Észak-Magyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-04 / 181. szám
2 fiSZ AKM AGY ARORSZÄG Kedd, 1959. augusztus 4. DEVECSERI NYÁR Ülünk a dűlőutat szegélyező akáccserje hűvösében és hallgatjuk Keresztesi bácsi szavait, aki arról beszél; mennyivel másabb, szebb ez a devecseri nyár, mint ,a régebbiek. Az első szavakat kissé nehézkesen. lihegve ejti. Forrón tűz a Nap és ő alig néhány perce hagyta abba az aratást. Rozsot vágnak. A felesége és Tercsiké, mindössze ti*- zenkétéves kislány, még ott szorgoskodnak a tábla közepén. Hordják csomóra a nehéz kévéket, keresztezéshez. Körös-körül nagy csend, csak az ért kalászok serceg- nek a harmincfokos hőségben. Tábla le§z itt, többszáz holdas .. • — Hát ez lesz a mi közös táblánk. Itt az én földem, meg körös-körül a többieké. A jÖ^ő héten kezdjük meg a tagosítást. — Barna, izmos kezével lefelé mutat a falu felé, ahol a párás távolban háttérként az abaújszántói hegyek barnállanak, s feljebb tisztán látszik a viharvert boldogkőváraljai vár. — Ott lenn már egy tagban van több mint ötven holdunk. Lóherés. Árpát vetettünk felülvetésként, most vágja az aratógép. — Egy- egy szellőfuvallattal idehallik a traktor pöfögése, míg el nem nyomja zaját Keresztesi Tercsiké dudolása. Most tette le a sorba az utolsó széjjelhagyott kévét. — ügy érzem, végre révbe értünk — folytatta Keresztesi bácsi, a volt középparaszt, akit egyhangúlag választottak elnöküknek a de- vecseriek. — Aztán felkészültek-e jól az őszre? — Bár mindenki így állna — szól közbe az egyik járási ember, de a részleteket maga az elnök sorolja. Nem dicsekedve, inkább megfontolt nyugodtsággal, pedig lenne mivel dicsekedni. «— Mi komolyan gondoljuk ezt az egészet, s aki komolyan épít. nem hagy rést a felrakott falon... ügy határoztuk; ősszel kezdünk, de százhuszonöt hold árpát és néhány hold zabot már elvetettünk a tavasszal. Lesz vagy hét vagonnyi terményünk. Takarmányunk meg máris van annyi, hogy szemre nem adnám, oda ötvenezer forintért. — Ahogy elnézzük Keresztesi bácsit, hallgatjuk a bizakodó szavakat, önkéntelenül is csodálkozás vesz erőt az emberen. íme, egy évvel ezelőtt még azt mondta, ha jó volt a termés: »Ennyi, meg ennyi terményem lesz«. Most meg már a »miénkről« a közösről beszél. Szerényen. természetesen. — No és lesz állatállomány is. Keresztesi bácsi? — Már miért ne lenne. Hát el-* képzelni termelőszövetkezetet anélkül is? — Nem úgy gondoltuk, hanem összead-e a tagság? Mert ugye, sok helyen alig akad egy-két tehén. — De az nem Devecserben van! Mi itt ötvenegyen beléptünk, mind földes emberek, s visszük, ami a gazdálkodáshoz kell. Több mint negyven darab tehén már a közösé, de van ló is, felszerelés is, s ami még nincs, jórészben őszre előteremtjük. Nyulászi úr „hagyatéka*4 — Persze gond az istálló. Sok pénzbe kerül, az anyag is kevés. Ezzel Vein hiba a legtöbb közösben. — Istálló? No, azzal nekünk nincs bajunk. Olyan gazdasági épületeink vannak, hogy alig kell rájuk költeni valamit. Gondoskodott már arról évtizedekkel ezelőtt dr. Nyulászá úr, a község földbirtokosa. Igaz, sok. verejtéke ráment a falunak, mert a nép izzadta ki és a bankigazgató —mert az volt — látta hasznát. De így az akkori nyomorúságból mégis van ma eny- nyi hasznunk. Nem kell istálló, meg raktárépítéssel bíbelődnünk. — Nevetünk a dolgon. Ez tényleg jól jött. Sok kezdeti gondtól menti meg a kis közösséget... — Szóval itt maguknál igazán rendben mennek a dolgok. Majdnem mint milliomosok kezdik az új életet. Ni íxon e lutazott M-Oszkvából Moszkva (TASZSZ) Nixon amerikai alelnök feleségével és a kíséretében lévő személyekkel vasárnap délután repülőgépen Moszkvából Varsóba utazott. A vnukovoi repülőtéren Kozlov, a szovjet Minisztertanács első elnök- helyettese, Lobanov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa szövetségi tanácsának elnöke, Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese és más személyiségek búcsúztatták az amerikai vendégeket. Jelen volt Thompson, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete és több más diplomata. A repülőtéren Kozlov és Nixon beszédet mondott. (MTI) — így van valahogy, — bólogat az újdonsült elnök. —- Csak az a bökkenő, hogy ha régebben kezdtük volna, hol állnánk már. — Erre hallgatunk kissé. Igen. Ilyen emberek, törekvők, hozzáértők, komolyak, néhány év alatt milliókat .rakhattak volna már össze. De, ez az élet folyása. A Hernád vizét se nyomja, biztatgatja senki, mégis befut az a Tiszába. Az a. legjobb útja, amerre a meder halad. hát. abban folydogál; der* a biztos cél' félé. Az ő szövetkezésük is most érte el a .gyakorlati valóságot. Nem hamarabb, épperi 1859-re, de most azután igazán ott állnak, csaknem az 'egész falu. ÍBs komolyan, megfontoltan, felkészülten. Keresztesi néniék is odáhűzód- nak kissé a hűvösre. Kaszá nélkül nem mennek semmire. S így megsokasodva tárgyalhatjuk az őszszel induló, de máris gazdag tsz és a falu ügyét. — Aztán volt-e elég segítség a kezdéshez? „Ilyen patronáló kevés akad .. — Hát őszintén mondom, nem azért, mert a Zoltán elvtársék itt vannak, de ilyen patronalpk at, mint ők, keresve se találhattunk volna, — A terményforgalmi igazgatója közbevág: — No-no, rjem a dicséretért tettük és nérh is olyan sokat... Nem?!.Csak ők adtak kölcsön vetőmagnak 100 mázsa árpát, meg segítséget a szállításhoz. Nélkülük nemigen lenne most vagonszám árpánk, meg olyan százholdas lóhe- résürík, hogy nincs olyan az egész környéken. Csak éppen még — s itt elmosolyodik Keresztesi bácsi — ha már itt tetszenek lenni, kérnék valamit. . — Rajta, há lehet megtesszük. — Holnap hordanánk. Jó lenne két gépkocsi, meg két ponyva. Hátha esős idő lesz... — Meglesz, Keresztesi bácsi. Maguk megérdemlik a segítséget. — Az idő telik, egyre melegebben tűz a Nap. Az új elnök még mint egyéni gazda félig, siet. Vágni kell a rozsot. Minél szárazabb, annál könnyebben pereg. Elköszönünk hát az ígérettel, hogy megnézzük az árpát, meg a lóherét.-r Ér deines —* Ifiált utánunk Keresztesi bácsi. — Mutató az^ ami a hölriapünkát inra1'!*. Igen, szép az árpa. Még szebb a sarjadó lóhere. S ugyanolyan szép a munka, amelyet Szanyi elvtárá és Sándor bácsi, a mérai gépállomás dolgozói végeznek. Nagy művészet úgy aratni a géppel, hogy lehetőleg ne sértsék meg a lóherét. És ők így dolgoznak. Dehát érthető. Jó termelőszövetkezetnek, törekvő embereknek jó munka dukál. Barcsa Sándor Repülőgéppel Miskolc felett Gyönyörű napsütés. K?gfc Gyenge északnyugati szél. Hatalmas iramban száguldunk végig a repülőtéren. Néhány ugrásszerű mozdulat után magunk alá „ejtjük” a földet, azután teljes gázzal hasítjuk a levegőt. A repülőtér puha gyepszőnyege mind jobban elmaradozik alattunk. Rövid idő aj-att elérjük a 200 métert, azután köny- nyedén emelkedünk tovább. A látóhatár egyre szélesedik. A gép vezetőjének, Jánosi Józsefnek biztos mozdulataira precízen engedelmeskedik a „Tréner”. Állandó emelkedésben > vagyunk. A motor szinte fülsiketítőén bőg. 300 méter ..., 400 méter ..500 méter... olvasható a rohamos emelkedés a magasságmérőről. Azután széles ívben balra fordulunk. A Sajó, mint keskeny szalag kacskaring ózik alattunk. S máris feltűnik a szomszédos kis falu, Szir- mabesenyő — innen a magasból nézve — kocka házacskáival. Az iskolakört most így végigrepülliik. Nemsokáig gyönyörködhetek a festőién szép panorámában, mivel egy újabb forduló után Miskolc felé vesszük az útirányt. A repülőtérrel szomszédságban lévő vasútállomás körvonalai bontakoznak ki a mozdonyok füstjének gomolyagjaiból. A fekete trosz- ka-halmazok érdekes kontraszthatást keltenek. Mindjobban közeledünk a város felé. A sebességmérő 160 kilométert mutat. Lejebb ereszkedünk. Festői kép tárul szemem elé ... Maga a' város tarkáló épületeiig el, nyüzsgő forgalmával, s a távolban a diósgyőri gyár füstölgő kéményei kötik le az ember figyelmét, mintegy felkiáltójelet téve a kelet-nyugati irányban húzódó városra. S a gyárkémény koszorúzta részen túl már feltűnik a Bükk titokzatos szépségű világa. Egy forduló, s keleti irányban haladunk. Jánosi elvtárs most félre dőlti a „Trénert”, hogy nagyobb kilátás nyíljon •előttünk és túlkiabálva a dübörgő motor berregését, a fülembe kiált- ja: — Látja ott azt a feltűnő foltot a város közepén? A Glósz-kitérői bérházak. Arra figyelek. Valóban modern formáikkal azonnal magukra terelik a szemlélő érdeklődését. Üj színfolt ez már az egyre növekvő, terebélyesedő, fejlődő városunkon. Rendszerünk szülötte. Magukban hordják épülő jelenünk vonásait. S ugyanilyen foltot jelent a város panorámájában a Selyem-réti bérházak csoportja is. Széles körben támpontot jelent tájékozódásunknak, a Földes Ferenc gimnázium messzire pirosló téglaépülete. Impozáns hatást kelt magasba ívelő formáival!... S újra erősödik a berregés. Jánosi elvtárs több gázt adagol. Egy kanyarodó után délirányban haladunk. A sebességmérőre pillantok. Kétszáz kilométert jelez. A magasság hatszáz méter. Pár pillanat és felrajzolódnak szemeim előtt az Egyetemváros hatalmas épülettömbjei. Ha nem is közvetlen a városban épült, de úgy hozzátartozik már, s talán szoros függvényévé is vált Miskolc látképének. Nem régen épült. Népi demokráciánk létesítményei közé tartozik. De talán nem is kell ezt elmondani annak, aki innen fentről szemléli a várost. Magától is rájön a dologra. Hiszen az Egyetemváros fiatal falai, modern építészeti stílusa, vonalai önmaguktól beszélnek. Teljes fordulatot teszünk a géppel és a repülőtér felé vesszük az irányt. Az északnyugati szél felhőket kavar az égre, elborítják az égboltot. A Nap csak helyenként tudja sugarait a felhő résein átbo- csátani. Sajószentpéter felől sötét, jeges felhőket fúj felénk a szél. — TJgyan megússzuk-e vihar nélkül?! — kiáltja a fülembe Jánosi Jóska. Az égalja felől világosodik. Derül. — Úgy látszik, megússzak, — dörmögöm magam elé s hangom belevész a dübörgő motor zajába. A rpníilntpr íelé érkeztünk. m repuiuier Mép egy pU_ lantást vetettem a város épületeire, Diósgyőr füstölgő gyárkéményer- dejére, az épülő, fejlődő iparvárosra ... Kovács László Nehru mentegetődzik Indiai kommunista vesető nyilatkozata " Üj-Delhi (MTÍ) Az Űj-Kína hírügynökség jelentése szerint A. K. Gopalan, az Indiai Kommunista Párt parlamenti képviselő csoportjának helyettes vezetője vasárnapi nyilatkozatában sürgette a keralai kommunisták ellen irányuló ellenzéki támadások haladéktalan megszüntetését. Kijelentette, hogy Adzsoj Ghos-sal, az IKP főtitkárával együtt levélben tájékoztatta Nehru miniszterelnököt a fejleményekről és a kórmányelnök megígérte, hogy megvizsgálja a helyzetet. A támadások nem szűntek meg, noha Nehru közölte, hogy megfelelő utasításokat küldött a kormányzónak. Mint a Reuter-íroda jelenti, Nehru miniszterelnök vasárnap este pártja parlamenti képviselő csoportjának ülésén mentegetni próbálta a központi kormány keralai beavatkozását (MTI) ter is rikkancsként kezdte.... Budai, az erős Budai, aki fiatalkorában kevés. sikerrel próbálkozott az ökölvívással, és az a szokása megmaradt, hogy okkal, ok nélkül szívesen verekedett, most is kontrázott: — Te marha! Az Ford volt! Majdnem ölre mentek, még szerencse, hogy Zengő közbelépett: — Ne hülyéskedjetek, srácok. Még csak az kell, hogy ugráljatok, s valaki igazoltasson bennünket! Lebukunk', aztán megnézhetjük magunkat! Gyulai nagyon biztos volt a dolgában: —■ Ugyan, ne sírj nekem apuskám. Aki mer, az nyer! Tuti tipp volt ez a lelépész trükk, mi? Zelgovits, az álmodozásra hajlamos Zelgovits csak úgy maga elé mormolta: — Holnap ilyenkor már Bécsben leszünk! — Vagy sitten! — ellenkezett Zengő, akiben úgy látszik, felülkerekedett a kétkedés szelleme. Budai, mint mindenben, a börtönviszonyokban is szakértőnek képzelte magát, „vigasztalta” a többieket: . * — Na és aztán! Van egy pár haverom, akik már ültek! Csuda kasa ürgék! Azok hádoválták, hogy a sitten nem is olyan borzalmas. Jégen van az ember, annyi az egész. Alma csaj, alma pia! De egyébként... Nem is vagány, aki úgy éli az életét, hogy ne lett volna sitten. Zengő közbeszólt: — Azért Bécsben mégis csak jobb, mint Vácott! Elhallgattak. Egy határőrtiszt jött szembe. Feszesen tisztelegtek, a tiszt visszatisztelgett, nem talált semmi kivetnivalót a tiszteletadásban. Ahogy tisztes távolba értek, Zengő felsóhajtott; — Csakhogy túl vagyunk rajta ... Ilyen pici dolgon nem lenne jó lebukni A négy fiatalember határőr-egyenruhában igyekezett a határ felé. Az egyenruhákat Zengő Lajos szerezte, aki a határőröknél teljesített szolgálatot. Fegyvert is szerzett. Zengőnél géppisztoly, Budai Gáspárnál, Zelgovits Tibornál és Gyulai Lajosnál egy-egy puska volt. Csak Zengő volt közülük határőr, ez adta meg a disz- szidálási ötletet: egyenruhában közelítik meg a határt, így nem lesz olyan nehéz. December 10-én indultak Budapestről. December 13-án éjjel két órakor már túl is jutottak a határon. . Nagy volt az örömük: eljutottak az ígéret földjére. — No, jövőre, 1955-ben már biztos nem kell melóznod! — mondta Budai. — Meglátod, milyen fejes leszek, — ficánkblt Gyulai. _— Én januárra már kocsit akarok venni! — jelentette ki spártai egyszerűséggel Zengő. Még Zelgovits volt a legreálisabb: — Négy-öt év és már prímán megy minden! Addig ábrándoztak, amíg — a fogdában találták magukat. Az angol zónában fekvő Fürstenfeldben az osztrák hatóságok igazoltatták, majd lefegyverezték és röviden kihallgatták őket. Utána felfegyverzett csendőrök vették körül a társaságot, s lekísérték a csendőrség fogdájába. Azaz csak hármukat, Gyulait, Budait és Zelgovitsot, Zengőt, mint katonai személyt azonnal Grazba szállították. Vége-hossza nem volt a kihallgatásoknak. Különösen Gyulaiban láthattak sok fantáziát a kihallgatók. Újra és újra felvezették a vizsgálati szobába. Leültették egy székre, vele szemben két angol katonai egyenruhás férfi és egy tolmács foglalt helyet. — Nos, Mr. Gyulai, mit tud nekünk még elmondani? — kérdezte az egyik rendőrtiszt. . és Sok mindent, uraim, sok mindent ==» ajánlkozott a dissziden*. — Csak kérdezzenek, én készségesen válaszolok. Talán kezdjük a katonai vonatkozásokkal V— szólt közbe a másik angol. — Honnan szerezték az egyenruhákat és a fegyvereket? Gyulai részletesen elmondta. Csak úgy csöpögött a nagy igyekezettől, hogy a két angolnak a kedvében járjon. De úgy látszik, nem nyerte meg a tetszésüket.-— Még, még! —■ szóltak rá nem egészen barátságos hangon. — Figyelmeztetjük, hogy itt nem hallgathat el semmit. Ha nem beszél szépszerével, varrnak nekünk más eszközeink is... Gyulai meglepődött: rr-i De uraim... Mi azért jöttünk a szabad világba, hogy karriert csináljunk és segítsük a kommunizmus elleni harcot... A tolmács még ahhoz sem vett magának fáradtságot, hogy ezt lefordítsa. Rászólt Gyulaira: — Ne fecsegjen, ez nem üdvhadsereg ... Nem érdekel bennünket különösképpen, hogy mi a véleménye, hanem csak az, hogy milyen tényekről tud... Szegény Gyulai egy-egy kihallgatás közti szünetben, lent a fogdában, állandóan törte a fejét, hogy még valami az eszébe jusson, amire esetleg szükségük lehet az angoloknak. El is mondott öt nap alatt mindent, aminek hasznát veheti az ellenséges hírszerzés. Beszámolt szökésük útvonaláról, az egyenruhák és fegyverek megszerzési módjáról. Elmondta, kik azok a „haverjei”, akik tudomása szerint szívesen kiszöknének. Egyszóval agyának legrejtettebb zugaiból is „kitálalt... Amikor öt nap után közölték velük, hogy kihallgatásuk végétért, szinte a plafonig ugrottak a boldogságtól: (Folytatjuk.) 1 hasonló notabilitást. Dehát ezek kevesen vannak. Nagy úr lettem vol- ( na egy helyőrségen .. .x 1 De nem baj, még leszek is. Leg- < a lobbis remélem. Egy Sulyánszki nem adja meg olyan könnyen ma- l gát. Tapasztalhattad ezt már 1945 elején, Budán is ki volt az utolsó, 1 aki levette a nyilaskeresztes karsza- i lagot? Sulyánszki! Ki voU az, aki utoljára hagyta1 ab- ■ ba a harcot, amikor már minden romokban hevert a környéken? Sulyánszki! És ki az,'aki alighogy Ausztriába ) érkezett, mindjárt kapcsolatot kere- ( sett a mieinkkel, hogy újabb akcióba kapcsolódjék be? Sulyánszki! Hát kérlek álássan, ne félj, a Rá■ dió következő ostrománál már mindketten ott leszünk... Bár ...ki tudja, hogy lesz-e kö- : vetkező ostrom? Tudod, néha ború- \ látó vagyok. Mondtam már, néha ■ úgy érzem, hogy a marxizmus egy l kicsit engem is megfertőzött, ök ' folyton azt hajtogatják, hogy mi el■ játszottuk a magunkét, s mégegyszer , nem jön el a mi időnk. : De minden esetre, mégt nem lövöm : főbe magam. Egyelőre megteszem, ■ ami tőlem telik. Aztán majd meg- , látjuk. , A »HÖS«. Útközben beszélgettek, halkra fog- va szavukat, nehogy valaki megháll- i. ja. Gyulai vitte a szót: z — Majd meglátjátok, milyen jó- dolgunk lesz... ■y Olvastam valahol, hogy RogkefelIV. S ajnos, alighogy kiszabadultunk, s alig tudtunk valamit tenni, maris újabb vereséget szenvedtünk. De sebaj, egyszer csak győzünk! Én mindenesetre nem szűnök meg halálomig munkálkodni ezért a győzelemért. Igen, van már most is feladatom. Sajnos, még neked sem beszélhetek róla, mert köt az esküm. A Szabad Európánál nem feledkeztek meg rólunk, annyit mondhatok. örülök, hogy sikerült ide kijutnom. így, nyíltan szervezkedni mégis más, mint odahaza illegális munkát végezni. Bár nehezemre esik ez az emigráns élet, megmondhatom őszintén. Szép város Bécs, de lehet, hogy holnap már tovább kell állnom. Jön a parancs, s az más városba rendel. Az embert ide-oda dobálja az élet. Hadapródiskolás koromban gyakran elgondoltam a jövőmet. Elkerülök egy helyőrségbe, ott élem le az életemet. A tiszti kaszinóban nagyszerű kártyacsaták, szépasszonyok, akik beszökmek a tiszti lakás hátsó bejáratán. Nem annyira szerelemből, mert tudod, a szerelem mindenféle komplikációkkal jár, mint inkább az egyenruha iránti tiszteletből. A tisztiszolgám teát főz, s miután behozta, intek neki, hogy menjen a fenébe, ilyenkor nincs rá szükség. Azután... elmegy a hölgy is, utána megfúr- döm, átöltözöm, s megyek tovább Ha az utcán civillel találkozom, az kitér az utamból. Leszámítva természetesen a polgármestert és néhán
