Észak-Magyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-04 / 208. szám

Csütörtök, 1958. szeptember 4. CSZAKMAGYARORSZÁG 5 Pályakezdés Bár a művészeti versenyek nem keltenek olyan széleskörű érdek­lődést, mint n sportversenyek, mégis bizonyosan sokan tudják, hogy a Román Népköztársaság Enescu román zeneszerző tiszteletére nemzetközi zenei versejiyt rendez. A verseny lefolytatására szeptember első napjai­ban 'kerül sor Bukarestben, összesereglenek azok a zeneművészek, hege­dűsök és zongoristák, akiket tehetségük erre méltóvá tett. Kiválasztásuk nagy gonddal történik; hisz nem kisebb feladat vár rájuk, minthogy mél­tóképpen képviseljék országuk előadó művészetét. A mi országunk művészei is résztvesznek ezen a nemzetközi ver­senyen. Nekünk, miskolciaknak, ezúttal különösen okunk van arra, hogy figyelemmel kisérjük ezeket a zenei eseményeket. Érdekelhet általános magyar szempontból és érdekelhet azért is, mert kedves, közeli ismerő­sünk szereplését is érdeklődő figyelemmel kisérhetjük. y Pályakezdés ez a nemzetközi verseny Szűcs Lóránd zongoraművész gelölt számára, aki talán már több is, mint „jelölt”. Szűcs Lórándot szinte gyermekkora óta ismerjük. A miskolci Bar­tók Béla Zeneművészeti Szakiskola növendéke volt. Szűcs Ilona zongora­művésznő kitűnő tanítványa. Mint rendkívüli tehetséget vették fel két évvel ezelőtt a Zeneművészeti Főiskolára. Jelenleg a főiskola 111. éves hallgatója és Wehner Tibor főiskolai tanár tanítványa. Tehetsége Buda­pesten is hamar feltűnt, a Magyar Rádióban többször hallhattuk. Amikor két évvel ezelőtt első önálló hangversenyét rendezte, tisz­telői babérkoszorúval ajándékozták meg az akkor lö éves bájos kamaszt. Szeretnénk, ha bukaresti szereplése mind magának, mind a magyar előadó művészeknek ükért hozna. Az akkor kapott babérkoszorú mellé most „igazi” babérkoszorú teremne. Tehetségében nem kételkedünk és hisszük, a szükséges adottságok, jó idegzet, energia is meglesznek. Kívánjukt bukaresti szereplése egy most elinduló és felfelé ívelő pálya gyönyörű "kezdése legyen. V. Zalán Irén óhreJztü villamosok. . . s:: közlekednek regge­lente — sőt napközben is — a miskolci utcá­kon. Nem. nem a zörej­re, zötyögésre, éktelen csengetésre érti az em­ber a dolgot. mert ezek nagyobbrészt obj ektiv­ónak tekinthető körül­mények, s ahogy hala­dunk előre — remél­hetőleg —. úgy meg­szűnnek. Szóval nem fenti hibácskákról van szó. Nem. ezek az ébresztő ókok, hanem a villamoskocsik indu­lásának és megállásá­nak hogyanja, mert az... rettenetes. Külö­nösen a kocsin ülő, álló. imbolygó, illetve... De hadd menjünk sor­jában. Ügy ahogy én, mint minden reggel korán-utazó szenvedő fél elképzelem. _ Mon­dom hosszú és''szomo­rú tapasztalatok alap­ján. Adva van a v i 1 lamos- vezető, aki korán kel és álmos. Lehet, hogy valami más sérelme, panasza is van. A pá­lyaudvarnál özönlik az utas a villamoskocsik­ra. Persze nem áll bent csak egy két- kocsis szerelvény. A két kocsira felszállnak háromszázkilencven- ketten. (Lehet, hogy nem pontos a számí­tás). Nóhányan leülnek s már szundikálnak is nyugodtan, mint azt a vonatban tették. Mind­ezt látja az álmossággal küzdő vezető. S mikor megszólal a kettős síp­jel — valamennyire hallani a tolaikvó tö­meg indiánszerű harci kiáltásától, azt mondja magában — mármint a vezető —: «-No majd én intézkedek.« Azzal ki a fék. rá az áram és a villamos mint a ra­kéta elörelendül. S hogy közben mi van a kocsikban? Egy termetes hölgy, aki mellettem áll, óriási lendülettel nekemdöl. s miután bal lábával a jobb szandálomra ne­hezedik, nekiszorít egy piacra igyekvő her- nádnémeti asszonyság­nak, aki hátán hátas­kosárban ' két libát visz. A liba megijed, s az egyik a bal fülembe csíp. Én viszont — mint fuldokló a szal­maszálat — elkapom a barátom jobb fülét. Kire ő vagy az ijedt­ségtől. vagy a fájda­lomtól megmarkolja a csengő lecsüngő szíj- részét és szerencsére lecsenget. A kocsi gyorsan megáll és minden a visszájára fordul. Persze nem úgy értve, hogy én csípem meg a liba fü­lét. s rálépek a terme­tes asszonyság lábára, hanem a mgsik liba harap a jobb fülembe, s a barátom lép a ba^ lábamra. Közben kia­bálás, vitatkozás... »-Ki állította meg. ki csengette le?! Azt hiszik játék a villa­mos?! így is sietni keil!« S újabb rántás a kocsim... Valahogy eljutunk fél megállói. Már szépein haladunk, kevés levegőt is kap az ember — különösein akik a lépcsőn állnak —. amikor beüt a krach. Ezúttal nem a vezető hibájából. Síp­jel harsan, gyors stop­pol ás. Akiik elől állnak a hátsó, akik hátul az első szélvédőablakot> veszélyeztetik. Néhány szitok, s az ügyeletes rendőr már szedi is le á levegősen utazókat. Maradunk mi, a herin- gek, de csak a követ­kező megállóig. Mert ott fák épnél hagyjuk az egész tákolmányt, s hajrá gyalog. Igaz, hogy nem vagyunk szolidárisak, meri jól mulatunk az újabb rakétaszerű induláson. Gyalogolunk. viszont kiment szemünkből az álom. Bár könnyen a szeme is kimehetett volna az embernek^ (Ha a liba eltéveszti a célt.) (harcsa) Jegyzetek az évadnyitó társulati ülésről A SZÍNHÁZ HÉTFŐN TARTOTT évadnyitó társulati ülésével meg­kezdődött a színház kollektív mun­kája. Ezt a kollektív munkát meg­előzte az új évad igen sok időt, kö­rültekintést igénylő előkészítő mun­kája, megelőzte továbbá pártunk és kormányunk határozott állásfoglalá­sa kulturális életünk továbbfejlesz­tésének bonyolult kérdéseiben. A színház jövőbeli munkájának is irányt szabó előzmények között em­lékeztetnünk kell a parlament kultu­rális vitájára, a párt Politikai Bi­zottsága mellett működő kulturális munkaközösségnek a „népi” írók mozgalmával, politikai magatartá­sával kapcsolatos állásfoglalására, végül pedig az MSZMP művelődési politikájának irányelveit körvonala­zó igen időszerű és nagy jelentősé­gű, nemrég megjelent pártclokumen- tumra. Mint ismeretes. 1956 októbere előtt a revizionisták és a hozzájuk kap­csolódó, a marxizmus-lenini zmus ideológiájával ellentétes, ellenséges nézetek hirdetői nyílt támadást in­téztek szocializmust építő népünk vezető ereje, a párt és a párt ideoló­giai egysége ellen, s a munkásosz­tály vezető szeretjének, történelmi hivatásának tagadásával igyekeztek eszmei zűrzavart szítani, hogy a za­varos légkörben megsüthessék a ma­guk pecsenyéjét. Az ellenforradalom szétzúzása után pártunk nyomban megindította az ellentámadást a re- vizionizmus és mindenféle anti- . marxista nézetek terjesztői ellen. A harc még nem ért véget, de máris előrevetíti azt a perspektívát, hogy nemcsak nálunk, hanem mindazok­ban a népi demokratikus országok­ban, ahol a revizionizmus felütötte fejét, rövid időn belül szétzúzódnak az antimarxista ideológiák, a har­madik utas politikai nézetek, ame­lyek igen mély nyomokat, hagytak színházaink munkájában, műsorpoli­tikájában is. „Az ideológiai előnyomulásnak nem egyszerűen az a célja, hogy az ellenséges vagy helytelen nézeteket háttérbe szorítsa vagy elnémítsa, ha­nem elsősorban az, hogy ezeket le­győzze, eszmeileg szétzúzza, az em­berek gondolkozásából kiűzze” — hangoztatja a párt művelődési poli­tikájának irányelveit leszögező do­kumentum. Az ellenséges vagy helytelen né­zetek nyílt porondon való eszmei szétzúzásának elve kell, hogy érvé­nyesüljön a színházaink vezetésében, kollektív művészi munkájában is. Meg kell tehát teremteni az ideoló­giai előnyomulás sikerének feltéte­leit a társulaton belül és ehhez pár­tunk, kormányunk minden lehető segítséget megad. AZ ÉVADNYITÓ TÁRSULATI ÜLÉSEN Já'kó Pál igazgató elv t árs a párt irányelveiből indult ki, ami­kor bevezetőben beszélt a jelenlegi nemzetközi helyzetről, amely a szo­cializmus erőinek, a marxi zmus- leninizmus eszméinek győzelmes előretörését: igazolja világszerte. Ka­pitalista államférfiak ajkáról is egy­re nyíltabban hangzanak el olyan vélemények, hogy nem lehet ma művelt ember az, aki a marxizmust nem ismeri. Mennyivel inkább érvé­nyes ez a műveltségi követelmény a szocializmust építő magyar nép művészeti dolgozóival szemben, akik­nek meg kell érteniök, hogy a szín­házra, mint „ideológiai üzemre” épp olyan felelősséggel teljes építő feladatok hárulnak, mint gyárüze­meinkre. Pártunk, állami szerveink türelem­mel ugyan, de elvárják, hogy a szín­ház dolgozói elsajátítsák a marxista műveltséget, mert ez a biztosítéka an­nak, hogy a szocializmus ügyét azok is magukévá tegyék, akik ma még ingadozó, helytelen nézeteket val­lanak. Beszélt Jákó elvtárs arról a hatal­mas anyagi és erkölcsi támogatás­i-ól, amelyet ma színházaink és szín­házi dolgozóink államhatalmunk ré­széről élveznek, hogy biztosítsák a kultúra munkásainak nyugodt alko+ó munkáját, összehasonlította a színé­szek anyagi helyzetét a múlt rend­szer színészeinek helyzetével, amikor a színészek többsége éhbéren tengő­dött. elveseik viszont magas sztárgá­zsikat élveztek, amik a k*s színészek, kari tagok 50—60 pengős fizetésének húszszorosára, v?«v mé-? többszörö­sére rúfftak. Államhatalmunknak ma az a törekvése, hogy minden mű­vészeti dolgozónak tisztességes meg­élhetést. biztosítson, és amilyen tem­póban halad a szocializmus éoítése. olyan tempóban fog javulni minden becsületes dolgozó an vagi h°!v7°te. Párt- és állami szerveink gondot for­dítanak művészeti dolgozóink egv"- ni problémáinak megoldásira is, minden lehetőt elkövetnek Például a helvi viszonyok között legnehezebb probléma, az úi tagok laVásoroblé- mé iának merni érd ekében. Foglalkozott Jákó elvtárs az elmúlt évben tapasztalt hibákkal is. de véle­ményünk szerint, bár elég bosszúra r.vúlt beszéde, túlsókat időzött a ká­véházi intrikáknál és a »suttogó el­lenpropagandánál«. holmi pletykák­nál. annál kevesebbet szólt a szín­házvezetés hibáiról. Mindössze is annyit hallottunk, hogy neki magá­nak ideje jórészét lefoglalta a társu­lat tagjainak, képességeinek, és Mis­kolc társadalmának megismerése. Szólt a művészi fegyelem hiányossá­Helyiséget (Tudós í tónktól.) A Itazincbarcikai óvárosi KISZ- szervezet alig három hónappal ez­előtt alakult, de máris dicséretre­mélt ó munkát fejtett ki a fiatalok körében. Az alakuláskor 30 fiatal kérte felvételét a szervezetbe, ma már 40-en vannak. Különösen a kul- túrmunkában szorgoskodnak ered­ményesen, Baranyai Béla kultúr­igazgató vezetésével. Betanulták a »Falurossza« népszínművet, s már több helyen sikerrel adták elő. Je­lenleg Juliusz Fucsik csehszlovák író »Üzenet az élőknek« című írósá­gairól, amit az új idényben fel kell számolni. A MÚLT HIBAINAK KIKÜSZÖ­BÖLÉSÉBEN jelentős szerepe lesz a társulaton belül megalakított művé­szeti tanácsnak, amelynek tagjaiul Farkas Endrét, Horváth Gyulát, Ken- deressy Zoltánt, Máthé Évát és Né- methy Ferencet jelölték ki. Hivatal­ból tagjai: a rendezők, a tánckar ve­zetője, a színház párttitkára és szb. elnöke. A jövőben — hangoztatta az igaz­gató — rendszeresen eljár a próbák­ra, többet törődik a társulat tagjai­nak egyéni problémáival, rendszere­sen meg fogják beszélni és közösen értékelik munkájuk eredményeit. A jövő évi műsor ismertetésével kapcsolatban többet szerettünk volna hallani arról, hogy az új műsordara­bok hogyan segítik elő az ideológiai előretörést aminek érdekében színé­szeinktől jobb munkát, marxista mű­veltséget és nagyobb fegyelmezettsé­get követelünk. Mi az új darabok je­lentősége a szocialista kultúra fej­lesztése szempontjából. Nem ér ettük meg világosan miért kell a színház­nak most is »óvatosan, lassan előre­haladni-« kitűzött céljai felé. Fehér Tibor, a színházi pártszerve­zet titkára felszólalásában hangoz­tatta, hogy a színházon belül biztosí­tani kell a kritika szabadságát egy­más munkájával és a vezetőség mun­kájával szemben, ö is foglalkozott a »suttogó ellenpropagandával«, ami­nek véget kell vetni. Véget kell vet­ni annak, hogy a színház be7ső ügye­it kávéházakban, presszókban nyíltan tárgyalják. Egyébként a legnagyobb bizakodással tekintenek mindannyi­an az új idény eredményei elé. Kovács Miklós elvtárs, a miskolci pártbizottság képviselője hangcztatta, hogy az itt tapasztalt lelkes hivatás- tudatnak párosulnia kell a szocialis­ta építőmunka követelte öntudat al. A pártbizottság és a városi tanács messzemenő segítségéről biztosította a társulatot minden területen. A VIDÁM HANGULATBAN LE­FOLYT társulati ülésnek volt egy hiánya. A társulat egyetlen tagja sem szólalt fel a pódiumon elhangzottak­hoz. így hiányzott az a visszhang, amit megszoktunk a hasonló ünnepi alkalmakkor. Ennek oka talán az volt, hogy Jákó elvtárs, aki rög ön- zésszerűen tartotta meg előadását, kissé túlnyújtotta mondanivalóját és olykor eltévesztette mondanivalóié­nak hangszerelését. Hajdú Béla kér a KISZ ból színdarabot tanulnak. A társa­dalmi munkából is kiveszik részüket a fiatalok, igen szorgalmas, dicséret- reméltó munkát végeztek augusztus 20 tiszteletére. Most tervbevették, hogy egy cső- port közülük látogatást tesz Cseh­szlovákiában. További fejlődésüket akadályozza, hogy nem áll megfelelő helyiség rendelkezésükre, s kérik az illetékeseket, hogy támogassák őket további munkájukban. HALM ÁGY I BALÁZS Kazincbarcika A MAGYARNÖTÁK sírva- Vigadó érzelgőssége a nehéz­sorsú cigányságot is „bevonta” tematikájába. Nemcsak muzsi- kájukat, keserű, áldatlan sor­sukat is a könnyűműfajú szó­rakoztatás deresére húzták, s miközben borbaszédült fejjel, krokodilkönnyeket hullatva az „öreg cigány”, vagy az esküvő „vajda lánya” szívfájdító históriáját fújták, a megvetés, a Semmibevevés ostorával csapkodták meg a sötétbőrű ember­arcokat. Nem volt helyük bent a faluban, a faluvégre paran­csolták őket, mint a kutyákat. Becsületességüket nem vet­ték komolyan, eleve föltételezték róluk a rosszat és úgyis bántak velük. S egyre süllyedt a cigányság, olyannyira le­süllyedt, arra sem tartották méltónak, hogy lenézzék, meg­vessék őket. S a cigány, aki a „kenyéradó” paraszttal szem \en megalázkodó, minden sértést lenyelő emberré juhászo­don, a magafajtája körében önérzete beteges érzékenységűre finomult és a legártatlanabb sértő szóra is nagy ricsajt csa­pott. A cigánysoron felemelt fejjel sétált, de ha átlépte en­nek határát, önbizalma cserbenhagyta, önérzete elrejtőzött a rákényszerített színészkedés álarca mögé, szánalomra- méltó koldusemberré vedlett. A munka, teszi emberré az em­bert. Cigány számára nem volt emberré, megbecsült polgárrá tevő munka, csak olyan, amire más már nem volt kapható. A nyomor, az éhínség állandósult réme kikezdi az ember jobbik énjét. A törvények tiszteletére, a magántulajdon sérthetet­lenségére idomították őket, de számukra nem volt törvény­előtti egyenlőség, nem tudták értékelni és becsülni a ma­gántulajdont, mert sohasem volt részük benne. Gyakran té­vedtek hát a tilosba, s nehézsorsú cigánymivoltjuk mellé oda­került az „akitől minden kitelik” felfogás bélyege is. EZEKET GONDOLTAM, amikor átléptem a dubicsányi cigánysor határmezsgyéjét. Két jólöltözött cigánygyerek jött velem szemben, lllemtudó kezétcsókolommal vonultak el mellettem, majd megálltak és hosszan bámultak utánam. Még hallottam, amikor a nagyobbik megjegyezte: doktor. Ké­sőbb tudtam meg, gyakran megfordul az orvos, hogy ellen­őrizze a tisztasági rendszabályok betartását. A cigányok sér­tőnek találják ezt az állandó orvosi gyámkodást, ebben is „lenézést” szimatolnak. Nincs igazuk. Á tisztaságra is nevel­ni kell őket, mert a múltban sem ők, sem az egészségügy il­letékesei nem vették komolyan a cigányok tisztaságát. 45 ember él a dubicsányi cigánysoron. A férfiak majd mindegyike az iparban dolgozik, egy-kettő alkalmi zenész. A házalást nem ismerik, nincs gs nagy kedvük hozzá, már nekik is keserű az nln.mizsnakenyér íze. Horváth Rudolf n Cigányok a faluvégen A falu aztán levonja róluk a következtetést: Ezek, a cigá­nyoki Vigyázni kell a becsületre, mert a cigányság — szocialista vívmányaink eredményeként lehetőséget kapva az emberibb életre — most próbálkozik egyik legnagyobb és legszebb feladatával: kivívni a társadalmi elismerést, becsületes em­berhez illő munkával, szorgalommal bizonyítani be, hogy a cigány se rosszabb a másik embernél, megállja helyét bárhol. Van egy nagy sérelme a dubicsányi cigánysornak. A vil­lanyoszlopok megtorpantak a cigánysor határmezsgyéjén, mintha tilalomtábla állta volna útjukat. ígérték pedig ők, hogy megveszik az oszlopokat, társadalmi munkát is adnak hozzá és a pénzáldozattól sem riadnak vissza. Az őszi, tavaszi esőzések sártengerré változtatják az útjukat, a dolgozók vak­sötétben botorkálnak haza, nyakig sárosán. Ugyanolyan be­csületes munkából élnek ők is, mint a falu, a villany megil­leti őket. Szocializmust építő országunkban nincs helye sem­miféle elmarasztaló faji felfogásnak. A cigányok tanácstagja szóba hozta a dolgot az egyik tanácsülésen. Letorkolták. „Hát megérdemlitek ti a villanyt?”! A faji gyűlölködés ősi refrén­je sütött át az indulatos letorkoláson: mert cigányok vagy­tok! ... A KIS „GYANÚSAN” SZŐKE (az anyja se bogárbajú), Gombos Miklóskának különös melléknevet adott a cigány­sor: paraszt. Nem hasonlít ez a pöttömnyi, életrevaló ember­ke a fajtabeliekhez, senki sem mondaná meg, hogy cigány­szülők gyermeke. Ő persze rá se hederít a dologra, kétéves vidámságával, csillogó szemével derűs kíváncsisággal néz a nagyvilágba, s talán a jövőbe, mely szebb és boldogabb lesz, neki már nem lesz része a megalázó cigánysorsban. De ahhoz, hogy így legyen, az kell, hogy a cigányok is a múlt szemét­dombjára vessék a faji gyűlölködést. S hogy értékes ember­ként mérjék őket, nekik kell megküzdeni érte. Tanulják meg értékelni önmagukat, legyenek igényesebbek önmagukkal szemben, hogy ha átlépik a. cigánysor határmezsgyéjét, akkor is emelt fővel mehessenek, és ezt csak szorgalmas munká­val érhetik el. A munkakerülés süllyesztette le, a munka sze- retete emeli majd fel őket a dolgozó emberek nagy család­jába. A DUBICSÁNYI cigányok már ráléptek erre az útra. Kí­sérje őket a falu népe megértéssel és segítő szándékkal. GULYÁS MIHÁL' cigánysor tanácstagja, Kazincbarcikán dolgozik, minden hó­napban megkeresi a maga 1300—1400 forintját. A szabadságát is munkával töltötte, mint cséplőgép-etető keresett annyit, hogy lesz kenyér télire, még a két hízónak való is megkövé- redik a keresménytől. Az egyiket eladásra, a másikat maguk­nak hizlalják. Kell a pénz. szép terveket szövögetnek. Az ég- renyiló szobácskát megtoldják egy konyhával. ÜLÜNK A TAKAROS, tisztaságtól ragyogó szobában és beszélgetünk. Nem a múltról, a jelenről, a még mindig diva­tozó faji megkülönböztetésről és a jövőről folyik a szó, ami­kor a cigány nem lesz megvetett senki, feloldódik Magyar- ország szocialista társadalmában. Már csak a bőrük árulja el, hogy cigányok, a cigány nyelvet és népi kultúrájulcat réges- rég elfeledték, nemzetiségnek nem számíthatók, mert nincs nyelvük, nemzeti kultúrájuk, magyarul beszélnek — ugyan­olyan magyarok, mint mi. Gyermekeik a magyar kultúra em­lőin nevelkednek. Petőfi örökszép verseit szavalják, magyar népdalba öntik érzéseiket. A kis lurkók rendszeresen járnak iskolába, a cigány szülőkre is vonatkozik az általános tankö­telezettség törvénye. Nemcsak azért szorgalmazzák annyira a tanulást, mert nem mernek ujjathúzni a törvénnyel, hanem mert érzik a tanulás fontosságát. Bizony, az idősebbek csak bámulják a fehéren feketét, számukra örök rejtély marad a csodálatos betű. Hogy nagy a tanulási vágy. egy „áldott jó tanító úrnak” is köszönhető, aki nem nézi le a cigányt, a csa­ládlátogatás során betér a kis fehérre meszelt házakba, elbe­szélget a szülőkkel, beszámol a gyermekek előmeneteléről. K. János tanító emberségét# szorgalmas felvilágosító mun­káját szeretettel viszonozzák a cigányszülők. NAGY ITT A GYERMEKÁLDÁS, valóságos gyermek­kultusz „dühöng”. Erre is megválaszolnak a felvágott nyelvű, talpraesett asszonyok, akik összesereglenek ottlétem hírére. A parasztnak van földje, háza, jószága, abban leli örömét. A cigánynak nincs egyebe a gyerekeinél. Legtöbbször a gye­rekek miatt haragudnak össze. Ha a gyerekek hajbakapnak, egy-kettőre ki is békülnek. A felnőttek ne ártsák bele magu­kat a gyerekek dolgába, abból csak baj származhat, hirtelen eljár a szájuk, a kezük. Vagy két évvel ezelőtt is botrányos verekedést provokált egy semmiségnek tűnő gyermekössze- zörrenés, majdnem emberéletbe került. Mi értelme ennek?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents