Észak-Magyarország, 1960. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-28 / 203. szám
T»«trn»!l. 1980. 7 Termelőszövetkezeti asszonyok győzelmi jelentése Serényfalva a putnoki járás legészakibb területén fekszik. A helység most már nemcsak természeti szépségeiről, hanem termelőszövetkezetéről Is nevezetes. S még nevezetesebb azóta, amióta olyan dolgos asszonyok alkotják a tsz többségét, akiknek az utóbbi hetekben elért munkagyözel- meröl szól az alábbi híradás. Az idei szeszélyes időjárás megyénk valamennyi termelőszövetkezetében próbára tette az emberek szervezőkészséget, munkaszeretetét. A sok esőzés miatt több helyen, de főként a hegyes-völgyes északi területeken úgy kellett az e$ő.elöl „haza- lopni" a kalászos termést. Minden percre ügyelni kellett, a amint egy kis lehetőség nyílott Tá. végezni kellett az aratási és betakarítási munkákat. A serényfalvi Üjbarázda Tsz- ben látszólag problémát okozott a nyári munkák elvégzése, mert itt a tagság háromnegyed része nő S a férfi tagság között is kevés az életerős fiatal. Zömmel idősebb emberek. Hanem az asszonyok az utóbbi hónapokban bebizonyították, hogy nemcsak dolgozni tudnak^ de ügyesen szervezni Is! Serény falván serényen haladt a munka. Minden bányász- és iparimunkás férj résztvett az aratásban, hordásban, cséplésben — s ez az asszonyok érdeme! S hogy jókedvben, vidámságban se legyen hiány, arról a lányok gondoskodtak. — Nem, mintha egyébként rosszul haladt volna a munka — mondják —. de megszerveztük, hogy általában minden asszony egy férfi hozzátartozót is vonjon be a közös termény megmentésébe. A patronáló üzem. a putnoki bánya vezetősége, amikor hírül vette, hogy milyen lendülettel indult be az aratás. rövidesen segítséget küldött ás így a putnoki járás termelőszövetkezetei között pénteken elsőnek fejezték be a cséplést. A cséplés befejezését bensőséges ünnepség zárta be. ahol a jókedv és hangulat a közösségi munkában ösz- szeforrt embercknök a természeti csapások felett aratott győzelmi ünnepe volt. Az Üjbarázda Tsz-ben egyébként nemcsak a betakarításban végeztek jó munkát, hanem a növényápolásban is. Bármerre megyünk a határban. a kukorica, a cukorrépa gazdag termést ígér A siker titka? A szorgalmas asszonyok. lányok munkaszeretete, akik lendületet jókedvet derűt visznek a munkába, jó a szervezőkészségük, amely párosul a kollektív vezetéssel. Joker Balázs, a termelőszövetkezet elnöke mindig figyelemmel kiséri a tagság javaslatait, észrevételeit s mert — mint mondtuk — a tagságban többségben vannak a nők. érvényesül ügyes gondolatuk. A jó szervezésre Kenyeres Balázs, a Putnoki Tangazdaság főagronó- musa tanította meg a serényfalvi asszonyokat. Evek óta jár az Üjbarázda Tsz-be és gyakorlati taná csókát ad az üzem- és a munkaszervezéshez. Jól megfigyelték Kenyeres Balázs szavait, s hogy kamatoztatták is, bizonyítja idei munkagyőzelmük. Bár tavaly is jó eredménnyel zárt a tsz. az idén a mostoha időjárás ellenére is magasan túlszárnyalják a tavalyit. Az első félévi bevételi tervvizsgálatnál már IS ezer forint túfteljesités mutatkozott az előirányzaton felül. Most új terveket, gondolatokat forgatnak fejükben a dolgos serényfalviak. A szomszédos Székipusztán ugyanis elhatározták a tsz-tagok, hogy jövőre már a serényfalvl Üjbarázda Tsz-be olvadnak. Az egyesülésről már egyre több szó esik, sőt mindkét tsz vezetősége el is határozta. őszre tehát elöieláthatólag tsz-község lesz Serényfalva. És hogy továbbra is eredményes lesz a megnagyobbodott tsz munkája, garancia erre az asszonyok és lányok szorgalma. akik büszkék arra. hogy magukhoz vonzották a »zókipusztaiakat és a még kívülálló »erényfalviakat. Interjú a népdalkutatásról Az Abaujszántói Községi Tanács vb. ünnepélyes gyűlés alkalmával jutalmazta meg a 10 év óta működő táléi kés és forró hangulatú ünnepi gyűlés alKal- maval került sor Sivák Barna ce- keházai juh.is népművész jutalmazására ‘.s. Megkértük Sz'a- reczky Zoltán érdemes népdal- gyűjtőnket, a nem régen megjelen Keked! .\c * szerkesztőjét, hogy néhány szóval tájékoztasson minket. — Ide s tova ötödik esztendej'. gyüjtöm e vidéken a lassan már feledésbe men', de igen értéke* népdalokat. Főleg Országszerte jól halad a gabonafelvásárlás Elmondották a szakemberek, hogy az idei aratás általában gyors ütemével nem mindenütt tartott lépést a cséplés, és nagyok a különbségek az ország egyes vidékei között. Míg például az alföldi megyékben néhány nap múlva teljesen befejeződik a cséplés, a nyugat-dunántuii és az északi megyékben még elmaradás mutatkozik. Eddig több mint ötvenezer vagon kenyérgabonát vásároltak fel a lermenyforgalmi vállalatok, ami hétezer vagonnal haladja túl a múlt év hasonló időszakában öltött mennyiséget szállítják be a terményforgalmi vállalatokhoz, hanem a tervezettnél nagyobb termés folytán keletkezett feleslegeiket is. Az eddig átvett gabonák minősége főleg az alföldi megyékben, igen jó. Az eddig átvett gabonák után a terményforgalmi vállalatok országosan több mint busz millió forint szerződéses és minőségi felárat fizettek ki a termelőszövetkezeteknek. Az ország nyugati és északi vidékein egyes községekben a gabonák nedvességtartalma a megengedettnél magasabb. A nedves gabonák szárítására a terményforgalmi vállalatok százhatvan korszerűen berendezett szárító-üzemet állítottak munkába az idén. (MTI) Az alföldi megyékben halad legjobban a felvásárlás, ahol több vidéken már 70—80 százalékra teljesítették az előirányzatokat, a dunántúli és az északi megyékben azonban csak ötven százalék körül van a tervteljesítés. Jól halad a felvásárlás az állami gazdaságoknál is. Az eddig szabadon íelvásárolt több mint 11000 vagon kenyérgabonának 97 százalékát adták a termelőszövetkezetek és csupán három százalékát az egyéni termelők,. ugyanakkor az ország kenyérgabona vetésterületéből az egyéni gazdak részesedése csaknem 30 százalék volt. A közös gazdaságok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: a szükségleten felül gabonájuk többségét azonnal átadják az államnak. sőt egyes termelőszövetkezetek nemcsak a szerződéssel leköa Hernád balpartjára eső falvakat és az Abaújszán- tót körülvevő községeket járom szorgalmasan. Munkám nem köny- nyü. de erőt ad az a tény. hogy felbecsülhetetlen az a sok népi értek, melyet műnk m során sikerül az utókor részére megmenteni. — Mekkora az egyéni dalismeret? — vetjük fel a kérdést. — Rendkívül ingadozó. Ez készség és emlékezet kérdése. A készséggel lenne a legkisebb baj. de az emlékezet, sajnos, erősen gyengült. Talán 6—8 dallamra lehet személyenként átlagosan számítani. De a népdalgyújtő előtt nem a mennyiség. hanem a minőség kérdése a fonI — Van talán a vidéknek valami 'különös dallamvilága, mely a* orEgy jól működő méhész-szakcsoport Megyénk földmüvesszövetkezeti szakcsoportjai között eddigi eredményei alapján előkelő helyet foglal él a mezőkövesdi méhész-szakcsoport. Ez elsősorban dr. Mohás Géza, a szakcsoport elnöke jó szervező és irányító munkájának köszönhető. Tavasszal a debreceni akácosokba vitt«c a méheket, s az eredmeny nem maradt el. Tíz, tizenkét nap alatt 500 méhcsaládnál 50 kilogrammos súly emel kedést értek d. A csoportban a tapasztalt méhészek állandóan tanítják, segítik a kezdőket. Az elnök pedig minden pihenőnapját, s a vasárnapokat is arra áldozza, hogy növelje a csoporttagok szaktudását. Gazdag szakkönyvtáruk van már. Most tervbe vette a szakcsoport, hogy saját javítóműhelyt hoznak létre, ahol gyorsan és folyamatosan javítják a hibás kaptárokat és újakat is készítenek. szágunk többi részén élő dallamoktól elüt? — Uj, ismeretlen népi dallamaink nincsenek. De igen tanulságos az, hogy egy és ugyanaz a dallamtörzs hogyan változik helyi viszonylatban. A változatoknak e_ nagy gazdagsága sokszor lenyűgöző. Nagy örömet okoz nekem, hogy e vidéken sok-sok, kivételesen szép dallamváltozatot gyüjthettem. — Sivák Barna nyilván ilyen szép dallamváltozatokért kapott tanácsi jutalmat? — Sivák Barna kivételes tehetség. 3enne népünk megtartó és újrateremtő. alkotó ereje nyilatkozik meg. Eddig közel 200 dallamot énekelt, de ez nemcsak mennyiségi, hanem minőségi is. Kivételes emlékezőtehetsége kivételes előadókészséggel párosul. Éneklés közben nem csak reprodukál, hanem valósággal alkot Is. Benne valósággal élő, eleven erő a dallam. Lénye át van itatva muzsikával és ennek hatására igen népes családja — az egész Si- vák-család — mennyiségben és minőségben is kiváló dallamtudó família. Meg kel! őriznünk a múltból mindazt, ami jó és értékes és vissza kell juttatnunk a mi új. szocialista életünk egészséges vérkeringésebe. hogy teljesebbé, tökéletesebbé tegye népünk alkotásokban gazdag életét: Bakonyi Béla járási népművelési felügyelő cÁ m eieitiűiuló vnmLA* L«; rövid szürke baTüskés haj, jusZi magas hom. tok. Tartásáról ítélve jialalabb korában délceg férfi lehetett. Nikotinos ujjai a dohányzás szenvedélyéről vallanak. Kékes-szürke szeme eleven csillogása. Nem ilyennek képzeltem a mesemondókat ... Valaha, midőn az iskolában Agrippáról. La Fontaméról. Heltairól tanultam, megrögződött bennem egy ifjúi fantázia-szülte kép. Azóta, ha mesemondóról hallok, mindig nagyszakállú. ezüsthajú, töpörödött emberke jelenik meg előttem, rész két eg kézzel, orrán fémkeretes okuláréval. Valahogy ilyennek képzeltem a sá- razsadányi Nagy Jánost, a népművészei mesterét is. Az illúzió elillant. A csalódottság 'álkozá*r' '•'nktitt. A megismerkedés után néhány órával arra gondoltam: bár fiatalabb, kevésbé ráncos arcú lenne ez a hetvenhét éves mesemondó! Vajon mivé fejlődött volna, ha évtizedekkel ezelőtt módjában áll a tanulás, ha megnyílik előtte a tudás kapuja, ha megismerkedik az irodalom klasszikusaitól? Tehetsége egy élten át kiaknázatlan maradt, s a dicsőség babérjából csak egyetlen levél jutott neki. Bár ezen a levélen az elismerés legszebb kifejezése ragyog: a népművészet Amikor iletérSI egyetlen sóhaj a válasz. A sóhaj kioson az ablakon, a szőlőboritotta hegyoldalak felé, a Kincsemre, hol a báró birtokán éveken át hajladozott a tókék között s ahol annyi, de annyi mesét mesélt... A szegény ember szivének mindig kedves a mese. A mese az igazságkeresés, a vágykifejezés egyik formája — különösen az a népmese, amely ugyan csalfa alomba ringatta egykoron az elnyomottakat, a nincsteleneket, de reményt is öntött szívükbe; a jó elóbb-utóbb elnyeri jutalmát, a gonosz pedig büntetését. A báró napszámosai talán ezért kérlelték mindig Nagy Jánost a mesélésre. Inkább végezték helyette is a munkát, csak álljón a sorok élére s meséljen nekik. Legtöbbször a terülj-asztal- kám!-ról, hogy legalább képzeletben jóllakhassanak... Aztán tóvább száll a sóhaj, a Ti- sza-parti füzesek alá. Mert azok ismerték igazán Nagy János meséit! Negyven évig élt közöttük, s negyven évig éppoly szomorú volt, mint a füzek, csak akkor derült fel egy pillanatra az arca, ha ezüstös csillogása halak ficánkoltak a vizból kiemelt hálóban. Vajon akadt-e annyi hal a hálóba, mint ahány mese gyűlt egy élten át a tarisznyába? — Hány mesét tud, János bácsi? A kékes-szürke pupilla körül öszszeszükül a szemhéj. A durva tenyér bizonytalanul kifelé fordul s mintha távoli mesevilágból, messzi érchegy feneketlen mélyéből jönne a hang: — Volt egyszer egy ember, aki száztizenöt évig élt. Nagyon sok mesét tudott. Ez az ember az én nagyapám volt. Az 6 kora és az én épeim száma közel kétszáz esztendő. Sok mese összegyűlt... Számukat sem tudom. Két hétig tudnék egyfolytában mesélni... — Elmondaná valamelyiket? Egy rövidet. És most eltűnik a pupilla a szemhéj mögött. Mi, akik körbe üljük, s a gyerekek, akik időközben a konyhába settenkedtek. — ki tudja, honnan sereglettek Össze — pisszenni se merünk. Elringat a szó, fellepek között szárnyaló tüzes paripán röpülünk meseország mesekirályá- vak mesés palotájába, magunkat képzeljük Erős János helyébe, mi küzdünk a huszonnégy fejű sárkányS mintha diómból ébrednénk. — Hit ennyi volt — mondja tsz Öreg. Ez az „ennyi volt” kereken egy óra és hét percet jelent. — Megértették a mesét? — kérdi. Bólintunk, de azért hozzá teszi: — Mert a mesét meg kell érteni. A mesében tanulság van. És szeretni kell a mesét, akár a virágot. A bölcsek és a jók mindkettőt szeretik. A gonoszak egyiket se. Fürkészem a lelkét. £*lr tudom róla, hogy — úgy mondjam — nem éli az átlagemberek prózai életét. Nemcsak mesél, de egy kicsit 6 is a mesében él. Ha csipkebogyót szed az erdőben, ha fát aprít az udvaron, vagy álmatlan estéken, amikor a csillagos éjszakát kémleli, nem gondol másra, csak a mesére. Meséjének költött alakjaival társalog, szövögeti a történet fonalát s amit kiötölt — mert nemcsak megtanulta a meséket, hanem maga is költ — elraktározza, hogy alkalomadtán elmesélje a nyolc unokának. Olyanok az unokák, mint az éhes fecskefiókák: állandóan mesére éhesek. És nagyapó nem fukarkodik, mert nagyapó jó, nagyapónak aranyból van a szive, mint Argyérus király kastélya... Az embereket is általában szereti. Mindig meghatódik, ha vele jót tesznek. De még soha nem hatódott meg úgy, mint legutóbb az Országházban, midőn kézbevette a kitüntetést és bugyellárisába rakta a háromezer forintot. Ha nem érzi, hogy sós ízű könny csurog kékesszürke szeméből a szája szegletébe, bizony azt hitte volna, hogy ami történt — az maga is mese... Soha, senkinek nem vétett — de azért a rosszaknak megfizet! Meséjében őket „tiszteli meg” a boszorkány, a gonosz gazda és a dölyfös vezér szerepével. A jókat szép szűrbe öltözteti, belőlük fundál hőst és jóságos tündéreket. Kérdezem, a mából merít-e témát? Fejét ingatja. A szegények megtalálták igazságukat, nincs szükségük a mesére. A mese már csak emlékeztetőnek jó. Igaza volna? *! tatkoznunk kell vele is és a népművelésre hivatott emberekkel is. A népmese nemcsak emlékeztető — több annál. A Rádió szinte minden esztendőben megszólaltatja az öreg mesemondót, néhányszor elvitték Hévízre és a Balaton környékére is, hogy mesét mondjon az üdülőknek. Szerintem ez kevés. Ezt a kivételes tehetséget, aki évtizedeken át parlagon hevert, s akikből oly kevés van országunkban, sokkal jobban kellene kamatoztatni. Szívesen mesélne 6 ifjúsági táborokban, iskolákban s egyebütt. Szinte érthetetlen, hogy a helybeli tanítók. akik a népművelésre elsősorban hivatottak,nem tartják számon. Él Sárazsadány községben egy. a népköztársaság kormánya által elismert népművész, akinek meséit idegen nyelvre is lefordítják. aki szót kap a hazai sajtóban, rádióban — csak éppen saját faluja nem tanul tőle, amelynek pedig legkönnyebb volna a dolga... Egy kicsit magára maradt Nagy János, a mesemondó, s talán ezért vált egy kicsit ö maga is mesei alakká. Pedig fokozottabb mértékben lehetne az élet regöse is a mese által... Azt kérdezem tőle. nem felejti-e el a meséket? Azt feleli: katona korában hússzor-harmincszor is leíratták vele a századparancsnok némethangzású nevét, másnapra mégis elfelejtette. A mesét soha! De mi lesz ezzel a temérdek népkinccsel, ha eltávozik az öreg regös?! Azok az irodalmárok, akik szeretik a népi motívumokat, s általában az irodalmat — hiszen a mese is irodalom — vállalkozhatnának a mesék feljegyzésére, hadd maradjanak fenn az utókor számára. Sót azt sem tartanám lehetetlennek, hogy a javából összeválogassanak egy kiadásra szánt kötetre valót... Mindezt csak gondolom, amint fürkészem, neki szót sem szólok róla. S amire gondolok, a mi világunkban természetes igényként jelentkezik. Nem azért, hogy a múlt bűneit tisztára mossuk, hanem azért, hogy a kincset, ami a népé, amit átmentett az idő a mi korunk számára s amelyet mi felismertünk — kellőképpen csillogtassuk. C*aia László
