Észak-Magyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-08 / 263. szám

2 esZAKMAGTARORSZAG Vasárnap, 1959. november #. Katonai díszszemle, színpompás felvonulás Moszkvában az októberi szocialista forradalom 42, évfordulóján Moszkva (MT1> A Nagy Októberi Szocialista For­radalom' 42. év febrdu lóján korán' kelt a szovjet tőváros népe. Már a kora reggeli órákban a főbb csomóponto­kon gyülekeztek az ünnepi felvonu­lás résztvevői, a város központja felé pedig sűrű sorokban tartottak a katonai díszszemle' cs a felvonulás meghívott vendégei. Gyorsan meg­fejtek a Lenin—Sztálin Mauzóleum előtt és a Vörös tér túlsó oldalán felállított tribünök. A vendégek kö­zött ott voltak a szovjet tudomány, a termelő munka, a művészet legki­válóbb képviselői és a földkerekség csaknem valamennyi országának küldöttei. Európából, Ázsiából, Afrikából, Amerikából .szakszervezeti és kultu­rális küldöttek százai érkeztek Moszkvába a nagy ünnepre. A téren és á környező utcákon fel­sorakoztak a moszkvai katonai kerü­let alakulatai. Az ünnepi díszbe öl­tözött Vörös téren felsorakoztak a gyalog felvonuló egységek. A Lenin— Sztálin Mauzóleummal szemben Le­nin virágokkal övezett hatalmas arc­képe alatt helyezkedett el az ezer tagú katonazenekar. Tíz óra előtt néhány perccel a Le­nin—Sztálin Mauzóleum mellvédjén megjelentek a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága el­nökségének tagjai, élükön N. Sz. Hruscsowal, a Központi Bizottság első titkárával, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnökével és K. J. Vb- rosilowal, a Legfelső Tanács elnöké­vel. Ugyancsak a Mauzóleum mell­védjén foglaltak helyet a Szovjet­unió marcalijai, tengernagyai. Pontban tíz órakor — amikor fel­hangzott a Kreml toronyórájának ütése — a Szpasszkij-lovony kapu­ján kigördült Kogyion Malinovszklj marsallnak, a Szovjetunió honvédel­mi miniszterének gépkocsija. Ugyan­ebben a pillanatban a Vörös tér vé­géről, a történelmi múzeum épülete elől elindult Kirill Moszkalenko marsallnak, a moszkvai katonai ke­rület parancsnokának, a díszszemle parancsnokának gépkocsija. A két gépkocsi a tér közepén, a Mauzóleum előtt találkozott, Moszkalcnko mar­sall jelentette a Szovjetunió honvé­delmi miniszterének, hogy a moszk­vai katonai kerület egységei felsora­koztak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulöjá tisztele­tére rendezett díszszemlére. A miniszter sorra üdvözölte a Vö­rös téren és a környező utcákon, te­reken clhelyezkedett alakulatokat. Az ezer tagú szimfonikus zenekar Glinka Dicsőség-indulóját játszotta, s közben Rogy ion Malinovszklj fel­ment a Mauzóleum mellvédjére, hogy beszédet intézzen a csapatok­hoz. a megjelentekhez. Maíinovszkij marsall beszédében hangoztatta, hogy a legutóbbi ese­mények — a szovjet űrrakéták fel­bocsátása, a Hold megkerülése, a Lenin atomjégtörő vízrebocsátása — fényesen bizonyítják, milyen határ­talan lehetőségeket tárt fel az októ­beri forradalom a nép előtt. Ezek az események ismét a szocializmus­nak a kapitalizmus felett vitathatat­lan fölényét bizonyították. Á szocialista társadalom gazdago­dását a szovjet ember anyagi és kul­turális szükségleteinek egyre telje­sebb kielégítése kíséri. A Szovjet­unió biztos léptekkel halad a. kom­munizmus anyagi és műszaki alap­jának megteremtése, a kapitalizmus békés gazdasági versenyben való le­győzése felé. Nemzetközi kérdésekről szólva Malinovszklj hangoztatta, hogy. az erőviszonyok mindinkább a szocia­lizmus javára alakulnak. A kommu­nista párt és a szovjet kormány kö­vetkezetesen folytatja a békés együttélés lenini politikáját, kitar­tóan harcol a baráti együttműködés megszilárdításáért, az országok köl­csönös megértéséért. Hruscsov ame­rikai látogatása tág teret nyitott a tartós béke megteremtésére. Az ál­talános és teljes leszerelés szovjet terve ismét bebizonyította, hogy a szovjet állam békét akar. A tervet az egész haladó emberiség lelkesen támogatja. A szovjet nép, a szocia­lista országok dolgozói, a világ min­den becsületes embere hálás köszö­netét és nagy elismerését fejezi ki Hruscsovnak azért, hogy ismét oly sokat tett a békéért — mondotta Malinovszklj marsall. Mindaddig azonban, amíg leszere­lési javaslatainkat nem fogadják el, amíg nem számolják fel az ameri­kaiak számtalan katonai támasz­pontját a Szovjetunió körül, a párt és a kormány szent kötelességének véli, hogy a szovjet fegyveres erő­ket harcra kész állapotban tartsa. A Szovjetunió nem azért erősíti hadseregét és flottáját, hogy más országokat megtámadom. hanem azért, hogy biztosítsa a kommuniz­must építő szovjet nép békés mun­káját — mondotta a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A honvédelmi miniszter szavait, a felsorakozott csapatok dörgő hurrá­val fogadták, majd felhangzottak a szovjet himnusz hangjai, miközben a Kremlben elhelyezett ütegek dfsz- sortüzet adtak. Ezután megkezdődött a tisztelgő alakulatok felvonulása. A jelenlevő sokezer vendég nagy tapssal köszön­tötte a mintegy húszperces felvonu­lást. A szovjet hadsereg egységei­nek díszszemléje és ünnepi felvonu­lása ezúttal is fegyelmezettséget, erőt sugárzott, — megmutatta, hogy a szovjet hadsereg, ha szükséges, kész teljesíteni feladatait a párt, a nép színe előtt. Háromnegyed 11 órakor megkez­dődött Moszkva dolgozói színpompás felvonulása. A menet élén hatalmas tehergépkocsin Lenin arcképét vit­ték, mögötte ugyancsak tehergép­kocsira szerelt zászló haladt. A zászló tövében fáklya világított. „Dicsőség a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának! Éljen a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom!” — hirdették a jelszavak. Az Internacionálé hangjai mellett megindultak a gépkocsik, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségi tag­jainak képmását hozták. „Teljesít-* jük a hétéves tervet!” — hangzott a moszkvai dolgozók Ígérete, ame­lyet ugyancsak gépkocsikra szerelt felirat hozott a Vörös térre. Ezután népviseletbe öltözött lányok motor- kerékpárokon haladtak végig a té­ren a Szovjetunió és a 15 szövetségi köztársaság zászlóival. „Békét a vi­lágnak!” — hirdette egy újabb fel­irat és miközben a gépkocsik átha­ladtak a téren, száz és száz hófehér békegalamb emelkedett a magasba. Színpompás menetben vonultak át a Vörös téren a moszkvai sportolók. A sportolók hatalmas rakéta-ma­kettet hoztak magukkal és a Mau­zóleum előtt felbocsátották az első szputnyik mását — egy aranyozott léggömböt. Versenyautók a hétéves terv cél­kitűzéseit hirdető feliratokkal szá­guldottak át a Vörös téren, majd megindult a moszkvai dolgozók me­netének áradata. Egyszerre tíz oszlopban jelentek meg a Vörös tér bejáratánál az üze­mek, a gyárak, a hivatalok, a köz- intézmények, a főiskolák képviselői. Valóságos zászlótenger árasztotta el a Vörös teret. Ezernyi felirat hir­dette a hétéves terv célkitűzéseit, az eddig elírt eredményeket, a moszkvai dolgozók szocialista köte­lezettségvállalásait. Itt is, ott is fel­tűntek a menetben a szovjet szput- nyikok és űrrakéták makettjei, a Lenin atomjégtörő modelljei, a hét­éves terv kimagasló jelentőségű építkezéseinek képei. Ezernyi szí­nes virág, őszi lomb, sokezernyi szí­nes zászló tarkította a menetet. Több órán át tartott a SBQvjat fő­város lakosainak felvonulása. A lel­kes, vidám menet bizonyította: Moszkva dolgozói szilárdan tömö­rülnek szeretett kommunista párt­juk köré, végrehajtják azokat a fel­adatokat, amelyeket a párt huszon­egyedik kongresszusa állított a szov­jet nép elé. (MTI) Nagyszabású ünnepi fogadás Moszkvában - Hruscsov üzenete a magyar parasztoknak Moszkva (MTI) A Szovjetunió kormánya szombaton délután nagyszabású fogadást adott a moszkvai Kremlben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfor­dulója alkalmából. A fogadás vendégei hatalmas taps­sal köszöntötték a Szovjetunió Kom­munista Pártja elnökségének tagjait, akik N. -Sz. Hruscsovval. az SZKP Központi Bizottságának első titkárá­val cs K. ,T. Vorosilovval. a Legfelső Tanács elnökségének elnökével az élen jelentek meg a Kreml fényár­ban úszó György-termében. A megjelent vendégek között Volt a szovjet politikai, gazdasági, kultu­rális élet sok kiválósága. Ott voltak az ünnepségekre Moszkvába érkezett külföldi kormány-, parlamenti, kultu­rális küldöttségek vezetői és tagjai. A rendkívüli szívélyes hangulatú fogadáson Hruscsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke mondott pohárköszöntőt. — Emelem poharam a nagy szovjet népre, amely győzelem­re vitte az októberi szocialista forradalmat és felvirágoztatta hazáját — mondotta. — Emelem poharam nagy kommu­nista pártunkra és annak tagjaira. Vannak más pártok is a világon, de ez a párt a legjobb valamennyi kö­zül. Azcrt is javaslom, hogy igyunk pártunkra, mert magam is kommu­nista vagyok, s mert a kommunista párt vezetett győzelemre bennünket. A párt, vezetésével vált hazánk a világ egyik legelmaradottabb orszá­gából az egyik legvirágzóbb országgá. Emelem poharam pártunk tagjaira, azokra, akik a párt megjelölte úton járnak, az emberiség aranykorához, a kommunizmushoz vezető úton.-— Emelem poharam dicső szovjet hadseregünkre — folytatta Hruscsov. — Árra a hadseregre, amelynek ma láttuk díszszemléjét. Ez a szemle megmutatta hadse­regünk erejét, s azt, hogy kész. hazája védelmére, a párt állal eléje tűzött feladatok teljesíté­sére. Ez az egyetlen olyan had­sereg, amely kész az azonnali leszerelésre, hajlandó megsem­misíteni legjobb fegyvereit. Azokat a fegyvereket is, amelyeket ma láttunk, bár nem ezek a legjobb fegyvereik. Hadseregünk népünk­kel. s valamennyi szocialista ország hadseregével együtt kész a leszere­lésre. Ha a többi ország megérti le­szerelési javaslataink lényegéi; és haj­landó e javaslatok megvalósítására, a mi hadseregünk készen áll a teljes leszerelésre. — Emelem poharam hadseregünk­re, katonáira, tiszthelyetteseire, tiszt­jeire, tábornokaira, Malinovszklj marsallra, honvédelmi miniszterünk­re. Moszkalenko marsallrá, a mai díszszemle parancsnokára, — Emelem poharam a szocialista tábor országaira —- mondottá ezután Hruscsov. — Vannak más országok is a világon, de ezek az országok áll­nak hozzánk közelebb, a legközelebb. Ezekkel az országokkal fűz össze ben­nünket az ideológia, az eszmék közössóBé. Magától értetődőén a szo­cializmus tábora nem zárt tábor, — bárki csatiakoz.hatik hozzá — mon­dotta a jelenlévők nagy tetszése kö­zepette Hruscsov, majd a testvéri szocialista országokra, azok népéire émelte poharát, új sikereket kívánt nekik a szocializmus és a kommu­nizmus építésében. — A világ az utóbbi evekben ösz- szezsugoródott — mondotta a szovjet kormányfő. — Ezért kell mindén népnek, minden országnak megérte­nie, hogy barátságban kell élnünk egymással. Meg kell valósítanunk azt, hogy a különböző népek, függetlenül társadalmi rendszerüktől és nem­zeti jellegzetességeiktől, békében és barátságban éljenek egy­mással. — Emelem poharam a külföldi or­szágok jelenlevő képviselőire, a nagykövetekre. Munkálkodjanak a konfliktusok és a háború megszün­tetéséért, a békééig. — Végül olyasmit szeretnék mon­dani, amit mindenki örömmel fogad­hat. Emelem poharam a világ béké­jére. Arra, hogy ne legyen háború, és az emberiség körében a béke, a meg­értés. a szeretet uralkodjék *— fejezte be nagy tetszéssel fogadott pohár- köszöntőjét N, Sz. Hruscsov. Az októberi forradalom 42. évfor­dulójának tiszteletére rendezett foga­dás igen szívélyes és baráti légkör­ben ment végbe. A fogadás második felében az Ünnepi hangverseny után. a Központi Bizottság elnökségének tagjai Hruscsov és Vorosllov vezeté­sével szívélyes beszélgetést, kezdtek a vendégekkel. A jelenlévők pillana­tok alatt szoros gyűrűbe fogták a párt és az állam vezetőit. Szívélyesen köszöntötték őket. s kifejezték jó­kívánságaikat a nagy ünnep alkal­mából. Hruscsovot gyűrűbe fogták a kül­földi újságírók. A beszélgetés alkal­mával a magyar sajtó képviselői megemlítették: a magyar parasztok nagy sikereket értek el a Szovjet­uniótól. s személyesén a Hruscsov elv téri tói kapott kukorica vetőmag­gal. .«Örülök, hogy » magyar dolgozó parasztok jó eredményeket ér­tek el ezzel a kukoricával. Fel­tétlenül adjak át nekik üdvöz­letemet és legjobb kívánságai­mat” — mondotta Hruscsov elv­társ. A beszélgetéskor a szovjet kor­mány feje megemlítette: Amerikai utazása alkalmával a tudósítók többsége tárgyilagosan Ismertette az út tttményeit. Hruscsov derűlátóan Kitüntetések a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulója alkalmából „Szocialista Munkáért66 Érdemérem: Nemeskéri János. LKM nagyüzemi1 pártbizottság titkára; Szalai István, az öthónapos pártiskola előadója; Tassi Jánosné, a nyírjesi pártszer­vezet titkára; Kiss László, az edeié- nyí járási pártbizottság ágit. prop. oszt. vez.: Balogh Miklós, a mező­kövesdi járási pártbizottság PTO vezetője: Szabó László, Miskolc já­rási pártbizottság politikai munka­társa; Hasiló Béla, Csérnély községi pártszervezet titkára; Füle János, putnoki járási pártbizottság titkára; Kiss Gusztáv, sátoraljaújhelyi já­rási pártbizottság munkatársa; Ba­logh István, sátoraljaújhelyi járási pártbizottság munkatársa; Fejes László, szerencsi járási pártbizottság mezőgazd. oszt. vez.: Turóczi János, encsi járási pártbizottság titkára; Nagy Imre. Miskolc városi KISZ- bizottság munkatársa; Luterán Ist­ván, szikszói járási KISZ-bizottság titkára: Kovács Barnáné, megyei Nőtanács elnöke; Nagy Istvánná, Hazafias Népfront Miskolc járási titkára; Stricz János, Vasas Szak- szervezet PB elnöke; G. Nagy József, mezöcsáti járási PB titkára. Munkaérdeiiiérem: Nagy Lajos, megyei PB politikai munkatársa: Vravik Lajos, kurftyáni bányaüzem alapszervi titkára; Fan- csalszki Ferenc, encsi. járási PB ágit. prop. oszt. vez.; Simándi László, Miskolc városi kórház pártszerveze­tének titkára: Sipos Géza, járdán- házai KISZ-szcrvezet titkára; Fi- ezere Gyula, SZMP szervező; Ma­gyar Béla. Borsod megyei Magas­építő Vállalat üb. titkára; Jónás Jó­zsef, ózdi munkásőr zászlóalj pa­rancsnoka; Zsíros István, szikszói járási pártbizottság mezőgazd. oszt. vez.; Boczkó András, papírgyári pártszervezet titkára. ÜZEMEINK, BÁNYÁINK ÉLETÉBŐL Borsod megyei Epítoanyagipari Vállalat Építőanyag termelésünknek a helyi­iparra háruló feladatait eredménye­sen oldotta meg a vállalat valameny- nyi üzeme. Az eltelt háromnegyedév­ben 2 millió db nyerstéglával többel gyártottak, mint az elmúlt esztendő­ben a harmadik évnegyed végéig. A tarcali téglagyár termelési tervének 111,9 százalékos teljesítésével az élre került a vállalathoz tartozó téglagyá­rak versenyében. A kislakásépítéseknél egyre jobban megkedvelt és keresett építőanyag a .salakblokk. A vállalat diósgyőri sa­lakbányája 12 ezer köbméter salak kitermelésével már a pulit hónap kö­zepén teljesítette éves termelési ter­vét. A salakbánya dolgozói vállalták, hogy az év hátralevő időszakában még 1200 köbméter salakot termel­nek terven felül. A téglagyárak dolgozói elhatároz­ták, hogy égetett tégla termelésüket 10 nappal az előirt határidő előtt tel­jesítik. hogy ezzel is segítsék a lakás­építések meggyorsítását. A vállalat vezetősége már most gondol a jövő évi termelési tervek teljesítésére is. A műszaki előfeltéte­lek megteremtésével biztosítani kí­vánják az 1960. évi termelés zavarta­lanságát. A sárospataki szárítószío felépítésével pedig a jövő évi cserép­gyártás alapjait rakják le. Borsodi Szénbányászati Tröszt A tröszthöz tartozó bányaüzemek­nél ezekben á napokban műszaki fej­lesztési tervek megvalósításán is dol­goznak. Az acéltámmal való korszerű biztosítás alkalmazását kiterjesztik a negyedik negyedévben, és az eddigi 160 fm acél lám os frontbiztosítást 9 bányaüzemnél 675 fm-re növelik. — A modern .frontfejtésnél a kor­szerű aeéltámos biztosítás a jövő irá­nya. Alkalmazásának számtalan elő­nye mellett nagymennyiségű faanya­got takarítunk meg. Azon leszünk, hogy ezt a műszaki fejlesztési prog­ramot mielőbb megvalósítsuk — is­merteti .a tröszt legközelebbi felada­tait Szögi Csaba elvtárs. A gépesítési terv keretében decem­ber 1-től széng,yalul állítanak üzem­be a sajőszentpéteri II. aknánál. 114 méteres homlokhosszon frontfejtés­ben dolgozik majd az új gép. Az ed­digi kézi frontfejtés napi másfél mé­teres előrehaladásával szemben, a széngyaluval való fejtés napi 3 mélc- res előrehaladást jelent majd. % ter­mészetesen ennek megfelelő többter­melést. Ügy tervezik, hogy a jövő év­ben ezt a teljesítményt is növelni fogják és legalább 3 és fél m napi előrehaladást érnek majd el. A front­előkészítés munkáit most végzik. A szállító- és lég vágatok pedig már ké­szen is vannak. A gép megérkezéséig az energiaellátást is biztosítják. A gépesítés? program keretében a saj őszen tpéteri II. aknánál elkészült új fejtésbe, a dolgozók kívánságára, beállítottak egy szovjet szénfej tű­rakodó kombájnt. Itt is mindjárt, könnyebb lett a munka, hiszen a ra­kodás gépesítése szinte felbecsülhe­tetlen előnyöket nyújt. DIM A VÁG H-egység Október 31-re hiánytalanul megva­lósítottuk mindazt, amit a pártkong­resszus tiszteletére vállaltunk. Az ezer tonnás prést és a menetfúró automatákat határidőre elkészítet­tük — jelenti be Barkóczi István üzemvezető. Az üzemegység készárutermelési tervét pontosan teljesítette. A „Szo­cialista munkabrigád” címért folyó Versenyben három brigád is elérte a feltételként előírt 115 százalékos ter­melési szintet. A selejtcsökkentés te­rén az egész üzemegység jelentős eredményt ért el. A nóvember-**december havi gyár­tási programban a sorozatok mellett, kisebb egyedi gyártmányok is szere­pelnek szép számmal. Ezek elkészíté­sével is sietni kell. hiszen közeledik »2 6v vége és a H-egység dolgozói apróságokkal sem akarnak adosofc maradni. — De nagyobb gépek gyártásában sincs hiány — mondják, és már so­rolják is a munkába Vett darabokat. Különféle prések készülnek isméi A legnagyobb 1130 tonnás. Emellett 200 és 60 tonnásokon is dolgoznak. Már hozzáláttak az autóemelők soro­zatgyártásához is. Adagolókat készí­tenek az excenlerpréshez. Na és ex­portmegrendelésük is van, szigorú határidő-kikötés mellett. — Van mit csinálnunk november- ben is... Nem lustálkodunk — tré­fálkozik az üzemvezető, majd hozzá­teszi: — Már most biztos, hogy minden részlétében teljesíteni fogjuk; a gyár­tási tervünket, mégpedig valamennyi határidő pontos betartása mellett. MAHTON SZILÁRD A MMÁVAG dolgosói túlteljesítették vállalásaikat A DíMAVAG dolgozót még dz év elején 10 millió forint értékű fél- a járdán l (élték n párlkongresnz us tiszteletére. A felajánlás teljesítése érdekében egyre-másra alakultak a szociálisig és más munkabrigádok, így az ekó félév eredményei alapján újabb 1 millió 233 ezer forintos vél la lás született., Az idősebb dolgozók ebben az időszakban meg többet fog­lalkoztak a fiatalokkal, a tervüket, nem, teljesítő szakm unka sok kát, to­vább széleseden a. brigádok és az üzemek közötti verseny, növekedett a beadott újítások száma, s mindez azt eredményezte, hogy a megyei pártértekezleten á vállalót igazgatója bejelentette, hogy már november 1-ra teljesítik kongresszusi vállalása,lkát. Az elkészült statisztikai kimutatá* sok ma arról számolnak be, hogy a DÍMAVAG kollektívája már október 31 ré teljesítette vállalását, terven felül 11 millió 233 ezer forint értékű árut adott a népgazdaságnak. A eáí- tatát munkásat és műszaki vezetői na év hátralevő hónapjában topübbt tefvtúlteljtsHésért. harcolnak. BOLLOÉAS JOZSSrM DíMÁVAG. nyilatkozott a nemzetközi helyzetről. Kijelentette, hogy mindinkább elő­térbe kerülnek a békéé gazdasági verseny kérdései. A vidám hangulatú fogadáson a küldöttek egy része táncra kereke­dett. A táncot Vegyenyln altábor­nagy, a Kreml kommándánná nyi­totta meg. de hamarosan a táncolok között volt. nem egy közismert szov­jet államférfi. Vorosilov például pol­kát táncolt J. FurceváVftl, MíkO.iaft pedig *i egyik kaukázusi vendéggel kaukázusi táncot — lézginkét — tán­colt. A vendégek még hosszú Ideig aso­ros gyűrűbe fogták a kommunista párt éa a szovjet állam vesetóit, köz- veilen hangú beszélgetést folytattak velük, beszámoltak sikereikről, ered­ményeikről. Elmondták, hogy a for­radalom 42. évfordulója ül sikerekre lelkesíti, ösztönzi az egész szoviet népét? (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents