Észak-Magyarország, 1960. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-15 / 244. szám
C3S6 Világ proletárjai, egyesüljetek! fmmmmmmk A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVI. évfolyam 244. aim Ara: 5« fl 11 ír 1960 oktibtr IS. mombM Két kép Egercsehiből Mai számunkból: Egjr üzemi bizottság jó és rossz dolgai A viták derekán Üzemel az új feladóállomás Meggyorsult a cukorrépa ásása Borsod megyében évtizedek óta hagyományos cukorrépa-termesztés folyik a Takta-közben és a Bodrog völgyében. Az utóbbi években a termelőszövetkezetek a megye északi, dombos vidékein, mint többek között az edelényi járásban is, Jó eredménnyel honosították meg ennek a fontos ipari növénynek a termesztését Az idén a Borsod megyei tsz-ek mintegy 7 ezer, az egyéni termelők pedig 3 ezer, összesen 10 700 holdon termeltek cukorrépát A cukorrépa ásását szeptember feléjén kezdték meg, a munka azonban a közbejött esős időjárás miatt meglassult. Eddig mintegy 2500 holdról szedték ki a cukorrépát elsősorban a hagyományos termőtájon, a Takta-közben, valamint a mezőkövesdi és a mezőcsáti járásban. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig már mintegy 400 ezer mázsa cukorrépát szedtek fel, s a szerencsi, valamint a selypi cukorgyárakba való folyamatos szállítás mellett, hatalmas prizmákban tárolják a vasútállomásokon. Tiszaluc, Sárospatak, Taktaharkány állomások mellett valóságos cukorrépa-hegyek várnak a továbbszállításra. A munkák meggyorsítására az állami gazdaságokban, valamint a termelőszövetkezetekben a nagytáblás cukorrépaföldeken nyolc répaszedőgép dolgozik. A gép a földből kifordítja a cukorrépát, s azt már csak tisztítani, fejelni kell. Ezáltal a legnehezebb munkát, az ásást kiküszöbölik. A kedvező időjárás nyomán a cukorrépa ásása meggyorsult. A répa átvétele és szállítása most már az előre megállapított ütemterv szerint történik. Ülést tartott a megyei pártbizottság Tegnap a megyei pártbizottság székhazában ülést tartott a megyei pártbizottság. Az ülésen Prieszol József elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára elnökölt. Napirenden szerepelt: 1. A mezőgazda5ági termelés fejlődésének kérdései megyénkben — Kukucska János elvtárs, a megyei Hruscsov és Kádár János elutazott New Yorkból Győzzön mind gyakrabban a józan ész és a jóakarat az ENSZ székházában Szilárdan hiszünk a világbékében, a világ népeinek barátságában Hruscsov elvtárs beszéde a New York-1 repülőtéren New York (TASZSZ) Én, valamint Gromiko elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere és más elvtársak hazatérünk. A Szovjetuniót Zorin elvtárs képviseli majd az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének munkájában. Jó hangulatban utazunk haza, mert úgy véljük, vannak olyan jelek, amelyek remélni engedik a legfontosabb nemzetközi kérdéseknek az Egyesült Nemzetek Szervezete útján, a közgyűlés ülései útján való megoldását. Különösen meg vagyunk elégedve a gyarmati rendszer felszámolásának kérdésében hozott határozattal. Ml kétszeresen őrülünk: Először Is azért örülünk, hogy elfogadtak egy ilyen határozatot, természetesen azt is mondhatom, hogy csak ügyrendi határozatot hoztak . arról a helyről, amelyen ezt a kérdést megvitatják. Minthogy azonban minden küldöttség egyhangúk« elfogadta ezt a határozatot, ez úgy értelmezendő, hogy a közgyűlés egészében elengedhetetlenül szükségesnek tartja a gyarmati rendszer felszámolását. Másodszor azért örülünk, mert a szocialista országok támogatásával éppen a Szovjetunió bocsátotta vitára ezt a kérdést és minden békeszerető ország támogatott bennünket. A gyarmatosítók a közvélemény nyomására kénytelenek voltak visz- szavonulni és a közgyűlés határozatának meghozatalakor a többi küldöttséghez csatlakozni. Hangsúlyozni kívánom, hogy ez nemcsak a függetlenségükért harcoló népek nagy győzelme. Ez a világ minden népének nagy győzelme. Ha a leszerelés kérdésének megvitatásánál Is ilyen elszánt akaratot és eltökéltséget tanúsítana minden küldöttség, ha megértenék a jelenlegi helyzet egész veszélyes voltát, a rakéta- és atomháború kirobbanásának pártbizottság titkára beszámolója alapján. 2. A megyei pártbizottság negyedév! munkaterve. Előadója: Papp Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkára volt. A megyei pártbizottság as előterjesztéseket behatóan megvitatta és meghozta a szükséges határozatokat, melyeket minden falusi pártszervezetben meg kell vitatni. veszélyét, a közgyűlés fontos lépést tehetne az általános és teljes leszereléshez vezető úton. Főképpen az ázsiai és afrikai országokra gondolok, mert hisz teljesen világos az agresszív katonai tömbökhöz — a NATO-hoz, a SEATO-hoz és a CENTO-hoz — tartozó országok álláspontja, ök ellene vannak a leszerelésnek, mert ők csak a fegyverzet feletti ellenőrzés hívei, ez pedig természetesen nem az a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtott leszerelés, amire mi kitartóan törekszünk. Mi hisszük, hogy eljön az ai idő, amikor a világ népei teljesen átérzik és megértik a leszerelésért vívott tevékeny harc szükségességét, kinyilvánítják akaratukat és akkor majd megvalósul a leszerelés. A Szovjetunió a maga részéről kész mindent elkövetni azért, hogy létrejöjjön az „ (Fohttaiáa a 2. Matatt# egyik dolgozójának kisgyermeke virágcsokrot nyújtott át neki. Kádár János meghatottan köszönte meg a búcsúztatást. — Nem tagadhatom — mondotta —, hogy bizonyos meghatottság vett erőt rajtam, de ez nem jelenti azt, hogy szomorú vagyok, amiért el kell utaznom New York-ból. Az ENSZ-be jövetelünk főcélja — folytatta — megvalósult. Megjelent a világszervezetben a kommunizmus frontja. Ezzel bevonult a világos beszéd, az a ftl-* reérthetetlen mód, ahogyan mi a kérdéseket felvetjük. Egy sor fontos kérdést tártunk a világszervezet élé és ennek hatása a későbbiekben meg fog mutatkozni. A munka oroszlánrészét — mondta Kádár János — Hruscsov szovjet miniszterelnök személyesen végezte: pozdorjává törte az imperialisták taktikáját, jobb körülményeket teremtett meg a leszerelési tárgyalásokhoz és — ami a legfontosabb — a Szovjetunió javaslata a gyarmati kérdés napirendre tűzésére mindenkinek el kellett fogadnia. Tudjuk, hogy ez még nem jelend a gyakorlati megoldást; De bizonyos, hogy a javaslatban kifejtett elvek gyakorlati végrehajtására fogják koncentrálni erejüket a népek. Ez természetesen még idő kérdése. Ha a gyarmatosítók nem is, de a népek nagyon komolyan fogják venni ezt a deklarációt és belátható időn belül végre fogják hajtani a gyakorlatban is a benne foglaltakat — Itt végzett munkánk feltétlenül megérte az út fáradalmait Nagyim hálás vagyok Hruscsovnak, amiért a gondolatot felvetette. A ml küldöttségünk munkáját — folytatta Kádár János — nagy mértékben segítette a hazai közvélemény támogatása. Ez nagy erőt adott számunkra. Stílusos többek között az a távirat, amelyet itt megkaptunk és amely a következőket mondotta: „Erőt kívánnak a harchoz a sztálln- városi öklözök”. Nagyon jó érzés volt az, hogy-hazulról a három hét alatt jó híreket kaptunk. Otthon, úgy látszik továbbra is minden rendben van. Nagyon örültem annak, hogy bárkivel beszélgettem itt — amerikai újságírókkal is, — bármit kérdezhetett, mindenről beszélhettünk és mindenről megmondhattuk a véleményünket. Kádár János végül megköszönte u New York-i ENSZ-küldöttség munkatársainak segítségét és hangoztatta, hogy a New York-ban töltött három hét egyik eredménye az lesz, hogy otthon mindenki láthatja: álláspontunk azonos, akár Budapesten, akár Moszkvában, akár New York-ban, s álláspontunkat ki is fejtjük mindenütt Befejezésül Kádár János további sikeres munkát kívánt a New Yorkban maradt magyaroknak. Közvetlenül elutazása előtt Kádár János, Hruscsov miniszterelnök meghívására vacsorán vett részt a Szovjetunió ENSZ-missziójának házában. Je, valamint Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A repülőtéren Arisztov, Brezs- nyev, Furceva, Ignatov, Koszigin, Kozlov, Muhitgyinov, Poljanszkij, és Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai, valamint sok más szovjet vezető személyiség, külföldi diplomata és a moszkvai dolgozók többszáz képviselője fogadta a New York-ból érkező államférfiakat. Moszkva (TASZSZ) Pénteken magyar idő szerint 15,09 órakor a szovjet főváros vnukovói repülőterén leszállt a TU-114-es repülőgép, amely az ENSZ-közgyülés- ról hazaérkező Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnököt és kíséretét hozta Moszkvába. Hruscsowal együtt érkezett me« a szovjet fővárosba Kádár János, a Magyar Népköztársaság, Nyikolaj Podgornij, az Ukrán SZSZK. Kirill Mazurov, a Belorusz SZSZK ENSZ-küldöttségének vezetóNew York (MTI) Polgár Dénes, ax MTI New Yorie-l tudósítója jelenti: Csütörtökön — New York-1 idő szerint éjjel fél 12-kor, magyar idő szerint pénteken hajnali fél öt órakor — elutazott New York-ból Kádár János éllamminiszter, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője. Kádár János» N. Sz. Hruscsov meghívására a szovjet kormányfővel együtt Indult útnak' a New York-1 nwytfcöal repülőtérről egy TU-114- es repülőgépen. Moszkvából szintén repülőgépe« utazik tovább Budapestre Kádár János k repülőtéren rövid nyilatkozatot tett *A három és fél hetet — mondotta —, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezeténeke közgyűlésén töltöttem, hasznosnak tartom. Megérte a reá fordított időt és fáradságot. Az élet éltető vizének forrását sok éven át eltömték az ENSZ- beo a reakciós erők által odahelyezett nehéz kövek. Ezeket a mohos köveket a haladás erői most alaposan megmozgatták. Az eredmények igazán csak ezután mutatkoznak majd meg. De már most látszik a változás abban, ahogyan csütörtökön a gyarmati rendszer felszámolását célzó szovjet Javaslatot egyhangúan a közgyűlés teljes ülése elé utalták. További eredményes munkát kívánok a magyar küldöttségnek, a haladást óhajtó valamennyi küldöttségnek. Győzzön mind gyakrabban a józan ész és a jóakarat az ENSZ székházában. Sok érdekes és tanulságos élmény után várom azt a percet — folytatta Kádár János —, amikor a számomra mindennél drágább hazai földön viszontláthatom honfitársaimat. Nagyon kellemes számomra, hogy népem igaz és oly közeli barátjával, Hruscsov elvtárssal utazhatom együtt. New Yorkot elhagyva köszönetét mondok mindazoknak, akik irányunkban korrektek voltak és forrón búcsúzom azoktól, akik rokonszenveztek velünk és jóindulatot tanúsítottak irányunkban. Az Egyesült Államok népének kívánom, hogy a föld minden népével együtt élvezhesse a béke áldásait és munkájának gyümölcseit a jövőben Is. Diadalmaskodjék a béke és a társadalmi haladás ügye az egész világon” — fejezte be nyilatkozatát Kádár Jánoe. Küldöttségünk munkáját nagy mértékben segítette a hazai közvélemény támogatása Előzőleg csütörtökön a késő délutáni órákban a magyar ENSZ-misz- szió székházában a magyar ENSZ- küldöttség New York-ban maradó tagjai, valamint az ENSZ-misszió dolgozói és azok családtagjai bensőséges, baráti összejövetel keretében búcsúztatták Kádár Jánost. A küldöttség távozó vezetőjét Sik Endre külügyminiszter köszöntötte néhány keresetlen szóval, majd a küldöttség