Észak-Magyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-17 / 166. szám

Péntek, 1959. július 17. fiSMMHAUYüRUKiiÄAO 3 A népművelők feladatai a mezőgazdaság szocialista átszervezésének jelenlegi időszakában A párt útmutatása nyomán meg­gyorsult szocialista mezőgazda­ságunk fejlődése. A fejlesztés terén elért szép eredményekben az általá­nos politikai konszolidáció, a közvet­len agitációs és propagandamunka mellett komoly része van a népmű­velésnek, a népművelők sokoldalú, tudatformáló tevékenységének. Az ismeretterjesztés, könyvtáraink, mű­kedvelő művészeti csoportjaink mun­kája jól kamatozott. A népművelés természetesen csak akkor tudja be­tölteni tudatformáló, érzelmeket alakító szerepét, ha elemzi a megvál­tozott helyzetet. Ennek alapján kell kialakítani új feladatainkat. Vizsgál­nunk kell a különböző ágazatok, té­nyezők szerepét, főleg munkánk ha­tásfokát, valamint az állami és tár­sadalmi szervek tennivalóit. A népművelés nyári tanfolyamai meggyőztek bennünket arról, hogy többségükben szenvedélyes a törek­vés arra, hogy a kultúra jelenleg is rendelkezésre álló eszközeivel segít­sék a termelőszövetkezetekbe belé­pett parasztságot szakmai és általá­nos műveltségük emelésében, hogy minél hamarabb beilleszkedjenek a közösségbe. Az egész magyar falu és a falusi népművelési munka új virágzás előtt áll. Ettől a munkától azonban ne várjunk gyors, látványos sikereket. Az elmúlt évek tapasztalatai arra fi­gyelmeztetnek, hogy a gyorsan vég­rehajtandó feladatok mellett általá­ban ne a közvetlen, gyors agitativ módszerekre, hanem a lassabban ható, de alaposabb, tartósabb hatást ered­ményező, tudatalakító munkára kell törekedni. A nagyarányú fejlődés következté­ben falvainkban megnövekedtek a kulturális igények. A tsz-községek alakulásával szükségessé válik tehát kulturális intézmények létesítése is. Dolgozóink több szabadidővel ren­delkeznek. Kulturális ellátottságuk fokozatos javítását jobbára az ál­lamtól várják. A feladat az, hogy a reális igényeket a társadalom erőire támaszkodva elégítsük ki. Különösen fontos feladat vár itt a munkásosz­tályra. A patronáló munkások segí­tőkészsége nyilvánuljon meg abban is, hogy a helyi erőfeszítéseket anya­gokkal, munkaerővel támogatják. (Nagyrozvágy, Tiszabábolna, s még több falu várja ezt a segítséget.) Conto« kérdés a szövetkezetek ■ elöregedése, a fiatalok városba Czönlése, valamint a kétlaki munká­sok problémája. Egyes városközeli községekben a rendszeresen mezőgaz­dasággal foglalkozók átlagos életko­ra meghaladja az 55 évet. Szikszón például a község határának 40 szá­zaléka a kétlaki munkások kezén van, akik a városba járnak dolgozni. Érthető, hogy a népművelésnek segí­tenie kell megfelelő képzéssel, szó­rakozási alkalmak teremtésével a fiatalok helyhezkötését, a mezőgazda­sági munkások utánpótlását. Termé­szetesen az embereket anyagi meg­gondolások is befolyásolják, de a gazdasági kérdések megoldása is csak a mezőgazdaság további fejlesz­tésétől várható. A népművelők megértették, hogy a tez-ek megszilárdítása érdekében egyik legfontosabb feladatuk a szak­mai jellegű ismeretek terjesztése. Ennek egyik ága az, ha megmutat­ják a kisgazdaságban ismert és hasz­nált módszereket, valamint a nagy­üzemi módszerek közötti különbsé­get. Például az állattenyésztés nagy­üzemi formái és feladatai, a gépek használata és előnye, a falu talajvi­szonyai, a tsz és a piac (mit érde­mes termelni?) stb. A másik ága, amely ugyancsak a tsz-ek megszilárdítását szolgálja, a szövetkezeti ismeretek tanítása. Jó, ha ismertetjük a munkaegység ki­számításának módját, az egyes nor­mák elveit, a tsz alapszabályát, ren­deleteket, a nyugdíjtörvényt, bizo­nyos üzemgazdasági ismereteket. Technikai szakköröket is szervez­nünk kell. Ezen belül kapjon teret a gépek, a gépesítés, a modern techni­ka néhány kérdése, egy-egy gép javí­tási gyakorlat. A szakismeretter­jesztés mindig segített a. parasztság anyagi érdekeltségének felkeltésében. Erről a hatásról — főleg a fiatalok között — a tsz-ekben sem mondha­tunk le. A fiatalságban elsősorban a kísérletező, újító kedvet kell feléb­reszteni. Az ifjúság faluból való el­vágyódásának többek között ma egyik oka a paraszti munka bizonyos lebecsülése, nem érzik azt szakmun­kának. Meg kell teremteni annak le­hetőségét, hogy a paraszti munka egyre inkább szakmunkává váljék. Ezért helyeselhetjük azt a gyakorla­tot, ahol a fiatalokat szakköri for­mában a mezőgazdasági szakismere­tek egy-egy ágának elméleti és gya­korlati részével alaposan megismer­tetik. Ugyanakkor életkori saját­ságaiknak megfelelően érdekes, iz­galmas formában olyan előadásokat is meghallgatnak, amelyek növelik látókörüket, formálják világnézetü­ket. A szakismeretterjesztéssel együtt falusi munkánk változatlan feladata az általános műveltség, a társada­lom és természettudományi ismere­tek terjesztése. A falusi ember ma már érdeklődik a világ, a társada­lom dolgai iránt. Sejti és tudja is már, hogy léte, boldogulása a több tudástól függ. Az általános művelt­ség terjesztésére — nem utolsósorban az érzelmi nevelésre -—, igen jó le­hetőséget nyújthat a tsz névadóiról szóló előadás. Dolgozzuk ki közösen az egyes, gyakrabban elterjedt név­adók történelmi szerepéről, életéről, jelentőségéről szóló anyagokat. Több művelődési intézmény fel- ■ ismerte a kiállítások nevelő, mozgósító hatását. A kiállítások anyagának összeállításánál új vonás a tsz-krónikák, évfordulók, jelentő­sebb munkák kezdetének és befejezé­sének megjelenítése, az eredmények bemutatása mellett. Alkalmasak a kiállítások a szövetkezeti és egyéni parasztok kapcsolatának elmélyítésé­re is. A tsz-községekben folyó népműve­lési!, munka magasabbrendűségét je­lentheti a zenéről, táncról, népmű­vészetről, képzőművészetről stb. szó­ló klubdélutánok, vitaestek, anké^ok rendezése. Gombamódra nőnek ki a földből az új lakások, — modem bú­tor, a falakon a legsilányabb, művészinek egyáltalán nem mond­ható „olcsó” giccsek díszelegnek. S hány olyan esetről tudunk, hogy lel­kiismeretlen „művészek” kijátszva a törvényeket, magas összegeket csal­nak ki a dolgozó parasztság zsebé­ből képfestés ürügyén. Mindennek a hozzánemértés a forrása. Mezőkö­vesden, ahol parasztságunk immáron világhírű ízlése a kézimunkákban je­lenik meg, ez az ízlés annyira defor­málódik, ha képzőművészetről van szó. Több helyről tudunk, ahol „zene­baráti köröket” hoznak létre. Ezek a zene- és dalszerző emberek apostolai lesznek a komoly zenének, a zenei ízlés fejlesztésének. Mindezek tsz-ek nélkül nehezen jöhetnének létre. A „muzsikáló téli esték” mozgalom szé­lesítésére csak a tsz-ek gyarapodása nyomán lesznek meg a jobb feltéte­lek. Termelőszövetkezeti községeink­ben új közösségi, szórakozási, ünnepi alkalmak hagyományossá tételére van mód. Például a keresztelőhöz ha­sonló, de új, szocialista tartalmú névadó ünnepségek, nagykorúvá avatás, zárszámadás, aratóünnepsé­gek stb. Bátran hozzá kell kezde­nünk ezeknek a megvalósításához. Wégül arról szeretnék szólni, “ hogy a közösségi nevelés, a kö­zös tanulás, szórakozás érdekében milyen fontos szerepet játszik a klub. Fő vonzóereje a közvetlenség, az otthonos berendezés, ízléses fel­szerelés. Ha megteremtjük a közös tanulás, szórakozás közvetlenebb formáit, a fiatalok, idősebbek egy­aránt hamar megkedvelik. A szak- irodalom közös olvasása, vitája, bri­gádok, egyes munkacsoportok meg­beszélései, szűkkörű műsoros estek, társas tánctanítás, beszélgetések a kultúrált viselkedésről, divatról (esetleg bemutatóval), lakáskultúrá­ról, fürgeségi, ügyességi versenyek, fejtörők stb. mind-mind vonzóak le­hetnek, ha szívvel és hozzáértéssel kezdünk hozzájuk. Ajánljuk, hogy amennyiben a tsz-ek „saját” kisebb kulturális intézményt igényelnek, ne művelődési otthont, hanem klubhe­lyiséget hozzanak létre. A tsz-klubok anyagi ellátása a szövetkezet kultu­rális alapjából történik. örvendetes az a törekvés, hogy a patronáló üzemek segítik a falusi népkönyvtárak könyvéllátósát. E téren a Borsodi Szénbányászati Tröszt jár élen. Ugyancsak helyes lenne, ha a faluban működő összes könyvtári állományt, a tulajdonjog fenntartása mellett, a népkönyvtárba vonnák egybe. A tsz, a földművesszö­vetkezet könyvtáraira gondolok első­sorban. II j helyzet — új feladatok. Nép­^ művelőink felismerték többsé­gükben ezt. Komoly áldozatvállalási készségről adtak eddig is tanúbizony­ságot. Ha annyi energiát fektetnek a kivitelezésbe is, mint amilyen lelke­sedéssel tették a felajánlásokat, ak­kor elmondhatjuk, hogy nagy segít­séget adtunk pártunknak a mezőgaz­daság szocialista átszervezéséhez, parasztságunk felemelkedéséhez. SZEBENl GYŐZŐ Hogyan segíti a falvak művelődését a% abaújszántói művelődési otthon? ESTEFELÉ KERÜLTÜNK ABA- UJSZÄNT0RA. A művelődési ott­hont kerestük. A színjátszócsoport tagjai már várták az igazgatónőt. Dobozy Imre Szélviharát próbálják. Vasárnap lesz a bemutató. Kiss Kor- nélné, a járási Petőfi Művelődési Otthon igazgatója derűlátó. Nem lesz baj. A szereplők lelkiismeretesen felkészültek. Az már csak természe­tes, hisz Kassára akarnak menni. Nem maradhatnak szégyenben a test­véri ország közönsége előtt. A Szél­vihar viszonylag nagyszámú szerep­lőt igényel. Vannak is... A KISZ- fiatalokkal együtt idősebbek... Munkásőröket, rendőröket is talá­lunk a csoportban. Egyszóval, lelke­sen készülnek. S a közönség? Hogy fogadják majd az új darabot? Az igazgatónő nem válaszol azonnal... Mert a közönség egy kissé hozzászokott a vidámabb, szórakoztatóbb művekhez, operettek­hez. Az világos, hogy Dobozy műve feltétlen érdeklődésre tarthat szá­mot, hiszen mai életünk, illetve a közelmúlt, az ellenforradalom ese­ményeit feszegeti, mutatja be. Éppen ezért nem közömbös, hogy milyen számban nézik meg egyénileg gazdál­kodók, termelőszövetkezeti parasztok, a falvak lakói. Mindebből adódik a feladat: Megfelelő propagandával fel kell ébreszteni a közönség érdeklő­dését. De mindez már nemcsak a műve­lődési otthon tennivalója. Feladata a pártbizottságnak, a pártszervezetek­nek, termelőszövetkezetek vezetősé­gének, minden embernek, akinek szívügye a szocialista kultúra, — te­hát elsősorban a kommunistáknak. Nem mintha nem kapott volna kel­lő támogatást a művelődési otthon ebbeli munkájában és másban is. Azonban — különösen a párt mű­velődéspolitikai irányelvei megjele­nése, illetve megvitatása előtt — ál­talában tapasztalhattuk a megyében, hogy pártszerveink n^jn fordítottak kellő gondot a művelődési munkára. Ez a régi kép, —' noha néhol lassan —, fokozatosan változik. Hogy ez így van, bizonyíték maga az a tény, hogy Abaújszántón sorra kerül Do­bozy Szélviharának bemutatása — méghozzá nyáron, amikor a lakosság igen elfoglalt a mezőgazdasági mun­kával. Ezért dicséret illeti az abaújszántói művelődési otthont. Azért is, hogy nemcsak a járás székhelyén mutat­ják be a darabot, hanem ezen kí­vül még három termelőszövetkezeti községben. Elmennek Göncre, ahol a szállítási költségeket leszámítva, az egészségügyi állomás létesítésére for­dítják a bevételt. Ellátogatnak Fónyba, Hemádcécére. Helyesen mondja Kiss Komélné elvtársnő: — Nem a bevétel, az anyagi siker a leg­fontosabb (a két utóbbi tsz-község- ben egészen minimális belépti díjat kérnek), hanem az, hogy minél töb­ben megismerjék Dobozynak ezt a Rámán ároson fordul • Daman, föld m tarió ahogy az eke borítgatja az üresen, kifosztottan meredő búzatöveket. Néhány perc múlva, mint hártyaré­teg, szürkül teteje — a rekkenő hő­ségben szippantja nedvét a Nap. Tóth Pistának meg, mintha zuhany alatt állna, kövér cseppek gurulnak homlokáról bozontos szemöldökére, amely meredek gátként állja útju­kat. Torka szikkadt, ezer apró ka­vics nem kaparhatná kegyetleneb­ből, mint ez az átkozott szomjúság. Könyökig olajos kezével a traktor ülése alá kaparász, de le nem veszi szemét a métereket nyelő kerekek­ről, hogy jóirányban tarthassa a kormányt. Kulacsfélét emel maga­dé. — A kutyais... — harapja ketté a szót. — Már megint ürest — fa­kad ki, fejtetőre borítva az áttüze- sedett, poros bádogedényt, amely­nek száján egyetlen árva vízcsepp remeg. Aztán mérges mozdulattal csapja vissza a mihasznát, s végig­törölve homlokát, türelmetlenül méregeti a távolságot a tábla lábá­ig. No, már csak az utolsó méterek és fordítja is gépét, hogy ráálljoh a következő sorra. Zutty... — nagyot rándul a ma­sina, mintha lelke akarna szakad­ni, s — megáll! — Zzanyád!... Te is itt döglesz be! Nyelvelhetnek miattad a lyá­nyok, — sandít dühét nyelve, s a szembenlévő búzatáblán keresztelő baboskendősök felé tekint. Azok meg csak megegyengetik derekukat, s sudárra húzva magu­kat, figyelnek az elcsendesedett „szomszéd” félé. A VÍZHORDÓ LÁNY művét, minél többen okuljanak be­lőle. AZ ELMONDOTTAK BIZO­NYÍTJÁK, hogy a szántói művelő­dési otthonban helyesen értelmezik a párt művelődéspolitikai irányel­veit: azt, hogy a falvakban a műve­lődési munkának a parasztság gon­dolkodásának formálása révén, a szocialista átalakulást kell segítenie. Minden elitélendő és kiküszöbölendő munkánkból, ami ezzel ellentétben hat. S ezzel nem buzdítottunk a má­sik végletre, hogy ezután ne játssza­nak a művelődési otthonokban köny- nyebb, vidámabb darabokat, operet­teket. De csak az arányok, a cél kel­lő figyelembe vételével! Egy másij* kezdeményezést is üd­vözölnünk kell még az abaújszántói járásban. Göncön, a művelődési ott­honban fényképész-kört szerveztek, s albumot készítenek a termelőszö­vetkezet (Gönc tsz-község) életéről, s azt bemutatják Göncön, valamint Abaújszántón. Ugyanezt megcsinál­ják Hemádcécén, s az albumot meg­mutatják a fónyiaknak. Fény már szocialista község, de a munka ja­va még az őszön indul meg. Ez szép példa arra: hogyan segíthetnek a művelődés munkásai a termelőszö­vetkezeteknek. Nem volna teljes a szántra műve­lődési helyzetről adott kép, ha nem említenénk meg a 12 éves kórust, amely szép sikereket ért el Bakonyi Béla karnagy vezetésével. Legutóbb a nyíregyházi országos dalostalálko­zón és Miskolcon, a bolgár parla­menti küldöttség tiszteletére adott műsoros esten szerepeltek elismerés­re méltóan. Újabban népi zenekar is alakult a kórus mellett. Dicséretre méltó, hogy aratás idején is nagy szorgalommal, pontosan járnak a próbákra az együttes tagjai, akik kö­zött vannak tsz-parasztok, egyénileg gazdálkodók és mások. A színjátszócsoporton, ének- és ze­nekaron kívül népi tánccsoportja is van az otthonnak. Jelenleg táncballa- dájcat tanulnak. A képzőművészeti szakkörben, balettkörbeh nyári szü­net van. (Most két kislány miatt drukkolnak, akik Pesten vannak, fel­vételi vizsgái!, a balettiskolában.) A közeljövőben klubot ij létesítenek a művelődési otthonban, — másüvé köl­tözik a könyvtár. Erre annál inkább szükség van, mert a kocsma még igen vonzza a szántói fiatalságot, s néha billiárdpartik közben kemé­nyebb összeszólalkozás is előfordul. Ez abból adódik, hogy a KISZ jóidé­ig nem töltötte be hivatását, de mi­óta pedagógus a helyi KlSZ-tátkár, változás tapasztalható. ELMONDHATJUK: élénk művelő­dési munka folyik az abaújszántói járási művelődési otthonban. S e munka tartalmában és céljában is mindinkább pozitív lesz. Nagy Zoltán — Mi az Pista, csúfondároskodik közülük a leg- szemrevalóbb, az öreg Balogh Jó­zsef kisebbik lánya, a 16 esztendős Borika. — Csapj közibök öcsém! — így az a fiatal menyecske, akinek a lak- ziját nem is olyan régen tartották a faluban. A Bihari Péter kötötte össze vele a „szekere rúdját”. Úgy mondják, igen jól járt a talpraesett asszonykával ő is,* meg a szederké­nyi tsz is, merthogy igen dolgos, viszi maga után a többieket a mun­kában, — pedig ugyancsak jó ira­mot diktál. — Jól van már no, ne rajtam kö­szörüljék a nyelvüket, hanem fi­gyeljék azt, amit tesznek, külön­ben megszökik maguk elől a kéve! — mordul vissza rájok a traktoros. No hiszen, kap is ezért akkora hadd-el-haddot, hogy csak győzze kapkodni fejét a reázuduló csipke­lődő megjegyzések elől. — Méghogy mi figyeljünk a mun­kánkra, te! Te istentelen! Azt nézd inkább, hogy mi baja a masinád­nak, ne ide hallgatózz! — Mi már megtettük a magun­két eddig is. De te valahogy csak nem tudsz haladni a munkáddal. — Az az érdekes, hogy mindig itt hibádzik a motorja, soha a tábla másik végében — csendül az asszo­nyok perlekedéséből egy friss leányhang. Tóth Pista, ha eddig hallgatott is, most í vörösödik. Elfutja a pulyka­méreg erre az utolsó mondatra. — Iijnye te csűri! — fordul ar­rafelé, kezében szorongatva a fran- ciakulcsot. — Még neked jár a szád? Egész nap itt lebzselsz az asszonyok között, mintha mi dol­god sem volna. Pedighát nem azért adják a munkaegységet, hanem, hogy hordd a vizet a szomjazóknak, oszt fenét sem csinálsz... Nyelvel­ni bezzeg már téged is eltanítottak. De az én kulacsom az most is üres. Az ördög sem törődik velenem­hogy te! — Ezzel már kapja is azt a szerencsétlen kulacsot, a földhöz vágja, utána is rúg egyet nagy dü­hében. A Pftitri“ me0> a W* vizhor­M „wsiiri dó-lány csak elka­cagja magát, hogy villog a foga, mint a frissen esett hó. Rendít egyet kötője csücskin, perdül, for­dul, szalad a még lgbon álló búza­táblába, ahová kannáját rejtette, hogy ne érje a Nap, ne melegedjék olyan gyorsan a tartalma. Két perc­be sem telik, máris ott áll a mér­gelődő legény előtt. — Vigyázzon bátyám, mert még idő előtt fölveti a méreg. Megaztán hamarabb is meg talál öregedni, oszt mi lesz akkor a szederkényi széplányokkal... — s míg nyelve pereg, mint Belzebub motollája, ke­ze sem marad rest. Etojlik a kula­csért, s előrebukik nehéz, szőke copfja, hogy majd a földet súrolja, míg eléri az edényt. Emeli a kan­nát, csordítja a kristálytiszta, hűsí­tő italt. — Elég már, elég! — enyhül a legény hangja is szelidebbé. — Még túlfolyik rajta... a tiedből meg hamarabb fogy... — veszi át a lánytól kulacsát s emeli szájá­hoz, mint aki már éppen a szomj­halai széléről tér meg. Húzza-húz- za, nyeli hatalmas kortyokban, hogy csak győzze várni ember a csillapodását. — Ejnyehát, ne olyan mohón! Még belefúl Pista bátyám. De az nem sokat hederint rája, le nem veszi szájáról, míg kotyog benne a víz. Akkor pedig méltóság­teli yiozdulattal nyújtja vissza a lánynak, s csak úgy foghegyről ve­ti felé a szót: — Nembánom no! Adj még egy „kupicával”... S mig a leány gömbólyödő, csöpp alakját, kes­keny kis bokácskáját, nézi lehaj­tott fejét, hamvas babaarcát... — Ni! Hát te meg a Putnokiék kisebbiké vagy, az Annus, ugye? — Teszi, mintha most venné észre, ki­vel is beszél. — De úgy ám! Még jó, hogy meg­ismert ilyen sokára... — De megnőttél, te gyerek! — Hááát... már a tizenötödikbe lépek... illik is! Aztán elhallgat mind a kettő, csak a víz bugyborékol a kulacs szájába. A csendet végülis Tóth Pista töri meg: — Sokfelé jársz ezzel a kanná­val? — Ez a határrész, egész a kukori­cásig az enyém... — Hányszor fordulsz? — Nemigen számoltam meg, de úgy tíz-tizenötször biztosan. — Messziről hozod? — int szemé­vel a víz felé. — Ki lehet bírni ...és maga? — Áhhh! Bajmolódok ezzé* a tra­gaccsal itt! — De ezt a „tragacsot** olyan büszkén mondja és olyan szeretettel, hogy kicsendül belőle: nem adná egy félvilágért az ő ma­sináját. *)— Éppen figyeltem már... Jó magának, hogy a gépen ülhet egész álló napon ... — Jó, jó... de azért jövőre már csak elvégzem a kombájnvezetőit, akkor meg még jobb lesz... Jövő ilyenkor én is az aratólá­nyok között leszek már, — emelin- ti magasabbra fejecskéjét Annus. — Úgy találkozunk majd akkor. —s S indulna is tovább, ha a pelyhes- állá legény bele nem kapaszkodna copfja végébe. — Te Annus! Aztán... eljönnél-e hozzám akkor szalmaigazgatónak a... kombájnra? A kis vizhordó-lány fordul, rálegyint a copfját markoló kézre úgy, ahogy a nagyobbaktól látta, s huncutul elmosolyodik: — Hát... ha nagyon szépen kér­ne ... — Aztán kapja a kannát, sza­lad az asszonyok felé, akik azóta már jódarabot haladtak. A legény meg nézi, nézi távolodó, aprócska alakját, ahogy pirosbabos kötőjével kivirít a sárguló határból... RADVANYl ÉVA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents