Észak-Magyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

Kedd, 1958. december 2. CSZAKMAGYARORSZAG I pu0& göpefcet gydrUanaflc. HiSw tanár az elméleti, 62 mester ped-té a gya­korlati tudás elsajátítását szavatolja. Szaktaiiítáirgyanikén't és tanárodként külön szakkafcHnök, szakmunka-kö­zösség, képdofcumentáciök segítik: a tanárok és nevelők munkáját. A szülői mucnikialköziössóg főként a helyes irányú neveléssel foglalkozik. Az állalmiháztartás évi egy millió nyolcszázezer forintot fordít az inté­zet fenntartására. Egy tanuló évente közel 16 ezer forintba kerül. Ezzel szemben egy tanuló évente három és félezer forint értéket termel. i— A mi intézetünkben magasaik a követelmények — mondja Kollár Ist­ván igazgató —, s ha málnaiunk köze­pesen vizsgázik egy tanuló, az az életiben jó eredménnyel fog vizsgázni. Az intézet múlt évi tanulmányi át­laga 3,26 vök. Ez évben jobbat vá- , runk. Tíz éve múlt, hogy a Lénán Koha- hogy a szerszámok, gépek, munka- m szatt Művek és aDIMÁVAG közötti eszközök technológiailag és kezelési- __ . telken megjelentek az építőik. Hatal- leg hajszálra megegyeznek a nagy- Mint 14—15i éves gyermekek kerul- mas gépekre: exkavátorokra, torony- üzemi kovácsműhelyekiben alkalma- nek a diósgyőri 100. MTH iparitanulo Lóhát! József oktató Gáspár Dezső tanulónak egy mesteri fogást mutat be* Kozmán Béla „kismester’? hegesztés közben Az intézet csak gyermekeket ismer, akiknek arca még hamvas és egy nem várt rezgésre is kacagni, moso­lyogni tudnak. A máskor vidám arcok most na­gyon komolyak. Az első évesek vizs­gáznak. Negyedévi előmenetelükről számolnak be. A világos, szellős mű­helyt mintha a »druikkláz« szét akarna vetni. Ma mindenki különö­sen iparkodó, szorgalmas. A lakatosok tettetett nyugalommal dolgoznak. Nézegjetik, méregetik a munkadarabot: vajon jó lesz-e? Ló­háti József oktató, ha szükséges, »be­segít«, hiszen mindössze három hóna­pos szakgyakorlott emberkékről van szó. Füzes Marika mindig jó ebédet szolgál fel. A fiúk arcán ezt meg mosolyognak és „gyarapodnak”« látni, darukra, malberkeverőkre csodálkoz­tak rá a hatalmas gyárkémények __ é s az embereik is. — Mi lesz itt? — kérdezték; A kíváncsiak rövidesen megkapták a választ. A következő évben az épü- Hetómás sötetkékruihás tanulók neve­tésével telt meg. És az intézet — im- már egy évtizede — Felső-Magyar- onszág vasas iparúrtaniuló központja iett. Tíz év óta egy nap nem telt el anélkül, hogy ez óriás faiak gyér. mekkacajt, vagy kalapácscsengést ne hallottak volna; ziottakfcial. — de méretben kisebbek; A műhely egyik része ma csendes; A két légkalapács ma nem döngeti a Intézetbe megyénk fiiaitaljái. s ami­kor segédlevéllel a kezűikben kilép­nék az életbe, már komoly íelmőttek­— Az igaz, hogy csak három hó­napja vannak itt, de higgyék el, tud­nak már. — Lóháti József a szépein felsorakoztatott gépeket mutatja: *— Ezeket már ők szerelték össze. S még azt is elmondja Lóháti Jó­zsef, hogy ezzel a csoporttal van leg­jobban megelégedve. Pediig a kilenc év alatt sok fiatallal ismertette meg a lakatos szakmát. — És kilk a legjobbak? — Gáspár Dezső — az apja is va­sas, marós —, Winter Berci és Szabó Zoli. A mostani tanulóink nqgyrésze diósgyőri szülők gyermeke. Amíg Lóháti József a tanulóiról beszél. Kiss Zoltán, a festők mestere csatlakozik csoportunkhoz, ö kísér bennünket tovább. A marósok és esz­tergályosok kabinetje után a ková­csok műhelye következik. Kísérő nél­kül talán ide sem találnánk; ,• A kovácsoknál az első évesek ural­ják a »mezőnyt«. Ugyanis a nagyok — másod- és harmadévesek — isko­láiban, vagy kiinn az üzemben tanul­nak, dolgoznak. A szurtosképű fiúk vidáman csivitelnek, s szinte túlhar­sogják a kalapácsok csengését. Szin­tén negyedéves munkájukból vizsgáz­nak. A kovácsműhely érdekessége, műhely alapjait. Az itt készült óriási frikciós sajtóién is csupán festőik dolgoznak. De már ők is a munkála­tok vége félé közelednék. *— A gépi munkákkal csak a máso­dik évben ismerkednek meg tanu­lóink, — tájékoztat bennünket Balázs Sándor oktató. A kovácsok melletti kis műhely­ben hegesztők tanulnak. — Hat fiam van, de három egy fél­órája sincs, hogy »kirepült« — fo­gadja köszönésünket Nyiczky Ernő, a hegesztők oktatója. — Sürgős munka esetén már ők mennek ki. A bentmaradtak: Tóth Imre, Roz­márt Béla és Papp Béla azonban szívesen bemutatják a hegesztés tu­dományát. Sőt, — mint ezt a címké- pen láthatjuk is. —a fényképező- gép lencséje elé is szívesén állnak« * Kollár István, az intézet vezetője érdekes adatokkal fogad bennünket: a közel 10 éves intézet eddig 5500 szakmunkást nevelt iparunknak. S míg kezdetben csak igénytelen mun­kákkal ismerkedtek meg a tanulók, ma már az intézetben különböző tí­kiént fogadják őket a gyárakban. Mert a kis mesterek birodalmában minden lehetőség megvan az em­Kollár István, az iskola igazgatója . nyilatkozik. bérré és jő szakmunkássá való neve­léshez. BARÁTH LAJOS Fotó: Kurucz János Télapó-ünnepségre készülnek A Borsod megyei Üze­mi Vendéglátó Vállalat KISZ-szervezetének tiszteletére télapó és fenyőünnepet rendez­nek a dolgozók gyer­mekei részére. Az ün­nepség sikeréhez hoz­zájárulnak majd a nő­dolgozók szervezte szakkörök is. A KISZ. szervezet tagjai közül Szarvas Márta elvtárs­nő szaktanfolyamon vett részt, ahol megis­merkedett a szakkörök vezetésének problémái­val. Az elvtársnő irá­nyítása mellett a lá­nyok örömmel dolgoz­nak a kisbabák, a kis- lovak elkészítésén, amit a télapó ünnepségen a gyermekeknek ajándé­koznak. A szakkörök mun­kája mellett fellendült a vállalatnál a nőta­nács munkája is. Elő­adássorozatokat, össze­jöveteleket rendeznek, ahol egy-egy pedagó­gus tart előadást a gyermeknevelés pro­blémáiról. összejövete­leik színesek, gazdag programúak. Sor kerül szórakozásra, művelő­désre, és a politikai tá­jékozottság gyarapítá­sára is. A képünk azt a pillanatot mutatja, amikor a Kommunis­ták Magyarországi Pártja megalakulásá­nak 40. évfordulójára emlékeznek. Megkezdték Miskolc első nyo'cemeletes lakóházának építését Miskolcon a Felszabadítók útja és a Malinovszkij út találkozá­sánál lévő háromszögben új lakótelepet építenek, ahol eddig már mintegy 400 család talált kényelmes otthonra. A korszerű lakótelep bejáratát — amely a budapesti műútra néz — egy nyolcemelet magas toronyház lé­tesítésével oldják meg. A város legmagasabb épületébe központi- fűtést és felvonó berendezést szerelnek fel, földszintjén pedig új üzletek készül­nek. Az alapozáshoz szükséges földmunkákat most kezdték meg és Mis­kolc első toronyépületét 1960 elején adják át. A Borsod megyei Építőipari Vállalat dolgozói jövő év tavaszán újabb két toronyház építéséhez fognak a Bajcsy-Zsilinszky úton és a belvárosban. r .. ■ ■ ---------------OOO------------------------------— S záz tonna Ultra-Rapid acél felhasználása több mint 4 millió forint megtakarítást jelent A kohó- és gépipari minisztérium kollégiuma nemrégiben tartott ülé­sén több új, gazdaságilag igen hasz­nos műszaki eljárás mellett a Lenin Kohászati Művekben előállított Ult­ra-Rapid elnevezésű új gyorsforgá­csoló acélfajtának széleskörű haszná­latára hívta fel a vállalatokat. A szénacélok forgácsolására kiválóan alkalmas új gyorsacélfajta a réginél 8 százalékkal kevesebb drága im­portötvözőelemet tartalmaz, így az jelentősen olcsóbb, ugyanakkor mi­nősége a régivel nemcsak azonos, de ^élettartamában lényegesen jobb az eddig használt szabványacélnál. Weigl Ernő, a Lenin Kohászati Művek főmetallurgusa, aki az Ultra- Rapid gyorsacélfajtára szabadalmat is kapott, annak használhatóságáról és gazdasági előnyeiről a következő­ket mondotta: A diósgyőri kohászatban ma már üzemszerűen gyártott új gyorsacél­ból az elmúlt években mintegy 50 tonnát szállítottunk a különböző vál­lalatoknak részben kísérleti, részben gyakorlati felhasználásra. Hét üzem a szokásosan használt korábbi gyors­acéllal azonosnak, 13 pedig annál je­lentősen jobbnak minősítette. így az Országos Szabványügyi Hivatal az Ultra-Rapid acélt az ajánlott szabványok közé vette fel. Tekintve, hogy a jövő évtől megállapított egy­ségárak szerint az Ultra-Rapid acél kilogrammja 48 forinttal olcsóbb, mint a régi szabvány gyorsacélé, így annak széleskörű használata tekin­télyes önköltségcsökkentést tesz le­hetővé. Érdeke tehát minden üzem­nek, hogy kipróbálja ezt a gyors­acélt minden felhasználási helyen és ezzel helyettesítse a régit. Orszá­gos viszonylatban, ha csak 100 ton­na Ultra-Rapid acélt használnak is fel forgácsoló üzemeink, ez már négymilliónyolcszázezer forint meg­takarítást jelent a népgazdaságnak. A megtakarítás a valóságban még ennél is nagyobb, mert az új gyors- acélfajtának — a kevesebb wolfram- és carbontartalom következtében kereken tíz százalékkal kisebb . a fajsúlya a réginél. így tehát a ké­sek azonos hosszúságú élkopásánál kisebb súly megy veszendőbe. ■ooo­A Cattarói matrózok nagysikerű bemutatója a Kamaraszínházban Vasárnap este ünnepi bemutatója volt miskolci Kamaraszínháznak. Friedrich Wolf Cattarói matrózok c. színmüvét mutatták be Orosz György rendezésében. A színmű az első vi­lágháború utolsó esztendejének egyik ragyogó forradalmi hagyományát örö­kíti meg. A Herman Ottó múzeum­ban néhány hónappal ezelőtt kiállí­tást rendeztek a cattarói tengerészek felkelésével kapcsolatosmi összegyűj­tött dokumentumokból. Akik e kiál­lítást látták, most kétszeres érdek­lődéssel nézték Friedlich Wolf drá­máját, amely méltó emléket állít a felkelés hős mártírjainak, akik három napig a cattarói flotta árbocaira fel. húzott vörös lobogók alatt harcoltak a békéért, egy új társadalmi rend megteremtéséért már 1918 február első napjaiban, s ezzel kivívták a mai nemzedék és az egész haladó embe­riség tiszteletét maguk iránt. Az ünnepi előadáson megjelent a NDK budapesti nagykövete, Rudolf Helmer és felesége, továbbá Fritz Woss követségi titkár és felesége is, akik a reprezentatív ünnepi bemuta­tóról a legnagyobb elismeréssel nyi­latkoztak. A darab és a kitűnő elő­adás magával ragadta a bemutató egész közönségét, amely az előadás végén szűnni nem akaró tapsviharral ünnepelte a szereplőgárdát. A színház ezzel az előadással kí­vánta megünnepelni Miskolc felsza­badulásának évfordulóját, a párt megalakulásának negyvenedik év­fordulóját és egyben emléket állít az öt évvel ezelőtt elhunyt nagy né. met forradalmár írónak, Friedrich Wolfnak, aki 70 évvel ezelőtt. 1888- ban született.-----------------ooo------—-...— ­A RTISTÁK Aki a miskolci Béke moziban járt az elmúlt napokban, az előadás szü­netében — a híradó és a nagyfilm között — ritka értékes artista-mu­tatványban gyönyörködhetett. A »4 Patps« néven szereplő artista-kvar­tett az apróka dobogó lehetőségeihez mérten olyan magasfokú artista­produkciókkal szórakoztat, ami a minden szükséges kellékkel berende­zett tágas cirkuszporondon is igen magasfokú elismérést érdemelne: Négyes talajakrobatikájuk, valamit egy apróka asztalon és egy magas rúdon végzett, ugyancsak négyes gyakorlat-sorozatuk méltán aratott vastapsban megnyilvánuló sikert.

Next

/
Thumbnails
Contents