Észak-Magyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-21 / 92. szám
ÉSZAKMAGYARORSZÁG Kedd, 1959. április ti. 'fcötffcíej\, / KRÓNIKA íavaszi fásítás a Bodrogközben Tervszerűen, nagy arányokban végzi az erdősítést megyénk, északkeleti tájain a Zemplénhegységi Erdőgazdaság. Emellett azonban bőségesen tud csemetéket és su- hángokat juttatni a községeknek, terme lőszöve tkezeteknek, le ge Itetési bizottságoknak is. Ez a magyarázata annak, hogy ezen a tavaszon a sátoraljajhelyi járásban mindenütt nagy kedvvel folyik a fásítás. Különösen sok facsemetét ültetnek el a Bodrogközben. Ricsén a legeltetési bizottság mezővédő er- dősávot létesít. Tiszakarádon az Űj Elet Termelőszövetkezet 5 holdon, a sárospataki legeltetési bizottság 10 holdon telepít új erdőt. A falusi KISZ-szervezetek fiataljai a pártkongresszus tiszteletére mindenütt vállalták, hogy az utak, dűlők mentét, folyók, patakok szélét betelepítik csemetékkel. Alsóbereckiben a Rózsa Ferenc Termelőszövetkezet egy régen kipusztult erdő újratelepítését kezdte meg a Bodrog partján, összesen 30 ezer csemetét ültettek el eddig- S amikor szép vállalkozásukról a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium diákjai értesültek, önként felajánlották munkájukat a termelőszövetkezetnek. Lelkes közreműködésükkel a Bodrog-parti régi erdő helyén be is fejezték a fásítást. Patronálok és tsz-elnökök tanácskozása A Központi Bizottság március 6-i határozatának megfelelően az encsi járás párt és tanács végrehajtó bizottságának rendezésében ankétot tartottak a termelőszövetkezetek elnökeinek és a patronáló üzemek küldötteinek részvételével. Az ankéten megbeszélték a termelőszövetkezetek megszií érd í t ásának további feladatait. A megjelent termelőszövetkezeti elnökök nemcsak anyagi, hanem elsősorban irányító és párt-, szervező munkában kértek segítséget a patronáló üzemektől. Képzőművészeti alkotásokkal díszítik a Tiszapa^onyai Hőerőmű lakótelepét A Tiszapalkonyai Hőerőmű közeiéiben 88 lakásból álló korszerű készenléti lakótelep épül. Eddig három ! emeletes épület és 18 földszintes kertes ikerház 72 lakásába költöztek jbe az erőmű üzemeltetői. Az új lakásokban központi fűtés, hideg- meleg vízellátás és villanytűzhely szolgálja a dolgozók kényelmét. A telepen emeletes legényszállót is ópíKőrszem fö dmuvesszővetkezeti áruiiáz DÖJARAS f # r Várható időjárás kedd estig: A szél las- * san- mérséklődik. Főként nappali felhő- \ képződés. Helyenként futó esővel, esetleg futó hózáporral. Éjszakai fagyok lesz- 5 nek. A nappali felmelegedés erősödik. ^ Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: minusz 1, minusz 4 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10—13 fok között. Távolabbi kilátások: szerdán is hajnali fagyok, a nappali fel- melegedés erősödik. A Miskolci Pamutfonó gyűrűsfonó üzemrésze április 15-ig havi »kilométer« tervét 105.2 százalékra teljesít:tte, A műszakok versenyében az első helyre a II. műszak került, 105.9 százalékos tervteljesítéssel. A HERBOLYAI TERV-TÁRÓBAN/ kiváló munkát végeznek a sportbrigádok is. Princz Barna csapatvezető és ^gk^.. Dezső .csillés jó munkája eredményeként kiváló dolgozó oklevél és pénzjutalomban részesült. Húszezer kötet szépirodalmi mű és szakkönyvből választhatnak a miskolci II. Rákóczi Ferenc könyvtár felnőtt olvasói. A Sárospataki Faipari Vállalat típus hálószobabútorok gyártását kezdte meg, amelyeket remélhetőleg a közeljövőben már forgalomba hoznak. Miskolc város két új, felújított locsolóautót kapott. Az autókat rövidesen munkába állítják, s ezzel a város utcáinak tisztaságát jelentősen megjavítják. Az ózdi városi tanács a Hazafias Népfront-bizottság kezdeményezésére tisztasági járőrszolgálatot szervezett. A járőrszolgálat eredményeként különösen Özd város peremkerületeiben tapasztalható máris jelentős javulás. tettek, amelynek földszintjén étté- \ rém, eszpresszó és munkásklub nyílt. > Az új lakótelep építése befejezés-1 hez közeledik. A közeli hetekben át- ^ adják a bodrogikeresztúri fehérkőből leépült üzletházat és a minden igényt c kielégítő óvodát és bölcsödét. Az_ utolsó 16 lakásos emeletes épület / pedig az őszi hónapokban készül el. Ez év tavaszán megkezdték a lakó- Á telep parkosítását és a házaik közötti ^ utak építését is. A fákkal és virá- é gokkal beültetett parkokat — az. erő- é mű dolgozóinak életét tükröző — # képzőművészeti alkotásokkal díszí- i I KAMARASZINHAZ (Déryné U. 5.)í I Április 21—23: Ilyen nagy szerelem (7). (Április 24—26: Kötéltánc (7). Apr. 26-án du. 3-kor: Doktor úr. I MŰVELŐDÉS HAZA (Diósgyőrvasgyár): I Apr. 23—26: Arany hegedű (7). ) Hét éven aluli gyermekek az előadásodat nem látogathatják. A későn zők csak zőtérre. a szünetben léphetnek érke- a néBÉKE. Április 22-ig: Érettségi után. 5' KOSSUTH." Április 22-ig: A1vajáró Bonifác. Francia film. Kezdes. fél 4, ha romnegyed 6 és 8 óra. - HÍRADÓ. Április 2l-én: de. művészt kértek fel. és 11 óratik. Ezek elkészítésére négy szobrász-f kor : Érettségi utón. UJ film; >10 éven alul nem ajánlott. Április li en. , Se Tés ll órakor: Don Juan legutolsó ev ▼ kalandja. Magyar film. 14 éven alul■ #ííiánlott Áorilis 22-en deli 1—3-ig kiaiu mek Uj magyar híradó. Világhíradó. Columbia Miniatűr festészet. Nagyítóval a tenger mélyén. Hogyan juomk a SZIKRA? Április 21: Fekete Csehszlovák film. 10 éven alul nem aj an l0TANc!?c!:. 5Áprüisra2l: Don Juan legutolsó kalandja. Magyar «^vígjáték. 14 éven alul nem ajánlott. Kezdés, lei íéFÁKLYA. Április 21—22: Csempészeké Magyar film. 14 éven alul nem ajánlott, tcp'/dés- fél 6. fél 8 óra. HEJÖCSABA. Április 21: Pármai kolpsMinőnégi dekád május 1 tiszteletére A Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói hétfőtől minőségi dekádot indítottak május 1. tiszteletére. Ebben az időszakban számos kísérletet végeznek a minőség javítása érdekében. A hengerműi trió állvánvon például bevezették a karbonizáló ben- , . gerlést. Ennek lényege, hogy faszén-^ tor. i., II. rész. Francia fűm. 14 even a port szórnak a hengerlendő anyag ^^skolgtap^lca. Április *22-23: a ) közé, miáltal a lemezek felülete . feieség. Szovjet film. 10- éven alul nem 1 egyenletesebbé válik. A kikészítő-ajánlott. Kezdés: 6„óra. _««,. ) üzemben fokozott mértekben ellen- .vP^S£ocSma. Franchf film Kezdés: ^ őrzik a pácolási munkát azzal a cél- 7 őra lal, hogy a túlpácolás miatt keletkező diósgyőri vörös csillag. Április hólyagosodást csökkentsék. épült Szerencsen. Az új áruházat rövidesen átadják rendeltetésének. Egyetemi és technikumi ösztöndíjat alapított a Tiszapalkonyai Erőmű Váltalat alapján — egy „jégkunyhót” építe-i nek. A terv szerint a jégkunyhó j A Tiszapalkonyai Erőmű Vállalat igazgatósága - a pártszervezet ja-|fzU^f'"fronton Mtáf^^égcsapok' vaslatara - egyetem, es középiskola, ösztöndíjat alapított így ebben az lkialakItásával A jégkristályokat fe- evben a vállalati ösztöndíjjal két fiaW egyetemre kettő pedig a echm-,hér m vakolatba kevert csiUám_ kTba„^at^Zl1? be;.A.íolsk?lasok.5“,°rI02 fon"tlg> a kozePIsko1ások(tszemcsék utánozzák. A homlokzat pedig 200-300 forintig terjedő ösztöndíjat kapnak. kialakítása olyan benyomást ad, s a Az ösztöndíjra kijelölt fiatalok szerződést kötnek a vállalattal, hogy fagylaltkiadórészt is úgy oldják meg, tanulmányuk befejezése után továbbra is az üzemben dolgoznak, mint 0 mintha valóságos jégbarlangból ad-i mérnökök, vagy technikusok. nák ki a fagylaltot a fogyasztóknak. £ Német film. Kezw Jég kunyhó46 épül Tapolcán A Miskolc—Tapolca-i autóbusz i megállónál — Paczolay Jenő mér- i1 nők, a Miskolci Vendéglátóipari Vál- l1 lalat műszaki ellenőre elgondolásai 21—22: Veszélyes fuvar, dés: 7 óra. DIÓSGYŐRI SÁGVÁRI. Április 21: Ko- Fpogd le a fán. Színes amerikai film. 14 )éven alul nem ajánlott. Kezdés: 5, 7 óra. DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁR. Áorilis 22: kRómai lányok. Olasz film. Kezdés: 7 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Április 21-22: Al- - " "i évek. Uj magyar film. Kezdés: 5, 7 óra. \v®úiló —^M~U SORA (188 méteres hullámhosszon.) Hírek, riportok, tudósítások. A miskolci Zenei Napok műsorából. Levelekre válaszolunk. Kínában írói szemmel. Beszélgetés Ber- kessy András íróval. Mezőgazdasági híradó. Lenin útmutatásai alapján. Tíz perc tánczene. Igazgatók tanácskozása Egymásután gördültek be a tehergépkocsik a sárospataki Kossuth Termelőszövetkezet apróhomok i tanyájába, s közel kétszáz diák ugrott le róluk. Valameny- nyien a nagymultú gimnázium Kossuth Lajos Diákotthonának a növendékei. Mert két intézmény visedá Sárospatakon a kollégium egykori híres diákjának, Kossuth Lajosnak a nevét: a sokszoros milliomos termelőszövetkezet és a gyönyörű parkiban épült középiskolás diákotthon. A két intézmény szoros kapcsolatot tart fenn egymással: a termelő- szövetkezet tejet, gyümölcsöt, zöldséget és másféle élelmiszert szállít a diákotthon konyhájára, az ifjúság pedig ismeretterjesztő é& kúL turális előadásokkal segíti majd a termelőszövetkezet művelődésügyi Diákok a termelőszövetkezeiben célkitűzéseit. De ha őszszel sürget a munka, a kukoricatöréshez, gyümölcsszedéshez. szürethez készségesen jelentkezik akár 200 diák iß, s a nagy dologidőben bizony komoly segítséget jelentenek a szorgos diáikkezek. Most pedig arra voltak kíváncsiak, milyen is az élet a termelőszövetkezet tanyaközpontjában, Apróhomokon. A termelőszövetkezet vezetősége szívesen adott a látogatásra lehetőséget. A tanulókat — akik Bodó Lajos igazgató vezetésével érkeztek — maga az elnök,. Vaskó Imre fogadta és .kalauzolta. A fiúk nagy érdeklődéssel tanulmányozták a korszerűen berendezett istállókat, bennük a gyönyörű, ragyogó szőrű törzskönyvezett magyar-tarka teheneket. A táblákon ott olvashatók az állatok adatai, napi tejhozama, taikarmányadagja. Külön nevelőben ficánkolnak a kisiborjuk, egy másik istállóiban pedig a sőrék híznak. A hizlaldába többszáz süldőt fogtak be, valamennyi fehér hússertés. A fiaztatóbam százszámra sivalkodnaik a malacok, s csakúgy haboso- dik pici szájuk a frissen szopott, édes anyatejtől. A baromfitelepen sokezer különböző korú csirke csipog. Van közöttük már rántanivaló, most kerülnek elszállításra, de vannak naposcsibék is, amelyek éppen hogy kibújtak a tojáshéjból. Jólét, növekvő gazdagság jellemzi a Kossuth Termelőszövetkezetet. Bizonysága ennek az a sok traktor, tehergépkocsi. mezőgazdasági gép, amelyet fennállása alatt szereztek, hogy könnyebbé tegyék a tagok munkáját, még bol- , dogabbá az életét. Most éppen 1 milllió forintos beruházással alagcsöve- zett öntözéses kertészetet készülnek létesíteni. A diákok, akiknek szülei munkások, termelőszövetkezeti tagok, vagy egyénileg dolgozó parasztok, örömmel tapasztalhatták, hogy amit az iskolában a nagyüzemi társas gazdálkodásról tanulnák, mindazt az apróhomoki Kossuth Termelőszövetkezetben megvalósulva láthatták. Az Értelmiségi Klubban ma este 6 órai kezdettel a nőnap keretében dr. Kostyál László egyetemi magántanár, a TIT megyei elnöke „A gyermekbetegségek megelőzése” címmel tart előadást. A szabadegyetem idegennyelvi tagozatán ma este 6 órai kezdettel az angol kezdő és középfokú tanfolyam hallgatói részére tartunk foglalkozást. Ismerjük meg Északmagyarországot i.címmel ma délután 3 órai kezdettel a földrajzi szakosztály rendezésében Szabó „Gyula tanár tart előadást a Bartók Béla Művelődési Házban. Lenin életéről ma délután fél 3 órai kezdettel a próbamegmunkálóban dr. Lukács László megyei bíró, fél 4 órai kezdettel a vasszerkezeti üzemben dr. Zá- dor Tibor igazgatóhelyettes, 5 órakor a Mü. M. 116. sz. intézetében dr. Vityi István megyei bíró, este 6 órakor Tapolcán, az Éjjeli Szanatóriumban Benedek ▼Imre tanár tart előadást. Bükkszentlászló művelődési otthonában ma este 6 órai kezdettel dr. Kovács György megyei bíró „Lenin, a forradalom vezére” címmel tart előadást. A MEZŐKÖVESDI VASTÖMEGcikkgyArtó vállalat 20 ezer szénkanalat és 10 ezer kerti kapát exportált Belgium részére. Hivatalos totó-nyeremények A sportfogadások 1959. április 19-i, 16. heti fordulóján 30-an értek el 12 találatot. A nyereményösszeg egyenként 15 368 75 forint. 603-an értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 765 forint. 6 459-en értek el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 95 forint. A 10-es és 11 találatos nyeremény- összegek kifizetésére április 27-én, a 12 találatosaké pedig április 30-án kezdődik. (MTI) titkárait és a szakszervezeti bizottság elnökeit is. A megyei tanács ipari osztályának vezetőin és dolgozóin kívül résztvett az értekezleten 1 Molnár János elvtárs, a Helyi Ipari 'ég Városgazdálkodási Dolgozók Szak- * szervezete megyei bizot tságának képviselője, Bráz Andrási, a megyei tanács pénzügyi osztályának főelő- . adója és Steiner Józsefné munkaügyi előadó. 1 Az értekezleten Pálosi János eiv- 1 társ, az ipari osztály vezetője tartott > beszámolót, aki az 1958. évi tervek 1 teljesítését értékelte, majd a párt 1 Központi Bizottságának március 6-i 1 határozata alapján a megyei tanács ( ipari vállalatai előtt álló feiadatok- 1 ról, a pártkongresszus tiszteletére 1 indított szocialista mumkaverseny ' egyes kérdéseiről beszélt. Pálosi elv- I társ beszámolója után mintegy 15 1 hozzászólás hangzott el. amelyben a I jelenlévők vállalatuk munkájáról, ! felajánlásaikról és javaslataikról szá_ ) moítak be. fi Április 21., kedd du. 3 órakor: Előadás /az általános iskolák tanulói részére: Is- \ merjük meg Északmagyarországot. Elő- vadó: Szabó Gyula tanár. Utána filmvetítés: Mesél a Bükk. Aggtelek. Éltető lavar. Belépődíj nincs. Délután 3 órakor: ^Látogatás a kohászati múzeumban. Rész- \ vételi díj nincs. Gyülekezés a Bartók Bé- fla Művelődési Házban. Este 7 órakor: A idiósgyőrvasgyári szimfonikus zenekar ihangversenye. Vezényel: dr. Bánhegyi ▼ László. Belépődíj: 4 és 6 forint. Tegnap délelőtt a megyei tanácshoz tartozó ipari vállalatok igazgatói értekezletet, tartottak, ahová meghív- ták a válMatok pártszervezeteinek 1 — szalonnal Mészüzem? . . I , — Igen. Breuer Lajos telepvezető be-! szél... í — Úgy hallottuk, hogy önök, mint aj 'Borsod megyei Építőanyagipari Vállalati egyik üzemrésze, új bánya feltárásán fá-, radoznak... ■ } 1 — Jói hallották az elvtársak. Az elmúlt' I év őszén kezdtük meg egy új mészkőbánya feltárási munkálatait. Először 700 méter kisvasutat építettünk ki a zavartalan 'szállítás biztosítása érdekében, s csak 1 azután kezdtük meg a feltárási munkála- 1 tokát. —. Jelenleg hol tartanak? , < A munkák előrehaladott állapotban van-' nak. A tervek szerint a harmadik negyedévben el tudjuk érni a havi 2 ezer1 tonna mészkő kitermelését. ‘- — A termelt mészkövet hova szállítják? ] í — A Borsodi Vegyikombinátnak, amely »a nitrogén műtrágya termeléséhez használja fel. i Tanári hangverseny A miskolci Erkel Ferenc állami zeneiskola április 22-én, szerdán este a Bartók Béla Művelődési Házban tanári hangversenyt rendez a Magyar Tanácsköztársaság emlékének tiszteletére. A koncerten közreműködnek: Bajor László, Gömöri András, Hegedűs Gyula, Hegymegi Ernő, Reményi János, Soltész Éva, Szent- imrey Magda, Takács Erzsébet és Vándory Erichné. A műsoron Bach, Händel, Haydn, Brahms, Dohnányi- Delibes, Debussy, Hacsaturján, Paganini, Schubert, Popper, Csajkovszkij és Dinicu művei szerepelnek. Agyonverte vendéglátóját ték be, ahol id. Pincés Sándor siú- , lyos sérüléseibe belehalt. 1 Gazdig Bertalant letartóztatták és , a megyei ügyészség szándékos em- J berölés címen vádat emelt ellene. \ . Még március közepén, Sándor napján történt Sály községben, hogy Gazdig Bertalan 1 liter bort vásárolt id. Pincés Sándortól. Sándor-nap lóvén, elkezditek poharazgatni a hordó tövében, s amikor már alaposan felöntöttek a garatra, elindultak hazafelé. A boriház ajtaját id. Pimcéis; Sándor 13 éves unokája zárta be. ( Gazdig — miután a gyerek bezárta, az ajtót — meglökte a kisfiút, aki; a közeli csipkebokorba zuhant. Id. ( Pincés Sándor, amikor észrevette ( ezt, felelősségre vonta Gazdigot, akii megdühödött és ököllel ütni, verni ( kezdte vendéglátóját, amit csak a < gyerek közbelépésére hagyott abba< és dühösen elszaladt. I Elszaladt, de csak azért, hogy az< úton megvárja Pincéséket, akiket < még kétszer megtámadott. Id. Pincés < Sándor a fejére kapott ütésektől ( félig eszméletlenül esett össze. A < több sebből vérző embert a szóm- < szedők az egyik közeli pincébe vit- < Kiállítás < a Herman Ottó Múzeumban! Vasárnap délelőtt a Herman Ottó1 Múzeumban nyitották meg a Tanácsköztársaságról szóló kiállítást. A | kiállítás anyaga foglalkozik a megye | és Miskolc 1919-es emlékeivel, dokumentációkon keresztül mutatja be a Tanácsköztársaság helyi tevékenységét, eredményeit. A kiállítás szerdán estig tart. Megtekinthető ma és szerdán délelőtt 10 órától este 7 óráig.