Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-06 / 210. szám
Stomtvif, 1958. szeptember 8. 5 ESZAKMAGYARORSZÄG A sorsra nem lehet bízni! A NAPOKBAN két szorgalmas pa rasztemberrel, P. Jani bácsival és Sz. Károly bácsival beszélgettünk a falusi gazdakör helyiségében. Körülöttünk kártyázó, sakkozó parasztemberek, fiatalok üldögéltek — szombat este lévén —. A másik szobában rádió szólt. Az igazat megvallva, magam is szórakozni szerettem volna, nézni, hogyan töltik szabadidejüket, akik egész héten a határt járják. Azonban közelebbi ismerősökre várva — odaültek hozzám P. Jani bá- csíék. Alig néhány perc múlva már a mindennapi falusi problémákat tárgyalgattuk. Először a falu 'közvetlen problémáiról, a még hiányzó utakról, kutakról, félig épült kuitúr- házról folyt a vita. Eltérők voltak a vélemények. P. Jani bácsi azt állította: a tanácsnak kellene többet áldoznia, Károly bácsi viszont elismerte, hogy ők maguk, a gazdák is sokat tehetnének, ha akarnának. (!) Az igazi és hosszadalmas vita azonban nem a közvetlen anyagi problémák körül alakult ki, P. Jani bácsi egyetlen megjegyzése volt az indítóok. Szó esett ugyanis róla, hogy holnap, — azaz vasárnap — a szomszéd járásban, pontosabban Kesznyéten községben nagygyűlést, vendégséget tart a termelőszövetkezet. Erre jegyezte meg Jani bácsi, hogy ő is járt jnár jól gazdálkodó termelőszövetkezetekben, még 195S októbere előtt. Nem is mond rájuk semmi rosszat, azonban egyet nem ért. Mégpedig azt, hogy hónapokkal ezelőtt is és ma is szó van róla, hogy senki sem erőszakolja a termelőszövetkezetek alakulását, senki sem szól bele, ki mint határoz — mégis akárki jöjjön a járástól, megyétől vagy a helyi tanácstól, akárkivel is találkozzon az ember, mindjárt a közös gazdálkodásról beszél. S napról-napra arról ír az újság, arról ad tudósítást a rádió. Nem erőszak-e ez? A KÉRDÉS UTÁN néhány pillanatnyi szünet következett. Károly bácsi válaszára, véleményére vártam, aki jókiállású, okos középparaszt, tekintélye van és a gyümölcs- termelő szakcsoportnak is tagja. És Károly bácsi válasza nem olyan volt, amilyent vártam. Mert íme ő is csupán annyit tett hozzá, hogy bizony, nekik is minden gyűlésen az átalakulásról, a felfejlődésről beszélnek, holott — legalábbis az ő véleménye és tervei szerint — jövőre még mint ....szakcsoport- akarnak tovább gazdálk odni. ■ Valami másfél óra hosszat beszélgettünk még erről a nagyon fontos problémáról. Bizonygattuk az időközben odaérkezett tanácselnökhe- lyettessel, hogy a termelőszövetkezetek előnyének, jelentőségének ismertetése nem erőszak, még csak nem is rábeszélés. Azonban, mikor elváltunk P. Jani bácsiéktól, mégis úgy éreztük: nem nyugodtak meg eléggé. P. Jani bácsiék nem értették meg, hogy a felvilágosító munka, a jobb, az értékesebb népszerűsítése igen fontos, igen lényeges dolog, és egyáltalán nem egyeztethető össze, illetve nem azonosítható az erőszakkal, az erőszakos rábeszéléssel. De kell, szükséges dolog, mert a falu holnapjának alakulását, a falu szocialista fejlődését nem lehet a véletlenre, nem lehet a sorsra bízni! Ott, a beszélgetés alkalmával nem kérdeztük meg P. Jani bácsit és Károly bácsit, hogy ha nem tartják helyesnek a termelőszövetkezetek munkamódszereinek ismertetését, gazdálkodásuk népszerűsítését, akkor miért alkalmazták és alkalmazzák mégis termelési módszereiket? Miért él a szakcsoport a közös és gépi műveléssel? Miért alkalmazzák a vegyszeres gyomirtást, a fejtrágyázást? Hiszen ezen módszerek alkalmazása nem más, mint az »erőszak« eredménye. MONDOM, MINDEZEKET nem kérdeztük meg P. Jani bácsiéktól. Nem kérdeztük meg, mert a miértre azt válaszolták volna, hogy a fejlett módszerek alkalmazása szükséges dolog. Szükséges, mert holnap több élelmet, több iparcikket akarnak vásárolni egy hold föld terméséből, mint az idén. S ez a több nem megy a szükséges termelési módszerek alkalmazása nélkül. Ha viszont így van, akkor P. Jani bácsiék miért beszélnek mégis bizonyos erőszakról? Erőszakról, amikor kinek-kinek a maga belátására van bízva, hogy belép-e a közösbe vagy nem. Közösen gazdálkodik-e vagy nem. Komoly segítséget kap az egyéni termelő is. Komoly segítséget, különösen Hegyalján, a szőlőtermelő vidéken, de másutt is. Az viszont nem lehet feltűnő dolog, hogy a termelőszövetkezet. a szakcsoport, amely a legfejlettebb termelési technika alkalmazásával többet termel, mint az egyéni gazdaság, még jelentősebb segítséget élvez. — És ez a segítség, bárki bármit is mond, egyáltalán nem számít erőszaknak. Mint ahogy nem számít erőszaknak, ha akármelyik mezőgazdász. járási vagy megyei szakember azt bizonygatja a laklahar- kányi, tarcaii, putnoki, vagy éppen a bükkábrányi dolgozó parasztok előtt, hogy a kesznyéteni vagy kar- csai termelőszövetkezetek tagjai jóval többet termelnek, jobban élnek, mint az illető községek egyéni parasztjai. Már pedig a fentiek bizony- gatása nem felelőtlen és igaztalan dolog, sőt... A TERMELŐSZÖVETKEZETI, illetve nagyüzemi gazdálkodás, mint azt számos külföldi és hazai tapasztalat bizonyítja, magasabb terméshozamot, nagyobb jövedelmet biztosít, miint az egyéni gazdaság a maga elavult, módszereivel. Tehát, ha az egész ország nagyüzemi módszerekkel, a legfejlettebb tudományos módszerekkel gazdálkodna, jelentősen nőne a népgazdaság mezőgazdaság által biztosított* jövedelme. Olcsóbb lenne az élelmiszer, kenyér, zsír, szalonna, hús és zöldségáru. S ez a nagyobb haszon, az olcsóbb élelmiszer nem közömbös az ország, a népgazdaság, a nép számára. Éppen, mert nem közömbös, mindent el kell követni. hogy ez az olcsóbb élelmiszer, ez a nagyobb haszon minél előbb megvalósuljon. Szükséges, hogy minél több dolgozó paraszt a lehető legfejlettebb termelési módszerekkel, a lehető legolcsóbban termeljen. Hazánkban a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok termelnek a legolcsóbban. Nem véletlen tehát, hogy a gondtalanabb holnap, az olcsóbb megélhetés érdekében mind a párt, mind az állam, mind az értelmes, közgazdasághoz értő értelmiség mindent elkövet, hogy egyre több dolgozó paraszt egyesüljön, szövetkezzen, illetve egyre többen csatlakozzanak a nagyüzemi termelési módszerekhez. Nem véletlen, hogy a Szovjetunió nagyüzemi módszerekkel termelő mezőgazdasága, vagy a bolgár mező- gazdaság. amely mintegy 85 százalékában már szintén nagyüzemi — többet és olcsóbban termel, mint mi. S az sem véletlen dolog — hogy messzire ne menjünk —, hogy az idén megyénk termelőszövetkezetei 3—4 mázsával több kenyérgabonát termeltek holdanként, mint az egyéniek. Mindez a fejlettebb módszerek, a fejlődés eredményei. S íme, ezek a tények bizonygatják, hogy a mező- gazdaság termelését, a falu holnapját nem lehet a sorsra bízni. A JOBB, A TÖBB sürgetése viA városi tanács vénrelmjtóbizottsága elfogadta a színház műsortervét A VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJ- TÚBIZOTTSÁGA pénteken részletesen megtárgyalta a színház új évadjának műsortervét Jákó Pál szín- igazgató részvételével. Kovács Sándor elvtárs. a vb. elnöke felkérte Jákó elvtársat, ismertesse, hogyan készüli a műsorterv, mi teszi indokolttá, hogy a Művelődés Házában csak operetteket adjanak elő és magyarázatot kért a vagylagosan beiktatott műsordarabokkal kapcsolatosan. Jákó Pál elvtárs elmondotta, hogy a műsortervet megbeszélte a színház igazgatósága a rendezőkkel, majd a művelődésügyi minisztérium illetékes osztályával, továbbá a Színháztudományi Intézet vezetőségével és több budapesti íróval. Ezután megtárgyalták a színház művészeti tanácsával, a városi tanács művelődés- ügyi osztályával és a városi pártbizottsággal. A Művelődés Háza a tapasztalatok szerint nem alkalmas prózai előadásokra rossz akusztikai viszonyai és egyéb alkalmatlansági okoknál fogva. Hivatkozott többek közt az Ármány és szerelem c. Schiller drámára, amelynek előadása szerinte fővárosi színvonalú volt, mégis megbukott. Még operát is nehéz itt játszani — mondotta —, mert itt csak a felemelt hangú előadások érvényesülnek. Gorbatov Egy éjszaka című drámája, amellyel itt kísérletezték, kevés közönséget ‘vonzott, viszont a Kamaraszínházban 22-szer játszották jó házakkal. AZZAL A VÉLEMÉNNYEL szemben, hogy kevés egy évadban a három operett bem,utató, Jákó elvtárs kilátásba helyezte még egy Kálmán- vagy Lehár-operett bemutatóját és azt mondotta: »Jobb ha egy operettet minél többen néznek meg, mintha többet kevesen.« (Ez persze zárójelben megjegyezve: vitatható szempont.) Ami a Kamaraszínház műsorát illeti, Jákó elvtárs magáévá tette, hogy a Bekötött szemmel című darabot is felvegyék a műsorba. A felszólalók általában megállapították. hogy az új műsor igényesebb a múlt évinél s a végrehajtóbizoltság a műsortervet több hozzászólás után magáévá tette. Az ülésen szóba kerültek a Filharmónia miskolci rendezvényei é§ az úgynevezett »hakni előadások«, amelyek igen sokszor nem 'ütik meg azt a művészi mértéket, amelyet Miskolc dolgozói joggal megkövetelnek. Sajnos, mondotta Tóth Mária elvtársnő, a művelődési osztály vezetője, a művelődési osztálynak nincs. módja és lehetősége, hogy az alacsony színvonalú és ízlésrontó rendezvényeket letiltsa, mert csak észrevételeit teheti meg a minisztériumnak. Szóba került a színészek lakás- problémája is, amelyet Jákó elvtárs említett meg. KOVÁCS SÁNDOR elvtárs az elhangzottakra válaszolva maga is pozitívnek értékelte a műsortervet. Ami pedig a Filharmónia műsorát, a hakni-rendezvényeket illeti, ete- kintetben a tanács erélyesebben fog fellépni a közönségnevelés szempontjainak érvényesítése érdekében. Ese- tenkint bevonja a minisztérium képviselőjét is. hogy néhány méltatlan rendezvény letiltásával gátat vessen az alacsony értékű rendezvények elburjánzásának. A színészek lakás- problémáját ezidén még nehéz lesz megoldani, de jövőre a 600- lakásos építkezés keretében be fognak iktatni egy 12 lakásos csoportot, amelyet azután állandóan a színház művészei számára tartanak fenn szolgálati lakásként, ahogy az már több városban rendszeresítve van. Rohács Jenő vb. elnökhelyettes kérte az igazgatót, addig is készítsen kimutatást arról, hogy az eltávozott színészek lakásaival mi történt. Kovács elvtárs szükségesnek tartja, hogy az üzemek kollektív színházlátogatását a régebbi jó tapasztalatok alapján megszervezzék és ezzel is elősegítsék, hogy színházunk betöltse szocialista feladatát. szont nem jelent kemény beleavat- kozást, erőszakot. Nem jelent erőszakot tehát az sem, ha P. Jani bácsinak valaki napjában akár háromszor is elmondja, hogy ha közösen, összefogva, nagyüzemi módszerekkel termelne, jobban élne, többet segítene az államnak. Sőt. az lenne a hilba, ha a falu értelmes emberei, szakemberek és nem-szakemberek, vezetők és nem vezetők belenyugodnának, hogy nap mint nap. év mint év minden marad a régiben. Mindent el kell követni, hogy minél több dolgozó paraszt ismerkedjen meg a termelőszövetkezetek eredményeivel, munkájával, minél több dolgozó paraszt ismerje fel. hogy. az új jobb, mint a régi, illetve, ha boldogulni akar. azt csak az új módszerekkel teheti. Barcsa Sándor Cóc. tcLtjfCJ—NAyf Icßdu Néhány szó as egészségügyről vi. A NEGYVENHÉT FŐS turistacsoportban, ha jól számoltuk, lehetett vagy tíz orvos. Honfitársainkat rendkívül izgatta a kérdés, milyen a Szovjetunióban az egészségügyi helyzet Bár nem szerepelt az Intu- riszt programjában, kérésüknek eleget tettek: amíg a többiek egy textilgyár látogatására indultak, az orvosok (egyikünk velük tartott) felkeresték az egyik moszkvai poüklinika 71. számú állomását, ami körülbelül egy nagyméretű körzeti rendelőnek felel meg A mi hasonló intézményeinktől annyiban térnek el ezek az egészségügyi állomások, hogy orvosaik kisebb műtéteket is végrehajthatnak. s szükség esetén néhány tucat fekvőbeteget ápolhatnak. A poliklinika 71. számú állomása egy aránylag zajtól mentes, fákkal sűrűn beültetett utcában van, nem messze a belvárostól. Az épület, mint illik, kívül-belül ragyogó tiszta, folyosóit szőnyegek borítják, a dísznövények barátságos külsőt kölcsönöznek, a betegek hóféhér padokon ülve várakoznak, miközben a falon lógó egészségügyi szemléltető táblákat „tanulmányozzák Az állomás főorvos-igazgatója a kapuba sietett a magyar kollégák elé, s nagyon szívélyesen fogadta őket. Néhány perccel az összeismer- kedés után a főorvos irodájában javában folyt a .,kérdezz — felelek Szinte beleszédült az ember, oly gyorsan váltották egymást a szakkifejezések. egyetértő szavak, megdöbbenés fakasztotta felkiáltások. Orvos-honfitársainkat — lám, mennyire közel áll az orvostudomány az „anyagelvűséghez!” — elsősorban az érdekelte, mennyit keresnek a szovjet orvosok, illetve milyen lehetőség van egy kis mellékkeresetre. Bizony, meg kell mondani, a Szovjetunióban az orvosok keretet! lehetősége nem mozog olyan széles skálán, mint nálunk. Oka főleg abban keresendő, hogy minden orvos állami alkalmazott, magán- prakszis nincs, tehát a jövedelem- szerzést illetően sem lehetnek aránytalanságok. A szovjet orvosokat a tehetség, a végzett munka alapján fizetik. Tíz évig mindenik orvos havi 800 rubelt kap. azontúl 1080-at. A legmagasabb beosztású főorvosnak sem lehet több a havi fixe 1300 rubelnél. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy többet nem kereshetnek. A törvény egyáltalán nem tiltja, sőt lehetővé teszi, hogy a szovjet orvosok — szakmájukon belül — részállásokat vállaljanak félfizetéssel. Erre meg is van a lehetőségük, mert munkaidejük rövidebb, — s azon belül sincs olyan hajszájuk —, mint a mi államilag alkalmazott orvosainknak. (Erről egyébként később majd lesz szó.) Az állam ezenkívül — és többek között — bőkezűen fizet a munkaidőn túl vállalt, főleg az éjszakára eső szolgálatért. Például egyetlen éjszakai inspekció plusz 90 rubelt jelent. NAGYON ÉRDEKES — és a képzettség szempontjából rendkívül hasznos — az a rendszer, amelyet az orvosképzés, illetve az orvosok továbbképzése tekintetében alkalmaznak. Az egyetem elvégzése, a diploma megszerzése után minden fiatal orvost három évi kórházi gyakorlatra rendelnek. A továbbképzés ezzel nem ér véget. A körzetekben, üzemekben dolgozó orvosok minden másfél év után kötelesek háromhónapos kórházi gyakorlatra jelentkezni. Az efajta továbbképzésnek jelentős szerepe van az orvosi többoldalúság kifejlesztésében, a diagnózis pontosabb megállapításában. Mint már mondottuk, a szovjet orvosok munkaideje lényegesen rövidebb, mint nálunk. A körzeti orvos .hat és fél órát dolgozik naponta, ebből hármat a rendelőben, három és felet a házhoz hívással tölt el. A kórházi orvos hat, a poliklinikai orvos pedig csupán 5 órát dolgozik naponta. Mivel a Szovjetunióban nincs orvoshiány, a kórházakban mindössze 12—15 beteg jut egyetlen orvosra. A Szovjetunióban nagyon előrehaladott állapotban van az egészségügy. Sokat törődnek a betegségek megelőzésével. A súlyosabb betegségből felépült, vagy valamely betegséggel sokáig vajúdó embert állandóan szemmel tartják. A pácienseket — minden bürokratizmus nélkül — nyilvántartják, időnkint berendelik a kórházba, amikoris több szakorvos felülvizsgálja, hogy betegsége nem terjedt-e át időközben más szervére. Az állam nagy szeretettel gondoskodik a betegekről — erre számtalan példa utal. Hogy csak egyet mondjunk: mindenik beteg, 12 évi szakszervezeti tagság után, teljes fizetését kapja táppénzül. (12 év előtt 60 százalékát kapja a fizetésének.) KÜLÖN FIGYELEMREMÉLTÓ s szinte megható az a gondosság, amelyben a leendő anyákat részesítik. A szovjet orvosok kidolgozták az úgynevezett pszichoprofilaxisos módszert. aminek röviden a következő a lényege: a terhes nőket nyilvántartják ^ a szülés közeledtével, a 32. héten berendelik a kórházba, vagy szülőotthonba, ahol 5—6 szemléltető előadást kell végighallgatniok. Ilyenformán pszichikailag felkészítik őket a szülésre, a fiziológiai ismertetővel pedig azt illusztrálják előttük, hogy szülés közben miként segíthetnek — önmagukon! Az először szülőkkel az elmondottakon túl is foglalkoznak. S a szovjet orvostudomány mindezt Lenin-stadion annyira komolynak és fontosnak tartja, hogy az előkészítőn való megjelenést kötelezővé teszi. És amellett, hogy a leendő kismamák a jó dok- tornénik segítségével alaposan felkészülnek a jövevény világrahozata- lára — a hasznos tanács s az időközbeni ellátás *gy fillérjükbe sem kerül. Sőt, ha valakit távolról rendelnek a kórházba, az állam még az útiköltségét is megtéríti. Az előbb szándékosan említettünk doktornénit, nem pedig doktor bácsit. A nőgyógyászok ugyanis többnyire nőorvosok, sőt az orvosok is többnyire nők. A magyar kollégák valósággal meghökkentek, amikor az igazgató-főorvos — maga is no! — mosolyogva bejelentette, hogy a Szovjetunió orvosainak 80—90 százaléka nő. Hogy miért van ez így, arra a kérdésre ő is csak a dáliái vo- nogatta: „Talán, mert a férfiak a „férfiasabb^ munkát kedvelik inkább ...” Később aziránt érdeklődtek a magyar orvosok, hogy egészségügyi vonatkozásban van-e valamilyen általános feladat, illetve van-e olyan jelenség, amely ellen fokozottabban fel kell venni a küzdelmet. A főorvos, legnagyobb meglepetésünkre, azt felelte, hogy a szokásos, gyakori betegségeken kívül az alkoholizmus, illetve az alkoholisták ellen vívnak nagy csatát. Az ördögbe is — gondoltuk — pedig szovjetunióbeli tartózkodásunk idején mindössze három részeg embert láttunk — azokat is elvitte a rendőrség a kórházba, „egy kis gyomormosásra,>. No meg, mint már írtunk róla, egy fia kocsma sincs sehol, italt csak palackozva árulnak. Mindenütt a gyümölcsfagylalt, a gyümölcsszörp, vitaminos italok ... És mégis! — .No igen, ez már a küzdelem eredménye. S éppen ezért, következetesen szigorúak vagyunk — mesélte a főorvos. — Annyira szigorúak, hogy a betegekét — mert az alkoholista beteg ember, — akarata ellenére is elvonókúrára fogjuk. Erre természetesen egyre ritkábban kerül sor, de azért ma is van rá precedens. Nemrégiben például egy asz- ■szony azzal állított be a kerületi Pártbizottsághoz, hogy iszik a férje s "él, hogy emiatt meglazul a családi '*ötelék. Az asszony kérésére és a pártbizottság közbenjárására, a férfit elvonókúrára vitték. — bárhogy tiltakozott is ellene. Azóta a normális emberek életét éli s a csalódba újra visszaköltözött a harmónia. NO, DE NEM FEJTEGETJÜK tovább ezt az „érzékenyünkbe” vágó kérdést. — mert a Vendéglátóipari Vállalat még elhatározza a végén, hogy több kocsmát nem nyit Miskolcon. s netán még kereskedelmünk is felbuzdul rajta, s egész r.or t»t- csárda felállítását határozza el í!) (Folytatjuk,) A moszkvai