Észak-Magyarország, 1960. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-02 / 129. szám

tótársnak bizonyult a Miskolci Élel-Í miszerkiskereskedelmi Vállalat és a« Diósgyőri Élelmiszerkiskereskedelmi] Vállalat. E vállalatok rendelkezé-j síinkre bocsátották a nagyforgalmú,] hűtővitrinnel rendelkező üzleteket, sí mindent megtettek, hogy a fél kész-j termékek ízléses csomagolásban ke-] rüljenek forgalomba. A közös koope-j ráció eredményeként, az árukezelést és szállítás helyes megoldásával el-1 értük, hogy egyre nagyobb az érdek-] lődés az áruk iránt, sőt néhány cikk-j féleségből nem is tudunk megfelelői mennyiséget forgalomba hozni. ] — Vállalatunk vezetői a közel-] múltban megvitatták és értékelték a] félkésztermékek forgalombahozata-1 Iával kapcsolatos tapasztalatokat.] Ezen az értekezleten határoztuk el.] hogy az ózdi Kékacél Éttermünkben.« hasonlóan a Hámor Étteremhez, na-1 pokon belül megkezdjük a félkész-] termékek készítését. További ter-j veink között szerepel Kazincbarcika] — A párt határozata hosszú évek­re meghatározta feladatainkat. En­nek megfelelően állítottuk össze 1960. évi terveinket is és tettünk számos intézkedést. Világosan meg­értettük, hogy a párthatározat szá­munkra nemcsak azt jelenti, hogy választékosabb üzemi 1 étkeztetést biztosítsunk; hogy éttermeink és vitsuk; hanem elsősorban azt. hogy a változó élet- és munkakörülmé­nyek figyelembevételével a munkás­családok háztartásának szerves ré­szévé váljunk. — 1959. decemberében megkezd­tük Miskolcon a belváros egyik leg­nagyobb forgalmú boltjában a fél- késztermékek árusítását. így pél­dául panírozott sertésbordát, paníro- zott pontyot, rántást, pirított hagy­mát, különféle főzelékeket, főtt sze­letelt céklát, tisztított vegyes leves- zöldséget, piskótatortát, finom linzer tésztát, vajas tésztát, krémeslapokat, stb. árusítanak. : sorban a tiszakarádi Uj Élet. a zal- ; kodi Kossuth és a kenézlói Dózsa : tagjai között kialakult. Az üzem : munkásai patronálják ezeket a tsz- ; eket. Sohasem mennek üres kézzel, ; mindig visznek magukkal néhány ; nehezen beszerezhető szerszámot, ’ patkóvasat, más anyagokat, felsze- — Az elért eredmények további! relési tárgyakat. Kenézlőn bekapcsol- munkára serkentenek bennünket. kö-| ták a villanyt a tejházba, kovács- vetkezetes* harcot a párt és a kor-! műhelybe, megjavítottak 4 villany - mány határozatainak végrehajtá-1 motort. sáért, a kulturáltabb vendéglátási! Amikor pedig az üzem dolgozói, . z-x—, •-- * arról értesültek. hogy a tiszakarádi ; Uj Élet jelentős mértékben növélni ; akarja állatállományát, ehhez azon- ; ban újabb Istállókra lenne szüksége. I a diósgyőriek elhatározták, hogy se- ; gítenek 2 darab 50 férőhelyes ; szarvasmarhaistálló építésében. A ; munkát a kőművesek és az iparita- ; nulók már meg is kezdték Kishomok- : tanyán, az elsőnek a falait felhúzták. I így hamarosan tető alá is teszik az rülnl a munkáscsaládokhoz, elősegí-i teni az ípartelepülések lakóinak egy-1 re változó élet- és munkakörülmé-1 nyeit. Ügy gondolom, ezek megváló-« eleinte bizalmatlanságot tapasztal­tunk, egyes szervek véleménye sze­rint túlbecsültük saját kezdeménye­zésünket. Az eredmények, a januári 9023.— forintos forgalom nem tört le bennünket, mert tisztában voltunk vele, hogy minden új kereskedelmi formának nehéz utat kell megjárnia. tök. A továbbiakban sikeresebben« haladhatunk megkezdett utunkon, —| fejezte be nyilatkozatát Frisch Józsefi elvtárs. DraffM Gyula | Foto: Szabados György • jüttörő Kulturmunkás mozigépészek Három új öntözéses kertészei létesítését kezdték meg a borsodi tsz-ekben melószövetkezetekben is megkezd­ték a nagyüzemi öntözéses kertésze­tek kialakítását Tavaly a sárospa­taki Kossuth Tsz-ben alakítottak ki 80 holdas, földalatti csőrendszerrel ellátott, esőztető öntözésre beren­dezett területet. így működik már az igrici tsz 100 holdas kertészete is. Az idén elsősorban Miskolc és r __ 125 ezer forint értékű festmények tárolandó képeket — amelyek be­szerzésére 125 ezer forintot fordíta­nak — az őszi hónapokban adják át a művelődési otthonoknak. Közel félórával csökkent a Miskolc-Ózd közötti vasúti menetidő Életbelépett a MÁV új menetrendje Névadó ünnepségen Dj, korszerű berendezésekkel javítják az anyagvizsgálati munkát a Lenin Kohászati Művekben t Világ proletárjai, egyesüljetek! fammmmmk A MAGYAR SZOCIALISTA MLNKASPART BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA sozsoicai es a sajcszempeicn nm­eknél kezdik meg a talajszintalatti esőztető öntözőberendezés építését 200 holdon. A Borsodi Vízmű Vál­lalat dolgozói nemrég kezdtek hoz­zá Kesznyétenben a munkálatokhoz A munkát a tervek szerint árok­ásógéppel gyorsítják meg, amely naponta mintegy 80 kubikos mun­káját képes elvégezni. Úgy terve­zik, hogy az Idén a csőfektetéssel is elkészülnek, s jövőre az új nagy­üzemi kertészet már termel is. Még ez évben megkezdik a másik két tsz-ben is a munkálatokat, ame­lyekre összesen mintegy 3 millió fo­rintot fordítanak. A szakemberek számítása szerint a három nagyüze­mi tsz-kertészetből rendszeres üze­meltetéskor évente mintegy 20 ezer mázsa különböző zöldségfélét tud­nak a lakosság rendelkezésére bo­csátani. * 58 az újszülöttet, a szülőket, a vendé­geket, majd Tóth József elvtár», az I. kerületi tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Ez után emlékezetes pillanatok következtek. Amerre tekintettem, mindenütt a szemüket törölgették az emberek a meghatottságtól, ami­kor a szülők fennhangon mondták az elnök után a fogadalomtételt; ígérjük, hogy gyermekünket szoci­alista szellemben, jó hazafinak ne­veljük! Igen. Ezekben a percekben, túl a mindennapi, hétköznapi gondokon, mély érzések szálltak meg vala­mennyiünket, s szinte együtt mond­tuk ml is az elfogódott, boldog szü­lőkkel: felelősséget érzünk gyer­mekeinkért. jól kormányozzuk éle­tüket. Fogadalmat teszünk a párt­nak. a társadalomnak, s a fogada­lom kötelez! Az ünnepség bezáró aktusaként a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat párttitkára takarékbetétkönyvet nyújtott át a szülőknek, s arra kérte Őket, gyarapítsák a benne lévő ősz- szeget, hogy mire felnő a kis Eme­se, „stafirung” ára kerekedjék ki a vállalat által adott alaptőkéből. Kedves, s hosszú időre emlékeze­tes ünnepségen vettünk részt a mi­nap a Táncsics pártszervezetben. Az ismerős arcok között sok újat is láttunk, pártonkívülieket, érdeklő­dőket a környék lakóit. Már régóta beszélték a Hoffmann Ottó. Tizeo- honvéd, Bacsó Béla utca környékén, hogy nevezetes ünnepség, névadó ünnepély készül, s eljöttek megnéz­ni. milyen i9 az, hogyan zajlik le. Lázas izgalommal készült a Tán­csics pártszervezet vezetősége is, hiszen ez volt az első névadó ün­nepély a körzetben, amelyet azon­ban minden bizonnyal hamarosan követ majd a többi. Díszítették a termet az asztalokat s fogadták a kedves vendégeket. Végre elérkezett a nagy nap és a- nagy pillanat Egyenruhába öltözött úttörő fiúk és lányok sorfala között vonultak be a boldog szülők: Kola- csek András, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozója, s fe­lesége. aki a cipész ktsz-ben dol­gozik. A kisleány, aki a névadó ünnepségen az Emese nevet kapta, — negyedik gyermekük. Elkísérték az ünnepségre a meghatódott és boldog szülőket vállalataik képvise­lői. munkatársai Í6. A pártszervezet vezetősége nevé­több anyag vizsgálatát láthatják el, jelentősen kevesebb idő alatt. Ed­dig gondot okozott a kényes acél­ötvözetek, vagy újfajta acélok kí­sérleti gyártása is. Az erre szolgáló berendezést ugyanis külföldről, va­lutáért szerezhették volna csak be. így a kísérleti gyártást ezideig az üzemben, nagy kemencében végez­ték, ami jelentős költséggel járt. Sipos Gyula elektromérnök vezeté­sével, egy újitócsoport ezt a kér­dést is megoldotta. Uj Indukciós ol­vasztókemencét építettek, amiben az eddiginél lényegesen olcsóbban kísérletezhetik ki az új acél fajtá­kat. A magas hőmérsékletnek kitett turbina alkatrészek alapanyag vizs­gálatára újabb öt kemenceegység­gel működő berendezést is be­szereztek. így az ilyenirányú vizs­gálatok lehetősége megkétszerező­dött Termelőszövetkezeti építkezések a Bodrogközben a Lenin Kohászati Művek segítségével Egyre mélyülő barátság jellemzi azt a kapcsolatot amely a Lenin kohászati Művek dolgozói és néhány >odrogközi termelőszövetkezet, első- torban a tiszakarádi Uj' Élet. a zal- todi Kcssuth és a kenézlói Dózsa agjai között kialakult. Az üzem nunkásai patronálják ezeket a tsz- íket. Sohasem mennek üres kézzel, nindig visznek magukkal néhány nehezen beszerezhető szerszámot patkóvasat más anyagokat, felsze­relési tárgyakat. Kenézlőn bekapcsol­ják a villanyt a tejházba, kovács- nűhelybe. megjavítottak 4 viliany- notort. Amikor pedig az üzem dolgozói, írről értesültek, hogy a tiszakarádi Jj Élet jelentős mértékben növélni ikarja állatállományát, ehhez azon- >an újabb Istállókra lenne szüksége, i diósgyőriek elhatározták, hogy se­jtenek 2 darab 50 férőhelyes ízarvasmarhais tálló építésében. A nunkát a kőművesek és az ipari ta- lulók már meg Is kezdték Kishomok- anyán. az elsőnek a falait felhúzták, gy hamarosan tető alá is teszik az Jj Élet szép új istállóját. A Lenin Kohászati Művek anyag- vizsgáló laboratóriumának dolgo­zói fokozottan arra törekednek, hogy minő gyorsabb és pontosabb vizsgálati eredményt adjanak a gyártandó termékek minőségéről. Ezért az idén a gyártmányok vizs­gálatára és minősítésére szolgáló hőkezelő részleget saját erőből há­rom új kemencével bővítették. Ep- zel, az eddiginél tíz százalékkal is ta. Milyen módszerekkel értük el eredményeinket? Félkészáru termé­keinket minőségileg olyan szintre — Kollektívánk összefogása, mun­kája eredményekhez vezetett. A for­galom alakulása: január 9023, feb­P irtunk vn. kongresszusa, éi a munkásosztály helyzeléről meghatározta a kereskedelmi mü£kánk középpontjába a dol­gozókról való fokozottal»*» gon­dosoddá Álljon. Mit tett ezért a Borsodi Őse ml Vendéglátó Vállalat, erről^ nylUUkesott la­B félkésztermékek árusításáról, a háziasszonyok második műszakjáról Friteh József, a Borsodi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat áruforgalmi osztályvezetőjének nyilatkozata Pénteken tartja ülését a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság meltetése és gazdaságos felhaszná­lása ügyében folytatott ellenőrzés eredményeit. A kisebb állami házingatlanok ér­tékesítéséről szóló rendeletek és uta­sítások betartásának vizsgálatáról Tóth Ferenc, a szakcsoport tagja számol be az ülésen. A beszámolókat vita követL menetrend szerint ugyanis 130—178 perc volt Miskolc és Ózd között a menetidő. Ez most 20—26 perccel csökkent Sőt beállítottunk egy olyan vonatot is, amelynek menetideje majdcsak egy órával, pontosabban 58 perccel rövidebb az eddigieknél. Ez a vonat Miskolcról 21 óra 05 perc­kor indul. — Van-e valamilyen lényeges vál­tozás a Budapest felé közlekedő vo­natok menetidejében? — Uj sebesvonat közlekedik. Dél­után 16 óra 45 perckor indul Mis­kolcról és 20 óra 17 perckor érkezik Budapest Keleti pályaudvarra. Az eddig csak szomtatönként közleke­dő sebesvonat, amely 12 órakor in­dul Budapestről és 15,30-kor érkezik Miskolcra, szeptember 11-ig naponta közlekedik. Ezenkívül van egy sze­mélyvonatunk. amely 11,40-kor indul Miskolcról és csatlakozik az Egerből Budapestre Induló vonathoz. A Buda­pestről Egerbe tartó személyvonattól pedig ugyancsak Füzesabonyból in­dul Miskolcra vonat 17,02-kor. — Érdekes hírt hallottunk kirán­duló vonatokról... — Valóban, van ilyen Is. Buda­pest—Gyöngyös és Eger között. — fe­jezte be tájékoztatóját Erdélyi elv- társ. Május 28-ról 29-re virradó éjjel lépett életbe a MÁV új, egy évre szó­ló menetrendje. Az új menetrend sok kellemes meglepetéssel szolgál az utazóközönség számára. Erre vonat­kozóan tájékoztatta szerkesztőségün­ket Erdélyi András főintéző, a mis­kolci MÁV Igazgatóság menetrendi és személyszállítási csoportjának ve­zetője. — A Miskolc—Bánréve—Ózd kö­zött gyakrabban utazó utasaink va­lószínűleg őrömmel veszik tudomá­sul. hogy az új menetrend megjele­nésével egyidejűleg csökkentettük az Az elmúlt három esztendőben a borsodi művelődési otthonokban nemcsak a tartalmi munka fejlődött jelentősen, de megváltozott az ott­honok belső képe is. A tanács mű­velődésügyi osztálya gondoskodott róla, hogy a falusi művelődési ott­honok belső helyiségeit művészi olaj, pasztell és grafikai alkotások­kal díszítsék. Az ellenforradalom óta a borsodi képzőművészektől — így többek között Feledi Gyula, Lu- kov&zki László, Csabai Kálmán, Munkácsy-dijas, valamint Vati Jó­zsef, Seres János festőművészektől és másoktól 70 festményt vásárol­tak. Ezeket 30 művelődési otthon­ban helyezték el. Az idén a tanács még nagyobb ösz- szeget fordít képzőművészeti alko­tások vásárlására. Ezekkel elsősor­ban a termelőszövetkezeti közsé­gek művelődési otthonaif szépítik. Többek között megbízták Cs. Nagy Andrást, Friczere Lászlót és Papp Lászlót különböző témájú festmények elkészítésére. Ezeket, valamint a Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállitáton magvá­Pénteken délelőtt 9 órától tart ülést a megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság. A tanácskozás főelőadója Maczkó György elvtárs, a megyei NEB elnöke. Rácz János elvtára. el­nökhelyettes a termelőszövetkezetek közös állatállományának fejlesztésé­vel. a takarmány ellátással és az áru­termeléssel kapcsolatos vizsgálatról számol be. Ugyancsak Rácz elvtárs mondja el a tanácskozás résztvevől­A borsodi iparvidék dolgozóinak friss zöldségfélékkel való ellátásá­ban egyre nagyobb szerepet vállal­nak a borsodi tsz-ek. Az idén 150- nél több tsz rendezkedett be ker­tészkedésre és 2000 holdnál nagyobb területen termel zöldségféléket. Ez­zel jelentékenyen megkönnyítik az olyan ipari központok, mint Mis­kolc. ózd. Kazincbarcika és a bor­sodi bányavidék ellátását, amelyek­nek szükségleteit nagyobbrészt az alföldi megyékből kellett fedezni. Az ellátás biztosítására és egyenle­A Lenin Kohászati Müvek Bartók Béla Művelődési Otthonának két kultúrmun- kását láthatjuk a fenti képen: Mitterpach Bélát és Bnrnóczkl Istvánt. Ok a i mi veknii-olthon IBOllgépi—i. K.irn'u/k! tttvAU emellett •' t ám csoportnak Is tagja. Mitterpach Béla pedig keskeny vetítőgéppel Jár az egyes üzemegysé­gekben Ismeretterjesztő filmeket vetíteni. Mindketten hosszú évek óta Igen ak­tív és lelkes kultúrmunkásai a művelődési otthonnak. Sok szabadidőt felál­dozva, nagy lelkiismeretességgel végzik önként vállalt feladatukat.

Next

/
Thumbnails
Contents