Észak-Magyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Áz ó-év utolsó napja a Lenin Kohászatban __________________________ _______________CSZA&MAGTAROHäZAt ________________Csütörtök, 1959. frnair 1. m hhhhhhhbbhhhhmhmhbmmhhmmhbl hírek MEGKEZDŐDÖTT osű tessék megmondani igaz lélekkel, hát érdemes volt? Érdemes volt annyira izgulni az új esztendő eljöveteléért? Érdemes volt elkölteni minden pénzünket, átvirrasztani az éjszakát, kószálni az éj sö­tétjében és fénycsővilágításos ragyogásában vendéglátóipari üzemegység­ről vendéglátóipari üzemegységre? Érdemes volt vadidegenekkel önfe­ledten puszilkózni, kéményseprőt, tarka lovat, elhullatott lópatkót, meg négylevelű lóherét keresni a hűvös hajnalban, a csapadékos aszfalton, az egész évre érvényes szerencse nyakoncsípése végett? No, ügye, hogy nem! Az új esztendő megszületett minden különösebb bábáskodás nél­kül és — ha tetszik hinni, ha nem — annak is elérkezett, aki otthor hallgatta a rádiót a takaró alatt, vagy éppen eszébe sem jutott az t múlt évet búcsúztatni és az újat teli pohárral üdvözölni. Megkezdődött az 1959-es esztendő és ha ennek bizonyítására né■ bizonyítékra van szükség a vadonatúj kalendáriumon kívül, úgy tess csak nyugodtan kinyitni a bukszát, mert — íme — a lap kézbesítéséi egyidejűleg boldog újévet kíván a lapkihordó (csekély néhány forintr, borravaló ellenében), jön utána a ritkán látott szemetesember, hogy y ~ kívánságait a szokott és illő árfolyamon tolmácsolja. Majd röviddel ut na zenés ébresztőt ad nyekergő hegedűjén az ifjú zenészivadék^és jöi nek sorban az ismerősök és ismeretlenek. Van, aki kéményseprőnek ö tözött és emiatt három hete direkt nem mosakodott. Van, aki bizonyta­lan eredetű visító malacot szorongat a hóna alatt, amelynek farkincáját, a tarifa leszurkolása ellenében, szerencsebiztosítás gyanánt meg lehet húzigálni. Mindeme sok ember boldog újévet kíván a kedves olvasónak és ez már maga is biztosíték arra, hogy az új esztendő elérkezett. Ha pedig ez is kevés, tessék benézni délelőtt valamelyik vendég­látóipari műintézetbe, minden bizonnyal tetszik néhány bizonyítékot ta­lálni. — Melyhez hasonló jókat kívánunk... (b) Az ó-év utolsó napján szokatlan találkozóra került sor a Lenin Kohá­szati Művekben. Prieszol József elv­társ, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Koval Pál elvtárs, a városi pártbi­zottság első titkára látogatott el a Kohászati Művekbe, hogy az év vé­gén tolmácsolják a vállalat vezetői­nek, dolgozóinak a párt köszönetét az 1958-as év munkájáért. A találkozón elsőnek Nemeskéri János elvtárs, a Lenin Kohászati Müvek pártbizottságának titkára kö­szöntötte a látogatókat. Elmondta, hogy a gyár december 18-án teljesí­tette éves tervét, s ez lehetővé teszi, hogy az év hátralévő részében még 40—45 millió forint értékű árut ter­meljenek terven felül. Ezt követően Prieszol József elv­társ emelkedett szólásra. Beszélt ar­ról, hogy a múlt év végén hasonló találkozó volt, amikor megállapítot­ták, hogy az új esztendő nehéz fel­adatok elé állít. Ezután az elmúlt év eredményeit méltatta. Majd így foly­tatta: — De most nem azért jöttünk itt össze, hogy értékeljük az elmúlt évet, hanem azért, hogy kifejezzük, milyen örömet jelentett a megyei pártbizottság végrchaj tóbizottsága számára az önök jó munkája — mondotta —. Majd tolmácsolta a me­gyei és a városi pártbizottság meleg elvtársi és baráti köszönetét, a jó munkáért. Befejezésül az elvtársaknak, minden becsületes dolgozónak és családtag­jainak sikerekben, eredményekben gazdag, boldog új évet kívánt a pártbizottság nevében. Prieszol elvtárs köszöntője után Valkó Márton elvtárs, a Lenin Ko­hászati Művek igazgatója szólalt fel. Rövid beszédében vázlatosan szólt az elmúlt esztendő munkájáról. Beszélt a nehézségekről. — Az év elején, bár tudtuk, hogy nehéz feladatokkal kell megbirkóz­nunk, nem volt kishitűség bennünk, sem a gyár vezetőiben, sem a párt és a tömegszervezetekben. Tudtuk, hogy ha összefogunk, ha összefogjuk erőinket, megoldjuk feladatainkat. Hogy ez így sikerült, elsősorban a párt tervszerű, magabiztos gazdoság- oolitikájának köszönhető, másrészt helyben annak, hogy demokratizál­tuk a vezetést. A vezetésnek régen nem volt olyan könnyű dolga, mint az elmúlt évben. Ehhez a pártszerve­zetek, tömegszervezetek munkája, a dolgozók kezdeményezése segített hozzá bennünket. Ezzel kapcsolatban egy példát mondott el Valkó elvtárs. — Tegnap Zambó főmérnök elv­társsal lenn jártunk a martinban. Ott most érdekes munka folyik. A cél az, hogy kevesebb kemencével, kevesebb munkával teljesítse a mar­tin a tervét. Az egész kollektíva dol­gozik az elképzelés megvalósításá­ért. Nem nézik, hogy eredetileg ez kinek az ötlete volt, nincs féltékeny­ség. És ez a legfontosabb. Mert ahol ez hiányzik, nem igen van eredmé­nye a munkának. Ez a munka olyan reményekre jogosít fel bennünket, ho?- a martinban a jövő évben 20 millió forint megtakarítást érhetünk el, minden különösebb beruházás nélkül. Ezután Valkó elvtárs az általános feladatokról beszélt. — A célunk az — mondotta —, hogy minél kevesebb alapanyaggal, minél több értéket állítsunk elő, hogy a munka értékét minél jobban hasznosíthassuk. Beszéde végén Valkó elvtárs a vál­lalat nevében megköszönte a megyei és városi pártbizottság jókívánságait, és a maga nevében is boldog új évet kívánt a vállalat valamennyi dolgo­zójának. A találkozó végén az össze­gyűlt műszaki vezetők még sokáig beszélgettek a pártbizottság vezetői­vel. »nOMRt" Várható Időjárás csütörtök estig: Felhő- átvonulások. főként holnap több helyen kisebb esővel. Ma párás, ködös idő. Hol­nap kevesebb helyen köd és megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A nappali eny­heség tovább tart, gyenge éjszakai fa­gyok lesznek. „ Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: mínusz 2—plusz 1. legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtökön 5—8 fok között. — ügyeletes állatorvos január 1-én. dr. Mezei László. Miskolc, Tompa u. 11. sz. Telefon: 15—081. Betegbejelentés: 8—9 és 13—14 óra között — Az év utolsó napjaiban Riesen megalakult a megye első te j szövet­kezete. A szövetkezetnek eddig 39 tagja van. Az alakuló ülésen 8 tagú intézőbizottságot választottak. A Tejipari Vállalat a tulajdonában lévő felszereléseket tartós használatra át­adta a szövetkezetnek. — Az elmúlt évben Ongán állami támogatással és a községfejlesztési alapból orvosi lakást építettek. Úgy tervezik, hogy ez évben teljesítik a község lakóinak régi vágyát, kultur- házat építenek. Ezenkívül tervezik a falu elhanyagolt útjainak rendbeho­zását is. —■ A putnoki bányaüzemnél az el­múlt esztendőkben rendszeressé vált a szakmai továbbképzés. Az elmúlt napokban újabb 23 dolgozó végezte e! sikeresen a 150 órás vájártanfo- lyamot. * Orvosi hír. Dr. Balogh Miklós bőrgyógyász főorvos szabadságáról visszatért. Orvosi kozmetikai rende­lését január 2-től folytatja. Széche­nyi u. 64. sz. Rendelési idő délelőtt fel 8—fél 9-ig, délután 5—7-ig. Szom­baton délután rendelés nincs. — Ügyvédi hír. Dr. Egerer Kálmán ügyvédi gyakorlatát folytatja a mis­kolci 2. sz. Ügyvédi Munkaközösség­ben. (Dózsa György u. 2. sz.) — A felsőkelecsényi községi tanács az elmúlt napokban tartotta tanács­ülését. ahol a községfejlesztési hoz­zájárulást az elmúlt évi 5 százalék­ról 15 százalékra emelték. — Félmillió csomagot, 20 millió le­velet közvetített a posta a karácsonyt megelőző napokban. — Vásári hir. Ónod községben a január havi vásárt január 8-án tart­ják meg. Ónod községi tanács. — Tánctanfolyam kezdődik diákok részére január 6-án, kedden délután 6 órakor, felnőttek részére fél 8 óra­kor a Tánctanítók Tánciskolájában, Debreczenyi u. 25. Beiratások egész napon át a helyszínen. — Sajógalgócon a földművesszö­vetkezet tagsága 180 ezer forintos költséggel új vegyesboltot és ital­boltot épített, melyhez a tagság 30 ezer forintos társadalmi munkával járult hozzá. — Eredményesen dolgoztak az el­múlt évben a méhészeti szakcsopor­tok. Mézszállítási tervüket csaknem 1 vagonnal túlteljesítették. — A Borsodi Szénbányászati Tröszt az 1959. évben számos műszaki fej­lesztési tervet kíván megvalósítani. Többek között nyolc Hidasi-féle ra­kodógép kerül beállításra a tröszt különböző üzemeiben, hogy köny- nyebb és gyorsabb lehessen a szállí­tás. — Az ózdi járás földművesszövet­kezetei elsőnek a megyében, decem­ber 31-re 115 százalékra teljesítették részjegybefizetési tervüket. — Szénszállító berendezést létesí­tenek ez évben az Ózdi Kohászati Üzemek erőművében. Ez a beérke­ző szenet osztályozza, így növelhető a kazánok hatásfoka. Borsod-A bau j-ZempIcn megye KISZ-tagjalnak és valamennyi fia­taljának sikerekben gazdag új évet, jó erőt, egészséget és sok boldog­ságot kíván a KISZ Borsod megyei bizottsága. Üdvözlő táviratok az újév alkalmából Dobi István elvtársnak, az MNK Elnöki Tanácsa elnökének Rónai Sándor elvtársnak, az MNK országgyűlése elnökének Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB első titkárának, Dr. Münnich Ferenc elvtársnak, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének Budapest Az új esztendő alkalmából a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa és az egész szovjet nép szívből jövő üdvözletüket és jó­kívánságaikat küldik Önöknek, drága elvtársak és az egész magyar népnek a szocialista Magyarország építésé­hez. őszintén örülünk azoknak az ered­Bauutpolás a tusotok nyomában... Zj'lőször a Széchenyi utcán találkoz­tam vele. Aztán már az Avas lejtőire is felme­részkedett. Itt a kutató ösztön kény szer ített arra, hogy a nyomába szegődjem. Az arcát nem láttam, az alakja és a lábai sem érdekel­tek önmagukért, mert mindezeket háttérbe szorította a nő csodála­tos járása, amelyben volt valami a balleri- nák spicceléséből, újonc katonák esetlen lábvetéséből, a kakas peckes lépteiből, s minderre annyi ener­giát kellett pazarolnia és gondot fordítania, hogy őszintén megsaj­náltam. De hamar rá­jöttem a kénycskedő járás nyitjára. Újonc volt! A divatos tűsarok újonca, aki egzecérozni járt ki, ide a kilátó környékire, előrehor- gasztott fővel, de — is­tenigazában emelt sa­rokkal! Az új büszkeség, a neo-gőg e talajmenti- sége mulattatni kez­dett. Elgondoltam, hogy inkább a Bükk „lan- kás” lejtőire kellett volna mennie, ahol a kisvasút jár. Mennyi­vel könnyebb lenne, ott a sínbe kapaszkod­nia! ... Ahogy tisztes távolból követtem, át­gondoltam a cipősarok történetét. Hosszú út vezetett a lapos sarkú, szandáltól a felhőkar­coló tűsarokig. Közben minden pillanatban vártam, hogy előrebu­kik. Tűkön ültem, míg 6 tűkön járt, mint va­lami artista, vagy me­zítlábas gyerek a tar­lón. Csodálatos lehe­tett, amikor az ember négylábú korában elő­ször állt fel a sarkára és így úrrá válhatott az állatvilág felett. De éppoly csodálatos a mi geológiai korszakunk­ban a cipődivat ez új teremtése, amikor a nő a saját sarka fölé akar emelkedni, hogy még jobban uralkodhassak felettünk... Közben utolértem ta­nulmányom hölgyét. Az arcába nézhettem. S ekkor tudtam meg, nemcsak a feltűnt cipő­sarok, hanem letűnt idők nyomában is já­rok. Jóval túl* volt az ötvenen!... KISS KÁROLY ményeknek, amelyeket 1958-ban a Magyar Népköztársaság dolgozói az MSZMP vezetésével a politikai és a gazdasági tevékenységükben elértek. A szovjet nép ugyanúgy, mint a szo­cialista tábor többi országainak dol­gozói, nagyra értékelik a magyar nép hozzájárulását a hatalmas szo­cialista tábor egységének megerősí­téséhez és a békeharchoz. A szovjet emberek mély meggyőződése, hogy az új év országaink közötti testvéri barátság további megerősödését fogja eredményezni. Boldog új évet, drága elvtársak! N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke Mao Ce-tung távirata Dobi Istvánhoz Dobd István elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa el­nökének ! Hatvanadik születésnapja alkalmá­ból a kínai nép, a kínai kormány, s magam nevében forró üdvözletemet küldöm önnek. Kívánok önnek jó egészséget és hosszú életet. Kívánom, hogy újabb sikereket érjen el Ma­gyarország szocialista építésének nagyszerű ügyében. MAO CE-TUNG Két éve, 1957. január 1-én téliesebben köszöntött ránk az új év. Fe­hér volt a karácsony is, nem úgy, mint az idén. Vastag hótakaró borí­totta a hegyeket. Szomorú volt az akkori ünnep. Az osztrák—magyar ha­táron szokatlan vándorok, szokatlan utakat törtek a hóban. Tízezrek hagyták itt az otthont. Becsületes szándékú, rendes emberek mentek és velük együtt a börtönből szabadultak, fosztogatók, munkakerülők. A megtévedt, a kalandvágyó lányokkal, fiúkkal együtt mentek a csavar­gók, a prostituáltak is. Az ellenforradalmárok mentették irhájukat. Mindnyájan új lehetőségek reményében indultak útnak. Ennek két éve. Azóta változatos pályát jártak meg. Egyrészük munkát talált, igyekszik illeszkedni az új környezethez. Akik ott is munka nélkül akartak meg­élni, folytatják az itthon megszakított „szakmát”: rabolnak, szélhámos­kodnak, árulják magukat. Az ellenforradalom Nyugatra szökött vezérei még élvezik a „forradalmár”-nak juttatott babért. Töredeznek már leve­lei. A jószándékúák, a megtévesztettek zöme azonban visszavágyott a családhoz, a városhoz, a faluhoz. És visszajöttek... Állandóan növekszik a visszatértek száma. Vannak, akik most karácsonyra, újévre érkeztek haza. De minderről sorjában. Riportsorozatunkban Nyugat különböző or­szágaiból visszatért disszidensek mondják el élményeiket. A&t, amit lát­tak, tapasztaltak. Tárgyilagosan. Nekik aztán adva volt a választás le­hetősége a nyugati és a hazai élet között, ök visszajöttek. Hallgassuk, miről emlékeznek. Cigányzene itthon cs külföldön I. — IGAZA VOLT APÁMNAK, ö kérlelt, könyörgött, hogy ne men­jek, nem lesz ott jobb. Mégis meg­szédültem. Mások is mentek. Egymást biztatták és versengve ábrándoztak az új lehetőségekről. Siker, karrier, pénz, hírnév! Burai Béla fiatal cigányprímás. Huszon­nyolc éves. Világkörüli útról ábrán­dozott, hogy majd zenekarával együk város után a másikban aratja a si­kert. A régi, nagy prímások külföldi nagy szerepléseire gondolt, akik el­ismerést. patinát szereztek a ma­gyar cigányzenének... A pénzt fél­rerakja majd — gondolta —, abból ott nem lesz hiány cs ha hazajön, házat vesz, meg a többit. Kit nem csábít a könnyebb érvényesülés ör­döge? — Egy kollégámmal indultunk út­nak. Kint az ausztriai menekült-lá­gerben hamar összejött a zenekar. Aztán vártunk és vártunk... December közepén kerültek ki. A lágerek már zsúfolva voltak. A disz- szidensek iránt kezdetben mutatko­zó rokonszenv alább hagyott, sőt megvetéssé fajult. Az idegenek nem tehettek, nem nagyon tettek kü­lönbséget rendes ember és börtönből kiszökött között. Számukra egyfor­mán magyar disszidens volt mind­kettő. A „hírnevet” meg a szélhá­mosok, a megrögzött bűnözők csinál­ták „mesterségük” folytatásával, enyhébb esetekben botrányaikkal. — Kéthetes ott tartózkodás után én már éreztem, hogy nem megyek tovább, hogy visszajövök, csak lehe­tőségem legyen rá. Lehetett tovább menni, emiatt nem volt hiba. A hangszóróba naponta bemondták, hogy hová jelentkezhetünk. Francia- országtól kezdve Braziliáig válogat­hattunk. Csakhogy én már nem vá­logattam ... — A kollégák rossz híreket küld­tek és hoztak. Az egyik barátom Franciaországba került. Másfél hó­napra kapott szerződést az egyik vendéglőben. Gondolta, utána to­vábbmegy zenekarával. Csakhogy a másfél hónap után munka nélkül maradt. Koldulnia kellett, hogv fenntarthassa magát. Azóta hazajött ő is. A MAGYAR CIGÁNYZENÉSZE­KET nem is szívesen fogadták kinn. Az ott élő kollégák féltették a ke­nyerüket. Az impresszáriók egyéb­ként sem tolakodtak szerződési aján­lataikkal. Nyugatón a legtöbb ven­déglőben, étteremben zenegépek szolgáltatják a zenét, nincs szükség zenészekre. — A cigányzenét ott egyébként is úgy fogadják, mint valami cirkuszi attrakciót. A nyugati ember meg­nézi, meghallgatja egyszer, tetszik is neki, tapsol, de nem szórakoztatja úgy, mint a magyar embert. Mert a magyar cigánymuzsikához magyar szív kell! Egyszer-kétszer van siker, de állandóan egyhelyben maradni... — A bizonytalanságtól való féle­lem tartott vissza. Emiatt jöttem haza. Közbevetem: — A kinn töltött négy hónap alatt mégiscsak szere­peltek valahol? — SZILVESZTERKOR BÉCSBEN. Volt ott egy magyar étterem. Már nem emlékszem pontosan a nevére. De mégis ... Azt hiszem Paprika Csárdának hívták ... Előttünk egy hórfaművész lépett föl. Nagy sikere volt. Utána következtünk mi. Ne­künk is tapsoltak, az igaz, de mi volt az a cigányzene hazai sikeréhez képest!... Ezután egy másik terem­be mentünk át játszani. Ott főleg magyar disszidensek szórakoztak. Azaz szórakoztak volna. Mikor ott elkezdtünk játszani!... Nem tudom, hallgatóink sírtak-e jobban, vagy mi könnyeztünk erősebben. — Magam is csodálkozom ... Hisz a közhiedelem szerint a magyar ci­gányzenének külföldön, különösen Ausztriában nagy sikere van? — Csak mint egyszeri érdekesség­nek. — Hidegebbek volnának az embe­rek? — Valahogy úgy. De más is ... Ha én ott játszok egy dalt, „Temető a Tisza, mikor kivirágzik”, vagy „Édesanyám is volt nékem”, meg­hallgatják a zenét, de nem érzik. Mindig letörtnek éreztem magam. Hiába adtuk szívünket, lelkünket, csak nem melegedtek fel az embe­rek, nem emelkedett a hangulat. Akkor nagyon gyakran elmondtuk egymásnak, hogy a magyar cigány csak magyar embernek tud muzsi­kálni. — Szilveszteri fellépésünk után csak a lágerban játszottunk. Persze, nem a miénkben. Mi Mödlingben él­tünk, de azt az erkölcsi fertőt nem lehet szavakkal kifejezni, ami ott volt. A közelünkben azonban volt egy másik láger is. Abban csak csa­ládos emberek éltek gyermekeikkel. Áthívták a zenekarunkat és ott több­ször szerepeltünk... Az impresszáriókkal ettől függet­lenül gyakran találkoztak. Bécsben, az : Opera mellett volt a börze. A mű­vészek ott várták az előnyös szerző­dést, az ajánlatokat. Csakhogy na­gyon keveseknek akadt szerencsé­jük. Különösen a színészek voltak nehéz helyzetben. — A zenészeknek sem volt sokkal jobb. Három és fél hónap alatt csak egy zenekar ment tovább. Ügy tu­dom, Belgiumban kötöttek ki... In­kább a jóalakú fiatal lányokat ke­resték az ügynökök. Ezek, ha elfo­gadták az ajánlatot, bőven kaptak pénzt. De ez az ajánlat elfogadása legtöbbször egyenlő volt a nyilvános- házba való belépéssel. A lágerben sok idő maradt a gon­dolkodásra. Burai Béla már nem a fényes jövőt tervezgette, — régi em­lékek elevenedtek élővé emlékezeté­ben. A disszidálás előtt a diósgyőri Kispipában játszott. Az ottani sike­rek! .., Elszorult a szíve... Ügy döntött, hogy visszajön. — A disszidált cigány zenészek 90 százaléka így döntött. A pestiek is. Amikor a Népszabadságban — Bécs­ben jutottunk hozzá — olvastunk az amnesztia rendeletről, jelentkeztem a követségen és négy hónap után újra itthon voltam. BURAI BÉLA 1953 ÓTA zenekar­vezetőként szórakoztatta a miskolci, a diósgyőri közönséget. Most is csak az a kívánsága, hogy újra Miskolcon szerepelhessen, szórakoztathassa a régi közönségét. Legutóbb Kecske­méten játszott, onnan jött most visz- sza. A nyugati út okulás volt számá­ra is. A négyhónapos kintlét alatt százszor elátkozta azt a pillanatot, amikor átlépte az osztrák—magyar határt. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents