Észak-Magyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-23 / 301. szám
fteerda, 1959. december 23. ÉSZ AR MAG Y AJtORSZ ÁG 3 Túlzott türelemmel.,.? A Népszabadságban jelent meg Kalmár György írása: Hol az ő helyük címen. Az alábbiakban közöljük egy tanár hozzászólását és a cikkíró válaszát. A levél Bevallom, engem mélységes aggodalommal tölt el az a tudat, hogy amiig az anyagi javak előállítása terén egyre inkább a minőségi munka is döntő szerepet kap a mennyiség mellett, amikor tudatos szándékkal harcolunk a selejt ellen, addig a legfontosabb: az ember, még helyesebben a szocialista embernevelés területén túlzott türelemmel tűrjük, hogy az új értelmiség sorait a nagyon sok becsületes, haladó gondolkodású munkaerő mellett, a gimnáziumokat és egyetemeket elhagyó, de a marxista eszméket csak mindvégig szajkoló és attól idegenkedő, sőt nem egy esetben vele szembenálló un. „selejtemberek” számottevő csoportja duzzasztja fel. — Szinte tragikomikus az a fonák helyzet, hogy magukat büszkén „érettnek” tartó végzett gimnazisták, egyetemeket elhagyó „diplomás” emberek sok esetben kacérkodjanak idealista világnézetben gyökerező ósdi szemléletükkel, sokszor elmenve odáig, hogy nyílt vagy burkolt támadást intézzenek az ellen a haladó világnézet ellen, melynek világformáló ereje ma már minden tárgyilagos ember előtt bizonyított! Mélyen elgondolkodtató a sok esetben határokat nem ismerő „humanizmusunk” is, hiszen mindenki jól tudja, hogy a túlzott engedmény, a végét nem érő nyájas udvarlás sok esetben megbosszulja magát, mert a tudatos ellenség vérszemet kapva, fegyvert kovácsol ebből saját céljainak elérésében! (Lásd: 1956 októberét, a tibeti eseményeket stb.) Hányszor halljuk a mindennapi életben, hogy a demokrácia emlőin felcseperedett, anyagilag eléggé megbecsült „diplomás” emberek maró gúnnyal, olcsó népszerűséget keresve, útón-útfélen hintik a tudatlanság tudatosan elszórt magvait, ahelyett, hogy a haladó tudomány biztos alapjain állva, hirdetnék az élet valódi igazságait! A demokrácia fogalmát kellene szerintem már végre tisztázni, mert vajon a szólásszabadság azt is jelenti-e általában, hogy tudatos kártevők demagóg hangon büntetlenül csepüzhessék nagyszerű eredményeinket és kígyót-békát szórva ágálhassanak nyílt plattformokon a dolgozók jobb életéért hallatlan erőfeszítéseket tevő népi demokratikus rendszerünk ellen? Itt lenne már a legfőbb ideje, hogy maguk az egyszerű dolgozók némítanák el ezeket a „kákán is csomót” kereső „prófétákat', akik szókincsüket és „tudásukat” arra használják, hogy a tudománynak a világűrbe egyre távolabb hatoló fénysugarát eltakarják a badarság és tudatlanság népbutító, mérgező ködével! — Vajon a kapitalizmus viszonyod között a „demokrácia igazi honában”, vagy nálunk a Horthy- Magyarországon, lehet-e, lehetett-e ilyen nyíltan színtvallani, avagy kérkedni azzal, hogy nem értünk egyet a rendszerrel? Elmondhatta-e nézetét egy kommunista teljes őszinteséggel úton-útfélen mindenkinek úgy, hogy továbbra is megmaradt a gazdasági, vagy kulturális élet fontos posztjain!? Elképzelhető-e ebben a szituációban olyan paradoxon állapot, hogy egy kommunista ember fia, akiről mindent tudnak, a gimnáziumot végigjárva, az egyetemre is bekerülhetett volna, mint ahogy sok esetben nálunk olyanok gyermekei is megszerzik a diplomát, — akiknek annyi közük van a munkásosztályhoz, mint „analfabétának az álgebrá- hoz”? Nem áll-e fenn nálunk az a veszély, hogy' a volt főjegyzőből, intézőből, reakciós katonatisztből 14 év alatt „munkássá” vedlett, még helyesebben a bújtatott osztályidegenek gyermekei jóval könnyebben bejutnak a közép- és felső iskolákba, mint ahogy mi gondoljuk? Nem keltene-e megnézni alaposabb körültekintéssel a sók esetben szépített „javaslatok” és „ajánlások” mögött lapító és kajánul nevető „ifjú embert” igazi felfogásán keresztül, hiszen sok esetben a hangzatos marxista feleletek olyan tanulók ajkán hangzanak el, akik önmagukban kinevetik hiszékenységünk „navüságát!” Nekünk nagyon megérné a fáradtságot, hogy utánanézzünk minden egyetemi hallgató származásának, valódi felfogásának, mert számunkra jóval nagyobb veszteség az, ha ilyenek becsületes, rendszerünkhöz hű munkásparaszt fiatalok helyét elfoglalva, egyetemeinken „piros diplomát” szerezve, szívük mélyén továbbra ií „zöldek” maradnák, mintha esetleg, gyengébb eredményt elérő munkásgyermekekből kerülnének ki diplomások az élet felelős posztjaira! •— Mi tiszteletben tartjuk minder ember felfogását, ha az nem, sérti önérzetünket, azért sem fogunk meg- hamgudni, ha egyesek kitárják élőt 'űnk eltökélt és mélyen vallásos érzelmeiket, sőt ez lenne a legtiszte- létreméltóbb cselekedet rájuk nézve önmaguk és barátaik előtt, mintsem ilyat hirdetni, aminek igazát önmaguk soha nem ismerték el! Van ebben az országban papnevelde is, lehet valaki kántor vagy sekrestyés íppúgy, mint teológus, anélkül, hogy i legkisebb hajszáluk is meggörbülne emiatt, de ne akarjunk mások 'enni, mint amik belső kényszerű- égből valóban vagyunk! Szabad, a választás: vagy teológiát hirdetek, oagy marxizmust, de nem lehet meglenni azt, hogy amiről másokat akarok meggyőzni, annak az ellenkezőiét higgyem! El kell végre dönteni minden pedagógusnak önmagában, hogy a két világszemlélet közül melyik az, amelyik szívébe, vérébe jobban felszívódott, hiszen az „isten igéiben” bízó, de az igazságot hirdető. a néphez hű, békét és nyugalmat ikaró nyíltszívű, gerinces emberek több jót tesznek sokszor, mint az olyanok, akik anyagi vagy más ér- ^ lekből ügyesen leplezik igazi érzé- ’ veiket, miközben nagy hanggal olyat hirdetnek, aminek az ellenkezőjét cselekszik mindennapi életük során! El kell végre dönteni, merre és hová tartunk: a népet tudatlanságba és szellemi rabságba visszatérítő úton haladunk-e tovább, vagy pedig az emberi felemelkedés és boldogulás ltjait járva megyünk a „néppel tűzön-vízen át”, járva a szocializmus Felfelé tartó, meredek kapaszkodóin? S. I. tanár A válasz Kedves S. Elvtárs! Gondolom, nem haragszik meg ízért, mert postán küldött levelére íj Ságban — az Északma gyár ország lasábjain — válaszolok. Hiszen az ón levele sem magánlevél, — igen fontos kérdéseket fejteget. Nem szándékával, nem céljával ikarok vitába szállni. A falakat, ame- yeket ön olyan hevesen ostromol, ni is — én is — szeretnénk bevenni. Magam is meg vagyok arról győződbe, hogy ha van nekünk fontos dolgunk, akkor egyike a legfontosabbak- lak: átformálni az értelmiség gon- iolkozásmódját. Azokét, akikét ed- iig még nem formáltuk át. Csak az a kérdés: hogyan...? Jó úton haladunk most? Vagy másképpen kell csinálnunk, mint eddig csináltuk ...? Az ön válasza erre: eddig túlzott türelemmel végeztük ezt a munkát. Távol áll tőlem az, hogy dicsekedjem: lám, milyen jó volt az ellenforradalom óta az értelmiségi politika, milyen hibátlan, szinte tökéletes ...! Nem, — ezt senki nem mondhatja. Lehetett volna jobb is, — s kell is még jobban csinálni. De igaz-e az, hogy ennek a politikának az volt a hibája, amiről ön ír: a túlzott türelem ...? ön azzal vádolja értelmiségi politikánkat, hogy eltűrjük, „hogy az új értelmiség sorait a nagyon sok becsületes, haladó gondolkozású munkaerő mellett, a gimnáziumokat és egyetemeket elhagyó, de a marxista eszméket mindvégig szajkoló és attól idegenkedő ,selejtemberek?. számottevő csoportja duzzasztja fel**. Egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy például valamennyi pedagógusunk szívből és meggyőződésből áll a népi demokrácia mellett, — s még kevésbé mondanám azt, hogy valamennyien marxisták—leninisták. E két dolog között azonban különbséget kell tenni. Ma már igen kevés olyan pedagógusunk van, aki csak színleg dolgozik szívesen ebben a rendszerben, s visszaálmodja a kapitalizmust. Akad még ilyen, — de ezekről nem érdemes sokat beszélni. Teljesen világos az, hogy ha rövidesen nem változtatnak álláspontjukon, nem bízzuk rájuk gyermekeink nevelését. Van még sok pálya a világon, — nem kell mindenkinek pedagógusnak lenni. De őszintén szólva, nem hiszem, hogy ez olyan általános probléma volna, ami miatt érdemes ilyen hévvel és tüzesen szót emelni. Olyan pedagógus azonban sokkal több van, aki idegenkedik a marxizmus—leninizmustól, vagy — nem személye, hanem felfogása, életszemlélete — szembenáll vele. Bocsásson meg, de milyen erkölcsi alapon nevezhetjük őket „selejtembe- reknek”? Én nem tudom, hogy ön hogyan áll ezzel a dologgal, — én magam nem születtem marxistának. Sok évet éltem úgy, hogy gondolkozásomban nyoma sem volt a marxizmusnak. Addig tehát „selejtember” voltam ...? Persze ön azokról beszél, akik marxista szellemben tanítanák, — de maguk idealista módon gondolkoznak. Azon, hogy nékik marxista szellemben kell tanítani, — persze nem segíthetünk. Nekünk ilyen szellemű ifjúságra van szükség, — mi azért fizetjük a pedagógusokat, hogy ilyen ifjúságot neveljenek nekünk. De mit csináljon az a negyven éves pedagógus, vagy az ötven éves, aki a régi iskola neveltje, aki a régi társadalomban nőtt fel. s egy vagy mástól évtizeden át egér Villaházak - salakbél XeP9 melyet kevesen ismernek szén másfajta követelményeknek kellett megfelelnie? Tételezzük fel a legnagyobb jóakaratot, a legjobb szándékot, — az már elegendő ahhoz, hogy világnézetét a mi világnézetünkre cserélje fel...? E ha ez nem sikerül neki egyik évről a másikra, - hajítsuk őket a szemétdombra ...? ön arról ír, hogy a termelésben, a gyárban nem tűrjük a selejtet, — miért tűrjük meg az értelmiség soraiban ...? De kedves S. elvtárs, — ön nagyon jól tudja, hogy egy csille szánból kiválasztani a meddőt, kidobálni a követ, sokkal könnyebb feladat, mint egy ember gondolkozásából kihajítani a nekünk nem tetszőt. Tegyük fel, hogy mi a felszabadulás óta egyfolytában helyes, igen jó értelmiségi politikát folytattunk volna. Makulátlanul tökéleteset. Még akkor sem lehetne fellépni azzal az igénnyel az értelmiséggel szemben: márpedig vagy marxista-leninista leszel, vagy fel is út, le is út... (Hogy azután hová mehetne, azt igazán nem tudom.) De a mi értelmiségi politikánk nem volt — enyhén szólva — tökéletes, hosszú ideig. S így nincsen — még kevésbé van jogunk rákiáltani a pedagógusokra: mondjatok azonnal át vagy bét, különben selejtemberek vagytok ... ön azt írja, hogy a marxista—leninista világnézet ereje „ma már minden tárgyilagos ember előtt bizonyított”. Ezek szerint azok a milliók a világban, akik még nem marxisták, kivétel nélkül „nem tárgyilagos emberek” ...? S a marxizmus—leninizr mus olyan csodálatos szerkezet, amely önmagától hat, alakít, — nekünk semmi dolgunk vele...? Marx és Lenin feltalálták, — s azóta formálja a világot, s mindenkit, aki tárgyilagos ember, magától meggyőz...? Nem! A marxista—leninista eszméknek van erejük. De csak annyiban, s csak úgy tudnak világot formálni, ha gondolatokká, tettekké alakulnak át az emberekben. Az eszmék nem hódítanak meg senkit automatikusan, — ritka eset az ilyen. De az eszmék segítenek bennünket, embereket, akik hiszünk ezekben az eszmékben, — hogy meggyőzzünk másokat helyességükről. Ha mi úgy gondolkoznánk: íme, itt a marxizmus—leninizmus, minden tárgyilagos ember előtt bebizonyított az igaza, aki nem hisz benne, vacak ember, — aligha győznénk meg valami sok embert igazunkról... Mit kell tehát tennünk...? Türelmetlenséggel nem sokra megyünk. Teljesen igaza van, nem normális az olyan állapot, amikor pedagógusok nem mindig hisznek abban, amit tanítanak. Ezen változtatni kell. Ebben egyetértünk. Csak az a kérdés: hogyan...? Véleményem szerint az, ahogyan eddig csináltuk, az ellenforradalom óta, nem volt rossz módszer. Ennek az értelmiségi politikának az volt a lényege, hogy ha az országban a proletárhatalom megszilárdul, a helyzet konszolidálódik, szép sikereket érünk el, a párt elnyeri a munkásosztály teljes támogatását, — akkor az értelmiség is kezét nyújtja: segíteni akarok. Ez a politika teljesen bevált. Ma már persze tovább kell lépnünk. Ma azt akarjuk, hogy legyen kommunista értelmiségünk, hogy az értelmiség egészét szocialista gondolkozásmódú társadalmi réteggé alakítsuk, — ma már nagyobb követelményekkel lépünk fel mindenekelőtt a pedagógusokkal szemben. De ez nem jelent türelmetlenséget. Persze azt sem jelenti, hogy mi lemondunk céljainkról, s annyira türelmesek vagyunk, hogy a teknősbékát is megdicsérjük, milyen szépen halad... Hanem azt jelenti, hogy nagyon határozottan kimondjuk: ezt a kettősséget, ami pedagógusaink egyrészének életét, munkáját megnehezíti, nem lehet fenntartani. Ez sem nékik, sem nekünk nem jó. Meg kell ismerkedniök a marxizmus —leninizmussal, — meg kell monda- niok kétségeiket, problémáikat Baráti hangon kell beszélni velük, el kell érni azt, hogy bízzanak bennünk. Ha kiabálunk velük, azonnal elhallgatnak. S az kinek jó...? Attól csak mélyül a szakadék, nehezebb lesz a helyzet. Nem téves nézeteikkel, idealista elképzeléseikkel, vallásos meggyőződésükkel szemben kell megértőnek és türelmesnek lennünk. De annak kell lenni az emberrel szemben, aki sok bajjal, gonddal küzd, akinek súlyos lelkiismereti problémai vannak. Akit át kell vezetnünk ezen a hídon, mert egymaga nem találja meg az utat, mellélép s a mélybe zuhan... Higgye el, S. elvtárs, a gyanakvás politikája rossz politika. Bizonyosan bekerül az egyetemre olyan fiatalember is, aki csak szajkózza a marxizmust Hogy volt főjegyző, vagy intéző gyereke bekerül-e, — arra nem válaszolnék ilyen határozottan. Bonyolult probléma ez, a volt főjegyző gyereke nem minden esetben gazember. Jelenleg azonban még igen ritka esetben veszik fel az ilyen fiatalembert az egyetemre. Aafc m efanoodÉvtizedeken át TaT/t.S hányó, oldalát már benövi a fű s egyszer csak csákányos, lapátos emberek megbontják a nyugalmát. így van ez a Borsodnádasdi Lemezgyár salakdombjával is. Évtizedek óta gyűlik a kazánnak ez a hosszú időn át használatlan mellékterméke. A darált mésztejjel, vagy cementtel kevert salak formába öntve, — nagyszerű építőanyag! Tulajdonsága: könnyű, jó hő- és hangszigetelő s ami talán a kislakásépítkezők számára a legfontosabb — olcsó. Bor- sodnádasdon ez az építőanyag, úgymond, már teljesen „polgárjogot” nyert. Csinos, ikerablakos, teraszos, villaszerű épületek húzódnak meg a község útjai mellett, a dombok tövében. Kis családok talán régóta melengetett terveinek beteljesedése mind-mind. Salakból épültek. S az egyik nádasdi ember sokat- érő gondolatot forgat a fejében: hogyan juthatnának még többen új lakáshoz — családi házhoz? E gond megoldása végett készít salakblokk- gyártó gépet Bárczy Zoltán, a lemezgyár egyik dolgozója, aki egyébként vizsgázott építész. A kis gép egy perc alatt készít el egy 30 tégla nagyságával felérő salakblokkot. Működése nyomán több új ház épült, mondhatni a község új házainak nagyrésze. A napokban a gyár újítási előadója, Zsigrai Károly kis levél kíséretében elküldte a gép fényképét a szerkesztőségnek. „Tisztelettel közlöm — írja levelében —, országot járó ember vagyok, és állásomnál fogva is minden használható új érdekel. Éppen szakmám szeretete vádit arra, hogy felhívjam figyelmüket a csatolt fényképen látható Bár- czy-féle sálaktömbgyár- tó kisgépre.” E néhány sort, tart is a lafcásinségesek iránt érzett segíteniakarás, kötelességtudat hatja át Felkerestük a levél íróját s mikor jövetelünk okát elmondtuk, Zsigrai Károly egyszerre elemében érezte magát Sajnos, a gép konstruktőrével nem beszélhettünk, mert kötelessége elszólította az üzemből. Nem kellett azonban még sem üres kézzel távozni, hiszen Zsigrai Károly is salakból építkezett még 1946-ban s így a legjobb krónikása az újfajta építkezésnek. Becslése szerint mintegy 12 000 forintot takarított meg a salak felhasználása folytán. A környéken eddig mintegy 200 lakóház épült a fenti módon, ez közel kétmillió forint megtakarítást jelentett a népgazdaságnak. Az új blokkverőgép megháromszorozza a blokk-előállítást a korábbi kézisablonnal történő gyártással szemben. Az újítási előadó levelének azonban van egy másik gondolata is. Az Építésügyi Minisztérium visszautasította a gépet, mondván: több hasonló megoldású gép van forgalomban. Lehet, hogy ez igaz, Bor- sodnádasdon és Ózdon azonban ilyet nem régóta alkalmaznak. (Ezen a két helyen építenek legintenzívebben salaképületeket). így aztán ez a helyzet méginkább aláhúzza a létjogosultságát. A blokkverő előállítási anyagköltsége nem több ezer forintnál s bármelyik ügyes lakatos még hulladékból is elkészítheti, házilag. Éppen csak egy kisebb villanymotort és vibrátort kell készen vásárolni, ez azonban beletartozik az anyag- költségbe. Érdemes a gép alkalmazásának gondolatával foglalkozni. Egy két lakószobás házhoz való blokkmeny- nyiséget, 500 darabot, két-három ember öt nap alatt elkészít. A ház felépítése egy gyakorlott kőművessel mindössze három nap. Ez a néhány adat is szembetűnően mutatja az újfajta építkezés előnyeit. A blokkok egymáshoz való kötéséhez nem szükséges a mészből készült drága Bárczy Zoltán bk>kkgyártó kisgépe. habarcs, hanem a közönséges sarga- földiszap is teljesen megfelel. Szép látvány Borsodnádasdon, de Ózd környékén is. Érdemes megkérdezni a tulajdonosaikat: meg vannak-e elégedve? A válasz egyöntetű: igen! Zsigrai Károly is ezt mondja: — Ha újból kellene építkeznem* továbbra is a salak mellett döntenék. S amióta elkészült Bárczi Zoltán kisgépe, azóta ez a vélemény így módosult: géppel salakblokkot* — s ebből házat Köztudomású, megyénkben: Diósgyőrben, Ózdon 3 más helyeken is hihetetlen mennyiségű salak van felhalmozva. Érdemes erre felhívni az építkezni szándékozók figyelmét! (garami) hatom, hogy szerintem egy pár év múlva ezt a kérdést sem kezeljük majd olyan mereven, ahogyan ma még ezt tennünk kell. De ami azt illeti, hogy sokan csak szajkózzák az egyetemen a marxizmust... Ennek bizony megvan a veszélye. De mi igyekszünk a legjobbakat felvenni az egyetemekre. Olyan azonban, áld nem gondolkozik marxista módon, s csupán néhány frázissal adózik a felvételi bizottságnak, — olyan sok van. De nekünk öt évünk van ezeknek a fiataloknak a nevelésére. Ha öt év alatt nem tudunk belőlük olyan embert faragni, aki becsületesen hisz a m! eszméinkben, akinek gondolkozásmódja olyan, amilyent mi megkívánunk, — akkor, bocsásson meg, nem ezeknek a fiataloknak, hanem elsősorban magunknak kell szemrehányást tennünk. Akkor nem a kiválogatásban van a fő hiba, hanem a nevelési módszerekben, a marxista—leninista oktatás módszerében. Sok igazság van levelében. Különöse» az, hogy senki nem köteles pedagógus leírni, mindenkinek módjában áll választani, teológiát hirdet, vagy marxizmust. Ezt is hirdetheti* azt is, — mindegyiket a maga helyén. De ezt ilyen egyszerűen és világosan csak egy fiatal embernek mondhatja. Az idősebbnek, aki már eltöltött jó- néhány évet a pedagógus pályán olyan időben, amikor tananyag és teológia nem álltak ellentétben, — nehéz ilyen élesen feltenni a kérdést De abban igaza van, — nékik is dönteni kell. Meg kell nékik magyaráznunk, hogy ha nem tartanak lépést a társadalmi fejlődéssel, menthetetlenül lemaradnak. Hogy a gyermekek érdeke, akiket nevelnek, és saját érdekük, akik nevelnek, — ugyanaz. Szocialista világnézetű embereknek kell lenniök. S ezért vitatkozni, — igen, határozottabban, bátrabban vitatkozni kell velük, mint eddig tettük. De ne csapkodjuk előttük az asztalt! Üdvözli: KALMÁR GYÖRGY
