyszögöl kert, azonnal beköltözhető, sötétszürke férfi szövetruha, 52—54-es drapp ballonkabát, nagy mosóteknő, fehér asztaltűzhely, Festett, modern kombinált szobabútor kutyaól nyúlketree, szobaszekrény, 20 olcsón eladó. Szabó Lajos utca 5. Faló- dar?b kályhacsempe, hegedű. Lévay Jó- tásné. 2215 zsef utca 65. sz. 2015 2269 A gyászoló esal&di Egyszárnyú bejárati_"ajtó7_ kisméretű speifürdőkád eladó, nagyméretű fürdőkádat *Rs’.r melléképületekből ^ álló ház clf*dó. veszek, vagy cserélek. Derkovits u. 1. Ujdiósgyőr, Endresz György u. 47.____2037 ( volt Művész). 2295 Telek eladó. Érdeklődni: Mikszáth KálKétízárnyú üvegajtó tokkal, erős fich- mán u. 1. sz, Lévaybúl nyílik. 2033 ta fából, verandára, előszobára, Hona utca 7. eladó. 2248 VEGYES Eladó értékes fél ebédlőbútor, értékes Rádiót, televíziót, lemezjátszót, üzemképek igényesnek. Dózsa György u. 35. képtelent is veszek. Feld, Kazinczy u. 4. _____________2321 ‘ 2094 k öszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó édesanyánk, özv. Guly- bán József né sírjánál megjelentek* virágot hoztak, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család 2261 i Figyelem! Szűlőoltványok következő fa- Hétfőn délelőtt elvesztettem félpár bar- jokban kerülnek eladásra: Olaszrizling, na bőrkesztyűmet OTP és Tanácsház tér Bánátrizling, mézesfehér, muskát-Otto- között Megtalálója szíveskedjék az Ál- nell, Csabagyöngye, szőlőskertek, raus- iami Áruház I. fióküzletébe adja le. 2327 menkTaÄ.meaiÄ. "t Ä StSfn mAmidmegaenemrered*^"“"ős^ta tálalóját“ magas* jutalomban részesítem, díjmentesen pótolom Filó József, Aba- Szabó Erzsébet, 65-ösök u. 1. 2320 sár 6. sz. 2001 Elvesztettem pénteken a Béke tértől a Bokorrózsák, babarózsák, nemzetközi ÍI1*17?,0?18 újdonságok, legszebb színekben, 50 faj- B/csületes megtalálóját jutalmazom. To- tában még megrendelhetők tavaszi szál- r-,nyalJa utca 30. sz. lításra. Garamvölgyi Kálmánnál, Gádoros, Békés megye. Kérjen árjegyzéket. 2084 2050 Kombinállszekrény, hálószobabútor, konyhaberendezés, kis komb. könyvszekrény, fotelok, kárpitozott székek, zsúrkocsi, virágállvány, szekrény, ágy, matrac és egyéb használt bútorok és egy háromajtós szekrény eladók. Széchenyi Utca 76. SZ. _________2329 S koda 3102, négyajtós, kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető Pogony- pusztai vasútállomásnál, Borsod m. 2089 Rádiókészülékét lakásán is kijavítja garanciával a Miskolci Villarnosipari Ktsz rádió-javító részlege — Széche- nyi utca 64. sz. Telefon: 16-485. — Hat havi garancia! 1989 köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonoknak és jó ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halottunk, Bejó Ml- hályné temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálós köszönetét. A gyászoló család 2290 Rekamié, ruhásszekrények, olcsó hálóbútor, toalett-tükör, ágyak eladók. Széchenyi utca 90., udvarban, Ady-hídnál. 2048 Pannónia süllyesztős új varrógép eladó. Diósgyőr, Béke utca 28. sz. 2044 Tangóharmónika, „Fivotte”, 120 basszu- sos, 5 + 3 váltós, eladó. Ujdiósgyőr, Szabadság utca 37. SZ. 2026 Alig használt Panni robogó eladó. Érdeklődni mindennap 17 órától. Bajcsy- Zsilinszky utca. Mosoly cukrászda épület. Menyhárt.___________________________2023 E ladó basszusdobozba épített Supra- phon lemezjátszó, erősítővel. Érdeklődni lehet: II. kér., Nemzetőr u. 26. 2018 Sötétbarna hálószobabútor olcsón eladó. Kovács U. 9. SZ. 2038 Danuvia, 125-ös, eladó. Megtekinthető Horváth Lajos u. 2.,- hétköznap délután (műhelyben). 203$ Értesítés Az Északmagyarországi Áramszolgáltató V. miskolci üzlet- igazgatósága értesíti a Kilián- lakótelepen lévő fogyasztóit, hogy 1961. március 28-án 7 órától 17 óráig az áramszolgáltatást — karbantartási munkálatok végzése miatt ■— szüneteltetni fogja. 2120 EMÄSZ miskolci üzletig, üzemvitel II. osztály köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük W mindazoknak, akik felejthetetlen Robikánkat utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek el és fájdalmunkban osztoztak. A Rejtő-család 2078 Fáidalomtól összetört szívvel tuh datjuk, hogy a legdrágább édes|i anya, a 1 ma legönfeláldozóbb nagymaözv. JANKOVICS .tanosne Mezei Aranka hosszú, nagy szenvedéssel viselt fi betegség után, meghalt. Drága hs^- w lottunkat 3961 március 28-án fél 4 i órakor helyezzük örök nyugalomh ra n Deszka temető halottasházá| ból. A gyászoló család ű 2349