Észak-Magyarország, 1960. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-18 / 116. szám

í RSZAKMAGYARORSZAG Péter Jánosnak, a külügyminiszter első helyettesének nyilatkozata a párizsi tárgyalásokról Az NDK az idei Budapesti Ipari Vásáron ;-gész külpolitikai tevékenysége éve­ién át ezt készítette elő. Ezért az Egyesült Államok kormánya nem tudott kitérni a csúcstalál­kozón való részvétel elől. de pro­vokációkkal. a nemzetközi lég­kör piegmérgezésével gyakorlati­lag lehetetlenné akarja tenni a kormányfők tanácskozásait. Ameddig az Egyesült Államok kor­mánya hivatalos politikájának mi- lősíti más államok szuverénitásának ?s területi sérthetetlenségének láb- >al tiprásat, addig a Szovjetunió -észvétele a csúcsértekezleten vakká tenné a béke erőit a béke veszélyez­tetőivel szemben. Az ilyen találkozó íz agresszió szálláscsinálója lenne s íz agresszió jogának elismerését Je­lentené. Éppen ezért Hruscsov elvtárs meg­nyilatkozása, amellyel a tárgyalás lelyes irányát megjelölte, a béke védelmét szolgálja. A dolgozó ma­gyar nép és minden vezetője mély­ségesen elítéli az Egyesült Államok lidegháborus politikáját és agresszív ikcióját, amellyel lehetetlenné akar­ja tenni a kormányfők tanácskozását. Egyetértéssel és szívből üdvözöl­jük Hruscsov elvtárs bátor cse­lekedetét. amellyel az egész vi­lág előtt feltárta és megbélye­gezte a provokációs szándékokat s ezzel előbbrevitte a háborús veszély elhárításáért, a béke biz­tosításáért vívott közös har­Nagy-Britannia és Franciaország ^ormánya úgy adhatná jelét béke­szándéka őszinteségének, ha szövet- iégesét, az Egyesült Államok kormá­nyát a különböző rendszerű orezá- ?ok békés egymás mellett élésének józan és reális útjára hívná és segí­tene meggyőzni az agresszív szándé­kok feladásának szükségességéről. A Szovjetunió továbbra is rendü­letlen eltökéltséggel harcol a béke -'■»♦o«ítá«őért és a békés megoldá­sokért. Hruscsov elvtárs így fejezte be párizsi nyilatkozatát: „A szovjet kormány kijelenti, a maga részéről továbbra is min­den lehetőt megtesz, hogy előse­gítse a nemzetközi feszültség enyhülését, a bennünket ma még elválasztó problémák megoldá­sát. Ennek során a béke meg­szilárdításának magasztos Ugye vezérel majd bennünket a kü­lönböző társadalmi rendszerű ál­lamok békés együttélése alap­ján". A világ Békeszerető népei láthatják, hogy az amerikai agresszív körök tárgyalási készsége nem egyéb kép­mutatásnál. Ezt most a béke erői le­leplezték és így az Egyesült Államok kormánya súlyos kudarcot vallott A népek a békéért folyó harc eddi­gi kivívott eredményeire támaszkod­va és erejükben bízva bátran küzde­nek tovább a béke ügyének teljes diadaláért. A nemzetközi élet békés fejlődésének fő biztosítéka ezután is a Szovjetunió és a szocialista tábor hatalmas ereje, amely képes minden esetleges agresszort leleplezni és az agresszió pillanatában megsemmisí­teni. Erre az erőre építenek a kü­lönböző rendszerű országokban élő népek, köztük a magyar nép is. mert tudják, hogy reális alapja van a tar­tós béke biztosításának, a háborús veszély végérvényes kiküszöbölésé­nek. (MTI) hogy a gép pilótája él, a gép roncsai megvannak, s az igazság kiderült, bevallották ugyan a szándékos kém­kedést, de azt állították, hogy Eisen­hower elnök nem tudott a kémke­désre kiadott intézkedésről. Később ugyanazok a körök szinte dicsekedve beszéltek a korábbi kémrepülések egész sorozatáról s hazug Indokokkal újabb kémrepülések terveiről. Mind­ezt betetőzte Nixon alelnök. aki a párizsi csúcstalálkozó tervbevett meg­kezdésével majdnem egyidöben dicse­kedve jelentette ki újságírók előtt, hogy Eisenhower elnök is tudott a kémrepülésre adott parancsról. Ezeknek a tényeknek a fényében világos: A Szovjetunió az általános és teljes leszerelésről szóló javas­latával, a háború végérvényes kiküszöbölésének szándékával, a második világháború európai maradványainak felszámolására irányuló jóakaratú törekvések­kel s mindezzel párhuzamosan a világűr békés felhasználására le­hetőséget nyújtó, világraszóló tu­dományos eredménnyel, az első űrhajó felbocsátásával készült a csúcstalálkozóra. Az Egyesült Államok vezetésében előretört militarista körök viszont tudatos agresszióval s Eisenhower saját bevallása szerint a kémkedések törvényesítésének a szándékával ké­szültek erre a történelmi jelentőségű alkalomra. Mi volt az Egyesült Államok kor­mányának szándéka? A béke erői, a különböző rendszerű országok békés egymás mellett élésének biztosítását követelő békeszerető közvélemény hosszú idő óta csúcstalálkozót, meg­egyezést követel. A Szovjetunió A Magyar Távirati Iroda munka­társa a párizsi tárgyalásokkal kap­csolatban kérdést Intézett Péter Já­noshoz, a külügyminiszter első he­lyetteséhez. Péter János a követke­zőket mondta: Meggyőződésem, hogy Hruscsov elvtárs a békéért, az egész embe­riség javára cselekszik, — így a magyar nép és a Magyar Nép- köztársaság érdekében is, — amikor a csúcstalálkozó megtar­tását ahhoz a feltételhez köti. hogy Eisenhower elnök nyilvá­nosság előtt bélyegezze meg az Egyesült Államok agresszív lépé­sét. Ez agresszív politika megszüntetése csak úgy képzelhető el. ha az Egye­sült Államok elnöke elítéli a Szovjet­unió ellen elkövetett arcátlan provo­kációt, eljárást indíttat a felelősök megbüntetésére és ígéretet tesz a nyilvánosság előtt, hogy hasonló pro­vokációk nem ismétlődnek meg. Emlékezetben kell tartanunk a világos tényeket: május 1-én, a föld­kerekség dolgozóinak nagy ünnepén, olyan időben, amikor valamennyi ország békeszerető népe nagy figye­lemmel és várakozással tekintett a csúcstalálkozó elé, az Egyesült Álla­mok kormánya — mint utóbb ki­derült — Eisenhower elnök tudtával kémrepülőgépet küldött a Szovjet­unió légiterébe. Amikor közhírré lett. hogy a Szovjetunió fölényes hadi- technikája megsemmisítette a kém­repülőgépet, akkor az Egyesült Álla­mok kormányának illetékes képvise­lői sorozatosan azt hazudták, hogy a gép rendeltetése meteorológiai fel­derítés volt. Amikor pedig a washing­toni kormány tudomására jutott. Elsenhower nyilatkozata hogy a jövőben nem tűrnek majd el liyen cselekedeteket és megbüntetik a bűnösöket, ködös formában kijelen­tette: ..a nemrégiben lezajlott inci­dens után ezeket a berepüléseket felfüggesztettük és nincs szándé­kunkban felújítani őket", az ilyen­fajta mellékesen tett ígéret már csak azért sem hangzik meggyőzően, mert Eisenhower nyomban hivatko­zott május 11-i nyilatkozatára és Herter külügyminiszter május 9-1 nyilatkozatára, amelyekben, szavai szerint, „világosan kifejtették az Egyesült Államok álláspontját a kémtevékenység kellemetlen szükső- gességéről". Az Egyesült Államok el­nöke azt bizonygatta, hogy az effaj­ta kémtevékenységnek állítólag ..nem voltak agresszív céljai” de „biztosí­tani kellett az Egyesült Államok és a szabad világ biztonságát”. Ilymódon az Egyesült Államok el­nöke a gyakorlatban nem tanúsított készséget arra. hogy megvitassák e kérdést és valóban biztosítsák az ér­tekezlet normális munkájának lehe­tőségét. (MTI) Párizs (TASZSZ) A négy hatalom vezetőinek párizsi értekezletén az amerikai küldöttség szétosztotta annak a nyilatkozatnak a szövegét, amelyet Eisenhower el­nök tett a küldöttségek vezetőinek hétfői előzetes találkozóján. Az Egyesült Államok elnöke nyilatko­zatában azt állítja, hogy miután megismerkedett Hruscsov nyilatko­zatának tartalmával, „a legalapo­sabban fontolóra vette azt a kérdést” miképpen lehetne a lehető leghelye­sebben eljárni, hogy „tisztázódjék, lehet-e józanságot és mértéktartást tanúsítva a mai zárt ülésen véget vetni a berepülésekkel kapcsolatos kérdésnek, mivel ez lehetővé tenné a tanácskozás folytatását”. Eisenhower felszólalásának szelleme és tartalma azonban korántsem tanúsítja, hogy az Egyesült Államok valóban arra törekednék, hogy biztosítsa az érte­kezlet megtartásának lehetőségét. Eisenhower az Egyesült Államok agresszív cselekedeteinek elítélése ás bocsánatkérés helyett, továbbá azon kötelezettségvállalás helyett, Angol lapok az amerikai kormány felelősségéről ütőit cipelő szolgáját, vagy másvala­kit a hadügyminisztériumba, hogy figyelmeztesse a tábornokokat, ne okozzanak kihívást a csúcsértekezlet előestéjén?” ’ 'Az angol lapok bőven foglalkoznak ■ a csúcstalálkozó lehetőségével és a konferencia válságos fejleményeiért az amerikai kormányra hárítják a felelősséget. A Daily Herald írja: „Atkozott azr amerikai hírszerző szolgálat őrült-, aége: átkozott az ostobaság, amellyel? az Egyesült Államok kormánya a; történtek után az ügyet kezelte!" A Dally Telegraph ezeket írja: — Az Egyesült Államok mind­eddig igazolni, sőt megerősíteni látszott a Szovjetunió területére való behatolás politikáját. Ez igazán nem hagyott más válasz­tást Hruscsovnak. minthogy fél­reérthetetlenül ennek a politi­kának a visszavonását követelje. Minden , más eljárással tűrhetetlen tekintélyveszteséget szenvedett volna. Az amerikaiak ebben az ügyben tisz­tességtelenül viselkedtek és az a kí­sérletük. hogy tisztességesnek akar­nak mutatkozni, a vádlottak padjára ültette és valószínűleg megalázta őket. A Daily Mail szerint Hruscsov játszi könnyedséggel mért csapást az Egyesült Államokra a kémrepülés ügyében. Miért vetette fel az ügyet ismét Párizsban? Az egyetlen magyarázat erre: Her­ter nyilatkozatát úgy lehet értel­mezni. hogy folytatni szándékoznak a kémrepüléseket a Szovjetunió fö­lött Senki sem védheti az amerikaiak viselkedését ebben az ügyben. Amerika ostoba és hazug volt és • Hruscsovnak juttatta a diadalt. ’ A Daily Mail new york-l tudósítója; t&mutat: Az átlagember New York-: ban azt mondja: ,.Eisenhower min-' den idők legnépszerűtlenebb elnöke. Miért ne® küldte el legalább a goif­hézségekbe ütközik a meghatározott magasságba rakétákkal fellőtt túlér­nek akár egy kilogrammal való nö­velése is, az új szovjet kísérletét nagyszerűnek kell tartanunk” — írja a Tempo. DJAKARTA. Az Indonéz Béketa­nács képviselője a TASZSZ tudósító­jával folytatott beszélgetésében kér­te, továbbítsák a szovjet tudósoknak és az egész szovjet népnek szivélyés jókívánságait a szovjet tudomány és technika újabb diadala alkalmából. A szovjet űrhajó kilövése éles ellentétben áll egy másik ese­ménnyel, amely ugyancsak a csúcstalálkozót megelőzően ment végbe: az amerikai kémrepülő­gépnek szovjet területre való be­hatolásával. Érdemes elgondol­kodni, a két nagyhatalom közül melyik akarja valóban a békét — mondotta végül az Indonéz Béke­bizottság képviselője. DELHI. Az indiai lapok a szovjet űrhajó felbocsátását kommentálva, hangsúlyozzák, hogy az új szovjét szputnyikot felszerelték mindennel, ami veszélytelenné teheti az űruta­zást. (MTI) Az űrhajó-szputnyik kilövése két­ségkívül az utóbbi idők legfontosabb eseménye. — mondotta Ivan Ogying, a Szovjet Tudományos Akadémia le­velező tagja. Ilyen hatalmas méretű űrhajó felbocsátása mindenekelőtt a szovjet tudomány kimagasló ered­ményeinek köszönhető. A szovjet 'tudomány hatalmasat lépett előre attól az időtől, amikor az első, 84 kilogramm súlyú szput­nyikot a világűrbe kilőtték. Egyes tudósok véleménye szerint nincs már messze az az idő, ami­kor a minden alkatrészükben ki- kisérletezett űrhajók elindulnak a Hold és azután a közeli boly­gók — a Vénusz és a Mars — felé. ROMA. Az olasz lapok közük, hogy az ország közvéleményére mély benyomást gyakorolt a Szovjet­unió legújabb tudományos eredmé­nye. „A legnehezebb az Összes szput- nyikok közül, amelyeket valaha is földkörüli pályára kilőttek” — így jellemzi a szovjet űrhajót a Popolo című római lap. „Ha arra gondo­lunk, hogy milyen leírhatatlan ne­körülmények között nem lehet tár­gyalni, mert fennáll az a veszély, hogy amíg a békéről beszélnek, az amerikaiak újabb kémrepülőgépeket küldenek a Szovjetunió fölé. A röpgyúlések iránt a kohászat valamennyi üzemében hatalmas ér­deklődés nyilvánult meg. A martin­acél műben, a kohóknál és a többi üzemrészekben a műszakonként meg­tartott röpgyüléseken szinte kivétel nélkül megjelentek a dolgozók. Éles szavakkal ítélték el az amerikai pro­vokációt és meggyőződéssel helye­selték Hruscsov elvtárs elhatározá­sát Borsod megye és az ország egyik legnagyobb nehézipari üzemében, a diósgyőri Lenin Kohászati Művek­ben kedden reggel a munkakezdés előtt népes csoportokban tárgyalták a dolgozók Hruscsov elvtárs nyilat­kozatát. Mielőtt a munkához kezdtek volna, számos üzemben. így például a finomhengerdében, a középsoron és a durvahengerműben is röpgyülése- ken vitatták meg a dolgozók a szov­jet kormányfő párizsi nyilatkozatát. A röpgyüléseken elhangzott felszó­lalásokból’kiderült. hogy a diósgyőri hengerészek egyöntetűen helyeslik Hruscsov állásfoglalását, hogy Ilyen A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a forradalmi munkás-paraszt kor­mánynak a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságával és a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnökségével egyetértésben elő­terjesztett javaslata alapján Révész Géza honvédelmi minisztert — jó munkájának elismerése mellett — tisztsége alól felmentette. Czinege Lajos tartalékos alezredest kinevezte honvéd altábornaggyá és megválasz­totta honvédelmi miniszterré. Az Elnöki Tanács Boldóczki János rendkívüli és meghatalmazott nagy­követet e tisztsége, valamint a Ma­gyar Népköztársaság moszkvai nagy- követségének vezetésére kapott meg­bízatása alól felmentette. Révész Gézát rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté kinevezte és megbízta a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének vezetésével. Czinege Lajos életrajza: Czinege Lajos Karcagon született. Apja mezőgazdasági munkás volt. 36 éves. Már 12 éves korában dolgozott mint mezőgazdasági cseléd, majd kovács mesterséget tanult 20 éves korában kapcsolódott be a munkás- mozgalomba. 1945 óta tagja a párt­nak. A felszabadulás után ő szervezte meg a karcagi ifjúságot. 1946-ban a karcagi rendezőgárda parancsnoka. 1947-től 1951-ig különböző pártfunk­ciókat töltött be. 1951-től 1954-ig had­seregben szolgált alezredesi rangban, közben katonai politikai akadémián tanult. 1954-től mint a párt Központi Bi­zottsága adminisztratív osztályának vezetője a fegyveres testületek elvit szervezeti és személyi kérdéseivel foglalkozott. 1956 októberében részt vett a a ellenforradalom fegyveres leverésé­ben. Helytállásáért az Elnöki Tanács 1957-ben a Munka Vörös Zászló ér­demrendjével tüntette ki. 1957 óta a Szolnok megyei párt- bizottság első titkára. 1958-ban Szolnok megyében ország­gyűlési képviselővé választották. (MTI) A Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozata A diósgyőri kohászok helyeslik Hruscsov elvtárs párizsi nyilatkozatát Röpgyüléseken éles szavakkal ítélték el az amerikai provokációt A szovjet űrhajó-szputnyik felbocsátásának nemzetközi visszhangja képviselnek. A szakemberek bizo­nyára tetszéssel fogadják majd a VEB Car! Zeiss Jena optikai készü­lékeit. A Zeiss Művek számos más kiállítási tárgy között egy hossz-, profil- és szögmérésre alkalmas nagy mű hely mikroszkópot és egy nagy interferencia-mikroszkópot mu­tat be. Az üzemi mérő-, vezérlő és szabályozótechnika területén a kiál­lított tárgyakkal kapcsolatban meg­mutatják alkalmazási lehetőségeiket is a termelés gépesítésére és automa­tizálására. Érdeklődésre tarthat számot az újdonságok között a suhli VEB Feinmess 4100 tipusu nagyteljesít­ményű osztályozóautomatája, a VEB Funkwerk Kölleda „H 30” nagyot­hallókészüléke a hozzátartozó «.LG 30" töltőkészülékkel, a VEB Mess­gerätewerk Zwönitz fejkritoszkópja (Hilgen féld professzor szerint) az idegen testek gyors és biztos lokali­zálására műtét alatt, egy hatcsator­nás elektrokardiográf (6 NEK—1) forgóasztallal és egy elektrokar- dioszkóp (EKS—1). Az NDK-pavilon látogatói képet kapnak a Német De­mokratikus Köztársaság dolgozóinak békés alkotómunkájáról és sikerei­ről, amelyeket militaristák és hábo­rús bűnösök, atomfegyverkezés és re­van sooli ti ka nélkül értek él. A Budaoesti Ipari Vásár as Idén folytatja és tovább fej­leszti jó hagyományait. Sok sikert kívánunk, amihez a Német Demok­ratikus Köztársaság is hozzá fog ■járulni részvételével. ikus Köztársaság a Budapesti Ipari /ásáron? A Német Demokratikus Köztársa- ág fejlett ipari állam, jelentős gép- tyártó és gépexportör. Ennek meg­él el öen több mint 1000 négyzetmé- er kiállítási területen a szerszám- íépgyártás, a járműgyártás, a fi- jcmmechani ka-optika és a közszük­ségleti cikkek iparának termékeit nutatja be. Az DNK első ízben mutat be az dén a,Budapesti Ipari Vásáron szer­számgépeket. A többi között nagy- ermelékenységű és automatizált vo- iő- és vezetőorsÓ6 esztergák, maró­gépek. huzó- és köszörűgépek, menet- leogerlőgépek és különböző fameg- n unkáié gépek szerepelnek a kiállí­tásra kerülő tárgyak között. A Transportmaschinen külkeres­kedelmi vállalat az ismert és Ma­gyarországon is kedvelt „Wartburg’ és „Trabant” tipusu személygépko­csikat. valamint különböző tipusu motorkerékpárokat és robogókat ál­lít kJ. Mint a múlt évben, bizonyá­ra az idén is felkeltik az NDK jár­műiparának termékei a vásárláto­gatók érdeklődését. ITrdekes újdonságok érkeznek a kiállításra a finommechani­kai-optikai ipar területéről, amelye elsősorban az egész világon ismer jénai, drezdai és rathenowi gyárai oldásához. Egy sor alapvető élelmi­szer tekintetében az egy főre jutó fogyasztás a Német Demokratikus Köztársaságban már most nagyobb, mint Nyugat-Németországban. így például a vaj. a hús- és a cukorfo­gyasztás terén. A szoros gazdasági együttműködés a szocialista országokkal, így a Ma­gyar Népköztársasággal is, lehetővé teszi a Német Demokratiku* Köztár­saság számára, hogy megvalósítsa a maga elé tűzött célokat. A Német Demokratikus Köztár­** saság és a Magyar Népköztár­saság között állandóan fejlődnek a gazdaság! kapcsolatok, s ezek szá­mára nagy távlatok nyílnak. Az NDK a Magyarországgal folytatott keres­kedelemben a Szovjetunió és a Cseh­szlovák Köztársaság után a harma­dik helyre került. Az NDK 11.5 szá­zalékkal részesedik a Magyar Nép- köztársaság külkereskedelmében és megvan minden előfeltétele annak, hogy ezt a helyet meg is tartsa. Ezt mutatja a nemrégiben megkötött 1961—1965. évekre szóló hosszúlejá­ratú kereskedelmi egyezmény is. A Budapesti Ipari Vásár alkalmat nyújt a magyar ipar és mezőgazda­ság termékeinek tanulmányozására, valamint a kivitel és a behozatal ki­szélesítési lehetőségeinek felkutatá­sára. MK mutat be a Német Demokrat Rövidesen újra megnyitja ka- púit a Budapesti Ipari Vásár, amelyen az Idén még több külföldi kiállító vesz részt, mint a múlt év­ben. A Német Demokratikus Köztár­saság is reprezentatív kiállítással képviselteti magát Az NDK pavilonjában bemutatja a hétéves terv nagy politikai és gaz­dasági célkitűzéseit és képet ad a lá­togatóknak az NDK fejlődéséről. A hétéves terv folyamán 1965-ig az NDK-ban az ipari termelés az 1958. évihez viszonyítva 188 százalékra emelkedik és eléri a 110 milliárd márka értéket. Különösen gyorsan emelkedik a termelés az elektrotechnika (266 szá­zalékra). az általános gépgyártás (248 százalékra), a nehézgépgyártás (210 százalékra) és a vegyipar (205 százalékra) területén. 1965-ig győz a szocializmus a Német Demokratikus Köztársaságban. Fontos szakasl ezen az úton, hogy az NDK 1961-ig utoléri és túlszár­nyalja Nyugat-Németországot min­den fontos közszükségleti cikk és élelmiszer egy főre eső fogyasztásá­ban. Ezzel szemmel láthatóan bebi­zonyítjuk köztársaságunk szocialista rendjének fölényét a nyugat-német­országi kapitalista gazdasági rend fölött. Az elmúlt években már jó alapo­tot teremtsek a feladatok meg-

Next

/
Thumbnails
Contents