Észak-Magyarország, 1960. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-25 / 278. szám

Péntek. I960, november 25. ffSZAKMAGYABOMZAfi 3 A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jubileumi hangversenyei Rylk csoportja láthat«. luk súlvdobását. Néhány hónappal ezelőtt felkereste az iskolát Nagy József elvtárs. az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete megyebizottságának a sportfplelöse, hogy megbeszélje az intézet tanulóival a versenyt. A lá­nyok nagy lelkesedéssel fogadták, majd Lovász Ilona igazgató-helyettes dovel ezelőtt nyitotta meg kapuit az egészségügyi szakiskola, ahol a le­endő ápolónőket, gyermekápolónőket és a különféle szakképzettségű egész­ségügyi dolgozókat nevelik, tanítják. Derűs vidám lányok tanulnak itt sokoldalúan, hogy szellemileg, fizi­kailag és a tanulmányi idő alatt a kórház osztályain is működve, gya­korlatilag is előkészüljenek annak a szép élethivatásnak a betöltésére, amelyet maguk elé tűztek: a betegek ápolására. A fizikai felkészülés alapvető esz­köze náluk is a testnevelés. A test­nevelés szerepel az előirt tantárgyak között, de eguelőre nincs meg az elő­feltétele annak, hogy tervszerűen foglalkozzanak az iskolában a test­neveléssel és a sporttal. Mivel az is­kolának nincs tornaterme, így az in­tézet tanulói a szabadban íarfjáJc edzéseiket és sikerült olyan területet kialakitanlok. ahol a végleges sport­pálya megépítéséig sportolhatnak. Az intézet tanulói maguk is szívesen közreműködnek a sportpálya meg­valósításában. mert nagyon szeretik irányítása melleit hozzálátták a rena- szeres előkészületekhez, készültek a versenyre. A felkészülés során megtanulták a tornagyakorlatokat, lelkesen fogadták az olimpiák történetéről szóló elő­adást. majd megnézték a római olim­piáról készült filmet. Az atlétikai számok közül igen sokan a súlydo­bást választották. Pedig először ide­genkedtek ettől az atlétikai számtól, sokallták a részükre előirt követel­ményt. A szorgalmas gyakorlás azon- ban meghozta az eredményt: köny- nyen teljesítették a szinteket. Több, mint száz ápolónő-növendék, az is­kola nevelőinek többsége, sőt még néhány, a kórházban lakó fiatal is megszerezte az olimpiai sportiel- vényt, s rövidesen büszkén viselik Az olimpia éve. a jelvényszerző verseny tehát a sportélet indulásá­nak nagyszerű eredményét hozta meg az egészségügyi szakiskolában. Elha­tározták, hogy télen korcsolyapályát készítenek. A sportolást annyira meg­kedvelték. hogy a téli hónapok alatt tornateremben kívánják folytatni azt a sportmunkát, amelyet szabadtéren megkezdték. Igen szeretnél:, ha sike­rülne valamelyik miskolci iskola tor­natermét igénybe venni. Sportélet kezdődött az egészségügyi szakiskolában és a kezdet *6nak mondható. Ismerve a lányok lelkese­dését. minden bizonnyal a folytatás is sikeres lesz. S A K K * A rovatunkban közölt játszmák alapján az olvasó bizonyára gyakran talált választ különböző megnyitási problémáira. Végjátékot eddig arány­lag kövese* közöltünk, ezután több­vég játék-tanulmányt is fogunk hozni. Mai számunkban közölt végállásnak tárgya a verseny sakkoz ók által jól ismert különböző színű futók által előállott helyzet. Ezt sok komoly sakkozó Is egyszerűen azzal a mon­dással intézi el: ..különböző színű futók, tehát döntetlen” Ez azonban Nagysikerű olimpiai nap Ózdon Az élménybeszámolót Gerevlch Aladár tartotta meg. Előadásában felelevenedett az, olimpiák légköre, a küzdelmek egy-egy mozzanata. Be­számolója után a bemutatókra került sor. Az ózdi származású Piti Péter az ózdi Dobóval birkózott. A vívó­nők közül nagy érdeklődéssel kísér­te a közönség Dömölky L. és Vörös Gyöngyvér, dr. Kovácsné Nyári Magda és Vadász Éva bemutatóját. Tetszett a két Kamut! párbajtőr, va­lamint Gerevich és Horváth Zoltán kardvívása. A súlyemelők Is sok tapsot kaptak. Huszka Mihály és Földi Imre Játszi könnyedséggel emelgették a nehéz súlyokat. Füle Judit torna bemutatója is osztatlan elismerést váltott ki a nézőkből. Az olimpiai nap érdekes és tanul­ságos volt, közelebb hozta egymás­hoz a magyar élsportolókat és a: ózdi dolgozókat. Ivánszkl Felhívás Felhívjuk az alant felsorolt játé­kosok figyelmét, hogy november 27- én, vasárnap reggel 9 órára Miskol­con, a népkerti sporttelepen jelenje­nek meg. Hajdú megye elleni ifjú­sági válogatott mérkőzésre: Tóth (Ózdi Kohász), Kovácsik (116. sz. ITSK). Krompaszki (DVTK).vKiss I. (MVSC), Buczkó, Csirmaz. Pócslk (101. sz. ITSK). Kiss J. (MMTE). Mol­nár (MMTE), Kúposok (Bánszállás). Várkonyi (Sportiskola). Gál (M. Elő­re), Balázs, Oláh dOO. sz. ITSK). Borsod megyei Labdarúgó Szövetség nem egészen így van. Nagyon sok esetben valóban eléri a döntetlent a gyengébben álló fél. A híres Maróczy —Pillsbury játszma végállásában (Kai, Fc3, sötét: Kd3, Fb3, gy: a2, a4, c4) a sötéttel játszó Pillsbury nagymester három gyalogelőny bir­tokában is kénytelen volt megelé­gedni a döntetlennel. Ez és még sok döntetlen-végződés alapján alkotta meg sok sakkozó a fenti véleményt. A sakkban azonban nem szabad olyan könnyen áldozatul esni a dog­máknak, sokszor vannak kivételes helyzetek. Ilyen volt a legutóbbi sakkolimpián a Botvinnik—Fach­mann állás is. Világos: Kf3, Vd5, Fg4, gy: a4, b5, c2, e4, g3, h2. Sötét: Kg7, Vd6, Fc5, gy: b6. d4, e5. g6. g5. Az exvilágbajnoknak tehát gyalogelónye és jobb gyalogéllása van. hiszen sö­tétnek a dupla-gyalog folytán gyenge a „g6" gyalogja. Az ezekből adódó lehetőségeket az exvilágbajnok a kö­vetkező módon használta ki a cseh­szlovák nagymester ellen: 35. lépés­ben Vxd6 Fxd6 36. Ke2 Fb4 37. Kd3 KÍ6 38. Kc4 Fel 39. Kd5 Fb4 40. Fd7 Fel 41. Fe8 Fc3 és most Botvinnik borítékolta a 42. Kc6 függőlépést. Sokan még mindig azt hitték, hogy sötétnek csak „tologatnia” kell és az állás sima döntetlen. Pachmann azonban most már a szünetben tör­tént elemzés alapján meglátta a ve­szedelmet: világos kellő időben fel­áldozza futóját két gyalogért és a szabadgyalogokkal kikényszeríti a nyerést Pl. 42... Fa5 43. Kc7! Kg7 44. Kd6 (a király, mint erős figura, fontos tempókat nyer: Klö, (ha ehe­lyett Fc3. úgy 45. a5! Fxa 46. Kxe5, majd Kd6 és e5. a „g6” gyalog kényszerű feláldozása után az „e” és a „h” gyalogok eldöntik a küzdelmet) 45. Fxg Kxg 46. Kxe5 és most az .,c’* és „h” gyalogok előnyomulása ellen sötétnek nincs védelme Ha a sötét futó rossz helyre kerül, akkor még a 4-a 5-ös áttörés is fenyeget. Ezért sötét 42. Kc8 után fe! Is adta a játszmát. Kézilabda játékvezetők vizsgája A napokban tartották meg Ede- lényben a kézilabda játékvezetői tanfolyam elméleti és gyakorlati vizsgáját. Az edelényi sporttanács elnöke, dr. Péchy Bertalan, vala­mint Kovács József edelényi edző igen jó munkát végzett a tanfolyam megszervezése és a vizsga zavartalan lebonyolítása érdekében. A jelöltek gyakorlatban is bemutathatták tudá­sukat, hiszen több csapat játszott mérkőzést a vizsga napján. A mérkőzéseket nagyszámú közön­ség előtt játszották le és azokat a Já­tékvezető-jelöltek vezették. Tizen­négy új kézilabda játékvezetője van az edelényi járásnak és a vizsgák alapján el lehet mondani, hogy a ta­vasszal induló bajnoki küzdelmek alatt jó kezekben lesz egy-egy mér­kőzés levezetése. Az edelényiek dicséretet érdemel­nek kezdeményezésükért. Sokat, fejj lődne megyénkben a kézilabda sport, ha a többi Járás Is követné az ede­lényiek példáját. Zömmel a kiváló fúvós nevelés ki-) tűnő képviselőit hallotUik. Élen) Friedrich Adómmal (kürt), továbbá) Bakonyi Tamást (oboái, Nagy Lászlót) (harsona), Szabó Antalt (fuvola). Dé-) nes Istvánt (klarinét). A zongoristák) közül Domokos Kingát és Selley) Györgyöt, hegedűsök közül Czakó; Istvánt hallottuk, csellón Kovács) Magdát, továbbá Kiss Mária alt és; ősz Ilona szoprán kitűnő énekeseket. Mindegyikük produkciója igen szép volt és sok tapsot érdemelt ki, A hangverseny az üw iep: sorozat szép állomása volt. A szólistáknak és a ■ közreműködő zongorakiséröknek kö- < szünetünk. Az intézet tanárainak < hangversenye Hétfőn este a szakiskola tanárai' adtak hangversenyt, ame'.y igen me­leg és ünnepi hangulatú volt. A hang­verseny szinte csak keret volt arra, hogy városunk közönsége elismerés­sel ünnepelhesse, a Zeneművészeti Szakiskolát, kiváló igazgatójával, • Horváth Kiss Lászlóval és tanári te$- - tületéoel együtt. Alig volt műsor-' szám. amelyet ne kellett volna ismé-e telniök. Pekker Zsuzsa meleg, ben-: sőséges énekhannja, Pados Jenő bár-; Sonyos oboajátéka, Herszényi Bálint ■ nagyon kulturált zongorázása, Konti ’ Izidoriusz ritkán hallható puha kürt-'' hangja, Pálvölgyi József stílusosan' szép fuvolajátéka, Wippelhasel Ist-'" ván klarinétjátéka és a korona —* Bach: Háromzongorás versenymüve' Ág Magda. Pekárdi Mária és Bogdán' Emilia előadásában méltán keltett ■ olyan naay elismerést, hogy a har-' módik tételt a közönség megismétel-' tette. A szólisták kíséretét Rőczey' Ferenc látta el, nagy ízléssel. Az in-f tézet zenekarát Gombás Ferenc vezé-* nyelte hasonló sikerrel. Örömünk' mellett sem hallgathatjuk el azt,1 hogy sajnáljuk a műsorban Ígért \ Beethoven: Septett elmaradását és’' sajnáljuk azt is, hooy a sok — bár* nagyon szép — fúvós szóló mellett* vonóst nem hallottunk. Szakiskolánk * további munkájához hasonlóan szépc sikereket kívánunk. V. Zalán Irén * Az intézet Jelenlegi növendékeinek műsora ] A harmadik jubileumi hangver-' senyre kedden került sor. A koncer-' ten az intézet mostani legjobb nővén-' dékei mutatták be felkészültségüket,' eddigi szorgalmuknak — és tanáraik' munkájának — eredményeit. Egészé-' ben véve jó benyomást hagyott maga' után a hangverseny, hacsak a szerep-' lök teljesítményét nézzük. De a hall-' gatóság egyúttal Ismerten klasszikus szerzők művelt Is akarja hallgatni és ezt az érdeklődést nem elégítette ki' a műsor — főleg első felének —' eléggé színtelen összeállítása. A hangverseny legértékesebb réssé• a két kamarazene-produkció: Men-’ delssohn Triójának I. tétele (Gazsik' József, Kovács Magda, — bár Gla-. dics Margit energikus, szép játéka a zongorát túlzottan a másik két hang-“ szer rovására juttatta szóhoz), vala-' mint Mozart Klarinót-qulntettje (Ma-', rinov Mária. Füzes Mária. Ferenci■ Mária, Weither Ilona. Dorkó Miklós).' A szólószámok közül a zongoristák' a már hagyományosan szép teljesít-] ményt nyújtották. (Nagy Mária, Flach . Karolina.) Jelentős tehetségről és szorgalmas munkáról tett bizonysé-' got Várhegyi Lajos (gordonka) Bar-] tók Rapszódiájának előadásában. Ha-. Somlóképpen R. Sikorszky Erzsébet• (hegedű) és Novák László gordon szá-' mában technikailag is igen jól ol-] dotta meg a műben foglalt nehéz fel-, adatokat. Kosztin Emőke két ének­száma Ismételten bizonyította, hogy' tehetsége sokkal magasabb cél ok] maga elé tűzését parancsol ja — te-, hetsége kötelezd arra. A fúvós szám dk ban is Igen jól sze­repeltek a növendékek, annak elle­nére, hogy e hangszerek körében a. legszokatlanabb a szólószereplés. Jó kezekben vannak ezek a tanszakok,, mert a szokatlanság ellenére a hang-, versenyeken sorozatosan jól kidolgo­zott. biztos technikai tudásukkal, szokták a növendékek lekötni a hall­gatóság figyelmét. Legjobb talán Fekete Sándor harsona száma volt; de a többiek is — főként Nemes Ferenc (fagott), valamint Varsányi Miklós (kürt. sajnálatosan zavarta meg egy.- az egész városra kiterjedő áram­szünet). Tőzsér Dániel (fuvola) és Mezei László (trombita) igen szépen szerepeltek. Itt kell külön Is meg­dicsérnünk Dorkó Miklós szén klari­nét játékát a Mozart-qulntettbon. (kabdebó) A tízéves fennállását ünneplő Ze­neművészeti Szakiskolánk hangver- ienysorozatban adott számot fejlő­déséről, eredményeiről, színvonalá­ról. A hangversenyeken a jelenlegi is volt növendékek szereplései a leg- izemléltetőbben mutatták, mit adott iz intézmény a zenepedagógiának és íz előadóművészetnek. Másrészt is­métel ten bemutatták a tanárok mun­káját, akiknek lelkesedése, szive és izeretete pódiumon és a tanteremben hozzájárult az eredményhez. A jubileumi hangverseny eredménye Vasárnap délelőtt a 10 éves fenn- illást méltató ünnepség után szín­vonalas ünnepi hangversenyt hallot­tunk. Bartók és Weiner müvei ke­rültek előadásra. Lánykórusok, a ti. Divertimentó és a híres Bartók-mű: Szonáta kétzongorára és ütöhang- tzerekre. Nem érezzük szükségét an­nak, hogy a már hallott és sokszor elismert produkciókat újból elemez­tük. Örömmel állapítjuk meg a 10 íves fennállás nevelőmunkájának izép és nagy eredményeit, a Bartók- nüvek szeretetére való nevelést. A hibátlan előadású lánykórusokat az ntézet vonószenekara kíséretével Kardos Pál vezényelte, akinek mű­vészetét változatlanul nagy értéknek tartjuk. Az általa vezetett kórus vá­mosunk kultúrájának gyöngyszeme és hisszük, nemsokára eljön az idő, hogy nemcsak a megye, hanem az >rszág határán is túljutnak. Ezt szív- ivói kívánjuk is. Az intézeti vonós- tenekar Weiner Divertimentóját ad­ta elő. Ügy látszik, az itt járt kitűnő szovjet kamarazenekar példája ókét Is megfogta. Állva muzsikálnak és ez dtünóen bevált. Hangszinük, előadá­suk szépsége szebb volt, mint bár­mikor. A vezénylő Gombás Ferenc títünő munkáját ismerte el kormány­satunk is azzal, hogy a „Szocialista kultúráért” kitüntetéssel jutalmazta. örömteli meglepetést jelentett a Bartók kétzongorás, ütős szonáta elő­adása. E nagy Bartók-müvek követel­ményei nem kívánnak méltatást. Ezért is lehet őket ritkán hallani. Szakiskolánk nagy fejlődését misem bizonyltja jobban, minthogy növen­dékei ilyen művek előadásán nőttek fel. De nemcsak a növendékei, hanem felszabadulásunk eredményeként egész népünk kulturáltsága is nagyot emelkedett. Ennek legszebb, minden­nél beszédesebb bizonyítéka az, hogy e mű előadásánál az ütőhangszerek­nél egy vasgyári munkás ült, Hor­váth Sándor hegesztő, aki e Bartók- mű előadásáig emelkedett. Vasgyári hegesztő — Bartók szonáta — a Bar­tók megálmodta gyönyörű valóság, íme útban vagyunk afelé, hogy ze­néje a népé lesz. A mű hangszeres összeállításában sz ősi, az elemi, a primitív, valami pogány szertartásosság játssza a döntő szerepet, ősi ütőhangszerek, dob, gong, idegenszerű nyugtalanító hangzások, amelyek mégis hova­tovább egyre többek előtt érthetőkké válnak. Egyre többen érzik bennük a visszatérést a Naphoz, szélhez, jó földszagú elemekhez. „Gondolkozzék a végtelenről, borzongjon meg tőle és hajtson fejet előtte” — írja Bartók a műre vonatkozóan. A grandiózus mű harmadik, derűsebb tételét hal­lottuk. Előadták: Misuta Júlia, Ba­konyi Magda zongorán, Gyurkó Méta és Horváth Sándor ütőhangszereken. Az elismerés hangján szólhatunk tel­jesítményükről. Talán annyit mégis: valamivel nagyobb tempó és a zon­gorák erősebb hangja egészen első­rangúvá tette volna az így is szén produkciót. Mindegyiküknek, az ütő­töknek még külön is meleg elismeré­sünk. De nemcsak nekik, hanem mű­vész-tanáraiknak is. A Rákóczi in­duló lelkes és megismételt előadásá­val zárult a kitűnő hangverseny. A végzett növendékek estje Sokszázra tehető azoknak száma, akik szakiskolánkban nyertek zenei képzést, végzettséget vagy előkészí­tést a Zeneművészeti Főiskolára. A legkiválóbb volt növendékek produk­cióit hallhattuk a vasárnap esti hang­versenyen. Dobogóra léptek azok, akik jelenleg valamelyik zeneiskola tanáraként működnek és dobogóra léptek azok is. akik a Zeneművészeti Főiskolán végzik tanulmányaikat, mint a jövő művész-tanárai. Min­denki igyekezett tudása legjavát nyújtani, bebizonyítani azt, hogy jól sáfárkodott tehetségével és az idővel, ÍQV a produkciókból nagy és dús­virágú csokor gyűlt Össze. (Ez kisré hosszúra is nyújtotta az estét és arra is lehetőséget adott, hogy bár ismert, de szívesen hallott müveket kétféle hangszeren is hallhasson a közönség. Pt Corelli: La Folia.) la sportot. A sport iránti szeretetülc \egyik bizonyítéka az a nagyszerű el- I határozásuk volt. hogy részt vesznek Iaz olimpiai ieiv^n’merző versenyen. ’ (Tudósítónktól.) Miskolcon, a Szentpéteri-kapui Megyei Egészségügyi Központban, az yépülő kórh*zvárosban három észtén­r A magyar olimpiai csapat tagjai f közül többen az elmúlt szombaton 'Ózdra látogattak el, hogy meglsmer- *kedjenek az ózdi dolgozókkal, be­számoljanak élményeikről és bemu- ftassák fejlett sporttudásukat. * MEGYEI £ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA fe 1. Putnok 16 12 3 1 52:13 21 fe 2. DVTK II. 16 12 — 3 64:24 24 fe 3. Felsőzsolca 15 10 3 2 29:12 23 fe 4 Szuhav. B. 16 8 3 4 40:12 19 fe 5. Farkaslyuk 15 6 4 5 27:16 16 fe 6. Edelény 15 6 3 6 21:26 15 fe 7. Ormosb. 15 6 3 6 29:30 15 fe 8 B.-nádasd 15 7 1 ‘7 21:29 15 fe 9. K.-barcika 15 4 6 5 26:26 14 feiO. Szerencs 15 5 4 6 25:26 14 fell. M.-kövesd 15 5 3 7 17:28 13 fe 12. Saújhely 15 5 3 7 21:36 13 fe 13. M. Erdész 15 5 1 9 29:26 11 fe 14. S.-patak 15 4 3 8 25:33 11 ^ 15. Rudolftelep 15 4 2 9 31:57 10 *16. T.-palk. 15 4 — 11 27:43 8 *17. Hejöcsaba 15 3 2 10 13:51 8 ^ KIEMELT IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG * ŐSZ/ VÉGEREDMÉNYE fe 1. DVTK 11 8 1 2 47:12 17 fe 2. Ózd 11 8 1 2 20:9 17 fe 3. 100. ITSK *11 7 2 2 34:11 16 fe 4. MVSC 11 7 1 3 23:13 15 fe 5. Egcrcsehi 11 6 1 4 21:19 13 fe 6. Borsodi B. 11 6 — 5 28:33 12 fe 7 Miskolci B. 11 4 2 5 20:14 10 fe 8. Di. Bányász 11 4 2 5 15:19 10 fe 9. MMTE 11 3 4 4 13*21 10 felO. Rudabánya 11 4 — 7 20:28 8 feli. Eger 11 — 2 9 8:29 1 *12. Somsály 11 1 — 10 7:48 2 Ducza Anikó magyar bajnoknő. Mák Györgyi, File Jutka, Förstner Klára, Varga Lajos magyar bajnok, Bejek Géza, Szabó Károly olimpi­konok. valamint Ulvárl. Készéi, Szabó. Igaz Judit, Sípos Anna, Sa­lamon Éva, Tóth Zsigmond vesznek részt a tornabemutatón. A miskolci közönség korlát, nyújtó, gerenda, műszabadgyakorlatot láthat majd. A nagy érdeklődéssel várt torna­bemutatóra jegyeket a színházi pénztárnál lehet megváltani. Látványos tornabemutató lesz va­sárnap délelőtt 10 órakor a Nemzeti Színházban. A Miskolci Dózsa ren­dezésében több magyar válogatott tornász látogat el Miskolcra, hogv a miskolci sportkedvelő közönségnek bemutassa tudását. A válogatott női és férfi tornászokon kívül részt vesznek a bemutatón az Újpesti Dózsa kiváló tornászai mellett a Borsodi Bányász és a DVTK tor­nászai Is. Magyar válogatott tornászok Miskolcon Mi olimpiai sportjelvényért : rflz áoolónökéDzö iskolások helytálltak a? olimpiai jelvényszerző mozgalomban

Next

/
Thumbnails
Contents