Észak-Magyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-21 / 144. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek i

masmmiie

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁN AK LAP JA

\

.\\r ✓

XV. évfolyam 144. szám

Ára 60 fillér

1959 június 21, vasárnap

Borsodba érkezett a Bolgár Népköztársaság parlamenti küldöttsége

V.

A „Nagy ugrás“ földje

Nines mit szégyenkezniük .. .

Négy nap a hegyekben

J

„Politikánk egyenes, világos, a mezőgazdaság fejlesztéséi

az egész nép érdekeit szolgálja“

Kádár János beszéde a Népfront Országos Tanácsának ülésén

A Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén a beszámolókat követő vitában Sziveri Kálmán, a ma- gócsi termelőszövetkezeti elnök, Varga Béla nagykanizsai pedagógus, a Zala megyei népfront-bizottság elnöke, Z. Nagy Ferenc, Nagy József né, a Goldberger Textilművek igazgatója és Palkó Sándor Baranya megyei tanácselnök felszólalása után Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alel- nöke emelkedett szólásra.

Kádár János bevezetőben a párt és a nép előtt álló,, központi feladatokról beszélt:

— A Központi Bizottság márciusi határozatában foglaltuk össze és hoztuk nyilvánosságra idei főiéi adatainkat. Elhatároztuk:

Ajánljuk a dolgozó népnek, hogy néhány döntő területen már az idén érjük el a hároméves terv végére kitűzött célunkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hároméves tervet két év alatt maradéktalanul teljesítsük, de néhány igen fontos területen ázt is jelenti.

íme az egyik központi feladat. A másik: A termelőszövetkezetek megszilárdítása, a tavaszig elért eredmények megerősítése. Mindez a szocializmus alapjainak, rendszerünknek, államunknak további erősítését is jelenti, de azt is, hogy ebben az évben javíthatjuk a dolgozók élet- színvonalát, részben megteremtjük a feltételét, hogy az év eredményes lezárása után az életszínvonal terén is kicsit komolyabban előremehessünk.

— Megmondom őszintén, az a kifejezés: ajánljuk, nem véletlenül került a határozatba. Ezzel is érzékeltetni akartuk, hogy nem csupán a Központi Bizottságon, nem is egyedül a párton múlik e célok megvalósítása. A dolgozó tömegeken múlik! Ha elfogadják ajánlásunkat — és a jelek szerint elfogadják — és becsülettel helyi is állnak, akkor valóra- válik közös célunk. Meggyőződésem, hogy minden gondolkodó émber nagyon jól tudja: a Központi Bizottság márciusi határozatában foglaltak nem valamiféle szűk pártérdekeket szolgálnak, hanem — a szó szoros értelmében — az egész nép érdekeit, népünk nemzeti céljait. És jól szolgálják. Ezért ajánlottuk népünknek. A Központi Bizottság bízik abban, hogy összefogással megvalósulnak terveink. Ne feledjük azonban, hogy ajánlásunk az első negyedév utolsó napjaiban hangzott el. Utána nagyon gyorsan vége volt az első negyedévnek. Ezt tudják — tulajdonképpen tehát három negyedév alatt kell elérnünk mindazt, aminek nekigyűr- kőztünk.

Nincs szó lehetetlenségről, de egy kicsit meg kell fogni a dolgokat. Különösen jó erre ügyelni most, amikor az évnek olyan időszaka következik — az a bizonyos július és augusztus első fele — mikor például a szabadságolások miatt a termelés általában nem szokott olyan lendülettel haladni, mint az év más hónapjaiban.

Mégis, bízunk abban, hogy a dolog menni fog. Bizalmunk egyik legfőbb alapja, hogy a szükséges teljesítmények jórészét dolgozóink elhatározták már, vállalásaikban rögzítették is, az eredmények pedig azt mutatják, hogy meg is tartják adott szavukat, sőt, többet érnek majd el. Ehhez azonban dolgozni kell.

— A Hazafias Népfront folytatta Kádár János — olyasfajta mozgalom, ahol elég jelentős tényező a paraszti gondolkodásmód. Ezért nagyon kérjük, gondoljanak arra, hogy államunk közterheit a felszabadulás óta döntően az ipari munkásság viseli. Nem megbánásképpen, de azért emlékeztetni kell a paraszt embereket: gondoljanak 1945—46-ra, amikor az ipari munkásság szinte ingyen és éhezve állította helyre az ország életét, a közlekedést, a gyárakat, a hír« közlő szerveket és ugyanakkor — ez a munkásosztály akaratából történt,

így tehát nem szemrehányás — nagy paraszti tömegek gyarapodtak anyagilag. Ugyanaz az infláció, amely bizony alaposan megböjtöltette a munkásságot, a parasztoknak kedvező volt. A régi, betáblázott adósságok, nég az új hitelek is, szinte napok alatt semmivé váltak. A parasztság megszabadult adósságaitól. És most nézzék meg márciusi határozatunkat.

Mi azt javasoljuk és ajánljuk, hogy az ipari munkásság teljesítse túl a tervet, adjon több iparcikket, ahol kell, csökkentse az önköltséget, javítsa a termelékenységet is. Ezek a feladatok évrŐI-évre nehezebbek lesznek, mert amikor nagy a lazaság és alacsony a termelékenység, akkor könnyebb javítani a termelékenységet, vagy túlteljesíteni a tervet.

Az idén ez nehezebb feladat lesz. A mezőgazdaságtól viszont csak azt várjuk,, hogy teljesítse tervét. Ez óriási különbség. A munkásság még ebben az évben is nagyobb terhet vállal magára, ezért is kérünk megbecsülést a munkásoknak, a paraszti tömegek, s az értelmiségiek részéről.

Munkásosztályunk olyan feladatok megoldásáért küzd, amelyek az egész nép, az egész nemzet javát szolgálják. Nekünk, kommunistáknak ezért van erkölcsi alapunk kérni, hogy a* egész nép, a pártonkívüliek is, tegyenek meg mindent nagy céljaink megvalósításáért. A munka eredményét sem úgy fogják elosztani, hogy abból csak a kommunisták, a párttagok, vagy a KISZ-tagok részesülnek, hanem mások is, a parasztság is, az értelmiség is. Ez természetes, ez helyes.

Mi, kommunisták — pártunk hagyományainak megfelelően — azzal készülünk kongresszusunkra, hogy megint szeretnénk valamit tenni a köz javára. Ez a ml hagyományunk. Mert így szeretünk ünnepelni.

— A kongresszuson természetesen más kérdésekről is szó lesz, olyanokról, amelyek szintén nemcsak a kommunistákat érdeklik. Ilyen például a párt politikai irányvonala. Nekünk — akik most a Közpónti Bizottság tagjai közül itt vagyunk — nincs jogunk a kongresszus nevében beszélni, de a bennünket foglalkoztató gondolatainkról beszélhetünk. Úgy gondoljuk, hogy a kongresszus megerősíti majd a Központi Bizottságnak azt a vonalát, amelyet 1956 novembere óta vitt. Politikai fővonalunk lényege a szocialista társadalom építésének folytatása, teljes felépítése, majd a kommunista társadalom, az osztálynélküli társadalom megteremtése. Ez a mi politikánk lényege, 8 ez nem változik, ezt a fővonalat feltehetően meg fogja erősíteni a kongresszus. Szeretném ezt egy kicsit közelebbről részletezni, mert bár a politikai vonal adva van, annak értelmezése és alkalmazása az ádött esetekre és az adott helyzetekre mindig új, ismétlődő feladat

... a gépek korszakában egyedül a nagyüzemi gazdálkodás biztosítja a magasabb terméseredményeket

— Itt van például a termelőszövetkezeti mozgalom, amely szintén nemcsak a parasztságot érinti — a munkásosztály, az értelmiség, az egész nép életébe vágó kérdés, s ezzel olyan felelősséggel foglalkozunk, mint nemzeti életünk egyik legdöntőbb ügyével, hiszen a társadalmi fejlődést, a nemzet jövőjét is érinti. Központi Bizottságunk teljes felelősséggel tárgyalta meg két ízben is a mezőgazdaság fejlődését. Elhatároztuk a tennivalókat, végre is hajtottuk azokat. Az eredményeket illetően elmondhatjuk, hogy a várakozást felülmúlta.

A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztését tulajdonképpen két okból tartjuk szükségesnek.

Az egyik: meggyőződésünk, hogy ez a nép felemelkedésének útja, tehát az a feladat, hogy a politikai feltételeknek megfelelően hajtsuk végre a mezőgazdaság szocialista átszervezését és lehetőleg ne veszítsünk se időt, se tempót. Van egy másik ok is: Egész népgazdaságunk érdeke. A fejlett agrotechnika, a gépek korszakában egyedül a nagyüzemi gazdálkodás biztosítja a magasabb terméseredményeket.

Hogy menjünk hát előre? Állítsuk vissza a nagybirtokot, hívjuk vissza a grófokat, földbirtokosokat? Az az érzésem, hogy még a kulákok egy része is azt mondaná erre: Nem kell! Hát még a dolgozó parasztok! Nekünk tehát a másik utat kell járnunk. Azt az utat, amelyen a parasztság nem a koldusa lesz a világnak, amikor megszületik a nagyüzemi mezőgazdaság, hanem ura életének és földjének, amikor kialakítjuk a modern, szocialista mezőgazdaságot.

Mi ezt az utat járjuk úgy, ahogyan a többi szocialista ország is. Itt nem szabad félreértést hagyni senkiben, de meg kell mondani, hogy kötelező gondossággal, lelkiismeretességgel fogjuk időről-időre megszabni, hogyan miképpen haladunk tovább, mi a tennivalónk.

— A döntő természetesen az előrehaladás politikai feltétele. Az elmúlt év decemberében ez adva volt — ezt bizonyítják az eredmények. És a gazdasági feltételek? Voltak olyan nézetek, hogy előbb meg kell teremteni a termelőszövetkezetek gazdasági feltételeit és csak ezután szabad megalakítani a szövetkezetei. Elég jól hangzik ez, azonban a termelőszövetkezeti mozgalomban, az életben ilyen nem létezik. Hogy lehetne odamenni a nép egy részéhez és kérni: adjatok nekünk néhány milliárdot, hogy megteremthessük a tsz-ek valamiféle gazdasági alapját, mert reméljük, hogy ha az már meglesz, utána paraszttestvéreink belépnek a szövetkezetekbe. Az életben semmi sem történik így, nem helyes gondolkodás ez. Mi volt hajdan a paraszti álom? A parasztember szeretett volna a maga kis birtokán élni, az egyik hat holdból álmodott, a másik nyolcról, legyen két lova, vagy ökre, tehene, hízzon egy pár disznója stb. Megvalósult ebből valami? Valami igen, hiszen a nagybirtokok mellett, a nincstelen, szegényparasztok milliói mellett volt néhány tízezer parasztember, aki valóravál tóttá álmát. Először ment a rokonsághoz hitelért, kölcsönért, uzsoráért a bankhoz, elkezdett felesben dolgozni: bérelt is valamit és amikor megvolt az a néhány nyomorúságos hold, akkor az ő egész élete, sőt néha még a fia egész élete munkájával is, megszületett a kisparaszti álom. S ha egyszer nem ment a szezon, valamilyen nagy mezőgazdasági, vagy piaci krach következett, akkor egy év el is vitte azt az „álmot”, amit talán 70 esztendő alatt apa és fia vérrel, verejtékkel hozott össze magának.

— El kell tehát kezdenünk. Ha ugyanis előbb mindent megálmodunk és csak akkor csináljuk, ha már minden együtt van, akkor úgy járunk, mint az a paraszt, akinek egy nadrágon kívül soha nem volt semmije.

Meg kell teremteni a szocialista formát, mert a parasztok is tudják már: ha az állam egy görbe sarlót nem adna, akkor is öt- ven-száz százalékkal nagyobb erő a közösség ereje!

Az értelmes közös döntés, az egy akarat, az együttes erőfeszítés megsokszorozza azt az erőt, mi különben volt, ami a kezetekben van! Ez az élet útja, az állam is segít nektek. Ti is segítsetek magatokom és mindent meg fogunk teremteni egy év alatt, két év alatt, öt év alatt... Tehát ezt az utat kell járnunk...!

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a gazdasági feltéted mellőzhető, természetesen fontos, de nem lehet előfeltétele a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének. Nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy csak akkor lépjünk előre, ha minden gazdasági feltétel kézben van. Viszont, amikor előreléptünk, rögtön jelentkezik a kötelesség: anyagilag gyorsan megszilárdítani és megerősíteni — olyan tempóban, ahogyan csak lehet! A gazdasági feltételeket tehát nem szabad a mozgalom fejlődésének útjába állítani, viszont utólag bűn lenne megfeledkezni róluk.

Vigyük a gépeket, adjunk meg minden támogatást, ami elősegíti a termelőszövetkezetek megszilárdítását, erősödését. Mi ezt az utat járjuk. Ebben kifejezésre jut Központi Bizottságunk politikája és a módszer, ahogyan ezt a politikát megva,ósítjuk.

A termelőszövetkezetek fejlesztése — az ellenséges rágalmakkal ellentétben — nem megy az életszínvonal rovására. Mi természetesen nem dobálódahatuhk milliókkal. még ezrekkel sem nagyon, de a termelőszövetkezetek erősítésére fordított összeg nem csökkenti, hanem ellenkezőleg, évről-évre növeli majd az életszínvonalat. A fiatal termelőszövetkezetek megerősítésére fordított milliók népgazdaságunk egészséges vonásait erősítik és nem az életszínvonalát csökkentik.

Az a népgazdaság, amely olyan rövid idő alatt kiheverte az ellenforradalom okozta megrázkódtatást és ma már szép eredményekkel dicsekedhet, képes jelentékeny összeget fordítani a mezőgazdaság megerősítésére anélkül, hogy az életszínvonal rovására menne. Politikánk egyenes, világos, a mezőgazdaság fejlesztését, az egész nép érdekeit szolgálja.

Kádár János beszéde további részében kitért arra a kérdésre is, amely a termelőszövetkezeti mozgalommal kapcsolatban úgy hangzik, hogy „Mikor megyünk tovább, mikor lesz befejezve?”

— Mindig teljes őszinteséggel mondom a kérdezőknek — legyenek

jóindulatú parasztok, vagy itt járó nyugatiak —, miért kellene nekünk jósolgatnunk? Most meglévő termelőszövetkezeteinket fejlesztjük, s ez is haladást jelent, mert ez is szilárdítja a termelőszövetkezeti mozgalmat. Most ez a feladatunk. Utána majd megnézzük a politikai, a gazdasági feltételeket. Nem vagyunk jósok, kommunisták vagyunk, elhatározásunk alapja a helyes politikánk. Az egyik ilyen nyugati érdeklődőnek azt mondtam: „Nem tesszük meg maguknak azt a szívességet, hogy a széles dolgozó rétegekkel elrontsuk a párt viszonyát azzal, hogy gyorsabban megyünk előre, mint a tényleges helyzet azt lehetővé teszí. De azt a szívességet sem tesszük meg, hogy egyhelyben topogjunk, ha előre tudunk menni.

A tényeket most úgy vizsgáljuk, amilyenek. Egyidőben volt nálunk egy olyasfajta betegség, hogy a tényeket nem olyannak láttuk, amilyenek a valóságban, hanem amilyennek szerettük volna látni. Ebből kigyógyultunk. Legjobb volna, ha már senki sem szenvedne ilyen betegségben, de ha már valakinek szenvednie kell, még mindig jobb, ha egyes amerikai közírók szenvednek ebben a betegségben, mintha mi kommunisták.” Most maguk nem képesek úgy nézni a tényeket — mondtam a látogatónak—* ahogy vannak, hanem megpróbálják olyannak látni, amilyennek szeretnék.^ Látszik ez kritikájukból, szitko- zódásukból is. Nincs azonban befolyásuk a magyar népre. Korábban, sajnos volt egy részére, de csak akkor, amikor a nálunk tényleg meglévő bajokat piszkálták és mi hallgattunk azokról. Mi most nem hallgatunk saját hibáinkról, maguk meg olyan bődületes ostobaságokat írnak, mondanak, hogy teljesen elvesztették hitelüket. Ha nem akarják a pénzt hiába, kidobni, akkor mondják meg „dicső” munkatársaiknak, hogy okosabban hazudjanak. (Derültség.) Ami a dolog lényegét illeti: teljes felelősséggel, elvi szilárdsággal és egy ország vezetésére hivatott párt körültekintésével vizsgáljuk a termelőszövetkezeti mozgalom további fejlődésének kérdéseit.

Tovább erősítjük és mélyítjük közéletünk egészséges vonásait

Politikánk más, jellemző vonásairól szólva hangsúlyozta: tovább erősítjük és mélyítjük közéletünk egészséges vonásait.

Azt szeretnénk, hogy amikor valahol — például a népfront tanácskozásokon — összeülnek, megtárgyalnak fontos közügyeket, a tanácskozás hasznos, tartalmas és eredményes legyen. Halljanak a résztvevők állásfoglalásokat, vitatkozzanak, beszélgessenek, fejtsék ki álláspontjukat, s ha olyan megegyezésre jutottak, amely a közösség javára van, akkor egységesen dolgozzanak.

Általában szüntelenül mélyíteni akarjuk rendszerünk demokratizmusát. Ehhez hozzátartozik a parlamenti élet színvonalának emelése is. Rendszerünk demokratizmusa ma sokkal magasabb színvonalon áll, mint bármely kapitalista országé. S ezt igenis továbbfejlesztjük. De, ha ezzel kapcsolatban olyan gondolata támadna valakinek, hogy vajon jövőre, vagy azután, nagyobb szabadságot élvezhetnek-e a rendszer ellenségei, akkor azt megnyugtathatom, hogy semmivel sem fognak nagyobb szabadságot élvezni, sem jövőre, sem azután, mert amennyire kötelességünk rendszerünk demokratizmusát állandóan erősíteni a nép javára, ugyanúgy érezzük felelősségünket a népért, az ország sorsáért, kötelességünket a rendszer ellenségeivel szemben. Van politikánknak néhány egyéb jellemzője is, amit csak azért említek meg, hogy megerősödjenek abban a meggyőződésben, hogy ezek meg fognak maradni, sőt némelyiket igyekszünk még erősebbé tenni. Önök ismerik például bűnügyi poétikánkat. Az el visel hetőség határán-*

túlment embereket börtönbe csukták, s akik olyan bűnt követtek el, amit egy nép ellen nem lehet elkövetni — történelmi bűnt —, azok a legszigorúbb büntetést kapták.

Amire azt mondjuk népiesen, hogy hőbörgés, azt eltöröltük, mondván, térj észre, dolgozz. Helyes politika volt, az eredmények is bizonyítják ezt. mert hő- börgő nem kevés volt, de állítom, hogy azoknak a hőhörgőknek a nyolcvan százaléka az elmúlt két esztendőben becsületesen, tisztességesen dolgozott.

Itt volt az amnesztia. Megmondottuk az amnesztiával kapcsolatban hivatalosan is egynéhányszor, meg nem hivatalotsiam is, hogy egy teremtett léleik nem kaphat kegyelmet ebben az országban mindaddig, amíg kívülről, vagy ellenséges körökből minket erre kényszeríteni próbálnak. És ha azt akarják, hogy ne legyen amnesztia Magyarországon, akkor csak próbáljanak nyomást gyakorolni ránk. Majd ha ez megszűnik és mi úgy ítéljük, hogy elérkezett az ideje, akkor lesz majd bizonyos amnesztia. Az idén is volt és nem is olyan jelentéktelen, a megbüntetet- teknek igen jelentős része került ki a börtönből, mert ott is az a szabály, hogy az egekig mászó gazember a kevesebb és a kisebb gazember ' a több. Mitől függ az amnesztia? Az ország általános helyzetétől, a hatalom erejétől. A népfront győzelmet aratott a választáson és a magyar nép nagyszerűen vizsgázott. Ez egy olyan dolog, ami magaután vonja, hogy a nép megtévedt fiaival szemben ilyenkor ifíik és helyes is elnéző - (Folytatás a 2. oldalon.)