Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 3. szám
SwmAat, 1958. január 4. ^ Z AKMAG YARORSZ ÁG 3 Ismerd meg megyénket Széphalom: Kazinczy Ferenc mauzóleuma Magyar TudomlQYBS Akadémia Irodaloinlörícneli Intézelének fcivúa a lall iá reíofi-ereKlyáK és aiaíoi összegyűjíésere Az Irodalomtörténeti Intézet tudományos dolgozóiból Petőfi munkaközösség alakult, mely rövidesen hozzákezd a több kötetből álló teljes Petőfi életrajz megírásához. Az utolsó tudományos Petőfi életrajzot 61 évvel ezelőtt Ferenczi Zoltán írta. Azóta előkerült adatok már évtizedekkel ezelőtt szükségessé tették egy új és teljes biográfia összeállítását. Az Irodalomtörténeti Intézet munkatársai ennek a régi adósságnak törlesztésére vállalkoznak. a. a a. ^ ^ ^ a. a A A A A. A Petőfi kutatás nagy hagyományaihoz híven felkérünk mindenkit, hogy törekvésünkben támogasson. Meggyőződésünk, hogy még sok Petőfire vonatkozó adat, kézirat és ereklyetárgy kallódhat ismeretlen helyeken. Az állami és egyházi levéltárak dolgozóin, családi levéltárak és gyűjtemények tulajdonosain kívül kérünk minden Petőfi emlékét tisztelő embert, hogy aki ismeretlen vagy ismeretlennek vélt, Petőfire vonatkozó írásbeli feljegyzésről, bármiféle adatról, anyagról, esetleg kéziratról, arcképről, rajzról, vázlatról, fényképről, ereklyetárgyról tud — legyen az a legcsekélyebb jelentőségűnek látszó is — az adat, vagy tárgy helyének pontos megjelölésével közölje ezt velünk a következő levélcím alatt: Irodalomtörténeti Intézet, Budapest, XI. kerület, Ménesi ut 11-13. A borítékon kérjük feltüntetni: „Petőfi munkaközösség”. Biztosítunk mindenkit, hogy minden személyes tulajdont tiszteletben tartunk. Az adatok, iratok és tárgyak hollétét csak a tudományos kutatás számára kívánjuk megállapítani. A készülő Petőfi életrajz minden új adat közlőjét és minden kallódó ereklyetárgy nyomravezetőjét név szerint fogja megemlíteni, de ameny- nyiben a közlő vagy a tulajdonos ezt nem óhajtja, úgy kívánságát teljesítjük. (MTI)-----------oOo----------2 7. O ok baj van persze ^ a polgári lakossággal ÍS. Ezek sem •egyformák:' egyik örül és az orosz katona nyakába borul, amikor rányitja az ajtót, a másik meg fut, szaladgál ösz- sze-vissza és visítozik, kiabál, mintha az a másik most őt rögtön bekapná. Az óvóhelyre ha benyitnak — persze előretartott géppisztollyal, hiszen honnan tudják azt, hogy kik vannak odabent és az is előfordult, hogy az óvóhelyeken a polgári lakosság között elvegyülve német katonák rejtőztek és hátbatámadták az oroszokat. Vigyázni kell! De ha százan voltak az óvóhelyeken és alig fértek is el, összébbszorultak, tized- szeresével kisebb helyet foglaltak el, ha az ajtó egyszercsak felcsapódott és az oroszok rájuk kiáltottak: — Drasztutye! ... Bizony, nem könnyű egy várost felszabadítani! Sok áldozatot követel: sok ártatlan ember is elesett, mert a németek később össze-vissza lövöldöztek. Másnap estére, mire az orosz támadó egységek parancsnoka jelenthette a hadosztályra, hogy a várost ekkor és ekkor kb. ennyi és ennyi err bér veszteséggel felszabadította, sok ártatlan magyar ember is meghalt az aknáktól, vagy eltévedt golyóktól. Az Ilona utcán egyetlen ház sem maradt épen és — itt óvóhely sem volt, a földbeásott gidrek-gödrök pedig nem sok védelmet nyújtanak — Slezákné szegény... meghalt. Amikor az orosz szanitéc feléje hajolt, még élt egy kicsit, de már távozni készült belőle a lélek. — Mama, mamka! — próbálta szólítgatni, dehát: őt már szólíthatta, nem hallotta a földi hangot. Valahol az égben volt már és még egyszer szétnézett, mielőtt örökre lecsukta a szemét. — Mamka, — suttogta ismét a szanitéc és aztán — őt is anya szülte — két könnycsepp gördült végig az arcán. Az udvaron temették el, abba a gödörbe, amelyben ezt a szörnyű földindulást akarta átvészelni. Csak úgy koporsó nélkül, deszkából eszkábált ládában temette a két fiú és a tatárképű orosz szanitéc... * Az orosz szanitéc mire végigharcolta a fél országot, félig megtanult magyarul. Amikor az egyszerű temetés után a két fiú kissé összeszedte magát és már nem sírtak, mert mind elsírták a könnyeiket, Miklós vállára tette a kezét. — Téged hogy hívnak? Miklós nagy szemeket meresztett, majd leült ijedtében, hiszen az orosz eddig egy szót sem szólt magyarul, csak némán segédkezett, bár ők nem kérték és most ime egyszerre megszólal színtiszta magyar nyelven. — Engem Miklósnak, ez meg itt az öcsém. Az ő neve Pista. Ott pedig az a kislány, aki annak az öregasszonynak a szoknyájába kapaszkodik, -Angyeíka. (özv. Deákné vette magához a gyereket, egyedül ő ment el a temetésre.) — Nálunk téged úgy hívnának -- így megint magyarul a szanitéc — hogy Nikoláj. A testvéreÍT. / 9 ShW9VZW? f 9 jTklf* W^OTmrwra^mr WT- wr rw ry ü l/aa. ¥ sjjL « A jsjjL ? jES-S ít Kegeuy — Irta: Ónodvári Miklós det meg: Sztyepán. A kislányt meg A... Á.. á, azt nem tudom. Ilyen név nincs nálunk. A két fiú még mindig értelmetlenül bámult és szinte hitték is meg nem is, hogy ez az orosz most tulajdon nyelvükön beszél velük, és lesték a szemét, a száját, az arcát; mustrálgatták a sapkájától a csizmájáig. Már nem féltek tőle. A szanitéc elmosolyodott és egyszerre megfogta mind a két fiú kezét. — .Engem Pávainak hívnak... Nálatok ezt hogy mondják? — Hogy? Na hogy is? — erőlködött Miklós, de Pista találta el hamarabb: — Alighanem Pál. Csak Pál kell, hogy legyen. Szóval: Pál. Pali. Mindegy. „P” betűvel kezdődik... — Legyünk barátok! — így megint a szanitéc. — Jó, hát legyünk! — válaszolta a két fiú, de aztán nyomban meg is ijedtek ettől a szótól. Szent isten! Hát ez ilyen egyszerűen megy? Idejön ez a tatárképű ember, nem szól egy szót sem, csak eldob egy nagy vöröskeresztes táskát az udvaron, odaszalad a haldokló asszonyhoz, szorongatja a kezét, aztán megsiratja, segít nekik eltemetni, szinte egyedül tákolja össze a koporsót, egész idő alatt nem szól egy szót sem és most itt van ni! Kiderül, hogy tud magyarul és méghozzá máris barátok. Miklós csak most gondolkodott el igazán, hogy nem mondott-e valami olyat, amit ez a tatárképű megértett és később még a fejére üthet miatta. Most már azonban mindegy. Csak éppen azt nem tudja felfogni, hogy az ellenség miért barátkozik vele, holott ő azt hitte, hogy az orosz Össze-vissza fog majd itt lövöldözni az udvaron. — Én nem vagyok nektek ellenség — így megint az orosz, egyenesen Miklós gondolatára válaszolva. (Nahát, ez már mégis furcsa, hogy eltalálta!) — Én nektek barátotok vagyok. Mi elzavarjuk a fasisztákat, meg az urakat és ti aztán majd itt egy új országot építtek. Szebbet, mint a régi volt. Tiétek lesznek a gyárak és ti lehettek még miniszterek is ... Ezen megint csak elcsodálkozott Miklós és most pedig (isten bocsássa meg), de az volt a gondolata, hogy ez a szanitéc, amilyen okos az egyik percben, hát olyan nagy bolond a másik pillanatban. Már hogy lenne lehetséges, hogy őbelőle például miniszter legyen, vagy hogy majd a gyárak is a munkásoké lesznek. Nahát, ennek a szam tecnek megártott a háború... Pável azonban nem zavartatta magát, bár észrevette a két fiú álmélkodását és aztán rövid idő múlva más témára tért át. — Én most itt fogok aludni nálatok! Ezzel elment. A vöröskeresztes ládát otthagyta és nem is került vissza csak késő éjszaka. A két fiú a kályhánál gubbasztott, tüzeltek, mintha a házat akarnák felgyújtani (még tartott a lopott szénből!) és féltek, mert időközben más orosz katonák is betértek, és hogy ezek nem tudtak magyarul, hát Miklósok bizony nagyon szerették volna már, ha Pável közöttük lenne, hogy lefordítsa nekik a többiek beszédét. Nem voltak rossz emberek ezek sem, csakhát éppen nem értették meg egymást. A szanitéc végre- valahára előkerült egy másik nagy csomaggal. Mindjárt vitatkozni kezdett a melegedő katonákkal, néha már-már egymás hajának estek: valamin veszekedtek, emezek aztán szedték a sátorfájukat és elmentek. Pável pedig az asztalra helyezte a csomagot, kibontotta és — ez már tényleg mesébe illett — volt ott kenyér, szalonna, szalámi, cigaretta, üveg sör és (alighanem a közraktárban járt) még pezsgő is. — Egyetek! — biztatta őket a szanitéc és maga szinte alig nyúlt az ételhez. Jóllakott azzal, hogy a két fiú mohó evését figyelte. Éhesek is voltak szegények . . . Olyan pusztítást végeztek a csomagban, hogy abból bizony itt-ott maradt valami. Miklós felszedte még a morzsákat is. Látszólag elcsendesedett a kinti világ, de annál nagyobb háború dúlt a két fiú lelkében. Hogy leszállt az este és immáron teljesen magukra maradtak, még Pável jelenléte ellenére is árváknak, elhagyatottnak érezték magukat. Aggódtak Angyelkáért (pedig de sokszor megverték máskor!), hogy mi van vele, vajon Deákék- hoz is olyan rendes oroszt szállásoltak-e, mint hozzájuk? De legeslegjobban aggódtak Annáért. Ugyan hol van, ugyan mi történt vele? Ugyan él-e valahol, vagy sohase látják többé egymást? ( Pável figyelte a fiú arcán átsuhanó felhőket és felkönyökölt a sezlonon. — Mi baj van, Nikoláj? Miklóst a sírás szorongatta és nem is küzdött ellene sokáig. Odalépett a szanitéchez és elpanaszolt mindent, ahogy eszébe jutott. Elmondta az egész életüket. Pável bólogatott és megszorította a fiú kezét: — Reggel megkeressük. Mindenkit megkeresünk. Majd én segítek! Dehát ebből nem lett semmi. Pável reggelig sem érkezett aludni, mert éjfél után érte küldtek: a küldönc sürgős esethez hívta. Egy bujkáló német hasbálőtte a századparancsnokot. A tábori kórház a Szekfű utcai iskolában volt berendezve (csodálatos, hogy épségben maradt. Jóformán még az ablakok sem törtek ki, ami meg kitört, hát azt bepótolták, összetákolták a katonák deszkával, papirral, ezzel-azzal, ami éppen ■i kezük üevébe került. A nagy üvegajtóra a táblát szegezték, mert mást nem találtak. Jó az oda, nem fúj be rajta a szél). Páveinek tehát menni kellett. Neki is parancsoltak és ha parancsot kap a katona, hát azt teljesíteni kell, mégha egyszerolyan álmos is! A golyó túl veszélyes helyen volt. Nem lehetett vele reggelig várni. Ha menni kell, hát menni kell! Mit csinál- i . 7” jón, ha neki ez a szerep jutott? Mások egymásba j lövöldözik a golyót, ő meg kiszedi belőlük. a Ilyen ember is kell a háborúhoz. a Hétszáz tudós vitája az atom szerkezetéről A stanfordi egyetemen, Califor- niában hétszáz tudós ült össze különböző országokból, — köztük a Szovjetunióból —, hogy megvitassa az atom szerkezetének kérdéseit. A megnyitó ülést december 17-én tartották Palo Altoban. A vitát Edward Teller, a kaliforniai egye- ten tanára vezette, akit Amerikában mint a «hidrogénbomba atyját« ismernék.-oOoÜzembehely esték az első német atomm ág lyát Üzembe helyezték az első kétezer kilowattos atommáglyáit német 'területen, a NDK roisisendotrfi Atomkutató Központjában, Drezda mellett. Ezt a reaktort kifejezettéin tudományos kutatásokra és fontos műszaki anyagok elemzésére használják. Berendezését a Szovjetunió szállította s három esztendőre ellátta uránium 235 egységekkel.-----------oOo----------R égészeti felfedezés (Folytatjuk.) 1750 éves Nemezis-szobrot fedeztek fel a gazai övezet határának közelében Kibboucid’Erez mellett. A kis márványszobornak görög felvan. A szárnyas oroszlántest női fejet visel. A szakértők szerint művészeti szempontból görög-római és keleti hatások keveréke, További jó munkát elvtársak 1 A megyei pártbizottság vezetőinek baráti látogatásai az üzemek, bányák dolgozóinál és vezetőinél gatásf. Még ajándék is jutott a kedves vendégeknek. Egy bányászt ábrázoló szobrocskát ajándékoztak a tröszt vezetői a megyei pártbizottság ipari osztályának. Eddig a tröszt egyik szobáját díszítette, hadd emlékeztesse ezután a párt vezetőit a nehéz esztendőiben megerősödött barátságra. * HASONLÓ BARÁTI LÁTOGATÁSOKAT TETTEK a párt vezetői a megye többi üzemeinél is. December 30-án a Lenin Kohászati Művekben beszélgettek egész napon át az üzem dolgozóival, délután pedig az egybe- gyűít műszáki vezetőknek tolmácsolták a pártbizottság újévi jókívánságait. Az ózdi Szénbányászati Tröszt bányászai 30-án 18 órakor befejezték évi tervüket. Ebből az alkalomból ugyancsak személyesen látogattak el a tröszthöz Prieszol, Papp és Gyopár elv-társak, hogy az ózdi bányák vezetőinek, derék, kötelességtudó bányászainak köszönetét mondjanak egész évi munkájukért. December 31-én az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak tolmácsolta a megyei pártbizottság köszönetét, újévi jókívánságait Prieszol elvtárs. Ugyancsak ezein a napon látogatta meg Papp elvtárs, megyei titkár a Boiisodnáőasdi Lemezgyárat. A bor- sodnád ásd iáik már 18-án »-új esztendőt köszöntöttek-«, — befejez'ék évi tervüket, s így igencsak rászolgáltak az elismerésire. A SZÉP EREDMÉNYEK MELLETT bizony voltak bajok és hiányosságok is üzemeinkben, bányáinkban. És az igazi jóbarát még a legünnepibb hangulatban sem hallgathatja el a hibákat. A párt vezetői is elmondták milyen hiányosságokat látnak az eredmények mellett. Bajok vannak a minőséggel és még magas önköltséggel termelnek üzemeink, bányáink. Ezeken kell tehát sürgősen segítenünk, mert népünk életszínvonalának további emelkedéséhez csakis ezen az úton lehet eljutni. M. K. otthonaikban sem fagyoskodjanak a gyermekek. Szívük, eszük helyén volt. Ezt aa azóta eltelt hónapok és az eredmények bizonyítják. Köszönjük Önöknek és erőiben, egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok kedves mindnyájuknak — mondta végezetül Prieszol elvtárs. PAPP KAROLY ELVTÄRS ARRA EMLÉKEZTETETT: tavaly ilyenkor egy-két »pesszimista« vezető azt állította, hogy a napi 800 vagon szénmennyiséget legfeljebb csak 1957 december végére érhetik el a tröszt báninál. Mi megmondtuk akkor, hogy ez nem így lesz, mert amellett, hogy ismertük bányáink állapotát, tudtuk mire képesek bányászaink és műszaki értelmiségünk. Hálásak va- gyúnk, mert nem csalódtunk Önökben. Ezek az urak »nem sokat« tévedtek — mondta általános derültség közepette Papp elvtárs —, hiszen december vége helyett »csak« március eleién érték el a borsodi bányászok a 800 vagonos raani teljesítményt. Ebben az esztendőben ped’g 1100 vagon szenet hoznak egy nap alatt felszínre bányászaink. Ezután Stoll Lóránt elvtárs, a tröszt főmérnöke köszönte meg a vendégek jókívánságait. Megköszönte a pártnak, hogy a múlt év második felében már nyugodt légkörben dolgozhattak, tervezhettek. — Mi büszkék vagyunk az eredményekre, de nem akarunk megállni ezeknél — mondta többek között a főmérnök. — A technika, az ipar mindéin ágazatában óriási léptekkel halad előre és nekünk nagy terveink vannak bányáink korszerűsítésében, a bányászok munkájának könnyítésében. — Ezután Stoll elvtárs a párt vezetőinek további segítségét kérte terveik megvalósításához. A tröszt dolgozóinak szemmellát- hatólag jól esett a megye vezetőinek figyelmessége, a kölcsönös bizalom és egymás megbecsülése, amely kicsengett minden elhangzott szóból és ünneppé varázsolta ezt a baráti láto- ■ — —- — — — —. BEJELENTÉS NÉLKÜL ÉRKEZTEK a kedves vendégek 2-án délelőtt a Borsodi Szénbányászati Tröszt Szemere utcai székházába. A megyei pártbizottság vezetői jöttek el, hogy megköszönjék a tröszt vezetőinek és valamennyi borsodi bányásznak az elmúlt esztendő eredményes munkáját. A Borsodi Szén- bányászati Tröszthöz tartozó bányaüzemek éves tervüket 104 százalékra teljesítették. E rideg számok mögött sok tonna tervenfelül felszínre hozott szén van, amely segítette, hogy a- lakosságot zavartalanul elláthassák tüzelővel. Duruzsoló kályhákat, meleg családi otthonokat a szeretet ünnepén, a vidám évvégi búcsúztatókon, ezt adták nekünk ajándékképpen bányászaink. A tröszt tanácstermében összegyűlt dolgozóknak és műszaki vezetőknek Prieszol József elvtárs, a párt megyei végrehajtóbizottságának első titkára tolmácsolta a párt köszönetét és jókívánságait. — Azt a feladatot kaptuk a párt- bizottságtól, — kezdte a baráti beszélgetést Prieszol elvtárs, — hogy jöjjünk el ide és mondjuk meg Önöknek: pártunk nagyra értékeli azt a munkát, amelyet a borsodi bányászok, vezetők végeztek az elmúlt esztendőben. Komoly hozzájárulás volt ez az ellenforradalom által okozott károk eltüntetéséhez, szétzilált népgazdaságunk rendbehozásához. — Amikor egy esztendővel ezelőtt eljöttem, hogy segítségüket kérjem, bizony egyikük-másikuk még sok politikai kérdésben nem értett egyet velünk, kommunistákkal. Akkor azt tanácsoltuk önöknek, most tegyük félre ami elválaszt bennünket és dolgozzunk közös akarattal, mert népünket az infláció réme, a munkanélküliség, a nyomor fenyegeti. Szén, és még több szén kell, hogy üzemeinkben megkezdődjön a termelés, hogy erőműveink fényt sugározzanak. Szenet kértünk Önöktől, hogy az iskolákban tanítani tudjanak, és — —- — — — — — - - — — — — — — —
