Észak-Magyarország, 1960. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-10 / 162. szám
10 C9ZAKMAOY AKOItSZAO », I960. jgllus 18. Két hétté/ az 1959-60-as bajnokság megkezdése előtt a sportszékházban találkoztunk Viczek Ferenccel, a Rudabányai Bányász sportkör elnökével és Tóth Józseffel, a csapat új edzőjével. A bajnokság várható esélyeiről beszélgettünk. Tóth József akkor vette át a csapatot, — úgy nyilatkozott, igen elégedettek lennének, ha a bajnokság végén az első öt között végeznének. A sportköri elnök helyeslőleg bólogautvonal: Miskolc — Jávorkút >ző — Szalajkavölgy — Bélkő kő _ Felsőtárkány — Holló»- skoic. Tudományos vezető: Dr. HÍRADÓ. JúLKia ll-én 6s Jú>ius_U-én délelőtt 9 órakor: Háború es dckc. azuies amerikai film. Korhatár nélkül. FÁKLYA. Július 10-18: Megfelelő ember, in éven alul nem ajánlott. Magyar íilm. Július 11-13: A nagy kék országút. 10 éven alul nem ajánlott. Olasz—francia— nyugatnémet Hím. KOMI. Vif f«*?2 4. 6, 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor: 2x2 néha öt. Magyar film. GÖROMBÖLY. Július 0-10; Két emelet boldogság. Magyar film. 14 éven alul nem K24-én autóbusa Uir radnavölf^— irclka W_"‘m1LoTc. t£ Dr. Arokszállásy Zol- 31-én kirándulás a Déli-Bükkbe: Miskolc — Hollóstető — Gyertyánvölgy — Hórvölgy — Subalyuk-barlang — Cserépfalu _ Bogács — Mezőkövesd — Cserép- váralja — Kács-fllrdő^ — Miskolc^ Tudo* PERECES. Július 10—11: Főnyeréfoény. Csehszlovák film. Korhatár nélkül. Kezdés: 6, vasárnap: fél 3, 5 és 7 óra. MŰVELŐDÉSI HÁZ. Júl. 10—13: Vidéki lány. Amerikai film. 10 éven alul nem ajánlott. Kezdés: 5 és 1 óra. Matiné vasárnap délelőtt 10 órakor: NEPKERTI SZABADTÉRI. Július 9—10: KUlönös hajótöröttek. Angol film. 14 éven tezdés: este háromnegyed 9 óra. JÓZSEF ATTILA. Július 10: 2x2 néha 5, Magyar film. Kezdés: 4 és 6 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Július 10: Téves íiníottf^kiítdés P 9, 7° óra. MatinéUvasár- tap délelőtt fél 11 órakor: A 306-os ügy. DIÓSGYŐRI SÁGVARI. Július 10-12: Háború és béke. I—n. rész. Színes amerikai film. Rendkívüli kezdés: asórnap: de. fél 10. du. fél 4 és 7 óra. TÁNCSICS. Július 10—12: Saleml boszork Csak 18 éven felülieknek! Német- Hím. Kezdés: 5. 7, vasárnap: 3. 5. Matiné vasárnap délelőtt 10 és fél kor: Cirkusz lánya. Német film. SZIKRA. Július 9—10: Makranco Bég. Színes francia film. 14 éven al Bolgár film. 10 éven’ alul nem a Kezdés: 5. 7. vasárnap: 3. 5. 7 óra. vasárnap délelőtt 10 órakor: A 101- Rumán film. MÁV. ERKEL. Július 10: délelőtt kór matiné. Délután 5 és 7 órako nyér. szerelem, féltékenység. Olas Július 10-én délelőtt 10 órakor: land a vonaton. Filmvetítés gyem rlnt. Felnőtteknek 3 forint. Július este 8 órakor: A Sztállnvárosl Ne közi Táncfcsztlválon résztvevő ft KOVÁCS GYULA 21 éves hegesztő volt a középcsatár és minden mérkőzésen játszott. Gólképes, egyik erőssége a csapatnak. BEREZSNYAK IMRE 23 éves technikus. Jól fejel, szeret sokat „dolgozni’' a mérkőzéseken. GRUSKÓ LÁSZLÓ 23 éves rtl- lanyszerelő, NAGY JÁNOS 21 éves hegesztő is elég gyakran szerepeltek az első csapatban, ahol megbízható játékot nyújtottak. VARGA LÁSZLÓ 21 éves hegesztő, BENCS LÁSZLÓ 23 éves aknász és VARGA SÁNDOR 23 éves kőműves is játszott néhány mérkőzésen. Elismeréssel kell szólnunk Tóth József edzőről is, aki fáradságot nem ismerve tanította, oktatta játékosait. Nem volt nehéz dolga, hiszen egy fegyelmezett, jó kollektív szellemű gárdát kellett felkészítenie, örvendetes jelenségként kell megállapítanunk, hogy a csapat valamennyi játékosa a munkahelyén is kiválóan megállja a helyét. Az „első” csapat teljesítményén kívül minden dicséret megilleti az ifjúsági csapat játékosait is, akik a felnőttekkel egyidőben megnyerték a megyei ifjúsági bajnokságot. A következő szezonban az NB Ilias mérkőzéseken láthatjuk viszont a Rudabányai Bányász csapatát. A lelkes vezetőség, Viczek Ferenc elnökkel, Bállá László szakosztályvezetővel. Szűcs János intézővel, Andrej- csik Ferenc titkárral és Tóth József edzővel az élen mindent elkövet, hogy első NB 771-os szereplésük sikeres legyen. Gratulálunk a bajnokság megnyeréséhez a felnőtt és ifjúsági csapatnak és sok sikert kívánunk a Rudabányai Bányász vezetőinek, sportolóinak, szurkolóinak a további küzdelmekhez. TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁK:-10 óráig: Sárközi Sándor. Kistábornok Július 12-én: Galamb Sámuel. Tokai 'erenc úti isk., 15-17 óráig; Gylmesl Jé la. Tokai Ferenc úti isk.. 15-17 óráig; leeyi Józsefné, Munkás u. 1/13.. 16-18 >ráig; Katócs Géza. Táncsics téri isk., —10 óráig. IV. kér. tanácstagok: Július ll-én: Várkonyi Miklósné. tapol- .-,1 tanácski rendeltség. 15-17 óráig, július 12-én: Varga Jánosné. Szeretet GÖRÖGORSZÁGBAN TÖRTÉNIK A LEGTÖBB KÖZLEKEDÉSI BALESET balesetek száma világrekordnak tekinthető. A közlekedésnek havonta több, mint 800 halottja van és 420-an egy életre nyomorékká válnak. A Görögországban nyilvántartott 80.400 motoros járműnek közel a felével történt már baleset. Az összes balesetekben szereplő személyek száma több. mint kilencvenezer, vagyis meghaladja a motoros járművek számát. Egy 1957. évi statisztika szerint egyedül az 1-3 millió lakosú Athénben. ahol 40.000 autó közlekedik, egy év alatt 141 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. 1957 óta é? a szám még jelentősen emelkedett. izában nemzetközi fényképklállitáa rtlt a diósgyőri Ré pgy3rak fotoszak- iztálya rendezésében. A kiállítás Július -lg lesz nyitva, megtekinthető napon— A megyei borversenyek mindenütt iefejeződtck. s a legjobb helyezést nyert 50 bor a jövő héten rajtol az országos angsoroiáson. amely az augusztus 23-án :czdődő budapesti nemzetközi borver- cny elődöntője lesz. Az 1959-es évjáratú •orok általában igen jók. számottevő séllyel indulunk majd a nemzetközi ------------ Különösen kiemelkednek a f Wkaj^^alJai száraz és és a csopak * Kubába érk tgol tartályhajó. 8 több nyersolajat hozott a Szovjet- ... .... .ola3at. a* államosított külföldi finomítókban dolgozzák fel. — Herter amerikai külügyminiszter pénteken megszakította nyári szabadsávisszarepült Washingtonba, hogy vezetőivel megtárZfíKttWG VfWORSZfíG Egy íves becsületet munka jutalma: "Jól* ÄÄ ESS! KOSSUTH. Július 13-ig: Kffl0ne. ll.i4- törülleu. Angol Ilim. Kezdés: Kl 4. JKhá 'hiréÍT Bajnokság a megyei első osztályban tof í. Az volt az érzésünk hogy a lelkes bányászok nem a mindenároni jó szereplésre törekszenek, hanem becsülettel kívánnak helytállni a sportban és a munkában egyaránt... Azóta egy esztendő tel el és sok minden történi ebben a Borsod megyei bányászközségben. Hogyan jutottak el a bajnokság megnyeréséig, hogyan sikerült kiverekedniük az NB 777-ba jutást? Kezdjük teljesen elölről... 1959. július első napjaiban új edző érkezett Rudabánúára. Az első edzésen meglepően sok szurkoló nézte végig a gyakorlatokat. Voltak olyanok, akik túl erősnek tartották Tóth József edzésmódszerét, viszont mások amellett kardoskodtak, hogy „tudja ez az edző, mit csinál, meglássátok, meg lesz az eredménye". És igaza lett... Az őszi bajnokság azzal kezdődött, hogy a Rudabányai Bányász Borsod- nádasdról, majd később a volt NB lll-as Kazincbarcikáról hozta el mind a két pontot, közben otthon két győzelmet aratott és a négy forduló után nyolc ponttal a bajnokság élén álltak. A mezőkövesdi döntetlent újabb hazai győzelem követte, de Sátoraljaújhelyen vereséget szenvedtek a nagy riválistól. Az első vereség nem volt káros hatással a csapatra, hiszen nem .Álmodoztak," bajnokságról. A játékosok továbbra is nagy lelkesedéssel készültek a soron- következó mérkőzésre és szorgalmasan „gyűjtögették” az értékes pontokat. Amikor az'őszi bajnokság befejeződött, Rudabánya lett az őszi bajnok. Remek gólaránnyal előzték meg ekkor a Sátoraljaújhelyi MÁV csapatát. Az őszi szezon alatt 10 győzelmet arattak, kétszer játszottak döntetlenül és három vereséget szenvedett az együttes. 22 ponttal és 37:16 gól- aránnyal lettek őszi elsők. At Bszi siker osztatlan az őszi siKer váltott ki/ de ^ gyón vigyáztak, nehogy elbizakodot- tá váljon a társaság. Amikor januárban meglátogattuk a rudabányai sportkört, a labdarúgó csapat tagjai, vezetői a jégpályán szórakoztak. Néhány szurkoló egyöntetű megállapítása ez volt: „tavasszal jön a nehezebb része a dolognak...” Január 15-én kezdték meg a tavaszi felkészülést. Az edző nemcsak Mai miskolc Atlétika: DVTK stadion 9 óra: Nemzetközi atlétikai viadal, lengyel iparitanulók, valamint magyar iparitanulók és középiskolások között. Kézilabda: Népkerti pólya 8 órától: MMTE—Sajókazai Bányász női, MMTE II—Sajókazai Bányász férfi, Miskolc ifjúsági—Nyíregyháza felnőtt női. Miskolc Ifjúsági—Nyíregyháza felnőtt férfi válogatott mérkőzés. Kajak-kenu: Sajópart 9 óra: Miskolc város bajnokságának második napi küzdelmei. Röplabda: Ságvárl úti iskola 12 óra: MVSC—DEAC NB I. férfi. Labdarúgás: DVTK stadion 5,45 óra: DVTK—Palermó Közép-Európai Kupa mérte ózés. Előtte előmérkőzések. i játékosoknál észlelt idegességet megszüntetni, hogy nyűgöd! körülmények között készülhessenek a bajnoki mérkőzésekre. A tavaszi rajt mégsem sikerült a legjobban, hiszen Szerencsen Irt arányú vereséget szenvedtek. Egy hét múlva igen szép játékban legyőzték á sátoraljaújhelyieket 1.0-ra él újból ménykedtek a végső sikerben, amelyre július 3-ig kellett várníok. Ezen a napon az utolsó akadályt is sikeresen vették, is a Mezőkövesddel szembeni 6:l-es győzelmükkel végleg bebiztosították az NB Ill-ba jutást. Nézzük meg, kik azok a játékosok, akik részesei a nagy sikernek. KOVÁCS JÁNOS minden mérkőzésen a csapat rendelkezésére állt. 28 éves, villanyszerelő. A harminc mérkőzésen 27 gólt kapott. Alacsony termetű, de rendkívül ruganyos, nagy részese a bajnokság megnyerésének. VARGA KAROLY 25 éves aknász játszott legtöbbször a jobbhátvéd posztján. A gyors, ruganyos játékosnak egyetlen hibdja, hogy hajlamos a könnyelműségre, SZŰCS BERTALAN szerelő, 24 éves. Harminc mérkőzésen küzdőit csapata színeiért. Megbízható játékos, többször volt megyei válogatott. BUKOVSZKY ISTVÁN a csapat legidősebb tagja. A 30 éves motor- szerelő minden mérkőzésen lelkiismeretesen is megbizhatőan látta el feladatát. BÉKEY LÁSZLÓ 20 éves, lakatos. A legtehetségesebb rudabányai fiatalok egyike, aki három mérkőzésen szerepelt kiválóan. TÓTH KAROLY 26 évei, villanyszerelő, a csapat kapitánya, aki nagyon jő támadófedezet és az ellenfél kapujára is nagyon veszélyes volt. PORCS ISTVÁN 25 éves, gépkocsivezető. A csapat balfedezete, igen ji védőmunkát végzett minden mér- kfcéien, de a támadásipítést sem hanyagolta el. SZALXÓ ENDRE 24 éves villanyszerelő volt legtöbbször a jobbszélső. a mérkőzéseken dicséretes lelkesedéssel küzdött. SZALKÓ JÁNOS 26 évei géplakatos minden mérkőzésen játszott és a legtöbb gólt 6 szerezte. A csapat legképzettebb játékosa. tornateremben, hanem a szabadban is foglalkozott fiaival. Az első csapat tagjain kívül az ifjúsági gárda is lelkiismeretesen részt vett minden foglalkozáson. Ahogy közeledett a tavaszi szezon első mérkőzése, mindjobban idegessé váltak a csapat játékosai. Az őszi szép szereplés után megnőttek az igények és szerették volna az első helyet megtartani. A vállalat vezetősége, a pártszervezet és a szakszervezet biztosította a sportkört támogatásáról, igyekeztek IÄ SSS», 0.11^0. GufSOlMk: V., a bajnokság élére kerültek. 5:0-ás győzelem otthon a Járdánháza ellen, majd 2:0-ás győzelem Bánszálláson; Újból otthon lépett pályára a csapat és á Szuhavölgyi Bányász jóképességű csapatát sikerült 3:0-ra legyözniök. Sárospatakon „kisiklás" következett, 4:2-re kikaptak, de egy héttel később 4:2-re legyőzték a régi riválist, az Edelényi Bányászt. A ■ti- szapalkonyai 1:1 után csak nehezen győztek l:0-ra Farkaslyuk ellen a rudabányai pályán. Tokajban is megszerezték a két pontot, majd nagy gólarányú — 5:0 — győzelem következett Borsodnádasd ellen. Fel- sőzsolcán 1:0 arányú vereséget szenvedtek, majd saját pályájukon 1:1 arányú döntetlent értek el Kazincbarcika csapatával. Két mérkőzéssel a bajnokság befejezése előtt Rudabá- nyán „tetőfokára" hágott az izgalom. Amikor Miskolcon 4:0-ra legyőzték a Miskolci Előre csapatát, már rei sportműsor Úszás: Miskolc-Tapolcá 14.30: A DVTK jubileumi úszóversenye. II. osztályú csapatbajnokságok Budapest, Szolnok, Özd, Miskolc úszóinak részvételével. A DVTK—Palermo mérkőzés 5.45 órakor kezdődik. közi labdarúgó mérkőzésre a Testnevelési fam?nt>ra Tnenu?etközi* belétSk^érvénye- sek, tehát pályabe lépőül szolgálnak. Megyei ás Városi TST Ok nyerték az Ifjúsági megyei bajnokságot. Alinak balról Jobbra: György, Bernátb. Varga ni., Galicz, Konyha, Tóth József edző. Veres. Békey, elöl: Beliczky, Varga IV., Dezső, Vassll, Végb.