Észak-Magyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-31 / 256. szám
taufe*, tm. osmet ». eSZAKNAGTAJRORSZAO S Az érzelemre hatni ma már kevés — az értelemhez kell szólni A tájszínház nyomában Borsod megyében A hazánkban folyó kulturális ^ forradalomban jelentős feladat jut a színháznak is. Pártunk művelődéspolitikai irányelvei rpeg'szabják, hogy minden művészeti intézménynek a tevékenységét annak a forradalmi harcnak szolgálatába kell állítani, amelyet a munkásosztály a szocializmus ügyéért folytat. Színházaink ezt a harcot úgy segítik, hogy bemutatásra kerülő darabjaikkal csiszolják közönségük művészi ízlését, -megfelelő darabokkal formálják, helyes irányba terelik világnézetét. Ezt a munkát a Miskolci Nemzeti Színház az elmúlt évad végéig inkább több, mint kevesebb zökkenővel végezte és csak a legutolsó évad kamaraszínházi műsorában tette meg az első egészséges lépéseket azon az úton, amellyel a dolgozók szocialista irányú nevelését, a művészet sajátos eszközeivel hatékonyabban szolgálhatja. Az új évad műsortervé már sokkal egészségesebb. A bemutatandó darabok zöme alkalmas arra, hogy a közönség széles tömegeinek ne csak könnyen felejthető szórakozást nyújtson, hanem tartalmas mondanivalójával gondolkodásmódját befolyásolja, világszemléletét helyes irányba terelje, erősítse. A nevelő jellegű darabok azonban csak akkor érik el. céljukat és a színház is csak akkojf teljesítheti á szocialista kultúrforradalomban rá váró feladatokat, ha az egyes művek nem csak a közönség érzelméit érintik és ezúton szereznek számára néhány derűs órát, hanem mondanivalójukkal eljutnak a közönség egye- deinek értelméig, gondolkodásra, felismerésekre késztetik őket. Nem közömbös már most, a színi évad kezdetén megvizsgálnunk, hogy az eddig bemutatott darabok milyen hatással voltak a közönségre, hogyan fogták fel azoknak mondanivalóját. Különösen érdekes ezt megnéznünk a tájelőadások közönségénél, Borsod megye községeiben. Az eddig bemutatott három darab közül a vidék közönsége kettőt láthatott. A Cirkuszhercegnő című nagyoperett adottságainál fogva nem alkalmas világnézeti nevelésre, jó muzsikájával elszórakoztat; vizsgálódásainknál figyelmen kívül hagyhatjuk. A Kamaraszínházban bemutatott két darab — a Vannak még kísértetek című olasz komédia és Hel- tai A Tündérlaki lányok című vígjátéka — több miskolci és vidéki előadását végignézve, már levonhatunk néhány következtetést. A Vannak még kísértetek című komédia, amelynek harsány humora mögött nagyon komoly és nagyon tanulságos társadalmi mondanivaló húzódik meg, sokaknál nem talált megfelelő fogadtatásra. Már a miskolci bemutatáson és az azt követő miskolci előadásokon is sokan értetlenül fogadták a komédia köntösében jelentkező társadalmi mondanivalót. Ez a vidéki táj előadásokon még fokozottabban jelentkezett. Edelény közönségének túlnyomó zöme, Mezőcsát,- Sárospatak közönségének is igen jelentős része csak a színpadon játszódó komikus jeleneteket. figyelte és* nem látott a játék mögé. Nem érezte ki a tragikomikus hős nevettető íélszegsége mögül a kispolgár kiúttalanságát. Nagyon sokan annyira csak a játékot nézték, hogy a történést sem kísérték figyelemmel és így szinte észre sem vették, hogy a cselekmény befejeződött, vége az előadásnak. Többen — köztük helyi viszonylatban jelentős személyiségek is — teljesen vakvágányról közeledtek a darabhoz és nyilatkoztak róla (például Edelény- ben) megengedhetetlenül becsmérlő formában, — csak azért, mert meg sem próbálták a mondanivalót megérteni, megelégedtek a helyzetkomikumok adta derűs pillanatokkal. A Heltai darabnál már más a helyzet. A vígjáték könnyed, mondanivalója is könnyebbén érthető, inkább közel kerül a nézőhöz. Azonban a vígjáték mondanivalójának megértésével itt sem lehetünk elégedettek. Jónéhány táj előadás tapasztalatai arról győznek meg, hogy a közönség csak a derűs történetet látja és a benne rejlő erős társadalom-bírálatra nem reagál. Például az a jelenet, amelyben Boriska drámai szenvedélyességgel leplezi le kispolgári családjának minden aljasságát, az esetek többségében — sajnos — hatástalan marad, míg a szinte már karikatúra számba menő ábrázolások mindenkor dörgő* tapsot váltanak ki. Az is sajnálatos, hogy egy nagy vidéki építkezés egyik vezetője azzal hárítja el az építkezés területéről a darab bemutatását, hogy .,az építőmunkásoknak csak olyan darab kell, amely mellett jó nagyokat lehet nevetni”. (!?) E néhány példá természetesen nein adhat teljes képet a darabok vidéki fogadtatásáról, de erősen színpadait, akik engedélyezték és akik még ma is szorgalmazzák ezeket. Nem egészen mentes a felelősség alól rpaga a miskolci színház vezetése sem, mert az a vidéki közönség, amelyik hosszú időn keresztül Fruskát, Férjem a háziasszony-t, Doktor urat és Három Robinsont kapott, nehezen hangolódik át Filippc) magvas komédiájának tökéletes megértéséhez. Aki hosszú időn keresztül tejbegrízen élt. annak a gyomra nehezen veszi be a hagymás rostélyost, vagv éppen a külföldi konyha receotje szerint készült nehéz inyencfalatot. A tájszínházban működő színészek sokszor — a városi néző előtt elképzelhetetlen — hihetetlenül rossz körülmények között kénytelenek tudásuk. művészetük javát nyújtani. Estéről estére más, alkalmatlan, kisméretű. szokatlan színvad. lehetetlen öltözési körülmények, nehéz éjszakai utazások ellenére is a miskolcival egyenértékű előadást nyújtanak. Nem rajtuk múlik, hogy az az eredmény, ami kultúrforradal- munk jelenlegi szakaszában a táj- színháztól megkívánható lenne, még nem kielégítő. A tájszínház közönségének általában még csak a szívéig, az érzelmeiig jutnak el a darabok. Ez azonban ma már kevés! A színpadi mű csak akkor éri el célját, ha a közönséanek. az értelméig jut el és ott tudattá válik. Ezt pedig kulturális nevelő munkával segíteni — a színházon kívül — feladata minden kulturális szervnek és intézménynek, amely új társadalmunk új szocialista kultúráján, népünk műveltségének emelésén fáradozik. BENEDEK MIKLÓS Elmondta egy családapa Hangja eleinte talos, de később szívélyes, baráti. Először találkoztunk. Először ültünk szembe egymással, a kis irodában, ahová az üzem zaja távoli dübörgésként hatott el hozzánk. Csak akkor érezhető közelebbről is a nemesacél- kovácsműhély zaja, ha működésbe lép a légkalapács, s kimondhatatlan erővel sújt az izzó anyagra, melyet a kovácsok helyeznek fogai közé. Kovácsmester Szopkó Lajos is. Mégpedig a javából. Az volt már akkor is, amikor 23 évvel ezelőtt a gyárba került. — Nem volt könnyű bejutni — emlékezik. Elgondolkozva ül a széken, úgy beszél. A szomszéd asztalnál Pócs elvtárs. a műszakos művezető ül. Olykor, ha. ismerős emlékek, események kerekednek Szopkó bácsi szavai nyomán, együttérzőn bólint s folytatja a munká ját. Fél szemm.el azért ránk figyel — Szopkó bácsi viszont csöndesen. meghitten és megfontoltan beszél. — Hiába írtam felvételi kérvényt, megbíztattak, nem történt semmi. Jártam hát a gyárkapuhoz. De ott állhattunk volna örök időkig, azt se kérdezték meg, minek jöttünk? Csak ismerős útján lehetett bejutni. Hányatott t1* stZ0Pk° b£sié 7 es testvereie. Édesapjukat korán elvesztették, nem is ismerték. A családban Ő volt a második gyerek, tehát bátyjára és őrá hárult a családfenntartás felelősség- teljes, nehéz feladata. Maga se'th tudja, hány helyen, hány felé dolgozott. Abban az időben nem úgy volt. mint most. Munka sehol, az élet viszont követelte a magáét. Iskolába sem jártak, hiszen kellett a kenyér. Még 13 éves sem volt, már egy szőlészeti szakiskolában dolgozott napszámosként. nehéz, felnőtt férfinak is nehéz munkán. Testvérei is. melyik hol kapott munkát, oda ment. Ami- kor^p, gyárba került Szopkó bácsi.A Kazinczy emlékünnepségek utolsó napján: Vita a mai magyar irodalomról koztál. Elgondolkoztat az is, hogy az egyik kultúrotthon igazgatója a Varinak még kísértetek bemutatásakor azt kérdezte: miért nem p Cirkuszhercegnőt hozták ki hozzájuk?' M em állna vidéki közönségünk ' ’ még olyan kultúrfokon, hogy a tartalmas színpadi alkotásokat is élvezni tudja és a látott színpadi élmény ne csak a szívéhez, hanem az eszéhez is eljusson? Nem, nem tisztán a közönséget kell hibáztatni! Hibásak azok, akik hosszú időn keresztül silány esztrád-műsorokkal árasztották el -a vidéki kultúrotthonok kapcsolatáról szólt. Szabolcsi Miklós, az Élet és Irodalom felelős szerkesztője többek között irodalmunk modernség problémájával, ’ a kísérletezéssel foglalkozott. Kuzmányi Gusztáv miskolci író a Borsodi Szemlé eredményeiről, a miskolci, borsodi irodalom táptalajáról, örökségéről beszélt. Koczkás Sándor irodalomtörténész á kritika helyzetével foglalkó- zott. Gyárfás Imre, a Borsodi Szemle Széphajom rovatának vezetője többek között szintén a vidéki irodalom problémáiról szólt. Ezzel a vitával véget ért a háromnapos széphalmi és sárospataki Kazinczy-ünnep- ség. nem a szakmájában, hanem kőbányában dolgozott egy ideig. De vonzotta a mesterség, a hivatástudat, a szakma szeretete s sikerült. Meri- hiszen amit az ember akar. azt a legnehezebb viszonyok között is igyekszik megvalósítani,- elérni. Sok keserves hónap és év után eljutott odáig, hogy nősülésre gondolhatott. Vágyott a meleg családi fészek, az otthon után. Felesége azóta is hűséges segítőtársa, harcostársa az életben, a munkában. Pedig amikor összeházasodtak, alig volt valamijük. — Amikor nősültem, kivettem a teljes fizetésemet. Mindössze egy pengő ötven fillérünk maradt. Ebből kellett megélni egy hónapig. Szemükfénye er^,?üikl'amekrj's gimnazista lány. Ami nem jiítolt nekik osztályrészül, azt mind igyekeznek biztosítani a gyermeknek, hiszen a lehetőség adva van. Csak becsületes, jó munka, szorgalom szükséges hozzá. S ez nem hiányzik Szopkó bácsiból. Nem ok nélkül leit ötször sztahanovista, és egyszer a kiváló dolgozó kitüntető címet is elnyerte. — A kislányom orvos szeretne lén'ni... Mindezt egyszerűen, a világ legtermészetesebb hangján jelenti ki. Tudja, hogy ennek■ sincs akadálya. , Szopkó bácsi most élömunkás. Hat embert irányít. S hányán, de hányán vannak, akik a keze alatt tanulták a szakma minden titkát, ő engedte útjukra, az életbe az embereket. tanítványait, egyben munkatársait. Sokan közülük felelős beosztásban dolgoznak s megállják helyüket. Nem hoznak szégyent a tanítómesterre. S Szopkó bácsi, az élet országútját sokszor megjárt ember, most derűs tekintettel, felemelt fővel halad tovább. — Hogy mi a tervem? Várakozik néhány pillanatot, mélyet szív a cigarettából s úgy válaszol: •— Legfőbb tervem a gyermekem boldogulását elősegíteni. Ahogy Szopkó bácsit J^üzem ben, ebből a tervből is valóság lesz, élő, eleven valóság. ILLÉS TÓTH FERENC Dürrenmatt-vígjáték minden nyelven / Az Angliában rendezett Svájci Hetek keretében a londoni Avfys színházban bemutatták Friedrich Dürrenmatt „Mississippi úr házassága”- című darabját. Ez a vígjáték alapozta meg a svájci drámaíró világhírét; német nyelven több mint 30 színházban adták már elő. A közeljövőben francia nyelven is eljátsszák. A darab német és japán nyelvű kiadása■ nyomtatásban már megjelent és még a télen kiadják angol, francia és olasz nyelven is. ^ *&******&*** HAJDÚ BÉLAc II. Az V. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás II. A tárlat anyagában ggj; helyet foglalnak el a munkás és a munka ábrázolásával, a 19-es forradalmi hagyományok megelevenítésé- vel foglalkozó szocialista igényű müvek, köztük borsodi művészek ilyen tárgykörben mozgó művei, amelyek egyrésze a városi tanács mebízása alapján készült. A legsűrűbben bukkan fel a kohász, a bányász alakja. a szocialista termelőmunka eddig is ezer változatban,megörökített hősei. * Bányászok elevenednek meg Fele- dy Gyula „Leszállás előtt'’ és „Lapátolok” című nagyobb méretű festményein s e müvek azt dokumentálják, hogy a grafika területéről a festészet területére átlendült művész egyre biztosabban érzi magát a piktúra talaján is. Amíg korábbi, nagyobb lélegzetű kompozícióit bizonyos leve- götlenség, beszoritottság terhelte, —** ami érezhető volt Vati Józsefnél és több más nagy feladat elé került művésznél is — mert nem tudott úrrá lenni a nagy vászonfelületen, ma biztosabb a képszerkesztése, térkihasználása, s az alakoknak levegője, ételszaga van. (Fiatal lány c. portréja formanyelvének gazdagságát és rugalmasságát bizonyítja.)^ Bányá- ■ szók élnek, mozognak Eigel István, Kalló László egy-egy kompozíciójának. a bányatelep esti képét költőien meglátó Pataki János „Fények, árnyak” című képének atmoszférájában is. (Kár, hogy Pataki sokat markol, holott kevesebbel többet mondhatna.) A bányászélet a tárgya az Ígéretes tehetségű Barczi Pál „Robbantás” és „Műszak vége” c. grafikáinak, id. Szabó István egyik szobra is munkába induló bányászt örökít meg. Az olvasztár, a vasas festő ecset- jérGt kívánkozó alakját ábrázolják Blaskó János, Kóthay Ernő (Alumíniumkohászok), Papp László, Lukov- szky László (Hengerdei munkás) festményei, Stettner Béla három szép grafikája, Kunt Ernő ihletetten megfogalmazott, lendületes erejű, sokatmondó „Kohászok” című színezett fametszete. Kohász-alak elevenedik meg Kiss István és Kucs Béla egy-egy szoborművében. E sorba tartozik Nagy Sándor „Darut irányító” c. szobra is. A beszédes mozgású fiatal munkáslány alakja körül szinte érezzük a munka lázas ütemét, halljuk a gépek zakatolását. Az 1919-es forradalmi hagyományokat eleveníti fel Vati „A miskolci csata emlékére” című, a városi tanács nagydíjávál kitüntetett műve. Seres János hasonló tárgyú festménye, id. Szabó István Kos$uth-díjas faszobrász 1919-es vöföskatonája. Ide kell még sorolnunk Pásztor Miklós „Korvin Ottó illegális gyűléséhez” c. átéléssel komponált diófapác-rajzát. Gyakori tárgya a dolgozó paraszt, a földmunkás a falusi tájak romantikus szépségei. Itt van például tóth Imre harsogó színekkel megfestett „Kapálok” című, a művész sajátos festői módszerét tükröző műve, Vati József másik két nagyobb igényű eseménye: aZ „Aratók” és a „Kubikusok”, Balogh András izzó napsütésben kapáló asz- szonyokat ábrázoló képe. Kapáslányt örökít meg Kárpáti Anna életnagyságú jól mintázott szoboralakja is. Ragadjunk ki néhányat a vászonra, papírosra rögzített tájélmények tarka sokaságából. Elmellőzhetetle- nül érdekesek: Sarkantyú Simon ,,Tengerparti sziklákV és „Gurzufi kikötő” című fenségesen komor hangulatú *képei; Béres Jenő napos falusi zUcaja két nőakűtjával. a kecskével és a nyírott sövénnyel határolt gémeskúttal; Luzsicza Lajos egy egész vögylcatlan horizontját befogó Nagymarosi tája; Imreh Zsigmond részben megbízásra készült új pasztell tájai és városképei; Bartha László világos barnás-szürke tónusú „Vihar a Balatonon” című, drámai és egyben lírai hangulatot keltő érdekes megoldású műve; Kunt Ernő egyénien megelevenített élénk szín•* pompájú „Vitorlás kikötője”, Ficzere László a miskolci fűtőház szénszerelőjét ízes festőiséggel megörökítő vászna. És ha tematikailag el is tér, itt kíván említést Csabai Kálmán nyári örömet, derűt, optimista szemléletet sugárzó „Vasárnap a Népkertben” című, nagy tömeget rúozgásában is jellemzően, könnyedén megelevenítő munkája. Három érdekes portrén akad meg a szemünk: Beeh Judit, Hajdik Antal és Patay László művem. Mind a három különböző festői stílust képvisel, de egyben mind a három megegyezik: érett művészi alkotások. A felsorolt példák annak megvilágítására szolgálnak, hogy a kiegyensúlyozott művészi szemlélet hogyan találja meg a megfelelő kifejezési formát a témához. Forma és tartalom rendszerint afcJcor ütközik meg egymással, ha a művésznek még nincs kialakult forma nyelve, vagy forma- nyelte megreked, elszegényedik és alkalmatlanná válik az új gondolat, az új mondanivaló művészi kifejezésére. Ez érződik többek között a megrendítöen komoly témákhoz szo- 'kott Vati esetében is, aki mikor derűt akar árasztani — lásd Bárban c. képét — akkor is kesernyés mosolyt fakaszt. Mert más hangvételt követel a vígjáték, a szatíra, és mást a nehéz levegőjű dráma. Legyen ennek sz&mtéHetője két kis gntfvkm m£; Varga Gyula „Bevégeztetett” c. műve és Bognár János „Kollégiumban” c. életigaz akvarell pillanatképe. Ez megrendít, az megmosolyogtat. De csak próbáljon meg minden művész minél több derűt, bizakodást kelteni művészetével! Nem hálátlan erőfeszítés lesz. Minden korába érző művész eltöpreng azon, hogy a képzőművészet nyelvezete sem lehet szegényesebb, mint az irodalomé, a zenéé, amelyet sokszor nem ért meg a művészetet szőrén-szálán megközelítő „laikus”. Ezért kísérletezik különféle kifejezési eszközökkel. Jó, ha a művész megismeri mindazt, amit elődei alkottak, nem feledve, hogy a művészet mindenkor a maga korának eszmehordozója voit. De zsákutcába vezet, ha a művész letűnt korok stílusjegyeiben fedezi fel azt a lényeget. amely új tartalom, korszerű szellemiség > nélkül átváltható a mi korunk művészetévé. Mint már sző volt róla, nem az a fontos, hogy milyen a művészet mai ruhája — hiszen az ókori művészetben is találkozunk mai „modern” formákkal, s nadrágunk, kabátunk, cipőnk alakját is lényegében á múltból örököltük — hanem az, hogy mai emberek hordják. Lakóházaink sem cserélődtek ki máróLholnapra, de másfajta emberek laknak bennük, akik másként gondolkoznak, élnek, mint a tegnapok emberei. A t fír In Ifin mínt láttuk, sok a rariaion a szociaUsta szem_ lélet jegyében született, eszmei igényű alkotás. Kár, hogy ezek a művek még elég szegényesen tükrözik társadalmunk gyökeres megújhodását. Keveset mondanak arról, hogy a munkás, a paraszt nemcsak dolgozik, hanem umvá is lett a gyárnak, a földnek, az államhatalomnak. Keveset mondanak a munkásság, a parasztság, az egész dolgozó nép életében, gondolkozásában s a társadalmunk egész szerkezetében végbement változásokról. A kaszát ugyanúgy fenték, a markot ugyanúgy szedték, a kapát ugyanúgy forgatták: húsz évvel etetőit is. De másképpen él, más» képpen gondolkozik a technikai eszközök birtokába jutott modern, a közösség útjára lépett paraszt, és másként élhet a többi is, ha úgy akarja. Talán még a Nap is másként süt, igazságosabban osztja fényét, melegét, ha mindenki, a művész is azt akarja. A tematika Meányzik erről a tárlatról, ami új színt, tartalmat jelenthetne művészetünkben? Sokszor J>ppen a kevésbé pmta- tós alkotások, mint Konstantin imsz- ló Védögátépítés c. mozgalmas grafikai kompozíciója, Kondor Béla mély szellemiségtől inspirált, fantasztikusan groteszk, a világreakció bűneit perszifláló rézkarcai,yvagy az üdülés Örömeit idéző akvarellek szólaltatják meg korunk jellemző hangját. De' még az üdülőhelyeket ábrázoló néhány képen is csak a színek, tárgyak mosolyognak, az ember hiányzik róluk. * A tárlaton a mai élet gazdag színképéből hiányzik általában a mosolygó ember, az otthonok derűje, a dolgozók magánélete, a sport, a szórakozás, a szerelem képei, a tudomány, a művészet, az értelmiségi alkotó munka társadalmunkban megnövekedett szerepének ábrázolása, gyermekeink, fiatalságunk, a család életének, problémáinak tükre, a hétköznapok színes és jellemző jelenségei és felsorolhatatlanul sok más, az életbe mélyen néző. jó eszmei és szellemi fegyverzetű művésznek kimeríthetetlen témát kínáló mondanivaló. Igen sok mű érzékelteti, hogy művészetünkben már nemcsak „nyelvészeti” forrongás van, hanem a szellemi tartalom területének kitágítására irányuló törekvések is. Ez a szellemi területre átterjedő vajúdás, erjedés biztosítéka annak, hogy képzőművészetünk a legfelsőbb foknál, a szocialista' művészet eszmei szintjén fog kikötni, hogy ■azután minden szűk szemléleten áttörve a kommunista társadalom eszmevilága felé lernffU- jö*. Kazinczy Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek utolsó napján az Irodalom- történeti Társaság sárospataki vándorgyűlésén vitát rendeztek a mai magyar irodalomról. Doboz.y Imre Kossuth-díjas 'író. az írószövetség főtitkára tartott vitaindító előadást. Vázlatosan szólt az ellenforradalom után megjelent művekről, foglalkozott a mai magyar irodalom néhány problémájával, az újjáalakult írószövetség céljával és feladataival. A vitában többek között felszólalt Dér Endre, a szegedi írócsoport tagja, aki a szegediek eredményeiről számolt be. Bessenyei György irodalomtörténész a fővárosi és a vidéki irodalom