Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-29 / 203. szám

mrfjr proletárjai egyesüljetek l Ä MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIV. évfolyam 203. szám Ara 50 fillér 1958 augusztus 29, péntek A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának tiltakozó jegyzéke angol katonai repülőgépek berepülése miatt Peking (Uj-Kína) A Kínai Népköztársaság külügymi­nisztériuma szerdán jegyzéket jutta­tott el Nagy-Britarmia pekingi ügy­vivőjéhez. A jegyzék erélyesen tilta­kozik angol katdnai repülőgépeknek a Kínai Népköztársaság légiterébe történt újabb berepülése miatt. A jegyzék elmondja, hogy 1958 au­gusztus 16-án 10.10 órakor egy ►>Auster-«-mintájú angol katonai re­pülőgép, Hongkong felől jövet, mély­repülésben behatolt a Kínai Népköz- társaság Kuangtunk tartományának légiterébe. Augusztus 18-án 12.35 óra­kor egy Hongkong felől jövő angol katonai repülőgép alacsonyan száll­va berepült a Kuanigtuing tartomány­hoz tartozó Lingting-sziget fölé és körözött a sziget felett. A jegyzék utal arra, hogy 1958 má­jus 2-án, 21-én és 22-én, valamint július 24-én reggel katonai repülőgé­pek ismételten behatoltak a Kínai Népköztársaság légiterébe. A kínai külügyminisztérium május 24-i, július 18-i és augusztus 5-ik jegyzékeiben tiltakozott az angol kormánynál és felkérte azt, valamint a hongkongi an­gol hatóságokat, hogy haladéktalanul szüntessék be ezeket a kihívásokat. Az angol katonai repülőgépek aug. 16-án és 18-án történt újabb berepü­lései — folytatódik a kínai jegyzék *— azt bizonyítják, hogy az angol kormány és a hongkongi angol hatósá­gok nemcsak figyelmen kívül hagy­ták a Kínai Népköztársaság kormá­nyának előző, komolyhangú tiltakozá­sait, és elmulasztották a hatékony intézkedéseket az ilyen ellenséges és kihívó akciók megszüntetésére, ha­nem folytatták is azokat A Kínai Népköztársaság külügy­minisztériumának jegyzéke a továb­biakban rámutat, az újabb angol berepüléseknek különösen súlyos jelleget kölcsönöz az a tény. hogy olyan időben történtek, amikor az Egyesült Államok és a zsoldjában álló csiangfkajsek-klikik feszültséget idéz elő a tajvani szorosban. Ezt figyelembe véve: A Kínai Nép­köztársaság kormánya újból erélye­sen tiltakozik az angol kormánynál és ismételten követeli, hogy az an­gol kormány és a hongkongi angol hatóságok haladéktalanul vessenek végeit ezeknek a kihívásoknál:: és ad­janak biztosítékot arra, hogy a jövő­ben nem fordulnak elő a kínai légi­tér hasonló megsértései. A jegyzék nyomatékosan hangsú­lyozza, hogy amennyiben ez a pro­vokációs tevékenység még ezután sem szűnik meg, úgy az összes kö­vetkezményekért az angol kormány­nak és a hongkongi angol hatóságok­nak kell a felelősséget vállalniok. * 1 •*. : i (MTI)-ooo­A huzavona taktikája A Pravda cikke 1 • • ,n Moszkva (TASZSZ) Ismeretes, hogy az Egyesült Álla­mok és Anglia, megsértve az ENSZ alapokmányát, milyen lázas gyorsa­sággal hatolt be az arab országokba: Libanonba és Jordániába — írja Medvegyev a Pravda hasábjain. — De hova lett az a tetterő most. ami­kor eljött az ideje, hogy teljesítsék az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülés­szakának azt a határozatát, amely szerint az Arab-Keletről ki kell von­A jövő héten kezdődik Genf ben az atomerő békés felhasználásával foglalkozó értekezlet Genf (MTI) Mint a Reuter jelenti, a jövő héten nagyjelentőségű értekezletre ülnek össze az atomitudósok Genfben. Az értekezlet, amelyet az ENSZ égisze alatt rendeznek, két hétig tart. A két hét alatt a tudósok összesen 77 ülé­sen számolnak majd be arról, hogy mi történt már eddig és milyen le­hetőségek vannak az atomerő békés felhasználására. Az értekezleten az ENSZ több mint 60 tagállamának, illetve különleges szervének képvi­selői vesznek majd részt. Az értekezlet célja, hogy a világ tudósai közkinccsé tegyék azokat az eredményéket. amelyeket a nukleáris erő különböző területein történő fel- használásában értek el. E célból ha­talmas mennyiségű tudományos ok­mányt tesznek majd közzé, valószí­nűleg jóval többet, mint bármilyen eddigi szakmai értekezleten. A becs­lések szerint több mint 550 tonna ilyen tudományos okmányt bocsáta­nak majd az értekezlet résztvevői rendelkezésére. Nagy érdeklődéssel várják a szov­jet tudósok beszámolóját a termo­nukleáris kutatásokban elért ered­ményeikről. Az értekezlet egyik leg­érdekesebb pillanata az lesz, amikor ni az amerikai és az angol csapato­kat? A jelekből ítélve az Egyesült Álla­mok nemcsak, hogy nem szándéko­zik kivonni csapatait Libanonból, de fel is akarja használni ezeket a csa­patokat a libanoni nemzeti felszaba­dító mozgalom elnyomására. Jordá­niából is aggasztó hírek érkeznek. A gyarmatosítók nem titkolják, hogy bármilyen eszközzel is, de arab földön akarnák maradni. A Wall Street Journal című amerikai lap be­ismeri: Feltámad az a régi terv. hogy Jordánia, Szíria és Irak egye­süljön a „Boldog Félhold” szövetség­ben. amelyet lelkesen pártfogolt Nuri Szaid, a meggyilkolt miniszter- elnök. Ilymódon arról van szó. hogy újabb kalandorterveket szőnek az Egyesült Arab Köztársaság sziriai térségié ellen. Mindezek okvetlenül bonyolulttá teszik a közel- és közép­keleti helyzetet. Valamennyi földrész népei — hangzik befejezésül a cikk — hatá­rozottan követelik, hogy haladékta­lanul teljesítsék az ENSZ közgyűlé­sének a külföldi csapatok kivonásá­ról szóló határozatát és felháboro­a szovjet tudósok a plenáris ülése­ken, illetve az értekezlet keretében . dásukat fejezik ki az Egyesült Alla- rendezett kiállításon ismertetik majd mok és Anglia e kérdésben követett eredményeiket! 'huzavona taktikája elka .(MTI) ■ooo­A Kínai Népköztársaság kilügyminisztériuniának tiltakozó jegyzéke a hongkongi angol hatóságok brutális magatartása miatt Peking (Űj-Kína) A Kínai Népköztársaság külügy­minisztériuma szerdán jegyzéket iut- tatott el Nagy-Britamnia pekingi ügyvivőjéhez. A jegyzékben enélye­Szeptember 1-től módosul az utasforgalomra vonatkozó vámrendelet A Magyar Közlöny 77. száma köz­li a külkereskedelmi miniszter ren­deletét, amely az utasforgalomra vo­natkozó vám jogszabályokat módú­éit ja. A rendedet módosításával kapcso­latban a vámőrség országos parancs­nokságán elmondották, hogy a vám­mentes utiholmikon, az utazás cél­jának és időtartamának megfelelő ruházati cikken és uti-élelmen kívül, belföldi fogyasztói áron számítva, ezer forint értékű árut lehet vám­mentesen behozni, míg korábban kétszáz forint vámkedvezményt él­veztek az utasok. A rendelet részle­tesen felsorolja, hogy az egyes cik­kekből egy-egy személy mennyit hoz­hat be. A hatósági orvosi bizonyít­ványban előírt mennyiségű gyógy­szerekért tíz százalékos vámot kell fizetni. A kereskedelmi jellegű, vagy ren­deltetésű árut az utastarifa alapján nem szabad vámkezelni. Az utasoknak az általuk hozott vámköteles árukról árunyilatkozatot,, úgynevezett jegyzéket kell adni, a tárgyak részletes felsorolásával. A felsorolást azonban mellőzni lehet, ha az utas büntetőjogi felelősség mellett írásbeli nyilatkozatot ad ar­ról, hogy az általa behozott vámkö­teles áru együttes belföldi fogyasztói éra nem haladja meg az ezer forin­tot, azok mennyisége nem delmi jellegű és nem ilyen rendelte­téssel hozta. Azoknak holmijait, akik hosszabb, legalább egy évi külföldi szolgálat­ból, vagy tanulmányúiról térnek ha­za és magukkal hozzák a saját hasz­nálatukra szolgáló tartós fogyasztá­si cikkeket, átköltözési ingóságként kell vámkezelni. Ezek a személyek a behozott gépjárművek után a bel­földi fogyasztási ár alapulvételével 30 százalékos vámot fizetnek. Az utasforgalomra vonatkozó vám­rendelet módosítása szeptember 1-én lép életbe. (MTI) ­A magyar kardcsapat legyőzte az olaszokat Philadelphiában szerdán este meg­kezdődött a kardcsapat VB döntő mérkőzése. Az első fordulóban a szovjet—lengyel találkozó 8—8 arányban végződött, 60:66-os jobb találatarányukkal azonban a szovjet sportolók győzték. A második mérkőzésen a magyar vívók — Gerevich, Kárpáti, Kovács, Horváith — ll:5-re legyőzték az olaszokat. (MTI) sen tiltakozik a hongkongi angol ha­tóságok brutális magatartása miatt a Csonghua középiskola önkényes be­zárásával kapcsolatban. A jegyzék a többi között rámutat, hogy augusztus 26-án a korareggeli órákban, a hongkongi angol hatósá­gok a Csiungbua középiskola tanter­meinek »►veszélyes állapotára« hivat­kozva nagyszámú fegyveres rendőrt küldött az iskola bezárására. A rend­őrök tettdeg bántalmazták a tanáro­kat, az iskola vezetőit, a diákokat, valamint az Űj-Kína hírügynökség hongkongi szerkesztőségének és há­rom Hongkongban megjelenő kínai lapnak a helyszínen tartózkodó tudó­sítóit. A kínai újságírók fényképező­gépeit a rendőrök összezúzták. A jegyzék hangsúlyozza, hogy az angol hatóságok szándékosan szabo­tálják és akadályozzák a kínai okta­tási intézmények munkáját Hong­kongban és Kaulunban. Ugyanakkor eltűrik és védelmezik azt a propa­ganda és másirányú tevékenységet, amelyet csangkajsekista elemek is­kolák vezetéséneik ürügyén a Kínai Népköztársaság ellen kifejtenek; A Kínai Népköztársaság külügy­minisztériuma követeli, hogy az an­gol kormány fizessen kártérítést az akozott károkért, valamint az áldo­zatok által elszenvedett sérelmekért és büntessék meg a provokációban résztvett rendőröket. Követeli továb­bá. hogy újból nyissák meg a Csung- hua középiskolát. Biztosítsák végül a kínai sajtó képviselőinek szemé­lyes biztonságát és újságírói munká­jának szabadságát. (MTI) A constancai uj színház A constancai új, modem színházat is a felszabadulás után épHet* ték a román dolgozok. = A képen a színház bejárati része látható. (Foto: Farkas Gyula) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözlete Finnország Kommunista Fártja Központi Bizottságához Finnország Kommunista Pártja Központi Bizottsága Helsinki Kedves Elvtársak! I1 Pártjuk megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Szó* cialista Munkáspárt Központi Bizottsága harcos testvéri üdvözletét kül­di Finnország Kommunista Pártja Köaponti’ Bizottságának és minden tagjának. A magyar kommunisták ismerik és nagyrabecsülik nagymultú párt­juk hősi harcait a finn nép boldogulásáért, a nemzetközi munkásmozgalom céljainak eléréséért. Sok sikert kivánunk a béke fenntartásáért, a demo­kratikus erők tömörítéséért és a szocializmus győzelméért a marxizmus- leninizmus zászlaja alatt vívott további fáradhatatlan harcukhoz. Elvtársi üdvözlettel: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága.---------------------------------OOO 1 1 ■■ ­A Ssinva árvize 1878 augusztus 31-én Árvíz rontott rá Miskolc békésen alvó népére — most 80 éve — 1878 augusztus 30-án éjjel Este még nyugodtan hajtotta fejét álomra a dologban elfáradt nép, de mire megvirradt a nap, az előző este még virágzó város belső 14 ut­cájának már csak szétrombolt, leroskadt, vízben úszó házait, kidőlt-be- dőlt kerítéseket, az iszapba temetett hullák százait, a romhalmazak kö­zött jajveszékelő, koldussá lett szerencsétlenek ezreit találta. Miskolc város ezeréves történetében gyakori volt a tűzvész és a vízáradat pusztítása. 1845-ben is fájdalmas csapást okozott a Szánva megduzzadása: elpusztult a Szinva minden hídja. A vízbefultak száma 20 főre rúgott, az anyagi kárt 300.000 forintra becsülték. Az árvíz legborzalmasabb pusztítását 1878 augusztus 30—31 éj­szakáján végezte az avasalji városban. Az előző esti hatalmas zápor vize szinte teljesen lehúzódott az utcai árkokból a Szinva—Pece medrébe, úgy, hogy a nép gyanútlanul hajthatta fejét éjszakai nyugovóra, nem sejtve, hogy a Bükk víztömege már táj tókozva rohan le a Sajó völgye felé. Éjfélkor, még csend borult a sötét utcáikra. Egy óra tájban aztán előbb távolabbról, majd egyre közelebbről mennydörgésszerű zúgással tört be a szennyes áradat a felső városrész szűk utcasorai közé. Az út­jába eső rozoga hidaikba és a vízimalmok gátjaiba beleakadva, azokat vagy elsodorta, vagy pedig torlaszokat emelt előttük s ezzel a vízszintet percek alatt emelet magasságra duzzasztottá. A belvárosba már mint bősz elem érkezett, amely elől menekülni is csak rövid percek állottak rendelkezésre az álmából felriadt lakosságnak. Hajnali két órára az árhullám átzúdult a város területén, de a közben eltelt rémes egy óra leforgása alatt egy évtizednyi újjáépítés munkáját kívánó romlást hozott a szerencsétlen lakosság ezredre . . . Mire megvirradt, jajveszékelő emberek állottak a romhalmazok között, keresve a vízbefúlt, 300 eltűnt szeretett családtagot, keseregve a 800 le­roskadt ház düledékei mellett. A teljes anyagi kár megközelítette a két millió forintot. Ma, 80 év távlatából pillantva vissza az elmerülő múltba, kegye­lettel emlékezünk meg akkori elődeink balsorsáról. MARJALAKI KISS LAJOS, a TIT történelmi szakosztályának titkára. —-----------------------ooo — r „ fjiáhőr cAmn tézáqi/újjL lei oan iiiráqózoii’ « Te a tüzérekhez kérted magad? — Én a légierőhöz. Ha sikerül a felvétel, talán még a tisztiisko­lára is bejuthatok. Re­pülőgépvezető szeret­nék lenni. Pilóta, öre­gem. Mindig az volt a vágyam.. — Ott jön egy tiszt elvtárs! Tisztelegjünk. Megállj, milyen rend­fokozata van? — Főhadnagy. Húzd ki magad! Nem látod: három csillag... Az főhadnagy, már meg­tanulhattad volna, ha tisztiiskolára akarsz menni! — Látod, te sem tu­dod. mert százados. A három csillag, az szá­zados. Szakasznyi egészsé­ges, csillogó szemű fia­tal sorakozik a mező- csáti kultúrotthon ud­varán. Igaz. a sor még nem olyan egyenes, mint majdan a kato­náé knál lesz.... de már szakasz! Próbál­gatják a tiszteletadást, Persze, elvétik.. 4 van, aki balkézzel tiszteleg. A tiszt elvtárs moso­lyog: — Nem baj, fiúk. Megtanulják. Nem . * ; nem, én hadnagy va­gyok. Szmolka had­nagy. Egyenesebben álljon fiatal barátom! Odébb, a fák alatt harminc fiú sorakozik, élen Szabó Jánossal, a tiszakeszi KlSZ-titkár- rál. Amikor Szmolka hadnagy eléjük ér, vi- gyázzba vágja magát. Fővetéssel tiszteleg a többi is: — Hadnagy elvtárs. Szabó János, tiszakeszi KlSZ-titkár jelentem, hogy községünk sorkö­teles fiataljai az orvosi vizsgálatra felkészül­tek! — Pihenj! Közben a kultúrte­remben filmet vetíte­nek. A »Hintán járó szerelem« kockái pe­regnek a vásznon. A másik teremben pediq orvosok kopogtatják, vizsgálják a barnára sült, egészséges fiúkat. — Barátocskám, a fogai elég rosszak. Ezt a kettőt ki kell húzni... — Most? Ne tessék viccelni! — No nem. Majd a katonáéknál. Ősszel ta­lálkozunk. — Hm..-. Szmolka hadnagy mondja el a későbbiek­ben, hogy a Kiegészítő Parancsnolcság igyek­szik különböző prog­rammal kitölteni a na­pot. Nem unatkoznak a fiúk, azok sem, akik már átestek az orvosi vizsgán. Politikai és kultúr előadásokat hall­gatnak, este pedig a mezőcsáti halászcsárda népszerű zenekara mu­zsikálja majd el nekik, hogy: »Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva...« Odahaza, Tiszákeszin és Ároktőn pedig vár-* ja őket a borjúpapri* kás... a bankett, ame-> lyet a községi tanács és a pártszervezet a tiszteletükre rendezett. <Öm»J

Next

/
Thumbnails
Contents