Észak-Magyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-18 / 167. szám

J •»mbat, 1959. juthat 18. ÉSZAKMAGYARORSZAG 3 Diósgyőrben, a János utca 53. sz. alatti ház egyik szűk helyiségében lakik nyolcadmagával Kulcsár Béla, a Lenin Kohászati Művek dolgozója. Furcsa történet az, amely ezt az áldatlan állapotot előidézte, s amely­be Kulcsár Béla nem tud belenyu­godni. Hónapok óta szakadatlanul és már-már belefáradva kilincsel a különböző szerveknél az igazságáért. Mert igazságtalannak tartja a vele történt eljárást. A hosszúra nyúlt ügy még 1956. októberében kezdődött. Kulcsáfék udvari szomszédságában, a nagyobb lakás s egyben az egész ház tulaj­donosaként egy család lakott, amely az ellenforradalom kitörése előtti napok egyikén kivándorolt Magyar- országról. A volt főbérlő lemondott a lakásról a Belügyminisztérium ja­vára, amelybe egy tiszt azonnal’ be is költözött családjával együtt. Az új- otthonnak azonban mindössze néhány napig örülhetett. A dühöngő ellenforradalom feléje is kinyújtotta csápjait — menekülnie kellett... Egy ideig Kulcsárra bízta a lakást, később bútorát is elszállíttatta ti­tokban. Itt kezdődött a komplikáció. Kul­csár Béla úgy gondolkozott: ötöd magammal vagyok, átköltözöm a nagyobb lakásba, a szűk lakást pedig, amelyben eddig éltem, átadom a sógoromnak és csa­ládjának. Ha pedig a tiszt elvtárs visszatér, marad minden a régiben. A lakást úgyis elfoglalja valaki, ha ideiglenesen is — gondolta —, hát miért ne én? Ebbéli elképzelését később — ro­konai útján — közölte is a tiszttel, aki jóváhagyta, sőt néhány hónap elteltével közölte Kulcsárral, hogy egyáltalán nem tart igényt a lakás­ra, éljen csak benne nyugodtan. A Kulcsár-család természetesen boldog volt. Úgyszintén a másik la­kó, aki szívesebben lakott Kulcsár volt kis odújában, mint a mosókony­hában, melyből ideköltözött. Négy hónapig nem történt semmi. Négy hónap után azonban a gond­nok más elhatározásra jutott. Hogy ebben mi játszott közre, az még ma sem derült ki. Tény az, hogy a gondnoksággal megbízott Pléh Kál­mánná feljelentette Kulcsár Bélát, mint önkéntes lakásfoglalót. Meg­kezdődött a tárgyalások sora. A sze­rencse mindig Kulcsár Bélát pártfo­golta. Az illetékes szervek úgy dön­töttek: legyen övé a lakás! Hanem a gondnok nem nyugodott bele a döntésbe: fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz A Legfelsőbb Bíróság a korábbi Ítéletet megváltoztatta. 1958. április 17-én Kulcsár megkapta a megyei bíróság felszólítását: 15 napon belül hagyja el a lakást! így történt, hogy Kulcsárék visz- szaköltöztek a régi kis szobába, csakhogy megnövekedett létszám­mal, hiszen a másik családot, ame­lyet ők hívtak bele, nem rakhatták utcára. S most nyolcán éldegélnek együtt és sóhajtozva tekintgetnek a nagyobb lakás felé, amelynek idő­közben új lakója lett. A bonyolult história ezzel véget is ér. Csakhogy van az egésznek egy feltűnő „szépséghibája”. Nem kritizálni akarjuk legfelsőbb igazság­ügyi szervünk döntését, de véle­ményünk szerint egy kicsit sántít a házgondnok okoskodása. Mert a gondnok először arra hivatkozott, hogy nem volt joga Kulcsár Bélá­nak — az akkor még — szolgálati lakásba beköltözni. Igaza van. De az nagyon furcsa, hogy aki akkoriban megkapta a la­kást, szintén nem szolgálati úton jutott hozzá, — már akkor nem is volt szolgálati lakás —, mivel pol­gári egyén. Hát nem mindegy, ki lakott volna benne?! fif másik, amit szintén furcsának tartunk: azt mondják a III. kerü­leti tanácsnál, hogy a kivándorolt család a gondnokékra, Pléhékre bíz­ta a ház sorsát —, de akkor a távo­zó hogy mondhatott le a BM. javára. — S a gondnok szuverén joga a la­kók megválasztása. Jó, ez is rend­jén van. Hanem azt már végképp nem értjük, miért pont az az egyén kapta meg a kivándorolt család la­kását, aki a III. kerületi tanács la­kásügyi osztálya vezetőjének, Kár­páti Bélának a sógora?! Ráadásul az új lakónak — egyébként zenész foglalkozású, — egy gyermeke van, Kulcsárnak meg három! Egy kicsit sántít ez az ügy. Az ember igazságérzetét joggal foglal­koztatja. Éppen ezért megértjük Kulcsár Bélát, aki hónapok óta nem tud belenyugodni a döntésbe. Azt ja­vasolnánk, nem ártana még egyszer igénybevenni Justitia serpenyőit. Csala László Négy tonnás tükör A Szovjetunióban gyártják Európa legnagyobb parabolikus teleszkóp- reflektorát. A tükör átmérője 265 centiméter lesz. A reflektor-óriást teljes egészében automatizálják, s minden emberi be­avatkozás nélkül követi majd az égitesteket. A teleszkóp üvegtükre több mint négy tonna súlyú. Készítéséhez kü­lönleges kemencéket gyártottak. A krimi csillagvizsgálóban külön tornyot építenek a teleszkóp számá­ra. A torony kilenc emelet magassá­gú, kupolájának átmérője húsz mé­ter. FIGYELEMRE MÉLTÓ GÉP A Szovjetunióban olyan gépet szerkesztettek, amely egy nap alatt 300 telefonpóznát állít fel és 8 kilo­méter hosszú drótot húz ki. Művelődési autóval megyénkben AZ ESZAKMAGYARORSZAG ÉS A BORSODI RÁDIÓ közle­ménye alapján megyénk lakossága már értesült arról, hogy július 1-én elindult a Megyei Könyvtár művelődési autója. A könyvtár az autót a Művelődésügyi Miniszté­riumtól kapta azzal a feladattal, hogy az autó leküzdve a távolsá­gokat, eljuttassa a legkisebb ta­nyákra is a kultúrát. Eljuttassa a •könyvet olyan tanyákra, ahol nincs könyvtár, könyvet adjon a dolgozó parasztok kezébe. Eljuttassa ezen­kívül a tanyákra a mozgófilmet, ahol még egyáltalán, vagy nagyon kevés alkalommal láttak hangos­filmet. Az autó az év különböző szakaiban sok feladatot ellát, sok települést felkeres, s ezzel azt az elvet szolgálja, mely szocialista rendszerünk kultúrpolitikájának legfontosabb elve: eljuttatni a kultúrát a dolgozók legszélesebb tömegeihez. Két hét leforgása alatt 14 tele­pülést keresett fel, s mindenütt megelégedéssel, szeretettel fogad­ták. Sokan kételkedtek. Igaz, hogy hozzájuk is eljutott a könyv? A jó barát, mely nevel, tanít, szórakoz­tat. Meggyőződtek, hogy mindez igaz. Államunk ma már gondosko­dik róluk is. A meglátogatott tele­püléseken nem egy ember jegyezte meg, hogy évekkel ezelőtt kellett volna már megkezdeni ezt a mun­kát. Ifj. Bárány Ferenc, óhutai munkásember megjegyezte; ezt kellett volna csinálni már 50 évvel ezelőtt is, akkor már nem itt tar­tanának embereink, hanem sokkal fejlettebbek lennének. Igaza van. Ifj. Bárány Ferenc örömmel vette kezébe a két könyvet, melyekből egy hónapon keresztül tanulhat. Az autó indulása, n^unkájának kezdése pontosan a nyári nagy munkák idejére esik. Azok az em­berek, akik az autó rendezvényeit látogatják, éppen ebben az idő­szakban vannak munkájukkal a legjobban elfoglalva. A meleg tű­ző nappalokon fárasztó munkát vé­geznek, de este, amikor az autó el­jut hozzájuk, felkeresik. Az autó minden hét szerda, szombat és va­sárnap délutánján indul útjára. Az eddigi eredmények azt mutat­ják, nem hiába, örvendetes az autó népszerűsége, . örvendetes az érdeklődés a könyvek, filmek iránt. Ez bizonyítéka annak, högy igenis van kultúrszomjuk azoknak az egyszerű tanyasi embereknek is, akik a távolság miatt eddig el vol­tak zárva a művelődés e területé-' tői; van kultúrigényük, csak fel kell bennük ébreszteni, s igényük i kielégítéséhez meg kell teremteni a szükséges feltételeket. A távol­ság a jövőben nem számít, az autó eljut mindenhová. MI SEM BIZONYÍTJA JOBBAN a könyvek, filmek iránti érdeklő­dést, mint az első hét eredményei­ből néhány adat. Az autó 14 tele­pülést keresett fel eddig, 13 helyen végzett könyvkölcsönzést, s 6 he­lyen filmvetítést. A mozgókönyv­tárat 379 személy kereste fel, kö­zülük 267 felnőtt, túlnyomórészük dolgozó paraszt. Boldogan vették kezükbe ezek a parasztbácsik a könyvet, hisz nekik ilyen lehetősé­gük még sohasem volt. A kát hét alatt 546 könyvet kölcsönöztek ki. Az autó eddigi filmvetítéseit 655-en nézték végig, s a filmműsorban szerepeltek játék- és ismeretter^- jesztő filmek. Valamennyit öröm­mel nézték és hálásak voltak a ve­títésért. Ha kicsit elgondolkozunk a fenti eredményeken, arra a megállapí­tásra jutunk: ha nyáron a nagy munkák idején ilyen szép az ér­deklődés, akkor az őszi-téli hóna­pok alatt, amikor ezek a tanyasi emberek jobban ráérnek, még szebb és jobb eredményekre szá­míthatunk. A legnagyobb érdeklő­dést eddig a Latoruton. Lápló-ta- nyán, Óhuta községben és Keresz- téte községben tapasztaltuk. S ha a könyvek iránt továbbra is ha­sonló érdeklődés lesz, akkor rövid időn belül gondot okoz e települé­sek könyvanyaggal való ellátása. Talán vannak olyanok, akik azt mondják, minek azoknak az em­bereknek kezébe könyvet adni, akik annak "idején nem végeztek csak hat elemit? Káros ez a nézet. Egy hét alatt is bebizonyosodott, hogy igénylik ezek az emberek a könyveket, s azt akarják — s mi is azt akarjuk—, hogy a könyve­Uj filmstúdiót avattak fel Ha­noiban, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosában. Az új ken keresztül" elvégezzék a „nyol­cadik” osztályt is, vagy ha erejük­ből telik, még ennél magasabb is­kolai végzettséget érjenek el ön­művelés terén. Már az első héten számtalan olyan igény adódott, amit könyvállományunk hiányossá­ga miatt nem tudtunk kielégíteni. Keresettek voltak mind a szépiro­dalmi könyvek, mind a mezőgaz­dasági, egészségügyi és más szak­könyvek, ifjúsági és gyermekköny­vek. Szívesen vittek sokan két könyvet is, s ők kérték, hogy fel­tétlenül kettőt adjunk, mert egy hónap hosszú, azalatt sokat lehet olvasni. AZ AUTÓ ÖSZI-TÉLI MŰSO­RÁBAN szerepelnek majd külön­böző ismeretterjesztő előadások, a magnetofon segítségével elvisszük ezekre a tanyai településekre a zenét is, kiváló művészek előadá­sait, szavalatait és énekszámait. Ezen rendezvények fontos felada­tot teljesítenek, megszerettetik a kultúrát azokkal az egyszerű em­berekkel is, akik tanyán élnek, se­gítenek szemléletük átalakításá­ban. Az eddigi tapasztalatok alapján további reményekkel indul útjára az autó. kulturális létesítmény a Német De­mokratikus Köztársaság segítségé­vel épült. OROSZ MIHÁLY, a művelődési autó könyvtárosa Rövid jelentés a felsőzsolcai gépállomásról Felsőzsolcán, a gépállomás udvarán sehol egy valamirevaló gép, csak rozsdásodó, hasznavehetetlen vasdarabok láthatók. „Bevetésen” van minden gép — aratás van. A felsőzsolcai Szabadságharcos Tsz hatalmas tábláján is „aratnak”, de nem viaszsárga, szőke kalászfeje­ket, hanem silókukoricát... Hatalmas alkotmányt vontat egy lánc­talpas traktor, és a nép arat, aprózza a kukoricát. Mellette pótkocsis vontató halad, ez szállítja a silózott takarmányt a Szabadságharcos Tsz silógödreibe. Filmstudió Vietnamban A repülőtéri üzemegységben Budapestről Miskolcra repülővel jövet, ha kitekint az utas a lefelé ereszkedő gép ablakán, láthatja a gyönyörű kertet, amelyet a Nagy­miskolci Állami Gazdaság repülőtéri üzemegységének dolgozói teremtet­tek szorgalmas, hozzáértő «munkával a kiváló talajon. Kertnek persze nem akármilyen kert ez, hiszen ki­sebb község határának is beillene, amely kezdődik itt a repülőtér szé­lén és végződik majdnem a szikszói partoknál. Magasból nézve szép látvány: sza­bályos négyszögökben a konyhaker­ti növények: paprika, káposzta, meg a többi. Távolabb hatalmas táblák­ban aranylón sárgálló búza, amint vágja a kombájn; a haragoszöld kukorica, a súlyos kalászú zab, a cu­korrépa mind, — mind milliókat érő vagyon. A földeken tarkaszok­nyás lányok munkálkodnak. Magas­ból nézve csak kicsiny pontoknak látszanak, valósággal elvesznek a végtelen mező zöld rengetegében. De szemet hizlaló látvány ez in­nen, a földről nézve is! Hálásan fizet a föld. • • Mire átkelünk a Sajón, s kétoldalt s tavasszal ültetett diófákkal sze­gélyezett határútokon az üzemegy­ség központjába érünk, a kertész­lányok már hazamentek. Megszed­ték a holnapi szállítmányt. Szép sárgára érett cecei paprika-hegyek tornyosodnak a föld végén, nemso­kára jön értük a MEZÖKER teher­autója, hogy az üzletekbe, piaci standokra szállítsa. A paprikatábla mellett paradicsom piroslik: két­fajta is és Szabó Sándor főkertész nem kis büszkeséggel mutatja, néz­zük csak, mennyi van rajta. Az idén is először a Nagymiskolci Álla­mi Gazdaság küldött paradicsomot a piacra. ~ Ez a fajta itt a „Delikátesn ne­vet viseli — mutat az egyik táblára Szabó elvtárs —, nagyon jó fajta! Íme, mily nagy gyümölcsök érnek a bokrokon és sorra megköt a másod­virágzás is. Lesz paradicsom késő őszig, ki tudjuk elégíteni mind az ipar, mind a háziasszonyok igényeit. — Hálásan fizet a föld! — kap­csolódik a beszélgetésbe Reich Lajos üzemegységvezető —, bár mi is meg­adtunk neki mindent, ami kellett... Kertészetnél ~~különösen fontos, hogy rendszeresen fokozzuk a talajerőt, amelyet műtrágyázással, istállótrá­gyázással érünk el. Hiszen vannak itt olyan táblák, amelyeket kétszer, de háromszor is kihasználhatunk egy esztendőben. A korai saláta he­lyére például téli, vagy nyári ká­posztát, karfiolt ültethetünk. Jövőre megoldjuk az alagcsöves öntözést is: éppen a napokban érkezett néhány vagon cső, amelyet még az idén ősz­szel és a tél folyamán a talajba építünk. Az üzemegység, de a Nagy­miskolci Állami Gazdaság többi üzemegysége is — mint a szirmai, görömbölyi — kétségtelénül fontos szerepet játszanak a város lakossá­gának friss zöldségáruval való ellá­tásában. A jövő esztendőben az új tervek megvalósításával még tovább tudjuk majd fokozni eredményein­ket: hamarább és — ez sem lényeg­telen —1 olcsóbban szállíthatjuk majd piacra az árut. Rövidesen befejeződik az aratás A hatalmas paradicsomtäblcj akácfasor választja el a búzától. Benne kombájn forog. Talán egy órával ezelőtt fogott ebbe a da­rabba, egyszer kerülte meg mind­össze. — Milyen eredmény várható? Reich elvtárs elégedett. — Minden eddigi esztendők átla­gától jobb! Nem akarok sokat mon­dani, de huszonkét mázsay biztos meglesz holdankint. AmAnt látják, egyszer fordultunk mindössze, s mégis alig győztük összeszedni a zsákokat... A súlyos, telt kalászú' búza meg­dőlt helyenkint: itt bizony nem tud dolgozni a kombájn, kézzel kell le­aratni. Előbb hitetlenkedünk. Talán csak itt, a lapályosabb részeken ilyen szép a búza, s bizonyosan si­lányabb a partokon. De menjünk csak beljebb — biztat az üzemegy­ségvezető — ilyen ez mindenütt, ha ugyan még nem szebb! így jártunk a zabbal is. Valaki a látogatók kö­zül azt találta mondani, amikor be­állt a tábla végére és mellmagassá­gig ért neki — pedig jól megtermett ember —, hogy ez beljebb bizony alighanem kisebb lehet... No hi­szen! Ott meg teljesen ellepte! Az aratás kedvező ütemben halad. Az ősziárpával, amely helyenként huszonöt mázsát is adott, időben végeztek, helyén már a tarlóhántást végzik. Meg kell fogni a jó eszten­dőt: terem ott az idén még silókuko­rica is. Sikerült a cukorrépa és a kukorica — Egy, kettő, három ..., négy. De egyik-másik száron öt cső is! —1 számolja Reich elvtárs a hibridku­koricában. Az ember, ha kis időt szánna rá, tálán már főzni váló csöveket is találna. Vastag, erős szá­lak. Igaz, jó a talaj is. Ismerik az eljárást: a megyében szinte elsőnek termesztettek hibrid növényt. Akkor sem vallottak szégyent, de most kü­lönösen jónak ígérkezik a termés. Úgyszintén a cukorrépa is. A kukoricatábla mellett borsó. Tavasszal, amikor egyik-másik he­lyen még csak vetették, ők múr mázsaszámra hordták a piacra. Nem nagy darab. Pár hold lehet. Hetven mázsát szedtek le róla összesen. Reich elvtárs csak úgy találomra kihúz egy elszáradt indát a földből, s számolja a rajta maradt hüvelye­ket. — Még ezek után is sok maradt rajta, amely teljesen beérik. „Ter­ven felül” lesz még itt vagy huszon­öt mázsa holdankint. A munkásszálláson Az üzemegység központjában ta­karos házak. Előttük kicsiny virágos kert, fák, padok, gondozott utak. Kisebbfajta falunak beillik•... Az épületek, szobák ugyan kihaltak: dolgozik mindenki. Mintegy három­száz időszaki munkást foglalkoztat­nak, akiknek nagy része messzi tá­jakról: az Alföldről, Szabolcsból, Szatmárból valók,' esetleg csak egy­szer egy hónapban, ha elutaznak családjukhoz. Azért fordítunk nagy gondot a munkásszállásokra — mondja Reich elvtárs —, hogy jól érezzék magu­kat itt. A magunk erejéből, amit csak tehetünk, feláldozzuk, hogy pó­toljuk az otthont. Azt hiszem, ezt sikerült is... Sokan vannak, akik esztendőről-eszfendőre visszatérnek ide. S olyanok is vannak, akik mész- szí vidékekről összekerülve, családot alapítottak nálunk, nem vágynak el innen= Aki személyesen is körülnéz a la­kásokban, meggyőződhet róla. Külö­nösen a női munkásszállások taka­rosak, tiszták, ízlésesek: ha belép ide az ember, szinte nem is hiszi, hogy munkásszállásra tévedt, hanem egy illatos leányszobába... Ki hitte volna, hogy ezeknek a kertészlá­nyoknak, akik egész nap görnyedez- nek a nehéz munkában, újjaik he­gyét kicserzi a föld —, kedvük van esténkint kötögetni, szép csipkéket horgolni, szobájukat csinosítgatni. — Bizonyosan Reich elvtárs is szereti a rendet! — Természetesen — mondja az üzemegységvezető —, de nemcsak azért van itt rend, mert megkövete­lem, hanem mert rendszeretők a munkások is. Kiközösítenék maguk közül, aki ellene szegülne az íratlan házi törvényeknek. Volt már erre példa is. Nem maradnak el mögöttük tisz­taság- és rendszeretet dolgában a férfiak sem. Talán ha csak annyi­ban nem, hogy az ő szobájuk nem olyan illatos... De az ágyak viszont mintha még formásabbak, szöglete­sebbek volnának, ami érthető is, hiszen a férfiak legnagyobb része katonaviselt ember, megtanulták a laktanyában, hogyan kell szép szal­mazsákot tömni---- Aki pedig nem t udja, megtanítják szívesen. Ép 'en aznap, hogy ott jártunk, érkezett egy új lakó valahonnan Nyíregy­háza környékéről. Fiatal fiú, látszik, hogy nem volt még katona. Szalma­zsákja is púpos, mint a földgömb. — öcsém — kérdezték tőle * mit csinálsz ma este? — Semmit... — Akkor kitömöd szépen a szal­mazsákodat, mert így még le találsz gurulni róla... Rend, tisztaság, fegyelem, jóked­vű emberek, gyorsan haladó munka. Munka, amelynek milliókban fejez­hető* ki a mérlege. Onodvári Miklós Cfureia liutória

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents