Észak-Magyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-03 / 129. szám

Kedd, 1958. június 3. CSZAKMAGYARORSZAG 5 LEVELEZŐINK, OLVASÓINK ÍRJÁK Biztosan jó pénz? Az elmúlt napokban körzeti orvo­som javaslatára az SZTK rendelő- intézetének gégészeti szakrendelé­sére kellett mennem. Szentkatolnai doktor úr, miután megvizsgált, úgy találta, hogy alapos vizsgálatnak kell alávetnem magam. A doktor úr látva, mennyire beteg vagyok — már a rosszúllét környékezett — le­kísért a sebészetre, majd a rönt­genre. A leletre várnom kellett, s ezalatt az idő alatt az alábbi megjegyzésre lettem figyelmes, mely egy férfi ré­széről hangzott el, elég hangosan, nyílván azért, hogy érthessek belőle: — Látod, pajtás, így megy ez itt, biztosan jó pénz...! Tisztelt Ismeretlen, ön nagyon té­vedett akkor, amikor ezt a megjegy­zést tette velem kapcsolatban. Ön úgy látszik, nem tudja elképzelni azt, hogy az SZTK és a kórházi orvo­sok nagy többsége nem azonosítható azzal a kis százalékkal, akire ön cél­zott. Nekem az anyagi körülményeim nem engedik meg, hogy az orvosok­nak tiszteletdíjat fizessek. Az az eset, melynek ön szemtanúja volt, csupán Szentkatolnai doktor úrnak a beteggel való együttérzéséből fakadt, és tudom, hogy hasonló esetben Ön­nel szemben sem viselkedett volna másképpen. Szentkatolnai doktor úr is azok­nak a magyar orvosoknak a csa­ládjához tartozik, akiknek nem a pénz. hanem az orvosi hivatásérzet diktálja a becsületes és lelkiismere­tes munkát! Milecz Györgyné A Közlekedési Vállalat figyelmébe Tapolcán dolgozom, s munkám jó elvégzése érdekében kétszer-három- szor is utazom autóbuszon. Olyan hiányosságra szeretném a figyelmet felhívni, mely országos viszonylat­ban nem tapasztalható. Az autóbusz jegyellenőreiről van szó. Mindenütt az a szokás, hogy amíg mozog a jármű, leellenőrzik a jegyeket. Nálunk az ellenőrök a végállomás előtt egy-két megállóval szállnak fel a buszra és kezdik mun­kájukat. Közben a busz a végállo­--------------------------------------OOO­másra érkezik, minden utas- szedi csomagját, készül leszállni. Megáll a busz és ekkor a munkája negyedét elvégző ellenőr kezdi molesztálni a leszállni készülő és induló utasokat. Az a kérésünk, hogy az ellenőrök ne a végállomás előtt egy-két meg­állóval szálljanak fel. hanem koráb­ban, hogy mire beér a busz Mis­kolcra, már elvégezzék az ellenőr­zést. Fekete Miklós, Miskolc Rajz- és fotókiállítás a Földes gimnáziumban Gyermekeink érdekében szólunk Olvastuk az újságban, hogy végre megoldást nyert Misikolc város gyer­mekéinek szakszerű orvosi ellátása. Ezt minden szülő örömmel vette tu­domásul. Sajnos, az első igénybevé­telnél elkeserítő dolgokat tapasz­taltam. Munkaidőm fél 5 óráig tart. Utá­na mentem gyermekemért a bölcső­débe, ahol tudomásomra hozták, hogy kislány ómnak fáj a füle, vi­gyem el szakirendelésre. Mi sem könnyebb — gondoltam —, hiszen nemrégen nyílt meg államunk szere­tő gondoskodása révén, gyermekeink egészségének megvédésére ez az új intézmény, Nagyon csalódtam. A —----- --------ooo­s zakrendelés tart. csak délután 17 óráig A munkaidő országszerte, így vá­rosunkban is fél 5, vagy 5 óráig tart, így a szülők csak azt a megoldást találják, — mint eddig is — előbb otthagyják munkahelyüket, hogy időben elérjenek a rendelésre. Sok dolgozó édesanya nevében kérem: legalább 19 óráig hosszabbítsák meg a rendelési időt, hogy a dolgozó édesanyáknak ne ökozzon gondot, ha gyermekeiket szakrendelésre akarják elvinni. Bodnár Ernőné 4 gyermekes édesanya % Fejlődik Tállya k Tállya egészségügyi fejlődése na­gyon szembetűnő. A korszerű, 35 férőhelyre kibővített bölcsőde után az orvosi ellátás megjavítására ke­rült sor. Az orvosi munka teljesebbé tételére két orvos beállítását kérte a tanács, s ennek a kérésnek felette­seink eleget is tettek. Az elmúlt években nagyon hátrál­tatta az orvos munkáját, hogy nem volt megfelelő orvosi lakás és ren­özegészségügye delő. Nemrégiben 160.000 forintos költséggel különbejáratú várót és rendelőt, modern orvosi lakást épí­tettek. Csak elismeréssel és köszönettel tartozunk államunknak a gondosko­dásért, amellyel elősegíti Tállya köz- egészségügyének fejlődését. Dr. Eperjessy Pál körzeti orvos. CSAK EGY ÉVE rendszeresítet­ték gimnáziumainkban a politech­nikai oktatást, csak egy éve kötelező tantárgy az ének és rendkívüli tan­tárgy a szabadkézi rajz. Az évvégi eredmények azonban máris megmu­tatják, milyen üdvös intézkedés volt e rendszer újra bevezetése középisko­láinkban. Kiviláglik ez a miskolci Földes Ferenc gimnázium évvégi kiállításaiból, amelynek politechni­kai részlegéről már megemlékeztünk. A Földes gimnázium kiállításai rávilágítanak, milyen hiba volt, hogy évekig elhanyagoltuk az ifiúság nevelésének ezeket a fontos kiegé­szítőit, mialatt a tanuló fiatalokban a művészet iránt mutatkozó vonzó­dás, a különféle technikai szakmák iránt való érdeklődés hiába keresett kielégülést. Mennyivel könnyebb a pedagógus dolga is, ha felismerheti, melyik diákjában milyen hivatás iránt való hajlandóságok, képessé­gek rejtőznek. Hiszen a pedagógus felelősséget érpz azért is, hogy a helyes pálvaválasztásban segítse a gondjaira bízott fiatalokat. A szunnyadó képességek felisme­résére természetesen csak az a pe­dagógus képes, aki nem a maga szakmájának szűkebb határai között szemléli a fiatalok fejlődését, hanem azon túl is figyelő szemmel kíséri, kiben milyen hailandóságok deter­minálhatják legelőnyösebben, a tár­sadalomra nézve leshasznosabbam életpályájának megválasztását. Pedagógusaink nagvrésze az új tí­pusú, széles látókörű nevelők sorá­ba tartozik és minden megnyilatko­zásával az életre neveli tanulóit. E tekintetben példamutató intézeteink közé tartozik a Földes gimnázium, mert legtöbb tanárnak ugyancsak sokoldalú az érdeklődése. Tok Miklós elvtársat, a gimnázium igaz­gatóját például épp úgy érdeklik diákjainak tanulmányi eredményei, mint az énekkar munkája, a poli­technikai ^műhelyben dolgozó diákók szép munkái, a képzőművészeti ér­zékkel rendelkező diákok, vagy a fotószakkör tagjainak Ígéretes ered­ményei. És ez a sokoldalú érdeklő­dés, figyelem ott lebeg az egész ta­nári kar légkörében. Micska Sza- niszló orosz nyelvszakos tanár ami­lyen odaadással tanítja diákjait az orosz nyelvre, olyan lelkesen vett részt a politechnikai műhely létre­hozásában, oktatói munkájában és lelkes vezetője. . a. képzőművészeti szakkörnek. A fotó-szakkört Lip- tovszky József tanár vezeti, de Árok- szállásy Zoltán és Irsa Tibor taná­rok, akik Liptovszkyval együtt régi kiváló fotóam^tőrök, néhány kitűnő művészi felvételükkel maguk sem restellik emelni a diák-amatőrök kiállításának színvonalát. A TANÁROK ÉS DIAKOK sok­oldalú közös érdeklődési körének kétségtelenül szerepe van abban, hogy a KISZ megyebizottságának fotópályázatán az első díjat a Földes a a gazda IRTA 9 ^ (5. folytatás.) — A TORKODAT!... MUTASD A TORKODAT, te kutyafaj zat — suttogta a rettenetes szavakat a gazda fülébe, aki meglepetésében tehetetlenül hadonászott s már könyörgőre fogta a szót: — Engedj!... Ne bánts!... Ne ölj meg!... Ne bánts!.. i ígérem.. \ nem lesz bántódásod..; — Mindjárt — válaszolta a ju­hász, s úgy remegett a hangja, hogy maga sem ismert vcxlina rá. — Mindjárt — mondta újra — csak még a füledből is levágok egy ki- -csát... Kampót faragok rá, olyat, mint a botomra.-.; És az olló éles pengéje beletépett a gazda vastag fülébe. Újra sikoltás hasított a szoba levegőjébe és vér festette pirosra a fehér falat, a puska csövét, a földet, a juhász ingét, kezét s a gazda mindkét ar­cát, melyet pillanatok alatt szörny­képpé csúfított a kés. Arcán dara­bokban lógott a hús, olyan lett, mint a felszaggatott föld, amelyen végighúzták a boronát. Aztán csend lett. A véresarcú ember lerogyott a kemence ülőké­jére. A juhász zsebretette az ollót, felkapta a fegyvert, csövét a csiz­mája alá tette s a lábával ketté­törte. — Most már elbúcsúzhatunk, gazduram! Megborotváltam egy ki­csit és csupán szívességből. Tanulja meg, hogy a cseléd is ember, s ta­lán különb mint azok, akiket szol­gál..:^ Bezárta maga után az ajtót s kilépett a csillagfényes éjszakába. Könnyűnek, szabadnak, f elszaba­dultnak érezte magát, mint még soha életében. Még akkor sem volt ilyen megnyugtató érzése, amikor a csendes nyári éjszakákon a dús fűben hanyattfekve figyelte a csil­lagok esését, hallgatta a tiszai bé­kák kórusát, s a mellette ciripelő tücsök hízelgő énekét. Legszíveseb­ben lehpvert volna a tiszapartra, bámulni a csillagokat s nézni a holdfényes, hullámzó vizet, de mennie kellett. Várta az asszony. mintha beszélgetett volna valaki­vel. Megtapogatta zsebében a kö­römnyíró ollót. Tudta, érezte, hogy ott van, hiszen lehúzta a nadrágja zsebét, de valahogyan szerette tudni, biztosan tudni akarta, hogy tényleg ott van-e. — Jó kis fegyver — gondolta. — Sok kellene belőle. Csaikhát, nem A véresarcú ember lerogyott a kemence ülőkéjére. Aztán későre is járt az idő. Ö meg hajnalban kelő ember'volt, pihen­nie kellett, meg aztán az asszony­nyal is csak este beszélgethet egy keveset. MEGSZAPORÁZTA LÉPTEIT, s kiért az országúira. Megint a fele­ségére gondolt. Mennyire szereti. Milyen szépnek tervezték az életet. — És szép lett? — kérdezte önma­gától. S a választ is megadta nyom­ban: — Szebb lehetne, ha emberek le­hetnénk ; -.: — De hogyan? — kérdezte ismét* gyártanak. ;s Pedig ha minden cseléd kapna egyet..; Tovább fűzte gondolatait 6 maga is elcsodálkozott, hogy milyen szé­pen eszébej útnak ezek a kérdések és válaszok. — Minden szegénynek ilyen kel­lene. A juhászoknak is, a summá- soknak is, meg talán a városiaknak is... Akkor hány ezer ollót kellene gyártani? ... Sokezret... Biztosan sokezret. Igaz, a városi munkás­nak van ilyen... Különb is, és mégis..; Mi hasznát veszi? Vagy talán ennél jobb szerszámot akar? Biztosan! gimnázium fotósai nyerték el. Az intézetben most rendezett kiállításon négy díjat tűzték ki. A vezető tanár különösen sokat foglalkozik az első­osztályos fényképezőikkel s nem vé­letlen, hogy az első díjat, az arany­érmet egy elsős diák, Demeter Pé­ter nyerte a Szabadság térről készült artisztikus felvételével. Az ezüst ér­met Ráckövesi János negyedosztá­lyos Bükki kirándulás című fotográ­fiájának ítélték. Ábrahám István, Leszták Lajos, Micska Tibor, Má- day Péter egy-egy szép felvételén is megakad szemünk. A fiatal művész- kedő fotográfusok a szakkörben el­sajátítják a fényképezés minden szakmai titkát és „ így lassankint mestereivé válnak a fotografálásnak, amelyben sok örömük telik. A rajzot, festést tanuló diákok kö­zül többen eljárnak a művésztelepre, egyik-másik szakkörbe, hogy fej­lesszék tudásukat. A kiállításon ta­lálkozunk a másodéves kéozőmű- vészeti főiskolás Lenkei Zoltán gra­fikáival, aki a Földes gimnáziumból került a főiskolára. A harmadik osz­tályos Bozsik István grafikáin meg­látszik. hogy sokat tanult a művész­telep művészeitől és egyik-másik rajza művészi színvonalon áll, meg­állná helyét nagyobb kiállításainkon is. Kár, hogy — mint tanáraitól hal­lom — iskolai tanulmányait viszont elhanyagolja, mert a leendő művész­nek sem árt, ha minél sokoldalúbb műveltséggel rendelkezik. Itt van például Ernyey Gyula harmadikos, aki amellett, hogy érdekes utakat kereső intellektuális művésztehetség, kitűnő tanuló. Hajlandó vagyok könnyebb, simább érvényesülést jó­solni a művészet területén Bozsik Pistának, mint a vívódó Ernyey Gyulának. De Ernyey Gyuszit akkor is értékelném — egyiküket sem is­merem személyesen —, ha netán a művészetnél kötve ki, csupa buk­tató volna a pályája ... Mert Bozsik »készebb« ugyan, de Ernyey viszont »elégedetlenebb«. Gyusztról még nem lehet tudni, mivé nőhet, Pistáról máris tudom. Nagy a különbség az intellektuálisan megalapozott művé* szét és a puszta szakmai rátermett* tíég között. Csak a sokoldalú mű­veltség képesíti a művészt arra, hogy a maga lábán járjon. Ha nem is egészen indokolt, hogy ez a diákkiállítás a művészet efféle» kényes problémáit vesse fel, mégis alkalmat ad rá. Hiszen bimbózó te­hetségek megnyilatkozásáról van szó, akiket nevelőik — igen helyesen —■ nem korlátoznak, inkább éberen, valóságos szülői szeretettel figyelnek, és akik hivatva vannak arra, hogy valamikor űjjáformálódó társadal­munk szószólói legyenek a művé­szetben — ha lesz kitartásuk. Mert' mocorog bennük az erre való haj­landóság. Nem fanyalogva, hanem erőteljesen nyilatkozik meg ez a hajlandóság Rusz Ottó, Tóth László, Körtvély Attila, Ivántsó Pál, Simon Gábor és a többiek tehetség-csirái­nak bőm lad ozásában is. MINDENT ÖSSZEVETVE, a gim­názium évvégi kiállításai híven tük­rözik a szocialista nevelés felsőbb­rendűségét, pedagógusaink szélesebb látókörét, a tanulóifjúság lelkületé- vel, új feladataival való összefor- rottságát, az elavult, vaskalapos pol­gári pedagógiai rendszerrel szemben, amely nem segítője — tapasztalat­ból mondhatom —, hanem fékezője volt az egyéni képességek, adottsá­gok érvényesítésének, kivirágoztaitá- sának. Hajdú Béla-ooo­Az Egressy Béni Zeneiskola énekkari — zenekari és kamarazene hangversenye A MISKOLCI ZENEI NAPOK egy­mást követő hangversenyei között üde színfoltot jelentett ez a hangver­seny, amelyet a népek barátsága hó­napjának tiszteletére rendeztek 27-én a szakiskola nagytermében. A hangverseny, mintegy kereszt­metszetet adott arról a lelkes és tö­rekvő munkáról, amelyet az iskola igazgatója és tanárai kifejtenek. Ez a hangverseny szép példáját adta, hogy a zeneiskolai nevelés igazi feladata. Mint tudjuk, célja egyrészt a legkiválóbb tehetségeket a magasabb zenei képzésre előkészí­teni és nevelni, másrészt legalább ennyire feladata az, hogy a zenét szívből szerető, a maga gyönyörűsé­gére muzsikáló zenehallgató közön­séget neveljen, akik a társas zenélés adta gyönyörűséget az élet mélyebb, és legszebb élvezetei közé sorolják. Erre nevelni lehet és nevelni kell — Kasza, meg kapa van a falun, tanyákon elegendő, mégsem kell a parasztnak ... Csakhogy robotoljon vele. Hejj! Gyáva a szegény! — Gyáva! — Gyáva! — Gyáva! Ez az egyetlen szó lüktetett, ka­vargóit a fejében egészen addig, míg haza nem ért. Nem is tudott másra gondolni. Ez feszítette a nyelvét, a szívét, az agyát és az erejét. Az asszony a véres ing láttán fel- siikoltott a félelemtől: — Istenem! Mit tettél?! Juhász Mihály azonban nem vá­laszolt a kérdésre. Közelebb lépett az asszonyhoz, megszorította a kar­ját és ő is kérdezett: — Mondd csak te Piros? Mit gondolsz, lesz még jobb világ? Meddig lesz még gyáva a szegény? ÍGY TÖRTÉNT. Én csak a csil­lagos eget, az égiháborút, a béka- kórust, meg a tiszaparton lángoló füzest színesítettem meg egy kicsit, de a történethez nem költöttem hozzá. Hogy mégis mi lett a juhász és a gazda somsa? Különösebbet senki sem tud, mégis érdemes lenne utána járni. Az bizonyos, hogy a juhászt nem vitték el a csendőrök, még évekig szolgált és üj kampós- botot faragott. Ügy tudják, ma is él, s gyakran emlegetik. A gazda I«. élt még sokáig s úgy halt meg sebhelyes arccal, úgy eltűnt, mint az a világ, amelyben élt, amellyel együtt királyoskodott a szolgaem­berek fölött. * ÉS UGYANILYEN DRÄMA itt is lejátszódott Borsod megyében. A révleányvári egykori summások és cselédek bárkinek elbeszélik, mert ma is élnek olyan öreg parasztok, akik a szemtanúk szavaival hitele­sítik a történetet. A révleányvári juhász is él, jelenleg Nagyrozvágy községben. Májer Antal a neve. (Vége.) az ifjúságot, és olyan korán, mint ezen a hangversenyen láttuk. Ne­velni kell arra, hogy ha ketten, hár­man valamennyire birtokában vqn- nak a hangszeres tudásnak, ne csak •pénzkereset céljából tánczene-ját- szásra társuljanak és egyetlen céljuk legyen, az alkalmi »jqzzpqrtvk« ala­kítása. # . Hisszük hogy az a törekvés, ame­lyet az Egressy Béni zeneiskola ki­fejt, évek múlva meghozza a maga nemes gyümölcsét. A hangverseny 'folyamán örömmel hallgattuk a ceglédi országos zene­iskolai versenyeken is nagy sikerrel szerepelt zenekart. Nagyon gazdasá­gosnak és jónak találtuk műsorvá­lasztásukat. Megfelel jelenlegi fej­lettségi fokuknak és mégis alkalmat ad arra, hogy bebizonyíthassák, mily szép hangszínnel rendelkeznek már és játékuk mennyire fegyelmezett. A Scarlatti Concerto grossoban, nem­különben a Seitz-konzert kíséretében \a tehetséges Drotár Annával igaz örömünkre szolgáltak. Érdeklődéssel várjuk további munkájukat. Fejlődé­sük egy pillanatra sem hagy ben­nünk kétséget, mert lelkes játékuk, valamint vezetőjüknek, Kossuth Gá­bornak művészi vezetése erre alapot [ad. Énekkaruk hasonló szép rémé■* nyékre jogosít. Jelenleg Erdélyi Lász- lóné és Fqrbaky Gézáné vezetésével énekelnek. Mindkettőjük mun­kája művészileg igényes, a kórus hangszíne szép, árnyalt és finom. Az Erdélyi Lászlóné által vezérelt jművekből a Liszt-művet találtuk •nagyon szépnek. Farbaky Gézáné ál­ltai vezény eltekből pedig a Kodály: iLengyel Lászlót. Bemutatta a kórus iHorváth Kiss László szakiskolai •igazgató Tavaszi táncdal című kom­pozícióját is nagy sikerrel. A közön- Iség melegen ünnepelte a szerzőt. « De szólnunk kell a kamarazene Zszámokról is, amelyeknek jelentősé­géről már elöljáróban hangot ad­tunk. 'Kislányok és kisfiúk hangszer- tudásuknak megfelelő, de mester­műveket játszottak kitűnő összjáték- kal, tisztán és kulturáltan. Muzsikád lásuk Névely József igényes és mű­vészi munkáját tükrözte. Amidőn elismeréssel szólunk erről az igényes és művészi munkáról, amelyet hallani alkalmunk volt, szólni kell a szervezésbeli hiányokról Xis. A »Miénk az iskola, magunknak *muzsikálunk« jelszó nem tartható la nevelés mélyebb szempontjából. lÉkkora munka több és nagyobb inyilvánosságot igényel s erre is gon- Idot kell fordítani, még akkor is, ha thangverseny hangversenyt követ. iMinden intézménynek megvan a fmaga vonzási köre és el kell érni annak a körnek az érdeklődését. Hisszük, hogy az Egressy Béni Vzeneiskola lelkes tanári kara a mű- [vészi nevelés mellett a továbbiakban >erre is gondot fordít majd. További [munkájukhoz sikert kívánunk. V; ZALÁN IRÉN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents