Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-15 / 12. szám

Csütörtök, 1959. január 19. RSZAKMAGYARORSZAG A szikszói járás könyvtári munkája tanácsokról szóló 1954. évi X. törvény kimondja, hogy: „A taná­csok működési területükön a dolgo­zó nép egységes államhatalmát kép­viselik, ellátják a társadalmi, gaz­dasági és kulturális vezetés felada­tait”. Ha tanácsaink tevékenységét az idézett mondat tükrében vizsgáljuk, úgy sajnálattal kell megállapítani, hogy főleg a kulturális vezetés fela­datainak ellátása körül vannak hiá­nyosságok. — Nem egy helyen a tel­jes közömbösség, sőt e munkaterület lebecsülése tapasztalható. Járási vb. elnökhelyettesi működé­sem alatt több mint 100 községben volt módom meggyőződni és tájéko­zódni a községi tanácsok kultúrális tevékenységéről. Megállapításaimat az alábbiakban foglalhatom össze: Borsod megyére jellemző. hogy községeinek túlnyomó többsége 600—1500 lakossal rendelkezik. Ezekben a községekben a legje­lentősebb kultúrális intézményt az iskola jelenti, a helyi kultúra vezetői legtöbb helyen a pedagó­gusok soraiból kerülnek ki. így a népművelési ügyvezető, kul- túrházigazgató és a népkönyvtáros is. Ott, ahol több pedagógus is van és arányosan meg van osztva az isko- lánkívüli kultúrmunka, ott többé- kevésbé képesek is a feladatokat el­látni, és megfelelő vezetőt találnak a népművelés minden területére. Nehezebb a helyzet a 2—4 pedagó­gussal rendelkező községekben, ahol vagy nem jut, vagy hozzá nem értő, könyvtári munkával nem szívesen foglalkozó pedagógus kerül a könyv­tár élére. Az ilyen községekben túl vannak terhelve társadalmi munká­val a pedagógusok, holott a községi könyvtárosi teendők céltudatos ellá­tása megkívánja, hogy naponta 2—4 órát foglalkozzon ezzel a munkával. (Szervező, kölcsönző, nyilvántartó és propaganda tevékenység.) Ezt a nagy feladatot a tanácsok és tömegszervezetek segítsége nélkül megoldani nem lehet. Hiba, hogy könyvtárosaink nem kérik e szervek segítségét, erkölcsi támogatását, de van olyan eset is — sajnos elég gya­kori —5 hogy a tanácsok vezetői sem támogatják a könyvtárost munkájá­ban. Hivatkoznak arra, hogy nem értenek hozzá, nincs idejük, stb. Ezek az indokok természetesen nem . ^elfogadhatók. Községi tanácsainktól nem követelhetjük meg a teljes hozzáértést, hiszen ilyen követel­ményt a könyvtárossal szemben tá­masztunk. A tanácsnak .kultúrális irányító feladatot kell ellátnia, azt, hogy figyelemmel kisérje a könyv­tár munkáját, erkölcsi és gazdasági támogatásával segítse elő eredmé­nyes működését. Ez az elhelyezés, a fenntartási költség biztosításán és az időszaki beszámoltatáson kívül azt is magában foglalja, hogy a községi tanács vezetői maguk is rendszere­sen látogassák a könyvtárat. A párt művelődési politikájának irányelvei' célul tűzik ki a széles dolgozó tömegek — elsősorban a munkások és parasztok — álta­lános műveltségének emelését. Ennek végrehajtását legcélsze­rűbben a könyv útján oldhatjuk meg. Államunk hatalmas össze­geket fordít évente a könyvtá­rak könyvvel való ellátására, ál­lományának bővítésére. Bűn vol­na kihasználatlanul hagyni a művelődésnek és tegyük hozzá, a szórakozásnak ezt a nagy lehető­ségét. A járási könyvtárakban fillérekért, míg a községi népkönyvtárakban teljesen ingyen válogathatja ki az olvasni vágyó a több száz, sőt több ezer kötet között az érdeklődési kö­rének legjobban megfelelő könyvet. Ma már a könyv a szórakozás leg­olcsóbb eszköze. Sajnos, az a megállapításunk, hogy községi tanácsvezetőink többsége tá­voltartja magát ettől a lehetőségtől és „szégyelli” felkeresni a könyvtá­rat. Úgy vélem, hogy rangján aluli­nak tartja, ha ő olvasnivalót kér a könyvtárostól. Attól fél, hogy olyan­nak tartják, mint akinek van pó­tolnivalója a műveltség területén. Pedig helytelen ez a gondolkodás, mert mindannyiunknak szüksége van a szüntelen tanulásra, általános ismereteink fejlesztésére, ha nem akarunk elmaradni társadalmunk rohamos fejlődése mögött. Felméré­seket végeztem a községi vezetők kö­rében, hogy hányán olvasnak rend­szeresen. Az eredmény lesújtó volt. Kb. 10—12 százalék olvas rendsze­resen könyvet. A 48 megkérdezett­nek mintegy 30 százaléka még az újságot sem olvassa rendszeresen. Ugyanakkor 50 százaléka csak az ál­talános iskola IV—VI. osztályát vé­gezte el. Az ilyen hozzáállással és az ilyen alacsony általános műveltséggel ren­delkező községi vezetőktől nem is várhatjuk, hogy lelkesen foglalkoz­zanak a könyvtár problémájával. Ennek tudható be, hogy sok község­ben a tanácsülés által községfejlesz­tésből megszavazott támogatást (la­kosonként 50 fillér) sem bocsátották a könyvtár rendelkezésére. Keveset, vagy egyáltalán nem törődnek a könyvtár berendezésével és sokan azt sem tudják, hogy mikor van a könyvtárban kölcsönzés. Nem szá­moltatják be vb., vagy tanácsülésen a könyvtárost végzett munkájáról. Nem veszik figyelembe, hogy kultu­rált emberekkel sokkal könnyebb megértetni a közösség gondjait, sok­kal könnyebb az előftünk álló gaz­dasági feladatok végrehajtását is megszervezni. 9131 Foghíjjas lexikon-köteteimet át­böngésztem már, de nem sok ered­ménnyel. Bevallom, nem ismerem a szó pontos értelmét, és amikor al­kalmazzák, jóindulatú, de enyhén bárgyú mosollyal bólogatok, Igen, bólogatok, hogy félrevezessem azt. aki lelkesen magyaráz és örül an­nak, hogy nemcsak ő éigi, amit mond, hanem én is. Pedig nem ér­tem. Nem értem, mert van, amikor egyik dolgozó asszonytársam meséli, hogy azért nem tudott mákoscsíkot főzni ebédre, mert az asztalfiókról letört az a kis „bigyó” és nem tudta kivenni a sikálót. Van, amikor a ke­rékpáros tolja hosszanlógó orral, löttyedtgumijú kerékpárját, mert a pumpáról elveszett az a kis „bigyó”. Máskor a diákgyereknek fordul ki a táskája, mint valami éhes cápaszáj és a könyvek ugrásra készen vigyo­rognak ki belőle, mert az a kis , bi­gyó” meglazult és kikapcsolódik ma­gától. De letört már a „bigyó” a ká­védarálóról és ilyenkor csak megta­pogatja kicsit a szemeket; letört a hurkatöltőről, amikor a kalibercső szállt ki a rizses masszába, mint va­lami holdrakéta; letört a cipőfűző végéről. Szóval, „bigyó” itt, „bigyó” ott, bigyó mindenütt és a térhódí­tása már-már nagyobb’ mint hajdan a csodakalendáriumoknak volt, amit hatalmas körítéssel árultak a piaco­kon és vásárokon vőfélyek és egyéb közéleti notabilitások istápolására. Bevallom, máig sem értem a szó értelmét, félek tőle és nem alkalma­zom. Bár erre már semmi okom. A minap letörött színházi látcsövem lencsevédő karimája és bementem az OFOTÉRT-be megkérdezni, meg­tudnák-e csinálni? — Mi törött le? kérdezték előzékenyen. ss- Az a kis „bigyó>” a lencse előtt — válaszoltam magamról megfeled­kezett ijedt zavarral. Ám. abban a pillanatban megértették és közölték velem, hogy pár forintért egy-két na­pon belül kijavítják, csak hozzam be. Szédelegve támolyogtam ki az üzletből és úgy éreztem, szégyentel­jesen lemaradtam édes anyanyel­vűnk fejlődésében. A felsorolt hiányosságok döbben­tettek rá arra, hogy milyen nagy mulasztást követünk el akkor, ha elhanyagoljuk a lakosság kulturális nevelését. A tanácsoknak törvényben előírt kötelességük, hogy működési te­rületükön irányítsák a lakosság kulturális életét, kulturális igé­nyeinek kielégítését. Járási tanácsunk végrehajtóbizott­sága felismerte ezt a nagy mulasz­tást és ennek ismeretében tűzte na­pirendre a járás könyvtári munká­jának megtárgyalását. Helyesen ér­tékelte a párt művelődési politiká­jának végrehajtását járásunk terüle­tén, amikor leszögezte, hogy falun döntő szerepe van a könyvtárnak e határozat végrehajtásában. Feladatul szabta a járási könyv­tár vezetői, valamint a községi taná­csok végrehajtóbizottságai részére, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a községi könyvtárak működésére, elvi és Gazdasági támogatására. Alán- vető kérdésként foglalkozott a járási vb. a személyi feltételek biztosításá­val, hogy a könyvtárak élére politikailag fejlett és szakmailag hozzáértő embert állítsanak. Lehetőleg olyan személyt, akinél biztosíté­kot látnak arra, hogy hosszabb ideig fogja végezni /ézt a mun­kát. Községi tanácsaink végrehajtóbi­zottságai feladatul kapták a könyv­tár elhelyezésének helyes kiválasz­tását, hogy az kultúrált környezet­ben, lehetőleg a kultúrházban, külön helyiségben kapjon helyet. Berende­zését ízlésessé kell tenni, állandóan tisztán kell tartani. Hiányosságként állapította meg a végrehajtóbizottság, hogy nem kielégítő a könyvtár­propaganda, főleg a községi könyvtárak részéről. A felnőtt lakosság többsége előtt nem is­meretes, hogy hol van elhelyez­ve a községi könyvtár, vagy tá­jékozatlanok a kölcsönzés idő­pontjáról. Gondoskodni kell megfelelő hirdet­mények és propaganda-feliratok el­helyezéséről, valamint falugyűlések, szülői értekezletek és egyéb összejö­vetelek alkalmával a meglévő köny­vek propagálásáról. A községi vb. elnökök a vb. és a tanácsüléseken kívül egyénileg al­kalomszerűen is számoltassák be a könyvtárvezetőt, s ezúton szerezze­nek tájékozódást a községi könyvtár munkájáról. A hozott határozatok végrehajtása a fokozottabb elvi és gazdasági se­gítség alapvetően megváltoztatja községi tanácsaink kultúrális irá­nyító tevékenységét. Ez pedig nagy­mértékben segíti majd a tanácsok előtt álló faladatok végrehajtását is. Ügy gondolom, helyesen értékelem magam is a könyvtár munkáját, an­nak fontosságát, ha azt ígérem, hogy a jövőben még nagyobb gondot for­dítok e munkaterületre. Úgy érzem, hogy végrehajtóbizottságunk is he­lyesen ítélte és szabta meg az elkö­vetkezendő idők feladatait. Hiszem, hogy ez a segítségadás a dolgozó emberek műveltségi színvo­nalát emelni fogja és ez a hétköznapi munkában fog gazdagon kamatozni. Sz. Tóth András mb. vb. elnök. Ilyen műsorokat kérünk Néhány jegyzet Zsolnay Hédi sanzon-efftféről HTalán még soha nem látott eny- 1 nyíre zsúfolt nézőteret a mis­kolci Zeneművészeti Szakiskola hangversenyterme, mint az elmúlt hétfőn este, amikor Zsolnay Hédi előadó-művésznő sanzon-estjét hir­dették a pirosbetűs plakátok. Az épület előtt és a folyosókon még az előadás megkezdése után is töme­gével álltak a jegynélkül maradt érdeklődők: hátim valaki meggon­dolta és nem jön el, hátha valahogy egy állóhelyet még kiszorítanak a rendezők. Kelle7nesen csalódtak mindazok, akik azt hitték, hogy — a korábbi esztrád-járvány fertőzése folytán — nem vonz nagyobb töme­geket a magvasabb, tartalmasabb művészet, hogy az egy előadóval rendezett sanzon-est nem tarthat nagyobb érdeklődésre számot. Ez az est. ennek a nézőtérnek a zsúfoltsága bebizonyította, hogy van talaja Mis­kolcon az értékes előadó-művészet­nek, és tanulság kell legyen ez a rendező szervek, intézmények szá­mára is: sokan várják, sokan kérik Miskolcon — a tartalmatlan tarka- barkaságok helyett — az ilyen mű­sorokat. Helyes volt mindjárt a műsor ele­jén, hogy magáról a sanzonról, mint műfajról is szóltak. Flach Antal, a városi tanács zenei előadója rövid, jól felépített előadásban ismertette a sanzon történetét, méltatta annak jelentőségét. mintegy »kedvet csi­nált« az esetleg tájékozatlanabb hallgatónak is az est műsorához. Zsolnay Hédi műsoráról nehéz írni. Nehéz, mert mindenképpen szu- perlatívuszok sietnek az újságíró tol­lára. Lenyűgöző volt a műsor, s meddő kísérletezés lenne az egyes számúk között válogatni. valamiféle rangsort megállapítani. Ha azt mondanánk, hogy. Brecht: Bal­lada a kálózok szeretőjéről tet­szett a legjobban, joggal mondhatná bárki, hogy szebb volt a József At­tila—Budai Dénes: Altatódalának előadása. És ha sorbavennénk mind a huszonegy előadott számot, újra csak azt állapíthatnánk meg, hogy nem tudunk választani, bármelyikei szívesen elhallgatnánk többször is, akár egymásután is. Jegyedül állt a nagy dobogón ^ Zsolnay Hédi, távolabb tőle a zongora mellett a kísérő. Üres a dobogó, csak a háttérben látjuk a hangversenyterem orgonáját, de már az első számnál. Vécsey Ernő Kol­dusdalánál képzetünkbe asszociáló- dik az olasz városka utcája, amelyen a dal verklise tolja, forgatja zene- szerszámát. A Brecht ballada elő­adásánál szinte látjuk a baljóslatú ég alatt közelgő kalózhajót, József Attila altatódalánál a lassan el­szunnyadó kis Balázst és szinte ma­gával ragad Ady—Budai: Dalok tü­zes szekerén-jének szenvedély essége. Látjuk magunk előtt a Szép Ernő álmodta mulya legényt. Juhász Fe­renc éneklő bihari legényeit és a francia falvak daloló népét. Nehéz lesz elfelejteni a Kozma—Reményi: Ilyen vagyok.... Szép Ernő—Budai Dénes: Törődj velem, Lermontov— Budai: Románc. Behár—Romhányi: Néha az kell,' hogy dédelgess remek- besikerült előadását, de örökre em­lékezetes marad Juhász Gyű'a—Bu­dai: Testamentuma. Aragon—Budai: Madarakja, Victor Hugo—Budai: A HÉTFŐN KEZDTÉK A BONTÁST, s most a »rombolás« közepén járnak. Ha nem ismernénk a Lenin Kohá­szati Művek durvahengerművét, ta­lán el is tévednénk a szétszedett gé­pek rengetegében. A hengerde jobboldalán, lebontott daruk körül, emberek csoportosul­nak. — Ezek »vendégmunkások,« — vi­lágosít, fel bennünket Mátyás József alapszervi párttitkár. — A vasszerke­zetből és a mechanikából jöttek. A baloldalon és a hengerde keleti részén még dolgoznak a daruk. Vij­jogva szállítják óriási terhüket. Egy henger nem kevesebb, mint 10 ezer kiló. Átbukdácsolunk az árkokon, a kopott hengerek halmazán s így ju­tunk el a gépészeti irodába, ahová Birincsik János csúcsszervezeti párt­titkárt látták menni. Nem tévedtek az útbaigazítók. Éppen Palákai Iván gépészeti veze­tővel tárgyal. A nagyjavítási munká­latok felmérésén dolgoznak. A hang­szóró tízpercenként egy-egy nevet recseg, akit megbeszélésre invitál­nak az irodába. — Két hetes nagyjavításra álltunk le a trió és blokksorral — mondja Birincsik elvtárs —. A ma megkez­dett bontási munkálatokon naponta 300—350 ember dolgozik. A nagyja­vítások célja, hogy megjavítsuk a nehéz munkakörülményeket és emel­jük az öntecsátlagot. — Főleg a kikopott alkatrészeket cseréljük ki két hét alatt. De kisebb részeket fel is újítunk. — A darujavító csoportnál és más helyeken is dolgoznak vasszerkezeti Javítók — építők és mechanikai munkások. A sajtón keresztül is szeretnénk megkérni őket, hogy különösen a jó minőségi munkájukkal segítsék a javítási munkák mielőbbi befejezését. Közben szól a telefon és a párttit- kámak menni kell. Útközben mond­ja el, hogy mielőtt leálltak volna nagyjavításra, a durvahengermű kommunistái összejöttek megbeszél­ni a feladatokat. Valkó Márton elv­társ, a gyár igazgatója is részt vett ezen a gyűlésen. Mindhárom műszak­ban dolgozik egy-egy alapszervi párt­titkár, akik a pártcsoportbizalmiak- *al és a brigádvezetőkkel közvetlen kapcsolatot tartanak. Ha valahol ne­hézség mutatkozik, azonnal igény­ük a pártszervezet segítségét. Erre több mint valószínű szükség is lesz. A GERENDASOR FELÉ TAR­TUNK. Pár percre meg kell állnunk, mert robbantás következik. Apró durranások, majd csend. A daruk új­ra neki lendülnek. Méteres karmuk­ban több tonnás géptesteket szállíta­nak. A hatalmas csarnokot átjárja a tél hidege. Az emberek pufajkában dolgoznak. Ezelőtt egy héttel itt még 70—80 fokos melegben, könnyű overál-kabátban dolgoztak, most kokszkályhákhoz jönnek, meleged­nek időnként Komoly, figyelmes munkát igényel a javítások elvégzése. Antal And- rásék hat fős brigádja például arra vár, hogy Hudicius Ferencék a le­bontási munkálatokkal készen legye­nek és megkezdhessék az új henge­rek szerelését. Amilyen nagyméretű és'nagy iramú a munka, éppen olyan a lelkesedés. De hibák is akadnak. — Szállítási nehézségekkel küz­dünk — mondja Mátyás József, aki újra kísérőnkül csatlakozott. — Az új Il-es kemence építése elzárja az utat. így gépkocsival nem tudjuk megközelíteni a hengersorokat A blokksor keleti oldalán, a gurító­soron szintén szállítási zavarokról be­szélnek. Sokat kell várakozni a da­rura. De szerszám sincs minden em­bernek. S már így is 13 padozatlemezt emeltek ki, daruk nélkül. A blokkolló javításánál Gergely Lászlóék dolgoznak. Egv hatalmas vállas munkás jön hozzánk. — Azokat fényképezzék le. ott ni. — mutat a kemence felé. ahol 15— 20 ember melegszik. — Aztán te­gyék ki az újságba, hadd szégyeliék magukat Mert az mégsem járja, hogy amíg az egyik inaszakadtáig dolgozik, ők lógjanak. Ezek azonban ügyesebbek, mint a fotóriporterünk. Mielőtt villanna a vaku, már egy sincs a kemence mel­lett. A gerendasor felé tartunk, ahon­nét az előbb a lövések hallatszottak. Közel százan dolgoznak itt. A Bor­sod megyei Mélvénítő Vállalat dolgo­zói. Egyszeri látásra meg lehet álla­pítani, hogy szabolcsi emberek: kubi­kosok, építők. De ha a látszat csalna virág és a lepkéje és sorbßji mind, amiket ezen az értékes estért* hallot­tunk. Csodás kifejezőkészség, arcizrrtai- naik egy-egy rándulása, egy-egy féU bemaradt karmozdulat csupán, ami külsődleges művészeti kifejező esz­közként fellelhető előadásában. Hangjának sokszínű árnyalata. izzó szenvedély essége, csodás megjelenitő ereje teszik képessé arra. hogy mint­egy két órán át egyedül annyira le­nyűgözze a közönséget, mint azt hét­főn este tette. Már korábban is lát­tuk és hallottuk Zsolnay Hédit egy- egy nagyobb műsor egy számaként; már akkor megtanultuk tisztelni; megszerettük, de önálló estje miie­den várakozásunkat felülmúlta, örü­lünk, hogy láthattuk, hallhattuk. Valóban művészi élményt, hosszú időre emlékezetes élményt nyújtott. A zongoránál Lendvai Kamillp és Budai Dénes méltóan egé­szítették ki. segítették a műsort. Budai Dénes esetében talán illetlen­ség is az előbbi meghatározás hasz­nálatú, hiszen a Zsolnay Hédi által előadott sanzonok, dalok túlnyomó többségének ő a komponistája és valóban nem találhatott méltóbb tolmácsolom a zenekíséret, mint magára az ősz Mesterre. Budai Dé­nes egyébként önállóan is szerepelt egy önmaga zenésítette Holtai- és Somlyó Zoltán-vers nagyon kedves előadásával, önmaga zongorakísére­tével. Lendvai Kamüló a kíséreten kívül egy Hacsaturján kompozíció remek előadásával aratott nagy si­kert. Ez az est — mint fentebb is mond­tuk — bizonyság amellett, hogy a miskolciak szeretik a szépet. A per­cekig zúgó vastapsok, a műsor végen az újráztatás (ami két ráadást is eredményezett) ennek a bizonyítéka. Nagy kár, hogy a szép este hangula­tos varázsát megtörte néhány türel­metlen miskolci sietsége, amikor « második ráadás után nagysietősen és feltűnően távozott és másokat is arra indukált. Ez a kis kivétel nem bontja, hanem erősíti hitünket, hogy kell Miskolcra az ilyen műsor és a következő sanzon-est közönsége tel­jes egészében a művészet tisztelőiből áll és senki nem fog sietni. Mégegyszer: nagyon szép volt, na­gyon jó volt, még sokszor akarunk ilyenben gyönyörködni. BENEDEK MIKLÓS — Felhívás. Felhívja a városi ta­nács pénzügyi osztálya az adózókat, hogy addig is, míg az adóíveket meg nem kapják, az előző évi alapon — az esedékesség időpontjában — pon­tosan tegyenek eleget fizetési köte­lezettségüknek. A dolgozó parasztok az esedékes adójukat minden ne­gyedév második hónapjának 15 nap­jáig, míg az egyéb adózók (iparos, kereskedő, szellemi, háztulajdonos) minden hó 15 napjáig fizethetik ka­matmentesen. Késedelmes fizetés esetén havi 3 százalékos késedelmi pótlékot kell felszámolni. Saját,ér­deke tehát minden adózónak, hogy állampolgári kötelezettségének idő­ben tegyen eleget. Miskolc, 1959. ja­nuár 10. Pénzügyi osztály. is, a szó. a hangsúly elárulja nyirsé- gi születésüket. — Jössz-e már azzal a puskával he?! — kiáltja egy bundássapkás. társa felé. Román Zoltán brigádvezetőtől ka­punk felvilágosítást. — Két műszakban dolgozunk, 85-85 emberrel. Reméljük a húsz napos, határidőt le tudjuk »szorítani.« 19 napra. Erre különben kértek is ben­nünket a durvahengermű kommunis­tái. Ezt az állítását Román elvtárs az­zal bizonyítja, hogy az előbbi munka-: helyükön — a Nehézszerszámgéogvár X-es törőjénél — több mint két hét késéssel kezdtek és határidőre vé­geztek. — Jutalmat is kaptunk a jó mun­kánkért — mondja Nánási Béla, aki csatlakozik csoportunkhoz. — Fe­jenként 150—1-50 forintot. — A kohászát sem rosz­SZABB »CÉG«, mint a Nehézszer- számgéngyár, — jegyzi meg viccesen Birincsik János. Egy-két számadat a felvonulásról: 72 légpuska. 10 szállítószalag, 4 döm- oer és 4 billenős kocsi segíti a mun­kát. Ahogy elnézzük a gerendasort, bi­zony ráfér a felújítás. Mint mondják, ötven éve csak javítgatják, toldoz­hatják. Most teljesen korszerűvé épí­tik. Újra lövéshez készülnek. Ezt azon­ban nem várjuk már meg. A változa­tosság kedvéért mo*t tégta és ho­mokhegyeken bukdácsolunk üt, — hazafelé. Barúth Bajos .. e II <m Y <D “

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents