Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-10 / 8. szám

Péntek, 1958. január 10. ^ZAKMAGYABOBSZÄG Borsodnádasdi Lemezgyár­ból három embert bocsátot­tak. el a napokban. Miért, mi volt a bűnük? Loptak, a társadalmi tulajdont akarták megcsonkítani. — Kénytelenek voltunk ilyen erélyes intézkedéshez folyamodni — mondja Gyárfás János elvtárs, a gyár igazgatója —, mert sajnos az utóbbi időben igen szomorú ta­pasztalataink vannak az üzemi lo­pásról. Igaz, nem nagy értékekről van szó, de nem engedhetjük meg, hogy jogtalanul bármit is kivigye- nek a gyárból. Már csak azért sem, mert minden munkásnak biztosítjuk, hogy évente 400 forint értékű le­mezhez hozzájusson. A múltban ilyen nem volt. Emlékszem, mesz- sziről kellett hajbókolni, kalapolni a gyár vezető urainak, ha azt akar­tuk, hogy egy félkiló lemezt kap­junk. Most meg... Igen, gondolkodóba ejti az em­bert ez a kérdés. Miért, milyen okok miatt lopnak egyesek? Talán rá vannak utalva, kényszerülve? Van, aki ezért teszi. De nézzük csak meg a kérdést a három elbo­csátott ember esetében. Kormos Bertalan Deák régi mun­kás. 33 évet dolgozott a gyárban megszakítás nélkül. Soha nem mu­lasztott, egyetlenegy igazolatlan ki­maradása sincs. A felszabadulás után őt is — mint a többi munkást — megbecsülték. Előhengerész lett. Bíztak benne a gyár vezetői, a párt munkatársai. Kitüntetésre is felter­jesztették. Megkapta a sztahano­vista jelvényt és a munka érdem­érem bronz fokozatát. Többször ré­szesítették különböző jutalmakban. Most ott állt a munkások előtt, le­sütött fejjel — lopott. Azt szokták mondani, alkalom szüli a tolvajt. Ez igaz. De Kormos Bertalan Deáknak mi szüksége volt arra — ha kínálkozott is az alkalom —, hogy lopjon? Szépen keresett. 2500—2600 forint volt havonta a fi­zetése. És a falujában is, Balaton­ban földje, lova van. Miért lopott hát? Kormos Bertalan Deák kitérően válaszol. Mentegetőzik, eredményei­re hivatkozik, amikor kérdezzük. Nem akarja vállalni a felelősséget tettéért. Azt mondja, nem érti és súlyosnak tartja, hogy a 33 éves szolgálati idő után így jártak el vele. Kétségtelen, szigorú a büntetés. De azért ö is lássa be. hogy tőle sem ezt várta a gyár. S bűnét, fele­lősségét még csak fokozza, hogy ebbe a lopásba másokat is bevont. Cmid József még fiatalember, ^ most szerelt le. Egy élet állt előtte, amely eddig kristálytiszta volt. De most egy folt keletkezett rajta, szégyenfolt, amelyet igen nehéz lesz tisztára mosni. Smid Jó­zsef és Kormos Bóta László (Kor­mos a harmadik személy) részt- vettek a közel 20 kg. rézlemez el- sikkasztásában — bűnt követtek el. s megérdemlik sorsukat, őket azonban bizonyos fokig meg lehet érteni, hiszen még fiatalok, tapasz­talatlanok, járatlanok az életben. De Kormos Bertalan Deáknál más a helyzet. Ő idős, tapasztalt, ruti­nos ember. Miért tette? Miért nem figyelmeztette a fiatalokat, hogy bűnt követnek el? Ez a köszönet a bizalomért? Gondolkodjon csak egy kicsit, bizonyára ő is megérti. Valahogy úgy van az, hogy az ember, amit verejtékes munkával megszerzett magának, azt meg is tudja kímélni, védeni. Sajnos, ez a tudat sokaknál nincs meg a társa­dalmi tulajdonnal szemben. Pedig az is a miénk és saját magunkat, egymást lopjuk meg, ha foszto­gatjuk a nép vagyonát. Nem csoda — s ez érthető is —, hogy a becsü­letes munkások mind egyetértettek Kormos Bertalan Deák és két tár­sa elbocsátásával. — Jól tették — mondogatták a munkások egymásközt —, legalább tanulnak belőle mások is. Van, aki tanul, van, aki a füle botját sem mozdítja meg az ilyen példa láttán. Erre vall az a tény is, hogy még 10 nap sem telt el Kormos Bertalan Deákék elbocsá­tása óta és a kapus újabb két tol­vajt csípett fülön. Dorkó Vencel P. és Kalonics András ónozott lemezt akartak kicsempészni a gyárból. Mire következtethetünk ebből? Arra, hogy csupán adminisztratív eszközökkel nem tudjuk az embe­rek gondolkodásából kitörülni ezt az önző, szégyenletes hajlamot. Nevelésre, szívós, oktató munkára van szükség. És ebben van a kom­munisták feladata. IV agyon ügyesen és helyesen csinálta Bóta Géza elvtárs, a hengermű párttitkára, aki az eset után odament a munkásokhoz és ezt mondta nekik: — No, látjátok, milyen ostobák voltak ezek. Két-háromszáz forint érték fejében egy sor kedvezmény­től vonták meg magukat. Csak dur­ván számolva is, az átlagkereset a gyárban 1500 forint. Az ígéret sze­rint 3 hetet fizetnek majd nekünk nyereségrészesedésként, amely 1100 —1200 forintot jelent. Ezeket le­váltják, alacsonyabb beosztásban fognak dolgozni, amely fizetés- csökkenéssel jár, tehát újabb szá­zasoktól szakadnak el, nem is be­szélve arról, hogy örökös szégyen­folt esik a becsületükön. De elő­fordul az is, mintahogy ezt Kor­mosék esetében látjuk, hogy kirúg­ják az embert, mehetnek aztán, le is út, fel is út. Kilincselhetnek, hogy munkát kapjanak valahol. Azt ugyan még kapnak, de a bizalom az elveszett, s végigkíséri az em­bert ahová csak megy. Vannak, akik azt mondják, fe­lesleges erről a kérdésről beszélni, mert zsiványok, tolvajok mindig voltak és lesznek. Helytelen nézet ez, éspedig azért, mert meg­alkuvásra, tétlenségre, felelőtlen­ségre készteti az embert. Nem, nem lesznek tolvajok, ha összefo­gunk és éberen őrködünk a nép va­gyona fölött. Igaz, máról-holnapra ezen a téren alapvető változást nem tudunk elérni. Hosszú, fárad­ságos nevelőmunkát kíván, amely­nek meg is lesz az eredménye. Török Alfréd Ma új mozi nyit Miskolcon NEM KELLETT HOZZÁ FALAKAT HŰZNI, cserepezni, kiíesté- sére, berendezésére se fordítottak egy fillért sem, ma délután mégis új mozi nyílik Miskolcon ... — A Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társu­lat megyei szervezete és a Moziüzemi Vállalat már egy hónappal ezelőtt megegyezést kötött, hogy a Kossuth-moziban tudományos ismeretterjesz­tő filmszínházat nyitnak. Ennek a premierjére kerül most sor... — mondja Frisnyák Sándor szaktitkár a társulat megyei titkárságán. — A miskolci tudományos élet szempontjából igen jelentős ez a vállalkozás, mert az ismeretterjesztő mozi filmanyaga komoly támogatást nyújthat a tudomány világa új eredményeinek megismeréséhez és széles körben népszerűsítheti azokat. Frisnyák Sándortól azt is megkérdeztük, hogy mennyire lesznek rendszeresek az ismeretterjesztő mozi előadásai. Mint halljuk, a mozi hetenként egyszer játszik, mégpedig minden pénteken, s hozzá igen olcsó — 1—2 forintos — helyárakkal. Délután negyed kettőkor a tanulóifjúság részére rendeznek előadást, este negyed 8-kor pedig a felnőtt látogatók tekinthetik meg a filmeket. — MELY TUDOMÁNYÁGAKAT KAROLJA FEL elsősorban az is­meretterjesztő mozi? — Főleg természettudományi filmeket vetítünk. De társadalom- tudományi, történelmi és művészeti filmek is gazdagítani fogják később műsorunkat, hiszen az a célunk, hogy a miskolci dolgozók minden irányú tudományos érdeklődését kielégítsük! — MIT LÁTHATUNK AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSON? — Két érdekes természetrajzi film szerepel pénteki megnyitó mű­sorunkban. Az egyik a Tiszavirág, a másik pedig a Riport viaszvárosban című filmalkotás, mely a méhek csodálatos életét mutatja be. Lesz egy földrajzi film is a műsorban, mely Indonézia földrajzi viszonyait, népé­nek életét vetíti elénk. — mondotta befejezésül a TTIT szaktitkára. Hát akkor viszontlátásra, kedves olvasóink, ma délután, vagy este: a Kossuth filmszínházban, az ismeretterjesztő mozi premierjén... ! (m) Látogatás a Lenin Kohászati Művek karbantartó gyárrészlegénél MOST OLYAN GYÁRRÉSZLEG­HEZ VISSZÜK EL OLVASÓINKAT, ahová csak ritkán jut el újságíró. Pedig ez a gyárrészleg nagyban hoz­zájárul, hogy a Lenin Kohászati Művek napról napra szebb eredmé­nyeket érjen el a termelésben. Ez a gyárrészleg hét nagyobb üzemre ta­golódik. Feladata, hogy biztosítsa a termelő üzemek berendezéseinek za­vartalan munkáját. A gyárrészleg utolsó negyedévi te­vékenységéről beszélgetve, Ádám Zoltán gyárrészlegvezető helyettes elvtárs a következőket mondotta: — Gyárrészlegünknek sok nehéz­séggel kellett megküzdenie, de a ne­hézségek között mégis egy sor szép eredménnyel dicsekedhetünk. Villa­mos-javítóműhelyünk a durvahen- gerde lelkének, az Ilgner-gépházban lévő vezérgenerátoir és sorvonó­motor javítását 71 óra alatt végezte el. A fínomhengerde nagyjavításánál a villamosberendezések generáljaví­tását készítették el időben. Az év vé­gén pedig a középhengersor teljes villamosberendezését vizsgálták és javították ki. A mechanikai javítóüzem is ha­sonló szép eredményekkel dicseked­het. Ócska, elavult gépeikkel szebb­nél szebb munkát végeztek. A dur- vahengerde nagyjavítása, a bánya- támhajlító üzem gépeinek átalakítá­sa, a 7-es számú bányatámhajlító üzembehelyezése, a fínomsor mecha­nikai munkáinak elvégzése, a közép­hengerműi új gurító átalakítása, mind-mind az ő munkájukat dicséri. A vasszerkezeti üzem dolgozói a 2-es és a 4-es számú martinkemen­cék nagyjavítását, azonkívül a mész­égető vasszerkezeti munkáját végez­ték el. Az oxigén gyárban kijavítot­ták a gazoméiért s így az oxigénellá­tás zavartalan. Karácsony és újév között pedig befejezték a középhen­germű bevezető görgősor és- ollógurító, valamint anyaggyűjtő kosár vasszer­kezeti részének elkészítését. A mar­tini adagolót éknek elkészítésénél a technológia megváltoztatásával, da­rabonként 1000 forint megtakarítást értek el és közben növelték a teknők élettartaimát. A KISGÉPJAVÍTÓ ÜZEMÜNK IS KITETT MAGÁÉRT. Az üzem szűk keresztmetszetén két új bagger üzembehelyezésével könnyítettek. A napokban egy új, hatalmas villa­mosbagger érkezett, 20 méteres gém­mel, két markolóval. Az új baggert Csehszlovákiától kaptuk, értéke 2 millió forint. A oxigéngyár 24 óra alatt körülbe­lül 4—500 palack töltését végzi el. Hogy helyileg állítjuk elő az oxigént, köbméterenként 5 forint megtakarí­tást jelent. Most folynak az új gazo- méter felállításának munkálatai. A nagy oxigénfogyasztó üzemekbe pedig távvezetéken fogjuk szállítani az oxigént, ezzel kiküszöböljük a pa- lacka való töltéskor keletkező oxi­génveszteséget, valamint a .palackok­nak ide-oda szállítását. A csőhálózat-javító üzemünk aránylag a legkisebb. Munkájukat a gazdaságosság jellemzi a legjobba^. Anyagbeszerzési nehézségeiken úgy segítenek, hogy a javításra kerülő hálózatot maguk szerelik széjjel, s azokat az alkatrészeket, amelyeket még fel lehet használni, visszaépítik. Decemberben a martinacélmű 2res számú kemencéjének nagyjavítási munkáját 800 órával előbb végezték el, mint azt az ütemterv előírva. , SZERSZÁMSZÁLLÍTÓ ÜZEMÜNK KORSZERŰSÍTÉSE, átszervezése megtörtént. A régi, zilált üzéintyől egy szép kis műhely fejlődött ki'...Az üzem dolgozói azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a gyár összes üze­meit korszerű szabvány-szerszámok­kal látják el és bevezetik az elektró- nitikus élezést. A szíjgyártóüzemünk szintén kicsi üzem, de fontos, mert ők látják el az összes kohászati dolgozókat védő- felszereléssel. Sok újítást nyújtottak be az üzem dolgozói, amelyek között több nagyjelentőségű is van. A KARBANTARTÓ GYÁRRÉSZ­LEG üzemeiről számoltunk be. A le­írtakból kitűnik, megérdemlik, hogy többször látogasson el hozzájuk új­ságíró, s nem árulunk el titkot, ha megírjuk, hogy — az illetékesek sze­rint — az új hároméves tervben egy új, korszerű karbantartó-részleget kapnak, s építését már a közeljövő­ben meg is kezdik. H. J.-000­Egymillió forint megtakarítás a hengerfelhasználás csökkentésével Borsodnádasdon A BORSODNADASDI LEMEZ­GYÁRBAN tavaly mintegy 40 szá­zalékkal csökkentették a henger­törések számát 1956-hoz viszonyít­va. Ugyancsak ió eredményt értek el a fajlagos hengerfelhasználás­ban *is. Az egy tonna lemezre számított korábbi 7 kilogramm henger-fel­használást 3 kilogrammra csökken­tették. Ezzel egy év alatt egy mil­lió forint megtakarítást értek el. Ezévben további intézkedéseket tettek a hengerfelhasználás csök­kentésére. így többek között a „szakma kiváló dolgozója” cím el­nyerésének feltételei közé felvet­ték a hengertörések számának csökkentését. A műszakiaik pedig a gázos előmelegítés bevezetésére folytatnak kísérleteket. J(kedves Kálmán BarátomT Legutóbb a Képzőművészeti Alap miskolci Képszalonjának ünnepélyes megnyitásán hallottam rövid beszé­dedet, amelyet mint a Képző- és Iparművészek Országos Szövetsége Borsod megyei munkacsoportjának vezetője mondottál. Vgy tudom, a Képszalon vezetésében, irányításában is van szereped, továbbá, hogy vá­rosi tanácstag, állandó bizottsági tag és a művelődésügyi osztály kebelé­ben alakult művészeti tanács egyik vezetőtagja is vagy. Ezenkívül sok más bizottságban is jelentékeny fel­adat hárul rád. Mindezeken felül azonban Munkácsy-díjas festőművész vagy (adja isten, hogy Kossuth- díAas is légy!), s ha hivatásodat ki is akarod élni — márpedig műveid széles skálája és sikereid erre utal­nak — ez önmagában is egész emberi kíván. Tudom viszont azt is, hogy a képzőművészek munkacsoportjának vezető tisztségét jól ellátni: szintén nagy felelősséggel járó, bonyolult feladat. Ezért csodáltam már eddig is sok­oldalú aktivitásodat. A nnál nagyobb meglepetéssel ói­**• vasiam cikkedet az Északma- gyarországban a TTIT Szabadegyete­mének szerteágazó, nagyszerű mun­katervéről. De őszintén szólva nem a munkaterv lepett meg, hanem a cikk aláírása, amelyből megtudtam, hogy a Szabadegyetemnek is Te vagy a vezetője. Ha eddig csodáltam sokoldalú agilitásodat, most egyene­sen bámullak, Kálmán! Hiszen én is voltam fiatalabb, én is fejtettem ki valamikor sokoldalú tevékenységet. De akkor még polgári világ volt, s azért kellett tennem, mert abban az időben még kevesen törődtek a kul­turális ügyekkel, főképp a haladó kultúra, dolgaival. MjídÍíL Csabai Kálmán barátomnak Mű. más a helyzet. A kultúra köz­ügy: a nép, az egész nemzet ügye, megsokszorozódott hivatott munká­sainak a száma. Amikor a Szabadegyetem vezetője­ként aláírt cikkedet olvastam, aka­ratlanul eszembe jutott, mennyi szó­beszéd, vita hangzott már el arról, hogy »ahol agilis ember találtatik, rá kell hárítani mindenfajta agili­tást«. Mennyit írtak. beszéltek arról párton belül és kívül, hogy egy-cgy agilis emberre, például egy falu ta­nítójára hányféle, felelőséggel teljes funkció, megbízatás (nevelő, párt­oktató, tanácstag, kultúrotthonigaz­gató, ének karvezető, begyűjtési ellen­őr, stb.) hárul. Hogyan lehet ennyi feladatot közmegelégedésre meg­oldani? Nem válik-e egyik feladat­kör a másik hátrányára? Helyes-e az ilyen, temérdek értekezlettel, ad­minisztrációs és szervező munkával járó sokféle megbízatás, tisztség? Nemrégiben Sárközi Andor elvtárs mondotta el — aki szintén a sok­oldalú aktivitás példaképe —, hogy nincs éjjele, nincs nappala, mert megszámlálhatatlan bizottság elnöke, vagy tagja, és az ezzel járó értekez­letek elvonják igazi hivatásának (gimnáziumi igazgató) és a vele járó feladatoknak teljesítésétől. Ő mon­dotta egy alkalommal találóan: — Tudod Öregem, akárhányféle kulturális bizottság ülésén veszek részt, mindig ugyanazokkal az arcok­kal találkozom. Szinte unjuk már egymást. És ez valóban így van, megerősí­tett.. Komáromy József, a múzeum igazgatója is, aki épp akkor ütközött belénk és aki ugyanazok közé az »arcok« közé tartozik, akik minden ilyen bizottságban együtt értekez­nek. A Te újabb feladatvállalásod is ^ arra utal, hogy néhány buzgó, agilis emberrel szemben még túl- sokan vannak a közömbösek, a cso­davárók, akik a szocializmus, ezesel­ben a szocialista kultúra felépítését másoktól várják, s a maguk érvénye­sülésén túl semmi más kollektív cél nem érdekli őket. Nem. vonom kétségbe kifogyhatat­lan munkabírásodat, drága Kálmán barátom. Tudom, minden értekezle­ten, összejövetelen, előadáson ott vagy, ahol kulturális ügyről van szó. Ha kell, fel is szólalsz, kifejted véle­ményedet, előadásokat tartasz, szer­vezel, reprezentálsz. Engedd meg, hogy mégis abbeli aggodalmamat fejezzem ki, hogy ez ások feladat egy ember vállán nincs rendjén. Nincs rendjén, mert éppen eredeti hivatá­sod területén hiányzanak azok a har­cos küzdőtársaid, akik a miskolci képzőművészeti élet fellendítésében neked segítenének. Márpedig több mással együtt egyik fontos tényezője a végre napirendre került kulturá­lis decentralizációnak, az, hogy Mis­kolcon lüktetőbb, elevenebb legyen a liépzőművészeti élet, olyan magas színvonalú, korszerű képzőművészeti kultúra alakuljon ki, amely meg tud állni a saját lábán. ffiz a cél nem kis feladatot ró a borsodi képzőművészek munka- csoportjának vezetőjére, Csabai Kál­mánra, már ahogy azt én és bizo­nyára sokan mások elképzelik. Mis- kőié képzőművészeti kultúrája nem merülhet ki az évente egyszer ren­dezett országos kiállításokban, ahol a borsodi művészek tevékenységük­nek, alkotó munkájuknak csak egy­két nyomát mutathatják meg, azután meg hosszú pangás korszaka áll be a következő »szüretig«. Azzal sem lehet önálló táji képzőművészeti kul­túrál teremteni, ha néhány miskolci művészt Budapest is »befogad« és be­van a maga bűvkörébe, sőt érvénye­sít. Az sem teremt lendületes képző- művészeti életet, ha itt képszal&u nyílik, amely a pesti művészek mű­vészeti árucikkei mellett a miskol­ciak műveit is áruba bocsátja. Más a műkereskedelem és más a kiállí­tás. Szerény véleményem szerint első­sorban arra van szükség, hogy a kép­zőművészeti élet folyamatosságét biztosítsuk minél több kiállítás meg­rendezésével. Ebben elől kellene jár­mok azoknak a művészeknek, — és a csoportvezetőnek! —, akiknek népi demokráciánk megadta a lehetősé­get, hogy művészi hivatásuknak él­jenek. Őket magukat necsak nyo­maikban, hanem munkásságuk széle­sebb foglalatában, gyűjteményes ki­állításaikon, vagy legalább csoport- kiállttásailzon ismerje meg Borsod közönsége. Ez minden művész egyéni erkölcsi érdeke is. (Miskolc dolgozói­nak szívébe nem Hatódik be az a mű­vész, akiről csak hallomásból tudják, hogy díjat nyert, vagy itt-ott, esetleg külföldön is sikert aratott. Ahhoz, hogy a művésznek saját városában lelkes hívei legyenek, gyakrabban és szélesebb mederben kell megmutat­koznia a nyilvánosság előtt.) A decentralizáció útja nem az, ^ ahogyan sokan képzelik: köl­töztessünk néhány országos nevű művészt Miskolcra, és kész a decent­ralizáció. Nem! Miskolcot elsősorban a magunk erejéből kell erős, művé­szeti gócponttá építenünk. Vegyük tehát számba a magunk erőit és fej­lesszük azokat országosan is verseny- képes erőkké, ne hagyjunk értéke­ket elkallódni. Szerintem a csoport- vezetőre e tekintetben is komoly fel­adatok hárulnak. Borsodban vagy harminc képzőművész él, elszigetel­ten attól a jótékony kritikai légkör­től, amely, mondjuk, a Művésztelep művészei leözt a gyakori közvetlen érintkezés folytán magától is kiala­kulhat, de amelytől a szerteszét el­szigetelten dolgozó művészek távol állnak. Ezekkel a művészekkel s ál­talában a csoport minden tagjával többet kellene foglalkoznia a csoport vezetőjének, érdeklődnie, ki mit csi­nál, hogyan dolgozik, hol születnek olyan új alkotások, amelyekből érde­mes kiállítást rendezni. Hogyan te­hetne az egyivásúakat csoportosítani? Milyen művészeti elvek érvényesülé­sét kell elősegíteni? Színes, szép es bizonyos bátorságot követelő feladat ez. Szerintem óriási és semmivel sem szerényebb, mint a Szabadegyetem igazgatása, és bármiféle művészet- történeti, párszáz embert a művészet eddigi értékeinek értélceléséfe tanító előadások tartása. Annál is inkább, mert a régi dolgok értékelésére taní­tani az embereket könnyebb, mint új utakat törni és az új értéheket meg­láttatni. Az előbbit elvégezheti bár­melyik műtörténész, de új utat törni csak a forradalmár tud. aki maga is új utakon jár. JTa ilyen pangó marad a borsodi képzőművészeti élet, mint ami­lyen jelenleg, ez a város legfeljebb képzőművészeti »alközponttá« alakul­hat. Ezért gondolkoztat meg sokféle funkciód, úgyis, mint az Alidad vezetett munkacsoport tagját. Maradok tisztem barátod: HAJDÚ MLA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents