Észak-Magyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-20 / 116. szám
Szerda, 1959. május 20. fiS7.AKMAOYAftORS2AO ZPI Javaslatok a vonatközlekedés meggyorsítására TI vek óta foglalkoztatja már az ózdi közönséget — s ha értesüléseink nem csalnak, akkor a MÁV Igazgatóságot is —, hogyan lehetne meggyorsítani a Miskolc—ózd közötti vonatközlekedést? Tudvalévő, hogy a Miskolc és Ózd közötti mintegy 60 kilométeres távolságot a személyvonat csaknem két és fél óra alatt teszi meg. Bánréve állomáson gyakran 15—20 percet tartózkodik a vonat. A 15—20 perces állások, a rendkívül hosszú menetidők évente sokezer hasznos munkaórát, vagy pihenőre szánt időt rabolnak el a dolgozóktól. A MÁV Igazgatóság mindeddig legjobb akarata ellenére sem tudott Mindenütt vagy sehol Egyre nagyobb népszerűségnek Örvend Ózdon is a házilag készíthető szódavíz, amelyhez tartályt és szénsav-patronokat a műszaki boltokban lehet vásárolni. Ez idáig rendjén is volna. A bosz- szúság ott kezdődik, hogy a két műszaki bolt és a falusi háztartási bolt, ahol a szénsav-patronokat becserélik, mindig egyszerre kapja meg a szénsav-patront, s ha elfogy, mindhárom helyen egyszerre fogy el, és van úgy, hogy egy hétig sem lehet kapni. De ha már itt tartunk, azt is el kell mondani, hogy nem ritka eset, amikor egy tizes csomagolású szénsav-patronból 3—4 üres, a fogyasztók bosszúságára. Gondoskodjon a kereskedelem róla, hogy mielőtt kifogy. a szénsavpatron, már itt legyen a következő szállítmány, különösen most, a nyár előtt.----------m egfelelő eredmé yt elérni a vasúti közlekedés meggyorsításában. Az ózdi dolgozók közül többen szerény javaslattal keresték fel szerkesztőségünket. Javasolták pl., hogy naponta legalább két vonatnál iktassák ki Bánréve állomás közvetlen érintését. Hogy a Bánrévére utazók se várakozzanak egy másik vonatra, javasolják, hogy a bánrévei delta-elágazás előtt egykét kocsit akasszanak le a miskolci szerelvényről és vontassák be a bánrévei állomásra. Itt két-három perces kiesett idővel folytathatná útját a szerelvény Ózdra. Ugyanígy a kisebb vasútállomásokon és megállóhelyeken rövidítsék le a vonatok tartózkodási idejét. Vannak olyan megállók például, ahol igen kevesen szállnak fel, vagy le. Javasolták továbbá, hogy ezeken a megállóhelyeken csak néhány vonat álljon meg, mert a sok 5 perc sokra megy, s így elérhető lenne a másfélórás menetidő, amit egyébként a reggeli és a délutáni Miskolcra induló gyorsvonatoknál már megvalósított a MÁV. A javaslatok elgondolkoztatóak, ezért a MÁV Igazgatóság figyelmébe ajánljuk. Városunkban rendezik meg a fúvószenekarok országos fesztiválját A Szakszervezetek Országos Tanácsa koratavasszal határozatot hozott, hogy az 1959. évi fúvószenekari fesztivált ózdon rendezik meg. A fúvószenekarok találkozójára eljönnek az ország legjobb zenekarai. Két nanif? tartó hangversenyeken mérik össze tudásukat, szakmai felkészültségüket. A ^ZOT kulturális osztályára már beérkeztek a jelentkezések a zenei fesztiválra. Eljönnek a diósgyőriek, de a budapestiek, tatabányaiak sem fognak hiányozni. A Liszt Ferenc Művelődési Ház vezetősége méltóképpen akaria fogadni a zenekari seregszemlére érkezőket, s már jó- előre elkészítik a kétnapos fesztivál programját. A fúvószenekarok találkozójára eddig 12 zenekar nevezett be. Június 27—28-án tehát vidám zenétől lesz hangos a város, ahol a Tanácsköztársaság emlékezetére gyűlnek össze a műkedvelő zenészek. Az Özdi Kohászati Üzemek távlati fejlesztési terve nagyjából elkészült. A beruházási főosztály és a tervező intézetek már szoros kapcsolatot építettek ki egymással, — az elkövetkezendő években a gyár igen sokat fejlődik. A napokban felmérték Ózd tőSegítik a liangonyi tsz-t Ä napokban szívesen látott, kedves vendégei voltak a hangonyi termelőszövetkezetnek. A Putnoki Me2*gazdasági Techni... nyílt a VIT-re készült ajándékokból a volt Kaszinó épületében, íme egyik a sok közül: díszpárna. kum vezetői és a Pogonypusztai Állami Tangazdaság szakemberei látogattak el, hogy elvtársi és szakmai segítséget adjanak a nemrég alakult tsz-nek. A vendégek egész nap járták a határt a tsz vezetőségével, érdeklődtek terveikről és igen hasznos tanácsokkal látták el őket. Javasolták többek között, hogy a termelőszövetkezeten belül kisebb üzemegységeket hozzanak létre, s e szerint szakosítsák a sertés-, juh- és egyéb állattenyésztést. Vegyék figyelembe a legelőket és ne törekedjenek feltétlen a központosán telepített állattenyésztésre. Javasolták továbbá, hogy a talaj- javítás érdekében az általuk elmondott módon vezessék be a trágyatelepek szakszerű kezelését, amely nagyon megéri a fáradságot. A termelőszövetkezeti tagok szívesen fogadták az elvtársi és szakmai segítséget és Ígéretet tettek, hogy megfogadják a hasznos tanácsokat, hogy jövőre minél szebb eredményeket tudjanak elérni. ... s zomszédságában, a Center és Bánszállás határában lévő úgynevezett parlag területeket. A volt panell- gyár mellett nagyszabású építkezéseket terveznek. Ide költözne ki a gyár járműjavító műhelye, ahol a gyári mozdonyok, vasúti kocsik szakszerű javításával foglalkoznának majd. A tervek szerint megépülne továbbá egy nagy kiterjedésű karbantartó üzem és egy vasszerkezeti műhely is. A vasszerkezeti műhelyben a KGST keretén belül a Szovjetuniónak és a népi demokratikus orszá goknak gyártanának itt különböző vasszerkezeti elemeket, amelyek komoly valutajövedelmet biztosítanának a népgazdaságnak. Az ózdi városi tanács készségesen átadja az új gyárrészleg megépítéséhez szükséges területeket. A jelek szerint a közeljövőben megkezdőd nek a tervezési munkák és még a hároméves tervben hozzákezdenek az új gyárrészlegek megépítéséhez. Nagyarányú társadalmi munka a kohászat zöldövezetének megjavításáért Önkiszolgáló cipöbolt nyílt Borsodnádasdon és Putnokon A Nyugat-Borsod megyei Népbolt Vállalat az elmúlt napokban Putno kon újrendszerű cipőboltot nyitott meg. Egy régi cipőboltot tetemes költséggel korszerűsítettek és önki- szolgáló cipőbolttá alakították át bányatröszt székhelyén. A cipőket tolós üvegvitrinben helyezték el, így a vásárlók kiválaszthatják a legszebbeket. Már az első napon 50 ezer forintos forgalmat bonyolított le az újjáépített, új rendszerű cipőbolt. Hasonló önkiszolgáló bolt nyílt Borsodnádasdon is. A bolt forgalma jelentősen megemelkedett. Ez a kiszolgálási mód a cipőszakmában első vidéki viszonylatban. Mint ismeretes, az Ózdi Kohászati Üzemek Sajóvárkony határában zöldövezetet létesített, hogy biztosítsa a gyár dolgozóinak és a város lakóinak zöldségellátását. A zöldövezet melleit most nagyobb arányú beruházási munkák is fognak. Többek között épületek, vízvezetékhálózat, különböző víztároló medencék stb. megépítése vált szükségessé. A gyári karbantartó gépműhely KISZ-alapszervezete vállalta, hogy társadalmi munkában elkészíti a szükséges vízvezeték csőhálózatot, a központi villamos karbantartók KISZ-alapszervezete a villamos munkák elvégzésére vállalt társadalmi munkát, ugyanakkor a kőművesüzem KISZ-fiataljai is tetemes munkával veszik ki részüket a zöldövezet termékenyebbé tételéből. Az elmúlt héten a gépműhelyi fiatalok már több mint 900 óra társadalmi munkát végeztek. K)a apuka ki nem marad... A bútorüzlet előtt kíváncsi emberek szemlélik a kirakatot. Nem ritkaság ez, hiszen sóik szép bútor érkezik mostanában és nagy a kereslet iránta. Amint azonban közelebb érek, látom, hogy nem a bútort, hanem a bányaipari technikum most végzett tanulóinak a tablóját nézegetik. Lassan tovább mennek az emberek, csak egy édesanya marad ott négy óv körüli kislányával. •— Látod kislányom, — szólal meg a mama — ha apuka ki nem marad az iskolából.;: — Ugye, akkor most az ő fényképe is itt lenne a kirakatban? — vá.g közbe a csöppség. — Igen, kislányom, A marna megszorítja kislánya kezét és indulnak tovább. Még visszapillant a tablóra s a végzett hallgatók mosolygós tekintetéből szemmel láthatóan azt olvassa ki, hogy a sok tanulás megéri a fáradságot. Ha hazamegy, bizonyára megmondja »•apukának«, hogy jövőre mégis csak folytassa az abbahagyott tanulást, hadd legyen a kislánya büszke rá, Másfélmillió salaktégla kislakás építkezésekhez Az Ózdi Kohászati Üzemekben öt esztendővel ezelőtt kezdtek komolyabban foglalkozni a nyersvasgyár- tás melléktermékének, a kohósalak hasznosításával. A legeredményesebb kísérleteket a salaktéglánál érték el. A salaktégla közismert és kedvelt építőanyaggá vált, különösen a kislakás építkezéseknél. Ma már nem tudják belőle kielégíteni az igényeket. Az év első négy hónapjában 1 541 983 db. salaktéglát adott át a salaktéglagyár a lakásépítkezésekhez és a különböző beruházásokhoz. A salak-melléktermékek feldolgozásának lehetőségei egyre bővülnek. A Budapesti Ipari Vásáron az ózdi Kohászati Üzemek pavilonjában kiállított melléktermék-gyártmányok igen nagy sikert aratnak. Az Ózdi Kohászati Üzemek igazgatósága a salaktéglagyár vezetőségével a jövőben további kapacitás-bővítést terveznek a salaktégla-termelés növelésére. A gyár többek között az olcsó salaktéglával kívánja elősegíteni az ózdi dolgozók lakásépítését. A béke és barátság jegyében Megmozdult az ózdi járás fiatalsága. Ezer és ezer úttörő, KISZ-fiatal, fiú és lány több hónapos szorgalmas munkával készült a béke és barátság jegyében megtartandó sportünnepélyre. A stadion lelátói csaknem teljesen megteltek. A felvonulók végeláthatatlan sorát a királdi úttörők nyitották meg — a járás majd minden községe elküldte ide úttörőit. Mögöttük 40 nemzet zászlajával vonultak a kiszesek, az általános és középiskolák tornászai. Bodnár András, a járási pártbizottság titkára vörös selyemzászlót adományozott az úttörőknek a pártbizottság nevében, majd Sárközi Ferenc, a járási KISZ-bizottság titkára és az ünnepségen megjelent csehszlovák delegáció vezetője köszöntötte a fiatalságot. Ezután került sor az ügyességi és lendületgimnasztikai bemutatókra. A legszebb jelenet a lányok és fiúk alkotta életkép volt: a stadion zöld gyepére kirajzolódott a „béke” szó, mögötte fiúk koszorújából az ötágú vörös csillag, és a hatalmas élő gúla tetején a békét és szabadságot jelképező szabadságszobor. A hatalmas tömegmegmozdulás gazdag, kitűnően megrendezett demonstráció volt, amely hosszú időre emlékezetes marad Ózdon és vidékén, A sportünnepély végén 1000 fiatal záróképe gyönyörködtette a megjelenteket. A középiskolás lányok kendőgyakorlata, Bodnár András elvtárs járási párttitkár köszönti az ifjúságot. A hároméves tervben _ ** •• bővítik az Ózdi Kohászati Üzemeket