Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-01 / 282. szám

1 ES ZA KM AG YAR ORS Z A G Vasárnap, 1957. december 1. fi KARDNYELO farina micisapkájának villámhá­rítójára egy lyukas alumi­nium kétfiilérest húzott, ez volt ru­házatának egyetlen éke. Különben nyakán gondosan elrendezett koszos sálat, felső testén rövid kis kabátot viselt. Nadrágja és felismerhetetlen- ségig összerepedezett fekete lakk- cipője teljes összhangban volt a felsőrészekkel. Hóna alatt kis rongy­batyut szorongatott, amelynek színe annyira megegyezett a sáléval, hegy feltehetőleg néha összecserélte őket. Én egyébként mindjárt elkeresztel­tem »kétfilléres embernek-«, s így hívtam addig, amíg többet meg nem tudtam róla. Ez a szomorú kis figura céltalanul ődöngjhetett, s amikor meglátta, hogy korcsma elé ért, hir­telen megtorpant, zsebében kotorá­szott, s a lámpa alatt számolgatni kezdte aprópénzét. Valamit motyo­gott, hogy jól van, jegyre marad még, és beosont a butikba. A gebines tulajtól nagyfröecsöt kért a kétfilléres ember. Nem ült asztalhoz, de odahúzódott a hátsó »magasleshez«, azzal a látható szán­dékkal, hogy addig marad, amíg csak fékezni tudja szomjúságát. Óvatosan nyúlt a pohárért s nem is érezte a nagyfröccs ízét, mert ama kellett összpontosítania minden figyelmét, hogy egyszerre le ne nyelje az egé­szet. Igyekezete azonban így is majd­hogynem csődöt mondott, alig ma­radt három ujjnyi a pohárban. A sors megkönyörült a szomjas kétfilléres emberen, mert útjába ve­zette Moróczot, a hengerészt. Derék, testes ember volt ez, sűrű fekete hajjal és szemöldökkel. Munkába menet és onnan jövet mindég mére­tett magának egy féldecit. Ennyit ivott és soha sem többet, mert azt mondotta, hogy ennyi megjár, több pedig nem kell.­N os, ez a Morócz a nagy mackó testével forduláskor véletlenül felborította a fröcosös poharat. A kétfilléres ember alig tudta elkapni, s egy cseppet sem sikerült megmen­tenie. Iszonyú düh gyűlt össze 'benne és legszívesebben szétrűgta volna a világot, de a pohárborító monstrum alakját látva, elállt ettől a szándéká­tól. Morócz azonban hamar megvigasz­talta a károsultat. — Mi volt ebben a pöháíbán, "test­vér? — Fr..; bor — hazudta * illedel­mesen a kétfilléres ember. — Jó, mindjárt megbuktatom. A kánai mennyegző részeseire sem hathatott erősebben az első isteni csoda, mint a kétfilléres emberre a váratlan itó’kaszaporítás. — Maga jóember — motyogta s egy váratlan gondolattársítással így folytatta: — maga jóember, csak az artistaszövetségben ülnek rongy pa­sasok. A hengerészt váratlanul érte ez a megjegyzés. Majdnem kiloccsantotta a bort, amelyet éppen letenni ké­szült a magas asztalra. * A Rézbagoly című keretes elbeszélés­ből. — Mi baja magának azzal a szö­vetséggel? — és belenézett a kéiíillé- rés emberke vénasszonyos, sokráncos szertelen képébe. — Elrontották az életemet, mert úgy nézzen meg engem, hogy én nem vagyok kókler. Én kérem szi­gorúan tudományos alapon nyelem a kardot. Ez orvosilag be van bizo­nyítva. Különben vegye tudomásul, hogy egész Európában mindössze még egy olyan szaki van, aki egy­szerre három karddal dolgozik. Egészen beieszelesedett a magya­rázkodásba : — Szigorúan tudományos attrak­ció az enyém, és ezek a zsiványok nem vettek fel az artista szövetségbe. Szerintük a kardnyelés nem komoly szám. Pedig ha én megkezdem a műsoromat, örjöng a* nép és bámul. Mert az én kardjaimat megtapogat­hatják, és merem állítani, hogy ez látványos valami. Nézze meg a fény­képemet, amikor én a párizsi poron­don dolgoztam. — És egy megsárguit fotográfiát dobott oda a kilöttyent szeszektől ragadós magas asztalra. — Különben mi az, hogy fénykép? Magának bemutatom a számomat. Maga derék ember. Deszkető kézzel bogozhatni * ' kezdte a koszos ruhacsomag dupla görcsét, és amikor kiszabadí­totta a kendő sarkait, óvatosan, aho­gyan az anya betakart csecsemőjét szokta megmutatni, kibontotta a há­rom nagy-foggantyújú tompa-pen­géjű valamit, ami talán legjobban a papírvágó késhez hasonlított. — íme, nagyérdemű közönség — kezdett hozzá rekedtes hangon —. A hengerész azonban leintette. — Mit óbégat. Már az egész korcs­ma magát figyeli. Ha annyira nyerni akar, inkább fizetek még egy kis- íröccsöt. — Hagyja — jött előre Puporka Lajos cimbalmos —. • ha le akarja nyelni, csak nyelje, legalább szóra­kozunk egy keveset. A háttérből többen helyeseltek, hogy úgy van, igazán nem minden­napos esemény a kardnyelés a Réz­bagolyban. A hengerész azonban elutasította őket. Míg ez az emberke az én ven­dégem, addig itt kardnyelés nem lesz. A csupaegészség munkás olyan gusz­tustalannak tartotta a világszámot, hogy inkább egy fröccsöt tétetett a kardnyelő elé. — Maga egy csoda, — nyöszö­rögte a kicsi ember, akit teljesen le­ütött a lábáról Morócz szívjósága. — Tudja.mennyit szenvedek én az ar­tista szövetség miatt? Előadások csak tanyán. Beléptidíj egy tojás, vágj* egy cső kukorica. Akármi ké­rem. egy darab szalonna, vagy egy tányér leves is jöhet. Nagy az én kálváriám, higyje el. C lőbb a hengerész szemébe, majd a pohárra, végül az asztalon lévő fröccstócsára nézett a kétfillé­res ember. Mintha a folyadék vala­miképpen vonzást gyakorolt volna a szemére, hirtelen elsírta magát. Idült alkoholista volt, s éhgyomorra ivott a szerencsétlen. Morócz a legszívesebben hazain - dúlt volna, de az emberségtől tar­tóztatva, megveregette a kardnyelő vállát. — Legjobb lesz, ha abbahagyja a csavargó életet. Nálunk most keres­nek munkásokat. A mondatot azonban nem tudta befejezni, mert a kétfilléres ember könnyes daccal felütötte fejét. — Ugyan, én művész vagyok, — mondta gőgösen. A hengerész fogta a sipkáját és ment. Örült, hogy végre elindulha­tott. Szapora lépéseivel rég befordult s sarkon, amikor a kétfilléres ember kitámolygott utána a korcsma elé. {’,\tt állt a falálámpától megvilá­^ gítva, mint ünnepelt színész a rivalda előtt. Talán maga is érezte, hamar elbódult fejével, hogy egy ki­csit csinált ez a helyzet, mert mint­egy fokozásképpen, a még bekötetlen kendő-bői az ég felé emelte a leg­hosszabb papírvágókést, és így kiál­tott bele az üres utcába: — Hej, komám! Te fekete! Állj meg! Nem nézted meg az attrakció­mat, a világszámot. SOLYMÁR JÓZSEF KOORDINÁCIÓ K ét plakát van egymás mellett a miskolci utca. hirdetőoszlopain és egyéb helyein. Mindkettő kulturális rendezvényre hívogat, és mindkettő december 2-án estére. Az egyik a Kodály Zoltán 75. szü­letésnapja tiszteletére rendezendő hangversenyre, a másik a Honthy Hannával fémjelzett esztrádműsorra invitálja a kultúrára vágyó mis­kolci lakost. Lehet, hogy Miskolc olyan nagy várossá fejlődött, annyira kultúr- igényes lett, hogy elbír egyazon időben két kulturális rendezvényt is, amelyek — külön műfajuknál fogva — aligha csábítják el egymás kö­zönségét, de jóból is megárt a sok és több nap, mint kulturális rendez­vény! Kodály Zoltánt meg kellett volna tisztelnünk azzal, hogy a tisz­teletére rendelendő hangversennyel egy időpontra nem propagáljuk azt a — könnyű zenei alkotásokból összeállított esztrádműsort, amely­nek őrületig menő térhódítása ellen a világhírű mester a magyar népi zeneművészet harcosaként a maga művészetével küzd. A két rendezőszervet nem hibáztathatjuk. Kell legyen szerv, amely a rendezvényeket megfelelően koordinálja! S ha van, de igy koordinál, ezirányú munkája bizony még javításra szorul... (b) f •* ^ ELNEK-E AZ ÍROK S omogyban, Baranyában, Borsodban • MWVWUUWWIJItflAAAMtAJVUUV JUVUMMMMMWNW­PÉCS KULTURÁLIS, FŐLEG IRODALMI ÉLETÉT nemcsak mi, miskolciak, de még a debreceniek, szegediek is mindig nagy érdeklődés­sel figyelték. Egy jelentős ország­rész, a Dunántúl irodalmi központ­jának számított és számít ma is. Ne­vezhetem hát zarándokúinak azt az utamat, mélyet azért tettem, hogy megnézzem, élnek-e most is Bara­nyában az írók. S ha már itt vagyok, miért ne mehetnék át Somogyba is? Hátha innen jobban látszik Bor­sod, illetve Miskolc mai irodalmi helyzete; Merjük kimondani, hogy a tizenkét év alatt elért eredményeink között föltétlenül meg kell említenünk a szocialista irodalmi igény megterem­tését. írók és irodalompolitikusok keresték az igények kielégítésének lehetőségeit, ki több, ki kevesebb si­kerrel. Ki tudná megmondani, mikor kezdődött el az a helytelen állapét, amikor a köze« céltábla helyett egy­másra kezdtek lövöldözni a szocia­lista kultúra építésének katonái? És ami utána jött, azt mindenki ismeri. Ma már nem található épeszű ember, aki ne azt mondaná: a fölösleges •béka-egér harc sohase ismétlődjön meg! — Lenni, vagy nem lenni, — kér­dezte volna az ellenforradalom által szétzilált irodalmi életre vonatko­zóan Shakespeare, — ha köztünk van. Lenni! — felelt volna rá ő maga, mert így felelt valójában az élet, nemcsak Somogybán, Baranya- páfonfa Sönspdban ifi» — Mi a helyzet Somogybán? A MEGYE NEM TARTOZIK AZ ERŐSEBBEK KÖZZÉ, — az irodal­mat illetően, mégis megmozdult az élet. A Kaposvárott megjelenő So­mogyi Néplap szerkesztősége pályá­zatot hirdetett irodalmi művekre. A pályadíjak egészen komoly össze­gek. A pályázat kihirdetését megelő­zően már létrejött az a szakembe­rekből álló nevelőtestület, amely a felbukkanó írókkal foglalkozni '■ fog. Okos dolog! Jó szülőotthonban, jó bábák között nem veszhet el a gye­rek! Pécsett már van némi megjelenési fórumuk is az íróknak. A konszoli­dáció nem ment könnyen, s ma sem túl élénk az irodalmi élet. Minden­esetre régi helyiségüket visszakap­ták, az irodalmi kör megkezdte mű­ködését és februártól rendszeresen megjelenik a pártlapban a pécsi írók kétheti Irodalmi Naplója. Ez persze kevés, de a semminél több. Ä cso­porton belül egyelőre két szakosztály működik, melyek a régi irodalmi élet (értsd: tavaly október előtti) hi­báitól mentesen dolgoznak, a legtel­jesebb egyetértésben újságírókkal, írókkal, funkcionáriusokkal egy kö­zös, nagy cél érdekében. Gerincét a volt írócsoport egészséges magja al­kotja, köréjük csoportosulnak az újonnan jelentkező tehetségek. — És most néhány szót magunk­ról. Szűkebb hazámtól messzeszakadva éreztem igazán, mit jelent, hogy az ország második városából jövök. Jó híreket vártak tőlem s természetes­nek vették, hogy vidéki viszonylat­ban Miskolcnak az elsők között (ha nem a legelsőnek) kell lennie a kulturális és irodalmi megújhodásá­ért vívott harcban. Hozzákezdünk-e végre hát? Azt hiszem, minden fel. tétel meg van adva már q.z indulás­hoz. Pártszervek, tanács, Hazafias Népfront, Északmagyarország, rádió, mind-mind egy közös, nagy akarás, a dolgozók pedig türelmetlenül vár­ják a szellemi táplálékot. És talán az írók is elkészültek mái-. A JÓ TÁNCOS, HA MEGHALLJA A MUZSIKÁT, azonnal taktust ver a lába. Az íróknak talán a szedőgép zakatolása a legkedvesebb muzsika. Igaz, ez nem táncra, hanem fáradha­tatlan, magasztos munkára ösztönzi őket. S ez a muzsika már-már átszü- remlik a Borsodi Nyomda falain. Éb- resztgeti ez a hang az írókat Somogy, ban, Baranyában és Borsodban is, mert nem külön somogyi, baranyai, vagy borsodi irodalmat akarunk, ha­nem magyar irodalmat, mely mind­nyájunk közös kincse. B. Gy.-----------oOo----------­\ MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: 18.00: Köszönet érte. Ajándékműsor a Lenin Kohászati Művek huzómühelye dolgozóinak. 18.17: Lengyelországi élmények. II. rész. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. HÉTFŐI MŰSORA: 18.00: Ma történt. 18.10: Ezt láttuk Brazíliában. II. rész. 18.20: A vasárnap sportja. 18.25: Lakodalom van a mi utcánkban 18.33: Nagyjavítás előtt... 18.37: Elhelyezkedési tanácsadó. 18.41: Baromfitenyésztés! mintaközségek. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. í EGY AKTATÁSKA, ♦ * 17 ezer {mint fa eqif kis fiú ♦ REGGEL VAN. Ködös novemberi reggel. A kisfiú felhajtja ♦ kabátja gallérját. Szitál az eső, az Avas felől szél fúj, nyakába hordja ♦ a nedvességet. Kicsit még álmos, ma korán kelt. Édesapja délelőttös, % ilyenkor az ő feladata egész napra tüzelőt készíteni édesanyjának. Apjá- % tói tanulta meg, hogy ez férfimunka és ő soha nem is zúgolódott ellene. ♦ — Elég szegény maminak ellátni ilyenkor reggel azt a két bőgo ♦ csutakot, — gondolta megértőén Károly. Az arcába csapódó nedvesség ♦ már eltörölte álmosságát. Fütyörészve, vígan lépeget a nedves járdán. ♦ Tegnap rajgyűlésen elhatározták, hogy a karácsonyi szünidőben húrom X napra Csehszlovákiába mennek kirándulni, a Tátrába. Nagyszabású hul­♦ iadékgyűjtést is terveztek a kirándulás anyagi alapjainak megterem- X tésére. X — Ej-haj, közeleg már a karácsony. — dalolja vidáman az úttörő ♦ induló dallamára. És az út helyett patakot lát álmodozó jókedvében, ♦a villanypóznák helyett pedig égigérő fenyőket... A hídhoz ér, ahol át. X kell mennie a főutca felé. Már lépne le a járdáról, amikor egy motor ♦ berregésére torpan meg. A motorbicikli elszáguld előtte. A berregés már | egész csendesen hallatszik, amikor egy erős csattanásra lesz figyelmes, | Karcsi újra a motor után fordul. Tőle 20—30 méterre valami sötét tárgy % fekszik az úton, csak a motorról eshetett le. Odasiet, megnézi. A haszná- % lattól megfeketedett bőr aktatása hever a sáros földön. Lehajol érte, ♦ két ujján lóbálja, mint valami rongyot. Körülnéz. Sehol senki. Most mit % kezdjen ezzel a táskával? ♦ AUTO SI^IIAN EL mellette. Megrezzen, mint a bűnös, akit tetten $ értek. Pedig az egész utcában egyetlen lélek sem látszik. Meghúzza 2 a zárat. A táska kinyílik. Karcsi elsápad. Pénz! Iszonyatos sok pénz van benne. Piros százasok, barna ötve­♦ nesek, húszasok, tízesek kötegekben. ♦ — Kié ez? Miféle pénz? — A táskában a pénzcsomagokon kívül ♦ mindössze egy elszámolási papír, amiből Karcsi megtudta, hogy a kopott » aktatáskában közel 17.000 forint rejlik. Az elszámolás alján vállalati ♦ pecsét, aláírás. ♦ ~ A rendőrségre kéne vinni, — gondolja és bizonytalanul az út J felé néz, amin keresztül percek alatt elérheti a városi kapitányságot. — $ Mit tegyek? — sóhajtja félhangosan. És ahogy nézi ezt a teméntelen sok ♦ pénzt, hirtelen láz önti el a testét, a forróságtól a szája kiszárad, szíve ♦ erősen lüktet, gondolatai pedig egymást kergetik. És ő megpróbál véde­♦ kezni e gondolatok ellen ... | — A kiránduláshoz 200 forint kell személyenkint. Egy bicikli 700 X —800 forintba kerül, Maminak is vehetnék egy mosógépet, a kishugaim­♦ nak babát, játékokat és még mindig mennyi maradna belőle! Dehát az j én apukám úgysem engedné, hiszen én úttörő vagyok, nem lehet! — ♦ így szólt bele a vitába a lelkiismerete. — Egy köteg elég is lenne, a töb­♦ bit visszaküldhetné postán. Végeredményben így is jól járna, aki elvesz­♦ tette, mert ki tudja, ha más találja meg, az talán semmit sem adott volna ♦ vissza belőle... És különben is miért ilyen hanyag valaki, akire ennyi ♦ pénzt bíznak. ♦ Siető gyermekek eszébe juttatják, hogy elkésik az iskolából. Mit ♦ tegyen? Hirtelen magához szorítja a táskát és rohan az iskola felé. Az ♦ első óra számtan, kedvenc tantárgya, de most nem tud figyelni a tanárnő j magyarázatára. Agyában őrült táncot járnak a gondolatok: kirándulás, ♦ bicikli, mosógép, baba... A másik percben pedig már azon gondolkodik. ♦ vajon mit csinálhat az az ember, aki elvesztette... Bizonyosan kétségbe ♦ van esve, talán be is csukják érte... És ha gyerekei vannak? — esetleg ♦ olyan picik, tehetetlenek, mint az ő hugocskái, akik csak a szájukat ♦ tudják kinyitni, hogy betegyék az ennivalót. A lábát szinte sütötte az 2 aktatáska, amely kilógott a pádból és odaverődött a térdéhez. Az első ♦ csengetés után fogta a táskát és kijött az iskolából. Nem, nem kell neki ♦ ez a pénz! Se lát, se hall, csak rohan és közben úgy érzi, mintha forró vaslemezt szorítana a hóna alatt. — Halló, kérem, legyenek szívesek megmondani, hol lakik T. I. — és amikor kijött a trafikból, megnyugszik. Megindul nyugodtan, meg­fontoltan, mint aki nagyon fontos küldetésben jár:"' ­• ELÁRULOM a kedves olvasónak, hogy ezt a történetet én talál­tam ki. Mert ilyennek képzelem el azt a 13—14 éves kisfiút, aki a múlt hét egyik napján visszavitte T. I.-nek az elvesztett aktatáskát és benne hiánytalanul a közel 17.000 forintot. T-nek még este postára kellett volna adnia^ a vállalat pénzét. Egy barátjával találkozott, elmulasztotta a pénz feladását és reggel korán, amikor motorral a postára sietett, leejtette az aktatáskát a pénzzel anélkül, hogy észrevette volna. Még most is sír az asszony, amikor beszámol arról, hogyan állított be hozzájuk másfél órával később a kisfiú. Odaadta a táska pénzt és elsietett. Annyit mon- • dott csupán, hogy Károlynak hívják. — Olyan kábultak voltunk a boldogságtól és a kisfiú olyan gyor­san elsietett, hogy szinte meg se tudtuk köszönni neki. Pedig nem túlzók* ha azt mondom, hogy életünket mentette meg, hiszen a férjem szabály­talanságot követett el, amikor este rögtön nem adta fel a pénzt. így sohasem mosta volna le magáról a sikkasztás vádját. IGY TÖRTÉNT. És amíg Karcsi nagy hadvezérekről és hőstetteik­ről tanul az iskolában, és én róla írok, aki már gyermekként megvívta élete nagy csatáját. Olyan harc volt ez, amibe bizony sok felnőtt ember is elbukott volna, — önmagával, lelkiismerétével — és ő győztesen került ki ebből a harcból. MAGYAR KLÁRA VÉKONY SÁNDOR: ŐSZ AZ ERDŐBEN Erdőben jártam .. . szél kísért, gallyak közt bújkált és zenélt. Fogócskát játszott vén levéllel, engem meg traktált száz mesével. Léptem lustán és nagyokat, s hallgattam víg széldalokat.. . ... a levéllel együtt kacagtam, s térdig süppedtem az avarban. Egy borzas fának hátat vetve itt-ott megálltam egy percre. Köröttem polkát járt az erdő. s a fák csúcsán egy lomha felhő fonnyadt levélként lebegett,- attól féltem, hogy lepereg. — ijedten mentem hát tovább, s kísért a szél, mini hü barát. Kincs a házban a Kincses Könyvek minden kötete! Móricz Zsigmondi 2 REGÉNYE 1 KÖTETBEN 6 FORINTÉRT NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL KIVILÁGOS KIVIRRADTIG Veres Péter: Asszonyhűség című novellas kötete, Mikszáth Kálmán két regénye egy kötetben: Kísértet Lublón és Szelistyei asszonyok, Defoe: Robinson Crusoe, Móra Ferenc: Négy apának egy leánya: Minden kötet ára: 6.— forint:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents