Észak-Magyarország, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-28 / 202. szám

Világ proletárjai egyesüljetek l \ r<\ IHTÉzct'A Vasárnap délután..1 A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEQYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIV. évfolyam 202. mám Ara SO fillér 1958 augusztus 28, csütörtök Egy amerikai tiszt levele a Libanonban állomásozó amerikai csapatok katonáihoz és tisztjeihez Beirut (TASZSZ) Mint ismeretessé vált, Johnson, a 79. amerikai mérnöki zászlóalj tiszt­je levelet intézett a Libanonban állo­másozó amerikai csapatok katonái­hoz és tisztjeihez. A levél így hang­zik: »Amerikai katonák és tisztek! Más amerikai tisztekkel együtt július 27-én egy Globemaster mintájú repü­lőgépen érkeztem ide Münchenből. Elutazásunk előtt az Európában állo­másozó amerikai csapatok főparancs­nokságának képviselőivel megbeszé­lést folytattunk. Közölték velünk, az amerikai kormány és maga Eisenho- wer elnök úgy határozott, hogy Li­banonba küld bennünket, e baráti állam megsegítésére. Arról igyekez­tek minket meggyőzni, hogy az ame­rikai csapatok feladata Libanon füg­getlenségének és szuverénitásának megvédése egy külföldi állam fegy­veres támadásától. Azt bizonyították előttünk, hogy »csapatainkat azonnal kivonják Libanonból, mihelyt meg­szűnik az agresszió Kairó és Bagdad részéről.-« Libanoni tartózkodásom és sze­mélyes megfigyeléseim meggyőz­tek arról, hogy a libanoni ügyek­be történt amerikai beavatkozás igazi céljának semmi köze sincs az említett agresszió elleni harc­hoz. Néhány nappal ezelőtt uta­sítást kaptunk, amelynek értel­mében 15 hónapig kell Libanon­ban maradnunk, az Egyesült Ál­lamok biztonságának és nyu­galmának biztosítására. Ezenkívül „nagyarányú műszaki mun­kákat terveznek Libanonban: a raja­ki és a klejati repülőteret atomfegy­ver szállítására alkalmas repülőgépek támaszpontjává akarják átalakítani. Libanon és Sziria hatá­rán öt rakéta-kilövő állást szándé­koznak építeni. A legközelebbi idők­ben különféle atomfegyvereket szállí­tanak Libanonba. A beiruti kikötőt a 6. amerikai hajóhad fő közel-keleti támaszpontjává akarják átalakítani. A fentiekből nem nehéz megér­teni, hogy ezek az előkészületek a nemzeti függetlenségükért har­coló arabok millióinak megsem­misítését célozzák. Meggyőződé­sem szerint az amerikai katonák és tisztek többsége tudja, hogy semmisem igazolja az amerikai csapatok libanoni jelenlétét és itt tartózkodásuk komolyan fenyege­ti a békét nemcsak a Közel-Kele­ten, hanem az egész világon. ♦ Ez indított engem arra, hogy azzal* a felhívással forduljak hozzátok, ba-J rátáim, követeljétek parancsnoksá-| gunktól, hogy haladéktalanul szállít-* sanak el bennünket Libanonból az’ Egyesült Államokba-«.-ooo­Rövidesen tárnyalások kezdődnek Lengyelországnál, az NDX-val és más baráti országokkal az 1961—1965. évi gazdasági együttműködésről a kárpátukrajnai Jaszinya faluban. A KGST IX. ülésszakának határo­zata alapján az egyes baráti orszá­gokkal külön-külön tárgyalásokat folytatunk a második ötéves terv előkészítéséről. A magyar kormány képviselői e határozat értelmében a Szovjetunióval és a Csehszlovák Köz­társasággal már rögzítették a gazda­sági együttműködés főbb irányelveit és meghatározzák az 1961—1965. évekre szóló árucsereforgalom főbb vonalait. Az Országos Tervhivatal és a Külkereskedelmi Minisztérium ve­zetői rövidesen a többi baráti ország­gal is megkezdik az ilyenirányú tár­gyalásokat. Az első megbeszélésekre a Német Demokratikus Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság képvi­selőivel már a közeli napokban sor kerül. (MTI)-ooo­K oreaí államférfiak választávirata magyar államférfiakkor Coj Jen Gen, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság nemzet gyű­lésének elnöke és Kim ír Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köztár-. amerikai saság minisztertanácsának elnöke, a Az arkansasi kormányzó be akarja záratni a nyilvános iskolákat, ha elrendelik a táji elkülönítés megszüntetését Little Rocík (Reuter) Faubus arkansasi kormányzó Arkan­sas állam törvényhozó testületének rendkívüli ülésszakra való összehí­vását kérte. A kormányzó azt akar­ja, hogy a törvényhozó testület sza­vazza meg azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazná a kormányzót a nyilvános iskolák — különösen pedig a little rock-i központi iskola — bezárására, amennyiben elren­delnék a faji elkülönítés megszün­tetését. x Két nappal ezelőtt az Egyesült Ál- 1 lamok legfelső bíróságát rendkívüli X ülésre hívták össze csütörtökre, hogy % döntsön a little rock-i iskola ügyé- t ben. A színesek haladásáért harcoló I nemzeti szövetség ugvanis fellebbe- X zést nyújtott be a legfelső bíróság- X -----------oOo-----------• ♦ A magyar ifjúság országos j fanácsának válasza az Egyesült Arab Köztársaság iliúsági főtanácsa felhívására Az Egyesült Arab Köztársaság if- X júsági főtanácsa — mint ismeretes — X felhívással fordult a világ nemzet-1 közi és országos ifjúsági szervezetei- ; hez, valamint kormányaihoz. A fel- $ hívásban elítélik az angol-amerikai J közép-keleti katonai agressziót, s ké- f rik, hogy a világ ifjúsága fogjon ősz- J sze az agresszív erők céljainak meg- X hiusítására és követelje a külföldi í csapatok azonnali visszavonását. J A magyar ifjúság országos tanácsa 1 válaszában helyesléssel vette tudomá- f sül az Egyesült Arab Köztársaság if- f júsági főtanácsának a világ ifjúságá­hoz és kormányaihoz intézett felhí­vását, és együttérzéséről biztosítja az arab fiatalokat. (MTI)-------——ö----------­Hamm arskjöld megérkezett Ammanba Hammarskjöld szerdán megérke- • zett Ammanba, hogy megkezdje kö- £ zép-keleti békeküldetésének végre- ♦ hajtását. A repülőtéren Szamir Rifai ♦ jordániai miniszterelnök, valamint a ♦ kormány főbb tagjai és vezető ENSZ ♦ Wemélyiségek fogadták. (MTI) X hoz az ellen, hogy a st. louis-i bí­róság felfüggesztette a faji elkülö­nítés megszüntetésének végrehaj­tását a little rock-i iskolában. A legfelső bíróság azért ül ilyen sürgősen össze, hogy a little rock-i iskolában szeptember 8-án kezdő­dik meg az új tanév. Faubus kor­mányzó kérte, hogy a tanév meg­nyitásét halasszák el szeptember 15-ig. Koreai Munkapárt K. B. elnöke táv­iratot intézett Dobi Istvánhoz, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanár csa elnökéhez, Kádár Jánoshoz, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága első titkárához és Münnich Ferenchez, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökéhez, melyben köszönetüket fe­jezik ki azokért a szívélyes jókíván­ságokért, amelyeket Korea nemze­ti ünnepe, a dicsőséges szovjet had­sereg által történt felszabadítása 13. évfordulója alkalmából hozzájuk intéztek. Hasonló tartalmú távirat­ban mondott köszönetét Sik Endre külügyminiszternek Nam ír, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ság külügyminisztere. (MTI) NEW YORK. Abdel Dzsajjar iraki külügyminiszter kedden este New- yorkból Madridba’ repült, ahonnan tovább folytatja útját Tunéziába és Marokkóba. ; TUDOMÁNY é, TECHNIKA TOJÁS REUMA ELLEN Waillis dr. angol orvos szerint a tojás hatékony szer a csúz ellen. Több mint 16.000 embert vizsgált meg és megállapította, hogy a reuma- oetegekmek több mint a fele kevés tojást fogyasztott gyermekkorában. A tojás egy kólán, nevű vitaminszerű anyagot tartalmaz, amely ihat a reu­ma eálem ÚJABB SEGÍTSÉG A VAKOKNAK) I. Barejka, kaunaszá mérnök ötle«i tes gépet szerkesztett, amellyel pont* írásos könyvet lehet nyomtatni a va* kok számára. A gép teljesítőképes­sége napi ezer oldal A kézi erővel működő géppel ugyanannyi idő alatt 40 oldalt Idhefc elkészíteni; OSZTRÁK alpinisták elsőkként a haramos HIMALAJA -CSÚCSON Egy nyolcfőnyi osztrák Karakorum-expedíció három tagjának augusztus 4-én sikerült a 7400 méter magas Haramos Himalája-csücsot megmásznia-Ez egyike a. Himalája legnehezebben megközelíthető hegy­csúcsainak. Angol, svájci és olasz alpinisták többszöri sikertelen kísérle­tei után az osztrák hegymászók jutottak fel elsőikként a Haramosina* méghpz?á £..m«9<nszun. időszakában. A Himalája-hegyrógben a hegyna^* szók fámára & monszun - jelenti á legnagyobb - veszélyt, amely nedvéé? légtömegeket hoz a hegyek közé. Az .'időjárás hirtelen változik, órák alatt a legerősebb hóviharok törnek ki és a lavinaveszély erősen foko­zódik. A monszun ellen, gyakorta a legnagyobb tapasztalat sem segít; Az osztrákok, akik bizonyára egy rövid monszun-szünetet használtak ki, 13 óra alatt tették meg az utolsó e zer métert. - • - ■ . , SÓKÉSZLET — 10.000 ESZTENDŐRE A Kínai Tudományos Akadémia expedíciója befejezte a Chinghai- tartomány sóstavainak vidékén végzett munkálatait. Körülbelül 60 tavat vizsgáltak meg. Közülük a Cserhang tó a legnagyobb: 1500 négyzetkilcH méter. A tó sókristálykészletei 640 millió ember sószwkségletét 10.000 esztendőre lcépesek biztosítani. ARCHIMEDES ÉS AZ ŰRHAJÓSOK Bizonyára valamiféle fürdőkádban fekszik majd az a haláltmegvető bá­tor ember, aki elsőként löveti ki ma­gát a világűrbe. Az amerikai tudó­Ács Péter megvakarta izzadó nyakát, csavarin- tott egyet őszülő fején, majd áperté kimondta: — Én? Közétek? ... Soha!... Érted? .. * * So­ha!. .. Olyan szövette- zetbe, mint a tiétek, én nem léphetek be. .. Aztán lejjebb eresz­tette a fejét. Ügy mond­ta: — Mert ott van a De­meter Pista is .. s Kiss Béla. a szövetke­zet elnöke ráfektette ke­mény, kidolgozott nagy kezét Ács Péter vállára: — Még mindig az a régi ügy? ... Hát nem tudod te azt felejteni?... Hol van az már? ... El­mosta azt az idő, az el­múlt sok-sok esztendő. És te még mindig tar­tod? Men úgy volt az, hogy Ács Péter és Demeter Pista egy lányt szeret­tek. Egyet. Valami hysz esztendőnek ennekelőtte. A Vida Rozikát. A kék- szemű, a rengő-ringó járású, karcsú, mindig mosolygó Rozikát. Ács Péternek már akkor meg volt. a kilenc hold földje, kataszteri hold­ban. Meg a kis cserepes háza. Rozika mégis a semminélküli, a nincste­len Demeter Pistát vá* c&es lasztotta. Hozzáment fe­leségül. Ezt nem tudta Ács Péter felejteni. Ez bántotta, ez rágta... Szüntelenül. Pedig már húsz esztendeje múlott az őszön. Régen volt. Azóta ő is megnősült. Asszonya és gyereke van. Még pedig nem is imilyen-amolyan asz- szony. Dolgos, minden garast a fogához verő asszony. Rendeé, becsü­letes. Ács Péter szereti is. Csakhát... Mégse a Vida Rozika.. -. A fia, János, a legjobb kötésű legény a faluban. Olyan dongája, olyan két karja nincs senkinek. Munka­bíró, dolograrwtt. De szemre is ... Magas, tagbaszakadt, mosolygós. Ács Péter megmoz­dult. Fejét megemelte, kalapját megforgatta, az­tán húzott egyet a ke­ményszárú, tükörfényes csizmán: — Még azt találná mondani, hogy a lánya, bogy a gyerekek miatt. Ezt pedig nem akarom. Nem és nem!... Mert úgy igaz, hogy a fiam meg a Demeter Pista lánya, a Juliska, vala­hogy egyet értenek. Ezt hallottam, de tudom is. Előre vannak, jócskán. Érthető!... Juliska olyan, mint az anyja volt, . a Vida Rozika. Szakasztott olyan. Az arca, szeme, a dereka, gömbölyű két karja, ringó csipelye ... Megakad rajta az ember szeme. Soknak meg oda is ragad. Hát így a fiamé is. Nem is bánnám. Csakhogy!... A Deme­ter Pista félremagyaráz­hatja. Teljesen... m Ügy állíthatja be, hogy én akarom. Pedig... — Pedig, — tört bele Kiss Béla Ács Péter sza­vaiba —, most a két fia­tal jövője a legfonto­sabb. Meg a szövetke­zeté. .. Csakhogy te csö­könyös ember vagy. Olyan »csakazértse... önfejű. Bolondos ..; Pe­dig tudnál te okosan, komolyan, igazságosan is gondolkozni. Csak nem akarsz. Ebben az egyben nem. De tudnál!;.; Ne­feledd! Tudnál.;. Csak egy kis akarat kellene hozzá. . Egy egészen kicsi..; Mert ott van a Juliska. Meg a fiad. El akarod őket szakasztani egymástól?..-. El?... De miért? ..; Azért mert alapjában véve boldog ember vagy ? ... Mert szeretnek... Mert meg­becsülnek és hisznek ne­ked?..: Mert várnak?... Tudd meg!... Az egész tagság vár! Mind! Vala­mennyien! Szükségünk van rád!.;, Ács Péter nagy adag levegőt nyomott le a torkán, akkorát, hogy a könny azon-nyomban ki­ült a két szeme gödré­be. Le is törölte eres kézfejével. Azonnal . ; . Kihúzta magát, aztán megszólalt: — Tehát én vagyok a hibás. Egyesegyedül csak én. Akkor pedig, — lendítette fel a fejére száraz, nagy kalapját, — megyek! Még ma... De­meter Pistához, utána meg a szövetkezet elnö­kéhez. A tagság elé . Azt akaróm, hogy rend­be jöjjön minden, hogy ne erezzem a súlyt, a terhet, hogy a két fiatal arcára mosoly, jókedv, szeretet üljön.. . Ács. Péter meglendí­tette hatalmas, nagy ke­zét. Nyújtotta Kiss Bélá­nak: —■ MegyekI.. i PÉCZELI ENDRE sok kísérletei bebizonyították, hogy az emberi szervezet sokkal jobban állja a gyorsaság által kifejtett nyo* mást, ha vízben van, mintha »szára­zon*« ülne. Erre ugyan már 2000 év- Vved ezelőtt rájött Archimedes, aki ;a * monda szerint fürdés közben fedezte fel, .hogy »minden vízbamártott test annyit veszít a súlyából, mint az ál­tala kiszorított víznek a súlya«. A modern kor mérnökeinek most eszükbe , jutott ez az archimedesi tétel és különböző víztartályokban fokozódó gyorsaságnak tették ki a kísérletre önként jelentkezőket. Ki­derült, hogy az emberi szervezet négy percen át bírja ki a nehézségi erő tizenháromszorosát. Eddig úgy tudták, hogy az emberi szervezet leg-f feljebb a tizenkétszeres nehézségi erőt tudja elviselni, de azt is legfel­jebb csak 1.45 percig. lAtóképesség A KORMANYKERÉK MELLETT Az ember látóköre a teljes nyűggé | lom állapotában közel 180 fokot fog ! * át. Ha 45 kilométeres óránkénti se­bességgel halad, a látótér 104 fokra* 95—100 kilométeres óránkénti sebes­ségnél 45 fokra szűkül össze. Gép* X kocsivezetők, akik ilyen ütemben — X sőt igen gyakran még gyorsabban — I haladnak, képtelenek megfigyelni^ i mi történik az út szélén. A gyorsa- X ság fokozódásáixil a pontos észlelés X köre is szűkül. Már a 90 kilométeres X sebességgel haladó gépkocsivezető is X legfeljebb három szót olvashat el áz X út jelzőtáblák szövegéből. A gépkocsi* ‘ vezetőre ezenkívül a kocsi vibrációját a kipuffogó gáz, a kocsin belüli el* használt levegő, meg az állandó lár* ma is fárasztóan hat, amely egy kö* zepes nagyságú gépkocsiban 80 kilo- * méteres óránkénti sebességnél kb. X 84 fori. A 70—jßO fonnál erősebb hang | tudvalevőleg idővel károsan hat az emberi egészségre.

Next

/
Thumbnails
Contents