Észak-Magyarország, 1960. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-03 / 80. szám
6 eSZAKMAGYAKOKSZAt. Vasárnap, 196«. április S. Üj élet fakad... ★ Kéri Dániel (elvétele ★ ! Alul az én időszámításon ; kezdődik... | Azok közé tarto- !zom. akik a felsza- [fcoduíás nagy élményét nem felejthetik. akik bizonyosak lehetnek abban, hogy anélkül soha nem juthattak volna el vágyaik teljesüléséhez. Ahol én éltem, különös szerencsének számított már az is. hogy családom kollektiv anyagi áldozata árán elvégezhettem egy meglehetősen silány oktatási feltételekkel rendelkező vidéki polgári iskolát. , Noha túlzás nélkül mondhatom, i hogy a tanulni vágyás tüze lobogott bennem, ennél többet már se- hogysem remélhettem. Így elfojtott tudásszomjjal, a kor számára i kötelező „divatja" szerint, munkába kellett áilnom. Két évig nap- i számoskodtam. Talán az enyém i volt az utolsó évjárat, mely már- i már felnőttként, kinyílt értelem- világgal, a személyes emlékek i fájdalmas-gazdag tapasztalatával lépett ki a tizenöt éve letűnt alvi- > lúgból. Ugyanakkor sorsunk formálásában mi még nem szenvedtünk behozhatatlan késedelmet. Soha nem álmodott lehetőségeivel elénk jött ez az új. emberibb i világ. i 1947-ben egy rózsadombi vtilá- i ban, mint elsőéves képzőművész- i növendék azon töprenghettem. i hogy évfolyamunk 70 százaléka — és egyúttal az évfolyam tehetsége- i sebb része — azelőtt nem juthatott volna képzőművészeti föisko- i Iám. Én nem vagyok ellopott. ha azt állítom. — ezt hazai és kül- i földi kiállítások sikerével bizonyítani is tudom, — hogy ez a korábbon kirekesztésre ítélt társaság ma a magyar képzőművészet je- 1 lentékeny gárdáját alkotja. Ter- 1 mészetes. hogy még szembetűnőbb ; a példa, ha sokezer mérnök, orvos. tanár sorsán mérjük életünk átala- 1 kulását. Ezért az a tizenöt évvel ezelőtti 1 tavasz az én ab űrbe conditá-m. Az én időszámításom ott kezdődik. Az az én külön, legszemélyesebb felszabadulásom ás. évig nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban. Később is mindössze két esztendeig folytathattam mesterségemet. Az építőipari munkások egyik sztrájkja után nem fogadtak vissza, mivel a „hangadók" között voltam. Évekig csatangoltam az országban, sokfelé és sokféle munkát vállaltam, ha kaptam..." S Így fejezi be önéletrajzát: ......1950-ben Sztálinvárosba kerültem, onnan pedig hat esztendővel ezelőtt Kazincbarcikára. Azóta itt dolgozom a szakmámban...” E zeken gondolkoztam én éli Szása. Minderről nem tudtam. Az iskolában, osztályfőnöki órákon hallok én elégszer az „azelőtti" időkről. De hát mi világosítana fel legjobban, ha nem a szülőapám sorsának ismerete!... Látod, Szása, most már jobban értem a mi életünket. Most már értem, milyen különbség definiálódik (így mondja az osztályfőnököm) a múlt és jelen összehasonlításából. Szása! A múltkorában olvastam Di- ckenstől a Twist Olivér-t. Én csak abból tudom, milyen borzasztó lehet éhezni, fázni, nyomorogni. És ha jobban belegondolok, gyerekkorában az én apám is ilyen Twist Olivér lehetett ... És azt is meg kell mondanom Neked, hogy ezentúl még jobban szeretem az apámat! Kell is szeretnem, hiszen édesanyámmal együtt már csak hárman maradtunk a családban: nővérem férjhezment ( a férje most iskolán tanul Nálatok), bátyám Pesten dolgozik a Ganzban. (Jaj, most eszembe jutott egy érdekes dolog! A mama néha titokban — : persze apámmal együtt tudjuk, de , szót sem szólunk —, küld a bátyám- nak egy kis .zsebpénzt". Feri pedig minden alkalommal kétszer annyit küld vissza; legutóbb valami újításért kapott pénzből az ötszörösét küldte. Apám kérdezte is. honnan van az a temérdek pénz. de a mama ‘ csak hebegett, habogott. Megjegyzem. : én jártam jól, névnapomra meglepett a mama .spórolt pénzéből” egy fény- 1 képezőgéppel. Ami képeket melléke- < lek, azt mind én készítettem. írd meg ’ majd, hogy tetszik Kazincbarcika?) Kedves Szásám! | Ha vegyész nem lennék, akkor irő ’ szeretnék lenni. Úgy érzem, csodála* tos dolgokat tudnék Írni. Most már. ■ hogy kezdem érteni, hogy az én jele- ’ nem mennyivel szebb, jövöm meny- ' nyivel ígéretesebb, mfjit az apámé volt, azt hiszem, nemcsak szeretni > tudom ezt a mi életünket, hanem • mást el sem tudnék képzelni. Te, Szása! Én tizenöt éves vagyok. Hat éve élek Kazincbarcikán. Még l emlékszem, hat évvel ezelőtt csak Kedves Szása! Leveled megkaptam és köszönöm a születésnapomra küldött jókívánságaidat. Bizony úgy van, ahogy irod: maholnap nagy fiú leszek. Tizenöt éves vagyok! Ősszel a gimnázium második osztályába lépek. Aztán még két év és, ha sikerül, beiratkozom az egyetemre. Vegyész szeretnék lenni. Ez az életcélom. Tudom, most megmosolyogsz —, hiszen Te idősebb, tapasztaltabb vagy nálam —, hogy valakinek tizennégy — pardon, tizenöt! — éves korában változhatnak az életcéljai, de én, igazán mondom, Szása, vegyész leszek! Már egész kis laboratóriumot csináltam otthon. Csak látnád! És olvasom a szakkönyveket is. Hanem az a baj, tudod, hogy nem értek meg mindent... Szása, voltál Te már úgy. hogy az édesapád nem tudott megmagyarázni valamit, amit Te nem értettél? Én nagyon szégyellem magam egy múltkori esetért. Nem is mondtam el senkinek, csak Neked. Nemrégiben arról olvastam az újságban. hogy Magyarország európai viszonylatban a második helyen áll a gyógyszeriparával. Vegyészeink egy újfajta készítménye különösen nagy sikert aratott mostanában. Nos, ebben a cikkben szembetűnt a mikroorganizmus és az antibiotikum sző. Sehogy sem tudtam boldogulni az értelmükkel. Kérdeztem az édesapámtól, hogy mit jelentenek e szavak. Nagy zavarba jött. Nem tudta. Emiatt én eleinte bosszankodtam magamban. Hogy az én apám ennyit se* tud...! De később nagyon fájt a szívem miatta. És rettenetesen szégyellem magamat. Egy véletlen döbbentett rá, hogy mennyire igaztalan voltam és az nagyon elgondolkoztatott. (Tudod, Szása, ebből is látszik, hogy már nem vagyok kisgyerek.) Figyelj rám, Szása, és próbálj megérteni. A történtek után pár nappal egy elkallódott lombikcsövem után kutattam. Mindent átnéztem, már azt Végül a ]<ombináltszekrény fiókjában levő kis kazettában kezdtem kutatni — pedig ihhoz nem szabad hozzányúlnom, mert iratok vannak benne. Hát én megszegtem a tilalmat. S ahogy böngészek, kezembe akadt egy önéletrajz másodpéldánya, amelynek eredetijét tavaly küldte el apám a technikumba, amikor felvételét kérte. Szóval rábukkantam az önéletrajzra. És minél tovább olvastam, annál inkább megismertem az apámat. Tudod, Szása, az én apám nagyon csendes ember, szavát is alig hallani, magáról meg különösen nem beszél. S ha az 6 személye mégis szóba kerül, ilyeneket mond: „Neked, fiam, iobb lesz, mint nekem volt.. ", vagy: .Az én időmben másképp folyt az élet..máskor meg: „Mit tudhatod te, hogy volt azelőtt...” Ezt az utóbbit egyébként gyakran hallom a felnőttektől, de mindig olyan homályos előttem, hogy mit akarnak vele mondani. Mi az, hogy „azelőtt?" Hidd el, Szása, ha apám nem olyan általánosságban beszélt volna nekem az „az- előtt"-ről. megértettem volna, miért nem tudja, hogy mi az antibiotikum és a mikroorganizmus. Megértesz engem, Szása? Ilyeneket olvastam az önéletrajzból: „... 1915-ben születtem. Apámat nem ismertem — meghalt az első világháborúban. Anyám napszámba járt és harmadmagamat tartotta el. Két testvérem ,még gyerekkorában meghalt: egyiket a tífuszjárvány, másikát a tüdővész vitte el... Három elemit végeztem. A kőműves segédlevelemet csak 1934-ben, 19 éves koromban szerezhettem meg. mert egyszer a vállalkozó ment tönkre, akinél tanultam, máskor pedig — anyám halála után — napszámosmunkát kellett vállalnom, hogy fenntartsam magam...* Szása, rettenetes lehetett az az élet. Apám, olyan idős korában, mint én. minden támogatás nélkül élt a világban! ... »...Amikor segéd lettem, másfél negyedekkora volt a város. Hát. ha ilyen rohamos a tempó, mi lesz itt a következő hat évben!? Meg az azután következő hat évben!?... Utcák, terek, gyárak nőttek ezen a vidéken, néhány esztendő alatt. S látnád csak most mi minden épül! Szása, csodálatos érzés lehet építeni! Én... én még építész is szívesen lennék! Tudom, most megmosolyogsz, hogy már megint más hivatást érzek. De hát amikor minden olyan szép... Hidd el. nehéz a választás. Persze, én kitartok a vegyészet mellett. Úgy mondják, a műanyagé a jövő. ahhoz pedig sok-sok vegyész kell. Azt is mondják, hogy a mi megyénkben nagy vegyipari gyárak épülnek. Ti- szapalkonyán már hozzá is fogtak Nálunk ezekben a napokban — az iskolában is —, mindezzel számot vetünk. És én tartogatok egy meglepetést. Csinálok egy térképet, egy nagy. összehajthatósat és fényképet ragasztok oda, ahol valami épült tizenöt év alatt. Nehéz, de megcsinálom! Amit magam nem tudok lefényképezni, azt megszerzem. Gondolom, megengedik majd, hogy kifüggesszük az iskola folyosójára. És tudod. Szása, miért teszem ezt? Azért, hogy azt látva, jusson mindig eszünkbe a múlt, amit mi nem ismerünk, amiről szüléink oly keveset beszélnek; s tudjuk becsülni ezt a mai életet, amiért szüléink megszenvedtek. Hanem most kérdezek Tőled valamit. Szása. Hiszen erről is annyi mindent hallok, csak nem értem meg. Tudom — hiszen írtad —. hogy a Te édesapád itt esett el valahol Miskolc környékén. A háborúban... Mondd, Szása, ugye a mi életünkben nem lesz háború? Én nem tudóm, mi az a háború, de rettenetes dolgokat mesélnek róla... És nem akarom megismerni a háborút. Apámnak egy ismerőse járt sok külföldi országban, volt Berlinben, Prágában, Moszkvában is. Azt mondja, hogy nagyon erősek a szocialista országok és meg tudják akadályozni a háborút. Apámnak ez az ismerőse mindig azt mondja nekem, hogy te azért születtél. Gábor, hogy boldogan élj. te már a jövő, a szocializmus számára lettél. Te együtt születtél a szabadsággal, a szocializmussal . — Nekem tehát a szocializmus annyi, mint a szüleim, akiket szeretek, a szép lakás, amelyben lakunk, az iskolám és a barátaim. Meg azt hiszem, a szocializmussal egyet jelent ez a mi városunk, amely velem együtt nő fel. meg az. hogy belőlem vegyész lesz. Én nem akarok Twist Olivér lenni! Én nem akarom, hogy az édesapám meghaljon, mint a Tiéd... Te, Szása, ha jobbon belegondolok, azt se bánnám, ha katonatiszt lennék..., vagy... vagy egyszerű katona, hogy megvédjem a szó- w cializmust, tehát a szüléimét, a lakásunkat, a barátaimat, az iskolámat és a városunkat. Azt mondják, egy kicsit lányos vagyok, egy kicsit törékeny, mert amikor — a szörnyű háború idején —. világra várt az édesanyám, nem kapott elég vitamint, meg én sem kaptam eleget. Nem volt. De hidd el, Szása, erős vagyok én! Nem az erős, akinek dagadnak hanem akinek akarata és lelkesedése van. Ugye, így igaz. SzáEddig csak tanultam, hogy mind Unt helyes ez. ahogy mondom, de most már, hogy megismertem az apám életrajzát, érzem is. És nem félek egyáltalán. Hallom többször az apámtól: „Hruscsov majd eligazítja .amazokat’...” És ez olyan megnyugtató. Mert tudod. Szása, olvasom én az újságokat is. S összefüggésbe tudom hozni a dolgokat. S most már felfogom ésszel azt is, hogy milyen nagyjelentőségű az a dátum az én népem életében, amelyen születtem. És most már felfogom ésszel azt is, mit jelent az, amit a múltkor mondott nekem az egyik veterán kommunista, akit néhányon meglátogattunk az osztályból. Sok okos dolgot mondott. Elmondta, hogy 1917-ben ők is segítettek titeket, hogy kivívjátok népetek szabadságát. A mi népünk csak 1945 április 4-én lett szabad — s Ti segítettetek, hogy azzá legyen. És most már a mi népeink barátsága épp oly nagyszerű, inint a kettőnké... Kedves Szásám! Lassan befejezem a levélírást. Még egyszer köszönöm a születésnapi jókívánságokat, s ígérem, megfogadom tanácsaidat, szorgalmasan tanulok. Neked is minden jót kívánok és forrón ölellek, barátod. Gábor. U. i. Meg is feledkeztem róla: időközben megtudtam, mi a mikroorganizmus. Ebben a lépcsőházban, ahol mi lakunk, egy főmérnök magyarázta meg. Tehát: a mikroorganizmus egy valamely gomba és baktérium anyagcsereterméke. Az antibiotikumot még nem tudom, de majd annak is utánanézek. És elmagyarázom az apámnak úgy. hogy észre se vegye. milyen szándék vezérelt. Mert tudod, Szása, még most is szégyellem a dolgokat. Szegény apám városokm- épített, s arra nem maradt ideje, hogy ezt is megtanulja. Ez nem is fontos az 6 szakmájában. De látnád csak. Szása, milyen házakat tud építeni! Felér az a világ összes vegyészeiével! . •• AKÁC ISTVÁN: Márványba vésném ... Márványba vésném minden rezdülését mellyel körül fon szerelmem, e kor, ezer mágnes vonz, le nem térhetek végtelenbe futó fény — útjairól. Állok a rend szikrázó partjain, s látom, hogyan formálódik a hű emberi való. És zeng a szivem, mint pattanásig hangolt hegedű Érces tájak roppant szerkezetét kristályos — tiszta szemmel felfogom, nem felejtem az anyag közeiét, forrósága itt ég homlokomon. Nem felejtem és nem felejthetem emberségem a földhöz kötözött, a termés salakot űz szüntelen, — s művé leez az alkotás, az örök. A bűvös zárú. titkos végtelen kulcsa az Ember dús kezébe’ van. suhanj, te sólyom röptű értelem, nyomodba széliünk frissen, boldogan. A csillagporos, vert abroncsokat szétfeszíti az izom és az ész, tengervizekre bolygók hajlanak. És miáltalunk épül az egész. Tárjuk ki a lélek szárnyas ablakát, árassza el az értelem, a fény távolt idézó ajkunk és szemünk, az ős minden«ég gigászi peremén. — A szóhoz adj sugarat, ó, idő, hogy küzdő fajtám mélyen, szabadon virágoztassa hintett magvait, s pártot álljon „az örök talajon”. A Föld ágain biztatót dalol a béke életvalló madara, parittyás — düh ne érje ót soha a gonoszság búvó bokraiból. Hajnalt kovácsol harsanva a lét, művé forrva enyhet ád a hűség, — s megvívja az emberi közösség a növő világ új naprendszerét.
