Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-15 / 12. szám

6 ES ZA KM AG Y AltORSZ AG Csütörtök, 1959. Január 15. Amit nem lehet elfelejteni Mától, csütörtöktől vetítik Miskolcon az új szovjet filmet, amely egy angol repülő szovjetunióbeli útját mutatja !?e. A repülő a n. világháborúban szovjet földön zuhant le és életét egy szovjet asszony mentette meg. A háború után, *- emlékei hatására —, újra ellátogat a Szovjetunióba. A főszerepekben Ta­mara Makarovát és Andrej Popovot látjuk. L'tlJIKBÓlll.K« fhok&ládé Jóreggelt kívánunk a nyájas ol­vasónak és röviden, éhgyomorra elmondjuk, hogy elköltöztünk. A mai naptól hiába keresi kedves ol­vasónk a , Hírek” címszó alatt a napi jegyzetet. Itt vagyunk és fris- sen, íziben, már írjuk is az első jegyzetet: Férfiasán bevalljuk, szeretjük a csokoládét Szeretjük, ha kicsit ke­sernyés, szeretjük, ha színe világo­sabb és mogyorószemektől dudo- ros, szeretjük, ha Mikulást, hús­véti nyuszit formál, szeretjük táb­lában és szeretjük törmelékben is, tízdekánként — á húsz forint. Ezt az önvallomást azért tettük, hogy ne tessék minket holmi csokoládé­elleneseknek tartani, hiszen ‘— mint a közmondás is tartja — az idősebb újságíró is megnyalja a csokoládét. Ennek ellenére kezdünk a csoko­ládétól már kicsit fázni. mitöbb: émelyegni. Igaz, nem is a csokolá­détól, hanem a „Csoko-csoko-cso- koládé”-tól, amelyet nem szopo- gatni, nyalogatni, ízlelni, hanem hallani kell reggeltől estig a rá­dióban, áruházi és kultúrotthoni hangszórók bömbölése közben, sőt a fagy beállta óta a jégpályák me- gafonjainak tölcséréből is. Higyjük el, a jó csokoládéból is megárt a sok, hát még a csoko- csoko-csokoládéból / ... (b) Zeneszerzés Bizalom, emberség | A beteg ember gyógyúlásához egyik é legalapvetőbb feltétel, hogy bízzék az or- i vosában, a kezelő egészségügyi személy- \ zetben. Ezt a bizalmat az orvosok, egész- 9 ségügyi dolgozók emberséges magatartá- (. sukkal, a beteggel szemben tanúsított / megértésükkel nyerik el. így van ez \ rendjén és így van az esetek túlnyomó f El zömében a gyógyulást kereső emberek és £ gyógyító egészségügyi dolgozók között. A S mert általában így van, azért hat" meglepően, ha — elvétve — az ellenke­zőjével találkozunk. Január 11-én a men­tőket hívták a Déryné utcába. 11 óra 30- / kor érkezett meg a Ma 942 rendszámú , mentőkocsi. A személyzete a mentőknél \ szokatlanul nyers módon bánt a beteggel, á Amikor az asszony a férjével a kocsiban i volt már, az édesanyját is hívta s az idős S asszony is fel akart szálln’. A mentő — az » egy betegkísérőre vonatkozó szabályra hivatkozva — durván félrelökte és olyan / vitát kezdeményezett, amely Semmikép- \ pen nem a beteg és a mentő közötti bi- " zalom erősödését szolgálja. Lehet, hogy a p mentőnek igaza volt — a szabályok szerint ,4 —, de a mód. ahogy az igazát érvénye- , Vitette, egy kicsit megrendítette a segítő * mentőbe vetett bizalmat..« <b) 4 Krémszínű autócsoda áll Bodrogik ereszt úrban az út szélén. Formás kis ablakai belem gyogruak az esthomályba. A füg­gönyön át fehérköpe­nyes embereket látni. Hát ez mi lehet?! Megnézzük! De hiszen ez.;: ez kerekeken guruló fog­orvosi rendelő! — Az bizony — mo­solyog dr. Asbóth An­dor. — Az országban az egyetlen és a legelső. Több is lesz — ez csak kísérleti »példány«. — És hogy kerül Bod- rogkere sztárba? — Kérdezzék meg a szemfüles dámóc iáktól, ők fundáltá'k ki vala­hogy a minisztériumnál, hogy a legtöbb megyét megelőzve. Borsodba jöjjünk” először. A múlt év december 3-a óta ez már a 17-ifc községünk: A unit raten Járjuk a falvakat és rendbehozzuk a rossz fogakat. Főleg a gyer­mekekét. — Eddigi tapasztala­tai? — Ez az egyetlen le­hetőség arra. hogy a falvak lakóinak fogát ápoljuk. Az elkövetke­zendő öt évben 8—10 ilyen kocsi készül. El­képzelésünk, hogy min­den megye kapjon leg­alább egyet. — Aztán hozzáteszi: magyar gyártmány minden »>:porcikája« — kivéve egy röntgenfejet —. ára 1 millió forint, személy­zete 4 fő: orvos, asszisz. tens, műszerész és a gépkocsivezető. Rendelési dij? — Nincs. Ingyenes a gyógyítás. — Szívesen fogadják Önöket a községekben? Mosolyog. — Főleg az egészsé­ges fogú emberek... Na nem, csak viccelek. Nagyon hasznos dolog ez a helyenként várat­lanul felbukkanó ren­delő — jól tudják az emberek. — Sok a -rossz fog? — Rengeteg. — Mitől? —- Ez világprobléma. Talán... talán a civili­záció teszi, azaz a vele­járó s a fogaikra ártal­mas ételek. — Még két kérdést engedjen meg doktor úr. Szervezetileg hová tartozik a rendelő? Az­után: nem rossz így, a családtól távol? — Rendelőnk a buda­pesti Központi Fogászati Intézet irányítása alatt áll... Ami pedig a má­sik kérdést illeti... nos persze hiányzik a csa­lád. dehát tudja, aki a szakmáját szereti.. * Egyébként minden hét végén hazautazunk. S itt végetér az inter­jú. Az első páciens, özv. Bodrogi Istvánná már türelmetlenkedik a szék­ben. Tömni kell a fogát. Azt is főleg »tavaszta- latcsere« miatt. Ugyanis holnap reggel hozzák a kisunokát, de a nagy­mama előbb »kipróbál­ja«, milyen is az a »gu­ruló fogász« —. hogy aztán be tudjon róla számolni. fcsafa) (Avagy jó zenés szórakozó helyen (erem a sláger.) — Hopp, megvan! dűl két pohár.,« összeesel»­j — A Borsod megyei békebizottság i ebben az évben is megrendezi a »Né- 1 pék Barátsága Hónapját«, amelyre 'külföldi vendégeket is meghívnak, i ~ A megyei képviselőcsoport el­határozta, hogy januárban látogatást ] tesz Tiszapalkonyán. márcwsban ve­idig az építőipar helyzetét vizsgálja i meg. 1 ~ A H4-es ipari .Tanulóintézetben a kö­zelmúltban zajlott le a szakma legjobbja I címért folyó verseny. A verseny kiérté­kelésére még nem került sor. i — A Tanácsköztársaság 40. évfor- 1 dúló ja alkalmából a miskolci Her- | man Ottó Múzeumban és a sárospa­taki Rákóczi Múzeumban kiállításo­kat rendeznek. 1 — „Gyermeknevelés” címmel ma dél­után 3 órakor a 100. sz. Iparitanuló Inté­zetben tart előadást Katona Márta, a Bu­dapesti Legfelsőbb Ügyészség munkatár- 1 sa. — Háztartási tanfolyamot rendez Tokajban a dolgozó parasztlányok számára a KISZ-szervezet. A tanfo­lyam, melyet Tenkács Tiborné tanár­nő vezet, márciusig tart. — Január 20-án a TIT-ben »Házas­ság és válás« címmel tart előadást dr. Lengyel Lászlóné jogász. — Miskolcon a vasutas dolgozók lakás­gondjainak enyhítésére 160.000 forintos beruházással új lakásokat építenek. A Borsod megyei tanács a há­roméves tervben több mint 60 millió forintot fordít lakásépítésre. Ebből az Összegből ,1960 végére több mint 520 lakás épül fel. A regényt, amelynek cselekménye túlnyomórészt a % Bodrogközben ját­szódik, irodalmi ‘körökben nagy ér­deklődés kíséri. Bizonysága ennek az is, hogy bár a mű még kiadói lek­torálás alatt van, a Petőfi-rádió ja* nuár 15-én — ma — 18 óra 15 per­ces kezdettel ismerteti Hustáczi Sán­dor regényét és részleteket is közöl belőle. Rövidesen megnyílik a „Hámor* Nagyon megváltozott a Hámor­étterem látképe. Az épületben az -utolsó „simításokat” végzik a gáz-, víz- és épületszerelők. S rövidesen megnyitja kapuit ez az új, korszerű a vendéglátás minden igényét kielé­gítő létesítmény. Hogy mikor? Nyi­latkozzon erről a legilletékesebb, Koltai László elvtárs, a Borsodi Üzemi Vendéglátó Vállalat igazga­tója. Tervünk az, hogy a jövő hónap közepén valamennyi helyiségével megnyitjuk a Hámor-éttermet. Az a véleményünk, hogy ez az új étterem Borsod megye legszebb és legmoder­nebb vendéglátó egysége lesz. A 8 és fél millió forint beruházással készült épület mintegy 3000 vendég befoga­dására és ellátására képes. Természetesen, fő célunk továbbra is a Lenin Kohászati Művek dolgo­zóinak étkeztetése — némi minőségi és kényelmi változtatással. Nem fe­ledkezünk meg azonban arról sem, hogy a vasgyárnak ez lesz az egyet­len, úgynevezett reprezentatív szó­rakozó helye — tehát a vendégek ilyenirányú kívánalmainak is eleget kívánunk tenni — fejezte be nyilat-] kozatát az igazgató. ^ | Nagy lelkesedéssel készül Borsod i á Tanácsköztársaság megalakulása ,40. évfordulójának ünneplésére. Az i üzemekhez, intézményekhez, váro­sokhoz, községekhez hasonlóan az i írók is kiveszik részüket a megemlé- ) kezésből. i Sárospatakon Hustáczi Sándor író, l akinek az elmúlt években több műve lis megjelent, Névtelenek címmel re- igényt írt és ebben saját élményei i alapján új, eddig még senki által ímeg nem mutatott oldaláról: a pa- i rasztok, zsellérek, uradalmi cselédek, laz egyszerű, névtelen falusi emberek l harcán, érzelemvilágán keresztül mu- i tatja be a Tanácsköztársaságot. H'wmMnanos 5 népművelés’ továbbképző ; ! tanfolyam indult kedden Miskolcon, a városi ta-j 1 nács művelődésügyi osztálya rende-( 'zésében a társadalmi, KISZ, tanácsi, »valamint egyéb területen dolgozó( i kultúrmunkások számára. ( 1 Az ünnepélyes megnyitó ünnepsé-i gén Tóth Mária, a városi tanács mű-(i velődéstigyf osztályának vezetője, > méltatta a tanfolyam jelentőségét és 4 célját, amely szerint a tanfolyam-,» nak azt kell eredményeznie, hogy a társadalmi kultúrmunkások segítsé­get kapjanak azoknak a feladatoknak i ellátásához, megoldásához, amelyeket az MSZMP művelődéspolitikai irány­elvei számukra kijelöltek. ,1 Az első foglalkozáson Gárdus Já-,i nos gimnáziumi tanár, a tanfolyami vezetője részleteiben ismertette a i tarffolyam programját, tematikáját i és az egyes előadások, foglalkozások > előadóit, vezetőit. A tanfolyam e!ő-]i adói tanárok, közéleti szeméiviségek.) társadalmi, népművelési vezetőállású ä kultúrmunkások. ■ A fokozottabb aszusoJást segíti elő a Xokajbesyalján végzett erdősítés A tokajhegyaljai szőlővidéken vég­zett meteorológiai megfigyelések és a régi feljegyzések egybevetése alap­ján megállapították, hogy a korábbi évtizedekben gyakoribb volt aszus év. Ennek oka, hogy lecsapolták a Bodrog és Tisza kiöntéseit, valamint, hogy az erdőt szinte teljesen kiirtot­ták s kevesebb lett a levegő páratar­talma, ami az aszusodáshoz szüksé­ges nemesrothadást előidéző Botrytis cenerea nevű gomba életfeltételeit megváltoztatta. Tokaj-Hegyalja rekonstrukciója so­rán nemcsak a szőlőket újítják fel, ha­nem az erdősítéssel a levegő páratar­jj — Halló! Erdőgazdaság? i1 — Tessék. Sitkéi János beszél... f — Hallottuk, hogy nagy vadászat lesz a i Bükkben szombaton. Igaz ez? f — Igaz. Most akarjuk megrendezni a f vadselejtezőt. i — Milyen vadakra „mennek?” # — Elsősorban vaddisznóra, nyulra, ró-) kára, vadmacskára. Szóval az elszaporo- ; dott kártékony állatokra. Persze, most 1 még nem egészen biztos az időpont... az i is lehet, hogy valami közbejön és akkor változik a dátum... — Ettől függetlenül kíváncsian várjuk az eredményt.., Vajon sok bakot” lő- ? nek-e vagy a puskák „csütörtököt” mon-f danak-e szombaton? * tatmát is növelik, s elősegítik az aszusodást. A rekonstrukció befejezé­séig mintegy 500 hold új szőlő tele­pítése mellett 2300 hektár erdőt is ültetnek. A zempléni erdőgazdaság az erdészeti tudományos kutató inté­zet segítségével meghatározta talaj- nemenkint telepítendő faféleségeket, melynek fele fenyőféle, fele pedig lomblevelű. Az erdősítéshez mintegy 30 millió facsemetére van szükség. Az erdősítéssel nem csak a levegő páratartalmát növelik és védekeznek az erózió ellen, hanem biztosítják a hegyaljai szőlőkhöz szükséges szőlő­karók, valamint hordódongák na­gyobb részét is. . A zempléni erdőgazdaság eddig 528 hektáron fejezte be az* erdősítést, melyhez közéi 7 millió darab cseme­tét használt fel. Tavasszal az erdősí­tést tovább folytatják, hogy azt 1962- re befejezzék. időjárás Várható időjárás csütörtökön estig: Vál­tozó felhőzet, párás, helyenként ködös idő. néhány helyen hószállingózás, gyenge légáramlás. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: mínusz 5—mínusz 8. helyen­ként mínusz 8 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet csü­törtökön: mínusz 2—plusz 1 fok között. Távolabbi kilátások: kisebb enyhülés ha­vazásokkal. ;|Borsodi író regénye a Tanácsköztársaságról Tegnap délután ülésezett a sajószentpéteri tanács állandó bizottsága Ä tanácsválasztások óta először íegnap délután ültek össze a sajó­szentpéteri tanács állandó bizottsá­gának tagjai. A bizottsági' ülésen két napirendi pontot tárgyaltak. Az első napirendi pontban meghatároz­ták az állandó bizottság feladatait, a másodikban az első negyedéves terv feladatairól volt szó. Határozatot hoztak 500 méter sa­lakjárda építésére, két utca villa­moshálózatának bővítésére, négy köz­kút felújítására, a közfürdő építésé­nek folytatására és a vásártér áthe­lyezésére. Már most foglalkoztak a január 29-i tanácsülés előkészítő sével, ame­lyen a község áruellátásáról és az egészségügyi és szociálpolitikai tevé­kenységről lesz szó, és a március 6-án tartandó vb. ülés napirendjének elő­készítésével, amelyen Sajószentpéter köztisztasági problémáiról tárgyal­nak. A tanácstagok már most megkez­dik az áruházak és élelmiszerboltok látogatását, hogy személyes tapaszta­latok alapján tárgyalják majd meg a problémákat és hozzanak határoza­tot a különböző tennivalókról. | Ezüstkalászos tanfolyamok ' Nagy érdeklődést váltottak ki a szeren- \ esi járás községeiben a nemrégiben indí- ftott ezüstkalászos tanfolyamok. é Taktabájon és Megyaszón egy-egy elő- ' i adáson 40—50 egyéni gazda, hallgató vesz } részt. A tanfolyamokon a belterjes gaz- {dálkodás előnyeiről, a hibrid-kukorica . ^termesztésének fontosságáról és az állat­itenyésztés fejlesztéséről tartanak értékes ^előadásokat a szakemberek. ( A | J Nem csak a világűrben... ] | I í ...hanem Miskolcon is van »ür«- ■■ állomás? 1 Február elejétől román földgázzal fűtik a Tiszapalkonyai Hőérőmű két kazánját Mint már hírt adtunk róla, az el­múlt év decemberében elkészült a Tiszapalkonyát a romániai sármási gázmezővel - összekötő 365 kilométer hosszú földgázvezeték. A borsodi Toronyházakat építenek ] Miskolcon < A Borsod megyei Építőipari Válla- i lat dolgozói az új esztendőben Mis- ^ kolcon 562 lakás építését kezdik i meg, amelyek 1960-ban fejeződnek ( be. A munkák során a város új la- \ hótelepein felvonóberendezéssel és i központi fűtéssel ellátott 7—8 eme- ^ letes toronyházakat építenek. Az új ( lakások többsége is a lakótelepeken ( épül. A Selyemréten például — ahol <i jelenleg több mint 270 lakás készül ( t— tavasszal hozzáfognak az északi \ oldal beépítéséhez. Ezen a területem egy toronyházban és 5 emeletes épü-' leiben 160 lakást építenek. A diós­győri Kilián gimnázium környéki lakótelepen is 219 lakás építését kéz-' dik meg. A hétemeletes toronyház, és a többi épület földszintjén több új üzletet alakítanak ki. szénnél négyszerte magasabb kaló­ria jú olcsó földgáz gazdaságos fel- használására idejében felkészültek a tiszapalkonyai hőerőműben. A cseh­szlovák mérnökök tervei alapján a budapesti Erőműjavító és Karbantar­tó Vállalat dolgozói pótgáztüzelésre , alakították át az ötös kazánt. A inagy szakértelmet követelő munkát szerdán fejezték be. Ebben a kazán- ' ban szénporral keverve óránként kö- , zel 3200 köbméter földgázt tüzelnek i el. Ezzel — az előzetes számítások ! szerint — havonta mintegy egymillió forintot takarítanak meg. Az ötös kazán átalakítása mellett elkészült a Tiszavidéki Vegyikombi- 1 nát földgázfogadó állomása és az erő­műt összekötő mintegy 3 kilométer hosszú csővezeték és gyors ütemben végzik a kettes kazán pótgáztüzelés­re való átszerelését. A tervek szerint február elejétől a két kazánban már földgáztüzeléssel termelnek gőzt:

Next

/
Thumbnails
Contents