Észak-Magyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-29 / 24. szám

Világ proletár, jai egyesüljetek lx

r

mmmmm

'-J*K A

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

XIV. évfolyam 24. szám

Ára 50 fillér

1958 január 29, szerda

Sokmillió forintot akarunk évente

EGYÜTT

Ellesett beszélgetések

Mátyás király serege

Saját erőnkből növeljük további jólétünket

Az 1958. évi népgazdasági tervről tárgyalt az országgyűlés keddi ülése

Az országgyűlés kedden folytatta tanácskozásait. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg és bejelentette, hogy napirend szerint következik a Minisztertanács beszámolója feletti vita.

A vitában elsőnek

KOMÓCSIN ZOLTÁN

•rszággy ű lesi képviselő szólalt fel.

'Z— A Magyár Szocialista Munkáspárt vezetésével a forradalmi munkás-paraszt kormány erőfeszítései nyomán elért eredmények egyöntetűen bizonyítják, hogy a nép többsége szereti a népi demokráciát, ragaszkodik a szocialista társadalmi rendszerhez, különbnek tartja a régi kizsákmányoló, népelnyomó rendszernél.

A továbbiakban elmondotta, hogy hétről-hétre szélesedik azoknak a fiataloknak a tábora is, akik a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontása után önként vállalták a párt által rájuk bizott feladatokat, a forradalmi erők harcában. Az ifjúsági szövetség jelenleg 225.000 tagot számlál.

— A forradalmi munkás-paraszt kormány sikereinek titkát abban látjuk — mondotta —, hogy a kormány politikája marxista-leninista elvi politika, bebizonyosodott városban, 'üzemben, falun egyaránt, hogy lehet jó politikát kidolgozni és megvalósítani, baloldali és jobboldali torzítás, elhajlás nélkül, sőt csakis így lehet! Ez nagymértékben emelte a kommunisták, a párt, a kormány, a marxista-leninista eszmék tekintélyét.

A következő felszólaló

DINNYÉS LAJOS, •rszággyűlés'i képviselő, így kezdte beszédét: Az emberi hang, a vox humana csendült ki a minisztertanácsi beszámolóból. Az elmúlt években bizony nagyon sokszor hiányzott ez e hang, és a meggyőzés érve helyett kijelentések, csalhatatlan dogmák és parancsszavak dominálták az elhang- »ott nyilatkozatokban.

— Az elmúlt év gazdasági és poli-,

tikai eredményei — folytatta — világosan igazolták a forradalmi mun kás-páraszt kormány politikájának helyességét. Nemcsak helyreállította a rendet és a jogbiztonságot, hanem mind bel-, mind külpolitikai téren megerősítette népköztársaságunk helyzetét. Következetesen szembeszállt az ENSZ alapokmányellenes magatartásával és semmi körülmények között senkinek nem engedett beleavatkozni belygyeinkbe.

— A forradalmi munkás-paraszt kormány példamutató helytállása mindannyiunk köszönetét, háláját, érdemelte ki. A kormányzat javaslatára az Elnöki Tanács már eddig is többszáz embert tüntetett ki az ellen forradalom leverésében szerzett érdemeikért. Most javaslatot teszek az Elnöki Tanácsnak, hogy részesítse kitüntetésben elsősorban a munkás- paraszt kormány azon tagjait — élén Kádár Jánossal — a párt- és a tömegszervezetek olyan vezetőit, akik helytállásukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek az ellenforradalom leverésében és az ország törvényes rendjének visszaállításában. (Nagy taps.) Ez a javaslat, tudom, nemcsak az országgyűlés valamennyi tagjának, hanem egész dolgozó magyar népünk összességének egyöntetű helyeslésével találkozik.

Beszéde további' részében külpolitikai kérdésekkel foglalkozott, majd a Szovjetunió újabb békekezdeményezéseiről beszélt.

Ezután az úgynevezett magyar emigrációval foglalkozott. Ä továbbiakban hangsúlyozta: meg kell állapítanunk* hogy g• kormány és külképviseleti’ szerveink hüMen; lehetőt elkövetnek, hogy á megtévesztették, de különösen a fiatalkorúak és a gyermekek hazakerüljenek. Ihnen, erről a helyről is kérem az osztrák politika vezetőit, az osztrák hátósá- gökat: az emberi humánum nevében tegyenek meg minden lehetőt, hogy elsősorban szerencsétlen gyermekeink mielőbb hazakerülhessenek — mondotta — s a minisztertanácsi beszámolót tudomásul vette.

Gáspár Sándor,

a Szaktanács főtitkára felszólalása

Gáspár Sándor felszólalása elején megállapította, hogy az 1957. év eAd menyeit vizsgálva Iá that j ült, többről van itt szó, mint a- konszolidáció tényéről. Egy sor olyan intézkedésről és eredményről lehet beszámolni, amelyek meghatározzák a szocializmus fejlődését hazánkban.

Nagyon jelentősek a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására, e reálbérek emelésére tett intézkedések, amelyeknek pénzügyi kihatása több mint 5 milliárd forint. A bérezés jobban figyelembe veszi a szakképzettséget és az egyes szakmák sajátosságaiból következő nehézségeket is. Bérrendszerünk további fejlesztésében változatlanul a teljesítménybérrendszerből kell kiindulnia. A különféle ösztönző tényezők csaik akkor hatnak teljes egészében, ha az üzemek előtt álló célok elérésére igénybevesszük a szocialista munkaverseny nyújtotta lehetőségeket.

Bátran kijelentjük — hangoztatta f—, hogy nincs egyetlen tőkés ország sem, ahol közvetlen és közvetett formában a nemzeti jövedelemből any* nyit kapnak a dolgozók, mint nálunk vagy más, szocializmust építő országban. Ugyanakkor hangsúlyozni kell a törvényesség másik oldalát és következetesen harcolni kell a társadalmi tulajdon védelméért. Azért, hogy a társadalmi tulajdon ellen vétők el ne kerülhessék a felelősséirre- vonást. Csak a múlt év harmadik negyedében a társadalmi tulajdonban okozott kár értéke meghaladja q 130 millió forintot. A szakszervezetek nem elégedhetnek meg ezzel kapcsolatban csak adminisztratív intézkedésekkel, hanem széleskörű és rendszeres felvilágosító, nevelő munkával kell feileszteniök a dolgozók felelősségérzetét.

PESKÓ LÍVIA

bevezetőben arról szólt, hogy bár a felszabadulás óta az oktatás-nevelés egysége állandó problémaként szerepelt. a gyakorlatban a nevelés kérdése háttérbe szorult az oktatási

problémák mellett, — kormányunk és társadalmunk felismerte a nevelés hiányosságát, és az elmúlt évben ennék mind erősebben hangot is adtak különböző fórumokon.

A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy az ellenforradalmi események után aránylag rövid idő alatt helyre állott az iskolákban a rend, megkezdődött a tervszerű munka. A fiatalok nagyrésze ma már látja, hogy 1958 októberében helytelen irányba akarták őket vezetni. Az ifjúság életében fordulópontot jelentett az új alapokra helyezett ifjúsági mozgalom és mind az úttörő mozgalom, mind a KISZ mindinkább éltető ereje lesz az iskoláknak.

Ezt követően a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsüléséről beszélt* majd a gyermekvédelem kérdésével foglalkozott.

BOGNÁR REZSŐ

a kultúra és a közművelés kérdéseivel, az értelmiséggel kapcsolatos problémákkal foglalkozott felszólalásában.

A kulturális eredmények valóban imponáló, globális adatai — mondotta — önmagukban is megcáfolják ellenségeinknek azt az állítását, hogy politikai és gazdasági sikereink és eredményeink mellett nálunk stagnál a kulturális élet, pang a kultúra. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a számadatok mögé nézve, a lényeget illetően is van javulás a múlthoz képest. Jobbak és a való élethez közelebb állnak az újságjaink. Szakfolyóirataink szerte a világon ismertek és elismertek, könyvkiadásunk egészen elsőrendű eredményeket ért el az elmúlt évben. A burzsoá giccs és szemét egyre inkább visszaszorulóban van, ha még nem is tűnt el teljesén. Könyveink, kiadványaink ára alacsony, hangverseny-, színház- és mozijegyeink egyáltalán neró drágák. összehasonlításul megemlítette, hogy az Egyesült Államokban nemrég megjelent három és féldolláros könyv magyar fordítása körülbelül

azonos kiállításban 10.50 forintba kerül. A mozijegyek ára Franciaországban 30—40—50 forintnak felel meg.

Ezután a Tudományos és Felsőoktatási Tanács megalakítását elrendelő kormányhatározat jelentőségére mutatott rá, hangsúlyozta: a kormány beszámolójában felsorolt eredmények elérésében a munkásság és a parasztság mellett az értelmiség is kivette részét, nemcsak a kultúra, de a termelés különböző területén is. Az értelmiség zöme ezzel a magatartásával bebizonyította, hogy a párt és a kormány mellett áll.

Máté János képviselő, általános püspöki helynök felszólalásában az állam és a katolikus egyház viszonyának fejlődéséről beszélt.

— Az állam és a katolikus egyház találkozásához és a tárgyaié sokhoz a kezdeményező lépést a forradalmi munkás-paraszt kormány tette meg — mondotta. — A nyilatkozatot kormányintézkedések követték. Az állam 1957-ben 63 millió Ft államsegélyt juttatott az egyháznak. Ebből az összegből 32 millió forintot a római katolikus egyház kapott. De ezen túlmenően is hajlandó volt az állam rendkívüli államsegélyeket adni. A legújabban engedélyezett ilyen államsegélyek havi összege 12 millió forint. További 14 és félmillió forintot adott az állam a múlt évben a különböző felekezetek templomainak újjáépítésére és tatarozására. Jellemző, hogy az ellenforradalmárok rongálták, pusztították a templomokat, a forradalmi munkás-paraszt kormány pedig helyreállítja azokat Ezek az intézkedések a jóakaratú segítőkészség tanúbizonyságai voltak. A rendes és rendkívüli államsegélyek lehetővé tették, hogy a régi megállapodás alapján már esedékessé vált 25 százalékos államsegély- csökkentés nem következett be és így lelkipásztorkodó papjaink ma is teljes összegben megkapják azt a

havi kongruát, amelyből döntő többségben élnek — főleg a falusi papokra gondolok —, akiknek megélhetésüket nagyobb részt az államsegély biztosítja. Ezt az alkalmat is megragadom, hogy az elsősorban érintett, egyszerű lelkipásztorkodó papság nevében a jóindulatú segítségért hálás köszönetét mondjak a forradalmi munkás-paraszt kormánynak.

A továbbiakban a katolikus bék^- mozgalom, az Opus Pacis tevékenységéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Opus Pacis az Országos Béketar nács révén a Béke-Világtanácshoz tartozik, annak irányvonalát követi * programját valósítja meg. A papság örül annak, hogy megjavult a viszony az állam és egyházunk között, örül, hogy minden gátlástól mentesen, elveinek feladása és hitvallássá-: nak legkisebb sérelme nélkül védelmezheti a békét.

Ezután az elnök szünetet rendel# el:

Kádár János, a Minisztertanács elnöke válaszol a vitában elhangzottakra

— Tisztelt Országgyűlés! Elsősorban azokra a megállapításokra térek ki, air.elyek a kormány munkájának lényegét érintették. Az országgyűlés vitájából is világosan kitűnik — ez az utóbbi hónapokban sokféle formában is kifejeződött —, hogy a széles tömegek a kormány politikájában nagyra értékelik azt, hogy ez a politika nyilt és Világos —■ kezdte beszédét, majd. így folytatta:

— Nemrégiben részt vettünk Moszkvában a szocialista és más országok kommunista és munkáspárt- jáinaljc két értekezletén, Különösképpen a második értekezleten — ahol valamennyi világrész úgyszólván minden kommunista és munkáspártja részt vett, — a felszólalók sorra, rendre elmondták, hogy abban az időszakban, amikor a haladáshoz való viszony központi kérdése világméretekben a magyar kérdésben való állásfoglalás volt, az emberek mindenütt feltették a kérdést a haladást képviselő pártoknak: Mi a helyzet Magyarországon és hogyan foglalnak állást irányunkban? Az egész világon minden haladó párt megvívta a maga csatáját eű- ben a kérdésben. Minden országban összecsaptak a haladás és a reakcid erői. Az említett tanácskozáson nemcsak az tűnt ki, hogy a haladás erői világszerte egységesen szolidaritást vállaltak a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal és annak harcával, hanem az is kitűnt, hogy az egyes pártok közül azok növelték leggyorsabban saját erőiket, amelyek a legkorábban és a leghatározottabban elítélték a magyar nép elleni reakciós és imperialista támadást és szolidárisaknak jelentették ki magukat a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánnyal. (Úgy van! Úgy van!)

— Azt, hogy ki hogyan viszonyul a haladáshoz,, alapvetően meghatározza korunkban, hogyan viszonyul a Szovjetunióhoz, a szovjet néphez, annak törekvéseihez. (Nagy taps.) Ami minket illet, az élet bizonyította be, hogy helyesen jártunk él, amikor állásfoglalásunkat nem rejtegettük, hanem nyílton képviseltük. A tömegek a nyilt szót megértették és csatlakoztak állásfoglalásunkhoz. A felszólalókkal egyetértve vallom, hogy kormányunk politikájának ereje abban is rejlik, hogy a tömegekkel együtt harcolt és együtt cselekedett. A munkás és a paraszt tömegek állásfoglalása és munkája mellett gazdasági és politikai eredményeinkben, a politikai konszolidáció eredményeiben is kifejezésre jut természetesen az értelmiségi dolgozó tömegek állásfoglalása és munkája is. Az értelmiség pozitív állásfoglalása nélkül nem lehetséges sem alkotó munka, sem termelő munka. S amikor mi mint rágalmat visszautasítjuk az olyan állítást, amely az értelmiséget egészében vagy annak egy kategóriáját reakciósnak akarja beállítani, akkor az a mély meggyőződés beszél belőlünk, hogy az értelmiség pozitív állásfoglalása nélkül nem képzelhető el az alkotó munka

és a szocialista társadalom felépítése sem. (Taps.) Számítunk az értelmiségre és nyugodtan mondhatjuk, hogy nem fogunk csalódni számításunkban. (Taps.)

— A kormány tevékenységének egyik eredményeként ismerik el a következetességet — és azt hiszem joggal. — A tömegeknek a legelső és legelemibb követelése a vezetéssel szemben, hogy a vezetés mondja meg értelmesen, hogy mit akar. (Úgy van!) Azt vagy helyeslik és akkor támogatják, —.vagy nem helyeslik és akkor tartózkodnak, eset- let? küzdenek ellene, de mindenképpen jó tudni azt, hogy a vezetés mit akar. Az elmúlt években demokratikus erőink számára többek között az éles kanyarok jelentettek veszélyes betegséget, mert sem a szolidáris tömegek, amelyek természetesen az ország túlnyomó többségiét teszik ki, sem az ingadozó tömegek, nem tudják, hogy végül is mit kívánnak tőlük. Immár 15 hónapja — amely sok tekintetben történelmi időszak hazánk és népünk életében —• az emberek világosabban látnák, tudják* hogy mit akar a vezetés. Megmondja, mit akar. A kormányzásnak, ezt a következetes erényét meg is keW őrizni.

— Van bíráló észrevétel is a kormány tevékenységével kapcsolatban, ez már finomabb árnyalatokat érint. Gyakran beszélgettünk különböző csoportokhoz tartozó emberekkel, akik egyes kérdésekben egyetértenek velünk, más kérdésekben nem és akik néha azt mondják: amit fent mondanak, azzal mi egyet is értünk, de az lent nem mindég úgy néz ki! Tényleg hiba, ha valami másképp hangzik el fent, és másképp megy lent. Azt hiszem nem lehet azt mondani, hogy a párt Központi Bizottsága, a kormány, az Elnöki Tanács mást mond, mint lent a végrehajtó szervek. Lehetséges, hogy egyes esetekben a végrehajtás menetében kicsit gyengül a helyes vonal. Ez sajnos a dolgok természetében rejlik. Ha egy határozatot, döntést, több áttételen keresztül kell végrehajtani, természetes, hogy bizonyos mértékig gyengül. De azoktól, akik ezt panasz tárgyává teszik, kérjük és elvárjuk, hogy gondolják jobban végig a dolgot.

Erről a kérdésről például Münnich elvtárssal együtt beszélgettünk a közelmúltban a Tudományos Akadémia vezetőivel. A többórás, nagyon baráti beszélgetésen kiderült, hogy mindazokban a kérdésekben egyetértés van, amelyek a kormány és a Tudományos Akadémia alapvető tevékenységét, közös tevékenységét illetik. A végén ott is előjöttek azzal: milyen jó volna, ha az, amit a kormány vezetői mondanak, lent is így lenne. Erre azt kérdeztem az illető tudós barátunktól: mi is egyetértünk azzal, amit ők mondanak nekünk, a tudósok, a tudományos kutatók állás-- foglalásáról. De tegyék a szívükre a kezüket és mondják meg, hogy az ő vonalukon lejjebb pontosan úgy érvényesül-e minden, ahogy ők mondják. (Derültség.) A kormánynak is, de azoknak is, akik ezt a kormányon reklamálják, a magúik vonalán gondoskodni kell arról; hogy lefelé is úgy menjen minden, mint — ahogy ők hangoztatják — pozitív formában nálunk fent.

A továbbiakban az életszínvonal egyes kérdéseiről beszélt Kádár János. Többek között ezeket mondotta:

Az életszínvonalat illetően idei munkánk arra irányul — és erről a kormány jelentése világosan beszél, hogy félreértés ne legyen —, hogy

megszilárdítsuk az 1957 decemberére elért nívót és a termelés vonalán megteremtsük annak feltételeit, hogy később újra előre tudjunk menni. Nyugodtan állok oda bármely műn- káskollektíva elé, vagy akármelyik dolgozó közösség elé és felteszem a kérdést: Akkor jár-e el becsületesen, és a dolgozók érdekében a kormány, ha azt mondja, hogy most a megszilárdítás esztendejéhez fogunk hozzá* vagy ha felelőtlenül azt. mondjuk: tegyünk újabb emelést, mielőtt ammaik reális feltételei megvolnának. Biztos vagyok benne, hogy minden becsületes dolgozó, aki valóban szem előtt tartja saját érdekeit, azt. válaszolná; szilárdítsunk és csak akkor menjünk előre, ha megteremtettük annak feltételeit.

Most egy különálló kérdéssel ia szeretnék foglalkozni. Egyik képviselőtársunk állapította meg, hogy az újságok munkája is közelebb került a valósághoz. Ami az újságokat illeti: véleményünk szerint a lapok általános tevékenysége, összehasonlítva mondjuk az elmúlt év első hónapjaival — 1956 októberéről és novemberéről nem beszélünk — nagyon sokat javult! Vannak azonban hiányosságok és lazaságok. Az újságírói hivatást és az újságok tevékenységét mi igen nagyra értékeljük. Rendkívül nagy szerepük van a közvélemény formálásában: Kérjük az újságíróktól, járjanak el nagyobb felelősséggel. Kérjük tőlük, hogy ők legalább annyira tiszteljék saját hivatásukat, mint ahogy mi tiszteljük! Rögtön megemlítek egy kérdési, amely ezzel összefügg, bár alapjában véve egész mást érint. Peskó elvtársnő beszélt arról a nagy és nehéz feladatról, amely a pedagógusokra hárul a jellemnevelésben és az erkölcs- nevelésben. Mindjárt meg szeretném mondaná, hogy — legalább is, ami engem személy szerint illet — egyáltalán nem értek egyet a Hétfői Híreknek azzal a cikkével, amely egy iskoláslány tragikus esetével kapcsolatban elméletet fejt ki, ami nem válik a köz javára. (Parragi György: Bocsánatot kérek ...) Előbb megvitatjuk, majd akkor megmondja.. * (Derültség.) Maguk a cikkben kifejtették véleményüket, most én vágyói: soron. (Derültség és tapsjMi van ebben a cikkben? Egy tea(Folytatás a 2. oldalon.)

Az eredmények mellett bírálat is éri a kormányt