Észak-Magyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-07 / 56. szám

Szombat. 1959. március 7. ESZAKMAGYAROftSZÁG $ Rongyos hadak... Roppant hadak Ciuvzavcvzlat leinkéül A katonák megigazították sapkájukat, be­gombolták zubbonyaikat, s megint a sapkához nyúltak. Figyelmes kis mozdulattal illesztették láthatóbbá a vörös szalagot. Mindegyik katona megfigyelte bajtársát, s egyik sem felejtette el pillantását a sapkára vetni. Becsületet akartak hozni a vörös szalagra. Már csak néhány an látták a tá­vozó Kun Bélát. Az izgalmaktól túlfűtött tömegből sietve váltak ki a vöröskatonák. Nagy az út előttük, még nagyobb a feladat, melyre a • kommunisták vezére biztatta őket: „Miskolcot el kell foglalni! Mis­kolc nem válhat a burzsoá interven­ciósok könnyű prédájává, A Ta­nácsköztársaság léte, élete, jövője dől el a Mis'kolcéit vívott csatá­ban/’ Ezt kellett hát megérteni a 3. szá­mú munkászászlóaljnak, mely teg­nap még Mezőkövesden Kun Béla szavait hallgatta. Mozgalmas képet nyújtott a vö- rös'katonák készülődése. Várni nem lehet! Mindenki megértette a be­szédből, hogy haladéktalanul ki keli űzni a cseh zsoldosokat és fel kell szabadítani Miskolcot. Azt nem mondta Kun Béla, hogy mennyire leszn'ek alkalmasak e feladat telje­sítésére ők, de ezt mindegyik harcos érezte. A rövid készülődés dúlt a Vörös Hadsereg egysége, hogy fogadalmának teljesítéséhez hozzálásson. Estére Miskolc alá kell érniök, s reggel a várost el kell foglalni. Ott már többen lesznek..? Délről, Nyugatról is özönlik a vörö­sök hada ..: Ernőd irányába. Az ő út juk a Bükk vonulatain át Lillafüred felé vezet. Még néhány magyarázó szó hangzik el a pa­rancsnokok szájából, s felhangzik a győzni akarók dala: mórban mi a helyzet? Benn van-e az ellenség? Erre bizony az a né­hány hámori származású vöröska­tona sem adhatott választ, aki eb­ben az alakulatban szolgált. Illetve mégis ők adtak választ, mikor a fel­derítő őrjáratból visszaérkeztek a csapatukhoz. — Bizony, tele van a falu csehek­kel! — mondották a felderítők. A katonák ebből megérthették, hogy az éjjelt itt az erdőben kell tölteni, hiszen az esti támadás koc­kázatos lenne, mert a csehek állan­dó erősítést kaphatnak Diósgyőr felől. A zászlóalj pihenni tért. Enyhe légréteg ereszkedett a harcosok fölé, hogy edzett testüknek langyos takarót adjon. Fáradt párák ültek rá az alvó testek mellé fektetett szuronyokra. A tavaszi ébredés utá­ni erdő sötétzöld lombtakarói most nem színükkel, hanem a levegő át- illatosításával okoztak gyönyört. Ütemes légzések szívták magukba a hűs éjszaka üde illatait. 1919 májusa volt... A nap szokottan kélt. a katonák a szokottnál korábban. Mire beszök­kentek az első vörös sugarak a szálfáson át, a 3. számú munkás­zászlóalj harcosait már csatárlánc­ban találta. A hajnali hűvös leve­gőbe kilehelt párák olyan látszatot keltettek, mintha sok ponton hosz- szant füstölne valami. A szuronyok hegyei félelmesen villantak egyet- egyet a rábukkanó fénysugaraktól. A katonák gyors és biztos mozdu­latokkal helyezkedtek el a magas­laton. Hámor fölött álltak. Alant a cseh burzsoá hadsereg egységei védik a Miskolc felé vezető utat. Kemény harcra van kilátás, hiszen Hámor elfogla­lása is megnyitja az utat a Vörös Hadsereg előtt Miskolc felé. A cse­heket nem érte váratlanul a hely­zet, mert amint később kiderült, már előző este tudomást szereztek a vörösök Bükkszentkeresztről való érkezéséről. A Hejő és a Sajó között akkorra már kibontakozott a vörös­katonák elsöprő erejű támadása. Miskolc több pontján nyugtalanság és rejtett félelem szállta meg a cseh zsoldosokat. Megérezték. A vörös­katonák a magaslatra érés után megkapták az első tüzet a szentben fekvő hegyoldal sziklás rejtekeiből. Ügy látszott, mintha a csehek nem a falura építették volna védelmü­ket. Sűrű gépfegyver tűzben kúsztak lejjebb a hegyoldalon a vöröskatonák. Fedezékre volt szük­ség! A parancsnokok elhatározták, hogy a falut rohammal veszik be, mivel Diósgyőr felől heves tűzharc hallatszott. A csehek visszavonulási lehetőségét akarták elvágni Diós­győr felé. Tervüknek kedvezett, hogy a csehek fő erősségüket ki­vonták a faluból. Kemény elszánt­sággal egyszerre több ponton törték be a faluba. A hadművelet oly gyors volt, hogy néhány cseh katona fog­ságba esett. A falu elfoglalása után a hegy­oldalon védelembe húzódó imperia­listák megsemmisítésére készültek. A felderítők hiába kutatták az el­lenállás fészkeit, a cseheknek hűlt helyük volt. A Papírgyár felől már vörös járőr érkezett. Hírt hozott ar­ról, hogy szétvágták a csehek védel­mét és üldözik a kétségbeesett csa­patokat. Misikolc felől erősödött a zaj. Fer­geteges tűzharc hangjait verték vissza a lillafüredi bércek. A 3. sz. munkászászlóalj harcosai most ér­tették meg, hogy Miskolc az egész proletárhadsereg roppant erejű gyű­rűjébe került. Barna Károlyné, tanár „Föl vörösök, proletárok, Csillagosok, katonák.” A zászlóaj lépteinek dübörgése rövid idő múlva már csak múló mo­rajlásként hallatszódott vissza. A harcosok pedig mentek teljes fel­szereléssel céljuk felé. A kis hegyi községek egymásután maradoztak mögöttük. Győztesek akartak lenni, úgy hát sietniük kellett. Az egyre jobban leszálló alkony lassan. ho­mályba vonta a harcosok alakját és elmosta a csapat körvonalait. Az út fárasztóan hosszú volt. A vörös­katonák teljes menetfelszereléssel gyalogoltak és megmutatták, hogy az emberi ellenálló képességbe erőt ver a lelkesedés. A parancsnokok refdhe^ et a Kerek-hegy nevezetű forrásnál az egész zászlóaljnak. Hiszen már Miskolc kapuja előtt, a Hollós-tetőn állnak. Nem messze a völgyben már Hámor község fekszik, ahol köny- nyen lehelnek csehek. A kemény és fárasztó menetelés ellenére könnyű jókedv szállta meg a katonákat. Szerették volna tudni, hogy Hä­Köszönet érte ... Február I9~én 8 éves kislányom a csabai villamoson felejtette iskola­táskáját s mire észrevette felcdé- kenysége következményét, a villa­mos már messze járt. Szomorúan ment az iskolába, s mily nagy volt a meglepetése, amikor a második órán a táska már az iskolában volt. Márton. Dezső ellenőr és Löcher Lh­josné kalauz nemcsak, hogy megéri; ték a gyerek táskáját, hanem el : juttatták az iskolába, hogy a kislán ne maradjon el a tanulásban. Dícsí retreméltó, példás tettükért köszönt tét mondok. BOROS ANTAl Vöröshadsereg u. Mentsük meg gyermekeinket a gümőkór rémétől »■Egészségünk védelméért« film­vetítéses elaődássorozatiban március 8-án, vasárnap délelőtt fel 12 órakor dr. Szepesi Kálmán, a Miskolc városi tanács tbc gondozó intézetének vezető főorvosa, »Mentsük meg gyer­mekeinket a gümőkór rémétől« cím. mel tart előadást Miskolcon, a Szak­szervezetek Megyei Klubja nagy elő­adótermében (Kossuth-utca 11). Az előadást a »Milliók védelme., című hangosfilm bemutatása kíséri. Belépődíj nincs. Az előadásra min­denkit vár a Miskolc mj. városi Közegészség­ügyi-Járványügyi Állomás Irénkét, azaz Vargha Irént, a Mis­kolci Nemzeti Színház sokoldalú mű­vésznőjét aligha kell a miskolciak­nak részletesen bemutatnunk. De ta­lán meddő feladatra is vállalkoz­nánk, ha néhány sorral kívánnánk a bemutatást elintézettnek vélni, megismertetni a közönséggel azt a művészt, aki tíz esztendő sok-sok alakításával lopta be magát a mis­kolci közönség szívébe. Igen, tíz éve már annak, hogy az akkor államo­sított Miskolci Nemzeti Színház az »Ifjú Gárdá«-t tűzte műsorára és an­nak egyik szerepére, Lyuba alakítá­sára vendégművészként meghívta Vargha' Irént. Nehéz lenne felsorol­ni azt a sok-sok szerepet, amit egy évtized alatt a miskolci színpadon játszott. Az »Ifjú Gárda« Lyuba-já- tól a »Lysistraté« Lampito-jáig, illet­ve a: most bemutatandó »Ilyen nagy szerelem« dokornőjéig sikeresnél si­keresebb szerepek — mint a haladás, művészi fejlődés mérföldkövei — jel­zik művészi pályájának alakulását. Ügy véljük, szükségtelen szerepről szerepre végigkísérnünk ez alkalom­mal, hiszen olvasóink, a miskolci színházlátogatók emlékeznek es sze­retettel gondolnak vissza egy-egy alakítására, a »Tanítónő« címszere­pére, a »Nem élhetek muzsikaszó nélkül« süket nagynénijére. a »Légy jó mindhalálig« Viola vénkisasszo­nyára, a »Bánk bán« Melindájára, az »Ezer év« Júliájára, a »Hamu- pipőhe« tündér király nőjére, a »Frus­ka«• nővérére, a »Nem vagyunk an­gyalok« Andrásáéjára, — hogy csak néhányat említsünk a régebbiek­ből. Mindenki emlékszik a most folyó színházi évad Hankájára a. »Dulszka asszony erkölcsé «-bői, a »Bekötött szemmel« démonára és aki látta, nem felejti el a »Lysistraté« vaskos spártai LampUoját. Nem te­hetségéről, művészt alakítókészségé­ről akanink itt szólni, azt a közönség ismeri, — sokoldalúságáról pedig # hevenyészve kiragadott néhány da­rabcím árulkodikaz emberre, a színpadi kosztűm, festék, maszk néL kuli emberre kívánjuk rávüiantam a nagyközönség érdeklődésének ref­lektorsugarát. ■' Talán sok színházlátogatót meglep, amit most elárulunk róla: nem akart színésznő lenni. Szorgalmas kultúr- munkás, öntevékeny munkásszínját­szó volt. Tehetségével hamarosan kitűnt, több öntevékeny versenyen nyert kitüntető díjakat. Mint mun­kásszínjátszó került a színművészeti főiskolára és onnan hívták meg tíz évvel ezelőtt vendégművészként ä miskolci színházhoz — a már emlí­tett — Lyuba eljátszására az »Ifjú Gárdá«-ban. Azóta itt él Miskolcon. Megszakítás nélkül játszik és — ha figyelemmel kísértük a Miskolci Nemzeti Színház legutóbbi tíz esz­tendejét, láthattuk — álig-alíg akadt darab, amelyben Vargha Irént szín­padon ne láttuk volna. — A legkü­lönbözőbb műfajú színdarabokban mutatta meg tehetségét. Megszerette Mislcolcot és a miskolciak is megsze­rették. Ügy■ érezzük, Irénke szerve­sen hozzátartozik áhhoz a fogalom­hoz, amit Miskolcon színház alatt értünk. Hozzánőtt a városhoz, hozzá- nőtt a színházhoz s nem is kívánko­zik el innen. Itt szeretne Miskolcon, — a felépülő miskolci színházban — mind több, mind jobb szerepet ját­szani, mindig többet és szebbet, mű­vészibbet nyújtani a miskolci, közön­ségnek. hv ■ Nem lenne teljes még ez a néhány vonással felvázolt portré sem, ha nem emlékeznénk meg Vargha Irén­ről, a feleségről és háziasszonyreiis. Miskolcon kötött házasságot nyolc évvel ezelőtt; férje dr. Némethy Fe­renc, a színház sokoldalú tehetségé­ről ismert művésze, aki —1 bár a »Férjem a háziasszony «-ban a férje­ket a főzőkanál mellé invitálta — nagyon elégedett az Irénke háztar­tás-vezetésével és a világért sem sze­retné a bohózatban hirdetett elvéit otthon is valóraváltani, lemondani Irénke remek háziasszonyhodásától. Irénke már nagyon sok kellemes estét, sok boldogságot sze'rzett művé­szetével a miskolciaknak, — Most, a Nemzetközi Nőnap alkalmából. — a közönség nevében — mi fordulunk felé jókívánságainkkal... (benedek) DÍSZTÁVIRAT A Lenin Kohászati Művek mun­kásőrség állománya harcos üdvöz­lettel köszönti vállalatunk vala­mennyi nő dolgozóját a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Kívánjuk az elvtársnőknek, hogy közös ügyünkért, a béke megőrzé­séért folytatott harcunkban további sikereket érjenek d. Kérjük, hogy a szocializmus épí­tésének és a proietárnemzetközfeég* nek továbbra is lelkes harcosai le­gyenek. Sok sikert, erőt, egészséget, elv- társnők! LKM. munkásőrség egységei Piro* rózsák, fehér ráznák .. • ; kislány siet az utcán ..; Korán kacérkodik velünk a; tavasz. Egy-egy naposabb délutánon sétálsz a parkban, önkéntelen a fákat nézed. Csodálkozol: még nem lombo­sodnak. A nap sugarai még csak csa­pongó, csapodár elő játékosai a ta­vasznak. No, azért már érezzük — március, tél után vagyunk. Meg a szél is, tavaszi szél. Ravasz legény!... Incselkedik a barna, a szőke hajtincsekkel, megfordul a lá­nyok körül, hetykén kacarúszva ka­limpál tovább. Vidám legény, csalfa legény — nem fordul vissza. A lá­nyok meg — pirosra csipkedte arcu­kat szélikoma — vidámságban ver­sengenék az idővel, a tavasszal. Hál ezek a fiúk!... — A lányok még csak 11 évesek, de már csepü- lik a. másik nemet. — Meg lehet süketülni egy fiúosztály mellett!... Az öt kislány a Szeles-utcai általá­nos iskolába jár. Az iskolának van egy nagy terme. Kétfelé van osztva. Az egyik felében lányosztály tanul, a másikban fiú. A széttolható fal vékony, áthallatszik a zsivaj. Na és ezek a fiúk... A lányok esküsznek arra, hogy igazán rossz diákok csak fiúk lehetnek, persze a lányok közt is akadhatnak »gyengébb« tanulók. Nem tudom, nem ismerem az arányt, hogy az iskolagyűléseken fiúk, vagy Ernyők állnak-e nagyobb számban az elmarasztaltak között. Az öt kislány a Tass-ulcában meg­áll egy ház előtt. 12. szám. Szép ház lehetett új ko­rában. Most omladozó a vakolat, a verandán hiányzó ablakszemek — elhanyagoltság. Az udvar, a ház eleje is szépen gondozott lehetett valamikor. Régóta nem törődnek vele. Ennek a háznak az egyik szo­bájában lakik özv. Poynár Gézáné. 76 éves. Nemrég operálták a szemét. Majdnem teljesen világtalan. — A bútoroknak, a nagyobb tár­gyaknak, az embereknek már csak a körvonalait látom... Megszoktam, mit hová teszek. így igazodok el a lakásomban, Tpérjét régen elvesztette. Gyer- 1 mákéi nincsenek. A rokonok nem gondoskodnak róla. Fondorlatos módon eladatták vele házát. Most se háza, se pénze ... Teljesen magára- hagyottan él. A szobát, ahol lakik, nem írom le. Teljes gondozatlanság, egy látását vesztett öregasszony hol­mija itt-ott. A kis úttörők bekopogtatnak. — A Szeles úti általános iskolából jöttünk, hogy segítsünk a néninek... A hetvenhat esztendős idős asszony csodálkozik. ■— Miért jöttetek? — Hogy segítsünk a néninek... Tetszik tudni, az úgy volt... — mind az öten magyarázni akarnak — az úgy volt, hogy megtudtuk, hogy a néni egyedül, segítség nélkül él itt, és mi elhatároztuk, hogy segí­tünk a néninek és ezután gyakran meglátogatjuk... Pontosabban, részletesebben ér­dekű az olvasót a történet? Elmond­hatjuk. A kis Deák Judit egyszer el­késett az iskolából. Osztályfőnöké­nek elmondta a késés okát. Az SZTK-ba kísérte Poynár nénit. Az osztályfőnöknő, Péter Irén, termé­szetesen igazolta a késést. De későtíb is eszébe jutott az eset. Megkérdezte Jutkát, miért is kellett elkísérni a nénit az SZTK-ba, Jutka előadta. Az osztály előtt is szóbakerült a do­log. öten vállalkoztak, hogy meg­látogatják Poynár nénit. f zek a kedves gyerekek ta­* * * Ián nem is érzik teljessé­gében tettük szépségét, jóságát. Ter­mészetesnek veszik, amit csinálnak. S ez csak szépíti tettüket... Riport- sorozatunkban kevés ilyen pozitív témával találkozhatott az olvasó. Emlékeznek még az »Egy kis tánc­ra?«. Alfrédé bú’ környezetére? A »polgártársak« éleiúntságára? Pon­tosabban a percnyi »örömök« haj­szolására? A »polgártársak« ott Nyugaton és idehaza szemrebbenés nélkül állítják, hogy a kommuniz­mus és az erkölcs Összeférhetetlen fogalmak. Az »Egy kis tánc« szerep­lői között egyetlen kommunistával sem találkoztunk. Jólszituált polgá­rok dáridóztak áldozataikkal. Aztán olvasták az »Olvasztár elvtársat«, a »Szilárdságot«? Kommunisták voltak a szereplői. S amit tettek? Helytállás másokért, á közösségért. Mai ripor­tunk kis úttörői még nem láthatják, az élet kusza összefüggéseit. Most 11 évesek. Már a felszabadulás után születtek. Már nem éltek kapitaliz­musban. A jövő generáció!... Köszönet és elismerés a pedagógu­soknak a helyes indításén... Most ott vannak a szobában és azon gondolkoznak, hol kezdjék a segítséget. Hadd soroljam fel az öt kislány nevét: Brand Éva, Deák Ju­dit, Fnedmann Éva, Jurá& Éva, Ré­vész Judit. Amit tettek, tesznek, !co­vet endő példaként állhat minden út­törő előtt. Mert igen, ez úttörő munka. Kiss Gyuláné tanárnő, úttörő vezető is ezért dicsérte meg a lányo­kat az örsi gyűlésen. Miért is teszik mindezt? Hisz az alatt az idő alatt, amíg takarítanak, bevásárolnak, játszhatnának ők is, mint a többiek, a hasonló korúak. Nagyon szerényen, nagyon természe­tesen felelnek a kérdésre. — Az úttörők 12 pontjában benne van, hogy »Äz úttörő, ahol tud, se­gít«... És ahogy mondják, boldog­ság sugárzik szemükből, gyorsabban dobog kis szívük. — Mások is járnak még az osz­tályból ... — Még két csoport segít hasonló helyzetben lévő elhagyotta­kon. Nem valami nagy dolog az egész. — Bevásárolunk, kitakarítunk. amikor odamegyünk. — Én már mosogattam is — szól közbe Deák Jutka. — Most gyakrab­ban járunk hozzá, mert fáj a lába. Elesett... Nagyon rosszul lát. A sze­net is mi hordjuk be neki. — Újságot is szoktunk felolvasni... Poynár néni azelőtt pedagógus volt. Nagyon szerette a gyerekeket, a tanítványait. Most — talán éppen ezért — nagyon meghatódott, ami­kor a kis diáklányok bekopogtattak hozzá. Mondja is: — Végtelenül kedvesek... És mi­lyen ügyesek! Csak csodálkozom, mi­lyen gonddal, s mennyire takaréko­san tudnak vásárolni. Először ma­gam is meglepődtem, amikor felke­restek, most már hiányzanak, ha nem jönnek. — Elgondolkozik, rég­múlt évekre emlékezik. — Az én diákjaim is nagyon kedves gyerekek voltak. Szerettem tanítani... Nagyo-n szerettem tanítani... A Lányok végezlek a takarítás- c X sál. Ismét kint vannak az utcán és ismét vidámak. Dehogy gondolná róluk a járókelő, hogy mit csináltak még előbb. Azt sem gon­dolnád róluk, hogy az iskolában ki­tűnő tanulók. Csak Friedmann Jut­ka köztük jórendű, De ka kérdeznéd, miért, a barátnői gyorsan védelmük• be vennék: Nem tehet róla, beteg volt! — Aztán meg nagyon csodálkoznál a válaszukon, ha megkérdeznéd őket: mik akarnak lenni? Révész Jutka egy pillanatnyi gondolkozás nélkül rávágja: — Magyar tanár. — Máris, mint leendő tekintélyes tanárnőt né­zed, az ötödikes Jutkát. Jurás Év'a"^— papája, mamája pedagógus — nem kis igénnyel áll elő: a Szovjetunióba akar menni egyetemre. Igaz, közben még be leéli fejeznie az általános is­kolát, érettségizni is kell, de mindez biztosan sikerülni fog, mint ahogyan a szovjet egyebem is. Többiek savi maradnak el mögöttük igényben. Azt mondják fogorvosok, gyógysze­részek lesznek. Így mondják: lesz­nek, nem úgy, hogy szeretnének lenni. Milyen magabiztosak ezek a kis úttörőlányok. ... Kis kertre néz Poynár néni szo­bájának ablaka. Valamikor virágok virítottak a kertben. Virágok. Piros rózsák, fehér rózsák, Tavaszi, nyári reggelenkint harmatosán, üdén nyi­tották szép szirmukat a napra, piros, meg a fehér rózsák. Gondos kéz ápol- gáttá őket, locsolgatta tövüket. A kis úttörők most majd újra virágoJcát ültetnek a Poynár néni ablaka előtti kiskertbe és újra piros, meg fehér rózsák gyönyörködtetnek majd* buja szépségükkel. Ezzel a importunkkal nem fejezzük bé sorozatunkat. Tekintettel az ol­vasóink köréhen mutatkozó nagy ér­deklődésre. egy hónap müiva soro­zatunkat ugyancsak »Élet és erkölcs« fejléc alatt folytatni fogjuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents