Észak-Magyarország, 1960. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-24 / 148. szám

ESZAKMAGTAROKSZAG s Új legényszálló Tanév záró Farkaslyukban — Csiling-giling — csiling-giling... Ünnepélyesen csen­dült fel Szombaton dél­után a farkaslyuki ál­talános iskola udvarán a jelzőcsengő. A gyere­kek, s a felnőttek egy kicsit meghatódva hall­gatták. Pedig a csengő éppúgy szólt, mint bár­mikor máskor. A fém nem érez, de annál ér­zékenyebb a gyermeki szív, megérzi az élet­szép, nagy pillanatait. A csengőhang az év­végét jelzi. Vége a ta­nításnak, vége az annyi izgalmakat hozó vizs­gáknak. Egy év megint lepergett az idő rostá­ján. És ez az év sok-sok tudást nyújtott az iskola 277 tanulójának. Az úttörők, s a még nem úttörők hosszú díszsorfalat állnak. A végzős nyolcadikosol — nyakukban tarisz­nya, kezükben bot — a sorfal között megkezdik hagyományos ballagá­sukat. Nevükben egyik nyolcadikos — Bokor Sándor — köszönetét mond a pedagógusok­nak az odaadással és szerényen végzett taní­tó, nevelő munkáért. Az iskola tanulói — élükön a nyolcadiko­sokkal — a szabadtéri színház nézőterére vo­nulnak. Itt zajlik le — sok-sok tzülő részvéte­lével — az évzáró ün­nepség. A helyettes is­kolaigazgató, Schablik Béla beszédében tömör képet ad az iskola egy­évi munkájáról. Az eredmény — 3,30 száza­lékos átlag — jobb a tavalyinál. Van 77 ta­nuló, aki egész évben tnég igazoltan sem mu­lasztott egy napot sem. Az iskola büszkesége IS gyerek, aki kitünően tanult. A IS kitűnő ta­nuló oklevelet kap szép, s eredményes munkájáért. 24 tanuló jelesen zárta az évet, s ezért könyvjutalomban részesül. Schablik Béla beszél az új iskolai évről is. A feladatok nagyobbak lesznek, mivel több mini 320 gyermeket Kell tanitaniok, s a je­lenlegi iskola 277-nek is szűknek bizonyult. Kéri Farkaslyuk társa­dalmát, segítsenek, hogy a mintegy 5 millió fo­rint költséggel épülő új iskola — amelynek építéséhez már hozzá­kezdtek — mielőbb a tanulás szolgálatába állhasson. A fulókércsi és a fáji dombokon A fulókércsi nak, odább, a Fájba kígyózó út mel­lett peng a kasza, a fáji tsz-tagok vágták a lapos szénáját. A mik vi­rágba borult, távolról hatalmas fe­hér lepedőnek tűnik. Délebédre harangoznak. A kaszá­sok megtörlik izzadt homlokukat, a kapáló asszonyok összecsenditik a kapákat, leverik róluk a földet. In­dulnak haza. A fulókércsi Úttörő Termelőszövet­kezet irodájában is szedelözködnek az emberek. Itt az ebédezés ideje. Zsiga Miklós elvtárs is elmenőben van, rendezgeti az iratokat. Amikor belépünk, azzal fogad, hogy végre egy kocsi, amelyik megállt náluk. Na­ponta öt-hat is elporzik erre, de egyik sem áll meg. Pedig hát nekik is akad egy-két problémájuk, amiben segít­séget várnak. A járási vezetők azzal tudják le a választ, hogy: nálatok jól mennek a dolgok, minek lopjuk itt az időt. Kovács Dezső becsi, az állatte­nyésztési brigadéros, megtudakolván nket, visszatelepszik a hosszú lócára. Az ebéd még várhat, hiszen csak most harangoztak. Kovács bá­csit, beosztásánál fogva, elsősorban a takarmány érdekli. Az állatgondo- iem kérdik, van-e takarmány, annak lenni kell. Van is szépen a tsz-nek, nem akarnak abba a hely­zetbe kerülni, amiben a tavaszon. A 250 holdról elegendőt takarítanak be. nem fog szűkösködrú a tsz 87 mar­hája, 700 juha 153 darab sertése, de a háztáji jószágállomány sem. A h»- egy része már kazalban, nem látott esőt. Ha nem „babrált” volna az eső, ma is berántottak volna 15 hold réti szénát. A növényápolásra tereljük a be­szélgetést. Zsiga elvtárs, az elnök so­rolja, mennyi kapálnivalójuk van: 195 hold. Az első kapálással már vé­geztek, most a másodikat „nyomják”, hogy mire eljön az aratás, ne legyen gond vele. Amikor Kecskés István növénytermesztési brigádvezető és Draskóczi László agronómus osztották szét a kukoricát, karózták le, kinek melyik darab jutott, az asszonyok már ott álltak kapával a hátuk mö­gött, „bevetésre” készen. tatást Kovács bácsi. Egy másik tsz-tag hozzáfűzi nagy hirtelen, amit a minap a Szerencsi Cukorgyár kiküldöttétől hallott. — A mi cukorrépánkra azt mondta az az elvtárs, pedig jó sok cukorrépát láthat, hogy ha négy helyen van et­től jobb az 6 területén, mert olyan szép. Mi igyekszünk. Úgy lesz teli a kamra, ha igyekszik a gazda — nem igaz? — nevet felém derűsen. Aztán elkomolyodik, s arra int, személye­sen is meg kell győződnöm arról, hogy nem mellébeszélés a dolog. Menjek ki a határba, mert az ö határuk mo­dellt áll az ő dicsérő szavainak. Ami­kor például a hagymát kellett szed­ni, az asszonynép nem akarta ott­hagyni a kukoricakapálást, azt mondták, az fontosabb. Az agronó­mus, meg a brigádvezető kapták ma­gukat és kiszedték a karókat. Az asz- szonyok meg bosszankodtak is, ne­vettek is, hogy jól túljártak az eszü­kön, most már muszáj menni, mert nem tudnak tájolódni. Náluk már közös érdek, hogy ne legyen fenn­akadás. A közös munkából akarnak megélni. Csak 98 tagja van a tsz-nek, de nem ritkaság, hogy 150-en is dol­goznak a határban. A családtagok is. Megnéztük a határt. Ak£] találkoztunk, úgy szurkoltak, mintha vizsgabizottság előtt állnának. — No, mit szólnak hozzá? — kér­dezték. Mit tehettünk? Beírtuk a fu­lókércsi tsz-took leckekönyvébe a je­lest. Ezután átruccantunk Fájba. Az út mellett jobbra nagy tábla cukorrépa, a fáji Béke Tsz-é. Szép, gondozott. — Ha minden kapásunk olyan vol­na — fogad szomorú arccal Cita Józsi bácsi, a Béke elnöke. — Azt már háromszor megkapáltuk, a mákot is, de a kukorica, krumpli még nem lá­tott kapát. Az első kapálással még a felénél sem tartunk. Pedig öröm néz­ni, olyan szép a kukoricánk. A fáji Béke Tsz 107 tagjának közel ezer hold szántóval kell megbirkóz­nia. A tagság egy része idős, olyan is akad az őszi belépők között, aki még egy kapavágást sem tett a kö­zösben. Aki benne van, dolgozik szorgalommal. A fogata sok, bár ép­pen elég elfoglaltságuk van, a ka­szálásban is kénytelenek részt venni A baj forrását ők is ismerik, s nem más az — a családtagok bevonásával bajok vannak. Egy nyurga, tizenhat év körüli fia­talember lép be a tanácsháza irodá­jába, ahol beszélgetünk. Broda Fe­rencnek hívják. Az elnök úgy mutat­ja be, mint a tsz egyetlen fiatalját, ö is fogatos, s szorgalom dolgában nem marad le az idősebbek mögött. Megint nyílik az ajtó. Két javakora­beli férfi lép be. Együttélési igazo­lásért jöttek. Magyar József és Sallai Ferenc. Megszólítom őket; mi a véle­ményük a tsz-ről? Kitérő választ ad­nak. Bevallják, hogy nem sokat tud­nak róla. Az asszony bent van. S ha maguk is itt lennének, jobban menne a tsz-nek? Kertelés nélkül felelnek: jobban, s ha minden jól megy, ősz­től már ők is belépnek. A feleségük szorgalmasan kiveszi részét a kö­zös munkából, de hát otthon a gye­rek, állandóan nem mehetnek. Egy idős ember, Broda Józsi bácsi nyitja ránk az ajtót, Józsi bácsi közel húsz hold földet vitt be tavaly ősszel, de ha munkába hívják, megrántja a vál­lát és — ül otthon magának, pedigt amikor megkapta a ló árát, megígér­te, hogy megy dolgozni. Magára ha­ragítja azokat, akik szinte éjt nap­pallá téve fáradoznak, hogy az 6 20 holdja se teremjen gazt a termelő- szövetkezet szégyenére. Szeresse meg Józsi bácsi is a közös munkát, szeret­ni fogják érte, akik maguk közé vár­ják ót is. Többre mennének“««.*™; nem távol szülőfalujuktól keresnék a boldogulásukat. A termelőszövetke­zet tavalyi zárszámadásával meg voltak elégedve a tsz-tagok, s ez a tény azt bizonyltja, hogy a tsz tudja biztosítani tagjainak a tisztességet megélhetést. Mint Varga István ag­ronómus mondja, a terméskilátások jobbak, mint tavaly. A kapások is, még azok is, amelyeket felvert a gaz, szépek, ha munkát kapnának, bősé­gesen meghálálnák. A tsz-tagság többségében szorgalmas, igyekvő. Már mondogatták, hogy ne várjanak a gépállomásra, menjenek neki a 80 hold kukoricának, ne hagyják, hogy ölje a gaz. A Mérai Gépállomás ve­tette a kukoricát, a krumplit, elvál­lalta a kapálását is. A kukorica első kapálását a tsz nem fogadta el, nem kapálás volt az. Szombaton újra meg­kezdte a gép a kapálást. A gépállo­más is körültekintőbben tervezhetett volna. A fáji Béke Tsz vezetősége és tag­sága azon a véleményen van, hogy ha a családtagok is melléjük állná­nak, meg tudnának birkózni a mun­kákkal Itt a nvár aitónkon kopogtat in a nyár, n araláa Ami Fu. lókércsen zökkenőmentes, Fájban vontatottan halad. Nem akarom szembeállítani a tájiakat a kérésiek­kel, de azt kell mondanom: a kérésiek egy fejhosszal előttük járnak. A fájl­ak egy része még nem ismerte fel, hogy jobban boldogulna, ha helyben ke­resné ezt a boldogulást. Pedig a fá­ji határ sem tartozik az utolsók kö­zé. Sokra vihetnék, ha a most dolgo­zó, szinte körömszakadtáig iparkodó tsz-tagokhoz állnának, segítenék egy­mást a közös boldogulásban. Gnlyáa Mihály Kicsit meghatódva baktatunk a síkságból kiemelkedő névtelen új városka utcáin. Névtelen, mert ma még — a Tiszapalkonya és Tiszasze- derkény határában fekvő helységnek — nincs hivatalosan elfogadott neve. Ki Így, ki úgy hívja. Az új városka hat utcácskából 470 lakásból áll. Az utcácskák fcl 'ton nőnek, új és új 2—3 emeletes bér­házak nőnek a szántóföldeken. Ez évben már 32 lakást odtak át, a jövő hónapban 24-et adnak át és még ez Új város és lakói csiripelés összeolvad a betonkeverő gépek zúgásával, a szállítószalagok zümmögésével, az úthenger recsegő mocorgásával, teherautók, motorke­rékpárok motorjainak zúgásával. Ha a gépek elhallgatnak, valami végte­len fenséges csend terül szét a vá­roska házai között, tisztán és mesz- szire hallatszik az épülő hétemeletes évben 40 lakást építenek. Az új tan­évben átadják rendeltetésének az épülő 12 tantermes iskolát is. A lakások nagyon szépek. Az utcák is. Szépek, csino:ak, har- mónikusak. Legalább is azofc,. amelyekből már eltűntek a kő- és téglahalmazok, az ép'tkezések ma­radványai. A tereken, utcákon virá­gok, és virágok a legtöbb erkélyen is. Édes, nehéz földszagú itt a levegő, virágillattal dúsítva és sajátosan ke­veredik össze a friss vakolat, mész, a festék s néha a benzinszaggal. Tiszta és csöndes város. Közel mrs- félszáz holdas erdősáv választja el az ház tetején dolgozó munkások be­széde és a városkát csöndes, ha'k zsongással tölti mea a játszadozó gyermekek zsibongása, kacagása. A bejárati úton követ terítenek, hengerelnek. Aszfalttal borítják. A szomszéd utcában kertészek dolgoz­nak, virágot locsolnak. Hatalmas lakóházakkal körülvett térségben egy újvonalú, gyönyörű emeletes kék épület vonja magára a figyelmet. Ez a 70 személyes böl­csödé. Az épület készen áll, körülötte most a Kertészeti Vállalat dolgozói egyengetik a földet, parkot létesíte­nek. sok-sok virággá\ S ebben a parkban helyezik majd el a városka Az új város közel másfélezer em­ber új és nagyon szép otthona. Raj­tuk kívül van négyszáz építő is, akik munkásszállóban laknak. Valaki azt tanácsolta, ha a lakókról akarunk va­lamit tudni, kérdezzük meg a város „polgármesterét”, Horányi Zoltánt. Horányi 48 év körüli, szemüveges, őszülő hajú, szimpatikus ember. „Ci­vilben'" a városépítési kirendeltség vezetője. — Kik a lakói? — ismétli a kér­dést. — öslakók az ép Hómunkások. Itt dolgoztak, letelepedtek. Honnan S ittek? Az ország minden részéből. sszeszoktak. összemelegedtek, s élik a maguk csöndes életé}. És nagyon szeretik a városukat. Tavaly még vi­tázni kellett azért, hogy a park füvét ne gázolják le, ne heverjenek bele, ma már a Ionosok vigyáznak rá. Van egy parkőrünk is. e hónap elején volt munkálkodása „premierje”. Én ma­gam is nagyon szeretem a várost. A kilencedik évet töltöm itt. Városnézés közben ide is. oda is bekopogtatunk. A 123. ez. ház laká­sának egyik névtábláján ez olvas­ható: József Ferenc. Csengetésre élénk pillantású kislány nyit ajtót. Hamarosan előjön a mama is. Kicsit el van foglalva, festik az egyik szo­bát. — Mi Miskolcról jöttünk ide lakni — mondja. — Férjem az erőműben anyagbeszerző, én a bölcsödé veze­tője vagyok. Három gyermekünk van. Meddig laktunk Miskolcon? Ti­zenöt évig. Nem, nem hiányzik. Az új város mindenért pótol. Mivel t&t- fük a szabadidőt? Sétálunk a gyere­kekkel együtt. A 119/C-ben két lakásba hiába csengetünk, végre a harmadik lakót, Molnár Eleket otthon találjuk. Mol­nár 38 év körüli, zömök férfi. — Két éve lakom itt — mondja. Ti'zntarjánból jöttünk. Villanyhe­gesztő vagyok. Jártam sokfelé dol­gozni. Budapestre, Miskolcra, aztán végül ide, a palkonyai építkezéssé kerültem. Hetenként csak egyszer láttam a családot. Egyszóval nem volt az úgy jó. Lakásunk nagyon né itt lakik, itt dolgozik az egyik üzemben. — Én Pestről jöttem — mondja. — Két hónapja lakom itt. Most egy ki­csit Pestre ruccanok, pesti leveoőt szívni. És a lány? Bergely Margitnak hív­szép, autóbusz szállít a munkahelyre, együtt élek a családdal. Munka után? Sétálunk a szabadban. Juhász József, a bölcsödé melletti bérházban lakik. Kétgyerekes család­apa. A Kertészeti Vállalat csoport- vezetője. — A városban — mondja — álta­lában fiatal családok laknak. Annak ellenére, hogy az ország különböző részeiből verődtünk össze, nagyon jól megértjük egymást. Vita, vesze­kedés? Nem emlékszem, hogy lett volna a lakók között. Gondunk, ba­junk? Kicsi a mozi, nincs elég szóra­kozási lehetőség. Az utcán két nő igyekszik nagy I Rástóczki Ede, a gyár műszerészüze­mének egyik csoportvezetője nagy­jelentőségű készüléket állított elő az I olajveszteség megszüntetésére. Talál- I mányát a Találmányi Hivatal is el- I fogadta és már alkalmazzák is. A Lenin Kohászati Művek gáz­gyárában a pakura bunkerekben lévő olaj és víz határfelületének megis­merése sokáig megoldatlan kérdés volt. Ez több mint másfél milliós veszteséget okozott a gáz gyártásánál. Nagyjelentőségű találmány a Lenin Kohászatban ják. Fővárosi. — Én itt nyaraltam az új város­ban. három hétig. Hogy Pest után milyen volt? Nagyon jó, kitűnően éreztem magam, és kár, hogy vége van. — És nem unatkozott? — Nem, cseppet sem. — Mégis, pesti szemmel milyen hibát fedezett fel? Elmosolyodik, s szeme huncutul villan. — Kevés itt a fiatalember... Panaszra éppen nem volt oka, mert alig fél perc alatt féltucatnyi férfi vette körül és segítettek bőröndjét az állomásra civelni... Csorba Barna Fényképezte: Szabados Gyftryy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents