Észak-Magyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-24 / 121. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! r Pártfeladatot minden kommunistának Céll Tű*! Nem pusztába kiáltott szó A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKASPAR'I BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIV évfolyam 121. szám Ära 50 fillér 1958 máma 24, szombat A képviselőnő J Súlyos francia-tunéziai incidens a gafsai repülőtéren Hírügynökségi jelentések szerint Burgiba tuniszi elnök csütörtökön rádiónyilatkozatban fordult az ország népéhez. Burgiba ebben a nyilatkozatában közölte, hogy Tuniszt az algériai francia parancsnokság ténykedése miatt veszély fenyegeti. Az elnök bejelentette, hogy a gafsai repülőtéren és Remada térségében súlyos összetűzések voltak a francia erőkkel. Mint a hírügynökségi jelentésekből kitűnik, szerdán négy francia bombázó ereszkedett le a gafsai repülőtérre. A bombázókat azonnal körülvették a tuniszi véderő egységei. ■ A repülőgépek csütörtökön a tuniszi hatóságok tilalma ellenére a levegőbe emelkedtek. A tuniszi véderő ezt igyekezett megakadályozni és tüzet nyitott a repülőgépekre. De a tunisziak kerültek tüzbe, mert a repülőtéren tartózkodó francia katonák megtámadták őket. Az Associated Press hírügynökség megjegyzi, hogy Szakiét Szid! Jusszef bombázása óta ez volt az első eset, hogy a Tuniszban állomásozó francia erők, amelyek nem hagyhatják el támaszpontjaikat, tunéziai katonákra tüzeltek. A Reuter jelentette, hogy a tuniszi kormány később közleményt adott ki, amely szerint a csapatok csütörtökön többizben ágyú- és géppuska- tüzet zúdítottak egymásra. A tuniszi kormányközlemény szerint »a helyzet súlyosbodik«. Ugyancsak feszült a helyzet Remada térségében, ahol a francia csapatok útkeresztezéseket és magaslati pontokat szálltak meg. Burgiba rádióbeszédében, általánosságban is érintette a tunéziaifrancia kapcsolatokat. Azt mondotta, hogy Remadánál még mindig vannak francia erők, s az az óhaja, hogy a remadai és a gafsai incidens a lehető leggyorsabban minden vérontás nélkül rendeződjék. A tunéziai elnök a francia válságról csupán annyit mondott, hogy a személyi és kormányzati kérdéseik nem tartoznak Tunéziára, amelyet egyedül csak az érdekel, hogy Franciaország milyen északafrikai politikai irányzatot követ. Ezután bejelentette, hogy az eknult napokban többoldalú eszmecserét folytatott a franciaországi események tunéziai hatásáról. Hangsúlyozta, hogy a francia-tunéziai kapcsolatokat a lehető legrövidebb időn belül rendezni kell. Elsősorban a Tunéziában állomásozó francia csapatokat kell kivonni az országból, még mielőtt az anarchia keríti hatalmába a francia hadsereg sorait. Bennünket az már nem érdekel, hogy a kiürítési parancs honnan érkezik — mondotta Burgiba. (MTI) A tuniszi kormány figyelmeztette a francia ügyvivőt Tunisz (Reuter). A tuniszi kormány szóvivője kijelentette: A francia ügyvivőt figyelmeztették, hogy a tuniszi hatóságok elhatározták, ellenállást fognak tanúsítani ha a francia légierő használni akarja a tuniszi repülőtereket. >>A kormány elhárít minden felelősséget az esetleges következményekért« — mondotta a szóvivő. A szóvivő még közölte, hogy Mond- zsi Szlimet, Tunisz washingtoni nagykövetét utasították: Tájékoztassa az ENSZ főtitkárát »a déltuniszi helyzet veszélyes alakulásáról«. Tuniszi és francia forrásokból később közölték, hogv csütörtökön este Gafsa térségében megszűnt a lövöldözés. Emberéletben nem esett kár. (MTI)-oooMongol parlamenti küldöttség érkezett hazánkba Pénteken a fővárosiba érkezett a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huráljának küldöttsége, amely az országgyűlésc meghívására látogatott el hazánkba. A küldöttséget ,Cs. Szurundzsav, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi A libanoni helyzet Beirut (TASZSZ) A libanoni helyzet továbbra is feszült, Beirutban, Szaidában, Naba- tiában és más városokban tovább folynak a sztrájkok. Az elmúlt 24 óra alatt Beirutba'n hat bomba robbant. Az egyik az amerikai egyetem tőszomszédságában. Miután a városban már második hete folyik a sztrájk, élelmiszerhiány mutatkozik. Az élelmiszerek ára két-háromszoro- sára emelkedett. A beiruti helyzetet jellemezve az A1 Kifah című lap ezt írja: „Nincs semmi jele annak, hogy a nép hajlandó lenne beszüntetni a sztrájkot. Sokhelyütt, mint eddig is, akadályokat, lövészárkokat ásnak. Az a benyomás, hogy a döntő ütközetre készülnek”. ' Tripoli városától 25 kilométerre összetűzések voltak a felkelők és a „biztonsági erők” között. Sok a halott és a sebesült. Aikkar környékén egy ezerötszáz tagú felkelő alakulat elfoglalta Halba és Berka jel városát. A Soir című lap szerint a Tripoli környékén tevékenykedő felkelő alakulatok létszáma eléri a negyvenezer főt. (MTI) Felrobbant nyolc távirányítású lövedék egy amerikai rakétatámaszponton A ton Middletown (AFP) middletowni rakétatámas^pon- csütörtökön felrobbant nyolc >,Nike” mintájú távirányítású rakéta. A szerencsétlenség színhelyén hét holttestet találtak, három embernek nyoma Veszett. A felrobbant lövedékek nem atomtöltettel, hanem nagyerejű robbanóanyaggal voltak felszerelve. Egyelőre még nem tisztázták a robbanás körülményeit. Ez volt az első szerencsétlenség, amióta bevezették a „Nike” tipusu távirányítású lövedékeik alkalmazásával kidolgozott légelhárító rendszert. A robbanás pillanatában a lövedékek körül szakemberek foglalatoskodtak. A szerencsétlenség alkalmával roppant terjedelmű narancsszínű tűzgömb keletkezett. A robbanás annyira megremegtette a földet, hogy a szemtanuk atomrobbanásnak vélték. A támaszpont fölött gombaformájú felhő keletkezett. A szerencsétlenség még borzalmasabb következményekkel is járhatott volna. A robbanás ugyanis begyújtott egy rakétakilövő berendezést, a rajta lévő rakéta kiröpült és hatalmas görbe ívet tett meg igen sűrűn lakott vidék fölött, majd a támaszponttól három kilométerre lezuhant. Valamennyi szemtanú egyébként megerősítette, hogy a robbanás ereje minden irányban rakétaszilánkokkal árasztotta el a támaszpont egész környékét. Két kilométeres körzetben minden ablaküveg betört, az ajtókat pedig a légnyomás kimozdította félfájukból. Egy nőt, aki szobájában tartózkodott, a légnyomás | a földretepert. „Az volt a benyomásom — mondotta a támaszpont tőszomszéds ágában lakó Vincent Meyers —, hogy az egész összeomlik.” Washingtonban Grant Lasher százados, a hadsereg szóvivője kijelentette, hogy tulajdonképpen két robbanás történt. Egy felrobbant rakéta a levegőbe repítette a többi hetet. Hozzáfűzte, hogy a szerencsétlenség pillanatában öt polgári szakmunkás igyekezett kicserélni egy alkatrészt a rakéták egyikén. Az amerikai hadsereg egy másik szóvivője hangoztatta, hogy Midd- letownban semmiféle hasadóanyag nem robbant fel. Illetékes katonai körök azt állítják, hogy a „Nike Ajex’* rakéták támaszpontjain a legszigorúbb elővigyázati intézkedéseket alkalmazták. (MTI) Huráljának elnöke, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága politikai bizottságának és titkárságának tagja vezeti. A delegáció tagjai: D. Sarap, a Mongol Népköztársaság Nagv Népi Hurálja elnökségének titkára, Zts. Dulma, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, Zs. Njama, a Mongol Népi Forradalmi Párt Hobdij megyei bizottságának titkára, Zs. Agvanszödov, a Benitij megyei tanács végrehaj tóbizottságának elnöke, D. Arja, a zsargalatai állami gazdaság elnöke és U. Dorzspalam termelőszövetkezeti elnök. A küldöttséget, amely a Német -Demokratikus Köztársaságból jövet érkezett hazánkba, a Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fogadták. A vendégeket Vass Istvánné, az országgyűlés alelnöke üdvözölte. Nagy öröm volt számunkra az, hogy elfogadták a magyar országgyűlés meghívását és mos,t hazánkban üdvözölhetjük önöket — mondotta köszöntőjében. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a látogatás tovább mélyíti népeink testvéri barátságát és tovább erősíti a Szovjetunió vezette szocialista tábor egységét. Rövid itt- tartózkodásuk alatt alkalmuk lesz meggyőződni arról, hogy a magyar dolgozó nép, pártjával, a Magyar Szocialista Munkáspárttal az élen, hűséges tagja a szocialista tábornak és rendületlenül halad a szocializmus építésének útján. Az üdvözlésre Cs. Szurundzsav, a mongol parlamenti küldöttség vezetője válaszolt. Szívélyes köszönetét fejezte ki Rónai Sándor elvtársnak, a Magyar Népköztársaság ország- gyűlése elnökének a baráti meghívásért. — Mi — a mongol nép küldöttei — átadjuk önöknek és az egész magyar népnek a mongol nép forró üdvözletét és legjobb kívánságait. Parlamenti küldöttségünk első ízben látogat Magyarországra és úgy gondoljuk, hogy ez a látogatás hozzájárul az országaink közötti testvéri barátság és együttműködés további elmélyítéséhez és erősödéséhez. Boldogok vagyunk, hogy közelről is megismerhetjük az önpk nagyszerű eredményeit, amelyeket népünk nagy figyelemmel kísér. (MT)-oooTiz halottja van eddig a panamai zavargásoknak Balboa (Reuter) Panama Cityben a rendőrség és a tüntető diójuk harcának legalább tíz halálos aldozata van s mintegy, hatvanan sebesültek meg. Panama Cityben csütörtökön éjszaka csend volt. miután a kormány felfüggesztette a polgári jogokat, s a nemzeti gárda csapatai géppisztollyal és könnyfakasztó gázzal szétkergették az utcákon barikádokat építő diákokat. A leghevesebb összecsapásokra az amerikai ellenőrzés alatt álló csatornaövezet közelében került sor, s az acélsisakos amerikai csapatok készenlétben álltak, hogy megakadályozzak az övezetbe való behatolást. Az éj beálltakor 500 diák egy hátsó ajtón át távozott az ostromolt Nemzeti Intézetből, s az egyetemre vonult át. A panamai egyetem ugyanis önkormányzatot élvez, s a nemzeti gárda csapatai engedély nélkül nem léphetnek területére. (MTI) r jVILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Aw, álmok megvalósulása felé Irta: Topcsijev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökségének főtitkára A szovjet tudósok új oldalt nyitottak a hazai tudomány győzelmének dicső történetében. A nemzetközi geofizikai év programjának megfelelően fellőtték a harmadik mesterséges holdat. Földünk körül tehát most már harmadszor kering szovjet hold. Valamennyi szovjet emberrel együtt büszke vagyok, hiszen az új szputnyik az egész szovjet rendszer erejét bizonyítja. Az 1880 kilométer magasban keringő mesterséges hold 968 kilogramm súlyú tudományos berendezést foglal magában, amely a kozmikus térség átfogó megfigyelését biztosítja. Tudósaink előtt tehát hihetetlen lehetőségek nyíltak, hogy olyan jelenségekre is fényt derítsenek, amelyek eddig még ismeretlenek a tudomány előtt. Az új szputnyik fényénél még reálisabbnak látjuk azokat az álmokat, amelyek a kozmikus űrhajó útjára, s az ember űrhajózására vonatkoznak. „ Bizony, nagyon nehéz út vezet tudományos céljaink eléréséig. Mégis meggyőződéssel állíthatjuk, hogy népünk még sok-sok újabb sikerrel büszkélkedhet majd és újabb tudományos felfedezésekkel gazdagíthatja az emberiség kincsestárát. Erre a szovjet nép minden akadályt elsöprő akarata a legjobb biztosíték! Hitler volt szárnysegéde mint filmszakember Ezzel kapcsolatban a film gyártásában résztvevő egyik angol műszaki szakember kijelentette: »Munkatársaim közül sokaknak az volt a határozott véleményük, hogy Puliiét nem kellett volna alkalmazni. A műszaki szakemberek egy része szörnyen fel volt háborodva.« A taxisofőr és az amerikai válság netk ajándékozom, ha nyugodtan, hátradőlve ül helyén és nem kezd beszélgetést a gazdasági pangásról.-* Egy angol veterán tiltakozásul a lakbérrendelet ellen vissza akarja adni Victoria keresztjét Az Associated British nevű filmtársaság Carl Heinrich Pehle, volt SS-őrnagyot, Hitler egykori szárny- segédjét műszaki tanácsadóként alkalmazta a »Számlap nélküli óra« című film elkészítéséhez. A film felvételei Németországban és Elstree- ben készültek. Egy csiikágói taxisofőr a következő figyelmeztetést függesztette ki kocsijában: »Az öntől kapott viteldíj 10 százalékát a nyomorék gyenmekekW. D. Bissett kapitány, akit az első világháborúban Victoria kereszttel tüntettek ki, elhatározta, hogy tiltakozásul a lakbértörvény .ellen visszaadja kitüntetését a királynőnek. A régi harcos maga is érdekelt a lakbértörvényben, ugyanis háziura, egy ingatlanügynök, kilakoltatással fenyegeti abban az esetben, ha nem vásárolja meg négyezer fontért azt a házat, amelyben lakik és amelynek építési költségei 1935-ben mindössze 800 fontot tettek ki. Bissett kapitány azonban nemcsak saját érdekeit akarja védelmezni és _így nyilvánosán, a Victoria kérészt tulajdonosai részére rendezendő júniusi díszvacsorán szándékszik átnyújtani kitüntetését a királynőnek, hogy — amiiit kijelentette —»felhívja a figyelmét a lelketlen lakbértörvényre«. Egy perc alatt 40 dollárt keres és jó tanácsokat ad L. L. Colbert, a Chrysler-műv ek elnökének évi jövedelme 1957-ben elérte a 488.900 dollárt. Ha ezt az összeget heti 40 órára és évi 52 hétre osztjuk el, kiderül, hogy a Chrysler-művek elnöke, miközben irodájában ült, minden percben 40 dollárt keresett. Néhány héttel ezelőtt Colbert azt ajánlotta az autóipari munkásoknak, hogy ne követeljenek bér javítást, hanem inkább bércsökkehtést, mert ezzel csak az inflációt segítik elő. Buddhista és keresztény Japánban nagy feltűnést keltett, hogy buddhista és keresztény vallási vezetők közös tiltakozó gyűlést szerveztek az atombomba veszélye ellen. Szervezetet is létesítettek ezen a vallási vezetők tiltakozása címen: »Vallásos emberek szövetsége az atom- és hidrogénbombák betiltására«. Az alapító gyűlésen valamennyi keresztény és buddhista szekta résztvett. A tizenöt tagú vezetőségben előkelő keresztény és buddhista főpapok szerepelnek. Részletfizetési vásárlásokná 1 busás kamatokat szednek a vevőktől A fogyasztás alakulását vizsgáló angol társaság megállapította, hogy a részletfizetésre vásárlók három fonttól hat fontig terjedő összeggel többet fizetnek a rendes -árnál egy rádióért, vagy televíziós készülékért. Emellett a részletfizetési legalacsonyabb felár is felér annyival, mintha 9 százalékos kamat mellett vennének kölcsönbe pénzt. De előfordul, hogy ez az összeg 70 százalékos kamatot is kitesz. A társaság azt javasolja a vásárlóknak, hogy ha csak el tudják kerülni, ne vásároljanak részletre. Lassubbodik a Föld forgási sebessége A Föld saját tengelye körüli forgási sebessége 1955 ^szeptembere óta évente ötezermilhomodnyival csökken. Ezt két atomóra segítségével állapították meg — az egyik az angliai Teddingtonban, a másik Washingtonban van — a legpontosabb számításokat végezve, figyelembe véve az évszakok okozta lassulásokat, valamint azokat is, amelyeket az árapályok okoznak. A tudósok véleménye szerint a Föld forgási sebességének ilyenirányú változása öt-tíz éven keresztül tarthat. Utána hasonló időszakon át csekély gyorsulás tapasztalható majd. Periódusos himlőjárvány Az indiai Bihar államban három és fél hónap alatt ezer ember halt meg himlőben. A kormány lépéseket tett a járvány leküzdésére. Eddig 1,700.000 embert oltottak be. Az egészségügyi miniszter közölte, hogy tanulmányozták a himlőjárványok történetét és megállapították, hogy ez szinte szabályos időközönként visszatér Bihar államba. Legutóbb 1951-ben dühöngött a járvány és 42 ezer ember halt meg. Így tehát félő -volt, hogy az epidémia 1956 és 1958 között fog ismét fellépni és így is történt. Dr. Norris Curtiss King amerikai néger orvos Afrikába utazott, hogy ott a sámánók' és varázsló-orvosok tanítványául szegődjék. Dr. King véleménye szerint az afrikai sámánok által has.—iáit titokzatos gyógyitalok és füvek némelyike olyan elemeket tartalmaz, amelyek hasznosaiknak bizonyulhatnak a modem gyógyszerek előállításában. ■ Az orvos az ilyen módon összegyűjtött növényeket kellő tanulmányozás végett Amerikába akiarja küldeni Kísérlete bizonyára sikeresnél? fog bizonyulni, mert a gyógyászatban nemrégiben bevezetett nyugiatósze- rek egy részét egyes primitív népek már hosszú ideje ismerik. Dr. King rákkutatással is foglalkozik és tapasztalatokat akar gyűjteni arról, hogy a bennszülöttek milyen gyógykezelést alkalmaznak a rák ellen.: Amerikai néger orvos tanulmányútja Afrikában