Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-17 / 114. szám
4 ÉSZ AKM AGY ARORSZÄG Vasárnap, 1959 május 17. uz emodf Szabadságharcos Termelőszövetkezetben »*- Hátha még a határt megmutathatnám! Látnák azt a gyönyörű búzatáblát, a kapásokat, meg a szép lucernát. De hát így? így csak beszél az ember... Vagy elhiszik, vagy nem. Sun János bácsi, az emődi Szabadságharcos Tsz alacsony, zömök elnöke kalauzolgat bennünket ebben a gyarapodó, gazdagodó birodalomban: a tsz portáján. Mutatja a gazdasági épületeken, hogy melyik mikor épült, fejből tudja, hogy mennyibe került és mi volt meg régen is, de átalakították, újjáépítették, hogy tovább tartson. Megmutatja a fűrésztelepet a darálót, amely csutkával együtt or- li meg a kukoricát, bevezet a kovácsműhelybe és bekukkantunk egy percre a tsz szeszfőzdéjébe is: elmondja sorra, hogy melyik üzemág mennyit jövedelmez, ám a körút végén mégis csak oda kanyarodik vissza: — No, de ha a határt látnák ... Mert az olyan szép, hogy nem lehet benne eleget gyönyörködni! Jó termést ígérnek a kalászosok Nem ok nélkül dicsekedett Suri bácsi! Hiszen láttuk magunk is egy részét útközben a tsz vetéseinek, meg a faluban is így nyilatkozott mindenki a legkisebbtől a legnagyobbig, hogy: »jó esztendő köszöntött a Szabadságharcosra.« Ritka év, amikor ilyen szépek legyenek a vetések, pedig fennállnak már egy pár esztendeje... A történethez tartozik még, hogy amikor a falu szélén megkérdeztük, merre terülnek el a tsz földjei — így feleltek nekünk: »ott, ahol a legszebb búzát látják!« Ettől nagyobb dicséret és elismerés pedig nem kell, vagy legalábbis többet várni kapzsiság volna. Pedig nem kevés munka — majd tizenhat hold megművelése jut a csoportban egy emberre. Hiszen a különböző mellék-üzemágak — mint a daráló, a fűrésztelep, a szeszfőzde, a kovácsműhely fenntartása mind, mind egész embert igényelnek: azok még ilyenkor, a legsürgősebb munkák idején is a földre nem mehetnek. Ennek ellenére, akik a termőföldön munkálkodnak — idejében hozzáláttak a vetéshez, a műtrágyázáshoz, vagy éppen a vegyszeres gyomirtáshoz és munkájuk nyomán időre szépen fejlődtek a vetések. A lucerna első kaszálásához ugyan még nem foghattak, mert a gépállomástól nem érkeztek meg a gépek, belekezdtek viszont a mák-egyelésbe. — Itt ugyanis, de nem csak itt, hanem minden termelőszövetkezetben— mondja Suri bácsi — az a fontos, hogy szervezetten, pontosan menjenek a dolgok. Határidőre, mint az óra. Különben hiába a sok ember — nem megy a munka. így meg: kevés ember is megművelhet sok földet. Kicsi hiba talán a hejőpapi gépállomással volt. Ez néhány napra felborította tervüket. A kukorica vetésre ugyanis szerződést kötöttek. ígérték is a papiak: teljesítik a vállalást, de a határidővel elcsúsztak. Április közepéig — noha 10-re kérték — még nem érkeztek meg a vetőgépek. Szerencsére, az állami gazdaság kisegítette őket és így most már szépen sorjázik a kukorica. Fejlődik az állafáüoitiány A terv. hogy megyénk termelőszövetkezeteiben a földterület nagyságához mérten fejlődjék az állatállomány — és ezen belül is a jól tejelő szarvasmarhaállomány — Ernődön már valósággá válik. Vagy legalább is igen közel állnak ahhoz, hogy jól összeválogatott értékes te- nyésztörzzsel rendelkezzenek. Utóbb vásároltak több tehenet és 15 db A mezöcsáti járásban 6 millió forintot fordítanak tsz~építkezésekre A tavasszal alakult és a már régebben is működő termelőszövetkezetek lázas ütemben fogtak hozzá he- lyenkint kisebb, máshol nagyobb arányú építkezésekhez. Legtöbb községben helyi erőből, vagy állami támogatással istállót építenek, hogy ősszel, majd a nyár folyamán felszaporított állatállományt abban helyezzék el. K. Tóth elvtárs, a mezöcsáti járási tanács elnöke arról tájékoztatta lapunk munkatársát,hogy járásukban 6 millió forintot fordítanak a fontos építkezésekre. Ebből az ösz- szegbol a mezöcsáti Dózsa, valamint Munkásőr, a tiszakeszi Alkotmány és Lenin, az ároktői Vörös Csillag Termelőszövetkezetekben építenek új istállót. Ezen kívül befejezik a Tiszabábolnán, Nemesbikken megkezdett építkezéseket is. A tiszasze- derkényi termelőszövetkezet tagsága saját erőből épít egy sertésfiaztatót és egy 850 férőhelyes juhhodályt és ugyancsak saját erőből építkeznek Tisztató tanyán is. Tiszabábolnán különben a tsz- építkezésen kívül mintegy 150 ezer forint értékben kultúrházat, Mező- csáton pedig úttörőházat építenek társadalmi munkával. Remélhetőleg hamarosan megkezdődik és befejeződik augusztus 20-ra a muhi-i kul- túrház építése is, amelyhez a tiszar palkonyai építőmunkások ajánlottak fel nagyértékü segítséget. — jórészt törzskönyvezett — előhiasú üszőt is, amelyek 6 000 forintot érnek egyenkint. A tejtermeléssel ugyan még nem dicsekednek, de a zöldtakarmányozás bizonyosan, meghozza a kívánt eredményt. Gondoltak az ország húsellátására is: 80 darab fehérhúsú sertést és 22 darab növendékmarhát szerződtettek le az Állatforgalmi Vállalattal. S, hogy továbbra is a számoknál maradjunk: ettől komoly jövedelmet várnak. Tavaly 29 forintot fizettek egy munkaegységre — most 36-ot terveztek, amelyet természetesen túl akarnak lépni. Munkaegységenkint 10—10 forint előleget kaptak eddig a tagok, s június elejére máris újabb előlegosztást terveznek. A fedezet már megvan. Több, mint 400 juhot nyírnak le a közeli napokban, amelyről átlagosan 4 és fél kiló gyapjút várnak. Öregek és fiatalok 696.000 forint helyett — 170.000 forintért. Több mint egy félmilliót megspórolni és mégis elérni a kívánt célt, nem gyerekjáték. Azt hiszem, minden termelőszövetkezet elfogadna egy Ilyen nagyértékű segítséget, amelyet, most az izsófalvi Búzakalász Tsz tagjai kaptak. A szomszédos ormosbányai bányászok vállalták ugyanis '—, akik már a megalakulás időszakában sok hasznos tanácsot adtak főleg a munkák helyes megszervezésére —, hogy 170 ezer forintért felépítenek nekik egy olyan istállót, amely a típustervek szerint 696 ezer forintba került volna. Már készülnek az épület részlettervei és még a nyár 25 katasztrális hold új szőlő A Tolcsvai Állami Gazdaság fokozott gondot fordít arra, hogy a Tokaj-hegyaljai rekonstrukció keretében évről évre történő felújítások mellett új telepítéseket is létrehozzon. Az idérf 25 katasztrális holdon telepítenek új szőlőt. A gazdaság építőbrigádja 1700 köbméter kő fel- használásával támfalat épít az új szőlő telepítésének biztosításához. folyamán az építést be is fejezik, úgy. hogy a néhány hónapja alakult új tsz jószágállományát ősszel már ebben helyezik el. Az új tsz eredményei azonban már eddig is figyelemre méltóak. Az elvégzett munkákért eddig húsz forint előleget fizettek munkaegységenkint a tagoknak és úgy tervézik, hogy őszszel, a zárszámadáskor is többet fizetnek a tervezettnél. Október 30-ra valamennyi tsz-építkezés be feíezodik Az állatállomány elhelyezését szolgáló tehénistállók építését nagy ütemben végzik az építőipari, valamint a tanácsi és ktsz vállalatok. Egyes helyeken várható, hogy a munka aratás előtt befejeződik, máshol augusztus 20-ra ígérték az épületek átadását, de valamennyi tsz-építkezés október végére végleges befejezést nyer. Aki már egyszer összeszokott a lelkes kollektívával, nehezen válik meg tőle. Meg aztán: a parasztember vérében van, hogy akkor nyugszik meg csak igazán, ha lehetőleg mindennap bejárja a határt és hizlalja szemével a vetést. Tavasztól őszig nincsen szebb látvány a földműves ember számára, mint a mező. Tavaly hatan mentek nyugdíjba: 315 forintot kapnak havonta. S alig múlik el hét,; de alig múlik el egy nap, hogy valaki közülük be ne jönne: — Suri elvtárs, nincs valami munka? — Szívesen adunk munkát — mondja Suri elvtárs — és természetesen meg is fizetünk érte. De így vannak a fiatalok is. Mind a nyolcán, akik amióta az iskolát elhagyták, a tsz-ben dolgoznak. Máshol komoly probléma a fiatalság visszatartása, az emődi Szabadság- harcosban pedig... S az elnök ne- vetve mondja: — El sem lehetne zavarni őket. Persze, törődni kell velük. Segíteni, bátorítani őket és jövőt festeni eléjük. Máskülönben itt sem maradnának meg. Hiszen a jövő az övéké. Azoké is, akik még nincsenek bent a termelőszövetkezetben, de közénk állnak —, ha ma nem, akkor holnap! Ó. M. JUHASZ ISTVÁN traktoros Eav szűkszavú ember sokatmondó munkája ... — Ezzel a címmel is kezdhetnénk ezt a portrét, minthogy Juhász István, a mezönyárádi gépállomás fiatal traktorosa (embernek fiatal még és nem traktorosnak) szavakban keveéet mondott, de annál többet beszél helyette az elvégzett munka. A dolog különben úgy kezdődött, hogy a minap Mezőkövesdről Mezö- csát felé haladva, megpillantottuk egy dohogó traktor ülésében, amint rettenetes komolysággal éppen azon fáradozott, hogy egyenesen szegje be a felszántott táblát. — Álljon már meg egy pillanatra! „Üres”-be állította gépét, s tétovázva, vagy inkább mondhatnám úgy: kíváncsian a föld végére ballagott — bizonyosan azt találgatva magában: „Ugyan kifélék lehetnek, hogy nincs jobb dolguk, mint az embert hátráltatni ..Amíg azonban neki az a feladata, hogy ebben a mostani sürgős dologidőben lehetőleg minden percet kihasználva, igyekezzék a szántással — nekünk az a dolgunk, hogy néhány percre pihenésre bírjuk őt is, meg a gépet is addig, amíg megtudjuk: hogyan lett traktoros és egyáltalán milyen érzés a vasparipa hátáról nézni a világot? — Hogyan lettem traktoros? Nem nehéz ez, kérem. A kapcsolást kell megtanulni, a vezetéshez érteni, a közlekedési szabályokat ismerni és megcsinálni a gépet, ha elromlik. Ennyi az egész. (S ezt olyan természetességgel mondja, mintha csak arra felelne, hogyan kell egy kiskocsit odább tolni.) — Fő, hogy az ember a gépet ismerje. Roppant egyszerű! No hiszen ... — Nekem például volt egy vontatóm. Mikor az iskolából kikerültem, elmentem traktorosnak, nemsokára vontatón jártam. Jó volt vele járni, szállítottunk mi mindenfélét, de mégis ide vágytam inkább a földekre: traktorral szántani, vetni, nyáron kaszálni. Ez az igazi munka. Én már ötödik éve csinálom. Ügy ismerem, mint a kisujjamat. — S hány éves most? — Húsz. Ősszel megyek katonának. — Hátha nem is megy. Lehetséges, hogy — mivel a tsz-nek dolgozik — a felmentését kérik... (csak kísérlet- kéwpen mondom, hogy ugyan mit felelne rá?). De azt mondja: — Nemigen. Mert én akkor is bemegyek. Kíváncsi vagyok arra is. — S ha majd leszerel? — Visszajövök. Én ezt már nem cserélem fel semmivel. Tetszik ez a szakma. Nem beszélve arról, hogy jól lehet keresni. Mert ez is fontos... — ősszel azért nem gyerekjáték traktoron ülni... — Nem bizony, hisz van úgy, hogy majd kifagy az ember lelke. Fújja a szél az esőt, vagy a havat; belevágja az ember arcába, átfújja a pufajkát is, meg a traktor is ráz, mint az istennyila, de azért mégis szép... Ez hozzátartozik a szakmához. Aki vállalja — hát vállalja ezt is! Különben felszántatlanul maradna ez a sok jó föld. — S mégis, ha újra választana szakmát? Most, hogy ismeri a traktoros munka minden nehézségét: nyáron a nagy meleget, ősszel az esőt, szelet, havat; munkaközben olyan, mint az ördög: nyakig olajos — ha most azt mondanám, hogy itt van öt . szakma. Válasszon közülük ... A szavamba vág: — Benne van az, hogy traktoros? — Igen. — Akkor ismét csak azt választanám! ÓNODVÁRI MIKLÓS HETI • I i lm ] gyze teh WWVVUUVtfVUiAMUWVVUianAftAMVWWVUW ANYAI'SZÍV Szovjet film C rdekes filmmel mutatkoztak be Szovjet-örményország filmművészei: amióta ember él a világon, a szülő és a gyermek kapcsolata mindig bonyolult probléma volt és sokszor bebizonyosodott már, hogy szeretni is okosan kell, mert az elvakult szeretetnek gyakran .vallja kárát mindkét fél. Ezt a problé-* mát dolgozta fel az Anyai szív című szovjet-örmény film. Egy egészen fiatalon özvegyen maradt asszonynak és egyetlen fiának sorsa pereg a vásznon. Attól a pillanattól kezdve, hogy az anya magára maradt csecsemőjével, életének egyetlen • célját abban látta, hogy fiának mindent kiharcoljon az életben. Sok küzdelemmel, lemondással, keserű könnyekkel érte el, hogy fiából mérnök legyen, de egyben el is veszítette, amikor már megállt a saját lábán, önző módon kisajátította anyja szeretetét addig, amíg gyá- molításra, anyagi és erkölcsi erejére szükség volt, de felnőtté válása pillanatában már nyűg volt számára az anyja és nemcsak fizikailag, de lelkileg is végérvényesen eltávolodott tőle. És az anya, aki csak énnek a szeretetnek élt, csalódottan, halálosan szomorúan döbbent rá, hogy elpazarolta életét, mert mindenről lemondott fia szeretetéért, és éppen ezt a szeretetet nem tudta elnyerni. Mélyen emberi módon ábrázolják ezt a történetet a film alkotói. Érzelmekben gazdag ábrázolásban bonyolódik előttünk aiz anya és fia sorsa. A helyenként fellelhető vonta»- tottságot élesen ellensúlyozzák az egyes jelenetek. szépségei és a film egészének igazi, emberi mondanivalója. Az.anya szerepében kitűnő művészt ismertünk meg Varderesz- jan alakításában. Az ő nagyszerű játéka és a film igaz embersége teszik hosszú időre emlékezetessé az Anyai szív-et. CSODAGYEREKEK Magyarul beszélő nyugatnémet film. C ziporkázóan szellemes önvalln- ^ másnak néznénk és könyvelnénk el a filmet, ha az utolsó filmkockák előtt már eltávoznánk a moziból. Mivel megvárjuk azt a pillanatot is, amíg az „Ende" szócska elénk kerül, megváltozik a véleményünk és az előbbi megállapításhoz azt is hozzáfűzzük, hogy cinikus önvallomás a militarista Németország félévszázados múltjáról. Az alkotók arról a generációról beszélnek, amely a század elején látta meg a napvilágot, átélte az első viHgháborút, előkészítette és részben átszenvedte a másodikat. Szavuk látszólag azt akarja hirdetni: ne engedjétek, hpgy mindez megismétlődjék." Igen, csak látszólag hirdeti ezt a szellemes szatíra, mert végső feloldása teljesen ellentmond ennek: a haladást képviselő dr. Boeckel csak azért nem marad ismét alul az egykori fasiszta pártfunkcionáriusból lett gazdasági vezető hatalmassággal szemben, meri az idegességében belelép egy liftaknába és szörnyethal. A temetésen pedig azzal búcsúznak tőle, hogy „az ő szellemében akarunk tovább élni." Vagyis Bruno Tisches-nek, a stréber iskolásgyerekből fasiszta tömeggyilkossá, majd a megszálló amerikaiak segítségével ismét félelmetes hatalmassággá lett, minden haladó erőt. eltipró militaristának az útján. Ezzel az akkorddal zárul a film és csak éppen nem mondja ki azt is, hogy amit két órán keresztül láttunk és a német militarizmus önkritikájának hittünk, nem veendő egészen komolyan, mert a nyugatnémetek — bár tisztán látják, hogy a Bruno-féle alakok kicsodák és mit akarnak, lát- * ják felelősségüket az elmúlt félévszázadért — változtatni nem akarnak rajta. Beismerik hibáikat, elismerik a történelemben példátlanul álló sötét múltjukat, azt kedélyesen — és nagyon szellemes ábrázolásban — be is mutatják, de utána — vásott gyermek módjára — pajkos csínynek tekintik az egészet és folytatják tovább ott, ahol abbahagyták és ahol az erre hivatottak, engedik nekik, mert nem ütnek idejében a kezükre. Kétségtelen, hogy a bonni Németországban készülő filmtől nem várhatjuk a teljes őszinteséget és már meglepő az a kevés őszinteség is, ami a filmtörténet egyes mozzanatainak szatirikus ábrázolásából kicseng. Gondosan elkerüli a film a két világháború ábrázolását és még óvatosabban bánik Hitlerek belső berendezkedésének érzékeltetésével is. Pusztán egy nagybankár és egy báró üldöztetéséről hallunk a filmben, arról is csak per tangentem, de a film vígjátéki ábrázolásában a hitleri pokol-korszak inkább derűs esztendőknek tűnik, amelyekben a józan, megfontolt német polgárok fejcsóválva nézegették a barnainges fenegyerekek rendetlenkedését. Az önvallomás csak akkor ér valamit, ha a hibát nemcsak beismerjük, hanem annak jövőbeni elkerülésére hiteles Ígéretet is adunk. Ez pedig ebből a filmből hiányzik és ezért nem fogadható el — minden szellemessége, a magyar szinkronban is nagyszerűen hangzó gúnydalcsok- ra és „bemondásaindk" tömkelegé ellenére sem — hitelesnek és teljesért ékűnek. (forr#
