Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

Vasárnap, 1959S májas 24. fSZAKMAGYARORSZÄG 5 Tömegsport falun Egyelőre nehéz körülmények kö­zött, de biztosan tör előre a falusi testkultúra, mint a szocialista em­bernevelés szerves része falvaink fiatalsága körében. Mégis az elteli ták, hogy falusi ifjúságunk, test­nevelő tanáraik vezetésével, lelkes, szép munkát végez. A járás egyes községeiben azon­ban hiányzik még a korszerű és Jólsikerült talajtorna gyakorlat a idő alatt fokozatos emelkedést ta­pasztalhatunk különösen a falusi általános és középiskoláinknál. Is­koláink túlnyomó részében hiány­zik a megfelelő és korszerűen fel­szerelt tornaterem és a szakos test­nevelők, de a Művelődésügyi Mi­nisztérium ezeken az alapvető hiányosságokon fokozatosan segit. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy a mezőkövesdi, most felavatott új 12 tantermes általános iskola már kor­szerű tornatermet kapott, a gim­názium tornatermének felszerelése évről-évre gyarapodik, s falusi ál­talános iskoláinknál is egyre nő a testnevelő szakemberek száma. Ez az egyre fokozódó segítség adott lehetőséget arra, hogy a Ta­nácsköztársaság 40. éves jubileuma alkalmából már a falusi fiatalság részvételével tudta megrendezni — a járási KISZ-bizottság a járási sportbizottság' segítségével — a já­rás testnevelő tanárainak kollektí­vája Mezőkövesden a „béke és ba­rátság” jegyében valóban nagy­szabású, impozáns tornaünnepélyét május 17-én délelőtt a gimnázium udvarán: Ez a mozgalmas, színes ünne­pély maradandó «élményt nyújtott a résztvevő ifjúságnak, a sok ezres közönségnek és a szakembereknek egyaránt. Az ünnepély lefolyása, a bemutatott gyakorlatok igazol­mezőkövesdi falusi spartakiádon. eredményes testnevelést méltán megillető megértés és támogatás. Ez a megértő támogatás a jövőben bizton fokozódni fog, az idén ki­maradt községek fiatalsága is be fog kapcsolódni s a jövő évben állapítanunk, hogy nemcsak az is­kolások, de a falusi dolgozók is részt vettek gyakorlataikkal az ün­nepségen. Szép volt a sokszáz fiatal közös szabadgyakorlatának tömeghatása: nagyfokú gyakorlottságot, és álló- képességet mutatott a gimnázium leány- és fiútanulóinak „futóisko­lája”. a lányok padgyakorlata. Bá­jos jelenség volt az alsó tagozatú leánykák szép tánckalárisa (vi- rágfűzérekkel hajukban), a na­gyobb lányok népi táncai. Meg kell említenünk a mezőkö­vesdi falusi spartakiád női és férfi csapatának bemutatkozását a nagy­közönség előtt, akik komoly és szép teljesítményt nyújtottak gyakorla­taikkal. Nagy érdeklődést keltett a gim­náziumok országos versenyén II. díjat nyert röplabdacsapat mérkő­zése. Testnevelő tanáraink jó munkát végeztek a színvonalas tornaünne­pély előkészítésével és gyönyörköd­tető, felejthetetlen két órát szerez­tek a közönségnek. Fáradságos munkájukért ezúton is fogadják hálás köszönetünket. Nehéz ‘lenne kiemelni közülük bárkit is, de még­is meg kell említeni névszerint is Schumy Gézát, a gimnázium „a testnevelés kiváló dolgozója” ki­tüntetést kapott testnevelő tanárát, akinek lankadatlan. inlk^s és ki­A* lányok szép mozdulataikkal gyönyörködtették a nézőket. A az Ameri / ^ * etnai mérnök képrés probl ikai Egyesült Államokban még nagyobb tömegeket lehet majd mozgósítani a járás sportün­nepélyére. örvendetes tényként kell meg­tartó szervező munkája nagymér­tékben segítette elő a szép ünnep­ség sikerét. Dala József A z Electrical Enginering c. ame- ■v*- rikai folyóirat múlt év októ­beri számában W.J. Creamer tollá­ból „Mérnökképzés tegnap, ma és holnap” címmel hosszabb cikk jelent meg, amely az amerikai mérnökkép­zés problémáival foglalkozik. A cikk írója, miután rövid átte­kintést ad az amerikai mérnökkép­zés múltjáról, a gazdasági élettel va­ló kapcsolatáról — részletesen fog­lalkozik a mai helyzettel. Ennek rö­viden az a lényege, hogy a mérnök- képzés eddigi rendszere válságba ke­rült. „Éppen most tudtuk meg — írja —. hogyan oktassuk egy bizonyos tárgy alapjait. Ha a tárgy elavulttá válik, a tanításunk céltalan lesz, vagy a tárgy oly kidolgozottan fejlődik, hogy az általunk tanult alanok nem lesznek teljesen elegendők.” Az ipar azt akarja, hogy az okta­tás kerülje a specializálást, csak az alapokat tanítsák. Erre azonban a cikk írója felkiált: „Az ember nem nevelhet egy egyetemi hallgatói csu­pán absztrakciókkal. .. Ragaszkod­nunk kell, illetve bíznunk kell a vég­zett hallgatók képességében és ab­ban, hogy ez a képesség az egyetem elhagyása után még növekszik is” Creamer a hiányosság okának a főiskolai előkészítés alacsony színvo­nalát tekinti. „Az érettségizett diá­koknak, akik kikerülnek az iskolák­ból, alkalmazniok kell a matemati­kai elveket anélkül, hogy halvány fo­galmuk lenne róla, hogy mi is az a matematika, mire használják .. • így, amikor szegény elsőéves belép a mérnöki főiskolára, el van veszve, nem tud beilleszkedni és nem tudja megszokni a tanulás gyors ütemét, a matematikai alaptudása nincs meg ahhoz, hogy a műszaki képzés felé közeledjen.” A cikk ezután szemre­hányóan kioktatja az illetékeseket: „jobb lenne, ha számonkérnék és el­lenőriznék a középiskolái oktatás tananyagát, mert az sok területen már idejét múlta”. / Említést tesz arról, hogy alacso­nyak a középiskolai követelmények, sok középiskolás könnyen tudja azo­kat teljesíteni. Ezek azok a fiatal­emberek, akik a mérnöki főiskolákra kerülve, nem tudnak beleszokni a megfeszített munkába. Ilymódon azok is lemorzsolódnak, akik egyéb­ként, képességeik folytán a főiskolát el tudnák végezni. A cikk írója ezután a leglényege­sebb 'kérdéssel, azzal hozza összefüg­gésbe a jelenlegi mérnökképzés problémáit, hogy az ipari pangás miatt a műszaki értelmiség előtt nincs elég perspektíva. Nincs elég ösztönző, ami a tehetséges fiatalem­bereket erre a pályára húzná. Mi az a nemzet vagyunk, aki. x kereskedelemből él. Egyre több árut kell értékesíteni, eladni. Az árut reklámozni kell, s csak reklám­hirdetésekre elköltenek évente any- nyit, amennyit az elemi és középis­kolai oktatásra költünk évente. Mi szeretünk szórakozni is — foly­tatja tovább — így jelentékeny ösz- szeget költünk szórakozásra. Egy ké­nyelmes fotöjben ülve, órák hosszat, el tudjuk nézni a televíziós adást, ahol végnélkül mutogatják az erő­szakot, a gyilkosságokat és a limoná­dé darabokat.” Ezután összehasonlítást tesz a Szovjetunióval, ahol a tudományos káderek fizetése sokszor 6—10-szere- se az átlagos üzemi munkabérnek, s igen nagy megbecsülésnek örvende­nek. „Ilyen embereknek nálunk sem anyagi megbecsülésük, sem tekinté­lyük nincs.” Az amerikai fiatalok körében nagy a bizonytalanság jövőjüket illetően. Az ipari termelés ciklikus jellege kedvezőtlenül befolyásolja a pályát válo,szto,ni • készülő ifjúságot... „A diák nem fog vállalkozni egy ke­mény négy évi tanulásra, ha a tanu­lási idő utáni elhelyezkedése bizony­talan. Vajon az ipar akkora fantázi­átlansággal rendelkezik-e, hogy a fi­atal, törekvő embereknek nem tud hasznothúzó munkát adni, még ha a gazdasági pangás időszakáról van is szó? Hol vannak a szervezés annyira dicsért eredményei, ha a tehetségek kárbavesznek? Hová vezet el az a politika?” — teszi fel panaszosan a kérdést. A cikk olvasása közben önkéntele­nül adódik az összehasontitás azzal a nagyarányú oktatási reformmal, amelyet a Szovjetunióban és más szo­cialista országban most hajtanak végre. E tekintetben is nyilvánvaló a szocialista rendszer magasabbrendű- sége. A rohamosan fejlődő technika itt is új módon veti fel a mérnök­képzés terén a követelményeket. En­nek ellenére legalább két és alap­vető dologban gyökeresen eltérnek a problémák. Először abban, hogy a technikai fejlődés támasztotta köve­telmények megoldása a szoci­alista rendszer viszonyai között nem ütközik bele olyan gátakba, mint a kapitalizmusban, ahol a magántulaj­don érdekei lehetetlenné teszik egy olyan hatalmas társadalmi mozga­lomnak a, kialakítását, mint amilyet az oktatási reform végrehajtásánál a Szovjetunióban tapasztaltunk. Másodszor, a cikkből az is nyil­vánvaló, hogy a mérnökkép­zés problémái a kapitalista társadal­mi viszonyokból adódnak. (Pl. az ipari pangás kedvezőtlen hatása, a kiválasztási lehetőségek viszonylag szűk köre, mert csak a jobbmódúak- nak van meg a továbbtanulásra az anyagi lehetőségük, a tanároknak a szülőktől való nagyfokú függése, sib.) A szocialista rendszer nem ismer ilyen gátakat, ennél fogva az említett társadalmi viszonyokból eredő ked­vezőtlen körülmények nincsenek meg a felsőoktatásban. A felsőoktatás, a tudományos képzés a két rendszer közötti békés versenynek igen fontos területe. A harc ezen a területen is folyik. Ma már amerikai szakembe­rek is elismerik e téren a lemaradá­sukat. Nem kétséges, hogy a végső győzelem itt is a szocialista rendsze­RÁKOS IMRE egyetemi adjunktus A detektív A Magyar Tanácsköztársaság leve­rése után huszonöt évig tartott az éjjel Magyarországon: a Horthy-fasiz- mus éjjele. Ebből az éjjelből válasz­totta ki elbeszélésének témáit Balázs Anna, a már több könyvéből ismert írónő. Az elbeszélések szerzője dokumen­tum-novelláknak nevezi saját alkotá­sait. Valóban, ezzel a névvel jellemez­hetnénk legjobban őket. Az írónő el­beszéléseiben meztelen tényigazságo- kat ábrázol, úgy, ahogy azok meg­történtek. Célja ezzel jó. magasztos eszmék szolgálatára nevelni az olva­sókat, elsősorban a fiatalokat. Az elbeszélések többsége érdekes, olvasmányos; érdeme a lelkes ember­ábrázolás, főleg a kommunistáké. Mindezen túl sok olyat ismerünk meg az illegális harcok hétköznapjairól és nagy csatáiról, amit máshonnan eddig nem ismertünk. Részlet Balázs Anna könyvéből: fel-atá járt. Ha csak ránézett a lányra, elborította a düh. Kezének egyetlen mozdulatával kiszoríthaná belőle a lelket. Gyűlölte ezeket a .. . makacs kom­munistákat. És ez tán még maka- csabb. mint a többi. Messziről megis­merte az igaziakat. Ilyenek, mint ez. De már belefáradt. Megelégelte: — Vigyétek! Eta most a kemény priccsen fek­szik. Feje hátrahanyatlik, vékony keze lehull a szalmazsák oldalán. Mély csend van. Halk kopogás téríti eszméletre. Morzejelekkel beszél hozza a börtön: — Szabadságot a politikai foglyok­nak! — így köszönti a beszélő, aztán kérdez: — Nagyon megkínoztak? Vallottál? Eta gyenge keze felemelkedik a fűtővezeték csövéig. Körmével ko­pogja ki a lassú választ: — Megkínoztak... de nem vallot­tam ... Szabadságot...! Keze lehanyatlik, szeme elborul. Újra elveszti eszméletét. Az ünnepi könyvhétre jelenik meg: EJ JEL Éjszaka ébred. A sötétben úgy hallja, hogy láztól lüktető ereinek áobolását verik vissza a börtönfalak. Nehezen érti meg: neki kopogtat­nak. Ki tudja, hányadszor kísérlik meg, hogy szavuk elérjen hozzá. Ilus találta meg: — Keressétek Geisler Etát! — kéri a kopogás. — Mondjátok meg, hogy llus üzeni: legyen erős: Gondoljon azokra, akik előtt ő vitte a vörös zászlót ... Hónapok múlnak el. A szűkre sza­bott látogatási idő alatt Eta anyja sopánkodik: — Mondtam, ügye megmondtam... — sóhajtja és szipákolva törölgeti orrát, könnyeit. Eta arca ijesztően halovány. A szeme megnőtt, még nagyobb élénk­séggel néz a kopott, ijedt asszonyra. Mintha ő lenne a felnőtt kettőjük közül. Anyja remegő félelmet visz haza magával, percre sem tudja elfelejte­ni Eta arcát. Eta beteq. Erősen köhög lázas. A hideg, futetlen cellában állandóan borzong. De nem panaszkodik. Egyik nap mégis az orvos elé vi­szik. Csak úgy hevenyében vizsgálja' meg. Szóra sem méltatja, nem kér­dez semmit. Egy mondatot ír le a papírra. Eta nézi ápolt, finom kezét, mellyel a tollat fogja. Másnap őr jön érte. — Szedelőzködjön. Szabadul. Nem akar hinni a szónak, kutatja az őr arcát, de az mozdulatlan. — No, induljon, mondom, kienge­dik. Megindul kifelé. Kiengedik? ■ Imbolygó, gyenge testtel lép az ut­cára. Anyját azért értesíthették volna... Most jó volna megtámaszkodni a karján. De így is hazaér ... Vala­hogy csak hazaérkezik ... Hunyorog a fényben. Szaggatottan lélegzi be a friss, téli levegőt. Tudja, hogy nagy baj lehel vele. Biztosan az az egy mondat nyitotta ki előtte a börtön ajtaját. Vékony kabátjában tart hazafelé. A keményre fagyott pocsolyák va­kon fénylenek a mellékutca egyenet­len kövei között. Hallcan kopog. Nem szoktak ők máskor kopogtatni. De most nem akarja, hogy anyja felnézve, hirte­len pillantsa meg, jobb, ha kopog. Lassan nyitja az ajtót. Nem tud meg­szólalni. Anyja a kezét tördeli, nem tudja, örüljön-e, vagy sírjon. Veti az ágyai, magasra púpozza a párnákat, hogy feltartsa a gyenge fejet. A keskeny ház udvarának apró ne­szei bekúsznak a nagybeteghez, és szeme felragyog tőle: ez az élet. De jó, de jó itthon... Nagy kortyokban tejet iszik, azután pilledten elalszik. De másnap már hat itthon. Köhög, és zsebkendőjén vérfoltok vöröslenek. Anyja rémül­ten nézi, ül mellette, sírdogál. Még ő vigasztalja: — Meg fogok gyógyulni, ne félj. Gyógyittatni kellene, de a kórház: kapuja nehezen nyílik ki a kommu­nista beteg előtt. Hiába sír, hiába könyörög az anya. Mire megszánják, késő. Addigra már olyan vékony és gyenge, hogy alig tud járni. És arca a kórházban még áttetszőbb lesz, homlokán állandóan finom veríték harmatozik. A látogatók nem tudják elrejteni megrendülésüket. Eta, kicsi Eta ... Amíg csak lépni tud, ágyról ágyra Jár: — A politikai foglyok sokat szen­vednek — magyarázza halkan —, én is a börtönben lettem beteg. Mert hidegek a cellák... és meleg ruha nélkül, könyvek, tisztasági szerek nélkül nagyon nehéz ... Adjanak, ezekből a fillérekből nekik jut könyv, ruha, élelem ... Mindenki tudja a kórházban, hogy Eta kommunista, de akik ott fek­szenek, akik ott akarnak elmenekül­ni néhány esztendőre a halál elől, nem beszélnek róla. A tüdővész a szegények betegsége. — A tömeglakások, a rossz táplá­lék terjeszti. Ez ellen harcoltak azok a foglyok — magyarázza Eta, és a fillérek oda vándorolnak a kezébe. A szegények fillérei. Aztán már olyan gyenge, hogy fel­kelni sem tud és nem kérdez semmit, amikor rokonai érte jönnek. Nagy­kendőbe bugyőldlják és elviszik kis kültelki lakásukba. Oda mégis be­surranhat egy-egy elvtárs, meg jog­hatja a láztól tüzes, keskeny kezet és hallgathatja halkszavú kérését: = Adj a foglyoknak. Tudod, Ágya mellett kis persely áll. Ki­csiny pénzek csörögnek benne, de hangjukra Eta sápadt ajkára mosoly ül. Utolsó leheletéig gyűjt. A ipmptp<up nemcsak anyja m iemeiesre megy el A sirdo_ gáió asszony körül mintha a földből nőne ki a tömeg. Aztán egyszerre felharsan a szája­kon az „Internacionálé” tilos dalla­ma. Geisler néni ijedten kapja fel a fejét és nyöszörögve mondja: — Nem értem... Miért?... Iste­nem, istenem... A dal felszáll a magasba, s mint puha kendő betakarja az olcsó ko­porsót. A sírba vörös szegfűk repülnek. Gyengéden beborítják a koporsói, felfogják a rögök koppanását, me­lyeket a sok kéz hajít, befelé, hogy eltakarják a meggyötört, törékeny testet. Még egy hosszú év telt el azután, hogy Eta meghalt, mikorra Ilus is kikerült a börtönből. Akkor. tudta csak meg, hogy Eta nem él már. A sírjához nem lehet elmenni. Mert a temetés évfordulójának nap­ján nagy vörös koszorú fedte, és Hain Péter nem viselhette el a lát­ványt. Szétdúlatta a sírt. A földdel tették egyenlővé, nem lehet rátalálni. De már csomagokban viszik szét a kommunisták Eta fényképét. Hosszan nézem. Megvékonyodoll arcából ismerős fénnyel tekint rám a szeme. Most Eta helyett ezek a ké­pek kopognak a szíveken: — Adj a politikai foglyoknak. Rettenetes a sorsuk ... hnltan is dolgozik a, Vö- 1 tűi leni rös Segélynek. Tü­zelő szeme ránéz az emberekre* mintha mondaná: Hidegek a cellák, meleg ruha, könyv kell a foglyok­nak ... és ők értetek szenvednek. Eta nem halt mea. Még

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents