Észak-Magyarország, 1960. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-24 / 20. szám

eSZAKMAGTARORSZAa

T

Az épület homlokzatán világhírű muzsikusunk neve díszeleg: „Löszt Ferenc Művelődési Otthon", — a munkások azonban mostanában is csak úgy emlegetik, mint hajdan: az Olvasó. Falai, amelyeken nyomokat hagyott az úri világ művészeti provincializmusa, tovatűnt viharos évtizedek sokfajta emlékét őrzik.

Napjainkban a gyár és a pezsgő iramban fejlődő város dolgozói találkoznak az Olvasóban, a nagy színházteremben, hogy gyönyörködjenek egy-egy hangversenyben, operaelőadásban, művészi műsorban, vagy meghallgassanak egy-egy értekezletet, pártnapot, amikor „megolvassuk” </Jabb szép eredményeinket, és felrajzoljuk ígéretes holnapunk magával ragadó távlatait.

★

Csütörtök délután íél 3.

Az Olvasó, vagy ha úgy tetszik a Művelődési Otthon nagyterme zsúío- lásig tele. ’Az ózdiak szívbélí barátsággal fogadják Prieszol József elv- társat, a Központi Bizottság tagját, a megyei pártbizottság első titkárát. Érdeklődéssel kísérik szavait, amelyek az egész dolgozó népünk életében nagy hatást gyakorló, történelmi jelentőségű VII. pártkongresszus főútmutatásait foglalják össze s mély nyomokat hagyó élményeit érzékéltetik. *

Feszült figyelemmel fogadják a hallgatók azokat a fejtegetéseket, amelyek oly színesen és szemléletesen mutatják be. hogyan hatotta át a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusát a proletártntema- cionalizmus eszméje és ereje.

— Negyvenhat testvérpárt küldöttei vettek részt a hatnapos tanácskozáson. Valamennyi küldöttség vezetője felszólalt. Együtt örültek velünk eredményeinknek. Gyújtó hatású beszédekben varázsolták elénk saját népük helyzetét és otthoni küzdelmeiket. Különösen megrázóak voltak a kapitalista országokból érkezett küldöttek megnyilatkozásai és még inkább azoké. akiknek pártja illegalitásban működik: sok-sok veszélyt, áldozatot vállalva jöttek el hozzánk, hogy tanúi legyenek sikereink számbavételének, új terveink kikovácsolásának.

— Testvérpártjaink képviselői

egybehangzóan megállapították: pártunk sokat tanult az elmúlt idők tapasztalataiból. Ennek köszönhető az a legvérmesebb reményeket is túlszárnyaló fejlődés, amelynek megannyi jelével találkozik az ember az ország minden részében.

Bizonyosan egynémelyik hallgatónak eszébe ötlött a Horthy-világ gyakran hangoztatott ködösítő szólama: ..egyedül vagyunk”, amikor Priőszol elvtárs a testvérpártok kongresszusi részvételének jelentőségét így summázta: — Felemelő érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Felemelő érzés tudni, hogy a szocialista táborban százmilliókkal harcolunk együtt az egész emberiség szabad, boldog holnapjáért.

kodásakor kalauzolta a csehszlovák delegációt. Erről is elmondott néhány kedves epizódot.

— Már első találkozásunkkor a komáromi határállomáson Bacilek elv- társ, a csehszlovák küldöttség vezetője edyre-másra tette fel nekem a kérdéseket: Hogy állnak a mezőgazdasággal? Hány család lépett be a termelőszövetkezetbe?' Milyen a termésátlag? Hogy dolgoznak a gépállomások? Mi újság Diósgyőrvas- gyárban és Ózdon? Hát a kultúrfor- tadatom ügye? És így tovább, és Így tovább... Egyízben Budára mentünk át. ekkor meg arról érdeklődött, hány méter mély és milyen széles a Duna? Mondtam neki, majd holnap folytatjuk a beszélgetést... Mikor hazamentem, nyomban elővettem könyveimet, és annak is utánanéztem, milyen magasak a hegyek, mert mit lehet tudni, hátha ez a kérdés is sorra kerül.

— Látják, elvtársak, barátainkat életünk minden kicsi és nagy kérdése egyaránt érdekli.

*

Bár az ózdi dolgozók nem nyújtották be előzetesen „kívánságlistájukat”, miről hallanának legszívesebben. Prieszol elvtárs eltalálta gondolatukat. amikor néhány személyes élményével érzékeltette Hruscsov elvtársnak cs feleségének szerénységét. őszinte barátságát és kedvességét

— Hruscsov elvtárs több ízben hangot adott annak, milyen jól érzi magát a magyar elvtársak körében. Kijelentette, mennyire megragadta öt a kongresszus fegyelmezettsége, tervszerűsége, szervezettsége. Tetszett neki a felszólalásokból sugárzó őszinteség, az egész kongresszust átható mélyen emberi hang. Dicsérte

hogy azért a krimi bor mégiscsak jobb a tokajinál.

A beszámolóban sor kerül a kongresszuson tárgyalt legfontosabb kérdések megvilágítására. Melyek ezek? Népgazdaságunk fejlődése, mezőgazdaságunk szocialista átszervezése, a kultúra forradalma, a proletárdiktatúra erősítése, a nemzetközi helyzet, hazánk nemzetközi kapcsolatai.

Szó esik az elmúlt hetek fejleményeiről: az elmúlt évi tervek teljesítéséről és túlszárnyalásáról, a számos új borsodi termelőszövetkezeti községről, megyénk, ezen belül a i'ekon- strukcióval újjáteremtödö Ózdi Kohászati Üzemek jelentőségéről a második ötéves te ív ben. népgazdaságunk fejlődésében

A megye életének áttekintésekor többek között szó esik a hangonyi plébánosról, aki két arcot mutat: ..Ha velünk beszél, demokrata, ha másokkal, demokráciaellenes. Jó jö- vedeJ '-e tesz szert az úgynevezett lakásszb». felújításával: bizony lelkiismereti *ssége lenne ilyenkor azt is megei>^ **nj. hogy a falun épülő sok új házhoz szocializmusnak is van valami köiw. Tiszteljük mindenkinek a meggyőződését, de aki támadni akar. az szembetalálja magát a proletárdiktatúra erejével!"

* \

Prieszol elvtárs befejező szavaiban hangsúlyozza: A kongresszus megsokszorozta erőinket, hogy tovább léphessünk előre.

Ahogy mi az ózdi dolgozókat ismerjük, meg vagyunk győződve arról, hogy a tartalmas, jó hangulatú, emelkedett szellemű szabad pártnap után újabb tettekkel, újabb előrelépéssel mutatják majd meg. hogy jól odafigyeltek ... (s. a.)

Fotóriporterünk jelenti

Nagysikerű kiállítás Ózdon

Az Ózdi Üttörőház ouüjtö szakköre komoly színvonalú, kiállítással leple meg Ózd város érdekességeket szerető közönségét. 25 úttörő pajtás gyűjtő szenvedélyének eredményeként 3000 különböző gyufacimke. 500 levelezőlap a világ minden részéből, megszámlálhatatlan mennyiségű szalvéta, jelvények és szebbnél szebb bclyeggyüjtcményck kerültek a látogatók elé. A kiállítás február másodikéig lesz nyitva, s a nagy sikerről a látogatók százai s a kiállítás vendégkönyvébe jegyzett elismerő sorok

tanúskodnak. Légrádi József elvtars. az Üttörőház igazgatója kalauzolásában én is végigjártam a termeket, s akiknek ez nem áll módjukban, azoknak szeretnénk beszámolni róla az alábbi fényképekben.

|l. al.i.-uidorik ... kr,,,-vlrv.l,- fölöd. Nagyszerű lenne ezekre a heitre utazni! Vannak Itt lapok Moszkvá* Brtlss/.elból, de Norvégiából és Dél- Afr lkából la. Nagyon szépek! .

Nqqymiefcolci kalauz

A miskolci csizmadiák

Miskolc lakosainak a legrégibb

ÍV1 időkben, de még a XVIII. században is legfontosabb foglalkozásuk a földművelés volt. Ezt egészítette ki a szőlőművelés és iparűzés.

A magyarországi céhek keletkezét sét általában a XIV. századra teszik, városunkban — az ipar fokozottabb térhódításával — főleg a XVI. században alakulnak a céhek. A város ipartörténetével legtöbbet Szendrei János történetírónk foglalkozott, monográfiája óla számottevő ilyen témájú munka nem jelent meg. Pedig a város iparával kapcsolatosan lenne bőven kutatni való. A hegyvidék és az Alföld találkozásánál lévő város vásárjait már korán felkeresik a messzi kereskedők és iparosok, szoros Icapcsolat alakul ki a helyi mesterek és a budai. egri. kassal stb. céhek között. Uj céh alakulásakor a már ismert céhek ar’ikulusait kérik kölcsön. így állapítják mea kötelességeiket, jogaikat. így történt ez a csizmadiák (vargák) esetében is. akik II. Lajos Itirálytól 1521 áprilisában kapják meg a pesti csizmadiacéh szabályait, s ezek a szabályok voltak érvényben mindaddig, mig királyi rendeletek, vagy a társadalmi haladás a már elavultak helyébe újat nem kívánt.

A céh szervezete hasonlított a többiekéhez. Az elöljáró a céhmester volt, qzután következett az al-cch- mester, a nótárius, a szószóló, látó- mester és a szolgáló mester. Mivel a csizmadiáknak a XVIII. században nagy létszámuk volt, így több tisztségviselő is volt.

A céhben lévő inasok, legények mesterek kötelességeit és jogait a már említett artikulusok szabták meg. Ilyen artikulusok voltak az 1521. 1806. 1815, 1837. 1863. évekből. Ezek szerint inast általában csalt „törvényes ágyból számlázottat" lehetett felvenni, 3—4 esztendőre. Ha a mester a maga' fiát szegödtette, akkor csak l forintot fizetett, s ha a fiának a kellő gyakorlata megvolt, azonnal fel is szabadíthatta. Az inasok helyzete általában nem volt jó, a legények és mestere meg is verhették és kötelességük volt a házimvn- kát.ix elvégezni. Ha a mesterétől el' szökne, úgy a kezességért adott pénz a céhé marad, ha pedig a mester időközben meghalna, a céh tartozik megfelelő mesterhez adni. ahol a hátralévő idejét kitöltheti. Az 1837- es szabályok szerint először hat pro- bahetet kell kitölteni, s nyolc pengő forintot letenni óváspénznek, s csak azután lehetett az inast beszegödtet- tu. Az inasidő elteltével a csizmadiáknál egy pár csizmát kellett remekbe elkészíteni ás. ha ez sikerült, az inast ünnepélyes külsőségek között felszabadították.

A most már felszabadult utast

** ezután legénynek nevezték, aki mesterétől a céh hiteles pecsétjével és aláí/Ssaival megfelelő legényt bizonyítványt és vándorliönyvcl kapóit s ezután kötelessége volt négy esztendeig vándorolni, s ezután két esztendőt helyben eltölteni. A legények maguknak külön társaságokat alkottak. s nagyobb városokban számukra a céh külön szállókat tartott fenn. Munkaidejük általában látástól-vaku- lasígvolt s ez alatta megszabott munkái kötelességük volt legjobb tudásuk szerint elvégezni. Úgy látszik, a legények nem mindig voltak megelégedve gazdáikkal, mert 1675-ben a lepények sztrájkoltak és azt mondották. hogy két hétig semmit sem dolgoznak.

Bérük koronJcent változott. 1795- ben Farkas Pál legény szegődött 7 vonás forintért és egy pár csizmáért. 1837-ben minden becsületes mester legény heti szaktnánya: tódozott szárakból magyar patkó alá, vagy isplikre, úgy szintén csoszogó, vagy sima obsetzii csizmákból 12 párt. Ha pedig mestere kívánja obsetzre. egy héten kilenc párt. akár férfinek, akár asszonyszemélynek legyenek. Ha az ilyen csizmák 14, vagy 12 esztendősöknél kisebb idejüeknek valók, mindennap hármat, vagy tódozva kettőt kell elkészíteni. Ahol pedig inas. vagy más fódozó nincs, naponként négy pár szárat kell megcsinálni az eddig szokásban volt 12 krajcár hetibérért.

A miskolci csizmadiák valamikor igen híresek voltak, s ha valamelyik vándorlegény azt mondta, hogy Miskolcon tanult, az mindig kapott munkát. Ezt bizonyítja az alábbi adoma

Egy meslerlegény hosszas vándorlás után Kassán beállít egu mesterhez és munkát kér. — Hol tanultál, fiam? — kérdi a mester. — Mi... mondattá a legény, de a mester közbevág. tm Ha ott, fiam* akkor mér

fel fa vagy véve! Leül a legény a banklihoz, dolgozik, dolgozik, de sehogy sem akar menni a munka. Káromkodik a mester: — Az apád ezét. azátt fiam, hát te azt mondtad, hogy Miskolcon tanultál, még se tudsz dolgozni? — Dehogy is Miskolcon, mester úr, Miska bácsinál — akartam mondani. — No. ha ott tanultál, .1nem is vagy te igazi csizmadia, itt a vándorkönyved és mehetsz!

Ha a mesterlegény a kiszabott vándorlási időt kitöltötte, megfelelő remek elkészítése és a céhnek járó taksa lefizetése után kérhette a céhbe való felvételét. 1833-ban és 1837-ben egy legénynek a kővetkező remekeket kellett elkészíteni: egy pár férfi csizmát ránc nélkül, varrott obsetzre, másikai asszonycsizmát, magyar patkó a.:, vjgy ránccal.

Harmrdür színit’;*. i . *:.»csizmát. steklirr. tisztességesen, saját két kezével, a céh házánál. Remskelés közben a céhmesteri hivatal által kinevezett három depu- látust tisztességesen étellel, itallal ellátni tartozik. A remek bemutatáskor történt kiadás sem volt jelentéktelen. 1794-ben kenyérre 24, túróra 14 krajcárt és borra 1 forint 24 krajcárt költöttek egy alkalommal.

A XVIII. században a céhek lét- száma már annyira felduzzadt, hogy a mestereknek elegendő munkát biztosítani nem tudtak, s éppen ezért igyekeztek meghatározni a céhtagok számát, de egyéb kötöttségek is. mint a céhtaksa felemelése, drága ebédek adása céhbeálláskor, a vándorlási idő felemelése — mind akadályt képezlek. A szegény mesterlegények ezeket a költségeket már nem tudták megfizetni és íau egyre jobban elszaporodtak országszerte és városunkban is a kontárok. Bár Mária Terézia óta igyekeznek a céhek elburjánzó kötöttségeit korlátozni, s kísérletet tenni a szabad ipar megteremtésére> az ilyen kísérletek nem sok eredményre vezetnek. Már 1798- ban, majd később. 1806-ban folyamodnak a miskolci csizmadiák először a megyéhez, majd a helytartó- tanácshoz. hogy a kontárokat zabolázzák meg. 1806-ban a miskolci csizmadiák már több mini 600-an vannak és sok esetben már ezek fa alig kapnak munkát.

1807-ben 24 leontár csizmadia és 4 liontár suszter van, a kontárok száma a 'városban összesen 110 fő. 1840 elüti Miskolcon 800-nál több csizmadiamester, kb. 300 legény és 200 inas van. 1840-ben 654 csizmadiamester volt. 1866-ban pedig 387 személy volt csak a céhben. A céhtagok száma egyre csökken és 1879-ben a csizmadia ipartársulat tagjainak száma mindössze 302.

A csizmadiacéh az egyik légi tar gyobb számú testület volt Miskolcot!, és igen élénk volt a társas életük is. Már a XVIII. század végén vesznek maguknak egy áruló színt. 1845-ben megveszik a szomszédos telket a rajta lévő „Fehér csillag" nevű szálával együtt Kraudy Lászlótól. 11 000 ezüst forintén. A céh-ház lesz később a leghíresebb mulatságok helye, sőt tánciskola is. Itt tartják a céhgyüléseket, de itt árulják hétköznap a csizmákat is. Cchmester választáskor nagy felvonulásokat és lakomákat tartanak.

A csizmadiamesterek szerettek szórakozni, inni az avasi. tetenwáxi és bábonyibérci pincék között, de szerettek szomszédölni is. Szereitek politizálni is és az újságok közül elsősorban Jókai lapját kedvelték, s 1861-ben a miskolci csizmadiacéh Jókai Mórt tiszteletbeli csizmadiának választotta meg.

A nagyszámú léhről tnéa az wz anekdota járta, hogy pontosan 999- en vannak, de ezrediket a vttágén se vesznek be a céhbe, inkább agyon- ütik.

A nugymúttú és naguhirü céh so- káig megtartotta sajátos szokásait és szervezeti formáit. 1872-ben a kormányzat eltörli a céheket és 1877-ben a miskolci csizmadiák fa ipartársulatot alakítanak. Meghagyják azonban a céhládát, a behívó táblákat és a céhedényeket is és a régi szokáshoz híven vezetik a jegyzőkönyvet is, egészen 1950-ig. Ma már a régi mesterekből nagyon kevesen élnek, s a négyszáz éve őrzőét csizmadiacéh iratait a mesterek — az idős Szilágyi István szives közreműködésével — méltó helyre, a Herman Ottó Múzeumnak juttatták.

A helytörténet és néprajz kutatóinak feladata, hogy a régi életmód és a hagyományos munkamódszer, szakkifejezések és szerszámok neveit lejegyezzék, s komoly összehasoniitá tanulmányban örökítsék mea a tudomány számára. Különös figyghneé kell szentelni a céhrendszer és # kapitalizmus közötti ellentmondásnak, s gondolkodni azon, ma rmUyem hagyományokat használhatnánk 1eL BODGÁL FERENC

a tanácskozások szüneteiben is többször találkozott külföldi barátainkkal. emellett pedig, mint a Központi Bizottság tagja, fogadta és itt tartóza magyaros vendégszeretetet, és váltig hangoztatta a Kádár elvtárssal folytatott vitájában, hogy ha majd elmegy hozzájuk, bebizonyítja neki.

Kongresszusi beszámolón Ózdon

Prieszol elv tára kongresszusi beszámolóját tartja. ^ ^ ^ ^