Észak-Magyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-08 / 210. szám
Kedd, 1959. szeptember 8t\ M \l* 1 AHUh i >. m wmnG vtwoRSifíG Pécs—Diósgyőr 2:1 (1:1) Kaposvár: 8000 néző, v.: Foór. Gy. Diósgyőr: Hódi — Werner, Szigeti. Paulas — Török, Solymosi — Iván, Csányi, Kiss, Papp, Pál. Edző: Kiss Gábor. Mint ismeretes, az MLSZ határozata értelmében a Pécsi Dózsa—Diósgyőri Vasas találkozóra nem Pécsett, hanem Kaposvárott került sor. A nagyfontosságú mérkőzésre sok pécsi szurkoló elkísérte kedvenc csapatát, így érthető, hogy gyakran felhangzott az idegenben játszó „hazaiak” buzdítása. Ennek ellenére fergeteges diósgyőri támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Mintegy 25—30 percen át szinte kapujához szögezte a pécsi együttest a nagy erőbedobással játszó diósgyőri csapat, s az eredmény nem is maradt el. A 30. percben a hátrahúzódott Pálhoz került a labda, a balszélső kicselezett két védőt is, majd Ivánhoz játszott, s a jobbszélső meredeken kiugratta Pált. aki mintegy tíz méterről éles szögből védhetetlen gólt lőtt a balsarokba. A gól kissé felvillanyozta a hazaiakat, a diósgyőriek pedig igyekeztek lefékezni a játék iramát. Már úgy nézett ki, egygólos diósgyőri vezetéssel ér véget a félidő, amikor az utolsó percekben Dujmov kiegyenlített. A második félidőben változatos, nagy iramban folyt tovább a küzdelem. Jó védő- és gyenge csatárteljesítmények — ez volt a jellemző. Meglepő volt, hogy a hetek óta oly jó formában lévő diósgyőri csatárok ezúttal kissé tartózkodóan látszottak. Talán hatással volt rájuk a pécsiek kemény védekezési módja. A DVTK továbbra is a labda megtartására rendezkedett be, s ezt észrevették a pécsiek, s igyekeztek átvenni a kezdeményező szerepet. Mindenki arra gondolt, hogy pontosztozkodással ér véget a találkozó, mert az utolsó percekben már a pécsiek is engedtek az iramból, amikor két perccel a befejezés előtt ismét az újonc Dujmov vitte fel a labdát, s 16 méterről váratlanul nagy gólt lőtt a diósgyőri kapuba. A hátralévő időben a Diósgyőr támadott, de a kiegyenlítő gólt már nem tudták megszerezni. Nagyiramú, küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. A játék színvonala ugyan nem volt magas, mert a pécsiek és a diósgyőriek is egyaránt sokat idegeskedtek. Mindkét csapatban a védelmek nyújtottak jó teljesítményt. Ezen a találkozón a Diós győri Vasas együttese elszenvedte az őszi forduló első vereségét, azonban ennek ellenére meg kell állapítani, hogy a csapat nem nyújtott rossz teljesítményt. Csupán a csatársor játszott kissé halványabban; ha a helyzeteket kihasználják, így is megnyerhették volna a mérkőzést. A döntetlen eredmény minden esetre helyesebben tükrözte volna a játék képét. A DVTK-ban ezúttal Hódi, Paulás. Solymosi, Török és Pál játéka érdemel dicséretet, de a többiek is lélke- sen küzdöttek. — P Á — A labdarúgó Nß I állása: 1. Bp. Honvéd 6 4 1 1 17:10 9 2. MTK 6 2 4 — 13:8 8 3-4-5. Diósgyőr 6 3 2 1 9:6 8 3-4-5. U. Dózsa 6 3 2 1 9:6 8 3-4-5. Ferencv. 6 2 4 — 6:4 8 6. BVSC 6 3 1 2 9:8 7 7. Dorog 6 2 2 2 7:8 6 8. Tatabánya 6 1 3 2 5:5 5 9. Pécs 6 1 3 2 5:7 5 10. Szeged 6 1 3 2 6:10 5 11. Vasas 6 — 4 2 8:11 4 12-13. Csepel 6 1 2 3 6:9 4 12-13. Szombath. 6 1 2 3 8:12 4 14. Salgótarján 6 3 3 6:10 3 NB III« Északkeleti csoport A hatodik forduló kiegyenlített mérkőzéseket hozott. Egyetlen csapatnak sem sikerült két gólnál többet szereznie, sőt az egyik mérkőzésen gól sem esett. A Borsod megyei csapatok váltakozó teljesítményt nyújtottak. Három győzelem, két vereség a vasárnapi mérleg. Az MMTE szabadnapos volt, így a nyíregyházi rangadón győztes Ny. Spartacus jobb gólarányával az első helyre került. Említésre méltó eseménynek számít hogy a Ny. Spartacus és csapata az öt mérkőzés nem kapott gólt. Veretlenül, egy pontveszteséggel állnak élen a bajnokság legnagyobb esélyesei. Kisebb meglepetésnek számít az ormosbányaiak otthoni veresége, valamint Egercsehi hazai döntetlenje. A hatodik forduló eredményei a következők: Ny. Spartacus—Nyíregyházi SZ- SE 2:0, DVTK II—DEAC 2:1, Put- noki Bányász—Tiszalök 2:1, Egercsehi— Nyirmada 0:0, Somsály—D. Honvéd 0:1, Ormosbánya—Eger 0:1, az MMTE' M. Bányász—D. Kinizsi 2:1, Püspök- után még ladány—D. Csapágy 1:0Megyei f. osztály A megyei labdarúgó bajnokságban Eredmények: Bánszállás—M. Előre az élcsapatok győztek. Rudabánya csak nagy küzdelem után győzte le a szerencsieket, míg Sátoraljujhely ezúttal idegenből vitte haza mindkét pontot; A jövő vasárnapi Sauj hely— Rudabánya mérkőzésen — a bajnokság rangadóján — igen nagy küzdelmet láthat majd a saujhelyi közönség. Az újonc csapatok kö^ü! Ti*^^- palkonya szerepel a legjobban. Hét góllal terhelték meg ellenfelük hálóját. A többi mérkőzésen az otthoni csapatok győztek, kivéve Járdánhá- zát, amely otthonában döntetlent ért el a volt NB III-as Mezőkövesddel. Brosszmann Zsóka két bajnokságot nyert Az országos teniszbajnokság küzdelmei több napon keresztül folytak Budapesten. Brosszmann Zsóka, a DVTK versenyzője a női egyes mezőnyében biztosan haladt a bajnoki cím felé. Minden, ellenfelét könnyen győzte le, csak a döntőben volt küzdelmes mérkőzése a győzelemért. Ekkor 6:2, 5:7. 6:1 arányban diadalmaskodott Erdődiné feleit. Ezzel a győzelemmel megnyerte az 1959. évi magyar bajnokságot. A másik bajnokságát a női párosban szerezte. Itt a Bp. Honvéd versenyzőjével, Bar- dóczival együtt kerültek a döntőbe, ahol három szettes nagy küzdelemben győzték le 6:4, 5:7, 6:4 arányban a Peténé—Szörényiné kettőst. Brosszmann sikeres szereplése a DVTK tenisz szakosztályának is sikere, ahol nynden segítséget megadnak a tehetséges, nagyszerű versenyzőnek a felkészüléshez.-------------1:0, Szuhavölgy—Kazincbarcika 1:0, Sárospatak—Felsőzsolca 2:0, Edelény —Borsodnádasd 4:0, Tiszapal konya— Tokaj 7:0. Farkaslyuk—Sau.ihely 0:1, Járdánháza--Mezőkövcsd -1:1, Rudabánya—Szerencs 4:3. Ez történt az NB Il-ben A DL Bányásznak sikerült győznie9 míg a Borsodi Bányász és az Ózdi Kohász döntetlenül játszott9 az MVSC vereséget szenvedett Az NB ll-es bajnolcság Keleti csoportjának hatodik fordulójában egy hatalmas meglepetés született. A fővárosban a Spartacus ellen diadalmaskodó MVSC saját pályáján vereséget szenvedett a Pénzügyőröktől. A Di. Bányász csak nagy küzdelem után szerezte meg a két pontot. Sa- jószent^éteren a Bárni ász-eoyüftes nagy fölénye ellenére csak az egyik pontot tudta megszerezni. Ugyanígy járt az ózdi csapat is. Egy pontot szerzett ezen a vasárnapon. A csoport többi eredményei során a Jászberény l:0-ra legyőzte az UTTE-t. Orosháza—Egyetértés 0:0, DVSC-* Szegedi VSE 3:0, Kecskemét-—Előre 2:2. A tabellán jelenleg a DVSC vezet, egy ponttal megelőzve az Egyetértést. Az élen nagy a tömörülés, hiszen az első és kilencedik helyezett között mindössze két pont a különbség. Az alsó régiókban két borsodi csapatot is találunk, főleg az ózdi csapat utolsó előtti helye számít meglepetésnek. Di. Bányász--Szolnoki MAY 1:0 (0:0) Röplabda NB I. A DVTK női csapatának értékes győzelme A röplabda NB I. női csoportjában a diósgyőri lányok vasárnap délután igen jó játékkal legyőzték a VTSK csapatát. Az öt szettes nagy küzdelem során a diósgyőriek végig kifogástalanul játszottak, nem volt elveszett labda és még rosszabb állás esetén sem adták fel a küzdelmet, hanem lelkesen igyekeztek előnyt szerezni. A csapat minden játékosa átlagon felüli teljesítményt nyújtóit. Eredmény: DVTK—VTSK 3:2 (10-11, 9, -7, 8). Az MVSC női csapata ezúttal a fővárosban vendég szer eveit. Hatalmas harc után a Bp. Spartacus 3:2 (8, —4, —11,3,0) arányban legyőzte a miskolci csapatot. Az MVSC játékosai a második és a harmadik szettben igen jól játszattuk, de a további szetteket nem bírták erővel. DVTK pálya, 1500 néző. Vezette: Nagy E. A Di. Bányász összeállítása: Sta- dinger II — Kiss, Kárpáti, Simkó — Tóth, Paulás — Ónodi, Szabó, Pesti, Újvári, Verba. Edző: Nagy György. A diósgyőri együttes kezdett jobban és az első negyedórában két kapufa lövés is jelezte némi fölényüket. Az első negyedóra után a szolnoki csapat mindjobban magéra talált és gyors adogatásokkal igyekeztek megközelíteni a hazaiak kapuját. Mindkét oldalon voltak jó helyzetek, de azokat a csatárok nem használták ki. Az első félidő végefelé a diósgyőriek többet kezdeményeztek, gólt azonban nem sikerült elérniök. Fordulás után a szolnokiak kezdtek jobban, több lövéssel is kísérleteztek, de a lövések rendre elkerülték az ellenfél kapuját. A csapatok sok hibával játszottak, szinte az volt a nézó érzése, hogy nem esik majd gól egyik hálóba sem. Váratlanul mégis megszerezte a hazai együttes a vezető gólt. Egy baloldali Di. Bányász támadás után Verba és Újvári adogatott egymásnak. A szolnoki védők elnyomták Verbát, a játékvezető — általános meglepetésre — büntetőt ítélt a szolnokiak ellen. A 11-est Tóth belőtte. 1:0. Valószínű, a játékvezető érezte, hogy hibázott az ítéleténél, mert a szolnokiak nagy hajrája közepette a mérkőzés végefelé egy ártatlan kezezésért a Di. Bányász ellen ítélt 11-est. Ezt a büntetőt a szolnoki csatár élesen mellé lőtte. Nem volt nagy iram a mérkőzésen, a szolnokiak szebben, míg a hazaiak lelkesebben játszottak. A hazai csapatból Stadinger II, Tóth, Paulás és Kiss játszott jól. Kézilabda IYB í, Bp. Vörös Meteor—DVTK 14:14 (10:8) Budapest. NB I. férfi. A hétközi mérkőzéstől kissé fáradtan játszott a diósgyőri csapat. Az első félidőben a fővárosi csapat valamivel jobb volt, de szünet után a diósgyőriek hatalmas lelkesedéssel játszottak és sikerült kiegyenlíteniük. A Meteor ellen elért döntetlen — annak otthonában — értékes eredménynek számít. U. Dózsdr-MVSC 23:13 (9:5) Miskolc, 600 néző. NB. I. férfi. Az első percekben kiegyenlített volt a küzdelem. Később az újpesti csapat igen jól kihasználta az MV- SC-védelem kapkodását és hat góllal elhúzott. A félidő végére feljöttek a hazaiak, de csak megközelíteni tudták ellenfelüket. Szünet után a higgadtabban játszó újpesti csapat tovább' növelte előnyét és megérdemelt győzelmet aratott a rossz felfogásban játszó MVSC ellen. A miskolci gólokat Héresz II. (4), Gyöngyösi, Simon (3—3), Muhorai (2) és Lakatos szerezték. A vesztes csapatból Héresz és Simon játéka dicsérhető. Bp. Spartacus—MVSC 9:5 (6:2) Miskolc. NB I. női. 1 :l-es játék után a miskolci Kevés induló, néhány kiemelkedő eredmény a megyei atlétikai bajnokságon Szombaton és vasárnap Ózdon, illetve Sajószentpéteren rendezték meg a megyei atlétikai bajnokságokat. Ozdon az úttörő és ifjúsági, Sajószentpéteren a serdülők és felnőtt versenyzők küzdöttek egymással. Amilyen örvendetes volt. hogy az úttörők bajnokságában igen népes mezőnyök indultak, addig a többi kategóriában a vártnál kevesebb számú versenyző indult. Az ózdi verseny kiemelkedő eredménye v Járdánházi 183 cm-es magasugrása volt. Sajó- szentpétérén a serdülőkorú Majoros 14,42 cm-es súlylökő eredménye figyelemre méltó. Rajta kívül Z. Kovács 200 méteres síkfutásban elért 22.1-es, Fazekas 5000 méteren elért 14:55.6-os ideje, Berzynek 15.9-es gátfutó és 13.30-as hármasugró eredménye sorolható a jobbak közé. Ezen kívül a következő számokban születtek jó eredmények: Férfi felnőttek: 400 m: Szarka (Ózd) 52.8, 800 m: Szarka (ózd) 2.00.4, 1500 m: Fazekas (DVTK) 4.00.6. 3000 akadály: Prakk (DVTK) 9.58.6, 200 gát: Berzy (DVTK) 26.7, Magasugrás: Berzy 175, Távolugrás: Berzy 637 Súlylökés: Emri (Széphalom) 11,27, Diszkosz: Kobold I. (DVTK) 41,70. Női felnőttek: Magasugrás: Ko- boldné (DVTK) 140. Diszkosz: Ba- lázsné (ózd) 32,18. Ifjúsági férfi: 110 gát: Járdánházi (DVTK) 16.7, 800 m: Kraviánszky (DVTK) 2.09,5. Távolugrás: Járdánházi 641. Leányok: Magasugrás: Berzy (DVTK) 140. Diszkosz: Kozsik (DVTK) 33,18. Úttörő fiúk: 60 m: Bilesch (ózd) 8.1, Magasugrás: Kérészi (Járdánhá- za) 145. Leányok: 60 m: Tamaslk (Ózd) 9. Magasugrás: Szecskó (Borsodi Bányász) 125. csapat tagjai megtorpantak és a vendégek előbb 5:l-re, majd 6:2-re vezettek. Ebben a játékrészben szinte minden lövés gólt jelentett a Spar- tacusnak. A második félidőben nagy erővel kezdett a hazai csapat és 6:4 állásnál három „holtbiztos” helyzetet elügyetlenkedtek a csatárok. Ez a vendégcsapat játékosait „feltüzelte” és három góllal terhelték meg az MVSC hálóját. (Évek óta nem kapót kilenc gólt hazai mérkőzésen az MVSC.) A vesztes csapat góljait Ba luch (2), Árpádné, Csizmadia és Kas- sainé dobta. VIT-ielvényszerző verseny A diósgyőri 100. sz. Pataki István Iparitanuló Intézet KISZ-szervezete V IT-jelvény szerző atlétikai versenyt rendezett, amelyen több mint 400 elsőéves vasipari tanuló vett részt. Igen sok tehetség akadt az újoncok között. Elhatározták, hogy életrehív- ják a néhány évvel ezelőtt sikeresen szereplő atlétikai szakosztályt. Dicséretes a kezdeményezés, várjuk a folytatást... Bp« Spartacus—Borsodi Bányász 1:1 (1:0) Sajószentpéter, 5000 néző. Vezette: Harangozó. A Borsodi Bányász összeállítása: Veres — Négy esi. Csetfalvi. Frie- del — Jaskó, Sztibor — Holló, Vé- csei, Hetei, Szamosi, Baranyi. Edző: Mező Jenő. A déli óráktól kezdve az atlétikai bajnokság egyes számait már nagy közönség élvezte. A sportolók látványos felvonulása után a labdarúgó mérkőzés iránt nyilvánult meg nagy érdeklődés. Hatalmas iramban kezdtek a hazaiak, de a fővárosi együttes megerősítette védelmét, így a hazai támadások csak a 16-osig jutottak el. Az ellentámadások mindig veszélyt jelentettek es egy ilyen támadás végén az ellenfél középcsatára a hálóba lőtte a labdát. Hiába támadott többet a félidő hátralévő részében a hazai csapat, a csatárok aa nem vállalkoztak lövésekre, eredmény nem változott. Szünet után a hazai csapat sokkal tervszerűbben játszott. Sokat támadtak a sajószentpéteriek, sz egyenlítés mégis csak a 76. percben sikerült. Baranyi a 16-os oldalvonaláról megítélt szabadrúgást a kapus feje fölött a hálóba helyezte. 1:1. A gól után teljesen beszorult a vendégcsapat, újabb gól azonban nem született. Sőt két váratlan Spartacus támadást csak bravúros közbelépéssel tisztázott Csetfalvi és Veres. A döntetlen igazságosnak mondható. Mindkét csapat jó játékot nyújtott és megérdemelték azt a tapsot, amely- lyel a közönség elismerését fejezte ki. A hazai csapatból Négyesi, Veres, valamint Baranyi játéka emelkedett a többiek teljesítménye fölé. Ózdi Kohász—Nagybátonj 1:1 (0:0) NB II. Keleti csoport 1. Debrecen 2. Egyetértés 3. Borsodi B. 4. Pépzügyőrök 5. Bp- Spart. 6. Miskolc 7. Bp. Előre 8. SZVSE 9. Kecskemét 10. Nagybátony 11. Jászberény 12. Szolnok 13. UTTE 14. Diósgyőri B. 15. Ózd 16. Orosháza 4 3 3 3 3 3 3 3 2 2 3 — 1 3 2 — 2 — 1 1 - 2 1 16: 7 1 10: 6 8: 5 7: 3 11: 7 9: 6 12:10 6: 7 7: 5 6: 8 6:11 4: 5 3: 5 3:11 7: 9 2:12 SPORTHÍR AZ ÖKÖLVÍVÓ NB II. küzdelmei során a DVTK ökölvívó csapata Szolnokon az ottani MÁV-val vette fel a küzdelmet. A diósgyőri csapatnak ezen a találkozón nem ment az öklözés és 13:7 arányban alulmaradt ellenfelével szemben. A diósgyőriek közül Gável, Kiss I. és Demeter győzött, Kiss II. mérkőzése döntetlen eredménnyel ért véget Ózd. 2000 néző. Vezette: Lisztóczky. Az Ózdi Kohász összeállítása: Olaj — Róth, Szurdoki I, Hajner — Bor- bás I, Ferdinánd — Borbás II, Széles, Zalai, Kismarton, Szurdoki II. Edző: Nagy András. Az ózdi csapat úgy látszik nem tud kikerülni a hullámvölgyből. Egymás után „hullajtja” el otthonában az értékes pontokat. Az őszi idény hat mérkőzése közül négyet játszottak otthonukban. Az eredmény: egy győzelem, egy döntetlen és két vereség! Az elmúlt heti otthoni vereség után igen sokan megbeszélték szurkolók, vezetők, mi lehet az oka az indiszponált játéknak. Egyetértünk azzal a megállapítással, hogy az ózdi csapat sokkal jobb helyezést érdemel, hiszen a játékosok képessége meg van hozzá. Mégis mi lehet az oka a gyengébb szereplésnek? A játékosok gyenge felkészítése? Avagy a játékosok általános magatartásával van hiba? Ezek olyan kérdések, amelyekre nemcsak az ózdi, hanem valamennyi Borsod megyei sportszerető szurkoló választ vár. Sürgősen rendbe kell hozni a csapat „szénáját”* mert a további gyenge szereplés igen rosszul végződhet, amennyiben nem lesz gyökeres változás. A Nagybátony elleni mérkőzésen már látható volt némi javulás a játékban, de ez nem volt kielégítő. A meddő fölény — amely az ózdi csapat több mérkőzését is jellemzi — csak annyira volt elegendő, hogy egy gól esett az ellenfél hálójába, viszont a nagybá- tonyiak ki tudtak egyenlíteni. Az ózdi csapatnak sokkal jobban kell összpontosítania, hogy a továbbiakban sikeresen szerepeljen. Még nincs késő, de vigyázzunk nehogy baj legyen! Egyébként a Nagybátony elleni gólt Széles szerezte és a csapat legjobbjai Szurdoki I, Hajner és Ferdinánd voltak. Pénzügyőrök — MVSC 1:0 (0:0) Miskolc, 4000 néző. Vezette: Bállá Károly. Az MVSC összeállítása: Miskolczi — Hargitai, Budai, Péter — Zoller, Nyíri — Simon, Gyetvai, Tiba, Kovács, F. Tóth. Edző: Balogh Sándor. A bajnokság hatodik fordulójának legnagyobb meglepetését a volt NB I-es MVSC „szolgáltatta”. Ez a meglepetés viszont nem hiányzott egyetlen szurkolónak sem abból a négyezerből, akik az előző vasárnapi sikeres idegenbeli szereplés után felkeresték a vasutas sportpályát. Mi okozta a vasárnapi vereséget? Ezt a kérdést többen is megtárgyalták a mérkőzés végén. Az általános vélemények szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy a csapat tagjai kissé „félvállról” vették ellenfelüket és többen úgy gondolták, hogy elég kimenni a pályára, az ellenfél földig fog hajolni előttük. Nos, ez nem történt meg. Hogy miért? Azon egyszerű oknál fogva, hogy minden csapat — pláne olyan, amelyik az elmúlt esztendőben a kiesés ellen küzdött — kettős erővel veti magát a küzdelembe, elsősorban akkor, ha egy volt NB I-es csapat ellen kell játszania. Ezt a tényt igen sok játékos egyszerűen elfelejtette és amikor már rádöbbentek a mulasztásra, már késő volt. A csapat rossz felfogásban küzdött és annyi helyzetet kihagytak, amennyivel talán öt mérkőzést is meg lehet nyerni. Hiába vezették a sok támadást, a csatárolt sok esetben minden Összpontosítás nélkül „ellőtték”- a legjobb gólszerzési alkalmakat. Az is hiba volt* hogy minden támadást — főleg az első félidő nagy részében — a jobboldalon igyekeztek megoldani. Ezt látták az ellenfél védői és megerősített védelmüket erre az oldalra állították, akik a puhán játszó hazai csatárokat könnyűszerrel választották el a labdától. Az MVSC balszélsője az első félidőben összesen 2 (!!) használható labdát kapott. A második félidőben, amikor már szerettek volna eredményt elérni, már nem sikerült. A vendégcsapat kevés, de veszélyes támadásai a bizonytalankodó miskolci védelmet mindenkor zavarba hozták. Egyik támadásukat a kapufa mentette, míg a másik támadásnál (alig volt valamivel több a második félidőben) a biztos gólba tartó labdát az üres kapuból Budai kiütötte és a megítélt 11-est a vendégek értékesítették. Megérdemelt győzelmet aratott a Pénzügyőrök csapata, mert lelkesen, nagy odaadással küzdve szerezték meg az értékes pontokat. A hazai csapat teljesítménye kritikán aluli volt. Csak néhány játékos tette meg a kötelességét.