Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-09 / 107. szám
Szombat, 1059. május 9. ÉS/.AKMAGVARORSZÁG Ünnepség a vakírás feltalálója születésének 150.. évfordulója alkalmából A vakírás feltalálójai születésének 150. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez a Vakok és Csökkentlátók miskolci csoportja. ün-< népségét május 24-én délután 3-kor tartják a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Kossuth utcai székházában, amikor is színvonalas műsor keretében a szövetség budapesti csoportjának zenekara vendégszerepei BeMiskolc város I. kerületi Május 11-én: Dervarics Ivánná, József A. u. 42. &z. 4—7. Május 12-én: Kalmár ’ Bertalanná, MÁV-telepi iskola, 5—6. Május 13-án: Varga György, Baj- csy-Zs. u. 22. II. em. 5—6. Sárvári József, Maliinovszkij u. 13. sz. 6—7. Elek Antal. I. kér. tanács vb titkársága Vörösmarty u. 18. I. em. 14. sz. szoba, 8—12 óráig. rindán László vezetésével. A műsorban Bach, Luck, Erkel, Strauss, Delibes, Rachmaninoff művei mellett Móra Ferenc és Petőfi Sándor egy- egy megzenésített költeménye is szerepel. A kezdeményezés figyelemreméltó és reméljük, városunk dolgozói nagy érdeklődést tanúsítanak a ritka esemény iránt. tanácsiatok fogadóórái Május 14-én: Baiksy Bertalan, Szeles u. 69. Iskola, 5—6. Jakab Ferenc. Arany János u. 33. sz. 5—7. Május 15-én: Jecs Jánosné. Tinó- dy u. 1. sz. 4—6. Kuris János. Széchenyi u. 26. sz. 4—6. Május 15: Keszler Sándor, Eötvös u. 6. sz- 5—7. Polgári Imre, József A. u. pártszervezet helyiségében, Baross G. u. 4—6. azoKnwG van or szög A H ETVEQE SPORTJA FELHÍVÁS A megyei rendőrfőkapitányság a •negye közúti közlekedés rendjének megszilárdítása, valamint a balesetek csökkentése érdekében a motorkerékpárvezetők részére járásonként filmvetítéssel egybekötött KRESZ- előadást tart. Az előadáson a járás A Borsod megyei Rendőrfőkapi- tányság felhívja a megye területén lakó és dolgozó minden gépjármű- és motorkerékpárvezető figyelmét, hogy 1959 május 10-től, szombat és vasárnap kivételével minden nap 8—12 óráig időszakos orvosi vizsgát lehet eszközölni. Az újonnan motorvagy gépjárművizsgára jelentkezők vizsgálata továbbra is hétfőn és szerdai napokon történik. BM. Borsod megyei Rendőr- főkapitányság — — ■ területén lakó minden motorkerékpárvezető köteles megjelenni. Kötelesek megjelenni a 100 köbcentin aluli motorkerékpárvezetők is. A megjelenést az illetékes előadó a vezetői igazolványba való bejegyzéssel .igazolja. Az előadás a járás székhelyén lévő kultúrotthonokban lesz megtartva a kitűzött időben. Május 10: 0.8 órától Encs, 13 órától Edelény. Május 17: 11 órától Szerencs. Május 24: 0,8 órától Miskolc I. és II. kerület, 11 órától III. és IV. kerület és 15 órától miskolci járás. Az előadás helye az Egyetemváros 1. sz. előadóterme. Május 31: 0,8 órától Ózd, 12 órától Putnok. Június 7: 0,8 órától Sátoraljaújhely, 13 órától Mezőcsát. Megyei Rendőrfőkapitányság Ez bizony nem segíti az alkoho'izmus elleni-hcrcot Az elmúlt esztendőben az ózdi városi tanács határozatot hozott, hogy a fürdősi kapunál lévő italgombét megszüntetik. A határozat megjelenésétől már egy esztendő telt el, s ma is működik az italgomba. A városi tanács intézkedését abban az időben a megyei tanács kereskedelmi osztálya hatálytalanította, engedélyezte az italféleségek árusítását. Közellátás szempontjából erre az Italgombára semmi szükség nincs, ----------------mert néhány méterrel odább, a Rózsakertben, vagy a Kékacélban a dolgozók elfogyaszthatják a megkívánt italféleségeket. Az italgomba kártékony létével a most létesített park képét is rontja. Az ózdi dolgozók joggal kérdezik, hogy mikor irtják ki végre a városból az ilyen és ehhez hasonló „mérges” gombákat. Válasz helyett intézkedést várunk. Huszonegy fácska sorsa a Petőfi utcában A múlt év tavaszán nagy lelkesedéssel láttak fásításhoz, a város szebbé, a Szinva-patak környezetének egészségesebbé tételéhez a Nagyváthy-úti iskola úttörői. A Nagyváthy-úti iskola bejáratától a Petőfi utca 92-ig 21 darab juharfacsemetét ültettek el. A kis fácskák egyideig csak sínylődtek, mert nem jó földbe kerültek, hanem a kövek közé s megszűnt a táplálkozásuk lehetősége. Egy idős bácsi felfigyelt a kis fákra, kiszedte a köveket és jó föl det talicskázott a gyökerükre Egész nyáron a száraz időben lo csolta szorgalmasan. Szépen fej lődtek a fácskák mindannyiunk örömére. Sajnos — nem érhették meg az 1959. évet, mert mind a 21 fa csonkja hirdeti a romlott kezek művét. Tanulság: az iskolák nevelői ne elégedjenek meg az elültetéssel, hanem a fák gondozására is hívják fel a tanulók figyelmét. Több fának legyen egy-egy úttörő gaz.- dája. Jeízőtáblácska jelezze, hogy ennek a területnek gondozója melyik áttörő, melyik iskolából. Hadd örüljön, hadd legyen boldog az úttörő, hogy milyen szépen fejlődnek az ő fái. Fákat és virágokat szerető bácsi Kiváló sportműsor lesz Miskolcon és Borsod megyében a hét végén. Már szombaton érdekes labdarúgó mérkőzést láthat a közönség a népkerti sportpályán (ekkor játsszák le az iparitanulók országos bajnokságának keretében a 101. ITSK—Kalocsa visszavágót), vasárnap pedig reggeltől estig olyan műsor lesz, amilyenre az utóbbi időkben Miskolcon nem volt példa. A sportkedvelők válogathatnak, mert a nemzetközi motoros versenyen kívül, NB I-es kézilabda, röplabda, labdarúgó mérkőzések lesznek, de az NB Il-es mérkőzések is nagy érdeklődésre tarthatnak számot. ATLÉTIKA Érdekes atlétikai versenyek lesz» nek három helyen. Ózdon, megyei minősítő versenyre kerül sor vasárnap délelőtt 11-kor. Sajószentpélc* ren délelőtt 10-kor az iparitanulók területi csapatbajnokságait, míg a DVTK-stadionban reggel 9 órától az általános iskolások megyei atlétikai bajnokságait rendezik meg. BIRKÓZÁS Országos II. és III. osztályú szabadfogású versenyt rendeznek ózdon, délelőtt 10 órától. Színvonalas, jó összecsapásokra van kilátás. KÉZILABDA Megyénk NB-s csapatai nehéz mérkőzések előtt állnak. Miskolcon, az MVSC-pályán 11 órakor az MVSC —Elektromos férfi NB I-es mérkőzést, 12 óra 10 perckor az MVSC - Debreceni Kinizsi NB T. női mérkőzést játsszák le. A DVTK NB I-es csapata Budapesten, a Soartacus csapatával veszi fel a küzdelmet. A népkerti sportpályán is jó küzdelmek lesznek. 10 órakor játsszák le az MMTE—Váci Fonó NB Il-es férfi mérkőzést, ózdon az ózdi Kohász női csaoata NB Il-es mérkőzést játszik. Teljes forduló lesz a megyei bajnokságban is. kosárlabda Az NB. I-es bajnokság során igen nehéz feladat előtt áll a DVTK férfi csapata. Vasárnap Budapesten a BEAC-cal játszik bajnoki mérkőzést. Ha a diósgyőrieknek sikerül a győzelmet megszerezni, akkor reményük van az NB I-ben való bent- rnaradásra. A DVTK női kosárlabda csapata, ugyancsak a fővárosban játszik, az MTK-val. Győzelem esetén esélyük van a harmadik hely megszerzésére. MOTORSPORT Igen nagy érdeklődés előzi meg, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség nemzetközi motocross versenyét. A versenyt a Bábonyi-bércen, délelőtt 10 órakor rendezik meg. A 125 cpm géposztályban 28, a 250 ccm géposztályban 23, a 350 ccm géposztályban 15, az 500 ccm géposztályban 7, az oldalkocsi versenyben 350 ccm-ig 6, 350 ccm felett szintén hat versenyző áll rajthoz. A rendezőség gondoskodott arról, hogy az érdeklődők a Tanácsház térről az öt percenkint induló buszjárattal kiérhessenek a verseny színhelyére. Neves csehszlovák, lengyel versenyzők mellett elindul a 350 ccm géposztályban Rudolf Ogunyev, a Szovjetunió versenyzője. Hatalmas küzdelemre, igen jó sportra van kilátás. RÖPLABDA NB I-es csapataink közül hálom, othonában fogadja ellenfelét, egy csapat a fővárosban játszik. Az MVSC sportpályán délelőtt 10-kor az MVSC—MTK női, 11-kor az MVSC— MTK férfi mérkőzéseket bonyolítják le. Farkaslyukon, az ottani Bányász csapat, a Testvériség ellen veszi fel a küzdelmet délelőtt 11 órától. A DVTK női röplabda csapata Budapestre utazik és az Újpesti Dózsa lesz a diósgyőri lányok ellenfele, TERMÉSZET J AR ÄS A Természetjáró Szövetség vasárnap túrát szervez. Indulás reggel 8 órakor, a LÁEV kis vasúttal Lillafüredig. A túra útvonala a következő: Lillafüred — Szinvaf orrás, Lusta-gerinc — Kismező —Jávorkút — Sebesvíz — Garadna. A túra vezetője: Lódy Sándor. SAKK Vasárnap az országos sakkcsapat bajnokság utolsó fordulójának mérkőzéseit játsszák le a miskolci csapatok. A DVTK-stadionban a hazai együttes a Debreceni Vörös Meteorral, míg az MMTE a Széchenyi-utca 26. szám alatti helyiségében az FTC- vel találkozik. A DVTK a jó helyezésért küzd, míg az MMTE-nek, any- nyi pontot kell összegyűjteni, hogy biztos legyen a bentmaradása. Reméljük, mindkét hazai együttes győzelemmel fejezi be a bajnokságot. VIVAS Vasárnap délelőtt 10 órától, a Miklós úti általános iskola tornatermében, megyei III. osztályú vívóversenyt rendeznek. Jó küzdelmekre van kilátás. LABDARÚGÁS Valamennyi bajnokságban megkezdődött a bajnoki cím megszerzéséért, illetve a kiesés elleni küzdelem. Éppen ezért minden mérkőzés, nagy fontossággal bír. Igen nehéz feladat előtt állnak városunk NB I-es csapatai, hiszen mindkét csapat a bajnokságra törő fővárosi egyesületekkel veszi fel a küzdelmet. A DVTK ezúttal Csepelre utazik. A Csepel az egész tavaszi idényben kiváló formában volt, de a legutolsó mérkőzésen vereséget szenvedett az Újpesti Dózsától. A DVTK a legutolsó bajnoki mérkőzésen gyengébb teljesítményt nyújtott. Az elmúlt két hét alatt viszont igen lelkiismeretesen készültek fel a vasárnapi összecsapásra. Ha szívvel-lélekkel játszának a diósgyőriek, akkor még a pontszerzés sem lenne meglepetés. Az MVSC vasárnap délután a bajnokság élén álló MTK-val veszi lei a küzdelmet. A tavasszal igen jól szereplő vasutascsapat, nehéz küzdelem előtt áll. Senkit ne tévesszen meg, hogy Sándor és esetleg Bukovi játékára nem kerül sor a fővárosi kék-fehéreknél. Helyetteseik annál jobban fognak játszani, hogy bebizonyítsák, helyük van a csapatban. Kérdés, hogy a miskolciakat menynyire fárasztotta ki az albániai út. Ha ki tudják pihenni az egyhetes távoliét fáradalmait, akkor fagy küzdelemre és döntetlenhez közelálló eredményre van kilátás. NB Il-es csapataink közül egyedül az MMTE játszik otthonában. Szombat helyett vasárnapra tűzte ki az MLSZ a mérkőzés megrendezését. A népkerti sportpályán fél kettőkor kezdenek, hogy utána a szurkolók megnézhessék az NB I-és mérkőzést is. A hazai csapat szempontjából nagyjelentőségű a találkozó. Reméljük, hogy a Munkás mindent elkövet a győzelem megszerzése érdekében. A Borsodi Bányász Szegedre utazik és ott a SZEAC ellen veszi fel a küzdelmet. A bányászcsapat kikerült a hullámvölgyből, a jobb helyezésért küzd. Nem lepne meg bennünket, a sajószentpéteri csapat győzelme sem. Az Ózdi Kohász jóképességű együttese Debrecenbe utazik és a DVSC ellen játszik. Az elmúlt fordulóban éppen Miskolcon mutatták meg az ózdiak, hogy jó csapattal rendelkeznek. Még Debrecenben is esélyt kell adnunk az ózdi csapatnak. NB Ill-as mérkőzések: Ma játsz- szák le Budapesten a V. Dinamó— Kazincbarcika mérkőzést. Vasárnap a következő találkozókra kerül sor: Baglyasalja—Mezőkövesd, Putnok— Nagybátony, Debreceni Építők—Di. Bányász, Szolnoki Kinizsi—Ormosbánya, Nyíregyházi Spartacus—Pereces. Megyei I. osztályú mérkőzések: M. Előre—Mezőcsát, Sátoraljaújhelyi- Szerencsi Kinizsi, Rudabánya—Szikszó, Szerencsi MÁV—Edelény, Som- sály—Farkaslyuk, Sárospatak—M. Erdész, Borsodnádasd—Felsőzsolca, Szuhavölgy—Bánszállás. SPORTHÍREK Az MMTE—UTTE mérkőzés kezdete vasárnap délután fél 2 órakor. Ma délután 5 órakor játssza le visszavágó mérkőzését a miskolci 101. sz. ITSK Kalocsa ellen az országos iparitanuló bajnokság keretében. Az első mérkőzést Kalocsán, az ottani csapat 2:l-re nyerte meg. Megyei Kórház—Főkapitányság labdarúgó mérkőzést a Kórház csapata 7:3 arányban nyerte meg. Góllövők: Kozmári (2), Kovács, Imre, Balogh, Dobos, Bárdos, illetve Szo- bonya (2) és Kovács I. Az MVSC—MTK mérkőzésre jegyek elővételben, a sportirodán, Postás Divatboltban és Baracsi Ferenc lakásán kaphatók. A nemzetközi motocross versenyre jegyek elővételben a Magyar Honvédelmi Sportszövetség székházában szerezhetők be. A Labdarúgó Játékvezetői Tanács május 11-én, hétfőn este 6 órakor a Dayka Gábor-utcai Sportházban szabálymagyarázó taggyűlést tart. A játékvezetők megjelenése kötelező. Elnökség. c/tz /> szak -HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Pelöli rádió 1959 május 11-től május 17-ig Hétfő, május 11. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny 9.00: Riportműsor. 9.15: Könnyűzene! 9.45: Lányok, asszonyok .. . 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Szívesen hallgattuk. 12.10: Népi zene. 12.50: Operett- melódiák. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Heti zenés kalendárium. 15.15: Kórusok 15.30: Gyermekrádió. 15.50: Muzsikáló századok. 16.10: Napirenden. 16.15: Szív küldi. 17.15: Tánczene. 18,00: ifjúsági őrjárat. 18.15: Schubert: III. Szimfónia 19.10: Vők Iskolája. 19.30: Arany János verse. 19.33: Verbunkosok. 20.30: Sok muzsika .. . 21.00: Hazai körkép. 21.20: Népdalkórusok. 21.40: Goethe versei. 21.45: Keringők. 22.40: Haydn: Oratorium. . ,, Petöfi-rádió: 14.15: Ifjúsági elbeszélések 14.35: Népi zene. 15.00: Könnyű zene. 15.20: Kínai versek. 15.40: Regényismertetés. 16.00: Kórusok. 16.15: Külpolitikai kalauz. 16.25: Csajkovszkij: Esz-moll vonósnégyes. 17.05: Filmzene. 17.15: Ipari újdonságok. 17.30: Egy kalandor zeneszerző életéből. 18.15: Irodalmi arckéo- csarnok. 18.35: Népi zene. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Bartók zoneoraművek. 19.45: Onerarészletek. Falurádió. 21.05: Könnyű melódiák. 22.00: Tánczene. Kedd, május 12. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. 9.00: Gvermekrádió. 9.10: Iskolai kórusok. 9.30: Könnyű zene, 10.10: Válaszolunk . .. 10.25: Magyarnóták. 11.00: Resényfolytatás. 11.20: Operettrészletek. 12.10: Ajándékműsor. 13.00: Versek, 13.10: Zenekari hangverseny. 14.20: Gyermekrádió. 14.40: Népi zene. 15.15: Szól a xilofon. 15.30: Ifjúsági rádiójáték. 16.21: Egy falu - egy nóta. 16.40: A barátság hullámhosszán. 16.50: A munkásmozgalom dalaiból. 17,15: Szív küldi- 18.15: Op^rarészletek. 19 00: Rádió Ipari Rovata. 19.20: Magyar nóták. S0.25: Bölcs Náthán. 22.20: Mai szemmel. 22.30: Közvetítés a Nemzeti Szálló étterméből. 23.00: Sólymos Péter zongorázik. 23.30: Operettrészletek. 0.10: Szenti Edit énekel. Petőfi-rádió: 14.15: Fúvósmuzslka. 14.45: 1919. irodalmából. 15.00: Kórusok. 15.20: Cigánydalok. 15.45: Hangverseny a stúdióból. 16.20: Elbeszélés, 16.35: Opera "ész- letek. 17.15: Smetana emlékezete. 17.55: Thomas Mann üdvözlése. 18.00: Táncdalok. 18.30: Rádió szabadegyetem. 19.05: Nyelvtanfolyam. 19.15: Beethoven: G-dur szonáta. 19.35: Mi újság . . . 19.45: Fúvós- zene. 20.00: Versenyművek. 20.40: Falurádió. 21.05: Qperettrészletek. 21.45: Előadás. 22.00: Hangverseny. 22,40: Buss Gyula énekel. Szerda, május 13. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Népi zene. 10.10: Gyermekrádió. 10.30: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Tánczene. 12.10: Operarészletek. 13.00: Magyar nóták. 13.40: Fiatal írók novellás- kötetének ismertetése. 14.00: Ajándékhangverseny nyugdíjasoknak. 14 30: Napirenden. 14.35: Filmdalok. 15.15: Gyermekrádió. 15.45: Ifjúsági műsor. 16.00: Szív küldi. 16.30: Válaszolunk . . . 16.45: Élőszóval — muzsikával. 18.45: Ismerkedés a gyárral. 19 00: Giuseppe de Luca énekel. 19.20: Tudományos« híradó. 19.35: Néodalok. 20.30: Offenbach műveiből. 21.32: Gyermeknevelés. 21.45: Tánczene. 22.25: Lucienne Boyer énekel. 22.40: Rokokószerenád. 23.10: Operettrészletek. 23.25: Zenekari hangverseny. 0.10: Népi táncok. Petőfi-rádió: 14.15: Orosz nyelvlecke általános iskolásoknak. 14.35: Népdalok. 15.00: Rádiójáték, 16.05: Joviozki József énekel. 16.25: Emlékezés Gulyás Pálra. 16,40: Operettegyveleg. 17.30: Előadás. 17.45: Hangverseny. 18.10: Rádióegyetem. 18.40: Gyermekrádió, 19 05: Tánczene. 20.00: Prágai tavasz. 1959. A szünetben, kb. 21.00: Falurádió. 22.25: Népdalok. Csütörtök, május 14. Kossuth-rádió; 8.10: Népi muzsika. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Rádiójáték. 9.40: Szól a harmonika. 10.10: Rádióegyetem. 11.00: Regényfoly tatás. 11.20: Operettrészletek. 12.10: Könnyű zene. 13.10: Egy falu — egy nóta. 14.00: Fiatalok sakkiskolája. 14.10: Tánczene. 15.15: A munkásmozgalom dalaiból. 15.30: Ifjúsági riportműsor. 15.50: Gyermekrádió. 10.10: Operettrészletek. 16.45: A Varieté és műsora. 17.15: Beszélgetés a népzenéből. 17.45: Lányok — asszonyok. 18.00: Balettzene. 18.10: Könnyű zenei híradó. 18.40: A Magyar Tanácsköztársaság történetéből. 19.00: Népdalok. 19.39: Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. 20.15: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 20.55: Láttuk — hallottuk. 22.30: Könnyű zene Rómából. 23.10: Kamarazene. 0.10: Váradi Magda énekel. Petőfi-rádió: 14.15: Részletek Boross Jolán dalestjéből. 15.00: Kórusok. 15-20: Külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Rigó Magda és Losonczy György énekel. 16.10: Elbeszélés. 16.40: Történelem és muzsika. 17.15: A munkásosztály a parasztság hű szövetségese. — Előadás 17.30: Tánczene. 18.10: Rádióegyetem. 19.05: Nők az újítómozgalomban. 19.20: Szórakoztató zene. 19.55: Harminc éves a hangosfilm. 20.40: Falurádió. 21.05: Tánczene. 21.50: Harc az öregedés ellen.- 22.00: Operettrészletek. 22.20: Zenekari hangverseny. Péntek, május 15. Kossuth-rádió: 8.10: Szelistyei asszonyok. 8.55: Ismerkedés a gyárral. 9.35: Fúvószene. 9.50: A Gyermekrádió. 10.10: Népi zene. 11.00: Rádióegyetem. 12.10: Könnyű zene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.15: Operarészletek. 13.50: Kovács Erzsi énekel. 14.10: Uttörőhiradó. 14.33: Napirenden. 14.40: A Slask-együttes énekel. 15.15: Marcel Palotti orgonái. 15.30: Ifjúsági műsor. 16.00: A Magyar Rádió gyermek- kórusa énekel. 16.15: Szív küldi. 17.15: Uj Zenei Újság. 18.05: Helyszíni közvetítés az Ipari Vásárról. 18.25: Könnyű melódiák. 18.50: Ifjú Figyelő. 19.10: Sárosi Katalin énekel. 19.25: Versek. 19.30: Zinka Milanov és Jean Piroe énekel. 20.30: Népdal-est. 21.10: Rádiójáték. 22.20: A Körmendi-együttes játszik. 22.50: Szimfonikus zene. 0.10: Éji zene. Petöfi-rádió: 14.15: Operettrészletek. 15.00: Zenekari hangverseny. 16.00: Köny- nyűzenei híradó. 16.30: Straúss-operákból. 17.15: Az orvosetikai bizottságokról. 17.25: Népj zene. 17.45: Székely Anna: rádióballada. 19.05: Nyelvtanfolyam. 19.15: Köny- nyű zene. 19.40: Riportműsor. 20.00: Heti hangversenykalauz. 20.40: Falurádió. 21.05; Operettrészletek. 22.00: Dietrich: 'Fischer—Dieskau énekel. 22.30: Csehov két elbeszélése. 22.45: Csárdások. Szombat, május 16. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok — asszonyok. 8.25: Fauré: g-moll zongoranégyes. 9.00: Uttörőhiradó. 9.25: A Gyermekrádió. 9.40: Óvodások műsora. 10.25: Operettrészletek. 11.00: Regényfolytatás. 11.20: Zenekari hangverseny. 12.10: Magyar nóták. 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? 13.00: Operarészletek. 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.50: Szórakoztató muzsika. 14.30: Nemzetközi kérdések. 14.45: Kajlin- ger György zongorázik. 15.15: Kiváncsiak klubja. 16.00: Élőszóval — muzsikával. 18.00: Rádió irodalmi hetilapja. 18.30: Szív küldi. 19.05: Kulcsár István útiriportja. 19.15: Magyar nóták. 19.30: Magyar mesterek muzsikájából. 20.30: Tarka-barka. 22.15: Levél egy színész barátomhoz. — Vers. 22.00: Tánczene. Petőfi-rád'ó: 14.15: Operakalauz. Í3.1S: Fotóamatőrök öt perce. 15.20: Fúvószene. 15.40: Brahms d-moll zongoraverseny. 16.25: Népdalok. 16.40: Zene- és előadóművészét. 17.30: Hanglemezgyüjtők húsz perce. 17.50: Tárlatlátogatáson. 18.00: Néger spirituálék. 18.15: A Szécsi-vonós- négyes hangversenye. 18.45: Előadás. 19.30: Szombat délutáni futballközvetítés. 20.00: Pomádé király.* 21.03: Falurádió. 22.40: Népdalok. Vasárnap, május 17. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű zene. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Ifjúsági rádió. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Hanglemezparádé. 14.45: Egy hét a külpolitikában. 15.00: Zenekari hangverseny. 15.50: A város peremén. 16.00: Operettrészletek. 17.10: Kincses kalendárium. 18.10: Tánczene. 19.00: Bajnoki labdarúeó mérkőzésről. 20.10: Emberek között. 20.20: Közvetítés az Irodalmi Színpadról. 22.25: Kamarazene. 23.00: Bing Crosby énekek 23.29: Részletek Wagner: Valkür c. zenedrámájából. 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 8.00: Református egyházi félóra. 8.30: Gergely Ferenc orgonái. 9.00: Szív küldi. 10.00: Bécsi operettek. 10.45: Történetek Pablo Casalsról. 11.00: Népi zene. 11.10: Világhírű zenekarok. 12.20: Elbeszélés. 12.50: Művészlemezek. 14.15: Magyar tájak. 14.45: Fúvószene. 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról 16.55: Egy ifjú muzsikus a német Velencében. 17.55: Alexander Cfazman zongorázik. 18.10: Irodalmi műsor. 18.41: Vivaldi-hangverseny. 19.35: A genovai lázadás. 19.50: Rádióoperettekből. 20.00: A zongorairodalom remekműveiből. 20.42: Majakovszkij és a szerelem. 21.07: Az Állami Népiegyüttes zenekara játszik. 22.30: Tánczene. (A Magyar Rádió a műsor- változtatás jogát fenntart!