Észak-Magyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-01 / 258. szám

Szombat, 1958. november 1.

ESZARMAGYARORSZAG

5

Gondolatok a Csendes Donról

A mikor a hősök hősökkel mérkőznek, a bátrak bátrakkal vívják élethalál harcukat, a győzők győzelme fennkölt és nemes. Ahol harc folyik, ott mindkét oldalon vannak hősök. — Így mondja Gorkij, a szocialista realizmus legnagyobbja. Mert milyen győzelem az, amelyet nagy hősök aratnak megűtálniváló senkiháziak fölött? Nincs annak igazi lélekemelő páthosza. Az erőben, félelmet nem ismerő bátorságban egy- ivású, de a hitben, a harci cél ismeretében különböző ellenfelek csatáját kiséri a történelem által is szentesített győzelem. A győzelmi esély azok oldalán van, akik a. haladásért, a nép boldogulásáért fogtak fegyvert, de akik a másik oldalon állnak, azok sem föltétien gazemberek, csak megtévesztett harcostársai egy pusztulásra ítélt világnak, s a pusztuló világ romjai alá temeti önnön támaszait.

ősidők óta tudják a hatalmasok, hogy a puszta kényszer nem elegendő a katonák harcbainditásdhoz. Kell még valami, egy eszme, egy felcicomázott igazság, mely az igazabb célok ellen rohamra induló harcosoknak is erőt ad az öldökléshez. A török imvéríum világra szabadított rabló hadait is egy velejéig romlott világuralmi cél korbácsolta végig a porbaigázott nemzeteken. A fasiszta barbárokat a nemzeti szocializmus embercsontokra épülő hazug eszméje „lelkesítette”, szinte az egész emberiség ellen indított háborújukban.

És mi lelkesítette a doni kozákok egy részét a vörös hadsereg ellen? Grigorij, az érd-emjelekkel agyondekorált hős kozák „semmiségért” nem küzdött volna oroszlánmódra; a faji öntudat, a kozák virtus, a szovjet hatalom egyenlőségen alapuló szabadságeszméje elleni gyűlölet lökte őt az ellenforradalom oldalára. Mert neki nem kell az a szabadság, melyben a kozáknak nincs több joga, mint a muzsiknak. De a muzsiknak is szabadságot hozó szocialista forradalom eszmeisége erősebbnek bizonyult, erősebbnek katonailag, erősebbnek embert meggyőző erejénél fogva. A vörösök igazsága a történelmi haladás igazsága volt, az ellenforradalmi kozákság igazsága, bármilyen nagy hősöket is szült, egy pusztulásra ítélt, idejét múlt világ igazsága volt.

Gyűlölet nélkül nincs hadviselés. A gyűlölet a háborús pszihózis védőügyvédje, felmenti az öldöklő embert a lelkiismeret vádjai alól. Grigorij azonban nem elég erős gyűlöletében; az ellenforradalom oldalára állt kozákok között bomlaszt a harci cél nem meggyőző volta, behatolt közibük azok megsejtett igazsága, akikre kezet emeltek.

Ca Csendes Don legigazibb kozákjai egyre hullnak a polgárhábo^ rú vérzivatarában. A leivégzőosztanok sortüzére a grrűlölet sor- tüze válaszol, megtorlásra megtorlást diktál a háború logikája. Tűz a forradalom ellenségeire! És megremeg a föld az ágyúk robajától, rohamra indulnak a vörös ezredek az ellenforradalom megsemmisítésére. Nincs kegyelem — a megtépett vörös zászlók alatt a történelem legigaznbb katonái menetelnek, akiket nem kancsuka hajt előre az ellenséges állások felé, hanem a legszentebb szabadságeszme szeretete. Nem toborozták őket harangzúgással, önként álltak katonának. Megléphetnének, a fehér urak tárt karokkal fogadnák őket, jobb dolguk volna odaát, hiszen az egész nyugati világ, Anglia, Amerika, Franciaország urai ellátják az ellenforradalmár okát fegyverrel, ruházattal, vodkát nvakalhatnána-k, a kenyérből és hozzávalóból annyit ehetnének, amennyi beléjük férne,. És mégis a vörösök egyre szaporodnak, a fehérek fogynak.

Amikor a. Csendes Don második része is lepergett a- nézőközönség előtt, valaki összecsapta a tenyerét. Ragadós volt ez a. spontán tetszésnyilvánítás, taps zúgott végig a termen. Nem a végzésre csapott tavs-ál- domást a közönség, hiszen szomorú volt az. Az egésznek szólt az elismerés, a harcok szédítő jelenet-záporából kicsendülő „hepiendnek”, a világ- történelem legnagyobb polgárháborújából megszülető újnak, — az emberiség tavaszának, ahogy Barbusse, a franciák nagy írója nevezte a szó- tia lista forradalmat.

fisa népnek, mely a legtöbbet áldozott a világ megújhodásáért,

*-J mely népből hullahegyeket tornyoztak a modern amerikai, anfrancia gépfegyverek és a. rémitő éhínség, és mégis győzött. mert 'fyiagá a töHénélém' ‘és á légTiálddóbb éSzmé fogta a kezét.

GULYÁS MIHÁLY

FÉSZEKRAKÓK-000Olaszország legnevesebb cipésze! letettek a hegyesorrú cipők divatjáról, — legalábbis nappali viseletre.

Ez volt e nagy újdonság a 22. nemzetközi cipőkiállításon, amely a napokban nyílt meg Vigevamo észak- olasz városban.

Az estélyi cipők továbbra is keskenyek és hegyesek, de a nappali cipők orrát lekerekítették;

Az új cipődivatról

Az olasz cipődivat másik új jellegzetessége. mind a férfi, mind a női cipőknél, hogy az elmúlt évek »szuperkönnyű-« cipőivel szemben most »nehezebb« cipők jönnek divatba.

A női cipők sarka továbbra is a lehető legkeskenyebb; a divatszín, mind férfi, rnind női cipőkben a gesz tény ebarna;

SOKAT UTAZÓ ember vagyok, s ebből következik, hogy sokat látok, haliok, tapasztalok. Embereket ismerek meg és sorsokat. Két hónapja Ózdról hazafelé jöttem Miskolcra. A másodosztályú kocsi zsúfolásig megtelt emberekkel. Sajóecsegen két öregedő férfi szállt fel. Az egyik lehetett úgy 70 éves. Aszott arcából bervirágos orr ugrott előre, amely alatt makacs és gőgösen biggyesztett száj ült. Kezében rézzel kivert fokost szorongatott. Társa 50 év körüli lehetett. Pirospozsgás arcán hízelgés és alakoskodás rajzolódott. Két fiatalember készséggel ajánlotta fel helyét. Elfogadják. A félhomálvban összedugták fejüket és beszélgettek. Az egyenletes zakatolás álomba ringatta az utasokat. Magam is szunyókálva álltam az ajtó mellett. De ^azért jól hallottam mindent!

— Emlékszel. Jóska fiam. a mi időnkben jobban éltek a népek. Én a cselédeimnek hazavitettem a terményt is. amit kerestek a földemen. Hej, más világ volt az.

— Nehéz idők járnak — bólogatott a sunyiképű.

— Az emberek ma nyomortanyákon laknak. Mert ezek a munkás- szállók azok. És kinek van tehetsége építkezésre?

A vonat lassan befutott a Gömöri- re majd még óvatosabban indult el a Tiszai pályaudvar felé. A gőgös tekintetű öreg úr felállt és az ablak-_ hoz ment. Éppen akkor haladtunk el' a selyemréti bérházak mellett. Bár ocfoiorinft fia pf reflektorok fénvénél a serénykezű építőink még mindig dolgoztak.

Az öreg űr elfordította tekintetét az éóülő bérházaikról.

— Ott énítkezrek, ahol mások is látják. De bizony falun... — mélyet sóhajtott, mint akinek hátát a falusi lakásproblémák görnyesztették meg...

•

A napokban Tolcsván jártam. Sviderczki Ferenc kubikoscsalád életével ismerkedtem meg. Piroscserepes, széles, világos ablakos házba Svi- derczki néni tessékelt be.

— Nincs valami nagy rend, de ne haragudjon, ilyenkor ősszel sok a munka. Szüret van, tudja.

Az előszobából a konyhába vezetett be és hellyel kínált.

— A férjem Miskolcon vám Ott dolgozik mái' 11 éve. Egyedül vagyok idehaza, mert a lányom meg Sátoraljaújhelyen jár gimnáziumba. Utolsó éves.

SVIDERCZKI FEEENCÉK nemrég építették fel családiházukat, — 14

hónapja. A vertfalú ház helyett ma két szoba, konyha, előszoba, spajzos lakás áll itt. A piroscserepes ház egyik része, amely nyári konyhának épült, még ma is vakolatlanul sütkérezik az őszi napfényben.

— Én nem tudom elmondani hogy milyen sok munkába került, amíg a lakás árát összegyűjtöttük. De talán még nehezebb lenne elmondani azt az érzést, amit felépülésekor éreztünk.

— És ezért is nehéz erről szólni, mert 19 éves álmunk ez a ház. 19

éve, hogy együttélünk. Ebből 14 évet az anyósommal együtt, hatodmagam- mal egyszobás, földes házban éltünk le. A felszabadulás után 900 öl szőlőt kaptunk az államtól. Elhanyagolt volt, sokat megizzadtunk amíg bort termett. De eljött az is. Pár évvel ezelőtt egy régi vertfalú lakást vettünk. Ezen a helyen állt! De élet- veszélyes volt benne lakni.

— Mondták a faluban, hogy az Országos Takarékpénztártól lehet kölcsönt felvenni lakásépítésre. S|Nem akartuk elhinni. De azért megpróbáltuk. Hat hét után. ahogy beadtuk a kérvényt, megjött a válasz. A fériem is akkor jött haza éppen. Mondom neki. hogy megjött az értesítés, menni kell a pénzért Sátoraljaújhelyre.

— Az én fériem keménykötésű ember, de amikor ' megmondtam neki kicsordult az ő szeméből is a könny. Hát valóban igaz? Az a rendszer, amelytől szőlőt kaptunk, még kölcsönt is ad, hogy házunk legyen? Nem lehet azt elmondani, hogy mit éreztünk.

A családi otthon valóban igazi, meleg kis fészek. A bútorok is újak a szobákban és a konyhában is.

A konyhában a kis asztalon hatalmas világvevő rádió és újságok. Svi- derczki néni Erzsikének, leányának a fényképét mutatja. És boldogan

azt is elmondja, hogy karácsonykor lesz lánya eljegyzése.

— Egy kicsit fáj, hogy most, amikor felépítettük fészkünket, kiröpül belőle a legkedvesebb. Dehát ez az élet rendje.

Sviderczki néni talán akkor fog belenyugodni lánya »elvesztésébe«, ha majd a Búza Barna-tér 9. szám alatt, az új piroscserepes házból gyermekkacaj fog kihailatszani... *

NEMCSAK TOLCSVÁN és nemcsak Sviderczki Ferencék építkeznek, sok ezer családiház épül falvalnkban. Nagyobb részt saját erőből, de az állam is támogatja a fészekrakókat.

Tolcsván a múlt évben maguk a gazdák alakították meg a takarékszövetkezetet. A múlt őszön 500.000 forintot helyeztek el takarékba. Ez őszön 800.000-ret várnak. A takarék- szövetkezet kölcsönt is ad. Jelenleg is 531.000 forint kiadott, kölcsöne van, amelyet nagy részben lakásépítésre kértek a gazdák. Mert Tolcsván is egymásután épülnek a házak. Amikor érdeklődtem, hány ház éoül Tolcsván, így válaszolt egy odavalósi:

— Nem lehet azt olyan könnyen összeszámolni. Mert Hatránviék még két hete építettek. De én régen jártam arra, és lehet, hogy azóta már felépült a lakás. És még vagy húszán vannak így.

Baráth Lajos

Népi muzsika foszlányai csapódnak ki a Széchenyi-utcára a Béke étterem gyakran nyíló ajtaja mögül. Bent a boltíves étteremben nagy a forgalom, glig lehet helyhez jutni, A pincérek párolgó tálakkal sietnek, az asztalok mellett csendben vacsorázó társaságok. Az étlap dús választékot kínál, s a Béke étterem nívójának emellwdéséről tanúskodik. Az elolvasni is sok ételféleség felsorolásának a végén, külön fejezetben: »Ma- gyáros vacsora;« —

Hogyan? Hiszen ebben az étteremben két héttel ezelőtt volt a nagy nekifutás. két héttel ezelőtt tálalta a közönség elé a maga remekeit az étterem, hogy versengjen• ebben az iga zán »szem-szájnak ingere« versenyben! Száznál több adag el is fogyott azon az estén. Csak nem régi étlapot látunk!?... Nem, szó sincs róla!

Mint az étterem vezetője elmondja, a verseny egész tartama alatt minden csütörtökön megismétlik a magyaros vacsoraverseny menüiét és hétről hétre több tucat vendég asztalára tálalják fel a versenyvacsorán oly nagy sikert aratort »erdélyi, toroslevcsből. kolozsvári töltött káposztádból és hortobágyi túrósrétesből« álló vacsora-menüt. Hogy a vacsora ízletes, azt bizo- nyitja a nagy fogyasztás, hogy az adagok nagyon bőségesek, azt tanúsíthatják azok, akik végigették ezt a bőválasztékú. ízletes menüt és hogy a terítés, felszolgálás kulturáltsága is egyenletesen emelkedő képet mutat, arról mindenki meggyőződhetett és meggyőződhet, aki csak betér a Béke étterembe.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a hangulatos zenét a már országosan ismert, népszerű és a közeljövőben féléves lengyel- országi vendégszereplésre induló Sárospataki Jónás Jancsi és népi zenekara szolgált tja — tegyük mindjárt hozzá, hogy igen magas művészi fokú előadásban — a viqgyarnóta- kincs legszebb gyöngyszemeinek ragyogó tol* mácsolásával és Har~ maczi József magyar- nóta-énekes sikeres énekszámaival tarkítva, — indokoltnak látszik a Béke éttermi magyaros vacsorájának az a sikere, amely a közkívánatra történő r epet álás ban nyilván u l meg.

Hej-hej zsűri, zsűri, vacsoraverseny győzteseit kiválogató derék szakbizottsá.g! Nem lesz könnyű a döntés ebben a nagy versengésben, amikor nemcsak a szemre és fülre, hanem a nyelvetek ízlelőszemölcseinek és gyomornedveiteknek szavazatára is kell hallgatnotok!

(b)

E

gy éve tán, hogy valamilyen hangversenyt keresve a bukaresti rádiónál akadtam meg. Mozart C-dur Jupiter szimfóniáját hallgattam. És közben elgondolkoztam; Egy osztrák-német zeneszerző műve; a jelzője, mellyel a zeneszeretők csodálkozásukban, nagyságának elismeréseként ellátták: a latin-római, világ főistenének neve; a vezénylő karmester, és az előadó zenekar angol; a román rádió sugározza; és én itt, Magyarországon hallgatom. Koroknak és népeknek találkozása, ölelkezése ez, minden szétszakító gátnak, oly sokszor tragikus ellentétnek feloldódása a művészet szug- gesztiója alatt. És hányszor halljuk nagy hangversenyek közvetítésekor egymás mellett az orosz és francia, angol és magyar nyelvű konferan- szot, hányszor halljuk felsorolni a közvetítő állomásokat Oslótól Pe- kingig és Newyorktól Foktőidig. Hánj^szor sóhajtunk fel ilyenkor: bár mindig és mindenben így volna. Mert a népek, bárhol a világon egyetértenek azzal, am,it az igazán nagy művészek hirdettek és hirdetnek, a haladás, a humanizmus és a béke nagy, szent gondolatával.

Meg szoktunk emlékezni a Békevilágtanács felhívására is az emberiség haladó tudósairól, művészeiről egy-egy évforduló kapcsán, lefordítjuk a nagy írók műveit, tudományos ülésszakokra meghívjuk a kiváló külföldi tudósokat de mindezek közül talán a leghatásosabb legegyetemesebb összekötő a zene. És különösen korunkban. Azok a borzalmak és ellentmondások és azok a nagyszerű eredmények, melyek néha a legnagyobb kilátástalanságba» a jaj- kiáltásnak eddig ismeretlen, fokába, másrészről a lázas lelkesedés fortiszvezet tőik- a 7 embereket

„Embermilliók átölellek"

Vildg^hangverseny az ENSZ napja alkalmából

igen bonyolult, az új időket és problémákat a maguk teljességében tükröző művészetet követeltek. Amíg a múlt századok irodalmát — nem azt mondom, hogy könnyű —, de lényegesen könnyebb más nyelveikre lefordítani, gondoljuk csak ei, milyen óriási nehézséget jelenthet Ady, vagy József Attila fordítása. A képzőművészetnél talán egy fokkal könnyebb. De a reprodukciók teljes élvezetet nyújthatnak-e?

A zene az egyetlen, amely bárhonnan, bárhová el tud jutni a rádión keresztül, a legkiválóbb előadóművészek legpontosabb, leghitelesebb tolmácsolásában. így tud eljutni mindenkihez a mi Bartók Bélánk, vagy a francia Honegger éles. zeneileg kitűnően megfogalmazott jaj kiáltása az embertelenség ellen, és a népbe vetett hitüknek a harmóniához segítő ereje.

Ezt a célt szolgálta az a díszhangverseny is. melyet az ENSZ születésének tizenharmadik évfordulóján a világ minden táián közvetítettek a rád:ók. három világrész legkitűnőbb szólistáinak, karmestereinek és zene- i^orsrnak közreműködésével.

M em véletlen, hoev az egész vi- • * lágot átfogó, számtalan rádióállomás által sugárzott ünnepi hangversenyen első számként épp Honegger egyik művét (az V. szimfóniát) játszotta a Bostoni szimfonikus zenekar Charles Münch vezényletével. Honegger (1892—1955) fiatal korában átesett a modernizmus formarómbóló és formalista krízisén. Azután az oratórium rm'ífaira tért át. P7 alkotásai közül talán legjelentősebb a tavalyi évadban nálunk is bemutatott Johanna a máglyán. Johannáról a domrémy-i pásztorlányról szól, aki Franciaország függetlenségének legnagyobb buzdító hőse lett. És amikor a fasizmus lerohanta Franciaországot. egy előhangot írt ehhez, -melyben drámai erővel festi a barbár pusztítás alatt nyögő, síró, megváltást váró népet. Szimfonikus művészete is ebben a korban éri el tetőpontját. A háború idején "készült híres Vonószenekari szimfóniája azonkívül az V. szimfónia is a borzalom, az embertelenség diszharmóniájának bemutatása, tiltakozás ellene. Vérbeli, modern zene ez. Nem öncélúan, mindenáron újszerű hatásokra törekvő, hanem modem annyiban, amennyiben korunk emberének érzései, vívódásai fogalmazódnak meg benne a zene nyelvén. Életét két ország között osztotta meg, Párizs és Zürich egyként otthona volt. Művészete is a két néü — a francia és a német — hagyományainak művészi eredményesek ötvözete.

É

s ezután Pablo Casa’s hosszú- hosszú évek után ismét hangvers enypód’umon. A világ egyik legcsodálatosabb művésze. Amikor ezt a szót, ezt a jelzőt, hogy csodálatos leírom, mindig félek tőle. Féltem fcőle azt, akiről ezt írom. Ez is azok közé a nagy szavak közé tartozik, amik a gyakori, felelőtlen köznapi használatban elvesztették hitelüket, banálisakká váltak. Es mégis, akik hallottuk előadásában Bach D-dur

íTVnpr'^ívcíTnW HÖTÍSZO-VfSikV

zongorakíséretével), csak ezt mondhattuk utána, a mű kiváltotta önfeledt hangulatban, amikor még nem értünk rá a szavakon gondolkozni csak maximális elismerésünket akartuk valahogy kifejezésre juttatni. Gordonkájának meleg, izzó feszültségű hangjai a lassú tételekben és temperamentuma az allegróban tisztán szárnyalt, úgy, ahogy azt már lemezekről eddig is ismerhettük. Már a mű kiválasztásáért is dicséretet érdemel: nem nehezen érthető, hanem meleg, érzelmileg is nagy hatást kiváltó művel lépett a világ rádióhallgatói elé.

Az egész hangversenynek tán legkiemelkedőbb része-a Casals műsora volt. Nemcsak egy nagy művészt ünnepeltek a jelenlevő hallgatók tapssal, a rádióhallgatók megillető- déssel, hanem egy nagy hazafit, egy példamutatóan szilárd iellemű embert. Pablo Casals volt az a művész, aki látva, hogy mint esik hazája — Spanyolország —, a nvugat tétlen szemlélődése következében a fasizmus igájába, megfogadta, hogv nem ad nyilvános hangversenyt add’g sehol, míg hazája Franco rendszere alól fel nem szabadul. És most Casals mé^is előállott. Nem azért, mert felszabadult hazája hanem előá’lt azért, mert tágabb hazája, az egész emberiség jövőjét is fenyegetve látta, és itf már kevés a tüntető hallgatás, itt minden nyelven, és minden hangon tiltakozni kell. hogy ne legyen háború, mert »gyilkosok közt cinkos, aki néma«. (Ahogy egyszer egy magyarköltő írta.) így lett Pablo Casals

U

egyik kezdeményezője és tanácsadója a művészet e világméretű béke- demonstrációj ának.

Világméretű, mert nemcsak a hallgatóság oszlott meg a viiág minden táján, hanem a résztvevők is a világ minden tájáról jöttek össze abba a három városba, ahonnan egymásután sugározták a számokat. Newyork után Párizs, európai művészek után indiau Ravi Shankar. Népi hangszeren előadott klasszikus indiai zenéje nálunk talán szokatlan de Ázsia népeihez ez a zene áll legközelebb, tána Bach D-moll kettősversenye következett. A párizsi rádió kamarazenekarát Pien*e Colombo vezényelte. A két szólista a nálunk is jólismert amerikai Yehudi Menuhin és a szovjet David Ojsztrail. Bach művét nagyszerű előadásban, a világ két legjobb hegedűművészének előadásában hallhattuk.

Ezután Genf következett. Casals javaslatára Beethoven IX. szimfóniájának utolsó tételével záródott a hangverseny. Kicsit szokatlan volt így, az eleje nélkül hallgatni a Kilencediket, bár a zeneszerző utolsó tétele eleién röviden summázza az előző tété’eket is, azok egy-egy motívumának felvülantásával. A Suisse Remande ének- és zenekarát — a klasszikus és emellett a modern művek kiváló megszólalta tója — Ernest Ansermet vezényelte. Öröm, a szent égi szikra. E’ysium gyermeke az, amire szüksége van ez ember'ségnek, de mindezt csak akkor biztosíthatja, ha megvalósul a népek békés, testvéri összefogása, úgy, ahogy Beethoven, a nagy zeneköltő megálmodta, Schiller Öröm ódájának megzenésítésekor:

»Emberrni 1 Hók átölellek, — Cső' vedd 6 nagyvilág!«

Kabdebó T