Észak-Magyarország, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-07 / 32. szám

r ~\ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIV. évfolyam 32. szál Ára 50 fillér 1958 február 7, péntek Törődjünk többet a vidékről bejáró dolgozókkal Igaz barátok közt jártunk Zr^\ n ! >s Királdi körséta A Művelődésügyi Muiiszteiium vizsgálja Miskolc művelődési helyzetét k. J „Hozzá hasonló elvhűséggel folytatjuk a dolgozó népünk felemelkedését biztosító szocialista építő munkát“ Horváth Imre külügyminiszter elvtárs temetése Csütörtökön délelőtt a Nemzeti Galéria nemzeti­színű. vörös és fekete drapériákkal bevont márvány csarnokaiban ravatalozták fel Horváth Imre külügy­miniszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a kommunista mozgalom régi harcosának holttestét. A koporsót koszorúk tömege vette körül, ■ előtte bársonypárnáin helyezték el az el­hunyt kitüntetéseit. Kilenc árakor gyászinduló hangjai mellett a kül­ügyminisztérium dolgozóinak diszőrsége sorakozott fel a ravatal Ikét oldalán. Ekkor rótták le kegyeletüket az elhunyt külügyminiszter előtt a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői. Egymást váltották fel a diszőrségek: a miniszté­riumok, a budapesti nagyüzemek küldöttei, köztük Horváth Imre egykori munkatársai a telefongyárból. Diszőrséget álltak a budapesti kerületi tanácsok ve­zetői, a pártbizottságok titkárai, a Hazafias Népfront, a tömegszervezetek vezetői, a munkásmozgalom régi harcosai. Ugyancsak diszőrséget állva búcsúztak Horváth Imrétől a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának osztályvezetői és helyetteseik, a hivata­lok és az ihtézmények vezetői, majd az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagjai. Ezután ismét a külügymi­nisztérium képviselői álltak diszőrséget. A díszőrségelkkel egyidőben a budapesti dolgozók ezrei keresték fel a ravatalt, hogy búcsút vegyenek a munkásmozgalom hű harsosától. Tizenegy órakor a hozzátartozók jöttek, majd a Minisztertanács tagjai, az Elnöki Tanács képviselői és Bisziku Béla, Fock Jenő, Kállai Gyula, Somogyi Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komó­csin Zoltán, a Politikai Bizottság póttagja álltak disz­őrséget. Végül Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke. Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, valamint az elhunyt külügyminiszter temetésének rendezésére alakult párt­ós kormánybizottság tagjai: Kádár János, Kiss Károly Marosán György, dr. Münnich Ferenc, Nemes Dezső és Silk Endre állt diszőrséget a ravatalnál. Délután fél kettőkor, szitáló esőben, a főváros dolgozóinak ezrei vették körül a Kossuth mauzóleumot, ahonnan utolsó útjára kisérték Horváth Imrét. A te­metésén megjelentek Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tikára, dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Fook Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán és Nemes Dezső, a Politikai Bizottság póttagjai, a minisz­terek, valamint a politikai, gazdasági és kulturális élet sok más vezető személyiségei, a munkásmozgalom régi harcosai. Résztvett a végső tisztességadásbam a diplo­máciai testület is. A Himnusz elhangzása után dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke mondott gyászbeszédet. Münnich Ferenc elvtárs beszéde — Kommunistát temetünk, a párt áldozatkész, bátor katonáját, a mun­kásosztály harcos fiát, aki már ko­ra ifjúságában beállt a tőkés kizsák­mányolás ellen, a dolgozók felszaba­dításáért küzdők sorába. Egész élete, minden lépése a párté, a munkás- osztályé volt utolsó leheletéig. — Horváth Imre ezelőtt negyven évvel kapcsolódott be a kommunista ifjúsági mozgalomba. Ez a negyven év a ípfradalmi lelkesedés, szerény, áldozatkész* odaadás, fegyelmezett - pártinuhká, .tánülás, az osztályellen­séggel vívott kérlelhetetlen harc négy évtizede volt. Mozgató ereje kezdetben a tőkés elnyomás ellen lá­zadozó ifjúmunkás osztályhelyzetébol fakadt. Annak felismeréséből, hogy a tőkés kizsákmányolás rendszerében nyomor és bizonytalanság a dolgozó osztályrésze. Méltatlannak, megalázónak es igazságtalannak tartotta a dol­gozók helyzetét, akik munkájuk­kal teremtették meg a társada­lom létezésének alapvető felté­teleit. Kereste a kivezető utat s erre az irányítást a kommunis­ták pártjában találta meg. Mérhetetlen tudásszomja és tehetsé­ge képesítette arra, hogy harcok köz­ben tanuljon s harcosságát, forradal­mi lelkesedését a tudományos meg­győződéssel erősítse. Jól tudta, hogy küzdelmes, veszélyes útra lépett, de kitartott ezen az utón ingadozás nél­kül. Minden egyéni érdekét, jövőjét, magánéletét ennek a célnak áldozta. 57 életévéből jóval több, mint egy év­tizedet töltött Horthy börtöneiben. Ott sem tört meg, mert rendületle­nül hitt a szocializmus ügyének győ­zelmében, a munkásosztály történel­mi felszabadító feladatának valóra válásában, a kommunista párt veze­|j0S0 — Horváth Imre elvtársunk halk- szavú, jószívű ember volt, aki ke­mény eszközökhöz nem szívesen fo­lyamodott, s ezért sokan nem értet­ték hogyan válhatott a munkásosz­tály felszabadításának ilyen követ­kezetes harcosává. Az egyszerű em­berek szeretete, a meggyőződés, hogy a magyar munkásoknak és dolgozók­nak joguk van jobb életre, hogy a fasiszta elnyomás, amely minden szemetet és aljasságot magas polcra emelt, halálra van Ítélve, — ez adott erőt számára a harchoz. Az anti- militarista megmozdulástól a III. vi­lágháború kirobbantása elleni ak­cióig mint tanonc-bizalmi, mint dip­lomata és mint külügyminiszter egy­aránt minden nap érezte, hogy bé­ke kell a szocializmust építő világ­nak az egész emberiségnek. — A kommunista párt tagjai hosz- szú évtizedek folyamán sokszor ke­rültek szembe az osztályellenséggel. Ö minden esetben tisztességgel meg­állta helyét. Az a fiatalember, aki résztvett az 1918-as tüntetésekben, a telefongyári munkás, aki szemben- állt a tőkés igazgatóval, ugyanaz a munkás volt, aki a győzelmes prole­tárhatalom minisztereként szemben- állt az imperialista háborús gyújto­gatok legfőbb képviselőivel az ENSZ- ben. — Mint katona, együtt menetelt harcostársaival a vörös hadsereg di­csőséges csatáiban és 1919-ben ott volt, amikor á kommunista párt új­ból jelentkezett, hogy él és ismét munkába állt, amikor az első szer­vezett kísérletek idején 1921-ben. a párt röpcéduláit terjeszteni kezdték a vasas szakszervezetben. Ott volt amikor a párt kezdetleges, kis nyom­dájának a megvédéséről volt. szó, mert tudta, hogy ez a horthysta Ma­gyarországon az egyetlen igaz szó, amire százezrek várnak. 1922-ben lázadás bűntettéért tíz év­re elitélték. Még abban az évben a Szovjetunió kiszabadította Horthy börtönéből. A munkások hazájában szívós tanulással mérnökké képezte magát. Az volt a célja, hogy nagyobb tudással segítse a megvalósuló szocializmus országát és na­gyobb felkészültséggel vehessen részt a magyar munkásosztály harcaiban. — A föld alá kényszerített párt soraiban küzdve érezte, hogy az il­legális párt minden nehézség ellené­re mélyen össze van forrva á mun­kás tömegekkel, hogy halad előre s munkája nyomán megváltozik a vi­lág. — Anniikor lehetőség nyílt arra, hogy ismét szembenézzen a hazai elnyomókkal, 1933-ban önként je­lentkezett és azonnal bekapcsoló­dott az itthoni új szervezési elvek alapján kiépített pártmunkába; dél­kerületi pártvezetőség tagja lett s fáradhatatlanul dolgozott az egység­front kiépítésén, a szakszervezeti munkában, valamint a sztrájkok szervezésének előkészítésében. — A kommunista pártnak ezt a szervezetét a rendőrség felderítette, így került Horváth Imre elvtár­sunk a hirhedt szegedi Csillag­börtönbe. És ott — ahol minden eszközzel meg akarták tömi akarat­erejét, egészségét, — tudását és ké­pességét a bebörtönözött kommu­nisták tanítására és bátorítására használta fel. Bátran és kimeríthe­tetlen találékonysággal megalkotta a börtönben a külvilággal egyetlen kapcsolatot jelentő detektoros rá­diót. Tu$ta, hogy a harcot ,.kint” az elvtársak folytatják, a börtönben lévők feladata: tanulni, felkészülni. Ezért, mint könyvtáros és imok vál­lalta, hogy kijátszva a spiclik és csendőrök figyelmét — haladó és marxista könyveket juttat a már évek óta börtönben sínylődő elvtár­sakhoz. A felszabadulás Dachauban érte. Hazatérve 1945-ben az osztálvharc ui front­szakaszára került — diplomata lett. Feladata volt képviselni a kialakuló munkás-államot, a bé­kéért vívott harc és nroletárin- temacionalizmus szellemében. Itt hasznosította a börtönben tanult két nyelvet. Minden tudását, min­den gondolatát a állította. Jellemző volt rá, hogy minden munkáját, minden feladatát körül­tekintéssel, gondosan végezte; ami­kor az illegális sejteket szervezte a szakszervezetben és a munkás test­edző egyesületben egyaránt. Ugyah- így készült beszédeire, felszólalásai­ra a felszabadulás utáni években is. Tisztesség és becsület a párt har­cosainak, akik nemcsak a napfényes időkben, hanem a válságok idején is kitartanak meggyőződésük mellett es van erkölcsi bátorságuk . azért küzdeni. Horváth elvtárs ezek közül a harcosok közül való A nehéz 1956. októberi napok­ban az ellenforradalmi hullám közepette sem engedett elveiből. Nemcsak mint miniszter irányí­tott, vezetett és intézkedett, ha­nem mint kommunista agitátor is minden lehetőséget felhasznált, hogy jó útra térítse a megtévesz- tetteket és megvédje a párt, a dolgozók igazát, a Népköztársa­ságot. Kitartott posztján az ellenforradal­mi támadás idején is. Nem vonult félre, nem féltette életét, nem kere­sett egyéni kiiktat, mert tudta, hogy élete eggyéforrott a párttal, a dolgo­zó néppel. Mikor 1956 decemberé­ben utasítást kapott, hogy az ENSZ- ben képviselje országunkat, szem­beszállt az ellenség minden akciójá­val, hirdette a magyar proletárdik­tatúra igazát, a magyar munkásosz­tály, a magyar dolgozó nép jogát sa­ját életének irányításához. Messze- hangzó szóval figyelmeztette az em­beriséget: »Vigyázzatok! A magyar ellenforradalom viharában készítik elő a gyilkos III. világháborút!« Az USA-ban az amerikai impe­rialisták által szervezett és irá­nyított ellenforradalmi kampány közepette mutatta meg, milyen erőt ad az évtizedes kommu­nista tapasztalat. Bátran hirdet­te, hogy országunkban élni fog a népi demokrácia, mert a dolgo­zó nép mellettünk áll. Az az ember, akit 21 éves korában a Szovjetunió nagylelkűen megmen­tett a fasiszta börtönből, aki a Szov­jetunióban tanulta a magasabb tech­nikát és a mélyebb emberséget, a Szovjetunió, a népi demokráciák, s a felszabadult imperialistaellenes or­szágok diplomatáival együtt vívta a harcot az úgynevezett »magyar ügy­ben« az egész világ közvéleménye előtt; Nemzetközi tapasztalatai segítet­ték belpolitikai harcainkban is. Tag­ja volt az 1957 tavaszán Szovjetunió­ban járt kormánydelegációnak. Be­számolói, és az a 22' tömeggyűlés, amelyet a Központi Bizottság nevé­ben szerte az országban tartott, a dolgozók ezreit győzték meg igazunk­ról. A munkásosztály hű fia, — igaz barátunk volt. Példaképévé kell nőnie ifjúságunk­nak és az eljövendő generáció előtt a harcos kommunista alakjának, aki A. Gromiko, a Szovjetunió külügy­minisztere az alábbi táviratot intézte Síik Endréihez, a Magyar Népköztár­saság külügyminiszterének első he­lyetteséhez: »-Kérem, fogadja mély részvétemet a Magyar Népköztársaság külügymi­niszterének, Horváth Imre élvtárs­nak elhunyta alkalmából. Mindig emlékezni fogunk Horváth Imre elv- társra, az igaz barátra, a magyar— szovjet barátság, a szocializmus és a béke ügyének lánglelkű, tántorítha­tatlan harcosára. A GROMIKO, a Szovjetunió külügyminisztere« Ugyancsak táviratban fejezték ki részvétüket Behar Stylla, az Albán Népköztársaság külügyminisztere, Alejandro Ceballos, az Argentin Köztársaság k-ülügy- és kultusizmi­Az angol alsóház vitája a Bulganyinnak adandó válaszról London (MTI) Az alsóházban Butler a miniszter­elnök nevében több, munkáspárti részről feltett kérdésre válaszolva kijelentette: Nem tudja, mikor felel majd MacMillan Bulganyin január 8-j levelére. Shinwell volt munkáspárti had­ügyminiszter: miért tart ilyen hosz- szú ideig, amíg MacMillan válaszol? Elvégre már kijelentette, hogy hoz­zájárul a csúcstalálkozóhoz kellő előkészítéssel. Eisenhower ugyanezt tette. Mi akadályozza a választ Bul­ganyin levelére? Talán MacMillan távolléte? Vajon nem állnak-e But­ler és minisztertársai érintkezésben a miniszterelnökkel, hogy megis­merjék felfogását? Butler: Rendszeres érintkezésben vagyunk a miniszterelnökkel, de a válasz egyes levelekre tovább tart, mint másokra. (Élénk derültség a ház mindkét oldalán.) Duncan Sandys hadügyminiszter C. L. munkáspárti képviselő kérdé­sére kijelentette: — Az Egyesült Államok haderejé­nek körülbelül 36 ezer tagja állomá­sozik Angliában és ötszáz polgári személy, mint segédszolgálatos. Ang­liában tartózkodó rokonaik számá­ról nincsenek adataink. Hale: A közvélemény mind na- gyob része arra a meggyőződésre jutott, hogy az amerikai csapatok ittléte növeli nehézségeinket, nem­hogy csökkentené. Sandys: Az Egyesült Államok légi­hadereje és annak szétosztása a vi­lágon, beleértve angliai támaszpont­jait, „a béke fenntartásának egyik tényezője es az ezzel járó kellemet­lenségeket el kell viselnünk”. (El­lentmondások a baloldalon.) (MTI) nisztere, Karlo Lukanov, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere, Kocsa Popovics, a Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság külügyi állam­titkára, Lothar Bolz, az NDK kül­ügyminisztere és L. Palamarcsuk, az Ukrán SZSZK külügyminisztere. Személyes levélben nyilvánították részvétüket .a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői kö­zül Ion Popescu, a Román Népköz- társaság budapesti nagykövete, Ru­dolf Helmer, az NDK budapesti nagykövete, dr. Julius Viktoíry, a Csehszlovák Köztársaság budapesti nagykövete és ötig Ryineil, a Svéd Királyság budapesti követségének ideiglenes ügyvivője. A damaszkuszi magyar követsé­gen február 4-én részvéti átogatást tettek Horváth Imre elvtárs halála alkalmából Bittar szír külügyminisz­ter, valamint a szír külügyminiszté­rium számos vezető funkciofnáriusia és a damaszkuszi—egyiptomi ügy­vivő. (MTI) 1921-beri a gyár falára írta a mun­kásság örök jelszavát: »Éljen a for­dalom!« — és aki a történelmivé vált munkás-pa­raszt forradalmi kormány alapí­tó tagjaként fennhangon adta hírül a világnak: él a magyar proletárhatalom, él, dolgozik, szervez, és győz a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, tovább épül a szocializmus Magyarországon. Ma az a feladat hárult reánk, hogy a végtisztességet adjuk meg elhunyt barátunknak, harcostársunknak, elv­társunknak. Emlékét nemcsak szí­vünkben őrizzük, hanem azzal a szi­lárd elhatározással is, hogy hozzá ha­sonló, elvhűséggel folytatjuk a dol­gozó népünk felemelkedését biztosító szocialista építő munkát. Ezután a külügyminisztérium dol­gozói nevében Sík Endre, a külügy­miniszter első helyettese búcsúzott, elhúnyt miniszterétől. — Búcsúzom tőled annak a nagy családinak a nevében — mondotta —, amelynek soraiban 12 éven át óltél, dolgoztál, harcoltál — a külügymi­nisztérium, és a külföldön., a világ minden táján tevékenykedő magyar külképviseletek dolgozói és a kül­ügyminisztérium pártszervezete ne­vében, — akiik számára megtestesü­lése voltál és maradsz az ifjúmun­kásból lett kommunista élharcosnak, a proleitárgyerekből lett művelt és szakképzett kommunista diplomatá­nak, — Búcsúzásul megfogadjuk, hogy emlékedet őrizve küzdünk a marxiz- nmé—íéntfiázmus magasztos eszméi­ért, amelynek egész munkádat, egész­ségedet, életedet áldoztad. Magunk­ban és másokban lankadatlanul fog­juk tovább ápolni és fejleszteni ; kommunista elvhűséget . és szilárd­ságot, a forradalmi áldozatkészséget, a Szovjetunió és a szovjet nép szere- tetét, a szocialista országok népeivel való szoros testvéri barátságot. A tő­led tanult, állhatatossággal és áldo­zatkészséggel utolsó leheletünkig folytatjuk a munkát és a harcot a óéke megőrzéséért, a világ népednek .iákés egymás mellett éléséért, a szo­cializmus győzelméért. A régi harcostársak névéiben Kor- bacsies Pál búcsúzott Horváth Imáé­tól. — Horváth Imre elvtárs' személye sok nagyszerű harc emlékét idézi fel bennünk —mondotta.— Olyan kom­munista, a párt és a munkásosztály olyan kiváló fia volt, akire mindig büszkék voltunk, példaként állt és áll előttünk. Igaz kommunista veze­tő volt, szerette és féltette a vele dolgozó elvtársakat. Sohasem kímél­te magát. Tudtuk róla, hogy a párt­ban vezető szerepet töli be és leg­nagyobb tiszteletünket vívta ki azzal, hogy ennek ellenére apró munkákat is személyesen végzett. A párthoz, a munkásosztályhoz hű kommunisták péladképe volt. Egész élete és tevé­kenysége a nép, a munkásosztály ellenségei elleni harcban telt el. Éle­tét póladkópül állítjuk a kommunis­ták, a fiatalok, minden magyar hazafi elé. Drága emlékét örökre megőrizzük! A búcsúbeszédek elhangzása után a főváros által adományozott dísz­sírhelyre vitték a koporsót. A vasas énekkar a munkás gyáseándúlót éne­kelte, amelynek hangjai - mellett he­lyezték sírjába Horváth Imrét. A frissen hántolt sírt a koszorúk tö­mege borította el. A gyászünnepség az Infernaciótnálé 'hangjaival ért.véget.- (MTI) Újabb részvéttáviratok Horváth Imre elvtárs elhunyta alkalmából

Next

/
Thumbnails
Contents