Észak-Magyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-21 / 301. szám
▼iciroftp, 1988. december 81. esZLAKMAGYAftORSZAU 5 Négy bolond egy pár V. P. Kaíájev bohózata a miskolci Kamaraszínházban hf atájev harminc évvel ezelőtt írt darabjainak eredeti címe: A kör négyszögesítése. Őszintén szólva sem az eredeti, sem az újdonsült cím nem fedi elég szellemesen a tartalmat, mégis az értelmesebbik az eredeti. Miről van szó? Viktor és Iván, a két együtt lakó jóbarát — már amennyiben lakásnak lehet nevezni bútorozatlan közös szobájukat — egy napon azzal lepik meg egymást, hogy asszonyt hoznak a ►»■házhoz’, azaz egymás tudta nélkül megnősülnek. Viktor Ludmillát veszi el, Iván meg Verát, akibe Viktor valamikor szerelmes volt. Egy napi házasság után rájönnek, hogy az isten sem egymásnak teremtette az új házasokat, Viktor sokkal jobban megérti Verát, Iván pedig Ludmillát, tehát némi huza-vona után feleséget* cserélnek, ami abban az időben ^ még könnyen ment a Szovjetunióban. Sem több, sem kevesebb a mese lényege, amely éppen úgy lehetne egy polgári vígjáték, mint egy szovjet bohózat témája. Azzal a különbséggel, hogy a polgári társadalomban a feleségcsere lebonyolítása hosszadalmasabb procedúrát követelt volna, mint a Szovjetunióban 1928 januárjában. Katájev darabja annak idején nemcsak Moszkvában, hanem a kapitalista országok színpadjain — Magyarországon is — sikert aratott. Mi volt ennek a titka? Ha egy polgári író kipellengérezi a polgári társadalom fonákságait, nemcsak a polgári világ haladó elemei között, hanem a szocialista országokban is sikert arathat. Ha viszont egy szovjet író a szovjet társadalom fonákságait teregeti ki a színpadon, a kapitalista országok burzsujai is szívesen mulatnak rajta. A kör négyszögesítése az 1930-as évek elején már csak azért is színpadot kaphatott nálunk, mert a' komédia a fiatal szovjet társadalom átmeneti nehézségeit, a válások túlságos megkönnyítésének fonák következményein kívül semmit sem érzékeltetett a szocialista fejlődés hatalmas perspektívájából. (Erre a szerzőnek hazájában nem volt szüksége. Művének akkori külföldi sikere azonban bizonyára gondolkodóba ejtette. Erre vall Hajrá! című regénye, amelyen a külföld kapitalistái már bizonyosan nem mulattak olyan nyugodt emésztéssel.) A darab születésének korszakában, amikor a fiatal szovjet állam még a megszilárdulás csupa harcot követelő nehézségeivel küzdött, Majakovszkij szenvedélyes, gyilkos szatírái mellett még kezdeti korát élte az a könnyű szórakoztató műfaj, amelyet a szovjet irodalomban Katájev szatírái, vígjátékai képviseltek. Katájev 4 bohózata az akkor még ezer nehézséggel küzdő, harcoló szovjet nép derűs fellélegzési vágyainak jegyében született. Akárhogy mérlegeljük ma ezt a bohózatot, kiérződik belőle, hogy egy korszak sajátos zsengéje, amelynek más volt az értékmérője és más volt az akusztikája 30 évvel ezelőtt, mint ma. A sok mosolyt gerjesztő előadás után végül akaratlanul azt kérdezzük: miért is nevettünk? Mi ragadott meg? Hiszen holnapra elfelejtjük, hogy mit is akart mondani nekünk, mai problémáinkról ez a darab. Talán azt, hogy a könnyelműen kötött házasságok nem szoktak sikerülni? Ezzel bizony nem mond újat. Vagy azt-e, hogyha kételyeink vannak az etikum tekintetében, a bölcs párttitkár eloszlatja kételyeinket? ó, sokszor agyonbírált sematizmus! De akad a darabnak sok más gyengesége, amely a frissen bontakozó szocialista-realista irodalomban gyakran bukkant fel, s amelyek a szovjet írókongresszusokon szóbeszéd tárgyai voltak. Katájev humora csupa kedves emberi közvetlenséget tükröz. De a gyakran ismétlődő párhuzamos helyzetkomikumok, egy-egy elmésségnek végtelenig nyúló koptatása — »eli- kus-e«, »nem etikus-e«, »kispolgári csökevény«, az ideológiai oktatás egyes fonákságainak folytonos emlegetése, stb. — szembetűnő pótanya- gai az igazi szellemességnek, tehertételei a darabnak, s a legjobb rendezéssel is nehéz lefejteni róla. 1^ atájev bohózatán lényegében meglehetősen átszántott az idő. Jó irodalomtörténeti olvasmánynak, de nem szerencsés időszerű műsorpolitikai használati anyag akkor, amikor színházainknak a szovjet színpadi irodalom legidőszerűbb, legjobb, legérettebb művei között van módjuk válogatni. Miért találta a színház vezetősége éppen ezt az irodalomtörténeti illusztrációt legalkalmasabbnak a szovjet színpadi irodalom fejlettségének és hatásfokának érzékeltetésére? A darabot annak idején Jákó Pál, a színház mai igazgatója fordította magyarra. A fordításért elismerés illeti. De Katájev talán maga tudja legjobban, hogy ez a bohózata már nem a mai színpadi verseny ki rakatba való portéka. Az előadás rendezője, Horvay István, éppenúgy, mint az együttes szereplői, lelkiismeretesen állították a siker szolgálatába képességeik legjavát. őze Lajos (Viktor), Máthé Éva (Ludmilla). Horváth Gyula (Iván), Szentirmay Éva (Vera), a házassági szerepcsere hősei egy-egy eredeti jellemfigurával. minden humorérzékük latbavetésével, szívvel-lélekkel arra törekedtek, hogy a darab mondanivalóját minél hatásosabban érvényesítsék Bánó Pál. a változatosság kedvéért beállított »szocialista bohém« figurájában. Gyarmathv Ferenc, mint a sematikus párttitkárok színesebb változata, és a baráti kollektíva alakítói (Csík Sári, Vass Mária, Verdes Tamás, Demény Gyula) mindent megtettek, hogy derűt keltsenek, sikert biztosítsanak a darabnak. Még karácsonyfa is került a színpadra, a nagyobb hatás kedvéért. Wégső következtetésünk mégis az, ” hogy ez a bohózat ezidő szerint olyan helyet foglal el a színház műsorában, amit. sokkal hasznosabb, időszerűbb és nevelőbb hatású szovjet darabbal kellene kitölteni. Hajdú Béla Lasszóval fogja áldozatát — a pók Ne képzelje senki, hogy csak az ember ért a lasszózáshoz. Egyes pókfajták is nagyon ügyesek ebben és sohasem vétik el áldozatukat. Például az amerikai Martophora- pók hálójában leselkedik és biztos lasszódobásokat végez. Amikor valamilyen rovar a közelébe merészkedik, szájával és mellső lábával dobja ki a lasszót és halálos pontossággal el is találja zsákmányát. A lasszó végén ugyanis ragasztó anyag van, amelyhez a rovar hozzáragad. Ezután a póknak már nem kell mást tennie, mint kényelmesen visz- szahúzni a lasszót és jó étvággyal nekilátni a zsákmány elfogyasztásának. — Az elmúlt napokban a putnoki termelőszövetkezet tagjai és több egyénileg dolgoz» paraszt felkereste a putnoki mezőgazdasági technikum pogonypusztai tangazdaságát. A gyakorlati bemutató során főleg a tehenészet és a mesterséges börjúne- velés iránt érdeklődtek a látogatók. Emberekkel emberien SAPADT ÉS VÉZNA, mint szerencséje, amelyet hozzá mért a sok. Szüleit nem ismerte. Buchenwaldban égtek el, vagy az is lehet, hogy már az erőltetett menetben hulltak szét kikezdett csontjaik. S mert megmaradt, tudta: az életre szánta a sors. Dolgozott. Egyedül, hozzátartozó nélkül rótta élete útját Mint minden lánynak, neki is voltak álmai, vágyai. Társat kívánt az egyedüli élethez. Sokáig várt... Aztán jött egy férfi. Ő azt hitte — az igazi. De csak addig kellett neki, amíg forró ölelése tartott. Elhagyta. Gyermekkel hagyta már el. És a gyermek nem kapott apai nevet. S azután? Más nőt vett feleségül. Munkatársai tudták, látták — napról-napra sápadtabb, vékonyabb. Szerették és sajnálták. Nemcsak azért, mert „úgy” járt, de mert a szerencsétlenség oly gyakran látogatta. Míg gyermeke meg nem született, otthonában hideg unalom, egyedüllét várta — hónapokon keresztül. — Legalább egy rádióm lenne — gondolta sokszor. De a nyolcszáz forintból erre nem tellett. Javasolták: vegyen részletre. V. S.-né, Gy. L.-né kezességet ajánlottak. így lett rádiója. Könnyebb beosztást kapott, és állandó délelőttösnek osztották be. Fróna Józsefné, a nőtanács elnöke személyesen járt el a bölcsődénél, hogy négyhónapos gyermekét elfogadják. A beteges leányanyát egyik délután a mentő vitte el. Súlyos tüdőgyulladást kapott. Most munkatársai gondozzák a gyermeket. A pártszervezet vette kezébe jövőjük sorsát. — Ha súlyosabbá válna állapota, szanatóriumba küldjük. Gondoskodunk róla és gyermekéről is. Ha meggyógyul, sokkal könnyebb helyre tesszük dolgozni — mondotta Padisz Imréné, az Avas Étterem és Szálloda pártszervezetének titkára. • UGYANCSAK ITT DOLGOZIK G. P.-né, aki bár ma már vidám, de szemének fáradt fényéből látni: az ő élete sem haladt zökkenő nélkül. — Igen, az én életemben is volt egy nagy tragédia. A vállalathoz 1957 márciusában kerültem. Azon a tavaszon férjem megismerkedett egy másik nővel. Ettől kezdve csak rossz szót, durvaságot kaptam tőle. Elváltunk — 7 év után. Szerettem a férjemet — szerelemből kötöttünk házasságot. Azt hittem, nem élem túl. írtam apámnak: öngyilkos leszek. A vállalatot itt akartam hagyni. — Mihez kezdel? — kérdezték a pártszervezetben. — Nem tudom ellátni a munkakörömet. Nem tudok élni ennyi boldog ember között. Én, akinek már ... Vigasztaltak, tanácsot adtak. Abban az időben majdnem mindig volt valakinél egy „felesleges” mozijegy., színházjegy. És még azt is mondták: fiatal vagy még, jogod van az élethez. Egy ember miatt nem szabad mindent eldobnod magadtól. Meglásd, majd lesz még az életedben, aki szeret és megbecsül. — Ma boldog vagyok, mert valóban van olyan, aki szeret és megbecsül. Sokat gondolkoztam, mi lett volna, ha akkor, életemnek abban a keserves időszakában nem áll mellém a pártszervezet és a munkatársak. Nekik köszönhetem, hogy ma élek és dolgozom. G. P.-né esetéről így nyilatkozik az egyik ottdolgozó: — Taggyűlésen döntöttünk, hogy G. P.-pét megvédjük és kisegítjük nehéz helyzetében. Egy emberről volt szó. Nagyon jólesett, mikor láttuk* hogy közöttünk marad, visszatér az életkedve. Mert ha akkor ml, a vállalat vezetősége, azt mondja: nem végzi el rendesen a munkáját, menjen* keressen máshol állást — ha a haláltól meg is menekül, ki tudja hová* milyen helyzetbe kerül?... © KÉT PÉLDA CSUPÁN a sok közül. Két példa, amikor egy közösségen belül a párt, a munkatársak nevelő ereje megmentett két embert. Nagyon jó dolog ezt hallani, hiszen a legnagyszerűbb: segíteni az embereknek, egv tisztább, egy szebb élethez való eljutáshoz. B. L. A7 ftlhPA7p|nk ^többje rendszerint a történet ele- eiUUSZciUK j£n szeni esküvel fogadja, hogy amit kezében tart az olvasó — szín tiszta igazság, nincs abban egy szemernyi hazugság sem, mert az életben gyakran történnek regényes dolgok... A gyakorlott olvasó azonban, aki már átrágta magát néhány elbeszélésen, könnyen megfejti: mi történt meg valóban és mit szült az író fantáziája abból, amit olvasott? Rendszerint úgy álakul a helyzet, hogy ami igaz az elbeszélésből, azt az író fantáziájának tulajdonítják, amit pedig csak a keret kedvéért talált ki az író, azt megtörténtnek hiszik... Már az emberek ilyenek és ebbe türelmesen bele kell nyugodnunk, hiszen az író célja úgyis az, hogy szórakoztatva meséljen el egy-egy történetet, amelyből viszont sok hasznos dolgot tanulhatunk. Az író szegény (már amelyik) azt hiszi, az általa leírt történet csak akkor olvasmányos, ha felsallangozza azt. Elhatároztam, hogy Filop históriáját (amely nagyon tanulságos) úgy adom tovább, ahogy hallottam. Ez pedig így esett: Flhatárn7ta Filnn ho°V szakmát változtat. Lépést ClflalaiOZla i llop, íart az idővel, halad a korral és a vályogvetést felcseréli a kőműves mesterséggel. Ezt egyébként a következő két okból tette: Először, mert a vályogvetésnek nincs jövője. Az emberek falun is téglából, köböl építkeznek, amely tartósabb is, szebb is. Bár Filop olyan kemény sártéglákat vetett, hogy annak nem akadt párja a szikszói járásban, egyre kisebb lett a portéka keletje. Az emberek, ha ajánlkozni ment valamelyik építkezőhöz, mosolyogva utasították el: — lejárt az időd,Filop ... — Hiszen megálljotok! — fenyegetőzött Filop — elmegyek én kőművesnek. Másik oka sem volt kevésbé nyomosabb. Mégpedig, hogy Filop fia, az ifjabb Filop, aki már kilenc éve szakított ősi mesterségével és lakatosnak csapva fel a diósgyőri vasgyárban, két sztahanovista oklevelet is szerzett egymás után. Amolyan versengés folyt a két Filop között és amikor az if- jabbik a második oklevéllel (meg a vele járó jutalommal) hazaállított, elgondolkozott az idősebb Filop is. — A vályogvetést nem becsülik meg eléggé. Hírből sem hallani, hogy a cigány ezért sztahanovista oklevelet kapott volna... Azon felül magam is szeretnék egy kis házat. Azt pedig nem lehet ilyen világban, amikor kőből építkeznek az emberek... Ej, megyek én kőművesnek! nnntntt ác marit A megyei Tatarozó VállaL/Umlull, es mein. írthoz került. Nagy volt az öröm, sémikor a második hónap közepe táján majd kétezer forintot vitt haza egyszerre. — Mit veszel ebből a rengeteg pénzből, Filop? — kérdezték az emberek, akik látták, hogy kerekedik az arca a ropogós százasok számolása közben. ■— Malacot! — felelte Filop. A harmadik hónapban aztán, amikor újra fizetésre ke- tűit sor, csak megkérdezték az emberek: —i Hát ebből mit veszel, Filop? — Malacot! — felelte megint Filop. Amazok nevettek: — nézd, egy nyájat akar a bolond ci- Qámy. De Filop csak mosolygott. — Nem, mert házat akarok. Azért veszek malacot, mert n pénz elfogy. a malac meghízik, gyarapodik, esetleg újabb malacokat fial. Házat veszek belőle, ha eladom... — Sok malac kell ahhoz. Filop! Volt a kőművesek közt egy Somlyai nevű szikszói ember, ezt különösen becsülte Filop. A kezét is, meg az eszét is. — Mondd már — kérte egyszer Somlyait — segítenél-e nekem, ha belefognék egy építkezésbe? — Szívesen Filop, de van-e portád? — Vanni volna. Ha ugyan te is helyesnek tartanád... A falu közepén vennék portát. Két malacért, meg nyolcszáz forintért ide adnák. Nem, nagy porta, de takaros. Nem tudok én megnyugodni, amíg azt meg nem veszem. Közietek szeretnék lakni. — Vedd meg, Filop! Még aznap hazautazott, aludt egész éjszaka. De nem aludt az asszony sem. Kivilágos kivirradtig beszélgettek, ábrándoztak, milyen házat építsenek (természetesen kőből) a gyümölcsfák közt, amelyet a porta köré ültetnek, több legyen-e az alma, kevesebb a körte, vagy valamennyi szilva legyen, mert a szilvalekvárt nagyon szereti Filop. Ezen majdnem össze is vesztek, mert az asszony viszont diófákat akart. Szerencsére virradt, s Filop ugrott kifelé az ágyból. Mosdatlanul loholt a tanácsházára, nevére íratni a portát. Befelé haladván a faluba, találkozott egyik-másik társával, akik még nem cserélték fel kőműves mesterségre a ta- pasztást és sárral vakolnak malter helyett. Ezek megkérdezték Filoptól: — Hová ilyen korán, te kőműves? — Megyek most portát íratni! — felelte büszkén Filop. Szegén Filop! Nem is sejtette, mekkora csalódás éri ezen a napon... Az elnök dühös volt valamiért. Bosszankodva fogadta, félvállról kezelte Filopot. — Ha jól hallottam, portát vettél? — Igen! — húzta ki magát Filop. t— A falu közepén... — Ott! — felelte még jobban kiegyenesedve Filop. — Éhem. Ott nem lehet. — Neeem? Hogy neeem? Ezt nem értem! — mindta teljesen összetörve Filop. A- atrmte a^ maQa sem vo^ QQészen biztos a határo- MZ einOK, zat0fc dolgában, kurtán-furcsán válaszolt: — Mert a cigányok csak a falu szélén, az arra kijelölt területen építkezhetnek. — De hiszen én nem putrikot. hanem szép házat, kőhazat akarok! Portát vettem. Két malacot, meg nyolcszáz forintot fizettem és ez még csak a lelépés volt... — Az a te dolgod. Vedd visszä a pénzt. Én mást nem tehetek, mint, hogy írok a megyére. A szabály, az szabály. No, hogy a ménkő üssön szét! — gondolta, de nem merte mondani Filop és na^ybúsan elballagott. Oda van hát a sok szép ábránd, vége van már mindennek, vége van már az életének. Minek éljen az olyan ember, akinek nem engedik meg, hogy a falu közepére építkezzen? Haragudott. Mindenkire, de legfőképpen a magyarokra —» így mondta akik megfosztották attól, hogy valaha közéjük kerüljön. Egyedül még Somlyaiban bízott. — Te mondtad, hogy vegyem meg. Találj ki valamit as okos eszeddel, mert én elpusztítom magamat. Az eseten Somlyai is elgondolkozott, s később ezzel állt oda Filop elé. ~ Mondok neked etíy dalt, de jól jegyezd meg. Szovjet dal, igaz dal. Van benne egy részlet, amely különösen szép. Valahogy így hangzik: Egyet ér, mert egyenlő az ember Bár a bőre barna, vagy fehér ... — Mire jó ez most? — kérdezte elmélázva Filop. — Arra, hogy tanítsd meg a fiaddal is. Az meg . csak kezdjen rá, amikor dolgozni megy a gyárba és énekelje el egymásután tízszer, hússzor, de mindig csak ezt. a részletet. Énekelje, amíg a párttitkár, vagy valaki meg nem kérdezi* hogy miért teszi ezt? Akkor pedig mondja el, mekkora sérelem ért téged. Segíteni fognak. Filop nem győzött eleget hálálkodni. Maga is ezt a dalt dúdolta egész nap. Utóbb már Somlyai könyörgött, hagyja abba, hiszenhát szépnek szép. de azért mégis... ÉZ volt szóm haton Vasárnap tehát volt idő meg- “ Vül1 szomDaion. tanulni a2 ifjú Füopnak a dai szövegét is, meg a dallamát is. Hétfőn már úgy fújta, mintha vele született volna. Elénekelte tízszer, elénekelte húszszor. elénekelte talán százszor is, de mindig csak ezt: Egyet ér, mert egyenlő az ember Bár a bőre barna, vagy fehér ... — Hej, a kirelejszomát! Mert aszongya, hogy: Egyet ér. mert.; * Ugyan énekeld el legalább végig — kérték a többiek. — Nem énekelem én, mert: Egyet ér, mert egyenlő az ember Bár a bőre ... Jött a párttitkár. Kérdezte az is: — Mi lel téged, Filop? Felőlem komám énekelhetsz szakadásig, de nem mindig ugyanazt a két sort. És azon felül a hangod is. Nem vagy te Sárái János... — Nem, nem, de viszont: «• Egyet ér, mert egyenlő az ember, *« — Megbolondultál te, Filop. — Én nem, de az apám igen. S elsorolt mindent. Elmondta, hogy hogy jártak a portá* - val... — Az ántiját! — vörösödött el a titkár és szaladt a telefonhoz. Csörgette a megyét, csörgette a járást és (minek kerteljek) sűrűn emlegette a szenteket. Az események gyorsan követték egymást. A megye, te járás sürgősen napirendre tűzte az ügyet és megállapították: nagyon igaza van ennek a dalnak. Munkája, s nem a bőre után kell ítélni az embert. Igazságot adtak Filopnak. Mire másik héten szerdán hazautazott, már ott állt piros tintával a telekkönyvben: FILOP GÁSPÁR KŐMŰVES. Azóta szorgalmasan gyűjti a házra valót és ahogy hallom. nemsokára együtt is lesz. ÖNODVÁRI MIKLÓS
