Észak-Magyarország, 1960. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-10 / 291. szám

c* Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVI. évfolyam 291. (•JÄ Északi közgépekben (4. oldal) A közös gazdálkodás küszöbén (3. oldal) Aranykalitka (4. old?!) A mezőgazdaság szocialista átszervezése alapja második ötéves tervünk sikerének, további fejlődésünknek Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság; első titkára felszólalása az országgyűlés pénteki ülésén Az országgyűlés pénteki ülésén és az előttünk álló feladatokról szóló szólalt Kádár János elvtárs, a Magyar Bizottságának első titkára. Tisztelt országgyűlés! Képviselő­társaim! A mezőgazdaság szocialista átala­kításának befejezése — fejlődésünk jelenlegi szakaszában valamennyi belső kérdésünk közül a legnagyobb horderejű és minden tekintetben a fejlődés kulcsa. A Magyar Szocialis­ta Munkáspárt VII. kongresszusa megállapította, hogy a népköztársa­ság rendjének konszolidálása és megszilárdítása után rendszerünk to­vábbi politikai erősítése mind inkább és döntően a soron lévő gazdasági és kulturális feladatok helyes meg­oldásától függ. Ami a gazdasági fejlődést, illeti: ismeretes, hogy a Központi Bizottság múlt év márciusi határozata nagy visszhangot keltett az országban. Munkások, parasztok, értelmiségiek százezrei, milliói tették magukévá azt a jelszót, hogy gyorsítsuk meg Hazánkban a szocialista építést. En­nek eredményeképpen nagy lendü­letet vett az ipari termelés fejlesz­tése, a mezőgazdasági termelés fej­lődésnek indult, előrehaladtunk a közművelődésben, a művészeti és a tudományos élet területén is. Hároméves tervünk még nem fe­jeződött be, de az eddig ismert ada­tok szerint valószínű, hogy az ipari termelés növekedése meghaladja a 40 százalékot, a mezőgazdasági ter­melésé pedig a 12 százalékot. A be­ruházás lényegesen nagyobb volt a tervezettnél. Külön kiemelem a me­zőgazdasági nagygépek beszerzésére fordított összegeket. Az ország gépál­lománya — a traktorok, kombájnok és más mezőgazdasági nagygépek szá­ma — tavaly csaknem egynegyedé­vel, az idén pedig több mint 30 szá­zalékkal növekedett. Nem kérkedni akarok ezzel, csu­pán a fejlődés ütemét akarom érzé­keltetni, hiszen aligha van ország, amely egymást követő két esztendő­ben ilyen mértékben emelte volna a mezőgazdasági nagygépek számát. A termelésben, a beruházásban el­ért nagyarányú fejlődés együtt járt az életszínvonal megfelelő emelkedé­sével. önök tudják, hogy 1957 elején a dolgozók reálbére 14—16 százalék­kal növekedett. Az utána kővetkező időszak feladata volt, hogy ezt a re­álbér növekedést megfelelő termelő- munkával alátámasszuk. Teljes mér­tékben sikerült célunkat elérni, a tervezett hat százalék helyett kilenc százalékos az egy keresőre jutó reál- béremelkedés. A jövedelem növekedését tükrözi a fogyasztás is: három év alatt 20 százalékkal növekedett. Ez pedig nem csekélység. Mindent egybevetve: ha az év végén összegezzük majd á hároméves terv eredményeit, meg­állapíthatjuk, hogy az ország nemcsak visszajutott a szocializmus építésének egye­nes útjára, hanem újabb nagy lendületet vett hazánkban a szo­cialista épitőmunka. A hároméves terv teljesítésével és túlteljesítésével a magyar népi de­mokrácia, a párt és a nép összefogott ereje világraszóló győzelmet aratott. Ezzel elértük másik célunkat is, amely tudvalevőleg az volt, hogy új ötéves tervünkhöz magasabb és szi­lárdabb kiindulópontot, alapot te­remtsünk. Népgazdaságunk mostani helyzete lehetővé teszi, hogy a jövő évben töretlenül haladjunk tovább előre. A jövő évi tervek kidolgozása befejezéshez közeledik, s így a gyá­rak minden valószínűség szerint a legközelebbi hetekben megkapják jövő évi tervüket. folytatta a mezőgazdaság helyzetéről beszámoló vitáját. A vitában fel- Szocialista Munkáspárt Központi Az ötéves terv egészével némikép­pen más a helyzet, ötéves tervünket két évvel ezelőtt kezdtük kidolgozni. Közben olyan nemzetközi tárgyalá­sokat folytathattunk. amelyeknek eredményeképpen egy döntő vonat­kozásban máris jobban állunk, mint bármely eddigi tervünk indulásakor: ötéves tervünkhöz több mint 70 szá­zalékig biztosítottuk a nyersanyag- és energiaszükségletet és ami nem ke­vésbé fontos: a megfelelő rendelése­it is. A terv egésze azonban még nincs készen. At kell dolgozni. De pontosan ellenkező okokból, mint amikről a Magyar Népköztársaság ellenségei beszélnek. Arról van szó, hogy amikor mi — némi óvatosság­gal — a 3 éves terv időszakára az ipari termelésben évenként hat-hét, legfeljebb nyolc százalékos fejlesz­tést terveztünk, a fejlődés pedig 11— 12—13 százalék, akkor nyilvánvaló, hogy a fejlődés üteme új helyzetet teremt az ötéves terv szempontjából is. A korábbi elképzelések módosí­tását megköveteli az a másik — Központi Bizottságunk és kormá­nyunk szerint igen pozitív — té­nyező is. hogy az elmúlt két esztendő alatt olyan ütemet vett a mezőgazda­ság szocialista átalakulása, ami legszebb reményeinket is meg­Az ötéves tervet tehát átdolgozzuk. Ehhez két-három hónap szükséges még. De az átdolgozott új ötéves terv — s ezt szeretném itt az ország­gyűlésnek és erről a helyről az egész dolgozó magyar népnek megmonda­ni — a VII. kongresszuson elfogadott fő irányszámokon alapszik. Attól annyiban tér csak el, hogy valamennyi lényeges vonatko­zásban magasabb célokat tűzünk ki. mint ahogy azt egy évvel ez­előtt terveztük. (Nagy taps.) .4 korszerűbb munkaszervezés, a fejlettebb technológia sziikxrgexxr teszi a népjólét fokozását biztosító normarendezést Kádár János ezután a termelé­kenység alakulásáról és a normákról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a terme­lékenység a hároméves terv idősza­kában kedvezőbben alakult, mint az azt megelőző években, de növekedé­se valamivel alatta maradt annak az aránynak, amit három év alatt sze­rettünk volna elérni. — Véleményem szerint — s ez nemcsak az én véleményem — két té­nyezőre vezethető ez vissza. Az egyik a normák nem helyes kezelése. Sze­retném emlékeztetni a tisztelt ország- gyűlést arra. hogy 1957 elején, ami­kor Központi Bizottságunk és kormá­nyunk kidolgozta gazdaságpolitikánk fő vonalait, elhatároztuk, hogy — figyelemmel mindarra a negatívumra is, amit az előző évek gyakorlata mu­tatott — a normák megállapításánál más módszert követünk mint koráb­A normákat ugyanis a világon mindenütt fejlesztik s ez így is lesz mindaddig, amíg szervezett emberi munka, termelő tevé­kenység lesz. Ezt azért mondom így. mert ellensé­geink már megint hangoztatják: íme. „újból jönnek a normával”. A ko­rábbi években nálunk két-három. esetleg négyévenként kormányrende­lettel, tehát az egész országban egy­szerre egységesen rendezték a nor­mát. Ez egyik módja a normarende­zésnek. Mi azonban úgy ítéltük meg, hogy ez a módszer nem helyes, nem lehet igazságos, mert ha három-négy évenként az egész országban egy­szerre. nagyjából azonos nívón ren­dezik a normákat, akkor ez óhatatla­nul hátrányos lehet a dolgozók egyes kategóriájára. Mindenki tudja ugyan­is. aki termeléssel foglalkozik, hogy a műszaki fejlődés nem egyszerre és nem azonos szinten jelentkezik az iparágak összeségében. Ha tehát egy­szerre azonos szinten rendezik a nor­mákat az egész országban, akkor ez hátrányos lehet az olyan üzemben dolgozóikra, ahol nem fejlődött ará­nyosan a technika, vagy nem tartot­tak lépést a munkaszervezés korszerű követelményeivel. Ezért mi a norma- rendezés másik módját választottuk. Azt mondtuk, hogy a norma rendezés­nek folyamatosnak kell lennie. Tehát ha egy termelési ágazat, vagy üzem — jobb munkaszervezéssel, vagy új gépek beállításával — megteremti gyorsabb, könnyebb és jobb munka feltételeit, akkor ott a normákat rendezni kell. Ez az igazságos, helyes — A gyakorlat bon azonban mindez nem ment úgy, ahogy 1957-ben elha­tároztuk. Mién nem? Gazdasági ve­zetőink egy részének gondolkozásá­én — talán az ellenforradalom egyik káros hatásaként — visszama­radt olyan ferde szemlélet, amely va­lamiféle népszerűtlen dolognak te­kinti a normarendezést. Ezért nem módosították megfelelően a normákat olyan iparágakban, illetve gyárakban, ahol pedig az elmúlt három évben korszerűsí­tették a munkaszervezést, a technológiát, vagy jobb nyers­anyagot kaptak. — Most óva intjük a gazdasági ve­zetőket mindenfajta kapkodástól; attól, hogy amolyan „dirr-durr bele”- alapon egy-két hét alatt akarják megoldani mindazt, amit 'két-három esztendő alatt elmulasztottak. A szo­cialista építés és a dolgozó nép elemi ' ;e. hogy ezt a kérdést az előt­tünk álló évben körültekintően — és feltétlenül a dolgozókkal folytatott előzetes tanácskozások alapján — oldjuk meg. A másik tényező a gazdasági ve­zetés bizonyos nehézkessége. Állí­tom, hogy a mi gazdasági vezeté­sünk nem rossz. lehetetlenség is volna az ellenkezőjét mondani, ami­kor a hároméves terv ilyen eredmé­nyeiről adhatunk számot. Gazda­sági vezetésünk mégis bizonyos javításra szorul. Szocialista ha­zánkban az élet viharos tem­póban megy előre és ez természete­sen nagyobb lendületet kíván általá­ban a dolgozó emberektől. Több fej­törést, gondolkodást és az új helyzet­hez való alkalmazkodást mindenki­től. s még inkább a vezetőktől. Vo­natkozik ez elsősorban a gazdasági vezetőkre. Csaknem négy esztendő tapaszta­lata bizonyítja, hogy az általunk ki dolgozott gazdasági irányelvek he­lyesek. Jól döntöttünk a megtermelt érték elosztásáról, arról, hogy megtermelt értékből mennyit for­dítsunk a termelőerők fejlesztésére, mennyit fogyasztásra, s milyen ipar­ágakban helyezzük el a beruházan dó tőkét. Következetesen megvalósítottuk azt az egyik fő gazdaságpolitikai elvünket is. hogy a szociáliziius építése együtt járjon a dolgozók élet­színvonalának rendszeres emelé­sével. Enélkül ugyanis nem lehet szocialis­ta társadalmat építeni. Nem egészen következetes azonban a gazdaságpo­litikai elvek érvényesítése a min­dennapok gyakorlatában. Most ezt kell megkövetelnünk. — A gazdasági irányításban a ve­zetési módszerek felülvizsgálatán kívül — úgy gondolom — még egy nagyon fontos tennivaló van: erélye­sebben követeljük meg a kommunis­ta elvhűséget. Ha valakire fontos gazdasági feladatok végrehajtását bízzák, képviselje és hajtsa végre kellő elvhíiséggel és állhatatosság­gal. Más szavakkal úgyis mondhat­nám. hogy emberi helytállást kell követelnünk. A kommunista elvhű­ség teljesen megfelel az embe: i helytállás fogalmának: a tisztesség, az erkölcsi bátorság olyan fokát, a közérdek olyan képviseletét követe­li, amilyent ma szocialista hazánk­ban joggal várhatunk minden veze­tőtől. Emberi helytállásra, kommu­nista elvhűségre van most. szükség! Most mindezzel összefüggésben visszatérek a normákra. Ebben a kérdésben már három hónapja bi- zonyosíajta „szavaztatás” folyik az üzemekben: a dolgozók széles köré­vel vitatjuk meg. Nagyon jó tapasz­talatokat szereztünk. Ha megkéi- dezzük a dolgozókat, kell-e több leí­rnék. több’ iparcikk, több élelmiszer — feltétlenül azt mondják, hogy kell. Rövidítsük a munkaidőt? Feltétle­nül rövidíteni akarjuk. Mi is azt akarjuk — miként a szovjet dolgo­zók —. hogy mielőbb elérjük a hét­órás munkaidőt. Akarjuk rendszere­sen emelni az életszínvonalat? Akar­juk és akarják a munkások is. De hogyan lehet rövidíteni a munka­időt. hogyan lehet tovább emelni az ‘letszinvonalat? Csak többtermelés­sel. csak jobb és gazdaságosabb munkával! A normának nem az a cél­ja. hogy mi a munkásoknak kellemetlenséget okozzunk, ha­nem az. hogy a munkásság, a dolgozó nép élete évről-évre szépüljön, gazdagabb és jobb — A kormány, illetőleg a kormány szervei az egész nép előtt vállalják a íelelősséget. amikor kijelentjük, hogy a normákat rendszeresen mó­dosítani. tökéletesíteni kell. Ml vál­laljuk a felelősséget, amikor azt mondjuk, hogy ahol a munka felté­teleit sikerült javítani — akár új technikával, vagy a munka jobb megszervezésével, akár például jobb nyersanyaggal —. ott ezzel párhuza­mosan a normákat is állandóan ja­vítani kell. A helyi vezetőnek ugyanakkor vál­lalnia kell. a kezdeményezést is és a felelősséget is annak eldöntéséért, hogy a saját üzemében mikor érke­zett el a normák módosításának az ideje. Kádár János elvtürs ezután hang­súlyozta. hogv a népgazdaság általá­nos fellendítésének számos feltétele adva van. Mindenekelőtt maga a szo­cialista í^ndszer. a párt és a nép összeforrottsága. a helyes gazdaság- politika. valamim a tömegek öntu­data. tett vágya. Ez hatalmas erő. .4 mezőgazdasági termelés fellendítése az életszínvonal emelésének alapja — A népgazdaság további gyor­sabb fejlesztése alapvetően a mezőgazdasági termelés előreha­ladásától függ. A számok azt mutatják, hogy míg az ipar termelése a felszabadulás előt­tinek három és félszerese, a mező- gazdasági termelés csupán 20—22 százalékkal nőtt. Ezért nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági termelés erő­teljes fellendítése a népgazdaság ál­talános fejlődésének és a nép élet­színvonala gyorsabb emelkedésének alapvető feltétele. — Az imperialisták és kiszolgáló­ik gyakran szemünkre vetik, hogy ..a régi rendszerben Magyarország fél Európát ellátta gabonával, most pedig vannak esztendők, amikor még be is kell hozni gabonát”. És persze szitkot, átkot szórnak új rendsze­rünkre. Nekünk azonban nyugodt a lelkiismeretünk. Való Igaz. hogy a Horthy-rendszer idején Magyaror­szág jelentős gabonaexportot bonyo­lított le. De hogyan? Úgy. hogy — habár a régi statisztikák szerint a kenyér fő élelmezési cikk volt ha­zánkban —. milliószámra éltek itt dolgozó emberek, akik éheztek, még a mindennapi kenyerük sem volt meg. Magyarországon annak idején külterjes gazdálkodás folyt, s a ga­bona vetésterülete is nagyobb volt. A vetésszerkezet azóta változód. Az ország adottságai olyanok, hogy a megváltozott vetésszerkezet és a megnövekedett fogyasztás mellett is meg tudjuk termelni saját magunk kenyerét. Egy-két éven belül el is kell ezt érnünk. A későbbiekben exportálni is tudunk. De ez teljesen más jellegű export lesz. mint hajda­nában. Mi úgy exportálunk mező- gazdasági termékeket, hogy közben a nép rendesen éljen, bőségesen táp- lálkozhassék. Az emberek ma már nálunk rendesen táplálkoznak: most még egy kicsit jobban kell dolgoz­nunk, hogy megfelelő mértékben exportálhassunk mezőgazdasági c!k­A mezőgazdaságban bonyolult a fejlődés útja. A termelés eredményeitől nem választhatók el a tulajdonviszo­nyok, illetve az azokban bekö­vetkezett változások. Utalok az iparra. Amikor a burzso­ázia — 1945—1948 között — látta már. hogy hatalma végóráit éli. csök­kent az ipari termelés, s amikor a munkásosztály átvette a gyárakat, bizonyos ideig tartott még ez a fo­lyamat. Nagyon jól emlékszem arra. hogy- amikor három nagy gyárat át­vettünk. az ellenség azt ordította: azelőtt hasznothajtó üzemek voltak, az átvétel után pedig ráfizetésesek. És — biz’isten — ráfizetésesek is voltak. (Derültség.) A régi vezetés kivonult és — sajnos — a műszaki káderek egy részét is befolyásolni tudta. A munkásosztálynak olyan em­bereket kellett odaállítania, akik tel­ve voltak forradalmi lelkesedéssel, szolgálatkészséggel, a nép ügye iránti odaadással, de soha életükben nem vezettek gyárakat. Időbe telt, míg beletanultak. És nézzék meg ma ezeket a mun­kásosztály által vezetett gyára­kat: a nemzeti jövedelemnek több mint hetven százalékát ad­ják. (Nagy taps.) Méginkább így van ez a mezőgaz­daságban. A tulajdonviszonyok vál­tozása átmenetileg zavaró tényező­ként hf»t a termelésre. így volt ez ak­kor is, amikor felosztottuk a régi tő­kés, földesúri, egyházi nagybirtoko­kat. Akkor is visszaesett a termelés, de utána egyenesbe jutott. Most, a birtokviszonyok változása más jellegű és nem kell. hogy döntő­en kihasson a termelésre. Miért más jellegű? Mert annak idején a feu­dális-tőkésosztályt egy másik osztály, a parasztság váltotta fel a tulajdon­ban. Most azonban a kisDarasztságot nem váltja fel másik osztály, mert másfajta formában az övé ma­radt a föld. Ezért mondjuk, nogy ic- (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents