Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-06 / 183. szám

Csütörtök, 1959. augusztus 6.

ÉSZ AKM AGY ARORSZ Ao

5

£

'JZHWnffG VORORSZßG

c

SSSMMmmi HAUoitum,,7,r7 \ íTfTiri ;i

Tf1 gyhónapos szünet után újból jelentkezünk a rovattal. Szeretnénk ^ ebben a rovatban segítséget nyújtani a sporté gye sületeknek, a szövetségeknek és a sporthatóságoknak. Célunk az, hogy mindenkor a helytelen és sportszerűtlen eseményekre felhívjuk a figyelmet, ugyanakkor a dicséret hangján is szólni fogunk az eredményekről és a jó teljesítményekről. Azt kérjük lapunk olvasóitól és a sportvezetőktől, hogy minden héten legkésőbb kedd délig közöljék velünk azokat a jó eredményeket és hiányosságokat, amelyek az egyes sportrendezvényen előfordultak, s mi örömmel helyt adunk ebben a rovatban minden jó javaslatnak és észrevételnek. Reméljük, hogy „Láttuk, hallottuk, szóvátesz- szük.. .” rovatunk ismét a sportkedvelők kedvenc olvasmánya lesz és segíteni fogjuk megyénkben a szocialista sport megteremtését.

győriekre gondoltak. Kétségtelen, hogy Diósgyőrből igen sok élvonalbeli férfi és női teniszező került ki az elmúlt évek során, de. .. Kedves miskolci sportemberek! Higyjék el, most már Miskolcon a népkerti sportpályán is megindult a komoly teniszélet és látogassanak ki a teniszpályára, mert mindenkor jó szórakozást nyújt a teniszpálya.

11

Megkezdődött!... Vasárnap délután sokezer Borsod megyei szurkoló igyekezett a sportpályákra, hogy hosszú idő után újra bajnoki mérkőzésen köszöntse kedvenceit. Diósgyőrött, Ózdon, Miskolcon és a megye különböző részein örömmel üdvözölték a labdarúgás hívei az új bajnoki évadot és szívvel, lélekkel buzdították a pályára lépő csapatokat. Úgy látszik, hogy a sportkedvelők, a szurkolók kezdenek mind jobban a szocialista sport fejlesztőivé válni. Ezt legjobban az a tény bizonyítja, hogy néhány helytől eltekintve, a legsportszerűbb körülmények között kerültek sorra a mérkőzések.

15 000 néző volt Diósgyőrött. A nézők nagy izgalommal várták kedvenc csapatuk első itthoni bajnoki mérkőzését. Ha megvizsgáljuk a mérkőzést, arra a megállapításra juthatunk, hogy a DVTK mindent elkövetett a mérkőzés megnyerése érdekében. Igen jól játszott a hazai csapat, rengeteget lőttek kapura. — számszerűit 28-at —, de a góllövés ezúttal nem sikerült. Hogy miért? Azért, mert a hazai csapat támadásainak legnagyobb része a középen bonyolódott le és a jól tömörülő fővárosi védelem megakadályozta a góllövést. Ugyanakkor a fővárosi csapat kapusa, Szentmihályi, ragyogó formában védte kapuját. A Vasas kapusa ezen a mérkőzésen válogatott formában védett és minden remény meg van arra, hogy a fiatal kapuvédő rövidesen — ha a formáját tartani tudja —, állandó tagja lesz a nagyválogatottnak. A hazai csapat kapujában ezen a mérkőzésen mutatkozott be Hódi, az új „szerzemény” — tegyük hozzá: igen jól. A diósgyőri csapatnak az legyen a fő törekvése, hogy a következő mérkőzéseken a csatársor játékát javítsák, s akkor nem lesz baj a következő mérkőzéseken. Gólt lőni és a mérkőzéseket megnyerni! — ez legyen a jelszó.

3

Szegeden — a tiszaparti metropolisban — régen láttak a vasárnapihoz hasonló nagyszerű játékot. Többször volt a szegedi védelem í,sakk-matt”, de a helyzeteket nem tudta kihasználni a miskolci vasutas csapat. A szakemberek véleménye szerint akár négygólos győzelmet is arathatott volna az MVSC. Hogy ez nem valósult meg, annak az volt az akadálya, hogy a vasutas csatárok sokszor kivártak és a szegediek kapusa élete legnagyobb formájában őrizte kapuját. Az NB 1-ből kiesett vasutas csapatnak az legyen a feladata, hogy erősítse meg csatársorát, akkor reménykedhetnek az NB I-be való visszajutásban.

4

Igen idényeleji volt a hangulat szombaton az MMTE mérkőzésén. Hosszú perceken keresztül az volt a szurkolók érzése, hogy egyik csapat sem töri nagyon magát, hiszen a diósgyőriek eredménye nincs kihatással a bajnokságot illetően. A mi véleményünk viszont az, hogy az MMTE csapatának minden mérkőzést teljes erőbedobással kell végigharcolnia, mert ha egy-egy összecsapáson „pihennek” a játékosok, akkor a következőn érzik majd meg a visszahatást. Inkább küzdelmet, mint játékot láttunk ezen a találkozón és megfigyeltük azt is, hogy a diósgyőriek néhány játékosa nemcsak unottan, hanem könnyelműen is játszott. Ennek a jövőben nem szabad előfordulnia!

s

Az ózdi mérkőzésre 50 kondói bányász ment el, hogy biztassa csapatát. a Borsodi Bányászt. A kondóiak saját költségükön utaztak ózdra, a többszáz sajószentpéteri szurkolóval, akik kíváncsiak voltak kedvenceik első mérkőzésére. A kondói bányászok -sportszeretetből és a csapatuk Iránti megbecsülésből jelesre vizsgáztak. Az első perctől az utolsó pillanatig biztatták a csapatot; a bányász fiúk a biztatást jó játékkal és győzelemmel hálálták meg. Ugyanakkor meg kell dicsérnünk a többezres ózdi szurkolótábort, amely a csapat veresége ellenére, végig sportszerűen és higgadtan viselkedett, örvendetes, hogy a két régi ellenlábas: Özd és Sajószentpéter bajnoki mérkőzéséről csak a legjobbakat írhatjuk. Szeretnénk más mérkőzésekről is hasonló jelentéseket adni.

Vasárnap délelőtt a labdarúgást kedvelő sportemberek kilátogattak az Előre pályára, ahol a miskolci közlekedésiek csapata a sátoraljaújhelyiekkel vette fel a küzdelmet. A mérkőzésen sok csapkodást és terv- szerűtlenséget láttunk, bár a sátoraljaújhelyiek szünet után fölénybe kerültek és teljesen megérdemelték a mutatott játék alapján a győzelmet. Mi nem tetszett nekünk ezen a mérkőzésen? Elsősorban az, hogy valóságos „piactér” volt a pálya. Hangos beszéd, vitatkozás, sportszerűtlen jelenetek, valamint a játékvezető ítéleteinek jogtalan bírálata jellemezte a játékosok magatartását. Ebben főleg a miskolciak jártak elől „jó példával”, sőt a jobbösszekötőjüket ki kellett állítani sportszerűtlen magatartása miatt. Amikor az újhelyi csapat kiegyenlített, megkezdődött a miskolci játékosok és a játékvezető között az „alkudozás”. A miskolciak lest reklamáltak, viszont a játékvezető — nagyon helyesen — gólt ítélt. Véleményünk szerint, ha a miskolci csapat az l:0-ás vezetés után nem egymással és egymás szidásával törődött volna, akkor más lehetett volna az eredmény.

7

Négy napon keresztül a fehér labda „szerelmesei” vették igénybe a népkerti teniszpályákat. Az országos vidéki bajnokság küzdelmeit bonyolították le Miskolcon. 14 megye legjobb teniszezői vettek részt a viadalon és sok érdekes küzdelmet látott a kevésszámú nézőközönség. Kevésszámú! ... Itt álljunk meg egy pillanatra. Sokat meditáltunk már azon, hogy nem eléggé népszerű nálunk a tenisz. Mi az oka? Talán sokan még azt gondolják, hogy a tenisz „úrisport”? Vagy nem volt jó a bajnokság megszervezése? Amikor mindennap délután kimentünk a népkerti pályára, azt láttuk, hogy belépődíj nélkül nézhette meg bárki a napi eseményeket. És mégis? Hosszas töprengés után arra a megállapításra jutottunk, hogy Miskolcon eléggé elhanyagolták ezt a nagyszerű sportágat. A miskolciak valahogy nem sokat törődnek a teniszszel. Egyszerűen azért, mert ha Borsod megyében, vagy Miskolcon eddig teniszről volt szó, akkor a diósSPORT

A Miskolc városi Labdarúgó Társadalmi Szövetség felhívja azokat a

A labdarúgó NB I állása

1-2. Dorog 1-2. MTK

1

1

1

1

1

1 1 1

—

3

:1

3:1

2:1

2

2

2

3. U. Dózsa

4-11. Bp. Honvéd

1

1

—

2:2

1

4-11. Csepel

1

—

1

—

1:1

1

4-11. Diósgyőr

1

—

1

—

0:0

1

4-11. Ferencváros

1

—

1

—

0:0

1

4-11. Pécs

1

—

1

—

1:1

1

4-11. Szeged

1

—

1

—

0:0

1

4-11. Szombathely

1

—

1

—

2:2

1

4-11. Vasas

1

—

1

—

0:0

1

12. Tatabánya

1

—

—

1

1:2

—

13-14. BVSC

1

—

—

1

1:3

—13-14. Salgótarján

1

—

—

1

1:3

—

Az NB II. Kelet}, csoport állása

1. Bp. Spartacus

1

1

—

—

4:0

2

2-3. Borsodi sB.

1

1

—

—

2:0

2

2-3. Kecskémét

1

1

—

—

2:0

2

4. UTTE

1

1

—

—

1:0

2

5. Debrecen

1

1

—

—

7:1

2

6. Bp. Előre

1

1

—

—

3:1

2

7-10. Egyetértés

1

—

1

—

2:2

1

7-10. Szolnok

1

—

1

—

2:2

1

7-10. SZVSE

1

—

1

—

0:0

1

7-10. Miskolc

1

—

1

—

0:0

1

11. Orosháza

1

—

—

1

1:3

—

12. Jászberény

1

—

—

1

1:7

—

13. Pénzügyőrök

1

—

—

1

0:1

—

14-15. Eiósgyőri B.

1

—

—

1

0:2

—

14-15. Özd

1

—

—

1

0:2

—

16. Nagybátony

1

—

1

0:4

—

Általában az esélyesek nyertek az országos vidéki teniszbajnokságon. A férfi egyes legnagyobb esélyese, Szőnyi József ugyan sérülése miatt feladta a küzdelmet, de a többi számban az esélyesek győztek, kivéve a női párost. Itt az első számú esélyes, a Brosszmann—Blszterszkl páros volt. Az ellenfelet, a fiatal Monori—Szurovszky párost csak úgy emlegették a szakemberek, hogy tehetséges fiatalok, még sokra vihetik. Az első szettben a „favorit” páros nyert 6:4-re. A második szettben hatalmas harc indult a győzelemért. A fiatalok nagyszerű játékkal mindig vezettek egy különbséggel, amikor egy játékvezetői tévedésnél Brosszmann sérelmesnek vette a döntést és kissé érzékenyen a játékvezető leváltását kérte. Felvetődik a kérdés: milyen alapon kérte ezt? Magatartása egyáltalán nem volt népszerű és ez hozta magával, hogy a pálya szélén lévő nézők sokasága méltatlankodott viselkedése miatt. Szerintünk, ha Brosszmann nem méltatlankodik és nem érzi sértve magát, akkor megnyerhette volna párjával együtt a harmadik bajnokságot is. így a női páros bajnokság — a kis Incidenst figyelembe véve *— méltó helyre került, a diósgyőriek két nagyszerű fiatal versenyzője: Monori—Szurovszky lett ebben az évben Magyarország 1959. évi női páros bajnoka. Sikerükhöz gratulálunk!

B

Valamit a labdarúgó játékvezetőkről ... A hétfői játékvezetői megbeszélésen sokat beszélgettünk az első labdarúgó bajnoki forduló mérkőzésvezetőiről, Az volt az általános vélemény, hogy többé-kevésbé sikeresen állták meg helyüket a mérkőzéseken, vagy a partjelzői „munkakörben”. Sokaknak nem tetszett többek között a szombati Munkás-mérkőzés vezetőjének, Lo- sonczinák a működése. A megállapítással egyetértettünk és az a meglátásunk, hogy a játékvezető ezen a mérkőzésen igyekezett fölényeskedve bíráskodni, ami a hibák sokaságát “hozta maga után. Igen sokszor ítélt például közvetett szabadrúgást akkor is, amikor erről egyáltalán nem volt szó. A debreceni és farkas- lyuki edzőtáborozás hatása nem nagyon látszott meg ténykedésén! A vasárnap délelőtti mérkőzés játékvezetője sem állt feladata magaslatán, több hibájával alaposan felbosz- szantotta a nézőket. Játékvezető sporttársak! Igyekezzünk minden mérkőzésen helytállni, hogy a játékvezetői kar minden tagja csak dicséretben részesüljön az egyesületi vezetők, a játékosok és a szurkolók, valamint lapunk részéről. (leskó)

hírek

labdarúgó egyesületeket, amelyeknek csapatai a városi bajnokságban szerepelnek, hogy ma délután 5 órakor a sportszékházban (Dayka Gábor utca 9. sz.) képviseltessék az egyesületet, mert a városi bajnoksás beindítását fogják megbeszélni. Újabb nevezéseket a városi szövetség még a mai értekezleten elfogad.

Ma este 7 órakor az MMTE klub- helyiségében — Széchenyi utca 26. szám alatt — Bán Kamill: A sakkszemlélet fejlődése a sakktörténelem folyamán címmel előadást tart. Erre az előadásra meghívják a sakksport kedvelőit.

Az országos vízilabda területi bajnokság keretében a DVTK vízilabda csapata bajnoki mérkőzéseket játszik a hét végén a Diósgyőr-Tapolcai strandfürdő medencéjében. Szombaton délután 6 órától a Ceglédi VSE, míg vasárnap délután 4 órától a Jászberényi Lehel ellen játszanak bajnoki mérkőzést a DVTK vízilabdázói.

Az MMTE Baráti Kör vezetősége értesíti a szurkolókat, hogy gépkocsit indít a Somsályi Bányász elleni mérkőzésre. Indulás a népkerti sportpályáról vasárnap déli fél 1-kor. Jelentkezni lehet szombaton délig a 30. számú Sportboltban, Széchenyi utca 64. sz. alatt, Fenyves Sándornál.

Miskolctól Hatvanig a 424.322-es mozdonyon...

TULAJDONKÉPPEN |

a mozdony s az utána futó szerelvény. Ahogy előzetesen mondták, „túlsúlyos vonat” lesz, többre számíthatunk az átlagos terhelésnél s mindezt a vasúti munkások közelgő ünnepének, a kongresszusi versenynek jegyében. Kedd délután van s az augusztusnak ez a napja enyhén őszi leheletű. A Gömön állomás forgalmi irodájában már jelezték, hogy hamarosan megérkezik az irányvonat. Nem sokkal később valóban behúz a fellobogózott szerelvény, díszes köszöntő táblával s a mozdony után sok-sok szénnel megrakott tehervagon. Igen, erre vártam!

Mire a mozdonyhoz érek, a fűtő, Galuska Béla, meg Szűcs István olajos ruhával a kerekeket simogatják, a „vezér” kisablakából pillant le, de hiába keresem az árván az ünnepélyességet, ahogy a mozdony láttán várná az ember, nem találom. Arra a kérdésre, hogy ez a túlsúlyos vonat? — mormol magában valamit, majd haragosan tekint a berentei irányba:

— Túlsúly?... — hangjában irónia s ebben a hangnemben folytatja tovább. — Igen, mi elvállaltuk a túlsúlyos vonatot, de ott Be- rentén, a szénpályaudvaron, úgy látszik, csak handabandáznak. Ez a vonat 1580 tonnás s a túlsúlyhoz 1645 tonna kellene. — Most már érthető a bosszús hang s mit tegyünk, ha a fűtőháziak terveztek s Berentén mondták ki az utolsó szót!

Felkapaszkodom a mozdonyra s még jobban összeismerkedünk. Hamarosan „zöldet” mutat a forgalmista táblája. Gomány Béla, vagy ahogyan a fűtők mondják egymás között: „Vezér elvtárs” meghúz egy vaskart, a mozdony szusszan, a kerekek köszörülik egy kicsit a sínpárt, s lassan kigördülünk. Célunk: Hatvan, de a szén- szállítmánynak Szolnokra kell eljutnia. Gyakran nyílik a kazánajtó, Galuska, az első fűtő táplálja a feneketlen „Moloch”-ot. Már a miskolci határban járunk, kukorica- táblák között, de a mozdonyvezető nem békéi s talán van is egy kis igaza, hiszen az ő együttese az első szocialista brigád a fűtőháznál. Felajánlásaik vannak a kongresz- szusra, a vasutasnapra, csak júliusban 26 tonna szenet takarítottak meg — s most itt van ez a mai nap. Közben azonban ügyelni kell az útra is. Emelkedők jönnek, a jelzőket kell figyelni. Az észrevételeket kölcsönösen nyugtázza a fűtő és a mozdonyvezető s lassan-lassan kibontakozik a vasutasmunka e nagyszerű, nehéz szolgálati helyének sok-sok vonatkozása. A gyermeki vágyálmok, a mozdonyvezetői cím magasztossága jut eszembe. Valóban úgy van, aki egy ilyen szerelvényt továbbít, akaratának atmoszférák sokasága engedelmeskedik. Ahol 1 500 tonna tehetetlen tömege simul engedékenyen az ember akaratához, aziránt az ember nem tud közömbös lenni. Közben a személyzet egész másra gondol. Nekik már megszokott dolog ez. Később azonban ők is napirendre térnek s Gomány elvtárs szeme felcsillan. Látszik rajta, hogy valamit akar mondani, ami talán Miskolctol Nyékládházáig ért meg benne.

— HA MÁR ELCSUSZTUNk\

Berentén, akkor meg kellene próbálni Hatvannal. Látja, most éppen kapóra jön, hogy velünk van. Az lenne a legjobb, ha bemenne a forgalmiba, és valami testhez álló szerelvényt kérne, mondván: nem maradhatunk cserben, s itt van a mozdony fellobogózva. No meg a felajánlás... S közben precíz „szakmai oktatásban” részesülök, hol kell keresni a forgalmistát. Hogyan kell kérni legalább kétezer tonnát visszafelé s mindezt úgy, hogy az egész természetesnek tűnjön. Elképzelem magamban a szerepemet, s míg Hatvanig érünk, alakítom, formálom az elgondolásokat.

Addig is történik egy-két esemény, melyet el kell mondanom. Távolról egy kis őrházféle húzódik meg a vasúti töltés mellett. Gomány elvtárs zsebébe nyúl s régifajta bugyellárist húz elő. Nagy gonddal pénzt válogat belőle s én nem tudom mire vélni ezt a készülődést, mert kinek van szüksége itt pénzre!... Meghúzza a sípot. A máskor ijesztő hang most valahogy olyan panaszosan sír ... Mindenki a fülke jobboldalához lép, kíváncsian nézek ki én is. Az őrházból két kisfiú szalad ki, utánuk lassú léptekkel az anyjuk. Éppen odaérünk, hangos üdvözlések hangzanak s Gomány elvtárs keze kinyílik s abból az összeválogatott forintosok a fiúk lába elé hull. Az egyik fehér papírost tartogat a kezében s már jól elhaladunk, amikor megjegyzi a mozdonyvezető:

— Levelet küld a mi Bélánk —* Mindennapi, de mégis megindító történetet ismerek meg. A fiúk apja valamikor a fűtőházban szolgált s valami más asszony jött az útjába, s a családját otthagyta. Annak idején, ha megszólalt az ismert füttyszó, az apa is kiszaladt, de a fiúk nem régen azt jelezték, hogy „ő” elment tőlük. Most sincs otthon. Ezek a vasutasok azonban mintha mindannyian mostoha gyermeksorsot éltek volna, úgy együttéreznek velük. Nem múlik el alkalom, ha napközben járnak erre, hogy ne sípoljanak a fiúknak, Bélának, de meg a másik testvérnek, a Lajcsinák is. Juttatnak egy villanásnyit az apai szeretetből, mert szinte sajátjukká fogadták már őket... A fiúk még leveleket is írnak.

KÉSŐ DÉLUTÁNBA \ haÍ[lk az

kor Füzesabonyba érünk. A másodfűtő körüljárja a mozdonyt, keze- fejét a csapágyakhoz érinti, s hamarosan jelenti: minden rendben. Rövidebb ideig várakozunk, mikor újra elindul mozdonyunk, a 424.322-es után kígyózó szerelvény. A gép kiváló, mert el kell mondani, a brigád nagy gondot fordít rá. Minden rézszerelvény ragyog, a gőzkar fogantyúja cifrázva. Elhagyjuk Kál-Kápolnát is, sötétedik s este 9 órakor érünk be Hatvanba. Tekintetem találkozik a mozdony- vezetőjével s nem is kell mondanunk, értjük egymást. De azért még mond néhány szót s elindulok a forgalmi iroda felé.

Csodálkozva fogadják a szénporos, összekent ruhájú „polgári személyemet”, de csakhamar a tárgyra térünk s hamisítatlan vasutas kifejezésekkel előadom kérésünket. A forgalmista gondterhelten néz rám, hosszan telefonál, majd sajnálkozva emeli fel kezét.

— Sajnos, egy tartályszerelvényt kell gyorsan továbbítani — nép- gazdasági érdek... Az ilyen nehéz „indok” előtt sajnos meg kell hajolni, de azért tovább próbálkozunk. Hiába, a tartályszerelvényt kell szállítani s ez nem több 500 tonnánál. Közben kiderül, hogy van egy „talbos” szénszállítmány Tisza- palkonyára. Ebből lehetne egy nagyszerű túlsúlyos vonatot összeállítani s ki lehetne köszörülni a csorbát. De hiába, állítólag a minisztérium sem egyezik bele. Közben a gépszemélyzet elvégzi a szükséges teendőket, vizet, szenet vesznek.

Egy örházban találkozunk a mozdonyvezetővel, Gomány elvtárssal. ö is telefonált a forgalmi irodába — eredménytelenül... Egy kisebb vasúti épületben tartózkodunk, ahol vonatkísérők időznek s itt adják az utasítást a mozdony számára is. Hogy, hogy nem, egyszerre érdekes telefonértesítés jön:

— A 322-ES ÁLLJON ELŐ, |

bős kocsikat fogja továbbítani. Közben előkerül a forgalmista is s hirtelen nem tudjuk mire vélni a dolgot. Egyszerre nagy az öröm. A vezér talán az eltelt idő óta most mosolyog először szívéből.

— Ez már jó dolog, mégis csak

rendes emberek vannak itt.. —

mondja. Aztán szépen felhúzatunk a szerelvény elé, fékpróbára kerül sor, a vonatvezető összeszámolja a kocsikat, végleges eredmény: 2040 tonna! Ez már valódi túlsúly! Olyan szerelvény, amely belevág a brigád „profiljába”, noha továbbítottak már 2600 tonnát is. Mégis most már megvan az értelme a feldíszített zászlós mozdonynak.

Éjfélkor indulunk vissza. Néhány tréfa csattan. Az egyik fűtő dudo- rászik s mintha a vonat is egyenletesebben zakatolna. Lassan telik az éjszaka, de ahogy beszélgetünk, megrövidül. Hat óra előtt érünk Nyékládházára. Itt. lekapcsolják a szénszerelvényt s egy sóderszállítmányt kell Miskolcra továbbítani 120 tonnán felül. Kitérő vágányra állunk, a „Vezér” leül egy kicsit, a fűtők is felsóhajtanak, Galuska a szerkocsihoz lép s biztatóan szól társához, Szűcshöz:

— Akkor végezzünk egy kis vászonmunkát ... — Csakhamar megismerem a vasutasmunka e fogását is. Olajos rongyokat vesznek elő, olajat töltenek edénybe s mivel van egy kis idő: elkezdődik a mozdony reggeli „tisztálkodása”.

NEMSOKÁIG KELL VÁRNI |

már ezután az indításra. Ezen a megnyújtott vasutas-műszakon a harmadik szerelvény indul útjára. Most azonban talán még vidámabban haladunk, mint mikor Hatvanból elindultunk. Nem is csoda, hiszen hazafelé tartunk! A Gomány- brigád ezen a szolgálaton is helytállt. Ha talán nem úgy, mint ahogyan szerették volna, az nem rajtuk múlotP!

GARAMI &RNÖ