Észak-Magyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-13 / 293. szám
Vasára*!*. tWfl. december f8. BS2 AKUKAG V A9KOR58 AG 7 V E R Q Ö D É S A miskolci József AUila Kulíuroíthon — 1959. decemberében Csendes hely a miskolci Petőfi utca környéke. Alapjában véve mindig is az volt . A "mai Petőf i utcát hajdan Urak utcájának hívták, — nem egészen ok nélkül —, sárga ke- íamit kockákkal burkolták, hogy a tiakkerek és hintók ne nagyon rázzák a környék lakóit. Ma sincs nagy forgalom az. utcában, a járművek nem közlekedhetnek ott, csak a diósgyőri gyárakba igyekvő munkások kerékpárjai suhannak el hangtalanul a sárga kövezeten. Ennek a csendes környéknek az életébe vitt néhány évvel ezelőtt egészséges pezsgést a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének József Attila Kultúrolthona. Szakszervezeti kultúrotthon volt ugyan, de a környék, az egész Avas- alja-rész lakóinak kedv|lt és gyakran látogatott művelődési háza is, amely szórakoztatta, nevelte a környék lakosait. Ugyan akkor ellátta Borsod, Heves és Nógrád megyék közlekedési és szállítási dolgozói kulturális nevelésének, szakszervezeti művelődésügyi irányításának feladatait is. Otthona volt ez a művelődési ház a miskolci közlekedési és szállítási vállalatok sokezer dolgozójának, ahol mindenkor kulturált körülmények között szórakozhattak, művelődhettek. Jól szolgálta feladatait a Petőfi utcai kultúrotthon és mindig büszkén emlegettük: a József Attila Kultúrotthon — sokirányú és kimagaslóan jó tevékenysége folytán egyike a város és a megye legjobb kulturotthonainak, komoly bázisa a közlekedési dolgozók népes családja helyes irányú világnézeti fejlődésének. Most csendes a kultúrotthon. Több mint három esztendeje hallgat. Nem szűrődik ki belőle a klubestek zenéje a csendes utcára, sötéten ásítanak a színpadi reflektorok tölcsérei, a tánccsoport felszerelései elraktározva porosodnak, a nagy előadóterem pedig kietlen hodállyá változott, amibe csak nagyon ritkán, egy-egy szakmai értekezlet idejére költözik élei. 1959 decembere van. Szerte az országban régesrégen begyógyítottuk a három év előtti ellenforradalom okozta sebeket, még nagyobb erővel haladunk a fejlődés útján, de a Petőfi utcai kopár, kihalt kultúrotthon még mementóként vádol. Itt, a Petőfi utca 39-ben még sajog, még elevenen lüktet az ellenforradalom kártevése egy szépmultú, nagy reményekre jogosító kultúrotthon vergődésében. Az ellenforradalmi időkben önkényes lakásfoglalók szállták meg a kultúrotthon!. Elfoglalták az összes szakköri helyiségeket, klubszobákat és csak hosszas harcok árán sikerült a kultúrotthonnak egyáltalán visszaférkőznie saját helyiségébe. Megnyitották a könyvtárat. Egy kis szoba volt jóformán az egész művelődési ház, ahol könyvet kölcsönöztek, olvastak. a színjátszók próbáltak, a bá bosok játszottak, gyakoroltak, a báb- készítők dolgoztak, és a kultúrou- honhoz hű aktívák „klubéletet" éltek. A színpad, a nagyterem használhatatlanná vált, hiszen a lakók azon jártak keresztül, előadás közben jöttek-mentek, takarítottak, gyermekeiket fegyelmezték és végeztek minden olyasmit, amit általában -az emberek saját lakásukban szoktak. Ilyen körülményei^ között a hatóságok a későbbiekben meg is tiltották a nagyterem rendeltetésszerű használatát. Megszűnt a rendszeres filmvetítés, amely a környék sokezer lakójának az állandó mozit jelentette, megszűntek a klubestek, táncos ösz- szejövetelek, nincsen hol tartaniok ismeretterjesztő előadásokat (régebben városszerte kedveltek voltak a kultúrotthon mikrobarázdás zenei ismeretterjesztő előadásai), szétszéledt a tánccsoport, csak a színjátszók, a bábjátékosok, a bábkészítők és a könyvtár tartották és tartják derekasan magukat. Három év telt el azóta Beadványok tucatjait írták, eljártak a legkülönbözőbb fórumoknál, de a Petőfi utcában. a helyzet — ami a helyiséget illeti — azóta is nagyjából változatlan. Csak a legutóbbi időkben sikerült egy önkényes lakásfoglaló családot más lakásba költöztetni és így két helyiség fels zabad ultra tottA könyvtár végre csak könyvtár maradhatott és. a két „új’’ helyiségben otthont kapott a kultúrotthönigazgató, a két gyermekszakkör (bábkészítők és bábjátszók), a színjátszócsoport és van lehelőség nagyon szerény klubéletre is. Természetesen ez az első lépés még nagyon kevés segítségei jelent. A zsúfoltság még nem ad lehetőséget a jobb munkára. Még mindig két család lakik a kultúrott- honban, még mindig nincsen nagy előadóterem és nincsen színpad. A színjátszók évek óta ff?m I érthettek fel saját színpadukon. Általában az egész kút úrotthoni élet vendégszereplésekből áll. mert saját otthonukban nincs semmire lehetőség. Az említett nehézségek ellenére sem állt meg egészében a munka. A könyvtár működése jó, zavartalan. A gyermekcsoportok foglalkozásai pél- daszerűek, a bábosok az elmúlt nyáron országosan első díjat nyertek egy szakszervezeti fesztiválon. A színjátszók rendszeresen próbálnak, előadásaikkal állandó vendégei Borsod megye ipartelepeinek, tsz-községeinek és sorozatos szerepléseikkel már nagyon sok dicsőséget szereztek a miskolci közlekedési dolgozóknak. Legutóbb például a miskolci Munkás Színjátszó Napok egyik estjen szerepeltek Gárdonyi Géza „Lámpás5' című színművének olyan nagysikerű bemutatásával, amely minden öntevékeny csoportnak becsületére válhatna. Ez az eredmény azonban kevés. A gátló körülmények miatt a kultúrotthon nem tudja teljesíteni feladatainak legfontosabbikát: a művelődési ház látogatóinak szocialista tartalmú nevelését, nem láthatja el a területén lévő szakszervezeti kulturális szervek irányítását. Mindez nem a kultúrotthon vezetőin és lelkes -aktíváin múlik. Megvan a jóakarat, megvannak az eszmei és személyi adottságok. Tarthatatlan, hogy egy művelődési ház három évvel az ellenforradalom után még mindig ennyire az ellenforradalmi kártevés utóhatásában vergődjék és ilyen nehézségek gátolják munkájának jó elvégzésében, szocialista nevelő tevékenységének kifejtésében. Nem először írjuk: a József Attila Kultúrotthon több figyelmet és több segítséget érdemel. Ne tűviv-k vergődését, segítsünk végre rajta! BENEDEK MIKLÓS FALUSI KOVÁCS A mester kezében engedelmesen hajlik patkóvá a vas. AZ UTOLSÓ aí- konypír is ellobbant már a nyugati ég alján. Nyáron ilyentájt még csak uzsonnaidőt sürget a has, esze ágában sincs a parasztembernek a mezőről haza felé fordítani a szekere rúdját. Hat óm lehet, s már öreg estét jelez a falusi csönd. A kútnyikor- gást, malacvisítást, az éjszakának ágyazó paraszti szorgoskodás sokszínű neszeit felitta a sötétség. Aludni indul a falu, Nagyroz- vágy. A kovácsműhely még hangos. A mesler-for- gatta kiskalapáes belecifráz a nagykalapács tompa, vasal véknyító puffogásába. Emberek ácsorognak odabent, támasztják az ajtófélfát, vagy a szer számos- asztalhoz dőlve nézelődnek. Ha cseng a kalapács, elhallgatnak, hiábavaló lenne a beszéd. Amikor a kihűlt vasat újra, a kohóba lökte a mester, folytatják a diskurzust, ahol abbahagyták. Rövidlélegzetű beszédtémákat ízelgetnek, adomákat, nyúlfarknyi történeteket. Egy-egy csattanót, sikerült, elmés kiszólást hangos derűvel nyugtáz a hálás publikum. Munkát hoz egy tagbaszakadt parasztember. — Csináld már meg, Lacikám. Géczy László, a mester ráles a csinálnivalóra. — Sürgős? — Hát... — Tele vagyok munkával. Ezzel még várhatsz, az ékevas sürgősebb. — Mikorra? — Mához egy hétre. Szólongass, nehogy kimenjen a fejemből. — Adj rá neki egy hét „hazudóst” — mondja egy hórihorgas atyafi, minden sértő szándék nélkül, merthogy a tapasztalat szerint a falusi iparosember nem veszi komolyan a határidőket. A hórihorgas csákánya kerül sorra. — Osztán az acél megmaradjon az élin — figyelmezteti a mestert. — Melyik acél? — kérdi mosolyogom Géczy bácsi, szeméhez emelve az arokásá&ban tompává öregedett szerszámot, mintha az acélt keresné rajta. — Hogy-hogy melyik acélt? Jó gyára volt ennek; még valamikor húszba’ vettem. _1\EM A KERTEK ALATT volt ' az a gyár? — adja vissza a szói a mester, célozván arra, hogy valamelyik vándor cigánykovács „gyára- bői” kerülhetett ki az atyafi ütött- kopolt csákánya. Az öreg se megy a szomszédba egy kis „visszavágóért”, meg. az időt is el kell ütni valamivel, amíg kalapács alá melegszik a vas. — Hát csak azért mondom, nehogy: jót hoztam, rosszat vigyek — s a hallgatósághoz fordulva tesz pontot mondókája végére. — ügy dolgoztassatok vele, hogy meg kell először okosítani, mielőtt a kezébe adtok valamit, mert bekente a képét, oszt beállt kovácsnak. Nevetnek, a mester is nevet. Vicc az egész. 1940 óta kovácsa a falunak és tizenhatéves korától mestere a mesterségének. Érti a dolgát, megbecsült embere Nagyrozvágy társadalmának. A csákóm tüzes eie engedelmesen fekszik az üllő acélhátára. A kiskalapács mond valamit a nagykalapácsnak az üllőpengetés mesterségbeli nyelvén, és piff-paff. A tizenötéves tanulófiút meg se lihegteti a nagykalapács. Markos gyerek, annyi szent. — A fiam — melegszik meg Géczy bácsi hangja. — A nyomdokába lépteti. Nem fél, hogy a mezőgazdaság gépesítése .. . — Ne is folytassa — akaszt meg kérdésemben —, nem tanítanám rá, ha nem volna jövője a mi mesterségünknek. Nem veheti el a falusi kovácsok kenyerét a gyár. A traktoron is megkopik az ekevas, nem lehel a gyárba szaladni. A mezőgazdaság „tompa” falusi kovács nélkül. — És a tsz? Úgy tudom, Nagyrozvágy termelőszövetkezeti község. — Az, persze, hogy az. A falusi iparos a faluból él, oda kell állnia, ahová a falu. A földműves földet visz a közösbe. Nekem annyi földem van, amin járok, a műhellyel, meg a szaktudásommal lépek be. /1 éczy László kavácsmestert már ** 1957-ben tagjai sorába fogadta a nagyrozvágyi Hunyadi János Termelőszövetkezet. A kis közösség azonban még nem tudta volna eltartani munkával. 1960. január elsején már mint tsz-tag dolgozik, mert az egész falu odaáll t az újhoz. Ha kormos a kovács, zsíros a keresete — állítja a közmondás. Géczy mester uram sem panaszkodhat, csak a szemefehérje maradt tiszta a koromtól. Nem kell félnie, hogy munkátlanságra kárhoztatja a ‘falu, van bőven tennivalója. Közben a csákány is elkészül. Az edzővíz fel jajául, amikor belemerül a forró szerszám. Gazdája két kézre fogja a megfiatalított csákányt, nézegeti, az élét próbálgatja bütykös, munkától repedezett nagyujjával. — Ezzel aztán már még teknőt is lehetne vágni — morogja a szűkre szabott elismerést. MÁR ALSZIK A FALU. A házák sötét ablakszemükre húzzák cserepes sapkájukat, szunyókálnak, álomba ringatja őket az üllő muzsikája. Géczy László kovács- mester és fia kormozódnak az üllő mellett, pengetvén a nótáskedvű vasat. G. M. NAGYMISKOLCI KALAUZ: A népkert ég elég fiatal, mintegy hetven éves liget. Nyugalmas, menedékes sziget a város kavargó zajában. A városi ember szívesen lép be ide egy kis felüdülésre az árnyékos fasorok, füves tisztások, virágok közé. Egyszerű, festett fa-padok kínálgalják magukat, a sportcsarnok vendéglőjében könnyű zeneszó, étel-ital várja a vendégeket. Tornatermét szívesen látogatja a sportoló fiatalság. Van tenisz, korcsolyapálya, sporttelep, gyermekjátszótér, szabadtéri mozi. Csupa olcsó szórakozás, üdülés. Ez a mi népkertünk. Napjaink szédítő iramában alig érünk rá igazán számbavenni és felmérni jelentőségét. Pedig aránylag rövid, de érdekes története érdemessé teszi erre A népkertet a múlt századvégi Miskolc erősen polgáriasodó társadalma igényelte és teremtette meg, utánozva a nagy városok parkjait, „promenádjait", sétányait. Létesítése körülbelül egybe is esik Miskolc nagyipari várossá való fejlődésével, s a társadalmi egyesületek (Dalár- egylet, Vadászkor, Korcsolya-kör) alakulásával. — Mai területe, s különösen déli és nyugati környéke, a múlt század elején még üres volt. Legelő és szántóföld. A város egyik határa itt van. A század derekán némi építkezés nyomai mutatkoznak. A szabadságharc idején és az elnyomatás első éveiben minden megakad. De a későbbi években, s különösen a kiegyezés után, rohamosan kezd kiépülni ez a rész. Ugyanekkor jelentkezik a polgári felvilágosodás áramlata- Miskolcon is: az a szellem, mely nemcsak felfedezi a természet szórakoztató szépségeit, hanem ezeket közel is hozza, s társadalmi köztulajdonná teszi. A város tanácsa 1876-ban, tagosítás alkalmával, siet helyet biztosítani a parkosításnak. Több, mint tíz holdat kiszakít a volt legelőföldből. — A következő időkben a mostani csabai villamosvágányhoz közel eső területen „Lövölde-kert” létesül, melyet úri vadásztársaságok látogatnak, s gyakorolják a céllövést. E kert mögött a fásítás 1877-ben kezdődik el rendezéssel, pázsitültetéssel, virágágyak, díszfák (ecetfa, bálvány fa, nemesített fenyő, juhar, később sok gesztenyefa is) csemetéinek plántálásá- val. Ez az év a városnak csak itt 1500 Ft-jába került. A nagyvárosok árkádos, oszlopos bejáratú vigadóinak utánzásaképpen megépül a Lövölde-kert. főbejáratának végén a vöröstéglás kerti vigadó, földszintes tánctermével, fabalkonjával, oldalt elhelyezett vendéglőjével, ahol édességek, frissítő italok kaphatók. A vigadó és közvetlen környéke 1886-ban különösen népes. Ebben az évben rendez a város nagy borászati és szőlészeti kiállítást, s a vigadóban nemcsak a hazai és közvetlen külföldi fajborokat mutatják be, hanem az épület kö-riil a borászati, szőlészeti eszközöket is kiállítják. kiegyezési: követő „békevilágnak” a Habsburgokkal megalkuvó szellemét élénken példázza a vigadó mögötti Erzsébet-kert, nemes fiatal fák övezte gyepes virágos tisztás, Erzsébet királynő bronz mellszobrával. 1889-ben avatta fel ezt a kertet a város, hangzatos szavalatokkal, a nemrég alakult „Ba- láregylet” közreműködésével. A század utolsó ' évtizedében a „Lövölde”-kert elveszti jelentőségét. A közeli üres telkek (agrár-telep) beépítése után az új házak lakóit veszélyeztették volna az itteni céllövő gyakorlatok. A kert eredeti szerepe meg is szűnik. A céllövő sportot a város periférikus területén űzik. A Lövölde-kert és az Erzsébet-kert egyesítéséből alakul ki a népkert. A századfordulón teljesen befásítják, majd fagyalbokrok- kal körülkerítik. A parkok közt sugaras és íves sétányok keletkeznek, befedve apró, finom sajókaviccsal. A vigadó közelében kiszélesedő tisztáson, az úgynevezett „körön- dön” nyolcszögletű nagy falugas épül katonazenekar befogadására, vagy esős időben a sétálók menedékéül. Kik voltak azok a dolgos emberek, akik jóformán két kezükkel és fillérekért építették a népkertet? Ma már kevesen tudják, hogy a népkert igazi megteremtői a Miskolcon katonáskodó, közös császári, királyi hadseregbeli bakák voltak, akiket Albory ezredes, Musitzky százados vezényelt ki közmunkára. Hatalmas munkájuk eredményeképpen a külföldről hozatott díszfák beplántálásával, a sétányok felásásával, lekavicsolásá- val századunk első éveiben már állt a maihoz hasonló népkert, és délfelé kibővítve, több mint 15 holdnyi terület jutott szórakozásra, üdülésre, gyermekek játszatására. Hanem azoknak, akik a legtöbb munkát. ölték a népkert létesítésébe, semmi közük sem volt hozzá. A bakáknak szabadidejükben a Bú zatér, s legfeljebb a fő utca keleti szakasza, a ,,bakakorzó” jutott osztályrészül. Viszont Albory ezredes nevéről utcát neveztek ei és Musitzky századosi ezüstkulccsal ajándékozta meg a „hálás város.” Polgárok, katonatisztek lepik el a ligetet, sétálnak a csikorgó kavicson, pihennek a lócákon, hallgatják, élvezik a filagóriából kiharsogó katonazenét. A vigadó és a körönd a századfordulón és a század első évtizedében nagy társas ismerkedések színhelye. A vigadóban tavaszi es nyári bálok zajlanak. A kis előcsarnokban, a belső falazat rokokó stílust utánzó virágos, szalagos dombormíves díszítései alatt húzzák fel a báli cipőt a fiatal lányok, asszonyok, s gavallérjaik karján lejük a polkát, mazurkát, bosztont a nagy teremben. A pajkos, jókedvű férfiak színes papír pikkely ékkel, konfettivel szórják V őket. S másnap reggel ott tiinaőkölnek a könnyű papír darabkák a sétányok kavicsai közt. A rózsás hangulatban hazas ét áló fiatal párok hullajtottak el, hangulatos báli éjszaka színes emlékeiként. A z első világháború végelvet ennek az idilli korszaknak. A vigadó új szerepet leap. A sportok korszaka, következik. Először a Miskolci Atléta Kör birkózó és vívó szakosztálya veszi birtokába a vigadó földszinti helyiségeit, majd később örökébe a Miskolci Munkás Testedző Egyesület lép. A huszas évek elején a népiéért sportélete erősen fellendül. A megépült teniszpálya (télen korcsolyapálya) egyúttal a fiatalság újszerű szórakozóhelyévé válik. A népkert végén elkerített sporttelepen nagy hó- dítóútjára indul a labdarúgás. A sétányok kavicsolását salakozással cseréli ki a város vezetősége. A huszas évek közepén lebontják és eltávolítják a körönd lugasát. A nemzetközi sportszellem- beáradd sát újabb kozmopolita hullám követi: a jazz-muzsika. Hozza az idegen lármát, annak szokatlan, ideges hangulatát s meghódítja a népkertet. A népkertet, melynek csak a neve a népé, egyébként nincs sok köze hozzá. A második világháborúba torkolló évek közízlése megteremti még a szabadtéri mozit. A második világ háború pusztító keze ide is elér. De a felszabadulást követő években a város dolgozó népe rendbeszedi, s most már igazán birtokába veszi a ligetei. A népünnepségek, kiállítások.nagy része itt zajlik le. Alkalomszerűen megjelennek a nép szórakoztató játékok. lacikonyhák. Az egykori Er- zsébei-kert helyén, az Erzsébel-szo- bor eltávolítása után gyermekjátszóteret létesít a város hintákkal? csúzdával. A szocialista építés jelen kora azonban a liget további fejlesztése tekintetében is feladatokat biz ránk. Stílusosabb életet kell itt teremteni. Minden eszközzel érvényre kell juttatni a népművészet újjávarázsoló szépségeit. Legalább egy stílusos épület — legyen az szórakozóhely, vagy művelődési ház, ízléses díszletezés, népművészeti rendezvények, találkozók, kiállítások, eredeti népi játékok, népi zenekar — mind olyan eszközök, rhelyek a művelődésügyi szervek, gazdasági szervek, szakemberek, s egész dolgozó népünk kezében az újjászervezés biztosítékai. Felesleges hangsúlyozni, hogy mindennek idegen- forgalmi jelentősége is van. TTa most végigmegyünk a nép- kert elcsendesült sétányain, s megakad tekintetünk a piros túli- pánttal díszített szemétgyűjtő kőedényeken, jusson eszünkbe, hogy ligetünk népművészeti szépségéért többet is tehetünk szaktudással, alm- rattal, öntudatos áldozatvállalással. Népkertünk újjászületése szebb — és tegyük hozzá — eredetibb, stílusosabb formában rajtunk — a népen múlik. LAJOS ÁRPÁD A FOGKRÉM — Jani bácsi, próbáljuk meg! Kette» i «alán ki tudjuk nyomni ..»
