Észak-Magyarország, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-27 / 99. szám
Éljen a Szovjetunió, a béketábor vezető ereje! TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS : Fénykorát éli az ormosi bányaüzem 1917 május elseje Pétervárott Irta: V. Vinogradov, aki 1917 óta tagja az SZKP-nak Az ormosi bánya a borsodi szén- tröszt legnagyobb üzeme. Négy aknával cs egy toülíej léssel rendelkezik, amelyből naponta több mint 200 tonna szenet termelnek. így érthető, hogy á borsodi tröszt tervteljesítósé- betn komoly szerepe van az ormosi bányászok jó, vagy rossz munkájáénak. EGY KIS STATISZTIKA Az elleníorradalom óta eltelt időszakiban olyan eredményt értek el az ormosi bányászok, mint még soha. Joggal mondhatjuk: fénykorát élii az ormosi bányaüzem. Az 1957. évi tervet 107.2 százalékra teljesítették és több mint 35 ezer tonna szenet termeltek terven léiül. Elmúlt évi munkájuk elismeréseképpen méltán nyerték el az élüzean címet. A múlt évi szép eredményeiket ez évben t°vább javították az ormosi ak. 1958 első negyedévi tervüket 105.7 százalékra teljesítették és terven felül mintegy 10 ezer tonna szenet termeltek. Az összüzemi teljesítmény területén is előbbre léptek. Ez év első negyedévében 1085 tonna/műszak helyett 1145 tonna/műszakot teljesítettek. Az önköltség csökkentésében is szép eredményekkel dicsekedhetnek. A szén 191 forintos előállítási költségét, a negyedév végére 188 forintra csökkentették. JÓ A MŰSZAKI VEZETÉS Az ormosi bányászok a szép eredményeiket elsősorban annak köszönhetik, hogy jó a bányaüzemnél a műszaki vezetés. A műszaki vezetők minden erővel azon vannak, hogy •biztosítsák a dolgozóknak a jó munkahelyeiket, ellássák őket elegendő ,üres csillével, levegővel stb. A műszaki vezetők a sononkövetkező feliadatokat minden hónap végén megbeszélik a dolgozókkal. Tarján Kálimén főmérnök elvtárs elmondotta, »hogy nem volt könnyű a műszakiak •munkája az elmúlt évben. A II-es jés a III-as aknában bányatűz volt, »amit sikerült időben elfojtani. A • iV-es aknában meg kellett kezdeni az árvízveszélyes területek biztosít á- |Sát. A külszínen két átereszt létesí- »tettelk, az aknában pedig 14 db vízigátat építettek. I 1 AZ ÖNKÉNTESSÉG | ALAPJÄN VERSENYEZNEK • A bányaüzemnél az önkéntesség ^alapján újra beindult a szocialista munkaiverseiny. Sikerült szakítani az ormosiaiknak az erőszakos, bürokratikus munkaszervezéssel. Gyünké István elvtárs, Kossuth-díjas vájár kezdeményezésére versenyre hívták egymást a csapatok. Az aknák is versenybe léptek egymással, a bányaeidősorban a nevelő munkával érték el. Úgy a párt, mint a szakszervezet a műszaki vezetőkkel együtt állandóan neveli a dolgozókat. Ha valaki igazolatlanul hiányzik, elbeszélgetnek vele. Alii pedig nem háTj.lii'k a jó szóra, adminisztratív intézkedést foganatosítanak vele szemben. Az első negyedévben 22 embernek mondtak fel, hetet pedig fegyelmi úton távolítottak el. TERVEN FELÜL • 25 EZER TONNA SZÉN Eredményeiket az év hátralévő időszakában még tovább kívánják foközni. — Nem akarunk megpihenni babérainkon — mondották. Vállalták, hogy 1958-ban 25 ezer tonna szenet termelnek terven felül, ami azt jelenti, hogy éves tervüket 104 százalékra teljesítik. Az összüzemi teljesítményt 2 százalékkal teljesítik túl, az önköltségcsökkentés területén pedig 1 százalékos megtakarítást érnek el. Ennek végösszegét 1 millió 300 ezer forintra becsülik. Bízunk benne, hogy &z ormosi bányászok ezekét a merész felajánlásokat is maradéktalanul teljesítik és az év végén az elmúlt évihez hasonló szép eredményekkel dicsekedhetnek. Ehhez megvan mindien adottságuk, mert joggal mondhatjuk el az ormosi bányaüzem vezetőiről: nagytudású, erős akaratú, becsületes vezetők, akik a munkásokkal együtt harcolnak a több szénért. FODOR LÁSZLÓ AAAi>4áéááééá**é>»4«é*éé*é^»é44 444 1917 május elsejét szokatlan körülmények között ünnepeltük, örültünk annak, hogy a februári forra- dalomban politikai eredményeket vívtunk, ki, hogy megalakíthattuk szakszervezeteinket és megjelenhetett a munkások újságja, a „Pravda”. Ugyanakkor egy pillanatra sem feledkeztünk meg arról, hogy Oroszországban csupán burzsoá-demokra- tikus forradalom zajlqtt le. Mindannyian bizton hittünk abban, hogy eljön az idő, amikor a bolsevik párt, élén Leninnel, végső győzelemre vezet bennünket. 1917 május elsején mi, orosz proletárok szabadon vonultunk fel Pé- tervár utcáin. Mindenfelől jelszavak hangzottak: „Éljen a népek testvérisége!”, „Éljen az Internacionálé!”, Él jen a szocializmus!” Akkoriban a kohászati gyár párttitkára voltam. Gyárunkban 8000 munkás dolgozott. A bolsevikok nagy akarással láttak hozzá a május elsejei felvonulás szervezéséhez. De az üzemekben tevékenyen dolgoztak a mensevikek, az anarchisták, az eszetek és a monarchisták is. Mindenáron arra törekedlek, hogy a mun- Icásokat letérítsék a helyes útról. Az első szabad május elseje megmutatta, milyen szervezett, mennyire érett politikailag az orosz munJllösíduHii május elsejék igyekeztek, ahol tömeg gyűléseket I rendeztünk. < Nagyon érdelzes volt, hogy a tö-{ meg az egyik nvűlésről a másikra1 vándorod. Hiszen a különféle tribü-{ nőkről más-más párt képviselői mon-' dották el véleményüket a jelenlegi1 helyzetről. De a legtöbben az Orosz-' országi Szociáldemokrata (bolsevik) ' Munkáspárt Központi Bizottságá-1 nak tribünje körül gyülekeztek. Az egybegyűlteket V. I. Lenin üdvözölte és kifejtette előttük, mit jelent ( május 1 a világ proletáriátusának,\ mit kell tennie az orosz proletáriá- ( tusnak a szocialista forradalomért ( vívott harcában. Lenin szavait szám-, talanszor szakította félbe a tömeg , viharos éljenzése. Beszéde végén a, tömeg egyetlen hatalmas „Hurrá-, ban” tört ki. Sokan megjegyezték,, Vlagyimir lljics szavaiból érezni Ze-, hetett, hogy együtt érez és gondolko-, dik a munkásokkal. Az ünnep előestéjén Lenin gyári, dolgozók és katonák előtt is beszélt.> A fiatalok számára nem szervez- ■ tünk külön gyűlést, de hamarosan híre jött, hogy az egyik téren egy-• mást váltják a fiatal szónokok. Sokezer ifjúmunkás gyűlt össze, s vala-I mennyien a fiatal munkaerők szőr-I nyű kizsákmányolása ellen tiltakozó tak. Sohasem láttam ennél lelke- sebb hangú összejövetelt. \ így ünnepeltük május elsejét 1917- ben, így vetítette előre fényét a tör-< ténelmet formáló Szocialista Fórra-1 dalom. f) erűs tavaszi nap- sütésben ragyognak a Kreml csillagai, a könnyű szél meg- meglobogiaitja a vörös zászlókat. Mindenütt kacagó jókedv, nóta, tánc, vidám zsivaj. Hogyan is töltik hát a moszkvaiak május elsejét? Az utcákon és tereken mindenütt nagy az élénkség. Sok a szabadtéri színpad, ahol egymást váltják az öntevékeny művészek és együttesek, sőt a legjobb fővárosi művészek is fellépnek az ünneplő moszkvaiak ezrei előtt. A Május 1-utcában a zenekar talpalávalót húz a fiataloknak, hiszen ma — életkorától függetlenül — mindenki fiatal. Még nézni is jó. milyen könnyedén, milyen önfeledten keringenek a párok. A közeli röplabdapályákon vidáman pattog a labda, s a szurkolók tréfás megjegyzések közepette bíztatják csapatukat. A tér másik oldaláról lányok kacagását hozza a szél. Amott a tömeg kellős közepén hirtelen széles kör támad, s egy deli legény, hetykén félrecsapott kalapban, már ropja is a tüzes orosz táncot. A köriilállók lelkesen tapsolják az ütemet. Az egyik Met- ro-állomás előtti téren a Mojszejev együttes szerepel. A jobbnál- jobb számokat viharos taps jutalmazza. A villamosok, autóbuszok, trolibuszok véget nem érő áradatban ontják a parkokba, vendégségbe, szórakozni igyekvő tarka sokaságot. A Szokolnyiki-parkot főleg a gyermeksereg szállja meg. Milyen szép is ez az ünnep, mennyi a játék, kacagás, móka. Forog az óriáskerék, száll a hinta. Egy-egy kis huszárt a mamája bizony csak komoly közelharc árán tud »kiemelni« a nyeregből. A Moszkva-folyón lomha ladikok úsznak, rekedthangú motorcsónakok hasítják a vizet, karcsú hajók suhannak utasaikkal. Este aztán kigyúlnak az ünnepi kivilágítás fényei. Az Állami Egyetem épülete olyan, mint valami mesebeli kristálypalota. Ügy tűnik, mintha a jókedvvel együtt az égbolt is magasabbra emelkednék a zsibongó, újjongó város felett. Megnyílnak a művelődési otthonok, színházak, hangverseny- termek kapui. Sok helyen ifjúsági bált rendeznek. A késő éjszakai órákig szól a zene, szált a dal, s a párok fáradhatatlanul ropják a táncot. így töltik a moszkvaiak május elsejét, a tavasz és a munka, a béke és a népek közötti barátság nagy ünnepét. „Az értelmiségnek döntenie kell, hogy hová áll44 parlament legutóbbi ülésszakán Kállai Gyula államminiszter beszédében plasztikusan domborította ki pártunk álláspontját a Hazafias Népfront szerepéről, az állam és az egyház viszonyáról, az értelmiségnek a szocialista világrend felépítésében betöltött hivatásáról, perspektívájáról, /kulturális problémáinkról, s Hruscsov elvtársék budapesti látogatása politikai jelentőségének egy, s más kérdéséről. A sok bonyolult területre világos fényt vető beszédben emlékezetesek azok a gondolatok, megállapítások, amelyek szorosan kapcsolódnak kulturális életünkhöz, és az értelmiség életbevágó kérdéseihez. »Az értelmiségnek döntenie kell arról, hogy hová áll: az épülő, fejlődő, erősödő, új, szocialista társadalom mellé, a munkásosztály, a parasztság, s a hal alomra jutott nép mellé, avagy a rothadó, bomlófélben levő, hazánkban már hatalmát vesztett burzsoázia és az általa képviselt, szemünk láttára pusztuló kapitalista rendszer mellé?« — mondotta többek közt Kállai elvtárs. A döntés értelmiségünk számára ma bizonyára könnyebb, mint tíz évvel ezelőtt, vagy az 1956-os ellenforradalom okozta megzavarodottság idején volt, mert azóta még több olyan tapasztalat és történelmi tény áll a gondolkozó emberek előtt, amelyek meggyőzhetnek minden ingadozót, hogy a szocializmus győzelmes előretörését a világon semmiféle mesterkedéssel nem lehet feltartóztatni. Amikor Hruscsov elvtárs a Magyar Tudományos Akadémiáin emlékeztetett arra a türelmes munkára, küzdelemre, amellyel a munkásosztály és pártja megnyerte a szovjet értelmiséget a szocializmus ügyének, azt hámoztuk ki belőle, hogy tapintatos emlékeztetője ránk bízza: vonjuk le a magunk viszonyai közt belőle a helyes következtetéseket. izonyos körülmények között az értelmiség pozitív erényének — bár társadalmi vonatkozásban nem lenini fényű harcos erényének — tekinthetjük, hogy az elméletet csak akkor teszi magáévá, ha azt a gyakorlat már igazolta. Azoknak az orosz tudósoknak, íróknak és művészeknek — Pavlov, Paton, Alexej Tolsztoj és mások —, akikkel Hruscsov példálózott — még valóban nehéz volt dönfeniök, hová álljanak, mer* az első szocialista forradalom győzelmes megvívása után egy új társadalmi rendszer felépítésének első kísérletével álltak szembe. Nehéz volt a döntésük, mert mint nem marxisták, nem forradalmi elemek, érthetően kételkedtek abban, hogy a hatalom gyakorlásában még tapasztalatlan munkásosztály, s az egész oroszországi forradalmi nép a vesztes háború, a polgárháborúk és az intervenciós háborúk okozta szörnyű nyomorúságból ki tudja-e vezetni az országot és meg tudja-e vetni egy új, szocialista rend gazdasági alasjait, fel tudja-e építeni valóban a maga államhatalmát. A mi értelmiségünk számára azonban kétségtelenül könnyebb a döntés: hová álljon. És ha ma nálunk az értelmiség »türelmes megnyeréséről« annyit kell még- beszélni, őszintén szólva nem büszkélkedhetünk ezzel. Mert azok az ingadozók, akiket nem tudnak meggyőzni a marxi—lenini elmélet világméretű gyakorlati igazolásai; akiket nem győznek meg azok a történelmi tények, valóságok és megdönthetetlen érvek, amelyeket értelmes emberek előtt már szinte restellünk felsorakoztatni; akik nem értik meg, hogy azt az egymilliárdnyi embert, akik már a szocializmus útjára léptek, soha semmiféle hatalom nem fogja többé visszagörnyeszteni a kapitalizmus jármába — az ilyen ingadozók ugyan miféle meggyőző érveket várnak még? A feledékenység rossz tanítómestere az ingadozó értelmiségnek. Még rosszabb tanítója a visszakísértő polgári szemlélet, amely az 1956-os ellenforradalomból az ellenkező tapasztalatot szűrte le a mai napig is — hálistennek már kevesen vannak ilyenek —, mint amit le kellene szűrnie. A lényeg az, amit minden értelmiséginek, a sznoboknak, tudálékosoknak. a magánideológiájukat, saját »nemzetmegváltó« politikai nézeteiket már csak hiúságból is feladni nem hajlandó íróknak, művészeknek eiőbb-utóbb tudomásul kell venniük: nincs visszaút. Az ellenforradalom a visszautasokban hiú reményeket keltett, az előretörőknek csaik a harci tapasztalatait gazdagította. Ráébresztette őket menetiközben elkövetett hibáikra. És az ellenforradalmi puccskísérlet mitsem változtatott azon, hogy az emberiség történetében feltartóztathatatlanul igazolódik Marx, Engels, Lenin zseniális előrelátása, ami egyet jelent a tudomány győzhetetlenségével, egy olyan korszak elkövetkezésével, amikor nem tudós a tudatlannal, nem művelt ember az analfabétával, nem úr a szolgával, nem kizsákmányoló a tehetetlen kizsákmányolt tal, hanem minden ember saját értelmes képmásával áll szemben. ehet-e ennél feleimelőbb perspektíva az értelmiség előtt? Nem, nem lehet. Viszont elképzelhetjük, mit érezhet az elavult filozófiákon, ideológiákon, tudománya ócska szellemi ágyneműin szunnyadó értelmiségi, ha majd jó későn arra ébred, hogy lemaradt? Merthogy a lemaradás sohasem az előretörőiket — akiket ne tévesszünk össze a törtetőkkel —, hanem a lemaradókat sújtja, —ez az egy bizonyos. A művészet, az irodalom kérdéseiről szólva Kállai elwtárs többek közt emlékeztetett Bebel intelmére: keressük meg es javítsuk Ki az ok at a hibáinkat, amelyek dicséretre ragadtatják ellenségeinket. Ezt az intelmet kulturális életünk sok jelenségére utalva kiegészíthetjük olyanformán, hogy nocsak az ellenség dicsérete ne terelje hamis vágányra a szocializmus magasrendű céljait szolgáló irodalmunkat, művészeti kultúránkat, hanem a még fejletlen igényű közönségrétegek dicsérete sem. Ha napjainkban gyakran tapasztaljuk, hogy színházainkban, filmszínházainkban és művészetünk más területein nagyobb sikert arat minden, ami régi, vagy »nyugati«, mint az új, mint a szocialista irodaiam és művészet elé- relewdítő alkotásai, ez azért van, mert művészeti berkeinkben az ellenforradalom romboló hatásaként még mindig beleütközünk az opportunizmus légkörébe. Egy olyan megalkuvó szemléletbe, amely így fogalmazható meg: ne bántsuk a kispolgári igényű, pénzükért »csak szórakozni« vágyó elmaradottak, a szocialista kultúra termékei iránt még közönyösek érzékenységét, lelkű bebú- torozottságát. Hiszen csak az elmaradottak igényeire lehet építeni kasz- szasiHért. (!?) különféle jelszavak leplébe burkolt opportunista szemlélet oda vezet, hogy amit egyik kezünkkel építünk, azt a másikkal romboljuk. S a rombolás nagy tömegeket vet vissza a szocialista szellemi fejlődés útjáról a polgári szemlélet útjára. Ideje, hogy hivatásos művészeti szerveink lelkiismereti kérdésükké tegyék az »egy lépést előre, két lépest hátra« ma vészé ipowi.wca iäsz molását. HAJDÚ BÉLA yc----------------M oszkva, 1917 május 1 Irta: A. O. LITVEJKO, aki maga is részt vett a moszkvai május elsejei tüntetésen Az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt moszkvai i bizottsága és a Központi Bizottság területi irodája az ünnep alkalmából i felhívással fordult a dolgozókhoz. A felhívás hangsúlyozta, hogy csak i a bolsevikok magyaráznák helyesen és érzik át teljes szívvel május 1. je- i lentőségét. Gyárunkban is gyűléseket tartottunk, amelyeken nemcsak i a bolsevikok, hanem a mensevikek és az eszerek is felléptek. Jól emlékszem, hogy az ünnep előestéjén rendezett gyűlésen először 1 a mensevik Lejkin szólalt fel. Körülbelül ezt. mondta: »A forradalom tel- 1 jes győzelemmel végződött. Ilyen körülmények között május 1. a tavasz 1 és a virágos természet gyönyörű ünnepe ...« S tovább is ebben a szellem- 1 ben beszélt. Utána a bolsevik Alekszandrov következett. Lángoló szavait sohasem , felejtem el. Határozottan kijelentette, hogy korai még a győzelemről be- ( szólni, s a forradalom még egyáltalán nem fejeződött be. Sőt, ellenkezőleg, , a nemzetközi életben és az országon belül állandóan élesedik a harc. , A bolsevik szónok hangsúlyozta, hogy május 1. nem egyszerűen a tavasz ( ünnepe, hanem a világ munkásai testvéri szolidaritásának napja. Arra , buzdította a munkásokat, hogy a május elsejei felvonuláson a bolsevikok , jelszavait kiáltsák, amelyek a pusztító imperialista háború befejezését, , az ideiglenes kormány lemondását és a szovjet hatalom megteremtését ( követelték. ( Az ünnep reggelének napfényes utcáit a munkások tömege töltötte i meg. A csoportok forradalmi, harci dalokat énekeltek. A felvonulók a mi < jelszavainkat hirdették: »Éljen a béke és a munkások nemzetközi testvé- < risége!«, »Minden hatalmat a szovjeteknek!« < A Vörös-téren zászlóerdő lengedezett. Munkások cs katonák kart- 1 karba öltve meneteltek és ünnepelték a szabad május elsejét. Fiatalok és 1 öregek, nők és férfiak álltak be a felvonulók soraiba, s velünk, bolsevi- 1 kokkal együtt követelték a régi rend megváltoztatását. ' Végezetül csak annyit szeretnék üzenni a mai szovjet ifjúságnak: amikor május elsején a Vörös-tér kőkockáira léptek, emlékezzetek azokra, akik évtizedekkel ezelőtt — a nép boldogságáért, a forradalom győzelméért és a dolgozók nemzetközi szolidaritásának megszilárdításáért vívott harc közepette — ugyanazon a helyen a szebb jövő felé meneteltek. üzem pedig az edelényi üzemet szólította versenyre. Jelenleg is az or- mosiak haladnak az élen. A munkások versenyét követve, a műszaki vezetők is versenyt kezdeményeztek. Szemán István és Vincze Béla bányamester elv társak, az edelényi bányaüzem műszaki dolgozóival léptek páros versenyre. A szocialista m u nka versenynek köszönhető, hogy ma mér sók olyan brigád van az ormosi bányaüzemnél, amely túlteljesíti -tervéi. Az ötös- hatos aknában Oláh Jánosék brigádja pl. 233.9 százalékos átlageredménnyel dolgozik. Deli Bertalan brigádja 221.4 százalékos eredménnyel büszkélkedhet. A 11-cs aknában Almássá István 201 százalékos eredményt ért el. A munka verseny ben a kommunistáik járnak az élen. Az elmúlt évben a 800 párttag köziül mindössze két ember nem teljesítette a tervét. JAVULT A DOLGOZOK MUNKÁHOZ VALÖ VISZONYA Viszoczky György igazgató elvtárs elmondotta, hogy az elért eredményükhöz hozzájárult az a tény, hogy lényegesen javult a dolgozóknak a munkához való viszonya. Míg 1957 második negyedévében a bánya össz- dolgozóinak 1 százaléka hiányzott igazolatlanul, addig 1958 első negyedévében 0.2 százalék volt a hiány. A betegműszakok száma is kedvezően alakult. Azt, hogy a dolgozóknak jobb a munkához való viszonya,
