Észak-Magyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-05 / 235. szám

Világ proletárjai egyesüljetek !

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

Találkozás a választókkal

IVirágcsokrok díszítették az elnöki asztalt. A választók virággal * kedveskedtek jelöltjeiknek. Pál József iskolaigazgató, a helybeli népfront-bizottság elnöke, népes jelölőgyűlés előtt ismertette a népfront javaslatát. Országgyűlési képviselőjelöltnek Berki Mihálynét javasolták, illetve csatlakoztak az újhelyi dohánygyárban történt jelöléshez. Megyei tanácstagnak Lendvai József elvtársat, a Belügyminisztérium Borsod megyei főosztályának vezetőjét, járási tanácstagnak Bori Jánosáé, helybeli dolgozó parasztasszonyt jelölték. Fesztelen hangulatú volt a jelölőgyűlés. A választók kérdeztek, beszélgettek jelöltjeikkel.

A kötetlen beszélgetés jellemezte leginkább a találkozást. Lendvai József elvtárs csak egy éve dolgozik megyénkben. A tolcsvaiak nem ismerték korábbi munkáját. Lendvai elvtárs bemutatkozott választóinak.

XIV. évfolyam 235. szám

1958 október 5, vasárnap

A munkásosztály történelemformáló szerepe

írta: PRÍESZOL JÓZSEF, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára

országgyűlési és tanacsVALASZTASOK előtt állunk. Készülünk országszerte — és így a mi megyénkben is — arra. hogy ezek a választások meghozzák azokat az eredményeket, amelyeket várunk: nép-i hatalmunk további erősítését.

A mi pártunk megfogalmazta, hogy mit várunk a választásoktól. A választások eredményeként mind jobban és jobban erősödni kell a szocializmus építésének, a proletárdiktatúrának, a nép hatalmának, elsősorban a munkásosztálynak, amely a mi társadalmunk leghaladóbb, vezető osztálya.

A mi hazánkban — s -természetesen Borsod megyében is — alapvető változás következett be a munkásosztály helyzetében. A kizsákmányolt osztályból a hatalom birtokosa lett. Lényegesen megjavult gazdasági helyzete. Politikai és kulturális vonalon is jelentősen fejlődött munkásosztályunk.

Most, a választások idején, rendkívül fontos kérdés ezekről beszélni, annál is inkább, mert a mi megyénkről úgy beszélnek, mint az egyik legnagyobb ipari megyéről. Fejlett az iparunk és szénbányászatunk. Rólunk úgy beszélnek, hogy megyénkben vannak a proletárdiktatúra igen erős és jelentős fellegvárai és ezekben a fellegvárakban a mi munkás- osztályunk, mint a proletárdiktatúra vezető osztálya él és dolgozik.

A munkásosztály — éppen a nagyméretű iparfejlesztés következtében

— számszerűleg is nagy . mértékben növekedett. Ä munkásosztálynak ezen új tagjai, sajnos, még nem rendelkeznek kellő politikai és szakmai ismeretekkel, de nem rendelkeznek az osztályharcos, illetve munkásmozgalmi tapasztalattal sem. És erre igen fontos felhívni a figyelmet. Erről azért kell szólanunk, hogy az elvtársaink — különösképpen az osztályharcos tapasztalattal rendelkezők

— neveljék és tanítsák a munkás- osztály új tagjait. De felvetjük a kérdést azért is, mert vannak elég sokan

— sajnos —, akik tagadják a munkásosztály történelesmformáló vezető szerepét. Ez a helytelen nézet különösen az értelmiségi dolgozók köreiben tapasztalható. Azt állítják egyesek, hogy a technikai fejlettség mellett, a szputnyik- és az atomkorszak idején csakis az értelmiség lehet a társadalom vezető ereje, mert az ő tudományos és technikai felkészültségük sokkal magasabb, mint a munkásosztályé.* Az ilyen megállapítások bizony sok %avart akoznak a becsületes emberek fejében és nem egyszer a munkásosztály tagjai között is. Éppen ezért meg kell mondani világosan: ahhoz, hogy egy osztály a társadalom vezető ereje legyen, a legelemibb követelmény az, hogy az ideológiájában és politikájában egységes legyen, és politikája a társadalmi haladást szolgálja.

Az mindenki előtt ismeretes, hogy az értelmiségnek általában nincsen egységes ideológiája és politikai álláspontja, s a társadalomban elfoglalt helyük sem teszi indokolttá, hogy a társadalom vezető osztálya legyen.

ISMERETES, hogy sohasem a tudomány és a technika fejlődése határozta meg a társadalmi rend fejlődését. Ellenkezőleg: a társadalom fejlődése, illetve a termelési mód fejlődése határozza meg a tudomány fejlődését. Egy konkrét példa: láthatjuk. hogy a szocialista országokban, elsősorban a Szovjetunióban, ahol a kommunista társadalmi rend alapjait rakják le, a tudomány minden képviselője azon fáradozik, hogy a tudomány és a technika fejlődését az emberiség szolgálatába, az emberiség boldogabb jövőjének építésére használják fel. Hogy néz ez ki a kapitalista országokban? Az Amerikai Egyesült Államok és több más kapitalista ^ ország is egyes tudományágban és technikában fejlettebbek mint a Szovjetunió. Mégis, a tudomány és a technika fejlettségét arra használják, hogy kizsákmányoló, rothadó társadalmi rendjüket továbbra Is fenntartsák és ennek érdekében hieg attól sem riadnak vissza, hogy 6 tudomány és a technika minden rívmányát a világ legborzalmasabb

háborújának a kirobbantására használják fel. Még attól sem riadnának vissza, hogy az emberiség három' negyedrészét kipusztítsák. Ez az igazság ebben a kérdésben.

Mi nagyr abecsülj ük az értelmiségi dolgozókat, szeretjük őket. Tudjuk, hogy nélkülük, nem lehet a szocializmust eredményesen építeni, örvendetes. hogy igen sokan — az értelmiségi dolgozók döntő többsége — velünk együtt halad a szocializmus építésében. Elmondhatjuk, hogy Borsod megyében a tudomány és technika képviselői a legnagyobb segítséget adják a mi társadalmunknak, hogy minél eredményesebben haladhassunk előre a szocializmus építésének útján. Ezért szeretjük és becsüljük a mi értelmiségi dolgozóinkat. De ez nem teszi indokolttá, hogy a munkásosztály vezető, törté- nelemformáló szerepéről ne beszéljünk úgy, ahogy ezt a súlyának megfelelően tennünk kell és különösen itt. Borsod megyében, Magyarország nehézipari fellegvárában.

Miért a munkásosztály a vezető ereje a társadalmi haladásnak? Ismeretes, a társadalmak fejlődésének története arra tanít bennünket, hogy az minden időben egyben az osztályharcok története volt. A társadalmi haladás kérdéseit csak olyan osztály dönthette el és csak az lehetett a vezető erő, melynek érdeke volt a társadalom továbbfejlesztése. És hozzá kell tenni; ingadozás nélkül tudott is ezért harcolni. Éppen azért, mert a munkásosztály érdekei egybeesnek a társadalmi fejlődés irányával — a történelem már régen eldöntötte, hogy korunk társadalmának vezető ereje a munkásosztály. Ezen vitatkozni — szerintünk már felesleges. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok példája is bizonyítja, hogy a pártvezette munkásosztály milyen óriási, sőt azt is mondhatjuk, hogy a világtörténelemiben soha nem látott fejlődést ért el. Viszonylag rövid idő alatt sok tekintetben a Szovjetunió a világ minden kapitalista országát, így Amerikát is megelőzte.

Szemétdombra került a világtörténelem ^gyalázatosabb babonája, amely az uralkodó osztálynak, a kapitalisták, a bankárok és földbirtokosok uralmának megdönthetetlen- ségét tanította és csak őket tartotta az államvezetés tudományára alkalmasnak.

HA MEGVIZSGÁLJUK, hogyan született a világtörténelemnek a legragyogóbb és legigazságosabb győzelme — a szocialista forradalom győzelme —, akkor meg kell állapítanunk, hogy hosszú-hosszú évtizedek kemény csatája, de még a legnagyobb túlerővel szemben is félelmet nem ismerő kiállást jellemző kemény osztályharc eredményeképpen született meg.

Ez jellemezte Magyarországon is a munkásosztály harcát. Már Kossuth Lajos is szinte a meghatódottság hangján ír a magyar munkásokról, akik ezrével és ezrével jelentkeztek a honvéd hadsereg saraiba.

Egy példát a megyénk viszonylatában: az ózdi munkásak levelét idézem, 1848 május 27-én kelt. Aláírás: ózdi vasgyár munkásai.

»Idecsatolva küldünk édes magyar hazánk segélyezésére mi is egy csekély összeget. Nehéz keresményeinkből, krajcáronként rakjuk össze. Bár adhatnánk többet, de mi csak szegény munkások vagyunk. Ám ha vagyont nem áldozhatunk fel, ajánljuk hazánknak erős, edzett karjainkat és szabadságunkért lángoló vérünket, és valamennyien beállunk honvédnek.«

Nem véletlenül hatódott meg Kossuth Lajos, amikor a munkások hazaszeretetéről ilyen tanúbizonyságot nyert. De idézhetjük Táncsics Mihály levelét is, amelyet a fegyvergyári munkásokhoz küldött, akik sztrájkba léptek különböző követeléseik teljesítése miatt. Táncsics Mihály azt írta. -hogy most tegyék félre a vitás kérdéseket, mert a hazának fegyverre van szüksége és gyártsanak fegyvereket, mert a szabadságért harcol a magyar nép. Majd így fejezte be sorait: »értsetek egyet, munkálkodjatok vetélkedve. Mily édes me'^ímj>déssel fogtok v*+$d

egy esztendő múlva is visszaemlékezni, hogy hazánk függetlenségének, dicsőségének megalapítására eddig nagyjelentőségű tényezők valótok, s a felvirágozásnak induló nép, haza hálás lesz irántatok.«

Gyönyörű szavak, gondolatok. És a haza valóban hálás lett a munkásosztálynak, ahogy ezt napjainkban a történelem bizonyítja is.

1869-ben megalakult az Általános Munkásegylet. Ettől az időtől kezdve, napról-napra szervezettebben és még elszántabban harcolnak a magyar munkások.

1890-ben megalakult a Magyar Szociáldemokrata Párt. Engels Frigyes üdvözölte ezt a megalakulást, sőt a szentpétervári munkások is meleg szeretettel köszöntötték a magyar munkásosztály pártjának megalakulását. A munkásosztály harcai mind erősebben bontakoztak ki. Ezek a harcok nem maradtak hatás nélkül a parasztság felé sem. 1891-ben az orosházi szegényparasztok, földmunkások zendülést szerveztek és igen hősiesen követelték az emberi élethez való jogaikat. Ezt a zendülést vérbe fojtották. Mintegy 200 súlyos sebesült volt. 1893-ban már a pécsi bányászok harcoltak szervezetten a csendőrszuronyokkal szemben. De sorolhatnánk százával és százával a dátumokat, hisz nem volt olyan esztendő, a mi népünk történetében, hogy ne bizonyította volna be a munkásosztály: a legvadabb terror idején sem mondott le az osztályharcról, a dolgozó nép igazságáért, s ügyéért vívott, küzdelemről.

1919 NAGY REMÉNYEKET KELTETT a magyar munkásosztály, a dolgozó nép életében. Sajnos, a külföldi intervenció és népünk belső ellenségei, a Horthy-pribékek. ezek a fasiszta vadállatok győzni tudtak. S mintegy 70.000 becsületes, s a nép ügyét, hazáját szerető, a szabadságra és a szebb életre vágyó és ezért az ügyért harcolni tudó becsületes embert gyilkoltak meg. A burzsoázia örömujjongásban tört ki. »Nem lesz több tüntetés, sztrájk! Örökre meg lett félemlítve a munkásosztály, amelynek nincs pártja, s nem lesz többé vezető ereje.«

És a rengeteg vérveszteség ellenére a munkásosztály újra talpraállt. A párt újra élt és újra megkezdődött — ä legvadabb terror idején is — a bátor és ellenállhatatlan küzdelem, amelyet ilyen nehéz időkben csak a munkásosztály volt képes folytatni.

Mi a feltétele hát annak, hogy a munkásosztály legyen a vezető erő a társadalmi haladás történetében?

»A proletárdiktatúra legfőbb lényege: a dolgozók vezető osztagának, élcsapatának, egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettsége és fegyelmezettsége. Célja, hogy megteremtse a szocializmust, megszün- tesse a társadalom osztályokra tagozódását, dolgozókká tegye a * társadalom összes tagjait, és megfossza} talajától az embernek ember által j való bármiféle kizsákmányolását.« X -Ahhoz, hogy az osztályokat meg- | szüntessük, egy osztály diktatúráié- ♦ nak időszaka szükséges, éppen azé ♦ az osztályé, az elnyomott osztályok * közül, amely nemcsak megdönteni J képes a kizsákmányolók uralmát, 1 nemcsak ellenállásukat tudja kö-« nyörtelenül elnyomni, hanem eszmei- X leg is szakítani tud az egész burzsoá t demokrata ideológiával.« X

„Az elnyomott osztályok közül csak J az az osztály képes megsemmisíteni diktatúrájával az osztályokat, amely a tőke elleni sztrájkok és politikai harcok évtizedei folyamán kiképződött, egyésült, kinevelődött, megedződött, csak az az osztály, amely elsajátította az egész városi, ipari, nagykapitalista kultúrát, amely eltökélt és képes arra, hogy ezt a kultúrát megvédje, minden vívmányát megőrizze, továbbfejlessze és az egész nép. az összes dolgozók számára hozzáférhetővé tegye — csak az az az osztály, amely képes elviselni mindazokat a nehézségeket, megpróbáltatásokat, amelyeket a történelem elkerülhetetlenül rá ró arra, aki szakít a múlttal és merészen

✓Folytatás a 2. oldalon.) ♦

LENDVAI JÓZSEF tanácstagjelölt bemutatkozik választóinak.

—r Szegényparaszt családban születtem a Dunántúlon... InaskotP tam... Munka után jártam... A felszabadulás évében beléptem a Magyar Kommunista Pártba. A rendőrséghez kerültem, azóta is olt dolgozom. Közben tanultam, a Szovjetunióban végeztem felső iskolát. Egy éve vezetem a megyei főosztályt. — A jelölt szerényen beszél önmagáról, munkájáról. Nehéz feladatok előtt állott? Dolgozott. Szerényen, Icommu- nista módon. A jelölő-gyűlés tapsolt és az emberek szemében, tekintetéw ben ott ragyogott a válasz: ez a mi emberünk!

Hátrány József elvtárs, — mint mondani szokás — már javakorabeli ember. Jó pár választást megért mostanáig. Most ott ül az elnöki asztal> nál. Hallgatta Lendvai elvtársat. — Szegényparaszt családból származik. — Régi választások képe elevenedett fel emlékezetében. Egykor dr. Bes-. senyei Zénó, sátoraljaújhelyi szőlőnagybirtokos volt a jelölt, ök — akr kor még fiatalok — közbeszóltak a jelölőgyűlésen. Nem éppen hízelgőén. A „jelölt” dühbegurult.

— Ha megpukkadtok, akkor is én leszek a képviselőtök! — És még azt is hozzátette: — Ha rajtam múlna, acélseprővel söpörtetném ki a falut! — Az acélseprő az ő szótárában géppuskát jelentett.

De ne kalandozzunk a múltba... A jelölőgyűlés Lendvai József elvj társat egyhangúlag elfogadta megyei tanácstagjelöltnek. Lendvai elvtárs megköszönte a bizalmat. Nem ígért nagy szavakkal. Azt mondta:

Nálunk, a Dunántúlon úgy tartják, hogy az ember háromszor mond nagyot életében. Egyszer halászat-vadászat előtt, másodszor nősülés előtt, harmadszor meg választás előtt.

Lendvai elv társ eltért ettől a szokástól, semmi „nagyot” nem mondott a választás előtt. Becsületes, együttes munkát ígért és kért.

— A nagy szavak, a nagy ígérgetések kora a múlté. Süllyedjen az a történelembe — mondták a tolcsvaiak. — Nem kérünk abból. Igen, a mi szocializmust építő jelenünk: dolgos hétköznapok. Mert olyan gyümölcsöt szüretelünk, amilyet megtermeltünk. De mi szüretelünk, a nép, a tolcsvai szőlőnagybirtokosok és uzsorások egykori szüret je ma a közé, a múlt kitagadottjaié.

Most eheti a méreg azokat a volt „kiválasztottakaf'. Valaki találóan emlékezett a Ludas Matyi egykori karikatúrájára. Egy szobában a Szegényparasztból lett új főispánasszony-képviselő nézegeti a képeket. A képeken a volt „történelmi” osztály nagyjai. Az egyik „ős” így a másiknak:

— Jó, hogy csak festve vagyunk, mert ha élnénk, most megütne bennünket a guta!

BERKI MIHÁLYNÉ (jobbszélen) ország yűlési képviselőjelölt választói körében.

Berki Mihályné most itt áll választói körében. A gyűlés már oszlófélben van. De a jelöltek és a választók között még mindig folyik a beszélgetés. Ezt az energikus, bizakodókedvű parasztasszonyt szeretik a választói. Jól ismerik, mert itt volt főispán Zemplén megyében. A múlt évek élményei adják az eszmecsere témáját. Amikor Berki Mihályné, az ároktői parasztasszony főispán lett, a régi hivatalnokok igencsak csodálkoztak. Eleinte meg sem akarták ismerni. Ám Berkiné elvtársnő nem olyan anyagból van gyúrva.

— Mert nő vagyok, úgy gondolták, majd kijátszhatnak. Hát idehallgassanak! — mondtam nekik. — Nem idézzük pontosan, mit mondott akkor nekik, csak annyit, hogy Berki Mihályné most (íróasztal híjján csak képzeletben) igen erélyesen rácsapott az íróasztalra. — Aztán a volt hivatalnokok is csinálták a munkájukat, mert azt mondták, hogy ez ® Berkiné nem ismer tréfát..;

Barátságos, közvetlen hangulatban szakadt vége a jelölőgyülésnek. Tolcsva község országgyűlési képviselőnek jelölte Berki Mihálynét, ma- gyei tanácstagnak Lendvai Józsefet, Bori Jánosnét pedig járási tanácstagnak.

NAGY ZOLTÁN