Észak-Magyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-31 / 178. szám

Péntek, 1959. július 31. ESZAKMAGYARORSZAc 3 Ötmillió forint többletbevétel Eredményesen dolgoztak a mákvölgyi bányaüzem dolgozói SZÉKELY TIBOR ELVTÁRSAT, a Mákvölgyi Bányaüzem főmérnö­két nagy munkábari^-táláltuk. A bányaüzem térképe és a számokkal teleírt lapok fölé hajolva éppen azon gondolkodott, hogyan lehetne a második félévben még szebb eredményeket elérni. Pedig az első félév termelési mutatóinak teljesí­tése is azt mutatja: nem tétlenked­tek az elmúlt hónapokban. S hogy ez mennyire így van, elegendő Szé­kely elvtárs szavait papírra vetni. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága március 6-i határozatának megvalósítása ér­dekében a mákvölgyi bányászok is harcba indultak. Megfogadták, a több, jobb, olcsóbb szénért, a kö­zelgő pártkongresszus tiszteletére szocialista munkaversenyt indíta­nak. A mákvölgyi bányászok komo­lyan vették elhatározásukat. Meg­fogadták: az első félévben terven felül 10 806 tonna szenet bocsáta­nak népgazdaságunk rendelkezé­sére, s mindent elkövetnek az ön­költségcsökkentés és a takarékos­ság érdekében. A félév összesített számai azt mutatják: a 10 806 ton­nás terven felüli vállalásukat 13 202 tonnára teljesítették, s ez 3 millió 612 ezer Ft többletbevételt jelent. Szép eredményt értek el az ossz- üzemi teljesítmény fokozásában is. A kongresszusi verseny során ki­váló eredményekkel büszkélked­hetnek a bányafa, valamint az áramfelhasználásnál is. 1 043 köb­méter fát takarítottak meg, ez 608 000 forint, a 401 kilowattos megtakarításuk pedig 393 000 forint nyereséget jelent. A MÁKVÖLGYI BÁNYAÜZEM DOLGOZÓI az első félévben a kongresszusi verseny során több­termelésből, s a különböző anya­gok megtakarításával összesen öt millió forint többletbevételre tet­tek szert A szép eredmények elérésével, valamennyi mutatónk teljesítésével bízunk benne, hogy élüzemek let­tünk — magyarázta Székely elv­társ. — Pedig nem volt könnyű.... Valóban sok nehézséget kellett leküzdeniük az elmúlt félévben, különösen az anyagellátás terüle­tén. Az egész félévben kevés volt a betonidomkö, ami legjobban a szuhakállói II. akna beruházási munkáit gátolta. TH-gyűrűbol is hiányuk volt úgy a rudolftelepi, mint az alberttelepi bányaüzem­ben. Állandó panasz merült fel az oxigén és dissous gázellátással kap­csolatban, aminek következtében erősen megnövekedett a karbidfel- használás is. Komoly nehézségeket okozott az alberttelepi bányaüzem­ben, valamint a szuhakállói II. ak­nában az iszapolás végrehajtása. Többször kellett a frontfejtések korszerű biztosító anyagát vissza­rabolni, ami csak hegesztőpisztoly- lyal volt lehetséges. Az anyagszállí­tással is voltak nehézségek. A szu­hakállói II. aknához például a be­ruházáshoz szükséges nagymennyi­ségű anyagokat Alberttelepről kel­lett szállítani és erre mindössze két gépkocsi állt rendelkezésre, s az egyik mindig rossz volt. — Milyenek á második félévi tervek, elképzelések? — kérdeztük Székely Tibor főmérnök elvtársat. — A második félévben is komoly feladattal kell megbirkóznunk. S hogy munkánk eredményes legyen, mind a műszaki vezetőknek, mind a fizikai dolgozóknak szívvel-lélek- kel kell dolgozniuk. Figyelembe vesszük első félévi tapasztalatain­kat és reméljük, nem lesz fennaka­dás az év második felében sem. AZ ELSŐ féléves szép eredmé­nyek, a terven felül termelt szén arra enged következtetni, hogy a mákvölgyi bányaüzem dolgozói a második félévben is becsülettel helytállnak. FODOR LÁSZLÓ A vegyesüzem nyerte a vándorzászlót és a velejáró ötezer forintot A Könnyűgépgyár vállalatvezető- sége, párt- és szakszervezeti bi­zottsága értékelte a kongresszusi verseny féléves eredményeit. Az üzemek közötti versenyben a vegyesüzem nyerte el a verseny­zászlót és a vele járó ötezer forint pénzjutalmat, melyet kirándulás céljára használnak fel. A vegyes­üzem dolgozói közül tizenöten in­gyenes üdülésben is részesülnek. A verseny második helyezettje a B-254-es üzemrész. Ugyancsak öt­ezer forint pénzjutalomban része­sült és itt is 15 dolgozó ingyenes üdülése vált lehetővé. Harmadik lett a versenyben a targoncauzem, túlteljesítette féléves exportkötele­zettségét. A műfaüzemet a vállalat vezető­sége a második negyedévi jó mun­kájáért oklevéllel tüntette ki. Az igazgató külön dicséretben részesí­tette a műfaüzem dolgozóit. A harmadik negyedévben új for­mát ölt a Könnyűgépgyárban a kongresszusi munkaverseny, mivel a verseny értékelése havonként történik, ezzel egyidejűleg a ván­dorzászló odaítélése is. A kitűzött díjakat a legjobb üzemek negyed­évenként kapják meg. —Olvasóink, levelezőink irdak Csendet kérünk, pihenni szeretnénk Egy előzékeny fiatal Miskolc színháztörténetéről se teledk ezzünk tne* Örömmel olvastuk az Északma- gyarország július elsejei számában, hogy még ez évben megjelenik a Miskolc város történetéről szóló ké­pes kiadvány, örülünk ennek a szép könyvnek. De ugyanakkor szeretném a sajtó, a múzeum és a színház mun­katársait figyelmeztetni egy másik könyvnek a kiadására. Színházunk újjáépülve december hónapban meg­nyílik. A százéves Miskolci Nemzeti Színház történetét is szeretettel fo­gadnák és országos viszonylatban is érdeklődésnek örvendene. Már csak azért is, mert a nagy színésze, Déry­né, a miskolci színházi hagyományo­kat nagymértékben gazdagítja. Meg­tudnánk a könyvből, hogy 100 év alatt milyen színészek szerepeltek városunkban. Tornay István Ezt a kis epizódot, mint véletlent könyveltem volna el, ha történetesen nem jártam volna Budapesten, ahol a vakember lépten-nyomon tapasz­talhatja a figyelmességet, még a legkisebb gyermek részéről is. Pedig tudom, ott sem nevelik más pedagó­giai módszerrel a gyermekeket, mint itt Miskolcon. Persze, a fővárosban a felnőttek is sokkal figyelmeseb­bek, előzékenyebbek a rokkantakkal, mint bárhol. A miskolci villamosokon idős, rokkant, vagy éppen állapotos, vagy kisgyermekkel utazónak csak nagy ritkán adják át az ülőhelyet, akkor is felszólításra. Hasonló a helyzet az utcákon is, ahol csak a karját kelle­ne megfogni a botorkáló vakoknak a forgalmasabb úttesteken, avagy a gyalogjárón helytelenül elhelyezett kerékpárokra, széncsomókra, vagy szemetes ládákra figyelmeztetni őket, hogy a szokatlan helyen levő tárgyaknak neki ne menjenek. Pedig ezek a figyelmeztetések . pénzbe, se fáradságba nem kerülnek, csupán emberbaráti szeretet és megértés kellene hozzá. KŐTA KÁROLY. vak telefonkezelő Nincs telefonunk kálati díjat is átutalta három héttel ezelőtt. Telepünk már meg is sürget­te a postaműszaki fenntartási üzemnél Kazincbarcikán, hogy adja ki a munkát az ózdi postának, sajnos azonban a mai napig sem történt in­tézkedés. Kérjük a szerkesztőséget, legyen segítségünkre, hogy minél hamarább megkapjuk a telefont, mert a fontos munkában nem tudjuk nélkülözni. Báthory Albertné Miért nem intézkednek? Van, de még sincs... Községünk ez év elején villamo­sítva lett. Nagy öröme volt ez a köz­ség dolgozóinak, hogy este nem kell a sötétben a sáros utcákon botor­kálni, mert égnek a lámpák az ut­cákon is, a lakásokban is. Nincs is baj a lakásokban égő villannyal... hanem az utcaival annál több. A múlt hónapban volt egy nagy zivatar. Alighanem valahol egy kis „ménkű-csapás” érhette a vezetéket, mert azóta az utcai világítás szüne­tel s megint csak középkori sötétség­ben botorkálunk... Ezúton leérjük az ÉMÁSZ illetékes szerveit, intézkedjenek, mert így el­mondhatjuk: van villany, de még sincs! Kalos László Alsószuha Nekünk miért nem iut... PlNTl Jelszó: „Mezartin* ff ét fiatalember ült az eszpresz­szó teraszán. Előttük „kleiner Mokka” gőzölgőit. Figyelték az utca forgalmát. Elegáns kocsik suhantak tova, az emberek rohantak, zajlott az osztrák főváros hétköznapi élete. Egy bécsi eszpresszó teraszán ül­tek, egy bécsi utcát figyeltek ~ de Budapestet látták. Sulyánszki Jenő vitte a szót. Társa alig-atig szólt köz­be, hallgatott, némán figyelte a sza­vakat. ö is emlékezett sok mindenre, de újat is hallott ettől az elszánt te­kintetű úriembertől, az egykori ha- dapródiskolástól. Azt kérdezed öregem, hogy részt vettem-e a Rádió ostromában? Hát nem vettem részt, édes öregem. Le­het, hogy most csalódást okoztam neked, de nem tehetek róla. Nem ve­hettem részt. Nem érted? Nem, nem voltam beteg, vidéken sem voltam, gyáva sem vagyok. Má­sért nem vehettem részt. Azért min­dent pontosan tudok, elmondhatom neked, miképpen zajlott le a buda­pesti Rádió ostroma 1956. október 23-án. Legalább annyira ismerem az ese­mények részleteit, mint te, aki benne voltál, aki géppisztolyt szereztél és úgy harcoltál a Rádióért. Az ávósok ellen. A kommunisták ellen. Hogy honnan tudom? Édes öregem, nagyon jó barátság­ban vagyunk, nem akarom lekicsi­nyelni azt, amit tettél, de hát te még csak a rendszert szidtad, s töprengtél, hogy mit kéne tenni ellene, amikor én már a Rádió elfoglalásán gondol­kodtam. Sajnos nekem nem sikerült, lebuk­tam, tizenhárom évet kaptam, 1956 szeptember elején volt a tárgyalás, októberben még tizenkét évem volt hátra. Csaknem egy esztendőt beszá­mítottak ugyan a vizsgálati fogság­gal, de még javában ültem. Hát ezért nem lehettem ott a Rá­dió ostrománál. Nem azért, mert gyá­va vagyok. Különben ezt az utóbbit nem is kellett volna mondanom, hiszen ti­zenhárom éve ismerjük egymást, nem ma mutatkoztunk be. Az volt csak a nagy bemutatkozás, 1944-ben, a Várban. Nem hiába taní­tottak bennünket annak idején a ha­dapród iskolában, tudtuk, hogy mi a kötelességünk: utolsó leheletünkig harcolni a bolsevizmus ellen. Akár­csak te, én is önként jelentkeztem Budapest védelmére. Budán, az utol­só napokban estem fogságba. Igazán szerencsém volt, hogy sikerült meg­lógnom, nem úgy, mint neked, aki másfél évet töltöttél hadifogságban. Tudom, hogy nem volt könnyű dolog. Nem az fájhatott neked elsősorban, hogy ott vagy idegenben, hanem az, hogy tehetetlenségre, tétlenségre vagy kárhoztatva. Nem folytathatod a harcot. Hát én folytattam. Beiratkoztam a budapesti gyógyszerészeti egyetemre. Nem az volt a fontos, hogy tanuljak, hanem hogy a többiekkel foglalkoz­zam. Igyekeztem meggyőzni őket, hogy tenniők kell valamit az úgynevezett demokráciájuk ellen. A legtöbben azt mondták, hogy menjek a fenébe, mi­előtt komolyabb bajom esik. Gondolhatod, mennyire megfertőz­ték már ekkor a kommunisták a fia­talok gondolkodását. Alig akadt egyetlen ember is, akire biztosan szá­míthattam volna. Később egyre inkább melegem lett az egyetemen. Az okos ember nem várja meg, amíg kidobják, hanem maga is tudja, hogy mikor kell lelép­nie. Két évet hallgattam ft gyógyszeré­szeti karon, aztán otthagytam az egé­szet. Mondhatom, nem fájt a szívem túlságosan a gyógyszerészség után. Mindig katona akartam lenni, azért is iratkoztam be már gyermekkorom­ban a hadapród iskolába. Amikor a nemzetvezető testvér parancsára 1944« ben Budát védtük, még jobban tuda­tosodott bennem a katonai hivatás­érzet. Nem mondtam és nem is mondok le most sem arról, hogy katonatiszt legyek. Fogok én még vezényelni a századomnak. De mindegy, egyelőre nem erről van szó... Szóval ott tartottam, hogy otthagy­tam a gyógyszerészetet. Nehezen kap­tam állást, végül is a FÁÉRT-nél he­lyezkedtem él, mint segédmunkás. Nem mondom, nem volt könnyű do­log, de hát a hazáért szenvedni is szép... Én ezt a segédmunkáskodást ügy fogtam fel, mint áldozatot a ha­záért. Azonban szerencsém volt, nem kel­lett sokáig segédmunkáskodnom. Ta­láltam ismerősöket, akik elhelyeztek a Gyógyáru Értékesítő Vállalatnál, íróasztal mellé. Előadó voltam, ren­geteg aktát gyártottam. Nem valami nagy kedvvel dolgoztam ott sem, folyton arról ábrándoztam, hogy ka­tona vagyok, harcolok, s most győ­zünk, nem úgy, mint 1944-ben. Ne tarts ostoba álmodozónak. Biz­tosan nem is tartasz annak. Tudod jól bizonyára a saját tapasztalatod­ból, hogy milyen érzés, amikor az embernek kettétörik a pályája, ami­kor vereséget szenved. Nem tudom, hogy a politikusok ezt hogy viselik el, de q katonák nagyon nehezen. Mint mindegyik, én is azon törtem a fejemet, hogy hogyan vehetnék elégtételt. Töprengtem, mit tehetnék. Ki tud­ja, hogg mikor villant fel bennem először a gondolat, de 1949-re már testet öltött. Elhatároztam, hogy lét­rehozok egy szervezetet, amely a mi céljainkért harcol, amely segít a népi demokrácia megdöntésében. A kom­munisták egyre inkább tért hódítot­tak és magukhoz ragadták a hatalmat. Ügy éreztem, hogy nem várhatok tovább. Először a volt hadapród iskolás társaimat kerestem fel. Elmondtam nekik, hogy miről van szó, s ők rög­tön azt válaszolták: igen, benne van­nak. .. ff Persze, nem tudtam mindenkit megtalálni. De akivel találkoztam, Vukics László, Elekes András, Csasz- kóczy László, Máriaházy Pál, később Csizmadia Miklós és Magos János — igen-t mondtak ___ F elkerestelek volna téged is, ha tudom, hogy egyáltalán elérhető vagy. Te nem voltál otthon. De nem haj, így legalább téged nem tartóz­tattak le, s te részt vehettél a Rádió ostromában, amelyet mi terveztünk, de nem hajthattuk végre. De tartsunk sort... Azt már akkor tisztán láttuk, hogy bármennyien is fogunk össze, önma­gunkban gyengék vagyunk. Elhatá­roztuk, hogy kapcsolatot keresünk a nyugatiakkal. Biztosak voltunk benne, hogy ha megtaláljuk az utat, s ha nyugati illetékesekkel érintke­zünk, ők segítenek. Hiszen közösek a céljaink s közös az ellenség... Csaszkóczy László gondolta ki, hogy van -neki egy ismerőse, aki in­ternált a Mosonyi utcában, az bizto­san kapcsolatot tud teremteni a nyu­gatiakkal.» Emlékszem még jól a ne­vére is, Würzburger Imrének hív­ták. Sikerült elintéznünk, hogy meg­látogathassuk az internálótáborban. Ott néhány gyorsan elsuttogott mon­dattál beszéltük meg a következőt: mi segítünk Würzburgernek, hogy megszökjék, ő pedig szökése után kapcsolatot teremt számunkra a nyu­gati államok képviselőivel. A szökés sikerült. Würzburger állta volna az ígére­tét, de mégsem tarthatta meg. Alig hogy megszökött, a nyomára akad­tak: letartóztatták. Képzelheted, hogy milyen idegesek voltunk. Hiába tettük ki magunkat a veszélynek, s hiába segítettünk a szökésében. At­tól féltünk, hogy Würzburger a ki­hallgatása során elszólja magát, s a mi nyomunkra is ráakadnák. Letar­tóztatnak bennünket, mielőtt még valamit tehetnénk. Szerencsére ez az utóbbi nem történt meg. Würzbur­ger hallgatott, így egyelőre tovább folytathattuk a szervezkedést, nem akadtak a nyomunkra. De a nyugati kapcsolat hiánya na­gyon nehézzé tette a dolgunkat. Va­laki más után kellett néznünk, aki nyugati kapcsolatokat teremt szá­munkra. Szerencsére Csaszkóczy kifogyha­tatlan volt az ötletekben és az isme­rősökben. Ő internálva is volt s ott szerzett jónéhány olyan ismerőst, aki hasznunkra lehetett és akire szá­míthattunk. Csaszkóczy hozott össze bennünket Perjéssy György volt csendőr főhadnaggyal. Arra gondoltunk, hogy Perjéssy kitűnő ember, igazi csendőrtiszt, 6 bizonyára nem tétlenkedik, vannak kapcsolatai. Sikerült is találkoznunk vele. (Folytatjuk) Az elmúlt napokban munkámból hazafelé menve, a villamosmegálló­hoz igyekeztem. Egy gyermek meg­szólított és megkérdezte, hová me­gyek, megengedem-e, hogy elkísér­jen. Kérdésemre, hogy miért akar elkí­sérni, ezt mondta: — Látom, hogy a bácsi vak és se­gíteni akartam. Különben Budapes­ten lakom, csak vendégségben va­gyok itt . . . Évek óta járom a város utcáit, de ezt a figyelmességet miskolci gyer­mek részéről (sajnos, a felnőttektől is ritkán) még soha nem tapasztal­tam. A III. kerületben, a Kacsóh Pon­grác utcában lakunk. Már több ízben felkértük a tanulóotthon tanárját, hogy a lakásán lévő kutya-farmot szűntesse meg, mert nyugalmunkat zavarja. A kutyákat nem házőrzés miatt te­nyészti, hanem eladásra. Mi, bér­házi lakosok, munkából hazamen- ve, szeretnénk megpihenni, de ez le­hetetlen a kutyák ugatása, éjszakai vonítása miatt. Egészségügyi szem­pontból sem engedhető meg, hogy egy tömeglakás mellett kutya •‘■is­tálló« legyen. Jó lenne, ha ez a lehetetlen álla­pot minél hamarább megszűnne. A Kacsóh Pongrác utca lakói ügy gondolom, minden miskolci színházszerető ember szívesen látná ezt a kiadványt a könyvesboltok ki­rakataiban, s örömmel \ gyarapítaná könyvtárát egy ilyen miskolci vonat­kozású könyvvel. Megkértük az ózdi postahivatalt (1959. március 25-én), hogy átköltö­zés miatt telefonunkat helyezzék át jelenlegi irodánkba, Ózd, III. kér., Szabadság u. 23. sz. alá. Az áthelye­zés akadályokba ütközött, mert egy nem használt villanyvezetéket kellett eltávolítani. A vezetéket eltávolítot- tuk. Vállalatunk központja a mun­még a mai napig sem csinálták meg. A városi tanácsnál is voltam az ügy miatt. A tűzrendészeti megbízott is felkérte az illetékeseket, hogy a ké­ményemet minél hamarabb csinálják meg. A kéményseprő is ad szakvéle­ményt a fürdőszobámról, mégis, már két év óta nem intézkednek. Kristóf Jánosné Kazincbarcika, Újváros, Építőik út­ja 22. szám alatt lakom. 1957. szep­tember 10-én kaptam meg a kétszo­bás, fürdőszobás lakást. Családom­mal együtt nagyon örültünk a szép, modern, új lakásnak. De egyszer- csak a vízcsapok csöpögni kezdtek, a fürdőszobába nem lehetett befűte­ni, mert a cső füstölt. Én jelentettem Ózdon dolgozom az Ó. K. Ü. iparvasútnál, mint mozdonyfűtő. Több fűtőtársammal és mozdonyvezető elvtárssal vitatkoztunk már azon, hogy az iparvasút miért csak a tolatásszemélyzetet látja el nyári egyen­ruhával. Mi, akik a mozdonyon nagy hőségben dolgozunk, miért nem ka­punk nyári egyenruhát? Miért kell nyári kánikulában is posztóban dol­goznunk, avagy saját civilruháinkban? Gondoljanak a mozdony személyzetére is és adjanak számunkra nyári ruházatot. MAKK LÁSZLÓ Nekézseny

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents